Norvégia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dánia
- kézilabda
- Anders Behring Breivik
- Oslo
- foci
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Macedónia maradhat a nőikézi-Eb rendezője
Kilencvenöt százalék az esély, hogy Macedónia marad a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság rendezője. Ha mégsem, úgy Magyarország és Dánia jöhet számításba beugróként. Ezt Sinka László, a magyar szövetség főtitkára, az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának tagja jelentette ki az MKSZ sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy kiderült: a balkáni állam nem rendelkezik tévéközvetítési és pénzügyi garanciákkal.
Iparosok a zseniális csatársor mögött - bemutatjuk a svéd futballválogatottat
A magyar válogatott szerda este 20.15-kor Svédországban kísérli meg pontjai gyarapítását a 2010-es dél-afrikai világbajnokság kvalifikációs sorozatában. A döntetlen már nagy bravúr lenne a háromkoronások ellen, akikkel az előző három selejtezősorozat közül kettőben szintén egy csoportban voltunk - és négy találkozóból egy döntetlen mellett három vereségre futotta az erőnkből.
A portugálok Ronaldo nélkül is legyőznék a dánokat
Carlos Queiroz, a magyarokkal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy csapata szerdán három pontot szerez a dánok elleni mérkőzésen.
Dárdai: A két iksz is profi rajt lenne
Ha a Dánia elleni döntetlent meg tudná ismételni a magyar labdarúgó-válogatott Svédországban, akkor Dárdai Pál már elégedett lenne. A Hertha középpályása az [origo] kamerája előtt elmondta, a világbajnoki selejtezők első két mérkőzésére 2-4 pontot célzott meg, azaz egy újabb döntetlen professzionális start lenne egy ilyen világversenyen.
Tápai Szabina kajakbronzzal kezdte dániai életét
Tápai Szabina megkezdte bajnoki és kupaszereplését a Randers nőikézilabda-csapatában. A fiatal irányító-átlövő a dániai életről, a csapat hangulatáról, spanyolországi edzőtáborozásáról és első bajnoki meccséről mesélt.
- címkék:
- Tápai Szabina
- Norvégia
- kézilabda
- Dánia
- Címkefelhő »
Linderoth nem játszik a Koeman-csapat ellen
Lábsérülés miatt kihagyja a magyarok elleni, szerdai világbajnoki selejtezőt Tobias Linderoth, a svéd labdarúgó-válogatott középpályása.
Munkás iksz Dánia ellen a vb-selejtezők nyitányán
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott Dánia ellen a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra kvalifikáló mérkőzéssorozat első összecsapásán. Az elsősorban a biztonságos védekezésre koncentráló csapatok előtt egy-egy igazán nagy helyzet adódott, de Bendtner a bal kapufát, míg Huszti a kiszolgáltatott helyzetben lévő dán kapus jobb kezét találta el.
Győzelmet szalasztottunk el Dánia ellen
A két helyzetet is kihagyó Huszti Szabolcs csalódott, a két szövetségi kapitány viszont elégedett volt a gólnélküli döntetlennel zárult szombati Magyarország-Dánia világbajnoki selejtező után.
Koeman óvatos, Olsen udvarias, olvasóink pesszimisták
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 19 óra 45 perckor a Puskás-stadionban Dánia ellen kezdi meg szereplését az európai vb-selejtezők első csoportjában. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságra kvalifikáló meccsdömping kezdete előtt a magyar kapitány, Erwin Koeman visszafogottan, a dán hadvezér, Morten Olsen pedig udvariasan nyilatkozott az esélyekről, míg az [origo] olvasóit megviselte az elmúlt évek vesszőfutása: nagy részük nem bízik a sikeres rajtban.
A dánok szerint idegenben sem jó az iksz
Nehéz mérkőzésre, de három pont megszerzésére számít Morten Olsen, a Puskás Ferenc Stadionban szombaton 19:45-kor kezdődő, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Dzsudzsák sikert vár Dánia ellen
A hétvégén megkezdi világbajnoki selejtezőit a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton, Dánia ellen lép pályára. Az esélyekről, a hangulatról Dzsudzsák Balázs, a PSV középpályása nyilatkozott az [origo]-nak!
Koeman Torghellében látja a megoldást
Torghelle Sándor, a német másodosztályú bajnokságban szereplő Augsburg labdarúgója kaphat szerepet csatárként a magyar válogatottban a Dánia elleni, szombati világbajnoki selejtezőn, amely 19.45-kor kezdődik majd a Puskás Ferenc Stadionban.
Dárdai: Portugália mögött befuthatunk a második helyre
A hétvégén megkezdi világbajnoki selejtezőit a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton hazai környezetben Dánia ellen lép pályára. A Fifa.com a sorozat indulása kapcsán Dárdai Pált, a Hertha középpályását szólaltatta meg. A válogatott játékos beszélt az esélyekről, a válogatott legnagyobb problémájáról, illetve arról, hogy bár a magyar futball sohasem jut vissza az Aranycsapat szintjére, Erwin Koeman kapitány érkezésével végre "gólokat lövünk, jól játszunk".
Halmosi a rövid passzokban bízik Dánia ellen
Halmosi Péter szerint a dánok brit stílusban fociznak, aminek a rövidpasszos játék lehet az ellenszere a szombati vb-selejtezőn. Juhász Roland azt mondja, a győzelem olyan lendületet adna a magyar válogatottnak, amely akár az év végéig is kitarthat, míg a hosszabb mellőzés után meghívott Torghelle Sándor abban bízik, hogy szerepet kap a következő két mérkőzésen.
Elbukott a horvát magasugrószépség
Szombaton atlétikában hét aranyérmet osztottak az olimpián, ezekből kettő-kettő jutott az Egyesült Államoknak és Kenyának, egy-egy Etiópiának, Norvégiának és Belgiumnak. Utóbbi a női magasugrásban 205 centivel győztes Tia Hellebaut-nak, mert a horvátok verhetetlennek hitt csillaga, Blanka Vlasic ugyanennyit teljesítve kénytelen volt beérni az ezüsttel.
Visszavonta fellebbezését a koreai nőikézi-csapat
Egy napig küzdött, végül meghátrált Dél-Korea nőikézilabda-csapata. A küldöttség ugyanis megóvta a Norvégia elleni elődöntőt, majd a nemzetközi szövetség elutasító határozata ellen fellebbezett, amit később visszavont.
- címkék:
- Norvégia
- Címkefelhő »
Elutasították a koreai kézisek óvását
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elutasította a Koreai Köztársaság óvását a Norvégiával vívott elődöntő végeredménye ellen és a pályán elért 29-28-as észak-európai győzelmet tekinti hivatalos eredménynek.
Norvégia az első elődöntős női kézilabdában
Elsőként a norvég válogatott jutott be a legjobb négy közé a pekingi olimpia nőikézilabda-tornáján, miután a negyeddöntőben magabiztosan legyőzte a svédeket.
- címkék:
- kézilabda
- Norvégia
- Címkefelhő »
Két ausztrál evezős arany szombaton
A szombati hét evezős aranyéremből kettőt Ausztrália, egyet-egyet Bulgária, Norvégia, Románia, Új-Zéland és Nagy-Britannia nyert meg a pekingi olimpián. Vasárnap további hét szám döntőjét rendezik.
- címkék:
- Dánia
- ezüst
- Ausztrália
- Románia
- Norvégia
- Címkefelhő »
Hármas légiszövetség alakult
A British Airways, az American Airlines és a spanyol Iberia csütörtökön aláírta az együttműködési megállapodást. Ennek értelmében a három légitársaság közösen üzemeltet járatokat az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada, illetve az Európai Unió, Norvégia és Svájc között.
Japán legázolta Norvégia nőifoci-csapatát
A pekingi olimpia nőilabdarúgó-tornáján a papírformának megfelelően a címvédő amerikai, valamint a világbajnok német válogatott is bejutott a legjobb nyolc közé. Japán gázolt és a negyeddöntőben Kínával találkozik.
- címkék:
- Dánia
- Norvégia
- Kanada
- Címkefelhő »
Izland menetel, Dánia bajban van a férfikézi-tornán
Azt követően, hogy vasárnap az oroszokat legyőzte, a második fordulóban a világbajnok németek skalpját is begyűjtötte az izlandi válogatott a pekingi olimpia férfi kézilabdatornáján. Gondban van a címvédő dán csapat, miután óriási csatában egygólos vereséget szenvedett a dél-koreaiaktól, így továbbra is egyetlen ponttal szerénykedik.
- címkék:
- Norvégia
- Oroszország
- Izland
- Dánia
- Címkefelhő »
Gólnélküli focimeccsel indult az olimpia
Szerda kora délután megszületett a pekingi olimpia első eredménye: Németország-Brazília 0-0, a nőifoci-torna első csoportkörében. A házigazda győzelemmel kezdett, Norvégia legyőzte az Egyesült Államokat.
- címkék:
- Dánia
- Norvégia
- Címkefelhő »
Csökken a Pannonnál a roaming tarifa
Csökkenti a Pannon GSM Távközlési Zrt. augusztus 30-tól az unión belüli roaming tarifákat: a Norvégiát, Liechtensteint és Izlandot is magában foglaló 1-es roaming zóna országaiban a hívásindítás percdíja augusztus végétől bruttó 127,2 forintra, a hívásfogadásé pedig bruttó 60,9 forintra csökken.
Parázs utolsó percek a BL-selejtezőkön
Eseménydúsra sikerültek a keddi BL-mérkőzések utolsó percei, hiszen Bakuban, Bergenben és Dublinban is esett gól a hajrában. Az azeri fővárosban az Inter Baku mentette 1-1-re a meccset a Partizan ellen, Norvégiában a hazaiak gyűrték le egy kései találattal a szívósan harcoló lett Ventspilst, míg Dublinban a Dinamo Kijev rontotta el az ír szurkolók kedvét Olekszander Alijev góljával, minek köszönhetően az ukránok kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.
Harmadszor is kézivereség Norvégiától
Egy héten belül harmadszor csapott össze a magyar és a norvég nőikézilabda-válogatott. Együttesünk az első két csúfos vereséget követően a dániai Scandinavian Open döntőjében nagyon nagy csatára késztette Marit Breivik tanítványait, akik csupán 33-32-re tudtak diadalmaskodni.
- címkék:
- Marit Breivik
- Norvégia
- Címkefelhő »
Dániában javíthat nőikézi-válogatottunk
A két, Norvégiától elszenvedett súlyos vereséget követően pénteken és szombaton a Scandinavian Open elnevezésű négyes tornán javíthat észak-európai mérlegén a magyar nőikézilabda-válogatott. Hajdu János együttese péntek este Dániával meccsel, s az eredménytől függően szombaton a norvég-svéd párosból kap ellenfelet.
Botokkal támadtak menekültekre Norvégiában
Valószínűleg a kurdok és a csecsenek közti ellentétek miatt támadott meg egy csoport egy menekülttábort Norvégia déli részén. A támadásban húszan megsérültek, de egyelőre senkit sem vettek őrizetbe.
Magyar kézisiker Dánia ellen
A pekingi olimpiára készülő magyar nőikézilabda-válogatott egy góllal, 25-24-re nyert Dánia ellen a Helsingében zajló Scandinavian Open elnevezésű négycsapatos torna nyitófordulójában.
Larvikban ismét leckét kapott nőikézi-csapatunk
A keddi, 14 gólos vereség után szerdán újabb zakóba szaladt bele a magyar nőikézilabda-válogatott. Az olimpiára készülő együttes ismét kikapott Norvégiától, ezúttal 32-25-re.
- címkék:
- Norvégia
- Címkefelhő »
Jól tejelt a Pannon a Telenornak
Norvégia vezető távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - szerdán 3,536 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 9 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 3,253 milliárdnál, de elmaradva az elemzői előrejelzések 3,67 milliárd koronás átlagától.
Nehéz dolguk lesz Görbiczéknek az Eb-n
Macedóniában megtartották a decemberi VIII. nőikézilabda-Eb csoportjainak sorsolását. Az ohridi amfiteátrumban rendezett eseményen kiderült, Magyarország az A csoportba kapott besorolást, ellenfele Franciaország, Románia és Dánia lesz.
Újra orosz hadihajók járőröznek a Spitzbergáknál
Az orosz haditengerészet hétfőn bejelentette, hogy felújította hadihajóinak járőrözését a Jeges-tengeren a Svalbard szigetcsoport (Spitzbergák) körül, ahol Oroszország és Norvégia már számos alkalommal szembekerült egymással a halászati jogok miatt.
Takarékosabb háztartási gépeket akar az EU
Az EU készenléti üzemmódban mért villamosenergia-fogyasztásában 2020-ig 73 százalékos csökkenést eredményezhet egy most elfogadott új rendeletjavaslat. A remélt megtakarítás Dánia éves áramfogyasztásával megegyező mértékű.
Keresik a megoldást, és ölik a bálnákat
A bálnák a nagy vesztesei a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács idei, a napokban Chilében megtartott éves ülésének - így értékelik környezetvédő csoportok azt, hogy a találkozón nem született határozat a bálnák védelmében, és Japán tovább folytathatja tudományos célú bálnavadászatát.
Recesszióban a dán gazdaság
Technikailag recesszióba jutott Dánia, miután két egymást követő negyedévben, a tavalyi negyedikben és az idei elsőben csökkent az ország GDP-je.
Tavaly óta jobb lett idehaza üzletelni
Magyarország előbbre lépett a Forbes által készített "üzleti feltételek világranglistáján", de a régióban így is vannak még jobbak. Az élen Dánia áll.
A legendák és a valóság tengeri szörnyei
Az elmúlt évszázadok tengerészei a legbabonásabb és a legélénkebb képzelettel megáldott emberek közé tartoztak, nem csoda hát, ha veszélyes világukat rengeteg fenyegető szörnyeteggel népesítették be. Ezek jó részét sokáig kitalált lényeknek tartották, a modern tudomány azonban sok, a régi leírásokhoz hasonló "szörnyet" fedezett fel.
Már a jövőt építik az olajdollárokból
Az energiaárak elszállása nyomán a nagy olajtermelő országok egyike-másika a jövőjét is bebiztosítja, a petrodollárok jelentős részét állami alapokban parkoltatják. Oroszország a nemrég lezajlott válságból okulva képez jelentős tartalékokat, Norvégia pedig már az olajforrások elapadására gondolva tartalékol. Vannak persze szélsőséges példák is, Venezuela fegyverekre és szociális ellátásra költi az extrabevételeket.
Túl a csúcson - nyári fesztiválok Európában
Idén kellő óvatossággal kijelenthetjük, hogy talán túl vagyunk a nyári fesztiválok aranykorán. Ennek egyik legegyértelműbb jele, hogy csökkentek a jegyeladások több helyen is. Norvégiában például az ország legjelentősebb zenei eseményét, a Quartot kénytelenek voltak a szervezők lemondani, hogy elkerüljék a tetemes bukást. Mindezek ellenére még idén is rengeteg (szinte megszámlálhatatlan) fesztivált rendeznek a kontinensen. A kelet-európai és a magyar rendezvények bemutatása után lássuk, mi vár (vagy nem vár) ránk Európa többi részén!
Pokoli visszavágó előtt a férfiak, második kalapban a nők
Pokoli visszavágóra számíthat szombaton Szarajevóban a magyar férfikézilabda-válogatott, amely múlt szombaton világbajnoki selejtezőn 27-25-re nyert a vendég bosnyák csapat ellen.
Norvég támogatás Afganisztánnak
"Norvégia évente 750 millió korona (145,2 millió dollár) fejlesztési támogatást fog nyújtani Afganisztánnak a következő ötéves időszakban" - közölte szerdán a norvég külügyminiszter.
Norvégiában is házasodhatnak a melegek
A norvég parlament szerdán törvényt fogadott el, amely a heteroszexuális párokéhoz hasonló jogokat biztosít a házasság, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés területén az azonos nemű párok számára.
- címkék:
- Norvégia
- parlament
- meleg
- pár
- Címkefelhő »
Magyar kézifricska az olimpiai bajnok dánoknak
Meglepetésre 25-24-es győzelmet aratott a Kovács Péter vezette török nőikézilabda-válogatott az olimpiai bajnok Dánia ellen a decemberi Európa-bajnokság selejtezőinek első mérkőzésén. A kontinensviadalnak december 2-14-e között Macedónia ad otthont.
Svéd bánat, holland öröm a foci-Eb előtt
A szombaton kezdődő Európa-bajnokságra készülő és a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő svéd labdarúgó-válogatott hazai pályán egy góllal kikapott Ukrajnától. A magyarok másik kvalifikációs csoportellenfele, Dánia az Eb-résztvevő Lengyelország vendégeként ért el 1-1-es döntetlent. A lengyelek Zurawski révén az első félidőben kihagytak egy 11-est.
Valóban Miskolcra figyel a sakkvilág
A Miskolcon zajló nyolcjátszmás rapid párosmérkőzés első félideje után a norvég csodagyerek, a 17 éves Magnus Carlsen 2,5-1,5-re vezet Lékó Péter ellen. Péntek délután a két nagymester közönségtalálkozón vett részt, ahol pályafutásukról, terveikről beszéltek. Pétert válogatottunk drezdai esélyeiről is faggatták, Norvégiában népszerű lett a sakk Magnus sikereinek hatására. Egy-egy játszmájukat is elemezték a sakkrajongók számára. Gyimesi Zoltán, olimpiai ezüstérmes nagymesterünk 31 táblás szimultánt tartott, két döntetlen mellett a Kazincbarcikai VSC ifjú sakkozója, Handó Vilmos győzött. Magnus édesapja, Henrik Carlsen délelőtt Tarccalra, ...
Feloszthatták a sarkvidéket az olajra szomjazó államok
Környezetvédők azzal vádolják, az USA-t, Kanadát, Oroszországot, Norvégiát és Dániát, hogy titokban felosztották egymás között az Északi-sarkvidék nyersanyagban gazdag tengerfenekét. Az öt állam szerdán írt alá közös nyilatkozatot arról, hogy tiszteletben tartják az ENSZ tengerjogi egyezményét. A nyilatkozat idején tartott zárt tanácskozásról kihagyták a környezetvédőket, az inuitokat és azokat az államokat, amelyeknek nincsenek területi követeléseik a sarki vizeken.
Norvégia lehet az EU fő gázszállítója
Az EU energiaügyi biztosa szerint Norvégia az Európai Unió vezető földgázszállítójává válhat 2020-ra, azaz megelőzheti Oroszországot. Andris Piebalgs emlékeztetett, hogy az észak-európai ország már jelenleg is a második a gázszállítók között, 18 százalékos részesedéssel, míg Oroszországé 23 százalék, Algériáé 10 százalék.
Guatemalában nem a pénz boldogít
Ha a lehető legtöbb szempontot figyelembe venné, egy 1-től 10-ig terjedő skálán hogyan értékelné saját boldogságát? Ezt a kérdést tette fel egy szervezet sok ezer embernek világszerte, s ennek alapján állította fel azoknak az országoknak a listáját, ahol a legboldogabbnak érzik magukat az emberek. Csodák persze nincsenek: Dánia vezet, utolsó Moldva, a Top 10-ben azért meglepetésre Guatemala is bekerült.
Hamarosan nyílik a dán álláspiac
Dánia jelentős könnyítéseket vezet be a kelet-európai - így a magyar - dolgozók munkavállalásában. A mezőgazdaságban, az építőiparban, az egészségügyben várhatóan munkavállalási engedély nélkül lehet hamarosan dolgozni. Emellett mérnököket, informatikusokat, vendéglátósokat is vár az észak-európai ország. A pontos szabályozás még nem ismert, ám aki Dániába készül munkát vállalni, már böngészheti a lehetőségeket.
Kanada letarolta Norvégiát a hokivébén
A címvédő hazaiak valósággal letarolták Norvégiát a Kanadában zajló jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében.
- címkék:
- jégkorong
- Kanada
- Norvégia
- Címkefelhő »
Kanadai szenvedés, svéd gála a hokivébén
A házigazda kanadaiak a vártnál jóval nehezebben nyertek a norvégok ellen a jégkorong-világbajnokság középdöntőjében. A hazaiak győztes gólját Rick Nash szerezte négy perccel a vége előtt.
Megugrott a Telenor profitja
Norvégia vezető távközlési vállalata, a Telenor - 2002 óta a magyar Pannon százszázalékos tulajdonosa - szerdán 5,026 milliárd norvég koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 69 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 2,974 milliárdnál.
Másfél milliárdot bukott a Siemens a botrányon
A felügyelőbizottság vizsgálata szerint 1,6 milliárd euró kár érte a Siemenst amiatt a vesztegetési botrány miatt, amely 2006 végén került nyilvánosságra. A céget átvilágító amerikai könyvvizsgálók szerint a korábbi vezetésből többen személyesen is felelősek a vesztegetésekért. A müncheni ügyészség külön vizsgálatot indít, hogy tisztázza Heinrich von Pierer volt igazgatósági elnök szerepét.
Kevesebbet dolgozunk a szlovákoknál
Hollandiában és Norvégiában a legalacsonyabb a heti munkaidő az EU tagállamaiban, míg a 2004-ben csatlakozott országokban a legmagasabb. Hollandiában heti 30 órát dolgoznak - igaz, sokan részmunkaidőben-, míg nálunk 40,3 órát - írja a Népszabadság.
EIU: Nem romlik a magyar üzleti környezet
A következő öt évben várhatóan Dánia nyújtja a legjobb üzleti környezetet a világon; az Egyesült Államok helyezése meredeken romlik, Magyarország javuló pontszámmal tartja magát a felső középmezőnyben - áll az egyik londoni gazdaságelemző ház csütörtökön kiadott új előrejelzésében.
251. Frech Helga - Ulfborg, Dánia
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma a dániai Ulfborgból válaszol Frech Helga.
Norvégia kiad Szerbiának egy háborús bűnöst
Norvégia kiad Szerbiának egy horvátországi szerbet, akit háborús bűncselekmények miatt köröznek a szerb és a horvát hatóságok - jelentette be kedden az oslói igazságügyi minisztérium. A férfi kiadatását Horvátország is kérelmezte, ám ezt a norvég hatóságok megtagadták.
Fővárosok élvonalbeli futballcsapat nélkül
A francia pontvadászat egyik legnagyobb szenzációja a jelenlegi idényben a Paris Saint-Germain gyenge szereplése, a párizsi gárda a kiesés ellen küzd a Ligue 1-ben, és ha búcsúzik, akkor az a példátlan helyzet állna elő, hogy nem lenne fővárosi együttes a francia élvonalban. Márpedig az európai bajnokságokon végigtekintve megállapíthatjuk, hogy ez meglehetősen ritka esetnek számít.
Szétkapkodhatják a Fradi nőikézi-csapatát
Zsiga Gyula távozása csak egy csepp lehet a tengerben a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatánál, a hírek szerint ugyanis a klub kulcsjátékosait komolyan csábítják a vetélytársak.
Európa legszebb motoros útjai
Mitől lesz egy egyszerű betonútból elsőrangú motoros útvonal? A motorosok között van egy mondás, miszerint autót vezetni olyan, mintha egy filmet nézne az ember a moziban, míg ha motorozik, olyan mintha maga is szerepelne a filmben. Kitéve az elemeknek, a biztonságot nyújtó fém doboz nélkül, érezve a veszélyt és a sebezhetőséget, az ember a körülötte lévő világ részének érzi magát. Egy jó motoros út gyors egyenesekkel és húzós kanyarokkal teli, ahol a térd a földhöz ér, a pulzus pedig az egekben. Íme Európa legszebb motoros útvonalai képekben.
Norvégia és Dél-Korea elismerte Koszovót
Dél-Korea és Norvégia is elismerte a független Koszovót pénteken. Eddig háromtucatnyi ország döntött az új állam elismerése mellett.
- címkék:
- Koszovó
- Norvégia
- elismerés
- Dél-Korea
- Címkefelhő »
Hatszintes épület dőlt össze Norvégiában
Összeomlott egy hatszintes lakóépület szerda reggel a nyugat-norvégiai, tengerparti Alesund városában. Hat ember eltűnt, tizenöten megsérültek - közölte a rendőrség.
- címkék:
- Norvégia
- rendőrség
- épület
- lakóépület
- Címkefelhő »
Melankolikus elektronika Norvégiából
- címkék:
- Norvégia
- Európa
- Oslo
- elektronika
- koncert
- Címkefelhő »
Legális lehet a melegházasság Norvégiában
Az azonos neműek házasságának elismerését javasolja a balközép norvég kormány, s az NTB norvég hírügynökség szerint az indítványt várhatóan a parlament is jóváhagyja. Az ország '93 óta elismeri az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát.
Meztelenkedés miatt küldtek haza brit katonákat
Haza vezényeltek nyolc brit katonát Norvégiából, mert a katonák egy bárban meztelenre vetkőztek és egymásra vizeltek. A katonák pénzbüntetést kaptak, de fegyelmit is kilátásba helyeztek ellenük.
- címkék:
- Norvégia
- bár
- fegyelmi
- brit katona
- Címkefelhő »
Kiemelték az eddigi legnagyobb tengeri szörnyet - képes összefoglaló
Norvég kutatók jelentették be a valaha talált legnagyobb tengeri hüllő felfedezését. A jura időszaki hatalmas ragadozó a becslések szerint 15 méter hosszú volt. Képes összefoglalónk.
- címkék:
- szörny
- Norvégia
- Címkefelhő »
Andersen nyomában
Bár mindössze félmillió lakosával és méretével Dánia fővárosa messze elmarad a nyugat-európai nagyvárosoktól, egységes városképével, klasszicista épületeivel, zöldellő parkjaival, sétálóutcáival, a számtalan látnivalóval és szórakozási lehetőséggel mégis Észak-Európa egyik legnépszerűbb úti céljának számít. Érdemes ellátogatni ebbe a barátságos atmoszférájú skandináv városba, és eltölteni néhány napot észak mediterránjának elbűvölő világában.
1992 - Dánia
A délszláv háború miatt Jugoszláviát kizárták, Dánia beugrott, s ha már elutaztak Laudrupék Svédországba, nyerték is az Eb-t.
Geráék tíz percig vezettek Szlovákia ellen
A ciprusi Limassolban idei első mérkőzését vívta Szlovákia ellen a magyar labdarúgó-válogatott. A barátságos összecsapáson az unalmas és gól nélküli első félidő után feljavult az iram, és Gera Zoltán fejesével vezetéshez is jutott Várhidi Péter csapata, ám csak tíz percig örülhettek a mieink, mert Stanislav Sestak a 64. percben egyenlített - beállítva az 1-1-es végeredményt. Együttesünk - a tervek szerint - következő hat meccsét hazai környezetben vívja, öt felkészülési után az első tétmeccsre, a Dánia elleni budapesti vb-selejtezőre szeptember 6-án kerül sor.
Reform előtt állnak a kézilabda-világversenyek
A belgrádi Sportski zurnal sportnapilap értesülései szerint a nemrég Norvégiában véget ért férfi Európa-bajnokság ideje alatt 28 ország kézilabda-szövetségének a részvételével tanácskozást tartottak, melyen többek között szó volt a játékosok klub- illetve válogatott kötelezettségeinek összeegyeztetéséről, és arról, hogy a kézilabdaversenyeket egy magasabb szintre emeljék.
1992 - Dánia
A délszláv háború miatt Jugoszláviát kizárták, Dánia beugrott, s ha már elutaztak Laudrupék Svédországba, nyerték is az Eb-t.
Szávay villámgyőzelmével vertük a dánokat
Szávay Ágnes két gyors játszmában, 54 perc alatt nyert Karina Ildor Jacobsgaard ellen és ezzel a magyar női tenisz Fed-kupa-válogatott 2-0-s, behozhatatlan előnyre tett szert Dánia ellen az Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának nyitó napján, a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.
Magnus Carlsen, a sakkozás Mozartja
Norvégia két és fél hétig ismét a sakk lázában égett. Az északi sportok hazájában Magnus Carlsen az egyik legnépszerűbb sportoló. A 17 éves Magnus kétévenként tornagyőztes a holland tengerparti városban, a sakkozás egyik Mekkájában, Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a "C" versenyt nyerte meg, 2006-ban a "B" nagymesterverseny holtversenyes első helyével vívta ki a szuperversenyen való indulás jogát. 2008-ban az esztendő első szuperversenyén az örmény Levon Aronjannal holtversenyben végzett az élen. A 14 fős mezőnyben a tizedik helyre rangsorolt norvég titán többek között az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni szenzációs, sötéttell ...
Trond Sollied - az új magyar futballkapitány?
Bár Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke múlt kedden - mint "egyetlen jelöltet" - ismét kinevezte Várhidi Pétert szövetségi kapitánynak, de gyorsan hozzátette, továbbra is keresi-kutatja (vagy épp már csábítja) azt a szakembert, aki - az MLSZ új szlogenjét idézve - tudást hozhat a magyar labdarúgásba. Az MLSZ-elnökségi után több honi sajtóorgánum is tényként közölte, hogy Trond Sollied lesz az új kapitány, mi több, januárban Norvégiában is erről számoltak be a napilapok. Az [origo] kérésére a Dagsavisen nevű norvég lap munkatársa megkérdezte magát az érintettet, hogy mit szól a "híresztelésekhez".
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Dán-horvát döntő lesz a férfikézi-Eb-n
Elsőként a horvátok jutottak be a döntőbe a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon: az elődöntőben nagy csatában, egy góllal győzték le a címvédő franciákat, ezzel történetük során először mérkőzhetnek aranyéremért kontinensviadalon. A finálé másik résztvevője a dán alakulat lesz, amely egy utolsó pillanatban szerzett hetesgóllal győzte le a világbajnok németeket.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-francia meccsről
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-izlandi meccsről
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
180. Páldi Zoltán - Vejle, Dánia
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma a dániai Vejléből válaszol Páldi Zoltán.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-svédről
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-fehéroroszról
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-németről
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Szakértő szemmel: Zsiga Gyula a magyar-spanyolról
A január 17-27-e között Norvégia ad otthont a 8. férfi kézilabda Európa-bajnokságnak. Az [origo] a szokásos hírek és tudósítások mellett Zsiga Gyula, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata vezetőedzőjének szakértő segítségére is számíthat.
Gyenge előjáték után Eb-bravúrban bíznak kéziseink
A rossz főpróba és a hihetetlen mezmizéria ellenére jó hangulatban készül a csütörtöki Eb-nyitányra a magyar férfikézilabda-válogatott. Együttesünk már egy hete Norvégiában van, az akklimatizációra nem lehet panasz. Reméljük, a játékra sem lesz. Nézzük, mire számíthatunk az előttünk álló tíz nap során, ahol együttesünk célja nem más, mint kiharcolni, illetve életben tartani az olimpiai részvétel reményét.
Nem bírt az Eb-házigazdával férfikézi-csapatunk
Nem sikerült az újabb bravúr férfikézilabda-válogatottunknak a norvégiai Posten-kupán. A négycsapatos torna 2. fordulójában együttesünk 35-29-re kikapott a házigazdától.
Amit a férfikézilabda-Eb-ről tudni kell
Január 17-27-e között Norvégia rendezi a férfikézilabda Európa-bajnokságot, amely a nyolcadik lesz a kontinensviadalok fiatal történetében. Örömteli, hogy a magyar válogatott is részt vehet az eseményen, igaz, a 6. helynél még sohasem sikerült előrébb végeznie. Most éppen ez a minimális célkitűzés...
Vb-selejtezők: Dánia ellen kezd a fociválogatott
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án Dánia legjobbjai ellen, hazai pályán kezdi meg a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezősorozatát.
- címkék:
- magyar foci
- Norvégia
- foci
- Magyarország
- Dánia
- Címkefelhő »
Két góllal kapott ki férfikézi-csapatunk az Eb-címvédőtől
A január 17-27-e között, Norvégiában rendezendő Európa-bajnokságra való felkészülés egyik állomásaként Toulouse-ban csapott össze egymással a francia és a magyar férfikézilabda-válogatott. A mérkőzésen az Eb-címvédő hazaiak 27-25-re diadalmaskodtak.
Skaliczki: Fontos, hogy elbírjuk egymás szagát
Célegyenesbe fordult a magyar férfikézilabda-válogatott felkészülése a január 17. és 27. között Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnokságra. A német és spanyol klubokban szereplő idegenlégiósokkal kiegészült keret pénteken Toulouse-ba utazott, ahol a címvédő francia válogatott ellen lép pályára szombaton.
A férfikézilabda-Eb menetrendje
A férfi kézilabda Európa-bajnokságot január 17-27-e között Norvégiában rendezik meg.
Jövőre is tíz magyar csapat indulhat a kézikupákban
A következő szezonban is tíz - öt-öt férfi és női - magyar csapat vehet részt az európai kézilabdakupákban. A kontinentális szövetség (EHF) kimutatása alapján a női rangsorban Magyarország a második helyen áll Dánia mögött, így két-két együttes szerepelhet a Bajnokok Ligájában, valamint az EHF-kupában és egy a KEK-ben.
152. Baki Ádám - Aarhus, Dánia
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Baki Ádám válaszol Aarhusból.
Kézilabda-horror, egygólos vereség a vb-negyeddöntőben
A magyar nőikézilabda-válogatott fordulatos mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett Oroszországtól Franciaországban zajló világbajnokság negyeddöntőjében, így nem jutott a legjobb négy közé. Németh András csapata az első félidőben hat, a másodikban pedig négy góllal is vezetett, végül azonban nem tudta megtartani előnyét a címvédővel szemben.
Norvégia sakklázban ég
Norvégia ismét sakklázban ég. A Hanti-Manszijszkban zajló Világkupa negyeddöntőjének második játszmájában a 17 éves Magns Carlsen 80 lépésben remizett a bolgár Ivan Cseparinovval, és 1,5-0,5-ös győzelemmel kiharcolta a továbbjutást. A legjobb négy között az amerikai Gata Kamskyval mérkőzik meg, aki az ukrán Ruszlan Ponomarjovot győzte le a szicíliai védelmű játszmában. Ismét remekelt a spanyol Alekszej Shirov, a rutinos nagymester sötéttel is nyert az orosz Dmitrij Jaovenkoval szemben. Másodszor is remizett az orosz Jevgenyij Alekszejev és az ukrán Szergej Karjakin, párharcukat szombaton rapid rájátszás dönti el.
Vb-hatodiknak várják a norvégok Görbiczéket
December 2-án, vasárnap rajtol a 18. nőikézilabda-világbajnokság Franciaországban. A felkészülési tornák közül az egyik legrangosabbat Norvégiában vívták, ahol a házigazda Oroszország, Dánia és Angola előtt diadalmaskodott. A norvég hírügynökség prognózisa szerint a vb-n megismétlődhet a tavalyi Eb-finálé, Magyarország pedig 6. lesz.
Kőkemény ellenfeleket kaptunk a vb-sorsoláson
Portugália, Svédország, Dánia,Albánia és Málta válogatottjai ellen kell kiharcolnia a 2010-es világbajnoki részvételt a magyar labdarúgó-válogatottnak. A durbani sorsolást követően Kisteleki István, az MLSZ elnöke úgy nyilatkozott, a második hely nem elérhetetlen együttesünk számára.
Eloltották az olajfúró torony lángjait
- címkék:
- Norvégia
- platform
- Északi-tenger
- torony
- Címkefelhő »
A tizedik vb-éremért küzdenek női kéziseink
A nőikézilabda-világbajnokságok teremsporttá válásától, azaz 1957 óta íródó történetének összmérlegét figyelembe véve egy arany, négy ezüst és négy bronz a magyar válogatott teljesítménye. Németh András tanítványai ezúttal Franciaországban folytathatják az éremgyűjtést.