Nicolas Sarkozy

címke rss

140 százalékkal emelték Sarkozy fizetését

Nagyvilág2007.10.31, 13:05

A francia közgyűlés kedden 140 százalékkal emelte meg a köztársasági elnök bérét, Nicolas Sarkozy államfő fizetése így igazodik a francia kormányfő fizetéséhez. Az ellenzéki képviselők nem jelentek meg a fizetésemelésről szóló szavazáson.

Lecsukatná Sarkozy a harci kutyát tartókat

Nagyvilág2007.10.30, 10:55

A sérülést okozó harci kutyák tulajdonosaira vonatkozó szigorúbb jogszabályt szeretne a francia államfő. Sarkozy szerint ezeket az állatokat úgy kellene kezelni, mint a fegyvereket.

Gyerekrablással vádol Csád európai segélymunkásokat

Nagyvilág2007.10.29, 10:54

Nicolas Sarkozy francia elnök elítélte azokat a francia segélyszervezeti munkásokat, akik megpróbáltak több mint 100 gyereket elhozni Csád és Darfúr határvidékéről. Csádban 9 francia és 7 spanyol állampolgárt tartanak őrizetben emberrablás vádjával, amiért egy charter repülőjáraton megpróbáltak állítólagos darfúri árvákat Európába hozni. Az ENSZ alkalmazottai szerint azonban sok gyerek csádi falvakból való. Közel negyed millióan menekültek Csádba a szomszédos Szudán, Darfúr régiójából.

Sztrájkolók szorongatják Párizst és Sarkozyt

Nagyvilág2007.10.18, 15:04

Véget érhetnek a mézeshetek Nicolas Sarkozy francia elnök és választói között: a csütörtöki sztrájk teremtette közlekedési káosz az első komolyabb próbatétel a júniusban beiktatott államfő számára. Sarkozy azonban eltökéltnek látszik, hogy megnyirbálja több mint másfél millió közalkalmazott nyugdíjkiváltságait. Hasonló reformtörekvésekbe bukott bele a szintén jobboldali Alain Juppé kormánya is az 1990-es években. Most, a szokásos napi 700 TGV vonatból 46 jár, Párizsban alig közlekedik a metró, súlyos fennakadások várhatók a légi forgalomban is.

Párizs megtette az első lépést a NATO felé

Nagyvilág2007.10.10, 16:17

Franciaország megtette az első lépést, hogy újra csatlakozzon a NATO katonai szervezetéhez. Több javaslatot is tett az észak-atlanti szervezet és az Európai Unió közötti formális kapcsolatokra. Az elsőre technikainak tűnő kezdeményezés azonban nyitánya annak a folyamatnak, amely Párizs visszatérését jelentheti a NATO-ba, Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezésére - írja a The Independent. Franciaország 1966-ban lépett ki a NATO katonai szervezetéből, amikor Charles de Gaulle elnök kiutasította a szövetség főhadiszállását is Párizsból.

Már tegeződik az orosz és a francia elnök

Nagyvilág2007.10.09, 23:12

Lazítással kezdődött Nicolas Sarkozy francia elnök oroszországi programja a Moszkva környéki Novo Ogarjevóban: vendéglátója, Vlagyimir Putyin és Sarkozy áttért a tegező viszonyra, majd Putyin beültette vendégét maga mellé autójába, hogy megmutassa rezidenciáját kívülről, a kerti sétányok felől.

Sarkozy keleti mosolyoffenzívát indított

Nagyvilág2007.10.08, 16:04

Sarkozy kelet-európai származásának vállalásával mosolyoffenzívát indított a térség irányába, új szövetségeseket keresve Franciaország 2008-as európai uniós elnökségéhez - írja a Le Monde. Budapesti és szófiai látogatását követően Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn ugyanis egymás után fogadja hivatalában Mirek Topolánek cseh kormányfőt és Lech Kaczynski lengyel elnököt.

Nem pózolhatnak párjukkal a francia miniszterek

Nagyvilág2007.10.04, 17:42

Nem szerepelhetnek párjukkal közös fotón a francia kormány tagjai - lapértesülés szerint ezt az utasítást adta Nicolas Sarkozy francia elnök. Kommentátorok úgy vélik, az államfő azért szánta rá magát erre a döntésre, mert az ő felesége az utóbbi időben eltűnt a nyilvánosság elől.

Londonban vadásznak a lengyel voksokra

Nagyvilág2007.09.30, 14:45

Nagy-Britanniában és Írországban gyűjt voksokat a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezetője, Donald Tusk. Az október végi parlamenti választások előtt a két szigetországban élő, több mint egymillió lengyel szavazata sorsdöntő lehet a végeredmény szempontjából. Tusk nem az első külföldi politikus, aki az Egyesült Királyságban kampányol: Nicolas Sarkozy francia elnök is Londonban vadászott szavazatokra idén tavasszal.

Megszorításokkal menekülnének a francia államcsődből

Nagyvilág2007.09.26, 19:32

Államcsődön, kreatív költségvetési könyvelésen, reformokon és megszorításon kapott össze - a manapság Magyarországon szívesen idézett - Nicolas Sarkozy francia elnök miniszterelnökével, Francois Fillonnal. Míg Sarkozy igyekszik azt mutatni, hogy ura a helyzetnek és tervezett reformjaival felpörgeti Franciaországot, a kormányfő és, pénzügyminisztere állítólag megszorításokat tervez az államcsőd elkerülésére.

Feltételekkel térne vissza a NATO magjába Franciaország

Nagyvilág2007.09.24, 09:22

Feltételekkel térne vissza Franciaország a NATO integrált katonai szervezetébe - közölte Nicolas Sarkozy francia elnök, aki az Egyesült Államoktól megértést kért, és elvárja, hogy helyet kapjanak az észak-atlanti szövetség irányító testületeinek legmagasabb szintjén".

Tévéfilm Sarkozy túszmentő akciójáról

Tévé2007.09.24, 11:03

A France 2 francia közszolgálati televízió kedden sugározza a Nicolas Sarkozyről, illetve annak emlékezetes túszmentő akciójáról szóló filmet.

Sarkozy nem akar háborút Iránnal

Nagyvilág2007.09.21, 01:08

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtökön kijelentette, hogy Franciaország "nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.

Ha gond van, hívj - mondta Sarkozy Demszkynek

Itthon2007.09.14, 17:38

Több protokoll-baki színesítette Nicolas Sarkozy francia elnök budapesti látogatását, némelyiket maga az államfő okozta. A 4-es metró építésénél az elnök azt mondta Demszky Gábornak: ha bármi probléma lenne, csak hívja fel őt.

Meghatottan jön Magyarországra Sarkozy

Nagyvilág2007.09.14, 09:59

Magyarországnak a régióban játszott kiemelt szerepéről és a látogatásával járó meghatottságáról is beszélt Nicolas Sarkozy a Népszabadságnak adott interjúban. A francia köztársasági elnök pénteken főként európai uniós témákról tárgyal a magyar politikai vezetőkkel.

Gyurcsányt is felkeresi Sarko

Nagyvilág2007.09.06, 15:40

Jövő pénteken érkezik Budapestre Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. A francia államfő Sólyom Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel találkozik majd.

Kipihente vereségét Ségolene Royal

Nagyvilág2007.08.26, 08:57

Két hónapnyi hallgatás után visszatért a politika színpadjára Ségolene Royal, a francia elnökválasztás szocialista párti vesztes jelöltje, aki első beszédjében pártjának mélyreható megújítását szorgalmazta, valamint bírálta Nicolas Sarkozy államfő és a kormány politikáját.

Kölyökhöz hasonlítja életrajzírója Sarkozyt

Nagyvilág2007.08.24, 13:24

Pénteken került a boltokba az a könyv, amely Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök mindennapjairól szól. Az elnök életrajzírója szerint az államfő néha úgy viselkedik, mint egy nyolcéves kisfiú.

Hot dogon és hamburgeren rágódott Sarkozy és Bush

Nagyvilág2007.08.13, 12:13

Sült kukoricát majszolva barátkozott George Bush amerikai elnök és Nicolas Sarkozy francia államfő a kennebunkporti családi pikniken. Néhány éve még megbüntetni akarták Franciaországot, amiért ellenezte az iraki háborút, most viszont Bush még korlátozott francia tudását is megcsillogtatta. "Sarkozy, az amerikai" új kezdetet ígér az amerikai-francia viszonyban, bár a két elnök barátkozása valójában semelyiküknek sem érdeke.

A sarkvidéken parádézik a kanadai kormányfő

Nagyvilág2007.08.09, 11:19

Egy héttel aztuán, hogy orosz minitengeralattjárók orosz zászlót tűztek ki a tengerfenéken, az Északi Sarkon, Stephen Harper kanadai kormányfő háromnapos útra indul a sarkvidékre. Az út feltehetően a térség feletti kanadai fennhatóság kinyilvánítását célozza. Az ásványkincsben gazdag tengerfenék, és a sarki jég olvadásával felszabaduló hajózási útvonalak miatt felértékelődött a terület a környező államok számára, ezért egyre többen nyilvánítják ki területi igényüket a térségre.

Szigetes nyelvet tanultak a franciák

Itthon2007.08.02, 12:34

Nyelvtanfolyamot szerveztek Párizsban azoknak, akik kimondottan a Sziget Fesztivál miatt érkeznek jövő héten Budapestre. A résztvevők nemcsak ismerkedni és számolni tanultak meg magyarul, hanem képet kaptak az országról is. A Párizsi Magyar Intézet igazgatója szerint Nicolas Sarkozy elnökké választása óta érezhetően megnőtt az érdeklődés Franciaországban a magyarok iránt.

Sarkozy lejáratásával vádolják De Villepint

Nagyvilág2007.07.27, 12:16

Párizsban hivatalosan is vádat emeltek Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök ellen, Nicolas Sarkozy elnök lejáratására irányuló titkos kampány miatt. De Villepint rágalmazásban való bűnrészességgel vádolják, mert állítólag elősegítette a Sarkozy elleni hamis, korrupciós vádak kiszivárogtatását 2004-ben, hogy ezzel törje ketté riválisa politikai karrierjét. A volt kormányfő - akit péntek reggel hallgattak ki - tagadja a vádakat.

Franciaország atomreaktort szállít Líbiának

Nagyvilág2007.07.25, 23:13

Franciaország és Líbia szerdán memorandumot írt alá, amely atomreaktor szállítását irányozza elő az észak-afrikai országnak a tengervíz sótalanítására - közölte egy francia tisztségviselő szerda este, miután Tripoliba érkezett Nicolas Sarkozy francia elnök, hogy találkozzon Moamer el-Kadhafi líbiai vezetővel közvetlenül a bolgár ápolónők szabadulása után.

A klímaváltozásra figyelmeztet az északi-sarki úszás

Nagyvilág2007.07.16, 17:16

Egy kilométert úszott az Északi-sarkon mínusz 1,8 Celsius-fokos vízben egy brit környezetvédelmi aktivista. Lewis Pough rekordkísérletével a klímaváltozásra akarta felhívni a figyelmet.

Magyar katonák a Champs-Élysées-n

Nagyvilág2007.07.14, 10:47

Szombaton először masíroznak együtt a Champs-Élysées-n a huszonhetek katonái a francia nemzeti ünnepen, köztük magyarok is. További újdonság az ünnepen, hogy ezúttal elmarad a csoportos amnesztia, és az államfői tévéinterjú is.

Sarkozy rendkívüli gazdasági csúcsot javasol

Gazdaság2007.07.10, 10:31

A jelek szerint az előre látható konfliktusokat is vállalja Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, aki személyesen jelent meg az euróövezet pénzügyminisztereinek tegnapi találkozóján Brüsszelben, hogy megindokolja, miért visszakozna Párizs az áprilisban vállalt elkötelezettségtől, miszerint 2010-re egyensúlyban lesz a költségvetése - írja a Napi Gazdaság.

Sarkozynél nincs amnesztia július 14-én

Nagyvilág2007.07.08, 14:28

Szakít a francia elnök a 80-as évek vége óta megszokott július 14-i tömeges amnesztia gyakorlatával. Sarkozy közölte, hogy csak egyedi megítélés alapján, bizonyos esetekben kíván élni az amnesztia jogával.

Sarkozy besározása miatt vádolhatják De Villepint

Nagyvilág2007.07.06, 15:47

Összeesküvés miatt emelhet vádat a francia ügyészség Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök ellen, miután csütörtökön házkutatást tartottak párizsi lakásán. A volt kormányfőt riválisa, az azóta államfővé választott Nicolas Sarkozy állítólagos besározására irányuló Clearstream-ügy miatt foghatják hamarosan perbe - írja a The Times. A 2005 óta vizsgált ügyben hamis korrupciós vádakkal akarták illetni Sarkozyt, hogy megakadályozzák államfői ambícióit. De Villepin tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz.

Sima győzelemmel kell beérni Sarkozynek

Nagyvilág2007.06.18, 08:45

A Nicolas Sarkozy vezette Nép Mozgalom Uniója (UMP) a francia parlamenti választások második fordulója nyomán a 577 tagú nemzetgyűlésben 314 mandátumhoz jutott. Fő ellenfele, a szocialista párt 185 helyet szerzett meg.

Abszolút többségbe kerülhetnek Sarkozyék

Nagyvilág2007.06.14, 13:45

Abszolút többséget jósol a Nicolas Sarkozy francia államfőt támogató jobboldali tömörülésnek az Ipsos/Dell közvélemény-kutató intézet. A magyar származású Sarkozyt egy hónappal ezelőtt választották Franciaország köztársasági elnökévé.

Óriási végkielégítések ellen küzd Sarkozy

Gazdaság2007.06.12, 09:57

Nyugat-Európában egyre élesebben kritizálják azokat a hatalmas és sokszor indokolatlan végkielégítéseket, amelyeket a nagy cégek fizetnek ki távozó menedzsereiknek. Különösen visszás az, amikor több ezer fős leépítések mellett a kilépő vezetők euróban vagy dollárban többmilliós összegeket vehetnek fel - olvasható a Világgazdaságban.

Sarkozy pártja nyert a francia választásokon

Nagyvilág2007.06.11, 06:50

39 százalékos rekordméretű távolmaradás mellett a várakozásoknak megfelelően a jobboldal közel tíz százalékos előnnyel nyerte meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját. Az előzetes becslések szerint Nicolas Sarkozy pártja a jelenleginél jóval nagyobb parlamenti többségre számíthat a második forduló után.

Abszolút többsége is lehet Sarkozy pártjának

Nagyvilág2007.06.10, 14:25

Vasárnap megkezdődött Franciaországban a parlamenti választások első fordulja. A közvélemény-kutatások szerint a korábban elnökké választott Nicolas Sarkozy pártja szerezheti meg a legtöbb parlamenti helyet.

Belgrád és Pristina is elutasítja az ENSZ-szavazás elhalasztását

Nagyvilág2007.06.08, 19:26

A szerb kormány és a függetlenségpárti koszovói albán vezetők is elutasították pénteken annak lehetőségét, hogy halasszák el fél évvel a Szerbiából kiszakadni kívánó albán többségű tartomány jogállásáról szóló döntést.

Meghökkent az USA Putyin keménykedésén

Nagyvilág2007.06.05, 15:09

A hidegháborút idézi az Egyesült Államok szerint Vlagyimir Puytin orosz elnök fenyegetése. Putyin ismét Európa ellen irányítaná az orosz atomrakétákat, ha az USA Csehországban és Lengyelországban is telepíti vitatott rakétavédelmi rendszerét. A szópárbaj a szerdán kezdődő G8-csúcstalálkozót is feszültté teheti. Nicolas Sarkozy francia elnök például egyenes beszédet ígért Putyinnak.

Vége lehet az iskolai csendőrpertu korának

Nagyvilág2007.05.31, 14:03

Miért általános az, hogy a tanárok letegezik a diákokat, miközben a gyerektől elvárják a tisztelettudó magázást? Az új francia elnök, Nicolas Sarkozy szerint jobb, ha mindenki magázódik az iskolában, a németeknél már most is ezt teszik, a svédek viszont inkább tegeződnek. Magyarországon pedig működik így is, úgy is. Ismerje meg Európa legnagyobb magázóit és tegezőit! Vagy ha úgy jobban hangzik: ismerd meg!

Sarkozy megszüntet egy amnesztia-tradíciót

Nagyvilág2007.05.25, 18:42

Nem részesíti elnöki kegyelemben a közlekedési szabályok ellen vétőket, még a legenyhébb esetben sem Nicolas Sarkozy új francia államfő, szakítva a hagyománnyal, amelyet az újonnan megválasztott elnökök eddig követtek.

Titkos japán bankszámlát kérnének számon Chiracon

Nagyvilág2007.05.25, 15:28

Állítólagos titkos japán bankszámla létezéséről faggatná a bíróság Jacques Chirac volt francia elnököt, akinek elnöki mentelmi joga június 17-én lejár. Sajtóhírek szerint új dokumentumok kerültek elő, amelyek szerint kapcsolat van Chirac és egy 30 millió font (11 milliárd forint) összértékű titkos számla között. A dokumentumokhoz a bíróság csak azt követően férhetett hozzá, hogy Chirac május 16-án átadta az elnöki hatalmat Nicolas Sarkozynek.

Elutasítják a franciák Sarkozy új minisztériumát

Nagyvilág2007.05.19, 17:45

A "külföldiellenesség legalizálásával" vádolják Nicolas Sarkozy francia elnököt, amiért egy minisztériumba vonta össze a bevándorlókkal foglalkozó összes hatóságot. Az új minisztérium nevében egyesíti a nemzeti azonosságot és a bevándorlást, ami sokak szerint elfogadhatatlan.

Kirúgták pártjából a Sarkozy kormányába álló szocialistát

Nagyvilág2007.05.18, 17:19

Kinevezése után kizárták a francia Szocialista Pártból Bernard Kouchnert, akit az új konzervatív elnök, Nicolas Sarkozy külügyminisztere lesz. "Kouchner többé nem a Szocialista Párt tagja" - jelentette be Francois Hollande pártelnök, az elökválasztáson vesztes Ségolene Royal élettársa. Hollande látszatnyitásnak nevezte Kouchner kinevezését. Rachida Dati új igazságügyi miniszter személyében először kapott tárcát észak-afrikai származású politikus.

Új miniszterelnököt nevezett ki Sarkozy

Nagyvilág2007.05.17, 12:35

Az óvatosnak, diszkrétnek és hatékonynak tartott Francois Fillon-t nevezte ki miniszterelnöknek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, akit szerdán iktattak be hivatalába. Sarkozy szoros szövetségesének kinevezése a várakozásoknak megfelelően történt. 

Merkel és Sarkozy az együttműködés mellett tett hitet

Nagyvilág2007.05.17, 00:26

A kora éjszakába nyúlóan, több mint két órán keresztül tárgyalt egymással Berlinben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök. A tárgyalások kezdete előtt a német kancellár és a francia elnök külön-külön nyilatkozatban egyaránt hitet tett a két ország közötti barátság és együttműködés erősítése mellett. Mintegy ezt a szándékot is megerősítendő, a két vezető tegezte - s az elnöki érkezéskor megölelte és két oldalról megcsókolta - egymást.

Sarkozy tapssal búcsúztatta Chiracot

Nagyvilág2007.05.16, 13:01

Beiktatták Nicolas Sarkozy francia elnököt, miután átvette az Elysée-palotát és a nukleáris arzenál indítókódjait elődjétől, Jacques Chiractól. Sarkozy kikísérte és megtapsolta elődjét, aki eleinte mentora, majd politikai riválisa volt. Chirac kedden, 12 év elnökség után tévébeszédben búcsúzott a franciáktól. Azt mondta, "büszke a jól elvégzett küldetésére". Tudósítók szerint, a 74 éves Chirac azonban több mint 8 százalékos munkanélküliséggel küzdő, megosztott, és jövőjében bizonytalan nemzet éléről távozik.

Merkelhez vezetett Sarkozy első útja

Nagyvilág2007.05.16, 19:46

Közvetlenül államfői beiktatását követően, szerda este első hivatalos látogatására Berlinbe érkezett Nicolas Sarkozy francia elnök. Berlinben rendkívüli gesztusként értékelik, hogy az új elnök első hivatalos látogatásán a német fővárosba érkezett.

Nem szavazott Sarkozy felesége

Nagyvilág2007.05.13, 18:38

A Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő párizsi újság azon cikkét, amely arról számolt volna be, hogy Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök felesége május 6-án nem ment el szavazni, a laptulajdonos nem engedte megjelentetni - adta hírül a Rue89 nevű francia internetes hírportál.

Szocialista külügyminisztere lehet Sarkozynek

Nagyvilág2007.05.12, 16:21

Egy veterán diplomatát, a már Francois Mitterrand néhai köztársasági elnök csapataában is dolgozó Hubert Védrine-t jelölheti külügyminsizternek Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök. Sajtóértesülések szerint az új kormányt Francois Fillon volt szociális miniszter vezeti majd.

Beiktatásának napján Berlinbe utazik Sarkozy

Nagyvilág2007.05.11, 22:09

Angela Merkel német kancellár gesztusát viszonozva már beiktatásának napján, jövő szerdán Berlinbe érkezik Nicolas Sarkozy, új francia elnök.

Visszatért Párizsba Nicolas Sarkozy

Nagyvilág2007.05.10, 00:02

Visszaérkezett Párizsba családjával szerda este Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök, akinek máltai luxusnyaralását szerdán élesen bírálták ellenzéki politikusok és a francia sajtó.

Újra Sarkozy ellen tüntettek Franciaországban

Nagyvilág2007.05.09, 01:22

Újabb erőszakos tüntetések voltak kedd este Franciaországban Nicolas Sarkozy megválasztott elnök ellen - közölte a rendőrség és a tűzoltóság.

Felsült első elnöki produkciójával a hajókázó Sarkozy

Nagyvilág2007.05.09, 17:44

Visszatér Párizsba Nicolas Sarkozy, a hétvégén megválasztott francia elnök, miután az ellenzék és a sajtó élesen bírálta egy francia mágnás máltai luxushajójával tett kiruccanását. A szerény elnök szerepét ígérő Sarkozy 10 napig szerette volna kipihenni a kampány fáradalmait, és eredetileg úgy lehetett tudni, hogy egy korzikai kolostorba megy. Az európai pénzügyminiszterek eközben figyelmeztették Sarkozyt, hogy ne az Európai Központi Bankot hibáztassa a francia gazdaság állapotáért.

Blair az interneten köszöntötte Sarkozyt

Nagyvilág2007.05.08, 07:49

A távozóban lévő Tony Blair egy internetes portálon közzétett videóüzenetben köszöntötte az új francia elnököt, Nicolas Sarkozy-t.

Sarkozy Franciaország új elnöke

Nagyvilág2007.05.07, 16:59

Hatalmas tömeg ünnepelte a párizsi Concorde téren a magyar származású Nicolas Sarkozy győzelmét, aki a szavazatok 53 százalékával lesz Franciaország új köztársasági elnöke. A szocialista Ségolene Royal sok sikert kívánt ellenfelének. Az elnökválasztás vasárnapi döntőjén a szavazók 86 százaléka voksolt. Ez az első alkalom, hogy Franciaországnak olyan elnöke lesz, akinek édesapja bevándorló. A 75. életévében járó Jacques Chirac elnök távozásával új generáció veszi át az ország irányítását. A párizsi Bastille téren könnygázt vetettek be a rendőrök a Sarkozy-ellenes tüntetésen.

Ismét Sarkozy ellen tüntettek Franciaországban

Nagyvilág2007.05.07, 23:50

Újabb tüntetések voltak Nicolas Sarkozy megválasztott köztársasági elnök győzelme elleni tiltakozásul Franciaországban hétfő este.

Autógyújtogatással ünnepelték Sarkozyt

Nagyvilág2007.05.07, 17:10

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökké választását követően 367 autót gyújtottak fel Párizsban és az ország nagyobb városaiban hétfőre virradó éjjel. Ez több mint kétszerese a hétvégi átlagnak. Zavargásokra azonban nem került sor.

Sarkozy győzelmét jelzik a felmérések

Nagyvilág2007.05.06, 19:40

A magyar származású Nicolas Sarkozy győzelmét jelzik a francia elnökválasztáson a belga és svájci média által kiszivárogtatott exit poll felmérések, Ségolene Royal szocialista jelölttel szemben. Az előzetes becslések szerint Sarkozy 53,5 míg Royal 46,5 százalékot kapott - az RTBF belga állami tévé szerint. Az MTI szerint Sarkozy hívei örömkiáltásokban törtek ki a hír hallatán. A voksolás este nyolc óráig tart. Eddig a szavazók 75 százaléka szavazott, amire 1965 óta nem volt példa. A rendőrség attól tart, hogy a választások miatt több száz autót gyújthatnak fel országszerte.

A legutolsó felmérések szerint is Sarkozy vezet

Nagyvilág2007.05.05, 01:02

Nicolas Sarkozy, a jobboldal jelöltje 10 százalékponttal vezet a szocialista Segolene Royal előtt a franciaországi elnökválasztások vasárnapi második fordulója előtti kampánycsend - péntek éjfél - előtt közzétett utolsó felmérések szerint.

Megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója

Nagyvilág2007.05.05, 17:36

Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve más Európán kívüli helyeken megkezdődött a francia elnökválasztás második fordulója. Ezeken a területeken megközelítőleg egymillió választópolgár szavaz..

Sarkozynek áll a zászló a hajrában

Nagyvilág2007.05.04, 08:27

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nőtt a konzervatív Sarkozy előnye a szocialista Royallal szemben két nappal a francia elnökválasztás előtt. Azok közül is többen voksolnának Sárkozyre, akik első körben valamelyik másik jelöltre adták a szavazatukat.

Mosolyogva kaszabolhatja egymást Sarkozy és Royal

Nagyvilág2007.05.02, 17:12

Kétórás tévévitában csap össze a vasárnapi elnökválasztás döntője előtt Nicolas Sarkozy konzervatív és Ségolene Royal szocialista jelölt. A küzdelem várhatóan 20 millió franciát szegez majd a képernyő elé. Egy szerdán közzétett felmérés szerint Sarkozy növelte előnyét, és a szavazatok 53,5 százalékára számíthat

Fityiszt mutat Bayrou a francia elnökjelölteknek

Nagyvilág2007.04.25, 16:59

Kikosarazta Nicolas Sarkozy és Ségolene Royal francia elnökjelölteket a versenyből kiesett Francois Bayrou, a Francia Demokrácia Uniójának (UDF) centrista jelöltje, és bejelentette, hogy Demokrata Pártot alapít az UDF helyett. Sarkozy és Royal azt remélték, hogy elnyerhetik Bayrou támogatását, akinek szavazóin sok múlhat a május 6-i második fordulóban. Bayrou szerint szavazói ezt nélküle is el tudják dönteni. A Le Monde szerint a bejelentés Sarkozynek kedvezhet.

Középen ütközik a nyájas Sarkozy és az eltökélt Royal

Nagyvilág2007.04.24, 13:44

Iszonyatos hajrá kezdődött Franciaországban a középen lévő szavazókért a jobbközép Nicolas Sarkozy és a szocialista Ségolene Royal között az elnökválasztás május 6-i döntője előtt. Mindkét jelölt a 18 százalékot elért, centrista Francois Bayrou szavazóit vette célba. Royal azt várja, hogy Bayrou kössön vele szövetséget, míg Sarkozy kedves és megértő arcát igyekszik felmutatni. Bayrou szerdán nyilatkozik arról, támogatja-e bármelyik jelöltet.

Kemény kétesélyes csatát várnak Franciaországban

Nagyvilág2007.04.23, 18:32

Szabaddá válhat az út Nicolas Sarkozy előtt a francia elnöki cím felé, miután a végleges eredmények szerint a szavazatok 31,18 százalékával első helyen jutott be az elnökválasztás második fordulójába. Sarkozy a szocialista Ségolene Royallal mérkőzhet, aki 25,87 százalékot kapott. A vártnál nagyobb arányú vezetés ellenére Sarkozy elnöksége még nem biztos. A győzelem Francois Bayrou (18,55 százalék) támogatóinak szavazataitól függhet. A francia, brit és svájci sajtó nyitott, klasszikus bal-jobb párbajt vár a következő két hétre.

Megkezdődött a francia elnökválaszás

Nagyvilág2007.04.22, 13:14

Franciaországban vasárnap 44,5 millió választópolgár járul az urnákhoz, hogy megválassza a köztársaság új elnökét. Az eredmény egyelőre bizonytalan, a második fordulóba négy jelöltnek van esélye bejutni. A legutolsó közvélemény-kutatások szerint a franciák egy jelentős része még mindig nem tudja, kire szavaz majd.

Nagy francia pedálozás a rosszkedvű szavazókért

Nagyvilág2007.04.20, 18:12

Egy többesélyes Tour de France-hoz hasonlít a vasárnapi francia elnökválasztás első fordulója: a négy legnépszerűbb jelölt közül - minden felmérés szerint - a jobbközép Nicolas Sarkozy húzhatja majd magára a sárga trikót, és pedálozhat tovább az első helyen, de könnyen megeshet, hogy az utolsó etapban elhúznak mellette. Kinek érdemes szurkolni? Az [origo] versenykalauza az esélyesekről, a tétről és hogy miért fontos mindez Magyarországnak.

Megégetheti magát Sarkozy a párizsi metrócsatával

Nagyvilág2007.03.29, 17:51

A szerdai párizsi zavargásokért Nicolas Sarkozy francia elnökjelöltet hibáztatták egyre erősödő riválisai, miután a most leköszönt belügyminiszter vállon veregette a metróban könnygázzal rendet tevő rohamrendőröket. Szerdán több száz rendőr és gyújtogató fiatal csapott össze Párizs egyik legforgalmasabb metróállomásán, miután a rendőrség őrizetbe vett egy bliccelőt. Az incidens könnyen Sarkozy szavazataiba kerülhet.

Metróütközet lett a párizsi bliccelő elfogásából

Nagyvilág2007.03.28, 12:29

Zavargások törtek ki Párizsban, a Gare du Nord pályaudvaron, miután egy jegy nékül utazó férfit elkaptak az ellenőrök. Közel százan siettek a bliccelő védelmére, palackokkal kezdték megdobálni a rohamrendőröket, akik a több órás ütközet végén csak könnygázzal tudták feloszlatni a Párizs egyik legforgalmasabb metróállomását feldúló rendbontást. Ketten megsérültek, kilenc embert letartóztattak.

Lemond az elnökválasztás előtt Sarkozy

Nagyvilág2007.03.21, 12:33

Nicolas Sarkozy jobboldali francia elnökjelölt távozik a belügyminiszteri székből március végén. Sarkozy elnyerte nagy riválisa, Jacques Chirac támogatását is.

Tizenketten indulnak a francia elnöki székért

Nagyvilág2007.03.19, 20:07

Tizenkét jelölt indulhat a közelgő francia elnökválasztáson a hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos jelöltlista szerint. A legesélyesebb jelöltek: Nicolas Sarkozy jelenlegi belügyminiszter, Ségolene Royal, aki az első női államfő lehetne, valamint a mind népszerűbb középutas Francois Bayrou.

Indulhat a francia elnökségért Le Pen, a nagy menetelő

Nagyvilág2007.03.14, 16:34

Két nappal a hivatalos határidő lejárta előtt sikerült összegyűjteni elegendő támogató aláírást a radikális Jean-Marie Le Pennek ahhoz, hogy beszállhasson a francia elnöki székért folyó versenybe. A 78 éves Le Pen öt éve ugyanilyen nehéz helyzetből indult, de végül második lett, maga mögé utasítva a szocialisták nagyágyúját.

Sarkozyt hozta ki győztesnek egy közvélemény-kutatás

Nagyvilág2007.03.07, 01:49

Ha Franciaországban most tartanák meg a májusban esedékes elnökválasztás második fordulóját, úgy a jobboldal jelöltje, Nicolas Sarkozy a szavaztok 54 százalékát kapná meg, míg baloldali vetélytársa, Ségolene Royal a választók 46 százalékának a bizalmát élvezné - mutatnak rá egy kedden Párizsban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai.

Meghiúsulhat Le Pen elnökjelöltsége

Nagyvilág2007.03.02, 16:44

Még mindig nem sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson való induláshoz szükséges 500 támogatói aláírást Jean-Marie Le Pennek, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltjének, ami elemzők szerint ronthatja Nicolas Sarkozy, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjének esélyeit

Előretör a francia elnökválasztás sötét lova

Nagyvilág2007.02.28, 16:00

Francois Bayrou, a jobbközép UDF elnökjelöltje már 19 százalékot kapna, ha ma lenne a francia elnökválasztás és legyőzné a két főesélyest, Nicolas Sarkozyt és Ségolene Royalt is, ha bejutna a második fordulóba - derül ki az IFOP legújabb felméréséből. Bayrou támogatóinak felét a baloldalról szerezte.

Volt luxuslakása miatt magyarázkodik Sarkozy

Nagyvilág2007.02.28, 16:42

Legalább 300 ezer eurót (76 millió forintot) takarított meg Nicolas Sarkozy francia elnökjelölt belügyminiszter és felesége, amikor 1997-ben Párizs egyik legelegánsabb külvárosának polgármestereként, áron alul vásároltak meg egy luxusingatlant.

Merkel kancellárral tárgyalt Nicolas Sarkozy

Nagyvilág2007.02.12, 19:12

Az Európai Unió helyzetéről és ezen belül az európai alkotmányozás jövőjéről tárgyalt hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár Nicolas Sarkozy francia belügyminiszterrel, a jobboldal elnökjelöltjével. A német kancellár március elején ugyancsak Berlinben találkozik a másik oldal, a francia Szocialista Párt elnökjelöltjével, Ségolene Royallal.

A visszavonulást fontolgatja a francia elnök

Nagyvilág2007.02.08, 14:00

"Van élet a politika után" - mondta Jacques Chirac francia elnök egy, a feleségéről szóló tévéműsor felvételén. Chirac még mindig nem jelentette be hivatalosan, hogy indul-e a tavaszi elnökválasztáson, feleségének nyilatkozata azonban azt sugallja, a francia elnök nem készül harmadik mandátumra.

Legázolja a franciákat Sarko, az energiabomba

Nagyvilág2007.01.19, 23:56

Gyerekkora óta az elnökségről álmodik, mégis lehet, hogy a túlzott akarásba bukik bele Nicolas Sarkozy, a francia konzervatívok elnökjelöltje. Sarkozy megállíthatatlan, mindent akar, de olyan, mintha akarná mindennek az ellenkezőjét is. A többség csodálattal figyeli akaratát, de megrémül rámenősségétől. Képregényekről, pólókról, táskákról mosolyog, óvszereken üzen és miközben a francia egységet testesítené meg, a végletekig megosztja az országot.

Sarkozy a jobbközép hivatalos elnökjelöltje

Nagyvilág2007.01.14, 22:47

Nicolas Sarkozyt választotta a három hónap múlva esedékes franciaországi köztársasági elnökválasztás hivatalos jelöltjének a kormányzó jobbközép unió. A francia sajtó kommentárja szerint a többmillió euróért megrendezett pártkongresszuson szentté avatásra hasonlított a jelöltválasztás.

Sarkozy szerint hiba volt Szaddám kivégzése

Nagyvilág2007.01.02, 19:20

Nicolas Sarkozy, a francia jobboldal fő elnökjelöltje szerint hiba volt Szaddám Huszein volt iraki diktátor kivégzése. A Vatikán lapja pedig azt írta: a halálbüntetés "a politikai önhittség kifejeződésévé" lett azáltal, hogy látványosságot csináltak a kivégzésből

Sarkozy megerősítette elnökjelölti pozícióját

Nagyvilág2006.12.22, 19:29

Száznegyven jobbközép személyiség, volt és jelenlegi miniszterek és parlamenti képviselők, köztük Jean-Pierre Raffarin volt kormányfő is támogatásáról biztosította pénteken a francia jobboldal elnökjelölti tisztéért kampányoló Nicolas Sarkozy francia belügyminisztert, lényegében szabaddá téve ezzel az utat a politikus elnökjelöltsége előtt.

Lenyomja a macsókat a franciák aggódó anyja

Nagyvilág2006.11.17, 11:38

Nem csak jól néz ki, de kedves és gondoskodó is - nagyjából ilyen benyomást kelt a franciák többségében Segolene Royal, a szocialisták elnökjelöltje. Royalt, aki az ország történetének első női indulója az elnöki posztért, sok támadás éri amiatt, hogy a szakpolitikához nem ért. Nagy előnye viszont, hogy sokaknak tetszik anyáskodó stílusa és az is, hogy a megújulást képviseli: az elhasznált szózsonglőrökkel szemben, a tettek embere.

Royal indul csatába Sarkozy ellen

Nagyvilág2006.11.17, 09:16

Ségolene Royalt választotta a francia Szocialista Párt (PS) köztársaságielnök-jelöltjének a párt tagsága a csütörtökön tartott szavazáson. Így az 53 éves volt miniszterasszony mérkőzhet meg jövőre a Magyar származású Nicolas Sarkozy-vel.

Gyorsabb vízumot ígért Algériának Sarkozy

Nagyvilág2006.11.13, 21:00

A vízumeljárás könnyítését ígérte Algériának Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter az észak-afrikai országban tett hétfői látogatásán.

A róla szóló híreket lesi a rajzolt Sarkozy

Nagyvilág2006.11.02, 13:41

Ironikus képregényben dolgozták fel Nicholas Sarkozy francia belügyminiszter, a jövő évi elnökválasztások egyik esélyesének életét. A százezer példányban megjelent képregényben az állandóan ideges, rohanó Sarkozy a róla szóló híradásokat lesi, háttérben unott nejével.

Dedikált óvszerrel reklámozzák magukat Sarkozyék

Nagyvilág2006.08.23, 10:10

Bulvárkampányba kezdett a francia konzervatív párt, az UMP. A jövő májusi elnökválasztás előszelének tekinthető akcióban pólókat, strandpapucsokat, frizbiket és a párt vezetői által dedikált óvszereket osztogatnak a francia strandokon.

Magyar eredetű neve is hátráltatta Sarkozyt

Nagyvilág2006.07.18, 13:18

Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter a francia könyveladási listák élére szeretne törni most megjelent önéletrajzi kötetével, amelyben viharos magánéletéről is beszámol. Sarkozy szerint rengeteg hátrány érte magyar származására utaló vezetékneve miatt. Franciaországot azonban mégsem kritizálta soha, szerinte a mostani bevándorlóknak is hasonlóképpen kellene tenniük.

Szándékosan próbálhatták gyanúba keverni Sarkozyt

Nagyvilág2006.05.16, 12:59

A Clearstream-ügy néven dagadó francia megfigyelési botrány tovább bonyolódik, egy francia hírrádió szerint ugyanis több politikus nevét azután hamisították rá az egyébként is valótlanságot állítól hamis listára, hogy kezdett kiderülni, az ügynek semmi köze a valósághoz. Nicolas Sarkozy belügyminiszter is az utólag gyanúba kevert személyek közé tartozik.

Nem sülyesztették el francia fregattok a Villepin kormányt

Nagyvilág2006.05.16, 21:30

Bizalmat szavazott kedden a francia parlament alsóháza Dominique de Villepin kormányának, az ellenzéki szocialisták által a Clearstream-botrány miatt benyújtott bizalmatlansági indítványt 190 képviselő támogatta, jóval kevesebb a kormány megbuktatásához szükséges 289-nél.

Chirac tagadja, hogy kémkedett volna Sarkozy után

Nagyvilág2006.05.02, 18:07

A francia államfő és a francia miniszterelnök mellett egy hírszerző tiszt is tagadja, hogy 2004-ben kémkedett volna Nicolas Sarkozy jelenlegi belügyminiszter után. A Le Monde szerint Chirac utasítására több francia közéleti személy után is nyomoztak.

Visszavonják a vitatott francia munkajogi törvényt

Nagyvilág2006.04.10, 13:04

Visszavonja az első munkaszerződésről szóló törvényt, és új szabályt dolgoz ki helyette a kormányzat. A jogszabály komoly belpolitikai válságot okozott Franciaországban, ellene milliók tiltakoztak az utcákon, gyakran erőszakos módon.

Még egy nagy sztrájkot tartanak a franciák

Nagyvilág2006.04.04, 15:35

Várhatóan a keddre szervezett országos sztrájk és utcai demonstráció lesz az utolsó nagy tiltakozó akció a francia munkaügyi reformok ellen. A híradások szerint fegyverszünetet kötnek egymással a tiltakozók és a kormány.

A kényelmes karriert féltik a francia tüntetők

Nagyvilág2006.03.27, 18:24

Hatalmas méretű a tiltakozás Franciaországban az első munkaszerződésről szóló törvény ellen. A felmérések szerint a társadalom kétharmada elutasítja a tervezetet. Eddig számos utcai harcba torkolló demonstrációt tartottak, keddre pedig általános sztrájkot hirdettek. Csakhogy az óriási munkanélküliség ellen nincs más megoldás, mint a munkaerőpiac bezárt ajtajának kinyitása, amit ez a törvény tesz lehetővé - mondta az [origo]-nak Csaba László közgazdász.

300 diáktüntetőt vettek őrizetbe Franciaországban

Nagyvilág2006.03.17, 08:08

Szigorú büntetéssel fenyegeti a randalírozó diáktüntetőket Nicholas Sarkozy francia belügyminiszter. A hatóságok csütörtökön közel 300 embert vettek őrizetbe. Sarkozy "bajkeverőknek" nevezte a tüntetőket, akik napok óta tiltakoznak egy törvénytervezet ellen gyakran erőszakos eszközökkel.

"Lenapóleonozta" Sarkozyt felesége életrajzírója

Nagyvilág2005.11.20, 15:10

Cenzúrát kiált Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter elhidegült feleségének életrajzírója - írja a Times. Valérie Domain szerint a belügyminiszter diktatórikus módszerekkel intézte el, hogy ne adják ki a művet, amelyben intim részletek olvashatók a feleségével történt tavalyi szakításáról. A könyvet kiadói tájékoztatás szerint a zavargások okozta rendkívüli helyzet miatt nem jelentetik meg.

Sarkozy szerint reformokra van szükség

Nagyvilág2005.11.19, 22:11

A közelmúltbeli francia zavargások azt mutatják, hogy a rendszer "kifulladt", és egy felülről indított reformra van szüksége - mondta Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter szombaton egy pártrendezvényen.

Jól jött ki a francia zavargásokból Sarkozy

Nagyvilág2005.11.17, 18:13

Növekedett a francia belügyminiszter népszerűsége a franciaországi zavargások idején - derül ki az Ipsos közvélemény kutató intézet felméréséből. Nicolas Sarkozy 11 ponttal növelte népszerűségét, annak ellenére, hogy a zavargások elfajulásához nyilatkozatai is hozzájárultak. Jelenleg ő a legnépszerűbb francia politikus.

A francia parlament meghosszabbította a szükségállapotot

Nagyvilág2005.11.15, 21:36

Meghosszabbította három hónappal a szükségállapotot a francia nemzetgyűlés kedd este, miután a kormány kibővített hatásköröket kért a közel négy évtized óta legsúlyosabb zavargások megfékezéséhez, Nicolas Sarkozy belügyminiszter pedig a parlamentben bejelentette: a peremvárosi zavargásokban részt vett tíz külföldi ügyében indult meg a kiutasítási eljárás.

Lassan nyugszanak le a francia randalírozók

Nagyvilág2005.11.14, 07:03

A francia hatóságok szerint fokozatosan alábbhagy a külvárosokban randalírozók dühe, és pár nap múlva minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Hétfőre virradóra ugyanakkor még mindig voltak rendbontások, gyújtogatások.

A francia belügyminiszter ellen tüntettek Párizsban

Nagyvilág2005.11.13, 12:04

Vidéken folytatódtak a tizenhét napja tartó franciaországi zavargások: a hétvégén összecsapások voltak a fiatalok és a rendőrök között Lyonban, Strasbourgban és Nancyban. Párizsból viszont nem érkezett hír erőszakos akcióról.  A francia főváros Latin Negyedében több száz tiltakozó követelte Nicolas Sarkozy belügyminiszter lemondását.

Párizs belvárosát féltik a rendbontóktól

Nagyvilág2005.11.11, 17:50

A párizsi rendőrség attól tart, hogy a hétvégén Párizs belvárosára is átterjedhetnek az október 27-e óta tartó zavargások - írja a Reuters. Az elmúlt éjszaka nem csökkent az erőszakos cselekmények száma. Közben Nicolas Sarkozy belügyminiszter újra söpredéknek nevezte a zavargások résztvevőit. Az [origo] olvasói kemény fellépést tartanak szükségesnek.

Thuram kritizálja a francia belügyminisztert

Archívum2005.11.09, 11:59

Lilian Thuram, a francia labdarúgó-válogatott világ- és Európa-bajnok védője kemény szavakkal kritizálta Nicolas Sarkozyt, amiért a belügyminiszter "csőcseléknek" nevezte a párizsi elővárosi zavargások résztvevőit.