népszavazás

címke rss

A kormány eladná a kórházakat

Itthon2003.04.11, 11:37

A kórháztörvényként emlegetett kormány-előterjesztés indulatos vitákhoz vezetett a parlamentben. Az MDF népszavazás kezdeményezését fontolgatja, a Fidesz a nemzeti vagyon elherdálásáról és a korrupció melegágyáról beszél. Több szakmai szervezet is tiltakozik. A kormány szerint azonban csak a magántőke mentheti meg az egészségügyet. Másfél éve még a baloldal tiltakozott az ágazat részleges privatizációja ellen.

Hiányolja az élő kapcsolást az MTV-n a Fidesz

Itthon2003.04.11, 16:26

Áder János, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió ügyvezetőjének írt nyílt levelében tiltakozott amiatt, hogy a köztévé nem közvetíti élő adásban a pártrendezvényeket, így a Fideszt sem kapcsolják a szombati népszavazás után. Az MTV szerint éppen elég az a 10 különböző helyszín, ahonnét élőben jelentkeznek. A párteseményeket sem hagyják ki a tévéműsorból, de ezekről csak felvételről számolnak be.

Kovács: most már a mi kezünkben a döntés

Nagyvilág2003.04.09, 17:57

A külügyminiszter az Európai Parlament támogató szavazata után különösen fontosnak tartotta, hogy minél többen menjenek el szombaton a népszavazásra, mert most dől el, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel.

Egymillió embert értek el az EU-s rendezvények

Nagyvilág2003.04.09, 14:38

Több mint ezer rendezvényen több mint egymillió embert ért el személyesen az Európai Kommunikációs Közalapítvány. Több mint kétmillió tájékoztató füzetet küldtek ki az EU-válaszlevelet visszaküldőknek. A visszajelzések szerint az emberek többsége kedvezően fogadta az EUKK munkáját - derült ki a szervezet népszavazás előtti összefoglalójából.

Népszavazási tudnivalók

Nagyvilág2003.04.08, 15:17

A legfontosabb: az EU-csatlakozásról szóló népszavazás április 12-én, szombaton lesz, és reggel 7-től este 9-ig lehet szavazni. A kérdés: "Egyetért-e azzal, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává váljon?" Csak az igen vagy nem szó melletti karika beikszelése tekinthető érvényes válasznak.

Lamperth: Minden kész a népszavazásra

Itthon2003.04.07, 14:31

A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.

EU-kamionok járják az országot

Nagyvilág2003.04.03, 14:26

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) az uniós népszavazás előtti hétvégén minden megyeszékhelyen zenés programokat szervez. A roadshow hat kamiont mozgat, 9-én pedig a Budapest Sportarénában lesz a fő program.

Ellenőrzik a népszavazást az EU ellenzői

Nagyvilág2003.03.27, 17:24

Az uniós csatlakozást ellenző Szabad Magyarországért Mozgalom exit poll felmérésre készül az április 12-i népszavazás napján. A tervek szerint a szavazókörök közelében tartózkodó önkéntesek minden távozó szavazótól megkérdezik, hogy igennel vagy nemmel szavaztak-e a csatlakozásra. A mozgalom szerint minderre azért van szükség, hogy leleplezhessék az esetleges csalásokat.

Népszavazás: csütörtöktől postázzák az értesítőket

Nagyvilág2003.03.18, 12:14

"Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?" - erre a kérdésre kell válaszolniuk a szavazóknak az április 12-i népszavazáson. Az értesítőket csütörtöktől mintegy nyolcmillió választópolgárnak kézbesítik. A választókhoz tájékoztató füzetet is eljuttatnak, amelyben az unióhoz való csatlakozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók találhatók.

Éjfélre kiderül az EU-népszavazás eredménye

Nagyvilág2003.03.12, 17:01

Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló április 12-i népszavazás előzetes eredménye még aznap, legkésőbb éjfélkor ismertté válhat.

Máltán megszavazták az uniós csatlakozást

Nagyvilág2003.03.09, 22:51

A hivatalos eredmények szerint a máltai választópolgárok 53,65 százaléka megszavazta, hogy az ország tagja legyen az Európai Uniónak. A szombati népszavazáson a választásra jogosultak 91 százaléka vett rész. Málta elsőként rendezett népszavazást az EU-ba való belépésről azon tíz ország közül, amelyekkel az EU lezárta a csatlakozási tárgyalásokat.  

Már 25 százalék igen elég lehet az EU-hoz

Nagyvilág2003.03.05, 11:49

Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon? - ez az a kérdés, melyet az EU-ról szóló népszavazáson kell megválaszolni április 12-én. A szavazáson a választók legalább 25 százalékának kell azonosan voksolni, hogy eredményes legyen. A szavazás az országgyűlési választások szavazókörei szerint lesz. A szavazóhelyiségek este kilencig lesznek nyitva.

Este kilencig lehet szavazni az EU-ról

Itthon2003.03.03, 19:29

Az Országgyűlés hétfőn 338 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással módosította a választási eljárási törvényt. A módosítás értelmében az április 12-i, EU-csatlakozásról döntő népszavazáson a szavazóhelyiségek 21 óráig nyitva lesznek.

1190 választó dönt a szemétlerakóról Sződön

Itthon2003.03.02, 11:30

Helyi népszavazáson dönt vasárnap a 3045 lakosú Sződ 1190 választásra jogosult polgára arról, hogy épüljön-e a község határában szemétlerakó. A polgármesteri hivatal a falu határában kívánja megvalósítani a 6,6 milliárd forintos beruházást. A hivatal illetékesei szerint a szemétlerakó telepítése semmilyen veszéllyel, vagy környezetkárosító hatással nem járna, viszont Sződ költségvetéséhez képest jelentős adóbevételeket jelentene a községnek.

Kilencig lehetne szavazni az EU-referendumon

Itthon2003.02.26, 15:17

Egy MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselő indítványa szerint két órával tovább, 21 óráig lehetne szavazni az április 12-i népszavazáson. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kérte korábban a későbbi urnazárást, hogy a szombatra vonatkozó szigorú vallási előírásokat betartó személyek is részt vehessenek a szavazáson.

Tárki: Tovább csökkent az MSZP előnye

Itthon2003.02.21, 17:45

Az MSZP előnye tovább csökkent a Fidesszel szemben - derül ki a Tárki februárban végzett felméréséből. Egyre kevesebb olyan szavazó van, aki az MSZP győzelmére tippelne egy esetleges választáson, és tovább romlott a kormány megítélése is. A felmérés kitért az uniós népszavazásra is: a biztos szavazók 71 százaléka áll a csatlakozás mellett. A Fidesz táborában ennél jóval alacsonyabb - mindössze 59 százalék - a csatlakozás támogatóinak száma.

Indul a népszavazási hullám a tagjelölt államokban

Nagyvilág2003.02.13, 15:38

Alig három héttel azelőtt, hogy a tagjelölt országokban megkezdődne a csatlakozási népszavazások sorozata, van olyan aspiráns, ahol az EU-tagság támogatottsága nem éri el az 50 százalékot. Az Európai Parlament összeállításából kiderül, hogy a csatlakozás támogatóinak tábora Máltán a legkisebb, míg Szlovákia a leglelkesebb.

Medgyessy meghívta Romano Prodit

Nagyvilág2003.02.07, 10:23

Medgyessy  Péter miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével. Medgyessy felvetette, hogy Prodi személyes jelenléte erősítené az áprilisi népszavazás sikerét. Ennek érdekben az elnököt meghívta márciusra Magyarországra .

A zsidó szombat hiába ütközik a népszavazással

Nagyvilág2003.02.05, 14:32

Nem semmisítheti meg az Alkotmánybíróság az Európai Unióhoz való magyar csatlakozásról döntő népszavazás időpontjáról szóló rendelkezést, mert az már az alkotmány részévé vált. Egy névtelenséget kérő tiltakozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a csatlakozásról szóló népszavazást április 12-re, szombatra tették, így a zsidó vallású magyar állampolgárok nem tudnak szavazni.

Indulnak a pártkampányok az EU-népszavazásra

Nagyvilág2003.01.29, 15:12

A kormány által létrehozott Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány mellett több-kevesebb intenzitással mind a négy parlamenti párt kampányolni fog az április 12-i, EU-s csatlakozásról szóló népszavazás ügyében. Valamennyien a tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, valamint azért kampányolnak, hogy igennel szavazzanak az EU-ra a választópolgárok.

A pártkongresszusra készül az MSZP

Itthon2003.01.22, 11:14

Szerdán ülésezik az MSZP országos elnöksége. A tanácskozáson többek között a párt márciusi kongresszusáról, az EU-csatlakozás miatt szükséges népszavazásról és a román szociáldemokratákkal aláírandó együttműködési szerződésről egyeztetnek.

Magas részvételt várnak a szlovák EU-népszavazáson

Nagyvilág2003.01.21, 15:40

Szlovákia lakosságának 71,4 százaléka készül részt venni az uniós csatlakozásról dönteni hivatott népszavazáson.

Megkezdődött az EU-csatlakozási kampány

Itthon2003.01.16, 08:22

Lamperth Mónika belügyminiszter a parlament döntése nyomán rendeletben szabályozta az április 12-i népszavazás határnapjait. A választási értesítőket március 20. és 27. között kézbesítik a több mint nyolcmillió választópolgárnak.

Csak Cipruson nem szavaznak a csatlakozásról

Nagyvilág2003.01.10, 09:23

A belépésről a felkészülési folyamatot lezáró országok közül kilencben tartanak népszavazást. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a nyolc közép- és kelet-európai országban, valamint Máltán és Cipruson az emberek többsége támogatja a csatlakozást, bár mindenhol tapasztalható némi euroszkepticizmus.

Az Alkotmánybíróság elutasította a népszavazást a termőföldről

Itthon2002.12.17, 13:56

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság (OVB) három, a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében hozott határozatát, és új eljárásra utasította az OVB-t.

EU-népszavazás: tíz év csúszást jelentene a nem szavazat

Itthon2002.12.03, 15:53

Miután ügydöntő, az Országgyűlésre nézve kötelező lesz az uniós csatlakozással kapcsolatos népszavazás; a nem szavazat akár 10 évre is eltolhatná Magyarország csatlakozását. Ugyanarról ugyanis rövid időn belül nem lehet újra megkérdezni a választópolgárokat. A felmérések alapján csak a részvételi arány kérdéses, de a NATO-népszavazás előtt már puhítottak a szabályokon.

Gyűjthetők az aláírások a termőföldről

Itthon2002.12.02, 20:07

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint a Hajrá Magyarország! Mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja megkezdheti az aláírásgyűjtést a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében.

2003. április 12-én lesz az EU-népszavazás

Itthon2002.12.02, 17:14

Április 12-én dönthetünk arról népszavazáson, hogy belépjen-e Magyarország az Európai Unióba. Erről a négy parlamenti párt hétfőn állapodott meg. Mivel a szavazás ügydöntő, a kormánynak kötelező lesz az ott hozott döntés szerint eljárnia.

EU-népszavazás április 12-én vagy 13-án

Itthon2002.11.29, 16:03

Az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az április 12-13-i hétvégén lesz az ügydöntő népszavazás az EU-csatlakozásról. Medgyessy Péter miniszterelnök néhány nappal később, április 16-án írja alá a csatlakozási szerződést Görögországban.

Lengyelország: mérsékelt az EU-szavazási kedv

Nagyvilág2002.11.28, 14:32

Egy lengyel felmérés szerint, ha most lenne a népszavazás az uniós csatlakozásról, a lengyel szavazóknak 56 százaléka menne el és ezeknek 68 százaléka szavazna igennel. Szociológusok azonban úgy vélik, hogy a résztvevők száma a valóságban kevesebb lenne 50 százaléknál. Az érvényes népszavazáshoz a választóknak legalább a fele el kell menjen szavazni.

Az ellenzék kevesebb jogot adna át az EU-nak

Itthon2002.11.22, 15:25

Csak az MDF és a Fidesz nyújtott be módosító javaslatokat az alkotmánymódosításhoz. Ebben azokat a részeket módosítanák, amelyek a népszavazásra, a szuveneritásra és a kormány-parlament viszonyára vonatkoznak. Emellett szűkítenék az EU-polgárok jogait a magyar önkormányzati választásokon.

Hat hetes kampány az EU-csatlakozásért

Itthon2002.11.21, 16:02

Az EU-csatlakozásról szóló népszavazást megelőző hat hétben intenzív kampányt kíván folytatni a kormány a minél magasabb részvételi arány és a kedvező döntés érdekében. A tervet a kormány által kedden elfogadott EU kommunikációs stratégia körvonalazza. Azt egyelőre nem tudni, mennyibe fog kerülni a kampány.

EU: a követendő mintában sincs egyetértés

Itthon2002.11.13, 14:35

Szerdán sor került a Fidesz által kezdeményezett vitanapra az EU-csatlakozással kapcsolatban. A kormány a csatlakozás történelmi jelentőségére és az össznemzeti összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kovács László külügyminiszter ismét amellett érvelt, hogy a népszavazás előzze meg a csatlakozási szerződés aláírását. A Fidesz ugyanakkor öntudatosabb érdekérvényesítést követelt a kormánytól a tárgyalások során. A vitában központi helyet kapott a mezőgazdaság kérdése.

Az ellenzék szerint túl sokat engedünk szuverenitásunkból

Itthon2002.11.13, 17:33

Bárándy Péter igazságügyi miniszter az alkotmánymódosításról szóló általános vitán expozéjában közölte: a kormány ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a csatlakozási szerződés aláírására a népszavazás után kerüljön sor. A miniszter a pártok támogatását kérte a 2/3-os törvénymódosítás elfogadásához. Az ellenzék szerint viszont a szöveg túl sok gumijogszabályt tartalmaz, és a minimálisnál több hatáskört enged át az EU-nak.

A csehek júniusban szavaznak a csatlakozásról

Nagyvilág2002.11.06, 21:12

A tervek szerint egy júniusi vasárnap és hétfőn tartanak népszavazást Csehország uniós csatlakozásáról. Egyetlen kérdésre kell válaszolniuk majd a cseh állampolgároknak: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Cseh Köztársaság a csatlakozási szerződés alapján az Európai Unió tagjává váljon?"

Új nevet kaphat a Horthy köz Pátyon

Itthon2002.11.04, 16:17

Páty új, szocialista polgármestere elképzelhetőnek tartja, hogy új nevet kap a Horthy Miklós köz, az ügyben a képviselőtestülettel fog egyeztetni. Előbb a helyiek véleményét kérik az ügyben, valószínűleg népszavazáson döntenek arról, legyen-e utcája a volt kormányzónak a településen. Tavaly nyáron kereszteltek el egy utcát Horthyról.

MDF: nem fogadható el az alkotmánymódosítás

Itthon2002.10.28, 19:15

A Magyar Demokrata Fórum nem tartja elfogadhatónak az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás újabb tervezetét, mert az nem rögzíti az európai uniós csatlakozással összefüggő népszavazás időpontját és a szavazásra bocsátandó kérdéseket sem. Balsai István, a párt frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés döntsön a szavazás időpontjáról és a felteendő kérdésekről.

SZDSZ: csatlakozási szerződés után népszavazás

Itthon2002.10.27, 15:19

Az SZDSZ Országos Tanácsának vasárnapi ülésén elfogadtak egy állásfoglalást. Eszerint a szabad demokraták azt támogatják, hogy a népszavazásra csak a csatlakozási szerződés szövegének megismerése után kerüljön sor.

Májusban szavazhatunk az EU-ról

Itthon2002.10.26, 10:34

Az alkotmánymódosítás legújabb tervezetéből kikerült az EU-s csatlakozásról tartandó népszavazás dátuma. Az eredeti tervek szerint március 15-én került volna sor erre, így a pártvezetők szerint májusban várható a referendum.

Medgyessy gratulált az íreknek

Itthon2002.10.21, 19:19

Gratulált a magyar miniszterelnök ír kollégájának a nizzai szerződésről szóló hétvégi írországi népszavazás sikeréhez. Medgyessy Péter köszönetet mondott az ír kormánynak az Európai Unió bővítése mellett folytatott kampányáért.

Alacsony érdeklődés a népszavazáson - tudósítás Írországból

Nagyvilág2002.10.19, 15:12

Noha máig még egyetlen alkalommal sem tartottak szombaton választást, vagy népszavazást Írországban, a szavazókörökben úgy vélik, ez sem fog több írt választásra csábítani, mintha hétköznap tartották volna, mint szokták. Sőt, ahogyan az egyik észak-dublini (munkásnegyedben lévő) szavazókörben elmondták, kevesebb szavazóra számítanak, mint általában.

Visszaesett a részvétel az ír népszavazáson

Nagyvilág2002.10.19, 17:44

A Magyarország számára sorsdöntő írországi népszavazáson helyi idő szerint délután 16 óra körül ismét erősödött a szavazók részvétele. A referendumon az EU bővítése szempontjából kulcsfontosságú nizzai szerződés jóváhagyása a tét. Az első népszavazáson - az Európai Unió 15 tagállama közül egyedüliként - elutasították az EU bővítését az írek. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Írországban a lakosok 42 százalék szavazna igennel a bővítésre.

Írország: a tavalyinál magasabb részvétel a szavazáson

Nagyvilág2002.10.19, 22:42

Közép-európai idő szerint este tíz órakor bezártak a szavazóirodák Írországban a nizzai szerződésről tartott népszavazáson. Első becslések szerint a részvételi arány valamelyest meghaladta a tavalyi, elutasító eredményű szavazásét.

Kovács: Végső megoldás az előrehozott választás

Itthon2002.10.17, 12:43

Minden törvényes eszközzel elhárítja az akadályokat a kormány az EU-csatlakozás elől, de bízunk benne, hogy az előrehozott választásokra nem lesz szükség - mondta csütörtökön Kovács László, az MSZP elnöke. Az SZDSZ elnöke ugyanakkor nem ért egyet az előrehozott választások ötletével. A Fidesz frakcióvezetője továbbra sem fejtette ki álláspontjukat az alkotmánymódosítás tervezetéről, de ahhoz ragaszkodik, hogy március 15-én nem lehet népszavazás.

Az MDF is ellenzi a március 15-i népszavazást

Itthon2002.10.15, 13:10

Az MDF nem támogatja, hogy március 15-én legyen az EU-s csatlakozást eldöntő népszavazás, valamint az alkotmánymódosítás népszavazásra vonatkozó részeit is ellenzi - mondta Balsai István, aki hozzátette, hogy készek az érdemi tárgyalásra.

Az SZDSZ sem támogatja a márciusi népszavazást

Itthon2002.10.14, 17:24

Az ellenzék részvétele nélkül tartottak hétfőn egyeztetést az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás szövegéről. Az MDF hétfőn jelezte az igazságügy-miniszternek, hogy jövő héten részt venne egy hasonló megbeszélésen. A találkozón az SZDSZ aggályát fejezte ki a március 15-i EU-népszavazással kapcsolatban.

Az írek 40 százaléka támogatja a bővítést

Nagyvilág2002.10.14, 16:36

Szombaton Magyarország EU-csatlakozása szempontjából sorsdöntő népszavazást tartanak Írországban. Jelenleg az írek - akik egy korábbi népszavazáson már nemet mondtak a bővítésre - 41 százaléka igennel szavazna az unió kibővítését lehetővé tevő nizzai szerződésre, a lakosság 27 százaléka azonban mindezt továbbra is elutasítja. A bizonytalanok száma egyelőre rendkívül magas, 24 százalék - egy most közzétett felmérés szerint. A népszavazás előtti kampányban az ellenzék és külföldi aktivisták arról győzködik a bizonytalanokat, ha igennel szavaznak, a kibővített EU-ben elveszíthetik munkahelyüket, az ország pedig függetlenségét. A kormánnypártok ...

A Fidesz nem támogatja a márciusi uniós népszavazást

Itthon2002.10.12, 15:29

A legnagyobb ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja, hogy 2003. március 15-én tartsák az uniós népszavazást, mivel a csatlakozási szerződés várhatóan csak áprilisra készül el, így a választópolgárok annak tartalmát a szavazáskor nem ismerhetik - derül ki Áder János Fidesz frakcióvezető Medgyessy Péternek írott leveléből. A fideszes politikus emlékeztet: a hatályos törvény szerint ünnepnapokon nem lehet népszavazást tartani. 

Március 15-ére javasolják az EU-népszavazást

Itthon2002.10.11, 18:08

Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 2002 március 15-ét javasolja a csatlakozásról szóló népszavazás időpontjának. A kormányfő az országjelentésről szólva természetesnek nevezte, hogy az Európai Unió régi tagjai a csatlakozás után is figyelik az újonnan belépett országok működését. A miniszterelnök a Nobel-díj adójáról, és a szavazólapok pártemblémáiról is beszélt a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Bírálta a kiszivárogtatást az Európai Parlament elnöke

Nagyvilág2002.10.09, 14:43

Az Európai Bizottságot bírálta az Európai Parlament elnöke, mert kiszivárogtatta az országjelentések azelőtt, hogy jóváhagyták volna őket. Pat Cox a sikertelen írországi népszavazás megakasztja a bővítési folyamatot.

Prága szerint is van bővítési B terv

Nagyvilág2002.10.08, 17:24

Nem hátráltatná tartósan az EU-bővítést, ha az írek ismételten elutasítanák azt az október 19-i népszavazáson. A cseh bővítési biztos szerint, amint azt korábban már mások is megfogalmazták, Brüsszelnek valószínűleg van B terve az ír nem esetére.

Öt héten belül módosulhat az alkotmány

Itthon2002.10.08, 16:04

Legkésőbb a jövő héten dönthet a kormány az elkészült alkotmánymódosításról, november közepén pedig a parlament is szavazhat róla. Az EU-s csatlakozáshoz szükséges változtatás alapján a jövő év elején ügydöntő népszavazást lehet tartani az integrációról. 

Október közepén ír népszavazás EU-bővítés ügyben

Nagyvilág2002.09.28, 17:14

Noha az írek egyszer már elutasították az EU-bővítést, október 19-én ismét állást kell foglalniuk ebben a kérdésben. Sokan meg mindig szkeptikusak a bővítés áldásos voltát illetően, ám óriási kampány indult a napokban, hogy megváltozzon az írek véleménye, s fogadják szeretettel a csatlakozni kívánó országokat, köztük Magyarországot. Az [origo] helyszíni tudósítása Írországból.

Orbán alkotmánymódosításhoz köti az EU-csatlakozást

Itthon2002.09.18, 22:36

A Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló négypárti nyilatkozat szövegében legyen egyértelmű: a csatlakozáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy alkotmánymódosítás előzze meg a népszavazást - derült ki Orbán Viktornak a Magyar Rádió Esti Krónikájának szerdán adott nyilatkozatából.

Tűzszünet az EU-vitában a parlamentben

Itthon2002.09.17, 14:38

Az elmúlt hét vitáihoz képest teljesen nyugodt egyeztetés zajlott az EU-nagybizottság csütörtöki, alakuló ülése előtti egyeztetésen. Mind a négy parlamenti párt egyetértett a csatlakozás fontosságát, az alkotmánymódosítás szükségességét és a népszavazást illetően. Csütörtökön ezekről a kérdésekről nyilatkozatot fogadnak el.

Nem lesz népszavazás Pest megye kiválásáról

Itthon2002.09.12, 16:48

A Pest Megyei Bíróság szerdán megsemmisítette a Pest Megyei Közgyűlés népszavazás kiírásáról szóló határozatát. Az indoklás szerint a népszavazás tárgya nem tartozik a megyei közgyűlés döntési hatáskörébe, és így ebben a kérdésben megyei népszavazás elrendelésére nincs jogi lehetőség.

Schmitt a budapestieket is megkérdezné

Itthon2002.09.10, 06:02

Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint ha népszavazásra kerülne sor Pest megyének a központi régióból történő kiválásáról, akkor arról a fővárosiakat is meg kellene kérdezni.

Gibraltár hovatartozásáról szavaz november 7-én

Nagyvilág2002.09.03, 21:56

A gibraltári kormány november 7-ére írja ki a népszavazást a brit koronagyarmat jövendő státusáról - jelentette be kedden Peter Caruana kormányfő. Gibraltár már háromszáz éve képezi vita tárgyát Spanyolország és Nagy-Britannia között.

Pest megyei népszavazásról döntenek pénteken

Itthon2002.08.29, 19:39

A Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteki ülésén napirendre tűzi megyei népszavazás kiírását abban a kérdésben, hogy a Budapestből és a megyéből álló közép-magyarországi régióból kilépjen-e a megye vagy sem.

Alkotmánymódosítást javasolnak az EU-csatlakozás miatt

Itthon2002.08.28, 15:36

Népszavazás kiírását javasolja Magyarország EU-csatlakozásával kapcsolatban egy jogi szakértőkből álló testület. Ehhez azonban módosítani kellene az alkotmányt, még idén ősszel.

Se népszavazás, se terv az olimpiáról

Itthon2002.08.07, 08:58

Nem készült el határidőre a 2012-es olimpia megvalósíthatósági tanulmánya. A Fidesz nem nyújtotta be népszavazási kezdeményezését, holott a magyarországi rendezés érdekében nagyszabású aláírásgyűjtő akciót indítottak.

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés föld-ügyben

Itthon2002.07.19, 17:12

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a polgári köröket összefogó Hajrá Magyarország! mozgalom aláírás-gyűjtési íveit. A polgári körök népszavazással akarják kimondatni, hogy külföldiek és jogi személyek ne vásárolhassanak földet Magyarországon.

Az OVB a népszavazási kezdeményezésről

Itthon2002.07.11, 21:51

A Hajrá Magyarország! mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) népszavazási kezdeményezéseinek két, illetve egy aláírásgyűjtő ívét hitelesítette csütörtöki, budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ülés elején beiktatták Dr. Cservák Csabát a szervezet MDF által delegált új tagját.

Népszavazást kezdeményez a Hajrá Magyarország

Itthon2002.06.17, 16:47

Ügydöntő népszavazást kezdeményeztek a Hajrá Magyarország mozgalom politikusai a termőföld védelme érdekében az Országos Választási Bizottságnál. A népszavazás kiírásához 200 ezer állampolgár támogató aláírása szükséges.

Jánosi a ping-pongot is támogatná

Itthon2002.05.22, 14:47

A leendő sportminiszter, aki nincs se a foci Eb, sem az olimpia ellen, népszavazást akar az olimpiai pályázatról. Jánosi György minden megkezdett programot folytatna, amelynek érvényes szerződése van és a minisztériumi struktúrán sem változtatna.

Az olimpiához 18 ezer új szálláshely kell

Itthon2002.05.22, 15:10

Egy pénzügyi tanácsadó cég tanulmánya szerint a 2012-es olimpia megrendezéséhez 18 ezer új szállodaszobára és 8-9 új sportcsarnokra lenne szükség. Az olimpia rendezéséről a főpolgármester és a sportminiszter szerint is népszavazást kell tartani. A tanulmány 390 millió forintba kerül, az olimpiai pályázati költségek azonban a négymilliárdot is elérhetik.

Bejelentették Musarraf győzelmét

Nagyvilág2002.05.02, 13:44

Az iszlámábádi kormány kihirdette a keddi népszavazás előzetes eredményét. A legtöbb választó állítólag arra szavazott, hogy a jelenlegi Musarraf elnök további öt évig vezethesse az országot. Az ellenzék azonban szabálytalanságokról és csalásokról beszél.

Bejelentette a népszavazás időpontját Musarraf

Nagyvilág2002.04.09, 16:07

Április végén tartják meg azt a népszavazást, amelyen arról döntenek, hogy meghosszabítják-e újabb öt évre Mussaraf tábornok elnöki mandátumát.A népszavazási tervet alkotmányellenesnek tekintik a nagy pártok és egyházak, s bejelentették, hogy bojkottot szerveznek.

Pakisztán: Musarraf népszavazást jelentett be

Nagyvilág2002.04.05, 20:33

Pervez Musarraf pakisztáni elnök pénteken bejelentette: népszavazást rendez a jövő hónap elején arról, hogy hivatalában marad-e vagy sem. Megerősítette viszont, hogy nem engedi a politikai életbe visszatérni Benazir Bhutto és Navaz Sarif korábbi kormányfőket.

Megegyezés Jugoszlávia megszűnéséről

Nagyvilág2002.03.14, 17:40

A Jugoszlávia új neve Szerbia és Montenegró lesz, ha minden fél jóváhagyja a Belgrádban aláírt politikai nyilatkozatot. Az egységesnek mondott állam valójában két önálló ország laza szövetsége lesz. Az európai nyomásra született megegyezés szerint Montenegróban és Szerbiában három év múlva népszavazást rendezhetnek arról, akarnak-e továbbra is egy államban élni.

Elvetették az abortusztörvény szigorítását az írek

Nagyvilág2002.03.07, 20:40

Leszavazták az abortusztörvény szigorítását Írországban. A szerdai népszavazáson kis többséggel, de elvetették a kormányfő javaslatát a választók. E szerint elvégezhető az abortuszm, ha fennállna a veszélye, hogy a nő öngyilkosságot követ el.

Népszavazás Ipolyszög önállósulásáról

Itthon2002.02.03, 09:16

Harminc év együttlét után újra önállósulni igyekszik Balassagyarmat Ipolyszög városrésze. A településen ma helyi népszavazással döntenek a hajdani településegyesítés megszüntetéséről.

Népszavazás dönt Schumi költözéséről

Gphírek2002.01.11, 14:37

A svájci környezetvédők akár bírósági pert is indítanak, ha a négyszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher nem tesz le az Appenzell-Ausserhoden tartományba költözés tervéről.

Érvénytelen népszavazás Piliscsabán

Itthon2001.12.23, 20:33

Érvénytelen volt a vasárnapi népszavazás Piliscsabán, ahol az esti összesítés szerint a szavazásra jogosultak csupán 33 százaléka adta le a voksát - közölte Licskai Imre, a település jegyzője. 

Telekspekulációval vádolják a piliscsabai képviselőket

Itthon2001.12.20, 19:37

A település lakói két kérdésre adnak választ: akarják-e, hogy 10 évig ne lehessen újabb területeken lakóparkot építeni, illetve egyetértenek-e azzal, hogy csak olyan vállalatok települhessenek le az ipari területeken, amelyek a környezetet semmilyen szempontból nem károsíthatják. A népszavazást kezdeményező Piliscsabáért Egyesület korrupcióval vádolja az önkormányzatot. A képviselők ugyanakkor azt állítják: ha nem fejlesztenek, öt éven belül csődbe megy a falu.

Megmarad Svájcban a hadsereg

Nagyvilág2001.12.02, 17:12

Mégsem számolják fel a svájci hadsereget. Vasárnap népszavazáson döntöttek a szavazó polgárok a kérdésről.

Nem lesz MSZP-s népszavazás

Itthon2001.11.28, 16:49

Az MSZP frakcióvezetője bejelentette, hogy a választások közelsége miatt már nem lesz népszavazás az MSZP által indítványozott kérdésekről. A döntést azután hozták meg, hogy az Alkotmánybíróság hétfőn a négyből két kérdést nem hagyott jóvá.

Két népszavazási kérdést elutasított az Alkotmánybíróság

Itthon2001.11.26, 16:44

Az MSZP négy népszavazási kérdéséből kettőt elutasított, kettőt jóváhagyott az Alkotmánybíróság. A testület szerint a Munka Törvénykönyvével kapcsolatos kérdés nem egyértelmű, a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésére irányuló népszavazás pedig elvonná az Országgyűlés alkotmányozó hatalmát. Nagy Sándor szocialista frakcióvezető közölte: sajnálatos módon oly mértékben elhúzódtak a népszavazási kezdeményezésükkel kapcsolatos jogi eljárások, hogy a referendumot a 2002. évi választások előtt már nem lehet megtartani.

Nem közeledtek az álláspontok a Nagy-Szájer találkozón

Itthon2001.10.29, 14:41

Szájer elégedett, Nagy elégedetlen. A Fidesz frakcióvezetője szerint már az is eredmény, hogy leültek tárgyalni, MSZP-s kollégája viszont nem látja értelmét további találkozóknak. Nagy nem írta alá a népszavazást helyettesítő fideszes javaslatot.

Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a népszavazási kifogásokat

Itthon2001.10.09, 06:55

Bár az Alkotmánybíróság ma megkezdi az MSZP népszavazási kezdeményezése ügyében az OVB-hez eljuttatott kifogások tartalmi vizsgálatát, akár még két hónap is eltelhet addig, amíg az MSZP aláírásokat gyűjthet a májusban elhatározott népszavazási kezdeményezéséhez. Szinte csak elméletileg van tehát esély arra, hogy a referendumot még a választások előtt megtartsák.

Kettészakad Abasár

Itthon2001.09.23, 20:49

Pálosvörösmart lakói vasárnap népszavazáson úgy döntöttek, el akarnak szakadni Abasártól, és saját önkormányzatot szeretnének.

Reménytelenné vált az MSZP népszavazási indítványa

Itthon2001.09.07, 07:11

Továbbra sem kezdheti meg a népszavazási kezdeményezéséhez szükséges aláírásgyűjtést az MSZP, hiszen valamennyi kérdése ellen kifogás érkezett. Ezzel szinte az utolsó esély is elveszett arra, hogy még a választások előtt megtarthassák az ügydöntő népszavazást.

Ismételt kifogások az MSZP-népszavazással szemben

Itthon2001.09.05, 17:36

Tartalmi kifogások érkeztek az Alkotmánybírósághoz az MSZP kezdeményezte népszavazással szemben. Meg nem erősített értesülések szerint egy volt alkotmánybíró élt a kifogásolás lehetőségével. Az szocialisták négy kérdésből álló népszavazási kezdeményezését formai okok miatt egyszer már visszautasították.

Alakulóban az egységkormány Montenegróban

Nagyvilág2001.09.05, 21:28

Sajtóértesülések szerint Montenegróban már néhány héten belül megalakulhat a nemzeti egységkormány, amelynek az lesz a feladata, hogy előkészítse a népszavazást, amelyen a polgárok a köztársaság államjogi státusáról mondanak majd véleményt.

Ma döntenek a népszavazásról

Itthon2001.08.21, 08:30

Az Országos Választási Bizottság (OVB) ma dönt az MSZP újra benyújtott népszavazási kezdeményezésről. A testület egyszer már jóváhagyta a szocialisták aláírásgyűjtő ívét, ám az Alkotmánybíróság megsemmisítette a határozatot. Az MSZP tartalmilag nem, csak formailag módosított a kérdéseken, eszerint a hétvégi szabadnapok rendjéről, a nyugdíjemelés módjáról, a hivatásos hadseregre való áttérésről és a közoktatásban megszerezhető ingyenes középfokú nyelvvizsgáról kérdeznék a választókat.

Három hét múlva döntenek az MSZP népszavazási beadványáról

Itthon2001.08.01, 15:16

Az Országos Választási Bizottság augusztus 21-én tárgyal az MSZP által a héten újólag benyújtott népszavazási kezdeményezésről. Tételesen újból áttekintik az immár önálló lapokon szereplő kérdéseket.

Újra benyújtja népszavazási tervét az MSZP

Itthon2001.07.31, 06:50

A Népszava információi szerint szerdán vagy csütörtökön nyújtja be újra a szocialista párt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) az ügydöntő - a parlament számára kötelező - népszavazásra irányuló kezdeményezését. A korábban feltett négy kérdést ezúttal négy különböző lapon adják át, és azt várják az OVB-től, hogy ezúttal hitelesíti az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát.

Harminc napon belül bírálja el az OVB az MSZP kérdéseit

Itthon2001.07.31, 17:09

Az MSZP kedden hitelesítés céljából ismét eljuttatta az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) a népszavazásra bocsátandó kérdéseit. A kérdések ezúttal négy külön íven szerepelnek, kettőben kisebb stiláris módosítással élt az MSZP. Az OVB harminc napon belül dönt a hitelesítésről.

Formai hibán csúszhat el a népszavazás

Itthon2001.07.22, 01:36

Várhatóan visszakerül az Országos Választási Bizottság (OVB) elé az MSZP népszavazási kezdeményezése és az Alkotmánybíróság új eljárás lefolytatását kéri - értesült a Magyar Hírlap megbízható forrásból. A referendum kiírására várhatóan formai okok miatt nem kerülhet sor.

Előző
Következő