népszavazás

címke rss

Tiszafüred népszavazással döntene hovatartozásáról

Archívum2003.09.12, 19:31

Tiszafüred önkormányzata meg kívánja vizsgálni, hogy előnyös lenne-e a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településnek, ha a jövőben Heves megyéhez tartozna - közölte pénteken sajtótájékoztatón a város polgármestere.

A Munkáspárt az MDF aláíróira is számít

Archívum2003.08.06, 13:58

Bár a Munkáspárt és az MDF is aláírásgyűjtéssel tiltakozik a kórháztörvény ellen, a két párt nem működik együtt. A Munkáspárt bízik benne, hogy egyedül is össze tudja gyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást, de minden MDF-es felajánlást üdvözöl. A Demokrata Fórum viszont politikailag elképzelhetetlennek tartja a két párt együttműködését.

Tiszaújváros: népszavazás a tervezett börtönről

Archívum2003.08.04, 19:11

Népszavazáson dönthet Tiszaújváros lakossága arról, hogy épüljön-e börtön a városban - határozott rendkívüli ülésén a közgyűlés hétfőn.

Érdektelenség miatt érvénytelen az olasz népszavazás

Archívum2003.06.16, 18:34

A csekély részvétel miatt érvénytelen az a népszavazás, amelyet Olaszországban tartottak a munkaviszony megszüntetését, illetve a villanyvezetékek magánterületen való áthaladását szabályozó törvényekkel kapcsolatban - a szavazásra jogosultaknak alig több mint huszonhárom százaléka adta le voksát.

A csehek többsége igent mondott az EU-ra

Archívum2003.06.14, 16:54

Becslés szerint a cseh választók 81 százaléka igent, míg 19 százaléka nemet mondott a pénteken és szombaton lezajlott csehországi európai uniós népszavazáson. A nem hivatalos végeredményt délután öt órára ígérte a központi választási bizottság. 

Most a csehek döntenek az EU-tagságról

Archívum2003.06.13, 14:28

Péntek délután megkezdődött a kétnapos csehországi népszavazás az EU-csatlakozásról. Az igenek magas aránya várható, a részvétel közömbos, mert nincs érvényességi küszöb.

Megkezdődött a lengyel EU-szavazás

Archívum2003.06.07, 09:42

Lengyelországban szombat reggel hat órakor megkezdődött az ország európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazás. A 38,5 milliós ország 29,5 millió választópolgára szombaton és vasárnap csaknem 25 ezer szavazóhelyiségben reggel 6 órától este 20 óráig adhatja le voksát.

Lengyel pártok az Unió mellett és ellene

Archívum2003.06.05, 10:53

A hétvégi népszavazás előtt foglalta össze a Rzeczpospolita című lap a jelentős pártok véleményét.

Érvényes volt a népszavazás Szlovákiában

Archívum2003.05.18, 02:19

Befejeződött Szlovákiában az EU-csatlakozásról szóló kétnapos népszavazás, szombat délután 2 órakor zártak be a szavazóhelyiségek. A népszavazás érvényes volt, mert a választópolgárok több mint fele vett részt rajta - jelentette be Mikulás Dzurinda miniszterelnök. A hivatalos eredményeket várhatóan vasárnap délelőtt teszik közzé.

Szlovákia a hétvégén szavaz az EU-ról

Archívum2003.05.16, 09:16

Szlovákiában eddig minden népszavazás eredménytelen volt, mert nem volt meg a szükséges, 50 százalék, plusz egy szavazat. Most 60 százalékos részvételt várnak, és 70-75 százalékos támogatottságot a belépésre. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy a párt kampánya sikeres volt. A szavazás péntek délután és szomat délelőtt zajlik.

A korábbinál nagyobb hatalmat kap Orbán

Archívum2003.05.15, 16:54

Orbán Viktort a Fidesz szombati kongresszusán várhatóan újra a párt elnökének választják. Orbánt - akit hatodszor választanak meg a párt élére - 1993-ban választották meg először elnöknek, majd 2000-ben, a miniszterelnöki és pártelnöki funckció szétválasztásakor mondott le posztjáról. Az új alapszabály-módosítás elfogadásával Orbán az eddiginél nagyobb hatalmat kap, például vétójoga lesz a választókerületi tanácsok elnökének megválasztásakor.

Alacsony a részvétel a litván uniós népszavazáson

Archívum2003.05.11, 09:51

A litvániai választók csaknem egynegyedének kell elmennie vasárnap szavazni ahhoz, hogy érvényes legyen az ország európai uniós csatlakozásáról szombaton kezdődött kétnapos népszavazás. Felmérések szerint a lakosság hatvan százaléka támogatja a csatlakozást. 

Elítélték a horogkeresztes plakátok kiragasztóit

Archívum2003.04.24, 15:52

Elítélte a bíróság azt a három kaposvári fiatalt, akik horogkeresztet és vörös csillagot ábrázoló EU-ellenes plakátokat ragasztottak ki az uniós népszavazás előtt. A kaposvári bíróság önkényuralmi jelképek használata miatt egy évre próbára bocsátotta a három fiatalembert.

Varga Európájával kampányolnak a szlovákok

Archívum2003.04.24, 09:13

Varga Miklós Európája lesz a szlovák uniós népszavazás nem hivatalos himnusza. A május 16-17-re kitűzött szavazásra buzdító állami kampány csak a napokban indult meg, ám az ezzel elégedetlen Európai Bizottság saját népszerűsítő hadjáratot is folytat. Maga Romano Prodi és Günter Verheugen turnézik majd Szlovákiában a részvételért és az igenért - írja a Magyar Hírlap.  

Deutsch: Legyen népszavazás az olimpiáról!

Archívum2003.04.23, 16:36

A Fidesz támogatja, hogy a 2012-es olimpia rendezése ügyében a végső szót ősszel egy országos népszavazás keretében mondják ki - mondta Deutsch Tamás, volt sportminiszter. Az MSZP szóvivője szerint Deutsch válaszút elé állította a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Schmitt Pált, aki a Fidesz alelnökjelöltje is.

Elutasították a népszavazással kapcsolatos kifogásokat

Archívum2003.04.15, 14:01

A Legfelsőbb Bíróság elutasította az európai uniós népszavazással kapcsolatos kifogásokat, amelyek közül hat az eredmény megsemmisítését indítványozta. Összesen 12 kifogás érkezett az Országos Választási Bizottsághoz, amiket aztán továbbítottak a Legfelsőbb Bíróságra.

Jogszerű volt a tévésautó elszállítása

Archívum2003.04.14, 17:47

A rendőrség belső vizsgálata szerint jogszerűen vitették el szombaton a Duna Televízió teherautóját a Millenáris Parktól, az uniós népszavazás központi helyszínéről. A vizsgálat azt is jogszerűnek találta, hogy a rossz helyen parkoló autóból összebilincselt kézzel vitték be a technikust a második kerületi kapitányságra.  

Hat beadvány a népszavazás eredménye ellen

Archívum2003.04.14, 18:07

A szombati EU-s népszavazással kapcsolatosan 11 beadvány érkezett, amelyek közül hat az eredmény megsemmisítését indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság 24 órán belül elbírálja a kérelmeket, az országgyűlés pedig kedden szavaz az uniós csatlakozásáról szóló szerződés aláírására vonatkozó határozati javaslatról

Nem panaszkodtak törvénysértésre a szavazáson

Archívum2003.04.13, 00:51

Nem került az Országos Választási Bizottság elé a népszavazás napján olyan beadvány, amely komoly törvénysértésre utalt volna. Érkezett néhány, az eredmény megsemmisítését kérő beadvány, ezeket vasárnap, a végeredmény megállapítása után bírálják el.

Üdvözlik a magyar népszavazási eredményt

Archívum2003.04.13, 15:36

A magyar szavazópolgároknak az EU-tagság melletti, elsöprő többséggel kifejezésre juttatott állásfoglalása azt a határozott döntésüket tükrözi, hogy egy erős és egységes Európában kívánják építeni jövőjüket - állapította meg a szombati népszavazás eredményét üdvözlő nyilatkozatában az Európai Bizottság. A környező országok vezetői közül azonban többeket meglepett az alacsony részvételi arány.

Eldőlt a népszavazás, csatlakozunk az EU-hoz

Archívum2003.04.13, 08:33

A választók többsége - több mint 83 százaléka - úgy döntött: Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz. Összesen 3 056 031 igen szavazatot számoltak 592 694 nem mellett. A részvételi arány viszont alacsony volt, mindössze 45 százalék. A legtöbben Budapesten, a legkevesebben Szabolcsban szavaztak.

EU-szavazás: sorozatbeadványokkal bombázták az OVB-t

Archívum2003.04.13, 21:44

A népszavazás érvénytelenítését kérő beadványok többsége tartalmában, és szövegében is megegyezett, sőt az egyikhez még a megfogalmazására vonatkozó használati utasítást is mellékelték - hangzott el az Országos Választási Bizottság vasárnapi ülését követően. A népszavazással kapcsolatosan összesen 45 beadvány érkezett eddig az OVB-hez, a testület 43 határozatot hozott.

A többség szerint még nem készültünk fel a csatlakozásra

Archívum2003.04.13, 15:09

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) elégedett az igenek nagyarányú fölényével. Ugyanakkor úgy vélik, további elemzést kíván az alacsony részvételi arány a népszavazáson. Az EUKK szerint sokan azt gondolták, hogy a csatlakozás már eldöntött kérdés, ezért nem mentek el szavazni. A kuratórium legfrisebb közvélemény-kutatása szerint az emberek 96 százaléka szerint még nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra.

EU-igen: Mádl szerint történelmi helyzet jött létre

Archívum2003.04.13, 22:02

Hivatalosan is érvényessé nyilvánították a szombati népszavazást. Az összes választópolgár 38 százaléka szavazott igennel Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozására. Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint egyértelmű döntés született, amellyel új történelmi helyzet jött létre Magyarországon.

A szlovén rekord közelében a magyar igenek aránya

Archívum2003.04.13, 00:50

Magyarországon kívül eddig két tagjelölt országban tartottak népszavazást az uniós csatlakozásról. A mindössze 380 ezres Máltán a részvétel volt kiugróan magas, 91 százalékos. Szlovéniában az igen szavazatok - 89 százalék - aránya döntött meg minden korábbi rekordot. Délnyugati szomszédunknál a részvételi arány is magasabb volt, mint itthon.

Népszavazás: 9 óráig 7,68 százalékos részvétel

Archívum2003.04.12, 10:33

A Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt népszavazás első három órájában a választásra jogosultak 7,68 százaléka adta le voksát. Reggel 9-ig a legtöbben Baranya megyében, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. A fővárosban a választók 7,99 százaléka szavazott eddig.

Véget ért a népszavazás

Archívum2003.04.12, 21:08

21 órakor lezárták a szavazó urnákat. A legtöbben Budapesten mentek el szavazni. Este fél nyolcig összesen a választásra jogosultak 42,05 százaléka adta le voksát.

Népszavazás: 11 óráig 16,88 százalékos részvétel

Archívum2003.04.12, 12:05

A Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt népszavazás első öt órájában a választásra jogosultak 16,8 százaléka adta le voksát. 11 óráig a legtöbben a fővárosban, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. A fővárosban a választók 20,14 százaléka szavazott eddig.

A népszavazási kérdést támadták a legtöbben

Archívum2003.04.12, 21:11

Kevés beadvány érkezett az Országos Választási Bizottsághoz az európai uniós népszavazással kapcsolatban. Legtöbben a szavazáson feltett kérdést akarták érvényteleníttetni.

Hiányolja az élő kapcsolást az MTV-n a Fidesz

Archívum2003.04.11, 16:26

Áder János, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió ügyvezetőjének írt nyílt levelében tiltakozott amiatt, hogy a köztévé nem közvetíti élő adásban a pártrendezvényeket, így a Fideszt sem kapcsolják a szombati népszavazás után. Az MTV szerint éppen elég az a 10 különböző helyszín, ahonnét élőben jelentkeznek. A párteseményeket sem hagyják ki a tévéműsorból, de ezekről csak felvételről számolnak be.

Kampánycsend szombat estig

Archívum2003.04.11, 11:07

Péntek 0 órától szombat este 21 óráig tart az uniós népszavazás miatti kampánycsend. Az [origo] Európai Unió rovata eközben nem lesz elérhető, szombat este 9-től viszont ismét a leggyorsabb és legbővebb hírszolgáltatással várjuk olvasóinkat. A részvételi adatok szombaton napközben az [origo] címoldalán jelennek meg.

A kormány eladná a kórházakat

Archívum2003.04.11, 11:37

A kórháztörvényként emlegetett kormány-előterjesztés indulatos vitákhoz vezetett a parlamentben. Az MDF népszavazás kezdeményezését fontolgatja, a Fidesz a nemzeti vagyon elherdálásáról és a korrupció melegágyáról beszél. Több szakmai szervezet is tiltakozik. A kormány szerint azonban csak a magántőke mentheti meg az egészségügyet. Másfél éve még a baloldal tiltakozott az ágazat részleges privatizációja ellen.

Kovács: most már a mi kezünkben a döntés

Archívum2003.04.09, 17:57

A külügyminiszter az Európai Parlament támogató szavazata után különösen fontosnak tartotta, hogy minél többen menjenek el szombaton a népszavazásra, mert most dől el, hogy tudunk-e élni a lehetőséggel.

Egymillió embert értek el az EU-s rendezvények

Archívum2003.04.09, 14:38

Több mint ezer rendezvényen több mint egymillió embert ért el személyesen az Európai Kommunikációs Közalapítvány. Több mint kétmillió tájékoztató füzetet küldtek ki az EU-válaszlevelet visszaküldőknek. A visszajelzések szerint az emberek többsége kedvezően fogadta az EUKK munkáját - derült ki a szervezet népszavazás előtti összefoglalójából.

Népszavazási tudnivalók

Archívum2003.04.08, 15:17

A legfontosabb: az EU-csatlakozásról szóló népszavazás április 12-én, szombaton lesz, és reggel 7-től este 9-ig lehet szavazni. A kérdés: "Egyetért-e azzal, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává váljon?" Csak az igen vagy nem szó melletti karika beikszelése tekinthető érvényes válasznak.

Lamperth: Minden kész a népszavazásra

Archívum2003.04.07, 14:31

A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.

EU-kamionok járják az országot

Archívum2003.04.03, 14:26

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) az uniós népszavazás előtti hétvégén minden megyeszékhelyen zenés programokat szervez. A roadshow hat kamiont mozgat, 9-én pedig a Budapest Sportarénában lesz a fő program.

Ellenőrzik a népszavazást az EU ellenzői

Archívum2003.03.27, 17:24

Az uniós csatlakozást ellenző Szabad Magyarországért Mozgalom exit poll felmérésre készül az április 12-i népszavazás napján. A tervek szerint a szavazókörök közelében tartózkodó önkéntesek minden távozó szavazótól megkérdezik, hogy igennel vagy nemmel szavaztak-e a csatlakozásra. A mozgalom szerint minderre azért van szükség, hogy leleplezhessék az esetleges csalásokat.

Népszavazás: csütörtöktől postázzák az értesítőket

Archívum2003.03.18, 12:14

"Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?" - erre a kérdésre kell válaszolniuk a szavazóknak az április 12-i népszavazáson. Az értesítőket csütörtöktől mintegy nyolcmillió választópolgárnak kézbesítik. A választókhoz tájékoztató füzetet is eljuttatnak, amelyben az unióhoz való csatlakozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók találhatók.

Éjfélre kiderül az EU-népszavazás eredménye

Archívum2003.03.12, 17:01

Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló április 12-i népszavazás előzetes eredménye még aznap, legkésőbb éjfélkor ismertté válhat.

Máltán megszavazták az uniós csatlakozást

Archívum2003.03.09, 22:51

A hivatalos eredmények szerint a máltai választópolgárok 53,65 százaléka megszavazta, hogy az ország tagja legyen az Európai Uniónak. A szombati népszavazáson a választásra jogosultak 91 százaléka vett rész. Málta elsőként rendezett népszavazást az EU-ba való belépésről azon tíz ország közül, amelyekkel az EU lezárta a csatlakozási tárgyalásokat.  

Már 25 százalék igen elég lehet az EU-hoz

Archívum2003.03.05, 11:49

Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon? - ez az a kérdés, melyet az EU-ról szóló népszavazáson kell megválaszolni április 12-én. A szavazáson a választók legalább 25 százalékának kell azonosan voksolni, hogy eredményes legyen. A szavazás az országgyűlési választások szavazókörei szerint lesz. A szavazóhelyiségek este kilencig lesznek nyitva.

Este kilencig lehet szavazni az EU-ról

Archívum2003.03.03, 19:29

Az Országgyűlés hétfőn 338 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással módosította a választási eljárási törvényt. A módosítás értelmében az április 12-i, EU-csatlakozásról döntő népszavazáson a szavazóhelyiségek 21 óráig nyitva lesznek.

1190 választó dönt a szemétlerakóról Sződön

Archívum2003.03.02, 11:30

Helyi népszavazáson dönt vasárnap a 3045 lakosú Sződ 1190 választásra jogosult polgára arról, hogy épüljön-e a község határában szemétlerakó. A polgármesteri hivatal a falu határában kívánja megvalósítani a 6,6 milliárd forintos beruházást. A hivatal illetékesei szerint a szemétlerakó telepítése semmilyen veszéllyel, vagy környezetkárosító hatással nem járna, viszont Sződ költségvetéséhez képest jelentős adóbevételeket jelentene a községnek.

Kilencig lehetne szavazni az EU-referendumon

Archívum2003.02.26, 15:17

Egy MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselő indítványa szerint két órával tovább, 21 óráig lehetne szavazni az április 12-i népszavazáson. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kérte korábban a későbbi urnazárást, hogy a szombatra vonatkozó szigorú vallási előírásokat betartó személyek is részt vehessenek a szavazáson.

Tárki: Tovább csökkent az MSZP előnye

Archívum2003.02.21, 17:45

Az MSZP előnye tovább csökkent a Fidesszel szemben - derül ki a Tárki februárban végzett felméréséből. Egyre kevesebb olyan szavazó van, aki az MSZP győzelmére tippelne egy esetleges választáson, és tovább romlott a kormány megítélése is. A felmérés kitért az uniós népszavazásra is: a biztos szavazók 71 százaléka áll a csatlakozás mellett. A Fidesz táborában ennél jóval alacsonyabb - mindössze 59 százalék - a csatlakozás támogatóinak száma.

Indul a népszavazási hullám a tagjelölt államokban

Archívum2003.02.13, 15:38

Alig három héttel azelőtt, hogy a tagjelölt országokban megkezdődne a csatlakozási népszavazások sorozata, van olyan aspiráns, ahol az EU-tagság támogatottsága nem éri el az 50 százalékot. Az Európai Parlament összeállításából kiderül, hogy a csatlakozás támogatóinak tábora Máltán a legkisebb, míg Szlovákia a leglelkesebb.

Medgyessy meghívta Romano Prodit

Archívum2003.02.07, 10:23

Medgyessy  Péter miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével. Medgyessy felvetette, hogy Prodi személyes jelenléte erősítené az áprilisi népszavazás sikerét. Ennek érdekben az elnököt meghívta márciusra Magyarországra .

A zsidó szombat hiába ütközik a népszavazással

Archívum2003.02.05, 14:32

Nem semmisítheti meg az Alkotmánybíróság az Európai Unióhoz való magyar csatlakozásról döntő népszavazás időpontjáról szóló rendelkezést, mert az már az alkotmány részévé vált. Egy névtelenséget kérő tiltakozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a csatlakozásról szóló népszavazást április 12-re, szombatra tették, így a zsidó vallású magyar állampolgárok nem tudnak szavazni.

Indulnak a pártkampányok az EU-népszavazásra

Archívum2003.01.29, 15:12

A kormány által létrehozott Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány mellett több-kevesebb intenzitással mind a négy parlamenti párt kampányolni fog az április 12-i, EU-s csatlakozásról szóló népszavazás ügyében. Valamennyien a tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, valamint azért kampányolnak, hogy igennel szavazzanak az EU-ra a választópolgárok.

A pártkongresszusra készül az MSZP

Archívum2003.01.22, 11:14

Szerdán ülésezik az MSZP országos elnöksége. A tanácskozáson többek között a párt márciusi kongresszusáról, az EU-csatlakozás miatt szükséges népszavazásról és a román szociáldemokratákkal aláírandó együttműködési szerződésről egyeztetnek.

Magas részvételt várnak a szlovák EU-népszavazáson

Archívum2003.01.21, 15:40

Szlovákia lakosságának 71,4 százaléka készül részt venni az uniós csatlakozásról dönteni hivatott népszavazáson.

Megkezdődött az EU-csatlakozási kampány

Archívum2003.01.16, 08:22

Lamperth Mónika belügyminiszter a parlament döntése nyomán rendeletben szabályozta az április 12-i népszavazás határnapjait. A választási értesítőket március 20. és 27. között kézbesítik a több mint nyolcmillió választópolgárnak.

Csak Cipruson nem szavaznak a csatlakozásról

Archívum2003.01.10, 09:23

A belépésről a felkészülési folyamatot lezáró országok közül kilencben tartanak népszavazást. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a nyolc közép- és kelet-európai országban, valamint Máltán és Cipruson az emberek többsége támogatja a csatlakozást, bár mindenhol tapasztalható némi euroszkepticizmus.

Az Alkotmánybíróság elutasította a népszavazást a termőföldről

Archívum2002.12.17, 13:56

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság (OVB) három, a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében hozott határozatát, és új eljárásra utasította az OVB-t.

EU-népszavazás: tíz év csúszást jelentene a nem szavazat

Archívum2002.12.03, 15:53

Miután ügydöntő, az Országgyűlésre nézve kötelező lesz az uniós csatlakozással kapcsolatos népszavazás; a nem szavazat akár 10 évre is eltolhatná Magyarország csatlakozását. Ugyanarról ugyanis rövid időn belül nem lehet újra megkérdezni a választópolgárokat. A felmérések alapján csak a részvételi arány kérdéses, de a NATO-népszavazás előtt már puhítottak a szabályokon.

Gyűjthetők az aláírások a termőföldről

Archívum2002.12.02, 20:07

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint a Hajrá Magyarország! Mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja megkezdheti az aláírásgyűjtést a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében.

2003. április 12-én lesz az EU-népszavazás

Archívum2002.12.02, 17:14

Április 12-én dönthetünk arról népszavazáson, hogy belépjen-e Magyarország az Európai Unióba. Erről a négy parlamenti párt hétfőn állapodott meg. Mivel a szavazás ügydöntő, a kormánynak kötelező lesz az ott hozott döntés szerint eljárnia.

EU-népszavazás április 12-én vagy 13-án

Archívum2002.11.29, 16:03

Az eddigi nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az április 12-13-i hétvégén lesz az ügydöntő népszavazás az EU-csatlakozásról. Medgyessy Péter miniszterelnök néhány nappal később, április 16-án írja alá a csatlakozási szerződést Görögországban.

Lengyelország: mérsékelt az EU-szavazási kedv

Archívum2002.11.28, 14:32

Egy lengyel felmérés szerint, ha most lenne a népszavazás az uniós csatlakozásról, a lengyel szavazóknak 56 százaléka menne el és ezeknek 68 százaléka szavazna igennel. Szociológusok azonban úgy vélik, hogy a résztvevők száma a valóságban kevesebb lenne 50 százaléknál. Az érvényes népszavazáshoz a választóknak legalább a fele el kell menjen szavazni.

Az ellenzék kevesebb jogot adna át az EU-nak

Archívum2002.11.22, 15:25

Csak az MDF és a Fidesz nyújtott be módosító javaslatokat az alkotmánymódosításhoz. Ebben azokat a részeket módosítanák, amelyek a népszavazásra, a szuveneritásra és a kormány-parlament viszonyára vonatkoznak. Emellett szűkítenék az EU-polgárok jogait a magyar önkormányzati választásokon.

Hat hetes kampány az EU-csatlakozásért

Archívum2002.11.21, 16:02

Az EU-csatlakozásról szóló népszavazást megelőző hat hétben intenzív kampányt kíván folytatni a kormány a minél magasabb részvételi arány és a kedvező döntés érdekében. A tervet a kormány által kedden elfogadott EU kommunikációs stratégia körvonalazza. Azt egyelőre nem tudni, mennyibe fog kerülni a kampány.

EU: a követendő mintában sincs egyetértés

Archívum2002.11.13, 14:35

Szerdán sor került a Fidesz által kezdeményezett vitanapra az EU-csatlakozással kapcsolatban. A kormány a csatlakozás történelmi jelentőségére és az össznemzeti összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kovács László külügyminiszter ismét amellett érvelt, hogy a népszavazás előzze meg a csatlakozási szerződés aláírását. A Fidesz ugyanakkor öntudatosabb érdekérvényesítést követelt a kormánytól a tárgyalások során. A vitában központi helyet kapott a mezőgazdaság kérdése.

Az ellenzék szerint túl sokat engedünk szuverenitásunkból

Archívum2002.11.13, 17:33

Bárándy Péter igazságügyi miniszter az alkotmánymódosításról szóló általános vitán expozéjában közölte: a kormány ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a csatlakozási szerződés aláírására a népszavazás után kerüljön sor. A miniszter a pártok támogatását kérte a 2/3-os törvénymódosítás elfogadásához. Az ellenzék szerint viszont a szöveg túl sok gumijogszabályt tartalmaz, és a minimálisnál több hatáskört enged át az EU-nak.

A csehek júniusban szavaznak a csatlakozásról

Archívum2002.11.06, 21:12

A tervek szerint egy júniusi vasárnap és hétfőn tartanak népszavazást Csehország uniós csatlakozásáról. Egyetlen kérdésre kell válaszolniuk majd a cseh állampolgároknak: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Cseh Köztársaság a csatlakozási szerződés alapján az Európai Unió tagjává váljon?"

Új nevet kaphat a Horthy köz Pátyon

Archívum2002.11.04, 16:17

Páty új, szocialista polgármestere elképzelhetőnek tartja, hogy új nevet kap a Horthy Miklós köz, az ügyben a képviselőtestülettel fog egyeztetni. Előbb a helyiek véleményét kérik az ügyben, valószínűleg népszavazáson döntenek arról, legyen-e utcája a volt kormányzónak a településen. Tavaly nyáron kereszteltek el egy utcát Horthyról.

MDF: nem fogadható el az alkotmánymódosítás

Archívum2002.10.28, 19:15

A Magyar Demokrata Fórum nem tartja elfogadhatónak az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás újabb tervezetét, mert az nem rögzíti az európai uniós csatlakozással összefüggő népszavazás időpontját és a szavazásra bocsátandó kérdéseket sem. Balsai István, a párt frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés döntsön a szavazás időpontjáról és a felteendő kérdésekről.

SZDSZ: csatlakozási szerződés után népszavazás

Archívum2002.10.27, 15:19

Az SZDSZ Országos Tanácsának vasárnapi ülésén elfogadtak egy állásfoglalást. Eszerint a szabad demokraták azt támogatják, hogy a népszavazásra csak a csatlakozási szerződés szövegének megismerése után kerüljön sor.

Májusban szavazhatunk az EU-ról

Archívum2002.10.26, 10:34

Az alkotmánymódosítás legújabb tervezetéből kikerült az EU-s csatlakozásról tartandó népszavazás dátuma. Az eredeti tervek szerint március 15-én került volna sor erre, így a pártvezetők szerint májusban várható a referendum.

Medgyessy gratulált az íreknek

Archívum2002.10.21, 19:19

Gratulált a magyar miniszterelnök ír kollégájának a nizzai szerződésről szóló hétvégi írországi népszavazás sikeréhez. Medgyessy Péter köszönetet mondott az ír kormánynak az Európai Unió bővítése mellett folytatott kampányáért.

Alacsony érdeklődés a népszavazáson - tudósítás Írországból

Archívum2002.10.19, 15:12

Noha máig még egyetlen alkalommal sem tartottak szombaton választást, vagy népszavazást Írországban, a szavazókörökben úgy vélik, ez sem fog több írt választásra csábítani, mintha hétköznap tartották volna, mint szokták. Sőt, ahogyan az egyik észak-dublini (munkásnegyedben lévő) szavazókörben elmondták, kevesebb szavazóra számítanak, mint általában.

Visszaesett a részvétel az ír népszavazáson

Archívum2002.10.19, 17:44

A Magyarország számára sorsdöntő írországi népszavazáson helyi idő szerint délután 16 óra körül ismét erősödött a szavazók részvétele. A referendumon az EU bővítése szempontjából kulcsfontosságú nizzai szerződés jóváhagyása a tét. Az első népszavazáson - az Európai Unió 15 tagállama közül egyedüliként - elutasították az EU bővítését az írek. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Írországban a lakosok 42 százalék szavazna igennel a bővítésre.

Írország: a tavalyinál magasabb részvétel a szavazáson

Archívum2002.10.19, 22:42

Közép-európai idő szerint este tíz órakor bezártak a szavazóirodák Írországban a nizzai szerződésről tartott népszavazáson. Első becslések szerint a részvételi arány valamelyest meghaladta a tavalyi, elutasító eredményű szavazásét.

Kovács: Végső megoldás az előrehozott választás

Archívum2002.10.17, 12:43

Minden törvényes eszközzel elhárítja az akadályokat a kormány az EU-csatlakozás elől, de bízunk benne, hogy az előrehozott választásokra nem lesz szükség - mondta csütörtökön Kovács László, az MSZP elnöke. Az SZDSZ elnöke ugyanakkor nem ért egyet az előrehozott választások ötletével. A Fidesz frakcióvezetője továbbra sem fejtette ki álláspontjukat az alkotmánymódosítás tervezetéről, de ahhoz ragaszkodik, hogy március 15-én nem lehet népszavazás.

Az MDF is ellenzi a március 15-i népszavazást

Archívum2002.10.15, 13:10

Az MDF nem támogatja, hogy március 15-én legyen az EU-s csatlakozást eldöntő népszavazás, valamint az alkotmánymódosítás népszavazásra vonatkozó részeit is ellenzi - mondta Balsai István, aki hozzátette, hogy készek az érdemi tárgyalásra.

Az SZDSZ sem támogatja a márciusi népszavazást

Archívum2002.10.14, 17:24

Az ellenzék részvétele nélkül tartottak hétfőn egyeztetést az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás szövegéről. Az MDF hétfőn jelezte az igazságügy-miniszternek, hogy jövő héten részt venne egy hasonló megbeszélésen. A találkozón az SZDSZ aggályát fejezte ki a március 15-i EU-népszavazással kapcsolatban.

Az írek 40 százaléka támogatja a bővítést

Archívum2002.10.14, 16:36

Szombaton Magyarország EU-csatlakozása szempontjából sorsdöntő népszavazást tartanak Írországban. Jelenleg az írek - akik egy korábbi népszavazáson már nemet mondtak a bővítésre - 41 százaléka igennel szavazna az unió kibővítését lehetővé tevő nizzai szerződésre, a lakosság 27 százaléka azonban mindezt továbbra is elutasítja. A bizonytalanok száma egyelőre rendkívül magas, 24 százalék - egy most közzétett felmérés szerint. A népszavazás előtti kampányban az ellenzék és külföldi aktivisták arról győzködik a bizonytalanokat, ha igennel szavaznak, a kibővített EU-ben elveszíthetik munkahelyüket, az ország pedig függetlenségét. A kormánnypártok ...

A Fidesz nem támogatja a márciusi uniós népszavazást

Archívum2002.10.12, 15:29

A legnagyobb ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja, hogy 2003. március 15-én tartsák az uniós népszavazást, mivel a csatlakozási szerződés várhatóan csak áprilisra készül el, így a választópolgárok annak tartalmát a szavazáskor nem ismerhetik - derül ki Áder János Fidesz frakcióvezető Medgyessy Péternek írott leveléből. A fideszes politikus emlékeztet: a hatályos törvény szerint ünnepnapokon nem lehet népszavazást tartani. 

Március 15-ére javasolják az EU-népszavazást

Archívum2002.10.11, 18:08

Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 2002 március 15-ét javasolja a csatlakozásról szóló népszavazás időpontjának. A kormányfő az országjelentésről szólva természetesnek nevezte, hogy az Európai Unió régi tagjai a csatlakozás után is figyelik az újonnan belépett országok működését. A miniszterelnök a Nobel-díj adójáról, és a szavazólapok pártemblémáiról is beszélt a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Bírálta a kiszivárogtatást az Európai Parlament elnöke

Archívum2002.10.09, 14:43

Az Európai Bizottságot bírálta az Európai Parlament elnöke, mert kiszivárogtatta az országjelentések azelőtt, hogy jóváhagyták volna őket. Pat Cox a sikertelen írországi népszavazás megakasztja a bővítési folyamatot.

Prága szerint is van bővítési B terv

Archívum2002.10.08, 17:24

Nem hátráltatná tartósan az EU-bővítést, ha az írek ismételten elutasítanák azt az október 19-i népszavazáson. A cseh bővítési biztos szerint, amint azt korábban már mások is megfogalmazták, Brüsszelnek valószínűleg van B terve az ír nem esetére.

Öt héten belül módosulhat az alkotmány

Archívum2002.10.08, 16:04

Legkésőbb a jövő héten dönthet a kormány az elkészült alkotmánymódosításról, november közepén pedig a parlament is szavazhat róla. Az EU-s csatlakozáshoz szükséges változtatás alapján a jövő év elején ügydöntő népszavazást lehet tartani az integrációról. 

Október közepén ír népszavazás EU-bővítés ügyben

Archívum2002.09.28, 17:14

Noha az írek egyszer már elutasították az EU-bővítést, október 19-én ismét állást kell foglalniuk ebben a kérdésben. Sokan meg mindig szkeptikusak a bővítés áldásos voltát illetően, ám óriási kampány indult a napokban, hogy megváltozzon az írek véleménye, s fogadják szeretettel a csatlakozni kívánó országokat, köztük Magyarországot. Az [origo] helyszíni tudósítása Írországból.

Orbán alkotmánymódosításhoz köti az EU-csatlakozást

Archívum2002.09.18, 22:36

A Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló négypárti nyilatkozat szövegében legyen egyértelmű: a csatlakozáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy alkotmánymódosítás előzze meg a népszavazást - derült ki Orbán Viktornak a Magyar Rádió Esti Krónikájának szerdán adott nyilatkozatából.

Tűzszünet az EU-vitában a parlamentben

Archívum2002.09.17, 14:38

Az elmúlt hét vitáihoz képest teljesen nyugodt egyeztetés zajlott az EU-nagybizottság csütörtöki, alakuló ülése előtti egyeztetésen. Mind a négy parlamenti párt egyetértett a csatlakozás fontosságát, az alkotmánymódosítás szükségességét és a népszavazást illetően. Csütörtökön ezekről a kérdésekről nyilatkozatot fogadnak el.

Nem lesz népszavazás Pest megye kiválásáról

Archívum2002.09.12, 16:48

A Pest Megyei Bíróság szerdán megsemmisítette a Pest Megyei Közgyűlés népszavazás kiírásáról szóló határozatát. Az indoklás szerint a népszavazás tárgya nem tartozik a megyei közgyűlés döntési hatáskörébe, és így ebben a kérdésben megyei népszavazás elrendelésére nincs jogi lehetőség.

Schmitt a budapestieket is megkérdezné

Archívum2002.09.10, 06:02

Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint ha népszavazásra kerülne sor Pest megyének a központi régióból történő kiválásáról, akkor arról a fővárosiakat is meg kellene kérdezni.

Gibraltár hovatartozásáról szavaz november 7-én

Archívum2002.09.03, 21:56

A gibraltári kormány november 7-ére írja ki a népszavazást a brit koronagyarmat jövendő státusáról - jelentette be kedden Peter Caruana kormányfő. Gibraltár már háromszáz éve képezi vita tárgyát Spanyolország és Nagy-Britannia között.

Pest megyei népszavazásról döntenek pénteken

Archívum2002.08.29, 19:39

A Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteki ülésén napirendre tűzi megyei népszavazás kiírását abban a kérdésben, hogy a Budapestből és a megyéből álló közép-magyarországi régióból kilépjen-e a megye vagy sem.

Alkotmánymódosítást javasolnak az EU-csatlakozás miatt

Archívum2002.08.28, 15:36

Népszavazás kiírását javasolja Magyarország EU-csatlakozásával kapcsolatban egy jogi szakértőkből álló testület. Ehhez azonban módosítani kellene az alkotmányt, még idén ősszel.

Se népszavazás, se terv az olimpiáról

Archívum2002.08.07, 08:58

Nem készült el határidőre a 2012-es olimpia megvalósíthatósági tanulmánya. A Fidesz nem nyújtotta be népszavazási kezdeményezését, holott a magyarországi rendezés érdekében nagyszabású aláírásgyűjtő akciót indítottak.

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés föld-ügyben

Archívum2002.07.19, 17:12

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a polgári köröket összefogó Hajrá Magyarország! mozgalom aláírás-gyűjtési íveit. A polgári körök népszavazással akarják kimondatni, hogy külföldiek és jogi személyek ne vásárolhassanak földet Magyarországon.

Az OVB a népszavazási kezdeményezésről

Archívum2002.07.11, 21:51

A Hajrá Magyarország! mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) népszavazási kezdeményezéseinek két, illetve egy aláírásgyűjtő ívét hitelesítette csütörtöki, budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az ülés elején beiktatták Dr. Cservák Csabát a szervezet MDF által delegált új tagját.

Népszavazást kezdeményez a Hajrá Magyarország

Archívum2002.06.17, 16:47

Ügydöntő népszavazást kezdeményeztek a Hajrá Magyarország mozgalom politikusai a termőföld védelme érdekében az Országos Választási Bizottságnál. A népszavazás kiírásához 200 ezer állampolgár támogató aláírása szükséges.

Jánosi a ping-pongot is támogatná

Archívum2002.05.22, 14:47

A leendő sportminiszter, aki nincs se a foci Eb, sem az olimpia ellen, népszavazást akar az olimpiai pályázatról. Jánosi György minden megkezdett programot folytatna, amelynek érvényes szerződése van és a minisztériumi struktúrán sem változtatna.

Az olimpiához 18 ezer új szálláshely kell

Archívum2002.05.22, 15:10

Egy pénzügyi tanácsadó cég tanulmánya szerint a 2012-es olimpia megrendezéséhez 18 ezer új szállodaszobára és 8-9 új sportcsarnokra lenne szükség. Az olimpia rendezéséről a főpolgármester és a sportminiszter szerint is népszavazást kell tartani. A tanulmány 390 millió forintba kerül, az olimpiai pályázati költségek azonban a négymilliárdot is elérhetik.

Bejelentették Musarraf győzelmét

Archívum2002.05.02, 13:44

Az iszlámábádi kormány kihirdette a keddi népszavazás előzetes eredményét. A legtöbb választó állítólag arra szavazott, hogy a jelenlegi Musarraf elnök további öt évig vezethesse az országot. Az ellenzék azonban szabálytalanságokról és csalásokról beszél.

Bejelentette a népszavazás időpontját Musarraf

Archívum2002.04.09, 16:07

Április végén tartják meg azt a népszavazást, amelyen arról döntenek, hogy meghosszabítják-e újabb öt évre Mussaraf tábornok elnöki mandátumát.A népszavazási tervet alkotmányellenesnek tekintik a nagy pártok és egyházak, s bejelentették, hogy bojkottot szerveznek.

Pakisztán: Musarraf népszavazást jelentett be

Archívum2002.04.05, 20:33

Pervez Musarraf pakisztáni elnök pénteken bejelentette: népszavazást rendez a jövő hónap elején arról, hogy hivatalában marad-e vagy sem. Megerősítette viszont, hogy nem engedi a politikai életbe visszatérni Benazir Bhutto és Navaz Sarif korábbi kormányfőket.

Megegyezés Jugoszlávia megszűnéséről

Archívum2002.03.14, 17:40

A Jugoszlávia új neve Szerbia és Montenegró lesz, ha minden fél jóváhagyja a Belgrádban aláírt politikai nyilatkozatot. Az egységesnek mondott állam valójában két önálló ország laza szövetsége lesz. Az európai nyomásra született megegyezés szerint Montenegróban és Szerbiában három év múlva népszavazást rendezhetnek arról, akarnak-e továbbra is egy államban élni.