neolitikum
címke rss- kapcsolódó címkék:
- régészet
- archeológia
- újkőkor
- régészeti lelet
- régészeti feltárás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Valódi kincsesbánya az újkőkori trágyadomb
Egy közép-anatóliai faluban mintegy 10 ezer éve kezdtek el kecskéket és juhokat tenyészteni. Eddig nem tudták, milyen ütemben fejlődött a háziasításuk, míg a régészek fel nem figyeltek a talajban rejtőző vizeletfoltokra.
Az első nagy pestisjárvány hozhatta el az újkőkor alkonyát
Egy 5000 éves sírleletben azonosították a pestis mindeddig ismeretlen ősi törzsét, amely elsőként söpört végig Európán. Abban, hogy a kőkori települések épp ekkoriban indultak hanyatlásnak, a halálos ragálynak is szerepe lehetett.
Kilencezer éves kőmaszkot találtak Hebronnál
Kilencezer éves kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Gigantikus prehistorikus temetkezési helyre bukkantak
Nagyjából ezer sírból álló ősi temetkezőhelyet tártak fel Albániában egy gázvezeték építésekor: a különleges lelőhely betekintést enged az ország ötezer éves történelmébe.
Fejlett beteggondozási rendszer jellemezte a gelccsermúmia korát
A betegellátás magasan fejlett kultúrája jellemezte Ötzi, az 5000 éves alpesi gleccsermúmia egykori társadalmát - állapították meg kutatók az International Journal of Paleopathology című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
Három nagy migrációs hullám ötvenezer év alatt
Legalább három nagy hullámban érkeztek emberek Délkelet-Ázsiába az elmúlt 50 ezer évben - derült ki a területen talált ősi emberi maradványokon végzett első teljes genomszekvenálás eredményeiből.
Világsikerű magyar régészeti projektről számolt be az MTA
A neolitikum éppúgy az európai történelem része, mint a Római Birodalom vagy a középkor. Igaz, nehezebb rekonstruálni, de a feladat ugyanaz: a történelmi folyamatok megismerése és valamilyen társadalomkép megrajzolása – vallja Bánffy Eszter régész. A Német Régészeti Intézet frankfurti kutatóintézetének igazgatója, az MTA BTK Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, a British Academy tagja a napokban vehette át Kínában azt a szakmai elismerést, amely a világ tíz legjobb régészeti projektje közé sorolta az alsónyékit.
A világ legrégebbi cunamiáldozatának maradványát találhatták meg
A világ legrégebbi ismert cunamiáldozatának maradványát találhatták meg kutatók Pápua Új-Guineán.
Hétezer éve sokkal jobban tűrték a hideget
A négyezer méter magasban tapasztalható oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet és a különböző természeti elemeknek való kitettség ellenére, a hétezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek - nők, gyermekek és férfiak - egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat - állapították meg a Kaliforniai Egyetem munkatársai.
Horrorisztikus rituálé zajlott az ősi templomban
Régészek egy csoportja meglehetősen bizarr felfedezést tett a törökországi Göbekli Tepénél, ahol a világ egyik legősibb templomának maradványai találhatók. A szakemberek számos faragott koponyát találtak a neolitikum korabeli helyszínen, ami arra utal, hogy a környék egy furcsa „koponyaszekta" szent helyeként funkcionált. A csoport tagjai megszállottan tisztelhették a megcsonkított koponyákat és más csontmaradványokat.
Kiterjedt újkőkori települést tárnak fel Tolnában
Roncsolásmentes módszerekkel, többek között magnetométerrel és kis felületű ásatással végeznek kutatást az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai Tolna-Mözs határában, ahol a korábban feltártnál lényegesen nagyobb újkőkori települést azonosítottak.
Rejtély, hogy mit ábrázol egy hétezer éves szobrocska
Hétezer éves szobrocska okoz komoly fejtörést a régészeknek Görögországban, ugyanis a rejtélyes alkotásról, amelyet márciusig a nagyközönség is szemügyre vehet az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum tárlatán, még azt sem sikerült megállapítani, hogy pontosan mit is ábrázol.
- címkék:
- Görögország
- rejtély
- szobor
- neolitikum
- Címkefelhő »
Tömegsírt találtak Franciaországban
Neolitikum korabeli mészárlás nyomaira bukkantak Franciaország területén. A csontvázak kezein, lábain és koponyáin számos sérülés nyomát fedezték fel.
Különös rituálék a legnagyobb újkőkori emlékműnél
A Stonehenge-nél is nagyobb kőépítményre bukkantak Angliában, nem messze világhírű társától. A jelek szerint ez lehet a legnagyobb újkőkori emlékmű a szigetországban.
- címkék:
- Stonehenge
- felfedezés
- neolitikum
- őskor
- Címkefelhő »
Száz holttestet zsúfoltak a húsz négyzetméteres házba
Legkevesebb kilencvenhét ember maradványára bukkantak archeológusok egy 5000 éves házban Kína északkeleti részén.
8000 éve sütötték az első omlettet Európában
A bolgár Jabalkovo város mellett található neolit korú település egykori lakói korábban háziasíthatták a tyúkot, mint eddig gondoltuk – akár évezredekkel azelőtt tarthatták őket, hogy Európában elterjedt volna ez a háziszárnyas.
- címkék:
- Bulgária
- csirke
- régészet
- neolitikum
- Címkefelhő »
Öregebb lehet a dartmoori kőkör, mint Stonehenge
Több mint 100 éve nem találtak új kőkört Dartmoor lápvidékén – a most felfedezett alakzat több mint 4000 éves, és egyelőre alig tudunk róla valamit.
Hétezer év után bomlanak a múmiák
A világ legrébbiként ismert, az újkőkorszakból származó múmiáit veszélyezteti a globális klímaváltozás, a Harvard Egyetem kutatóinak legfrissebb vizsgálata szerint.
- címkék:
- Chile
- múmia
- archeológia
- neolitikum
- izotópok
- Címkefelhő »
Misztikus leletek az izraeli sivatagban
A frissen felfedezett őskori leletek azért jelentősek, mert ezen a területen szinte semmiféle népcsoport letelepedéséről nem tudtunk eddig. Valószínűleg termékenységi rituálékat végezhettek itt.
- címkék:
- Izrael
- Negev-sivatag
- neolitikum
- Címkefelhő »
Idén is lesznek izgalmas régészeti felfedezések
Néhány nagyobb publicitást kapott és az elmúlt években megkezdett archeológiai projektnek idén várhatók az igazán izgalmas eredményei.
Merre ment a tölcséres szájú edények népe?
Az emberiség történetének egyik legfontosabb időszaka volt, amikor a vadászatot, gyűjtögetést felváltotta a mezőgazdaság. Egy most bemutatott lelettel ezt a fordulópontot sikerült megragadni Észak-Európában.