NASA
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiszámolták, mennyibe kerül, míg végre ember léphet a Marsra
Egy csapat NASA-tudós azon dolgozik, hogy chili paprika magját juttassa el a nemzetközi ûrállomásra, hogy ott megkezdjék a növény termesztését. Ez egy fontos lépés lenne a Marshoz vezetõ úton, hiszen az egyik legnagyobb kihívást az asztronauták élelmezése jelenti.
Titokzatos lemezt fedezett fel egy fekete lyuk körül a Hubble
A tudományos elméleteknek ellentmondó jelenséget észlelt egy fekete lyuk körül a Hubble ûrteleszkóp: egy vékony gázlemez örvénylik egy 130 millió fényévnyire lévõ, szupernagy tömegû fekete lyuk körül.
Sikeresen begyûjtötte a kráterbõl a mintákat a Ryugun a Hayabusa-2
Sikeresen begyûjtötte az általa áprilisban robbantott mesterséges kráterbõl a mintákat a Földtõl 280 millió kilométer távolságra lévõ Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2 japán ûrszonda - közölte a JAXA japán ûrügynökség.
Végrehajtotta második leszállását is a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygón
Sikeresen végrehajtotta második leszállását is a Hajabusza-2 ûrszonda a Földtõl 280 millió kilométerre keringõ Ryugu kisbolygón csütörtökön, hogy mintát gyûjtsön az általa áprilisban robbantott mesterséges kráterbõl - közölte a JAXA japán ûrügynökség.
A világûrbõl térképezték fel az Európát sújtó hõhullámot
A NASA a földfelszíni hõmérsékletet a Nemzetközi Ûrállomásról észlelõ ECOSTRESS missziója feltérképezte a június végi európai hõhullám hõmérsékleteit különbözõ napszakokban, és elkészítette négy európai nagyváros - Róma, Párizs, Madrid és Milánó - hõtérképét az adott idõszakban.
Elárverezik a holdséta fennmaradt videótekercseit
Az 50 évvel ezelõtti holdséta egyetlen fennmaradt videótekercsét árverezi el júliusban a Sotheby's aukciósház.
Tegyen egy sétát az Apollo-program felújított irányítótermében!
Megnyitják a látogatók elõtt az Apollo-program felújított irányítótermét az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) houstoni ûrközpontjában a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.
Hivatalos: küldetést indítanak a holdra, ahol életet sejtenek
Drónt küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra hét év múlva az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA): a Dragonfly (Szitakötõ) nevû eszköz a jeges égitest több pontján is landolni fog, hogy a mikrobiális élet lehetséges nyomai után kutasson.
- címkék:
- élet
- Titán (hold)
- NASA
- Szaturnusz
- Címkefelhõ »
Magyar kutató is részt vett a NASA legújabb expedíciójában
Egy magyar kutató, Ari Csilla neurobiológus is részt vett a NASA legújabb, sorrendben 23. NEEMO expedíciójában.
- címkék:
- magyar kutatók
- expedíció
- NASA
- Címkefelhõ »
Már harmadik éve hízik a grönlandi Jakobshavn gleccser
Harmadik egymást követõ évben hízik a grönlandi Jakobshavn gleccser, a világ leggyorsabban mozgó és leggyorsabban zsugorodó gleccsere - állapították meg a NASA bolygókutató intézetének, a pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumnak a munkatársai.
2024-ben nõ léphet a Holdra
A NASA tervei szerint 2024-ben egy nõ léphet majd a Holdra.
- címkék:
- Hold
- nõ
- ûrhajós
- NASA
- Címkefelhõ »
Nõi asztronautát küldene fel a Holdra a NASA
Nõi ûrhajóst küldene fel a Holdra a NASA az Artemis-misszió keretében, megkezdõdtek a találgatások az asztronauta kilétét illetõen.
Hatalmas sóbánya a Jupiter szomszédságában
Amerikai kutatók szerint konyhasó jelenlétét fedezték fel a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felszínén - adta hírül a Science Daily tudományos hírportál.
Utcát neveztek el a NASA afroamerikai nõi matematikusairól
Utcát neveztek el az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) afroamerikai nõi matematikusainak tiszteletére az ûrkutatási hivatal washingtoni központja mellett - írta a BBC hírportálja.
- címkék:
- matematikus
- afroamerikai
- NASA
- Címkefelhõ »
Ufók zuhanhattak le a Marson - állítja egy önjelölt kutató
Nem elõször áll elõ meglepõ elmélettel Scott Waring önjelölt ufókutató. Most úgy véli, hogy megtalálta eddigi egyik legnagyobb felfedezését, egy ufó roncsát a Marson.
2020-tól elõttünk is nyitva áll az ûr a NASA jóvoltából
Megnyitják a Nemzetközi Ûrállomást (ISS) a kereskedelmi ûrutazások számára 2020-tól - jelentette be pénteken a NASA.
- címkék:
- ûrutazás
- ûrállomás
- NASA
- Címkefelhõ »
50 éve történt a holdra szállás
A NASA különleges fotóiból adtak ki egy könyvet a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.
- címkék:
- Hold
- ûrhajós
- fotók
- Holdra szállás
- NASA
- Címkefelhõ »
A NASA elkezdte a Hold körüli ûrállomás gyakorlati megvalósítását
A NASA megbízást adott a Hold körüli ûrállomása meghajtómoduljának elkészítésére. Ez az egyik elsõ lépés a 2022-re tervezett Hold-misszió felé vezetõ úton.
- címkék:
- Hold
- ûrállomás
- Artemis-program
- NASA
- Címkefelhõ »
Hat héttel jelölése után lemondott a NASA Hold-programjának vezetõje
Hat héttel jelölése után lemondott a NASA 2024-re tervezett újabb holdraszállási programjának erre a célra szerzõdtetett vezetõje - közölte az amerikai ûrügynökség csütörtökön.
- címkék:
- Hold
- NASA
- Címkefelhõ »
Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson
Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson, a szezonális vízkörforgás jelentõsen hozzájárul a vörös bolygó folyamatos vízveszteségéhez.
Több mint 10 krátert robbantott a Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2
Tíz másik krátert is robbantott a célul kitûzött kráteren kívül a Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2 ûrszonda áprilisban - közölte a JAXA japán ûrkutatási hivatal.
Pár éven belül a Holdra menne az Amazon vezetõje
Jeff Bezos, a Blue Origin ûrvállalat alapítója, az Amazon vezetõje csütörtökön Washingtonban bemutatta holdraszállási koncepcióját, amelyet 2024-ig meg akar valósítani.
Mutatjuk, mi történne, ha gyilkos aszteroida találná el a Földet
A NASA igazgatója egy konferencián azt mondta, könnyen lehet, hogy még a mi életünkben aszteroida csapódik a bolygónkba, nem árt tehát felkészülni a legrosszabb forgatókönyvekre sem. De mi történne, ha a Földnek ütközne egy veszedelmes ûrszikla? Az európai (ESA) és az amerikai (NASA) ûrügynökség ezt az eshetõséget szimulálta.
Negyedmillió galaxisról készített panorámaképet a Hubble
Panorámaképet készített negyedmillió galaxisról a Hubble: egyetlen képpé állították össze az ûrteleszkóp 265 ezer galaxisról készített 7500 felvételét.
10 év múlva a Föld közelében húz el egy aszteroida
A NASA arra figyelmeztet, hogy tíz év múlva egy hatalmas aszteroida fog elhúzni a Föld mellett.
- címkék:
- Föld
- becsapódás
- aszteroida
- NASA
- Címkefelhõ »
Pótalkatrészekbõl rakták össze a történelmet író ûreszközt
Harminc éve, 1989. május 4-én indult útnak a NASA Magellan ûrszondája, hogy adatokat gyûjtsön a Vénuszról. Érdemei vitathatatlanok: a bolygó felszínének 98%-át térképezte fel radar segítségével, és 95%-ról készített gravitációs térképet.
Elhalasztotta pénteki rakétakilövését a SpaceX
Elhalasztotta a SpaceX a péntekre tervezett rakétakilövést, mellyel utánpótlást vitt volna a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS).
NASA: Még a mi életünkben aszteroida fog csapódni a Földbe
„A dinoszauruszoknak nem volt ûrprogramja, nekünk viszont van, és használnunk is kell” – mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia által rendezett bolygóvédelmi konferencián.
- címkék:
- Föld
- meteor
- becsapódás
- aszteroida
- NASA
- Címkefelhõ »
Tíz év után kiderült, mi volt az ûrcsalás mögött
Hosszú évekkel az események után, a NASA kiadta részletes jelentését arról, mi okozta 2009-ben és 2011-ben egy-egy Taurus-rakétájuk elvesztését. Mindkét hordozó fontos, tudományos mûholdakat állított volna pályára, ám azok céljukat soha nem érték el.
A NASA kutatója, Louise Riofrio szerint lehetséges az idõutazás
A NASA kutatója, Louise Riofrio elárulta, szerinte lehetséges az idõutazás.
- címkék:
- kutató
- idõutazás
- NASA
- Címkefelhõ »
Egyszerre megható és botrányos a Holdon hagyott szobor története
Egy alumíniumszobor pihen a Hold porában, mellette megható üzenet olvasható. Az emlék elhelyezését nemes gesztus vezérelte, nem volt mentes ugyanakkor a botrányoktól.
Mesterséges kráter robbant a Ryugu kisbolygón
A japán ûrügynökség (JAXA) csütörtökön megerõsítette, hogy valóban krátert robbantott a Földtõl 340 millió kilométerre lévõ Ryugu kisbolygón április elején a Hajabusza-2 ûrszonda.
Hátborzongató hangot rögzítettek a Marson
Gyenge, de világosan észlelhetõ rengést érzékelt a Marson az InSight amerikai ûrszonda francia szeizmométere (SEIS). Ez az elsõ marsrengés, amelyet a mûszer jelzett. A hangja egészen hátborzongató.
Metántavakat figyeltek meg a Szaturnusz holdján
Folyékony metánnal telt tavakat figyeltek meg a Szaturnusz Titán nevû holdján.
- címkék:
- metán
- tó
- Titán (hold)
- NASA
- Szaturnusz
- Címkefelhõ »
Izgalmas talajmintákat gyûjtött be a NASA marsjárója
Begyûjtötte elsõ talajmintáit a Mars agyagos területérõl a NASA Curiosity nevû robotja.
Néhány összeesküvés-elmélet szerint marslakók népesíthették be a Földet
Az összeesküvés-elméletek rajongói szinte naponta állnak elõ újabb és újabb teóriákkal azzal kapcsolatban, vajon honnan származik az emberiség, de az ufók is közkedvelt témájuk. Most pedig ezt a kettõt összegyúrták, egyesek szerint ugyanis a marslakóktól származunk.
Top 5 összeesküvés-elmélet, amikrõl muszáj tudnod!
A butaságnak legalább ezer arca van. Vannak a tanulatlan emberek, a tájékozatlan emberek, a félmûvelt emberek. És vannak a személyes kedvenceim, akik mellett nem lehet elmenni egy sírva röhögõs facepalm nélkül - igen, õk az összeesküvéselmélet-hívõk.
Ritka jelenség: két napfogyatkozást rögzített a NASA Mars-járója
Rövid idõ leforgása alatt két napfogyatkozást is észlelt a NASA. A Földön élõk ebbõl semmit nem vettek észre, hiszen a Curiosity nevû Mars-járó rögzítette róluk a felvételeket.
Lehetséges élettevékenység jeleit észlelték a Marson
Metánszivárgást észleltek a Mars felszínén. A jelenséget elõször a NASA Curiosity marsjárója észlelte, majd ezt a vörös bolygó körül keringõ európai ûrszonda, a Mars Express is megerõsítette.
Nem lehet kizárni, hogy jelenleg is létezik élet a Marson
A jelenlegi tudományos ismeretek alapján nem lehet kizárni, hogy most is létezik élet a Marson, de ha van is, biztosan nem olyan, mint a földi - mondta Kiss László csillagász az M1 aktuális csatornán szombaton.
Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel
Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a NASA pasadeniai bolygókutató intézetében (JPL).
- címkék:
- helikopter
- tesztrepülés
- NASA
- Mars
- Címkefelhõ »
Ez lett volna az elsõ páros nõi ûrséta, nem jött össze
Ûrsétát kezdett pénteken Nick Hague és Christina Koch amerikai ûrhajós a Nemzetközi Ûrállomás áramfejlesztési rendszerének korszerûsítése keretében.
Új információk a Szaturnusz gyûrûi között keringõ miniholdakról
Elõször mutatta be a Szaturnusz gyûrûi között keringõ miniholdakról a Cassini ûrszonda által szerzett információkat a NASA.
Felforgathatják a repülést az elektromos motorok
Szerencsére egyre több az elektromos autó az utakon, és lassan a repülõgépgyártásban is kezd megjelenni az elektromos hajtás, mi több, nemzetközileg is növekszik erre az igény. Ha sikerül néhány problémát megoldani, az elektromos meghajtás gyökeresen átalakíthatja a légiközlekedést.
- címkék:
- akkumulátor
- tömeg
- gázturbina
- sugárhajtómû
- elektromos repülõgép
- közegellenállás
- aerodinamikai felhajtóerõ
- csillagmotor
- aviatika
- felszálló teljesítmény
- fajlagos teljesítmény
- felszállási sebességek
- robbanómotor
- hatósugár
- sárkányszerkezet
- kísérleti repülés
- légellenállási arányszám
- NASA
- Magnus Aircraft
- Címkefelhõ »
Azt állítják, életet találtak a Marson
Hatalmas vihart kavart egy tanulmány, ami azt állítja, a Curiosity és az Opportunity képein gomba-, zuzmó- és algaszerû organizmusok szerepelnek.
Elõször dokumentálta vihar keletkezését a Neptunuszon a Hubble
Elõször dokumentálta vihar, azaz egy nagy sötét folt keletkezését a Neptunuszon a Hubble ûrteleszkóp.
- címkék:
- Naprendszer
- Neptunusz
- vihar
- Hubble
- NASA
- Címkefelhõ »
Kabaréba illõ ok miatt marad el a NASA elsõ, kizárólag nõi ûrsétája
Elmarad a NASA elsõ, kizárólag nõi ûrsétája, mert nincs elegendõ, mérethez illõ ûrruha a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS).
- címkék:
- ûrséta
- szkafander
- nõi ûrhajós
- NASA
- Címkefelhõ »
Látványos kép készült a Jupiter viharairól
Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevû ûrszondája által készített három felvételbõl, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.
Összeütközõ apróbb sziklákból jöhetett létre az Ultima Thule
Összeütközõ apróbb sziklákból jöhetett létre a különleges alakú Ultima Thule kisbolygó. Új elemzések szerint az égitest rotáló mozgást végzõ apró kõzetfelhõk összeolvadásának eredményeként formálódó két objektum összeütközésekor alakult ki.
Vízre utaló nyomokat talált a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygón
Vízre utaló hidratált ásványokat talált a Hajabusza-2 japán ûrszonda a Ryugu kisbolygón - közölték a projektben részt vevõ kutatók.