Neil Armstrong

címke rss
Különös egyezség született a Holdon járt első ember halála miatt

Különös egyezség született a Holdon járt első ember halála miatt

Egy ohiói kórház hatmillió dollárt fizetett  Neil Armstrong családtagjainak egy titkos megállapodás keretében, hogy ne hozzák nyilvánosságra - szakértői véleménnyel is alátámasztott - meggyőződésüket, amely szerint az űrhajós halálát a nem megfelelő kórházi kezelés okozta - derült ki a The New York Times amerikai napilap birtokába került bírósági dokumentumokból.

Csillagász: fontos mérföldkőnek számított a Holdra szállás

Tudomány2019.07.20, 14:44

Az ötven évvel ezelőtti Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről és a Földről alkotott képet - nyilatkozta a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Mennyibe került Amerikának a holdra szállás 50 éve?

Gazdaság2019.07.20, 12:33

Ma már egyetlen állam sem vállalná egyedüliként olyan űrprogram kidolgozását, melynek keretében ember egy másik égitestre léphet, majd visszatérhet onnan. Ez először - és eddig utoljára - éppen ötven évvel ezelőtt, magyar idő szerint 1969. július 21-én hajnalban vette kezdetét egy bő négyéves program keretében, mégis felbecsülhetetlen fontosságú lett az emberiség fejlődése szempontjából. Az Origo utánajárt, mennyibe is került a holdra szállás az Egyesült Államoknak fél évszázada, és mennyibe kerülne mindez akkor, ha most kezdenék.

Fél évszázada szállt le a Sas a Holdon

Tudomány2019.07.20, 11:52

Magyar idő szerint 1969. július 20-án, 21 óra 18 perckor az Apollo–11 holdkompja enyhe döccenéssel megérkezett a Holdra. „Itt a Nyugalom Tengere. A Sas leszállt" – jelentette Neil Armstrong a Földnek. A holdkomp pilótájával, Edwin „Buzz" Aldrinnal kitekintettek a holdi tájra, mint az első emberek, akiknek ilyen látványban lehetett részük. Nagy volt a kísértés, hogy azonnal a felszínre rohanjanak, de az erre a pillanatra összpontosult, alapos felkészüléssel eltöltött évek egyúttal a beidegződés évei is voltak; a két űrhajós pontosan tudta a rájuk váró feladatokat. A történelmi pillanat mégis legyőzte őket, mert a program szerinti pihhenés ...

Elárverezik a holdséta fennmaradt videótekercseit

Tudomány2019.06.30, 16:58

Az 50 évvel ezelőtti holdséta egyetlen fennmaradt videótekercsét árverezi el júliusban a Sotheby's aukciósház.

Ryan Gosling pontosan tudja, miért van értelme a Holdra lépni

Film2018.10.18, 17:24

Az első ember-t könnyen el lehetne bagatellizálni egy Oscar-díjak reményében elkészült, sokadik sablonos életrajzi filmként, de Neil Armstrong és a Holdra szállás ennél sokkal jobb hollywoodi feldolgozást kapott. Damien Chazelle Oscar-díjas rendező (Whiplash, Kaliforniai álom) munkája esszenicális moziélmény, a filmművészet erősségeinek csúcsra járatása, és egyben személyes film az egyik legizgalmasabb kortárs fiatal hollywoodi rendezőtől.

A Holdra szállás témájában hirdettek pályázatot diákoknak

Tudomány2018.10.14, 14:41

Jövőre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebből az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános és középiskolás diákok számára.

Elárverezik az elsőként Holdra szálló ember emléktárgyait

Tudomány2018.07.23, 11:09

Neil Armstrong amerikai űrhajós, az elsőként Holdra szálló ember emléktárgyaiból rendeznek aukciósorozatot, mely idén novemberben kezdődik.

Ryan Gosling a Holdon járhat

Film2017.09.03, 19:41

Forrás: Freeman Film middle on 4800 3200 Chazelle nem marad távol sokáig a zene világától, a Netflix a mai napon jelentette be, hogy náluk készíti a The Eddy című sorozatot, amely egy párizsi klub, az ott játszó rezidens zenekar és a tulaj bonyodalmas életét követi nyomon. Chazelle producerként felügyeli a szériát, két epizódot maga rendez, a forgatókönyveket Jack Thorne írja (ő jelenleg a Star Wars 9-et dolgozza át), a dalokat pedig Glen Ballard, aki a Jagged Little Pill albumot szerezte Alanis Morissette-tel.

Ellopták a holdjáró arany mását egy ohiói múzeumból

Nagyvilág2017.07.29, 20:24

Ellopták a holdjáró egy ritka arany másolatát az Armstrong Légi és Űrügyi Múzeumból - közölte az ohiói rendőrség.

Előző
Következő