teleszkópok

címke rss
Csillagászati forradalom volt a Neptunusz felfedezése

Csillagászati forradalom volt a Neptunusz felfedezése

A Naptól számított nyolcadik, utolsó óriásbolygó, a Neptunusz, a távcső 17. század elején történt feltalálása után még csaknem két és fél évszázadig láthatatlan maradt a csillagászok számára. Pontosabban fogalmazva, nem is annyira láthatatlan, hanem inkább felismerhetetlen bolygónak bizonyult, amelynek létezését az 1781-ben felfedezett Uránusz keringésében mutatkozó zavarok matematikai modellezésével Urbain Le Verrier jósolta meg olyan pontosan, hogy Johann Galle, a berlini obszervatórium csillagásza 1846. szeptember 23. éjjelén pont ott találta meg az ismeretlen bolygót, ahol Le Verrier számításai szerint lennie kellett.

Az eddig ismert legközelebbi fekete lyukat fedezték fel

Tudomány2020.05.06, 19:36

Az eddigi ismeretek szerint a Földhöz legközelebbi fekete lyukat fedezték fel a déli égbolton az Európai Déli Obszervatórium (ESO) kutatói.

Aszteroida halad el a Föld mellett szerda délben

Tudomány2020.04.29, 12:21

Aszteroida halad el a Föld mellett közép-európai idő szerdán 11 óra 55 perckor. A mintegy két kilométer széles, 1998 OR2 nevet viselő égitestet rendkívüli részletességgel lehet tanulmányozni az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közlése szerint.

Fejlesztés alatt álló 18 műhold-konstellációt vizsgált az ESO

Tudomány2020.03.09, 20:55

A nagy műhold-konstellációk csillagászati kutatásokra gyakorolt hatását vizsgálta az Európai Déli Obszervatórium (ESO).

Megaműholdflották lepik el az eget, háborognak a csillagászok

Tudomány2020.03.07, 16:00

A csillagászok egyre gyakrabban fejezik ki aggodalmukat a megaműholdflották tudományos kutatásra gyakorolt hatása miatt. Azért, hogy jobban felmérhessék a csillagászati megfigyeléseket befolyásoló hatásukat, az ESO tudományos igényű vizsgálatot indított, amely elsősorban az ESO távcsöveivel a látható és infravörös tartományokban végzett mérésekre összpontosít, de más obszervatóriumokkal is foglalkozik. A SpaceX, az Amazon, a OneWeb és más cégek 18 reprezentatív, összesen több mint 26 ezer műholdat magába foglaló flottáját elemző tanulmányt most fogadta el közlésre az Astronomy & Astrophysics.

Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson

Tudomány2019.05.10, 18:36

Új hidrológiai ciklust fedeztek fel a Marson, a szezonális vízkörforgás jelentősen hozzájárul a vörös bolygó folyamatos vízveszteségéhez.

Amikor elfogy a Nap

Tudomány2015.03.20, 12:59

Okozhat-e áramellátási zavarokat a besötétedő napkorong? Miért veszélyes szabad szemmel a fogyatkozó napba nézni? Hogyan élvezhetjük biztonságosan, és milyen eszközöket ne használjunk semmiképpen a megfigyeléshez? Összeállításunkban ezekre a kérdésekre is válaszolunk.

Negyvenkét méteres lesz a világ legnagyobb távcsöve

Archívum2010.08.02, 20:52

Negyvenkét méteres átmérőjével közel négyszer lesz nagyobb a jelenlegi óriástávcsöveknél a European Extremely Large Telescope, azaz extrém nagy európai távcső. A gigantikus műszert a világ legszárazabb sivatagában építik meg, ahol halványabb égitesteket azonosíthat majd, mint bármely mai teleszkóp. Fő célpontjai a Naprendszeren kívüli bolygók és a fiatal Világegyetem lesznek.

Előző
  • 1
Következő