Nagy Feró

címke rss

Nagy Feró: "Az összes nõt meg fogják erõszakolni"

Life.hu2016.08.22, 12:28

Az olykor meredek állításairól ismert énekes most sem rejtette véka alá a véleményét, és egy elég nyers kijelentést tett a Kolozsvári Rádióban. 

A román rendõrség vizsgálja a Beatrice koncertjét

Kultúra2016.08.19, 15:43

A Kolozs megyei rendõrség azért indított eljárást, mert a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század címû dala kedvezõ fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.

Nagy Feró megszökik az idõsotthonból, hogy romkocsmát nyisson

Film2016.08.09, 15:27

A több mint egymilliárd forintból készülõ Pappa pia forgatása még a felénél sem tart, de az alkotók máris 2017 nagy dobásaként harangozzák be a legendás magyar slágerekkel megbolondított musicalt. Az Amerikában élõ és alkotó magyar rajzfilmes rendezõnek, Csupó Gábornak annyira megtetszett a sztori, hogy egybõl hazarepült, a fõszerepre pedig Szabó Kimmel Tamást választotta, aki egyszer már meghódította énektudásával a mozivásznat. A sajtótájékoztatóval egybekötött forgatási látogatáson bemutatták a szereplõgárdát, megtudtuk, zavarja-e Nagy Ferót, hogy mindig ugyanolyan szerepekre kérik fel, és egy új felfedezettet is megismerhettünk.

Ada és Nagy Feró is a TV2-nél folytathatja

Tévé2016.07.12, 10:06

Hét új tévécsatornával és több új mûsorral nyitja az õszt a TV2 Csoport, így sok szakemberre és képernyõsre lesz szükségük - állítólag Ada és Nagy Feró is náluk folytatja.

Ada és Nagy Feró is a TV2-höz igazol

Life.hu2016.07.12, 08:59

Hét új csatornát indít a TV2, így nem meglepõ, hogy sok új emberre van szükségük. Állítólag több korábbi RTL-es arc is átigazol a konkurenciához.

Nõsül Nagy Feró kisebbik fia

Life.hu2016.06.09, 08:46

A rocker nagyobbik fia hamarosan édesapa lesz, kisebbik fia, Hunor pedig jövõ áprilisban vezeti oltár elé szerelmét, Dorinát.

Örömhír! Nagypapa lesz Nagy Feró

Archívum2016.04.21, 08:58

A rockerrel madarat lehet fogatni mióta megtudta, hogy fiához és annak feleségéhez hamarosan kopogtat a gólya.

Nagy Feró: "Általában berúgás lett a vége..."

Life.hu2016.02.09, 12:39

A zenész elmondta, miért nem szeret pecázni és mi az, ami mégis élvezetessé teszi számára a horgászatot.

Nagy Feró: "Nem kértek fel az X-Faktor zsûritagjának"

Life.hu2016.02.02, 13:28

Az RTL Klub tavaly decemberben jelentette be, hogy 2016-ban folytatódik az X-Faktor. Németh Máté, a Life.hu nagyszájú riportere a mûsor egykori zsûritagját, Nagy Ferót faggatta arról, lesz-e helye az újrainduló tehetségkutatóban.

"Volt hogy baj lett, volt már Hamlet" - Nagy Feró 70 éves!

Life.hu2016.01.14, 19:03

A Beatrice zenekar legendás frontembere ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Feró énekes, színész, dalszövegíró, és a magyar könnyûzenei élet egyik ikonikus alakja. A Life.hu az alábbi videóval szeretne kedveskedni a "nemzet csótányának". Boldog születásnapot kívánunk!

Boldog születésnapot! - Ma 70 éves a "nemzet csótánya", Nagy Feró

Life.hu2016.01.14, 13:23

A Beatrice zenekar legendás frontembere ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Énekes, színész, dalszövegíró, és a magyar könnyûzenei élet egyik ikonikus alakja.  

Nagy Feró bevallotta, igazi papucsférj

Life.hu2016.01.14, 12:32

A rocker sokat köszönhet feleségének, hiszen az ínségesebb idõszakban az õ fizetésébõl élt a család.

Államfõnek is indult a nemzet csótánya

Kultúra2016.01.14, 11:59

Hetvenéves lett Nagy Feró, aki eredetileg rádiószerelõ akart lenni, végül lázadó rocksztár lett belõle. A Beatrice szókimondó frontembereként még az útlevelét is bevonták. A rendszerváltás után a politikába is belekóstólt, de maradt a zenénél, és mára a kereskedelmi tévék ügyeletes rockerévé vált. A tökéletes buli szerinte nem a képzett énekhangról szól, hanem arról, hogy a közönség jól érezze magát.

Nagy Feró: "Csak a baleset után fogtam fel, mekkora szerencsém volt"

Life.hu2015.12.01, 09:11

Nagy sebességgel Nagy Feró kocsijába csapódott egy BMW Veresegyházán. Hajszálon múlt az énekes élete, és az is, hogy Feró kocsija letarolja a buszmegálló utasait. A BMW-s friss jogsival vezetett.

Milliókat kaszált Nagy Feró fia a TV2-n

Archívum2015.11.04, 18:29

Hunor és párja, Dorci a TV2 Ötven milliós játszmájában végig jól válaszoltak a kérdésekre és a szerencsével kombinált tudás az utolsó kérdésnél sem hagyta el õket.

Nagy Feró fia milliókat vitt el a TV2-tõl

Tévé2015.11.04, 11:17

Az 50 milliós játszma november 3-i adásában Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila játszott a párjával, Dorinával, 3 milliót nyertek. 

Liptainál bizonyított Nagy Feró fia

Life.hu2015.11.03, 15:10

Aggódott, hogy csalódást okoz a Beatrice rajongóinak Nagy Hunor, de végül ügyesen játszott barátnõjével együtt a TV2 Ötven milliós játszma címû vetélkedõben.

Ismerõs X-faktoros arcokkal erõsít az RTL realityje

Tévé2015.10.30, 13:16

Különleges héttel zár a Partyzánok, az RTLII zenei realityjének utolsó adásában öt egykori X-Faktor versenyzõ küzd meg a hét partyarca címért. 

Különleges vendég a Partyzánok között - Nagy Feró ismét kitett magáért

Life.hu2015.09.30, 15:36

Az RTLII-n szerda este Nikol tartja a buliját, Ferótól pedig a Váradi Roma Café dalát kapja, melyet extra produkcióként kell elõadnia. A felkészülésben a zenekar frontembere lesz segítségére.

Nagy Feró a pálinkára esküszik: Végigkíséri mindennapjait

Life.hu2015.09.18, 08:21

A rocker saját bevallása szerint igyekszik minden nap meginni a magáét. Persze csakis felelõsséggel.

Nagy Feró Szlovákiát reklámozza

[origo] Gasztro2015.09.08, 11:11

Mától egy hétig szlovák hetet tartanak a budapesti Gerbeaud Bisztróban. Ott voltunk a beharangozó ebéden, hogy megtudjuk, nagyjából milyen ételekre lehet majd számítani. Az önmaga paródiájába hajló eseményen finomakat ettünk, majd nagyokat néztünk, amikor nyilvánosan megajándékozták Nagy Ferót, akinek állítólag sokat köszönhet a szlovákiai turizmus.

Nagy Feró: "A sört felelõsséggel kell fogyasztani, nem úgy, hogy beb*szunk, mint állat"

Life.hu2015.08.27, 14:29

A Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal Nagy Ferót kísérte el egy sörgyárba. 

Az év partiarcát keresi Nagy Feró - Új kihívásra buzdít az X-Faktor mentora

Life.hu2015.08.13, 19:13

A Beatrice frontembere az év partiarcát keresi és híres mentoráltjait is felszólította, hogy mutassák meg, hogy buliznak.

Nagy Feró kideríti, mekkora partyarc valójában Fluor Tomi

Tévé2015.08.13, 14:07

Mint azt az Origo elsõként megírta, az RTL II-n õsszel startoló Partyzánok házigazdája Nagy Feró lesz. A Beatrice frontembere új kihívást indított közösségi oldalán: az ország legnagyobb partyarcait keresi.

Nagy Feró saját mûsorral tér vissza a képernyõre

Tévé2015.08.03, 19:05

Õsszel új zenei reality érkezik az RTLII-re, melyben a szereplõk megmutatják játékostársaiknak és a nézõknek, hogy mekkora partyarcok. A Partyzánok házigazdája Nagy Feró lesz.

Micsoda sztorik! Majka és Nagy Feró megosztotta backstage-történeteit

Life.hu2015.07.10, 10:31

Bár már beindult az élet a Balaton Soundon, két üzenet még érkezett a VOLT-ról. Míg Majka csak sejtelmesen mesél legvadabb backstage-történeteirõl, Nagy Feróék megosztották a legviccesebb színpad mögötti sztorikat. 

Bonyodalmak Nagy Feró fiának esküvõjén

Life.hu2015.06.01, 19:11

A rossz idõjárás váratlan bonyodalmat okozott Nagy Feró fiának, Botondnak az esküvõjén.

Nagy Feró világraszóló esküvõre készül

Life.hu2015.04.10, 15:52

Elkelt a Beatrice együttes frontemberének a fia. Nagy Feró megnyugodott, hogy Boti nem marad a nyakán.

Bölcsebbek lettünk vagy butábbak, ezt nem lehet eldönteni

Kultúra2015.01.26, 12:40

Hosszú évek után újra együtt zenél Waszlavik "Gazember" László és Nagy Feró. Közösen meséltek az Origónak a régmúltról, munkáról és a harmincéves barátságukról.

Melyik mentornak nincs helye a 2015-ös X-Faktorban? Mi már tudjuk!

Archívum2014.12.16, 12:31

Jövõre is lesz X-Faktor, azonban nemcsak a mûsorvezetésben, hanem a zsûritagok terén is akadhat némi változás. Mi a Life.hu olvasóira bízzuk a döntést: melyik mentor NE legyen ott a 2015-ös szériájában?

Ki az ország kedvenc mentora az X-Faktorban? Most kiderült!

Life.hu2014.12.01, 12:32

Szombaton volt az X-Faktor 100. adása. A Life.hu megszavaztatta, hogy ki (volt) a kedvenc mentorod az X-Faktorban. Íme, a pillanatnyi állás.

Túl engedékenyek az X-Faktor mentorai?

Archívum2014.10.03, 10:29

Nagy Feró most már érti, miért kritizálták a döntéseiket a nézõk a tehetségkutatóban. Állítja, kívülrõl tényleg más minden.

Gonosz mesehõs lesz Alföldi Róbert

Archívum2014.09.06, 08:03

Alföldi Róbert lesz a fõszereplõje annak a színházi zenés akciómesének, amelynek alkotói egy Broadway szuperprodukcióhoz hasonló színdarabot álmodtak meg.

Egymillió eurós akciómesében énekel Alföldi Róbert

Kultúra2014.09.04, 09:23

Parádés szereposztással és neves alkotógárdával készül a hazai színházi élet egyik új szuperprodukciója. Találkozik benne a klasszikus mese a mai trendivel. Lesz benne csoda, varázslat, de a populáris zene mellett az akció is fõszerepet kap, méghozzá a közönség bevonásával. 

Valami készül! Alföldi Róbert és Nagy Feró egy színpadon

Life.hu2014.08.28, 07:44

A Broadway szuperprodukcióit idézõ, a hazai színházi és zenei élet legismertebb szereplõit felvonultató, nagyszabású zenés produkció várható decemberre. Információink szerint Alföldi Róbert és Nagy Feró is igent mondott az alkotók felkérésére.

Nem érdekli a rajongókat Nagy Feró és Deák Bill Gyula

Archívum2014.06.16, 18:30

Érdektelenség miatt lemondták a zsámbéki Rock-Blues Fesztivál a szervezõk, amelyen mások mellett Deák Bill Gyula és Nagy Feró is fellépett volna.

Síbalesetet szenvedett Nagy Feró

Life.hu2014.01.24, 11:10

Az X-Faktorból kiszállt zsûritag Ausztriában sielt, és épp a pályán tartózkodott, amikor egy hirtelen jött viharban lefelé igyekezve bezuhant egy hóval fedett szakadékba. Megsérültek a bordái, alig kapott levegõt - írja a Blikk. Jelenleg otthonában gyógyul, de több hétig eltarthat, mire elmúlnak a fájdalmai.

Nagy Feró imádja az új munkáját

Archívum2013.12.16, 15:43

Az egykori mentor ismét képernyõre került, de ezúttal egy teljesen új szerepben próbálta ki magát. Õ lett ugyanis az RTL Klub Havazin címû magazinjának mûsorvezetõje.

A Facebookon a ByTheWay nyeri az X-Faktort

Life.hu2013.12.13, 13:06

A korábbi gyõztesekkel, egykori mentorokkal latolgattuk az esélyeket, de csekkoltuk a versenyzõk Facebookos oldalait is. Figyeljétek a Life.hu-t, mert indul a nagy X-Faktor hétvége!

Cenzúrázta Nagy Ferót az RTL Klub

Life.hu2013.12.08, 09:16

Az X-Faktor egykori mentorát sem kíméli a szigorú kereskedelmi cenzúra. 

Feró elnézést kért Szinetártól

Life.hu2013.11.19, 20:59

Ahogy a Life.hu is megírta, Szinetár Dóra Nagy Feró bõrébe bújt a péntek esti Sztárban sztár címû mûsorban. A színész-énekesnõ ennek kapcsán elevenítette fel kellemetlen emlékét.

Nemzetközi szörnycirkusz a Sztárban sztárban

Life.hu2013.11.16, 15:38

A sztárutánzó mûsor eheti adásában láthattunk két Pataki Attilát a színpadon, transzvesztita show-t és felismerhetetlenségig elmaszkírozott Szinetár Dórát.

Letiltotta Ferót az RTL Klub

Archívum2013.11.15, 14:48

Szeretett volna ott lenni a péntek esti Sztárban sztár élõ adásán Nagy Feró, ám az RTL Klub nem engedte. A TV2 show-mûsorában ugyanis Szinetár Dóra az õ bõrébe bújik.

Nagy Ferót letiltották a TV2-rõl

Tévé2013.11.15, 08:56

Az RTL Klub nem engedte, hogy az X-Faktor korábbi mentora beüljön a TV2 stúdiójába.

Nagy Feró megsértõdött Bagi-Nacsára

Tévé2013.09.10, 09:04

Bagi Iván szerint a zenész megsértõdött egy korábbi paródia miatt, ezért nem szerepel a Szálka címû mûsorukban.

Nagy Feró lopással vádolja a rappert

Life.hu2013.08.29, 14:33

Nagy Feró dallopással vádolja Sub Bass Monstert, aki Ne sírj, anyám címû számával rendszeresen szerepel a rádióban. Az X-Faktor egykori mentora szerint a szám a Beatrice együttes Szerenád címû dalának ellopása.

Feke Pál: "Tudtuk, hogy megosztja az embereket"

Life.hu2013.08.21, 22:55

Az István, a király kedd esti közvetítése óta szinte mindenki a darabbal foglalkozik. A közösségi oldalak tele vannak a véleményekkel, a cikkek alatt indulattól duzzadnak vagy éppen dicséretet zengnek a kommentelõk, sorra születnek a kritikák; mindenki hirtelen legalább annyira ért a színházhoz, mint a focihoz.

Tíz nap alatt tollasodik meg Nagy Feró

Archívum2013.06.18, 20:28

Nem izgul Nagy Feró, amiért a jövõben nem lesz bevétele az X-Faktorból, ugyanis a következõ szériában már nem mentorkodik. Olyan lehetõséget kapott, amellyel pár nap alatt megkeresi a féléves mûsor bevételét - tudta mega Life.hu.

Nagy Feró befejezi

Life.hu2013.04.09, 13:03

Kiszáll az X-Faktorból Nagy Feró. Állítólag azért lép ki, mert a mentorálás mellett nem maradt ideje saját koncertjeire és családjára.

Rajongója öltözteti Nagy Ferót

Life.hu2013.02.25, 16:30

Különös kapcsolatra derült fény a Beatrice együttes frontembere, Nagy Feró és egy rajongója között.

Tomika egy szimpatikus hülyegyerek

Film2012.12.22, 23:04

A magyar popzene legaljának tartod a Mizut, és akarsz egy kiadósat utálkozni? Vagy azok közé tartozol, akik ordították már bele az éjszakába, hogy jön a gecigránát? Esetleg kíváncsi vagy rá, hogyan lesz valakibõl selfmade popsztár? Vagy csak szimplán csak néznél egy jó filmet? Akkor a Fluor Tamást bemutató dokumentumfilm neked való. A Fluor Film sokkal jobb annál, mint amilyennek elsõre elképzeled.

Jól jönne a vérfrissítés - Nagy Feró is kiszáll az X-Faktorból?

Archívum2012.12.18, 14:30

Nagy Feró úgy érzi, kellenek a változtatások a 2013-as X-Faktorban. Szerinte két mentort is cserélni kellene - idézte a rockert a BorsOnline.

Oláh Gergõ a 2012-es X-Faktor-nyertes!

Life.hu2012.12.17, 08:21

Szoros volt a küzdelem az X-Faktor két finalistája között egész nap. Az RTL Klub egész délután közvetítette a mûsor kulisszatitkait, az énekesek készülõdését az utolsó élõ adásra. Többször is megmutatta a csatorna a szavazatok állását, de a végsõ hajrában Oláh Gergõ lett a befutó, Antal Timi szavazati csak a második helyre voltak elegendõk.

Geszti Péter bírálta kollégáját és megkérdõjelezte döntését

Archívum2012.12.11, 15:19

Forrt a hangulat az X-Faktor élõ döntõjében szombaton. A harc a mentorok asztalát sem kerülte el, sõt már egymás döntését is megkérdõjelezték - tudta meg a Life.hu.

Stone esett ki az X-Faktorból!

Life.hu2012.12.01, 22:34

Két saját produkciót, és egy közös dalt is elõadtak az X-Faktor énekesei a szombati élõ show-ban. Stone most jobban teljesített, mint az elmúlt hetekben, de a párbaj után a mentorok szavazatai alapján mégis neki kellett távoznia a tehetségkutató mûsorból.

Az X-Faktor mentora haláláig ápolta édesapját

Life.hu2012.11.28, 10:20

A zenész édesapja 76 évesen, agydaganatban halt meg. Az utolsó három hónapot együtt töltötte fiával, a "nemzet csótányával".

Egyszerre többen is kiestek az X-Faktorból

Life.hu2012.11.17, 23:29

A mentorok döntése alapján az utolsó csapat, a Like is távozott az X-Faktor tehetségkutatóból. A lányok zokogva álltak a színpadon, és ölelkezve búcsúztak a mûsortól és a többi döntõstõl.

Botrányok és mellbimbók - Heti bulvárkoktél

Life.hu2012.11.16, 22:04

A héten néhány sztár többet mutatott magából, mint amennyit kellett volna, de botrányokban sem volt hiány. Íme a Life.hu heti bulvárkoktélja.

"Kapd be Feró!" - Nekitámadtak a mentornak

Life.hu2012.11.12, 13:52

Forrnak az indulatok Nagy Feró körül, aki két éve nyegle stílusa miatt dobta ki az X-Faktorban, a Mentorok házából a csodálatos hangú Nádor Dávidot, aki a Voice pénteki adásában a Mesterek egyhangú döntésével jutott tovább. Egyes rajongók konkrétan melegebb éghajlatra szeretnék elküldeni Ferót egykori tévedése miatt.

Nagy Feró: "Zámbó Krisztián alkalmatlan a pályára"

Life.hu2012.11.06, 09:28

Keresztes Ildikó nagyon bízik mentoráltjában, aki az énekesnõ állítása szerint tökéletesen énekel a próbateremben. Nagy Feró viszont azt gondolja, ha Krisztián a színpadon nem tud teljesíteni, akkor alkalmatlan a pályára - írja a BorsOnline.

Saját énekesét küldte haza az X-Faktor mentora

Life.hu2012.11.04, 12:02

Lassú szerelmes dalok, unalom és bágyadtság jellemezték a szombat estét, melynek valamiért Az élet szép szlogent adták a mûsor készítõi. Nemcsak a nézõk, de a mentorok is csak a mûsor végére tértek magukhoz, s a versenyzõk legtöbbje is rossz formáját hozta. Bár Zámbó Krisztián még mentora szerint sem képes megfelelõen teljesíteni, a mûsortól mégis Lass Bea távozott.

Nagy Feró kihozta a mentorokból az állatot

Life.hu2012.10.28, 09:10

A tíz döntõs nemrég még az új James Bond-film bemutatóján szagolt bele a hírességek életébe. Az X-Faktor harmadik döntõjében a 007-es ügynök világa velük maradt: mindannyian a Bond-filmekhez köthetõ dalokat adtak elõ. A mentorok meglepõen sokat és meglepõen hevesen vitatkoztak az elõadók teljesítményén, nemcsak a versenyzõket kritizálták keményen, hanem egymást is.

Csapat távozott az X-Faktorból

Tévé2012.10.21, 02:46

Az X-Faktor második élõ adásában Lass Bea és a P.J.Z. párbajozott, utóbbinak kellett búcsúznia a versenytõl.

Veszekedõ mentorok és félmeztelen énekes az X-Faktor második élõ adásában

Life.hu2012.10.21, 18:50

Sok hamis hang és nagy küzdelem jellemezte az X-Faktor második élõ adását, ahol a végsõ párbajban Lass Bea és a P.J.Z.-s fiúk mérhették össze énektudásukat.

Nagy Feró: "Nagyon gyenge tudok lenni" - Szily Nóra interjúja

Life.hu2012.10.14, 20:17

A Beatrice frontembere, az X-Faktor mentora. Annak idején "csápoltam" a koncertjén. Hja! Nem tegnap volt. Mostanában idõnkét lehuppanunk beszélgetni - még mindig hihetetlen -, de olyan jó! Igen, õ Nagy Feró, akinek a rock and roll még mindig a vérében van.

Nagy Feró interjú

Life.hu2012.10.14, 16:40

Szily Nóra az X-Faktor egyik mentorával, a Beatrice frontemberével, Nagy Feróval beszélgetett. Nézd meg a Life.hu képeit!

Nagy Feró: A piac dönt az X-faktorosok sorsáról

Tévé2012.10.10, 11:37

A Beatrice frontembere szerint a mentorok hiába raknak össze mesterségesen formációkat, ha a show és a haknik után nem kellenek a kluboknak, mûvelõdési házaknak, akkor azok úgyis szétesnek. Ferót Zámbó Krisztián táborban nyújtott produkciója megdöbbentette, úgy látja, hogy Stone-nak is nehéz dolga lesz, õ viszont örül, mert olyan csapatokkal dolgozhat, amilyenek még nem voltak ebben a tehetségkutatóban.

Zámbó Krisztián kapott még egy esélyt - Kialakult az idei X-Faktor döntõs csapata

Life.hu2012.10.08, 10:21

Folytatódott a Mentorok házában a küzdelem. Míg tegnap a fiúk és a lányok versenyeztek, ma az is eldõlt, hogy a csapatok és a 28 év felettiek közül kik mutathatják meg tehetségüket az élõ show-ban. Voltak meglepõ választások a mentorok részérõl, Zámbó Krisztián pedig úgy tûnik, végre apja nyomdokaiba léphet.

Tóth Gabi is segíti az X-Faktor mentorait

Tévé2012.10.03, 21:28

Az élõ adásokba továbbjutó versenyzõket nem egyedül választják ki az X-Faktor mentorai, a döntésben a zenei szakma négy képviselõje segíti õket. 

Megbocsátott az RTL Klub sztárjának a kidobott énekesnõ

Archívum2012.10.02, 07:51

Nagy Feró pont annak a lánynak, Gubik Petrának tombolta végig a dalát, akit tavaly õ küldött haza. .

Zámbó Krisztián teljesen magába zuhant - Íme az X-Faktor 25 továbbjutója

Life.hu2012.10.01, 11:21

Az X-Faktor történetében elõször nem 24, hanem 25 versenyzõ jutott tovább a Mentor házba, amelybõl csak a legjobbak kerülhetnek tovább az élõ adásba. A mezõny olyan erõs volt, hogy a zsûri már most is csak nagyon nehezen tudott dönteni. Drámában ez alkalommal sem volt hiány. Zámbó Krisztián például annyira elrontotta a választott dalt, hogy teljesen összeomlott az elõadása után.

Nagy Feró becsajozott az X-Faktor negyedik válogatóján

Life.hu2012.09.23, 17:55

Ez volt az utolsó este, amikor megmosolyoghattuk a jó hang és hallás áldásából kimaradt fellépõk érdekes elõadásait - a táborba csak a valóban tehetséges elõadók kerülhettek.

Szíven szúrták Keresztes Ildikót

Life.hu2012.09.16, 00:23

Az X-Faktor harmadik válogatója is tartogatott kellemes, illetve kellemetlen meglepetéseket. A versenyzõk ezrei ismét minden rendelkezésükre álló eszközt bevetettek a siker érdekében, de a mentorokat meggyõzni csak keveseknek sikerült. Azok esetében viszont még a szigorú ítészeknek is leesett az álla - az egyik versenyzõ például szinte szíven szúrta Keresztes Ildikót megható elõadásával.

Hatalmas zakó és kitartó Ildikó-rajongók az X-Faktor második válogatóján

Life.hu2012.09.15, 21:08

Az elõzõ heti, izgalmas válogatás után, ahol a versenyzõk egymás után mutatták meg, mit - és mit nem - tudnak, a második válogató is tartogatott meglepetéseket. Volt köztük sok Ildikó-rajongó és jó pár tehetség is. Néhány versenyzõ könnyeket csalt a mentorok szemébe, és volt olyan jelentkezõ is, aki szó szerint hasra esett a boldogságtól, illetve találkozhattunk Geszti Péter feleségének hasonmásával is.

Sztriptíz és a legidõsebb Zámbó fiú az X-Faktor elsõ válogatásán

Life.hu2012.09.08, 20:22

Az X-Faktor harmadik évadának elsõ adása is bõvelkedett izgalmakban, pedig még csak a válogatás elsõ fordulójánál tartunk. A hol zseniális, hol hallgathatatlan versenyzõk közül volt, aki sztriptízzel próbálta feldobni az elõadását, de Zámbó Jimmy fia is feltûnt.

Indul a harmadik X-Faktor

Tévé2012.08.31, 15:10

Szeptember 1-én útjára indul az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor 2012-es, harmadik évadja.

Nagy Feró: "Az ember tanulja az életet!"

Life.hu2012.10.01, 14:04

Vajon mi jelent a rock and roll a 66 éves rockzenész, Nagy Feró számára, és mikor érzi úgy az ember, hogy elfáradt? A legendás énekessel Szily Nóra beszélgetett.  

Nagy Feró elköltözött otthonról, de nem a nõ miatt

Tévé2012.06.28, 09:26

Az X-Faktor mentora napok óta válogat az énekesek közt az RTL Klub egyik stúdiójában, és õrbottyáni lakos lévén, inkább egy közeli szállóban alszik a késõig elnyúló forgatások után.

Kiskorú lánnyal enyelgett az X-Faktor mentora

Life.hu2012.06.27, 13:18

A hatvanhat éves Nagy Feróról pikáns képek készültek egy buliban.

Megvannak az õszi X-Faktor mentorai

Life.hu2012.06.25, 20:52

Õsszel indul az X-Faktor 2012-es szériája, melyben az ifjú tehetségeket ismét Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Nagy Feró és Malek Miklós veszi szárnyai alá.

Lukács nem hagyta, hogy Nagy Feró túlpörgesse az éremkalkulátort

Sport2012.05.17, 11:41

Az edzõk várakozásainak megismerése után ezúttal négy ismert énekes mondja el, mire számítanak a londoni olimpián a magyar csapattól. Kajak-kenuban és tornában mindannyian biztosak az aranyban, így utóbbi sportág már a férfi vízilabdát is megelõzte.

Felnyársalták Nagy Ferót

Archívum2012.04.16, 08:27

Nagy Ferónak nincs könnyû dolga: ismert közéleti személyiségek és néhány humorista egyszerûen nyársra húzta a legendás zenészt. Az X-Faktor zsûritagjáról az új mûsora, a Roast kapcsán meséltek kollégák, akik igyekeznek majd kínos helyzetbe hozni azt az embert, aki a tehetségkutatókban elõszeretettel köszörüli a nyelvét az énekeseken.

Varnus Xavér és Havas Henrik nem ment el az RTL Klub mûsorába

Tévé2012.04.13, 14:00

Hétfõn este új mûfaj mutatkozik be az RTL Klubon: az Egyesült Államokban már több évtizedes múltra visszatekintõ Roast a stand-up comedy egy speciális változata. Több zenész, ismert ember vállalta a szereplést, de a felkért Havas és Varnus inkább kimaradt ebbõl.

Pamela Anderson lesz a példa Nagy Ferónak

Tévé2012.03.24, 17:06

A Showder Klub legújabb szezonja itthon is bevezetné a roast mûfaját, amely arról szól, hogy a humoristák és meghívott vendégek egy adott hírességet osztanak ki, az illetõ - elsõként Nagy Feró - jelenlétében. A tengerentúlon többek között Pamela Anderson, David Hasselhoff és Charlie Sheen is megkapta már ily módon a magáét, annak idején pedig még Orson Welles is élcelõdött Frank Sinatrán. Nézze meg angol nyelvû videóinkat!

Nagy Feróval próbálják ki az itthon új tévés mûfajt

Tévé2012.03.22, 21:10

Jól rajtolt a Showder Klub kilencedik szezonja, de a nagy dobásnak beígért roast-adás még hátravan, sõt, fel sem vették. Nagy Feró lesz az áldozat, az õ munkássága elõtt tisztelegnek a stand-uposok, a médiából ismert barátok.

Nagy Ferónak át kell értékelnie az életét

Life.hu2012.01.14, 11:02

Nagy Feró 1946. január 14-én született Letenyén. Minden közelebbi ismerõse tudja róla: csak látszat, hogy nehezen engedi közel magához az idegeneket. A szívét kenyérre lehet kenni, és egy õszinte, baráti gesztussal egy életre megszereti a hozzá közeledõt. Ez a születési, személyes évének és a hatos szám hatásának köszönhetõ.

Kórházba került az X-Faktor mentora

Life.hu2011.12.31, 11:39

Csütörtök éjjel szívinfarktus gyanújával kórházba vitték Nagy Ferót.

Kockahasat és új dalokat is villantottak az X-Faktorosok koncertjükön

Life.hu2011.12.26, 15:31

Csaknem telt ház, tízezer ember várta tombolva szerda este, hogy az X-Faktorban feltûnt kedvenceik beizzítsák a hangulatot a Papp László Budapest Sportarénában. A tehetségek végül negyven perccel az eredetileg tervezett hét óra után léptek színpadra, és zajos sikert arattak.

Keresztes Ildikó megdöbbentõ bejelentést tett - Az utolsó csapat is távozott az X-Faktorból

Life.hu2011.11.27, 16:37

Az X-Faktor 7. élõ show-ja a természet erejének jegyében telt. A versenyzõk kitettek magukért: mindent beleadtak a produkciókba. Az este végén a szavazatok alapján a Rocktenorsnak kellett hazamennie. 

Háborgó állatvédõk, meztelen szerelmespár és egy megdöbbentõ bejelentés az X-Faktorban

Life.hu2011.11.14, 10:49

Szõrmekucsma helyett végre egy divatos frizurával jelent meg Ördög Nóra az X-Faktor színpadán. Az énekesek az ötödik döntõben díjnyertes elõadók díjnyertes dalait adták elõ.

"Hülye, melankolikus nóták" estéje az X-Faktorban

Tévé2011.11.12, 22:13

"Nem tetszett a mai este, ez a sok hülye, melankolikus nóta. Nem tudom, a világ csak ilyeneket tud díjazni?" - fakadt ki Nagy Feró november 12-én az RTL-es tehetségkutató vége felé, mivel jóformán csak lassú számokat adtak elõ a versenyzõk.

Pánikrohamot kapott az X-Faktor sztárja

Life.hu2011.11.11, 23:08

Bepánikolt Vastag Csaba azon a kétéltû buszon, amelyen egykori mentorával, Nagy Feróval utaztak a napokban egy igazi csapatépítés kedvéért.  

Kiakadt Feróra az X-Faktoros énekesnõ apja

Life.hu2011.11.07, 15:08

Kovács Verát haza akarta vinni az édesapja az X-Faktorból.

Az ikrek búcsúztak az X-Faktortól

Life.hu2011.10.31, 10:56

Zúzós estét tartottak az X-Faktor 2011 harmadik élõ show-jában, a versenyzõk rock dalokat énekeltek. Ismét búcsúzni kellett egy elõadótól, ezúttal az ikrek maradtak alul a párbajban a Rocktenors ellen.

Régen és most - Íme a vagány kissrác, Nagy Feró

Archívum2011.10.28, 22:13

Nagy Feró manapság az X-Faktor szõrös szívû zsûritagjaként kritizálja a fiatal tehetségeket. De milyen volt kissrácként a "nemzet csótánya"?

Geszti nem akar cuki fiúcsapatot az X-Faktorba

Life.hu2011.10.13, 21:59

Szombaton kezdõdik az új X-Faktor elsõ élõ show-ja. Mind a tizenkét produkció nagy esélyekkel indul: az Apollo 23 fiúcsapat nemcsak szexi akar lenni, hanem profi elõadást is szeretnének nyújtani, Tarány Tamás pedig nem azért fogyott tizenhárom kilót, mert szexidolnak készül. Íme a piszokjó tizenkettõ!

Bemutatkoztak az X-Faktor döntõsei

Life.hu2011.10.13, 16:02

Bemutatta az X-Faktor második szériájának döntõseit egy bevásárlóközpontban tartott sajtóeseményen az RTL Klub. A mûsor az elsõ évadból ismert mentorokkal és az új tehetségekkel hamarosan élõ adásokkal jelentkezik.

Íme az X-Faktor végsõ tizenkettõje

Life.hu2011.10.10, 15:47

Rettentõ kemény feladat várt a mentorokra, ki kellett választaniuk azt a tizenkettõt, aki az idei X-Faktorban hétrõl hétre bizonyíthat. Végül megoldották, de csak az idõ mondhatja meg, mennyire hoztak jó döntést.

Geszti a csapatokat viszi, Feró a lányokat kapta az X-Faktorban

Tévé2011.10.08, 20:06

Geszti Péter a 2011-es X-Faktor-ban a csapatokat kapta, Nagy Feró pedig, aki tavaly a 25 év fölöttiekkel próbálkozott, ezúttal a lányokat instruálja majd.