múzeum

címke rss

56-ra is emlékezik a cseh-német határon nyílt vasfüggönymúzeum

Archívum2011.05.16, 10:35

Vasfüggönymúzeum nyílt a hét végén Rozvadovban, a cseh-német határon álló egykori vámhivatal épületében. Korabeli tárgyak és fotók mellett az 1956-os magyarországi forradalom elnyomásáról is szó esik a tárlaton. A múzeum megnyitására húsz éven át készültek.

Szűkülhet a múzeumokat ingyenesen látogatók köre

Kultúra2011.05.05, 13:02

Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben. A 70 év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne új, családi kedvezményt.  

Kevesebb látogatót engedne ingyen a múzeumokba a kormány

Itthon2011.05.05, 13:08

Egy minisztériumi előterjesztés szerint az év közepétől szűkülhet a múzeumokat ingyenesen látogatók köre. Egyebek mellett kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből a 70 év felettiek.

A holokauszt áldozatainak legnagyobb netes adatbázisa készül

Kultúra2011.05.04, 17:05

Kereshetővé válik a washingtoni Holocaust Memorial Museum 170 millió dokumentumot tartalmazó anyaga az interneten. Az ancestry.com weboldal lesz a holokauszt áldozatairól szóló információk legnagyobb digitális adatbázisa, a múzeum archívumához itt bárki hozzáférhet majd.

Párizsban állítják ki Ralph Lauren autógyűjteményét

Auto2011.05.02, 16:17

A neves divattervező a világ egyik legismertebb autógyűjtője. Fantasztikus kollekciójának néhány darabját most Párizsban tekintheti meg a közönség.

Ötven múzeumi őr tüntetett a fizetéséért a Nemzeti Múzeum előtt

Itthon2011.04.23, 15:10

Néhány tucatnyian gyűltek össze a múzeumi őrök fővárosi demonstrációján. Eddig elmaradt fizetésük, illetve munkakörülményeik javítása érdekében vonultak az utcára.

Nemzetközi toplistára került a Szépművészeti egyik kiállítása

Kultúra2011.04.19, 12:57

A Szépművészeti Múzeumban bemutatott Botticellitől Tizianóig című kiállítás saját kategóriájában a világ hetedik leglátogatottabb tárlata volt 2010-ben - áll a The Art Newspaper című művészeti szaklapban. A múzeum a világ 96. leglátogatottabb intézménye, a győztes a Louvre, amely megelőzte a British Museumot és a New York-i Metropolitan Museum of Artot.

Emberi pénisszel gyarapodott az izlandi falloszmúzeum

Archívum2011.04.13, 11:42

Egy elhunyt izlandi férfi péniszével gyarapodott az izlandi falloszmúzeum, amely eddig csak hím állatok szaporító szervét mutatta be. A 95 évesen meghalt férfié az első emberi pénisz a tárlaton.

Lélegzetelállító kiállítások Münchentől Sao Paolóig

Life.hu2011.03.21, 08:46

Kedved támadt egy kis kultúrára? A tavasz a városlátogatások időszaka - fedezz fel érdekes kiállításokat és izgalmas múzeumokat. Íme, a "Kul-túra 2011" legjobb állomásai!     

Stallone szerint ő jobb festő, mint színész

Kultúra2011.03.17, 14:50

A színész absztrakt expresszionista stílusban fest, retrospektív kiállítása jelenleg Európa nagyvárosai közt vándorol. A katalógusban neves amerikai műkritikusok elemzik életművét. A Rocky és a Rambo sztárja szerint ő jobb festő, mint színész.

Régi gipszek, új tervek - a Szépművészeti Román Csarnokában jártunk

Kultúra2011.03.16, 18:41

Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum négy évig tervezett föld alatti bővítését, Baán László főigazgató máris új tervekkel állt elő. Művészettörténeti korszakhatár szerint osztaná szét a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti újraegyesített anyagát, a modern festőket az új múzeumi negyedbe költöztetné. A 65 éve lezárt Román Csarnokban letört fejű, szomorú gipszangyalokkal találkoztunk.

Anne Frank-kiállítás nyílik Veszprémben

Archívum2011.03.16, 14:58

Az amszterdami Anne Frank Múzeum vándorkiállítása látható március 17-től április 10-ig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. A tárlatvezetést Anne Frank korának megfelelő tanulók végzik.

Több szünnappal spórol a Nemzeti Múzeum

Kultúra2011.03.09, 15:28

Hétfő mellett kedden is zárva tart majd március 21-től a Magyar Nemzeti Múzeum, hogy így ellensúlyozza az intézményt érintő megszorításokat. A Néprajzi Múzeum a következő fűtési szezonban lesz gondban, a Ludwig Múzeum az esti nyitvatartást korlátozza. A Nemzetierőforrás-minisztérium (NEFMI) fenntartása alá tartozó múzeumok pénztárcájából átlagosan másfél hónapra elegendő pénz hiányzik a zárolások miatt.

Feszült várakozás: költöznie kell-e a kardfogú tigrisnek?

Kultúra2011.03.09, 12:51

Történelmi okok miatt merült fel a három egyetem összevonásából létrejövő Közszolgálati Egyetem leendő campusaként a Ludovika Akadémia egykori épülete. Az épület viszont foglalt, több mint tíz évig tartó hercehurca után négy évvel ezelőtt költözött ide a Természettudományi Múzeum. Az éveken át dobozoló múzeumi dolgozók rettegnek egy újabb csomagolás eshetőségétől, miközben a kormány egyelőre csak tájékozódik a helyszínen, és az ingatlanok sorsáról még nem döntött. Az ellenzéki LMP szerint még akkor is a múzeum évek óta dédelgetett terveit húzzák keresztül, ha a kardfogú tigrisnek nem kell költöznie.

Magyar Hírlap: Tizenhét éve fosztogatják az Iparművészeti Múzeumot

Archívum2011.03.08, 10:47

Legalább ötven millió forint kárt okoztak a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményét érintő, évek óta zajló fosztogatások - írja a Magyar Hírlap. A fosztogatás nyomaira egy leltározás során bukkantak, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Időkapszulát találtak a romok alatt Új-Zélandon

Nagyvilág2011.03.02, 09:24

Évszázados időkapszulára bukkantak az Új-Zélandot a napokban megrázó heves földrengés után a romeltakarításon dolgozó mentőalakulatok Christchurch városában.

Trianonról is rendezne kiállítást a Műcsarnok

Kultúra2011.02.10, 14:54

Nagy hatású külföldi és hazai művészek munkái mellett aktuális társadalmi témákról is rendezne kiállítást a jövőben a Műcsarnok - mondta el Gulyás Gábor, az intézmény február 1-jén hivatalba lépett új vezetője a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Az új igazgató vállalta, hogy három év alatt megháromszorozza a Műcsarnok látogatóinak számát, és négy éven belül elindítja a Budapestre tervezett művészeti biennálét.

Egérrel a múzeumban

Kultúra2011.02.05, 20:15

2011. február 1-jén a Google elindította új szolgáltatását, a Google Art Projectet, amely a világ tizenhét jelentős művészeti múzeumát kapcsolja össze egy virtuális háromdimenziós térben. A fejlesztés a Google-ra jellemzően ambiciózus, de nem annyira forradalmi. Csak kicsit kell túrni az interneten, és találunk hasonlóan izgalmas, látványos és informatív projekteket is. Tizenöt igéző virtuális múzeum és kiállítás - és a biztató magyar kezdeményezések. (Összeállításunkban mindig a képre kattintva lehet eljutni az adott virtuális múzeumba.)

A festmények Street View-ját készítette el a Google

Techbázis2011.02.01, 18:53

Street View-szerűen járhatunk körbe a világ tizenhét jelentős múzeumában a Google legújabb kezdeményezésének eredményeképpen. A Google Art Project  oldalán nem csak az egyes intézményekben lehet szétnézni, a kiállított festményekbe bele is nagyíthatunk, sőt saját gyűjteményt is készíthetünk a műkincsekből.

A színjátéknál "tisztességesebb dolog a kinevezés" - interjú a Műcsarnok új igazgatójával

Kultúra2011.01.30, 13:46

A Műcsarnok február 1-jétől hivatalba lépő új igazgatója művészeti biennálét tervez Budapestre és magyar galériahálózatot nagyobb külföldi városokba. Pályáztatás nélküli kinevezése felhördülést keltett, de Gulyás Gábor szerint nálunk a pályáztatás úgyis csak színjáték. Terveit nyilvános vitára akarja bocsátani, és azt mondja, végső soron úgyis a munkája fog dönteni. Az igazgató a terveiről beszélt az [origo]-nak.

Deszkás arc a múzeumban

Kultúra2011.01.24, 13:45

A falon vadul tenyésző fotódzsungel és a szobrok szájából kígyózó szószalagok körül olyan tömeg kering, hogy a jóval nagyobb Műcsarnoknak is becsületére válna. Az amerikai Ed Templeton kiállításmegnyitóján vagyunk a Műcsarnok fiókmúzeumában, az Ernstben. Anton Corbijn óta nem járt nálunk ilyen "művész-szupersztár", mégis meglepődünk a közönség méretei és főleg korösszetétele láttán. Még hogy a fiatalokat nem érdekli a művészet. Sokan a gördeszkájukat is magukkal hozták. Roman Polanski alsónemű nélkül, Busht cipővel dobálják, a fotókon ott a nyugati civilizáció lenyomata.

Beatles-múzeum nyílt Buenos Airesben

[origo] utazás2011.01.17, 16:14

A Cavern Club egy téglája, Ringo Starr 11 fontos csekkje, egy Beatles-paróka és ezernyi más relikvia kiállításával nyílt meg a Beatles együttes új múzeuma Buenos Airesben egy megszállott argentin gyűjtő jóvoltából.

Megnyílt Amerika első melegmúzeuma

Kultúra2011.01.13, 17:55

Szexuális játékszerektől az első nyíltan homoszexuális politikus rózsaszín napszemüvegén át a kéziratokig a meleg szubkultúra sokféle kiállított tárgya fogadja szerdától az Egyesült Államok első melegmúzeumának látogatóit San Franciscóban.

A Szépművészetinek adta egyik képét Fernando Botero

Kultúra2011.01.11, 17:38

A világhírű kolumbiai festőművész először csak letétbe akarta odaadni egymillió eurót érő képét, míg a budapesti múzeum szponzort nem talál a vásárláshoz. Aztán meggondolta magát, és inkább ingyen odaadta.

Múzeumban élnek tovább Las Vegas neonfényei

[origo] utazás2011.01.10, 11:55

A nevadai Las Vegas, a kaszinók fővárosa igazából egyetlen dolognak köszönheti legendás látképét: a neonfényeknek. A városban esténként szinte nappali világosságban sétálhatnak a járókelők a kaszinók és szállodák fényreklámjai miatt. Las Vegas folyamatos fejlődésével ugyanakkor a régebbi, kis kaszinók helyét újak és nagyok veszik át, és a régi, hagyományos neonreklámok helyére nagyobbak és modernebbek kerülnek.

André Kertésztől az art decóig - 2011-es múzeumkörkép

Kultúra2010.12.28, 16:31

Világhírű magyarok a Ludwigban, André Kertész életműkiállítás a Nemzeti Múzeumban, magyar art deco az Iparművészeti Múzeumban, és április végéig tartó Munkácsy-kiállítás a Nemzeti Galériában. Négy nagy budapesti múzeum programja 2011-ben. Az EU-elnökségben minket váltó lengyelek szinte mindenütt kiemelt szerepben.

A fűtésszámla miatt zárnak be vidéki múzeumok

Kultúra2010.11.19, 19:22

Zalai múzeumok kénytelenek zárva tartani december végéig, mert nem tudják kifizetni a rezsit. Az eset nem egyedi: egy tatabányai múzeum is hasonló gondokkal küszködik, nyáron a Természettudományi Múzeum kényszerült egy hónapnyi kényszerpihenőre. A teljes bezárásnak két alternatívája lehetséges: korlátozzák a nyitvatartást vagy csak előre bejelentett csoportokat fogadnak. A városi fenntartású múzeumok jobb helyzetben vannak, mint a megyeiek; a fenntartásra szánt pénz viszont a legtöbb helyen az év utolsó hónapjaira elfogy.

Magyarország 3 legfurcsább múzeuma

Life.hu2010.11.19, 17:37

Itthon több olyan gyűjteményt is találhatsz, ahol a főszerepet a hátborzongató és a furcsábbnál furcsább kiállítási tárgyak játsszák! Íme, a három legbizarrabb múzeum Magyarországon!

Múzeumok, ahol a külcsín a lényeg

[origo] utazás2010.09.01, 09:11

A legtöbb múzeumnál természetes módon az épület tartalma az, amiért egy turista ellátogat akár a világ másik végére is. Vannak ugyanakkor olyan múzeumok, amelyeknél már az építészeti kialakítás is megér egy utazást, sőt sok esetben a külső látnivaló felülmúlja a belsőket. Neves nemzetközi építészek versengenek, hogy elnyerjék az új múzeumok tervezését. Íme néhány a legszebbek közül.

Miocén erdőt telepítettek az ipolytarnóci ősmaradványok mellé

Tudomány2010.07.30, 09:41

Közel 600 millió forintos beruházással folytatódott az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fejlesztése. Az új létesítményeket, köztük a 20 millió évvel ezelőtti flórát megelevenítő miocén erdőt és a nyolc-tíz méter magasságban vezető lombsétányt csütörtökön adták át.

Újabb kudarc árnyékolja be a kulturális évet Pécsett

Itthon2010.07.03, 08:56

Nem készül el időre a Nagy Kiállítótér Pécsen, így tartalék helyszínen rendezik meg a Bauhaus kiállítást, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egyik legnagyobb dobását. Az évek során többször átszervezett projekt többször zsákutcába jutott, és egy pécsi kiállításszervező szerint a szerényebb tervek alapján felújított múzeum is csúnyán és több funkcionális hibával valósul meg.

Inkább a múzeum, mint a tenger

[origo] utazás2010.07.03, 19:59

Tenger vagy múzeum? - teszik fel maguknak a kérdést az Olaszországban nyaraló turisták, és felmérések szerint egyre többen választják inkább a kultúrát, mint a napozást.

Elkészítették a Duna hangtérképét

[origo] utazás2010.06.03, 11:52

Képzeletbeli Duna menti utazásra hívja az érdeklődőket a kölkedi Fehér Gólya Múzeum hétfőtől egy hangtérkép segítségével, melyet Annea Lockwood neves amerikai zeneszerző készít az intézményben.

Picasso- és Matisse-képet loptak egy párizsi múzeumból

Nagyvilág2010.05.20, 13:55

Százmilliárdos kár érte a párizsi Modern Művészetek Múzeumát, ahonnan öt világhírű festményt loptak el az éjszaka. Az elrabolt képek között volt Picasso és Matisse egy-egy alkotása is.

A Louvre-ra hasonlít majd a Szépművészeti Múzeum

[origo] utazás2010.04.09, 08:34

Előreláthatóan június közepe és szeptember közepe között zárva tart majd a Szépművészeti Múzeum az új látogató- és turisztikai központ belső munkálatainak megkezdése miatt, utána pedig átmenetileg a Városliget felől lesz a bejárat.

Breki fontosabb, mint O. J. Simpson zakója

Tévé2010.03.07, 08:00

O. J. Simpson öltönye nem kellett a legnagyobb amerikai múzeumhálózatnak, a Smithsoniannek, más tévés, filmes és popkulturális ereklyék viszont akadnak az intézet tulajdonában: itt őrzik többek között Breki eredeti bábját vagy Indiana Jones kalapját, a M.A.S.H. című sorozatnak pedig több helyszínét felépítették egy kiállítóteremben.

Múzeumok kizárólag gyerekeknek

[origo] utazás2010.03.01, 19:17

A turisták is élvezik a világ gyerekmúzeumainak programjait, pedig sok helyütt amolyan közösségi házként működnek a létesítmények. Lényegük az interakció, vagyis mindent meg lehet fogni és ki lehet próbálni. Házépítés és színkotta olvasás, vízvezeték szerelés és régészeti ásatás, íme néhány program a világ legjobb gyerekmúzeumaiból, Kanadától Portugálián át Győrig.

A bálnapénisztől az orvosi célú vibrátorig

[origo] utazás2009.10.27, 13:23

3000 éves faragott falloszok, múlt századi kurblis vibrátorok, művészien kivitelezett erotikus alkotások, robotszex, bálnapénisz és megannyi oktató tárgy a szexualitásról, a monogámiáról és a homoszexualitásról. Informálás, szórakoztatás és oktatás a világ legérdekesebb szexmúzeumaiban, három kontinensen.

Víz alatti múzeummal védik az élővilágot

[origo] utazás2009.10.19, 12:35

A korallzátonyok megmentése érdekében Mexikó partjainál víz alatti kortárs szoborpark várja novembertől a látogatókat. A Yukatán-félsziget keleti részén több száz ember nagyságú alkotást süllyesztenek a tenger fenekére. Az elmúlt években a helyi korallzátonyok igen megsínylették a turistadömpinget, így regenerációra van szükségük. Amíg a természet restaurálja a zátonyokat, a turistákat a különleges vízi szoborpark szórakoztatja.

Sör, unicum, múzeum a hideg hétvégére

[origo] utazás2009.10.16, 10:45

Az időjárás alaposan bekeményített és az előrejelzések szerint még napokig "élvezhetjük" a télies időjárást. A hétvégi szabadtéri programoknak így nincs sok esélye. Hogy mégse egész hétvégén a lakásban ücsörögjünk, ajánlunk néhány fedett helyen lévő érdekességet. Elsősorban nem az egyértelmű és közismert ajánlatokra koncentráltunk, hanem igyekeztünk kevésbé ismert múzeumokat, illetve kiállításokat bemutatni. Két könnyedebb és két fajsúlyosabb témát bemutató kiállítást választottunk.

Zsidó múzeum segíti az összetartozást Moszkvában

[origo] utazás2009.09.23, 14:36

Három éven belül tervezik megnyitni Moszkva zsidó múzeumát. Az impozáns kiállítótér legfőbb feladatának tekinti, hogy közösségi-társasági központként funkcionáljon, összekapcsolva az orosz zsidókat. Az 50 millió eurós beruházás gesztus értékű is egyben - a szervezők célja, hogy a történelmi viszontagságok következtében kivándorolt orosz zsidók visszaköltözzenek az országba.  

Croissant Monet-val

[origo] utazás2009.09.18, 17:58

Párizsban járva lehetetlen megúszni a múzeumok garmadáját, s ahhoz, hogy ne túlcsorduló kultúrdömping legyen a vakáció, elengedhetetlen segédeszköz a francia konyha. Mit nézzünk meg, és mit kóstoljunk meg a vakáció során? Francia ételek és múzeumok nyomában.

A PIM lett az Év Múzeuma

Itthon2009.05.16, 17:46

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) ítélték oda az Év Múzeuma-díjat a múzeumok majálisán, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

Száztíz éves a budapesti Közlekedési Múzeum

[origo] utazás2009.04.29, 12:24

Száztíz éve, 1899. május 1-jén nyitották meg Budapesten a Közlekedési Múzeumot, az egyik legrégebbi alapítású műszaki jellegű gyűjteményt.

Ipari látnivalók Európában

[origo] utazás2009.04.23, 17:07

Ózd, Diósgyőr, Komló és Csepel. Valószínűleg nem éppen ezek a városok jutnak először eszünkbe, ha utazást tervezünk. Az egykori magyarországi ipari központok többségéből omladozó szégyenfolt lett. Európában ezzel ellentétben számos példa van arra, hogy a koszos ipari körzeteket hogyan lehet csillogó kulturális központokká varázsolni.

Szex, sör és Angelina - múzeumok Amszterdamban

[origo] utazás2009.03.02, 09:41

Szex, alkohol és sztárok. Ezzel a három szóval is összefoglalható Amszterdam három talán legnépszerűbb múzeuma, természetesen a három nagyon, a Rijksmúzeumon, a Van Gogh múzeumon és az Anne Frank múzeumon kívül. Talán furcsa is klasszikus értelemben vett múzeumnak nevezni ezeket a helyszíneket, itt látni, szagolni, tapintani és érezni lehet mindent. Bemutatjuk önöknek a Heineken Experience-t, a Szex múzeumot és az amsterdami Madam Tusseaud's viaszmúzeumot.

Mégsem a 350 ezer éves Samut taposták meg a diákok

Itthon2009.02.09, 17:59

Mégsem a 350 ezer éves előember Samu maradványait taposta szét egy kamaszlány a vértesszólősi múzeumban, hanem annak mását. A diáklány és társai 40 ezer forintos kárt okoztak, amikor a kiállítóhelyen együttesek neveit pingálták az ablakokra és a szekrényekre .

Múzeum lesz Bruce Lee hongkongi háza

[origo] utazás2009.01.09, 12:09

Garniszálló helyett mégiscsak múzeum lesz Bruce Lee kungfusztár egykori hongkongi házából. A múzeumban látható lesz Lee edzőterme, lesz harcművészeti eszközökból álló kiállítás és moziterem is.

Víz alatti múzeum lesz a Titanic testvérhajójából

[origo] utazás2009.01.07, 13:54

Az Égei-tenger mélyén, 120 méterrel a felszín alatt 93 éves nyugalmából ébredhet újra az 1916-ban elsüllyedt Britannic nevű óceánjáró. A Britannic Foundation közleménye szerint, szigorú szabályozás mellett, idővel a turisták is megcsodálhatják a Titanic legfiatalabb testvérét. Az akkori kapitány ma 72 éves unokája főleg nagyapja kardjára vágyna, és az egykori túlélők rokonaival együtt áldását adta a víz alatti múzeum tervére.

Turistakedvezményekkel csábít Velence

[origo] utazás2008.12.20, 10:20

Kedvezmények bevezetésével igyekszik leküzdeni az idegenforgalomban is érezhető visszaesést Velence. A kedvezmények múzeumokba, tömegközlekedési eszközökre, valamint parkolókba érvényesek.

Új krokodilfajt fedeztek fel laboratóriumban

Tudomány2008.12.15, 10:27

Azt hihetnénk, hogy egy új állatfaj fölfedezéséhez valami elhagyatott vidékre kell mennünk, nem pedig egy laboratóriumba. Az amerikai természettudományi múzeum kutatói azonban laboratóriumi vizsgálatokkal állapították meg, hogy az eddig egy fajnak tekintett afrikai törpekrokodil valójában három fajt foglal magába.

Az elfolyó idő nyomában

[origo] utazás2008.12.10, 10:17

Figueres, Port Lligat és Pubol - irány Spanyolország Salvador Dali nyomában olyan helyeken, amelyeket nemcsak a művészetek kedvelőinek érdemes felkeresni. A leghíresebb a figueresi Dali múzeum, de a port ligat-i ház és a művész feleségének Gálának a puboli rezidenciája is megér egy látogatást. Ha Spanyolországba készülünk, ezen belül is a katalán területekre, akkor érdemes legalább két napot szánnunk Dali művészetének felfedezésére.

Mercedes-legendák Anglia első versenypályáján

[origo] utazás2008.11.13, 17:03

Tizenkét évet kellett várni, hogy - némi szerencsével - Lewis Hamilton személyében ismét brit pilóta diadalmaskodjon az autóversenyzés csúcsának számító Forma 1-es sorozatban. Nagy-Britanniában, Surrey-ben van egy versenypálya, amely az első, kifejezetten versenyzési céllal épült ilyen létesítmény, itt rendezték az első brit nagydíjat és nem mellékesen az itt kialakított múzeum az egyik legnépszerűbb ingyenes látványosság a szigetországban.  

Aranymosás az ezüst városával

[origo] utazás2008.06.09, 17:09

A bányászati múzeum pipatóriuma, a nagyszálló aranymosó programja, juhtúrós galuskák és derelyék, régi várak és mai kulturális események - minderről az egyik legpatinásabb szlovák város, Selmecbánya sajtótájékoztatóján esett szó hétfőn a Szlovák Intézetben.

Ahogy belejövünk, egyre jobbak leszünk - nálunk járt az A38 programszervezője

Vendégszoba2008.06.23, 17:44

Eltelt öt év azóta, hogy egy merész ötlet eredményeképp a Dunán lehorgonyzott az Artemovszk 38-as típusú ukrán szállítóhajó, amely ebben az időben meghatározó zenei intézménnyé, konkrétan a főváros legrangosabb koncerthelyszínévé nőtte ki magát. A "Hajó" szervezői nívós és bevállalós zenei ízlésükkel határozott irányt szabtak a koncertprogramoknak, például szisztematikusan elcipelték a Dunára a legnagyobb reggae-atayúristeneket, vagy éppen nálunk is felfuttatták a bécsi downtempót. Most kiderül, ki áll a zenei döntések mögött: Bende Zsuzsa, a születésnapos A38 Hajó programszervezője a Vendégszobában járt, ahol mesélt nagy buktákról,, ...

Az év múzeuma: a jósvafői tájház

[origo] utazás2008.05.22, 17:36

Helytörténeti kiállítás és egy barlangokat bemutató gyűjtemény is várja a látogatókat a Borsod megyei Jósvafő magántulajdonban lévő tájházában, amely a napokban elnyerte az Év Múzeuma címet.

Ingyenes múzeumok Franciaországban

[origo] utazás2008.05.20, 09:54

Népszerű ötlettel állt elő a francia kulturális minisztérium, ugyanis bejelentették, hogy fél éven át néhány múzeumba ingyenesen léphetnek be a látogatók. Az akciótól azt remélik a szervezők, hogy így nagyobb számú és vegyesebb összetételű közönség keresi majd fel a tárlatokat, de akadnak kétkedők is.

Budapest az olaszok kedvence

[origo] utazás2008.05.20, 11:38

A leggazdagabb kulturális kínálattal rendelkező hat európai főváros közé került be az olasz Panorama című magazin szerint Budapest. A magyar főváros esetében találták legkedvezőbbnek a múzeumok belépő jegyeinek árát az olaszok.

A Louvre volt 2006 leglátogatottabb múzeuma

[origo] utazás2008.05.20, 10:01

8,3 millió látogatóval tavaly új rekordot állított fel a párizsi Louvre az első összesítő felmérés szerint és ezzel a világ leglátogatottabb múzeuma volt - jelentette be külön közleményben az intézmény. 2005-ben 7,5 millióan keresték fel a Louvre különböző kollekcióit és rendezvényeit.

Sztrájk miatt ingyenes a Louvre

[origo] utazás2008.05.20, 10:00

A világ leghíresebb múzeumában, a párizsi Louvre-ban a jegyszedők és teremőrök sztrájkja miatt a múzeum vezetői kénytelenek ingyen beengedni a látogatókat.

Vártúrák és parkséták Németországban

[origo] utazás2008.04.29, 10:58

Az alacsonyabb költségvetésű tavaszi kiruccanásokhoz kiváló célállomás Németország. Rengeteg program várja turistákat, akik mielőtt kultúr-sokkot kapnának jobb, ha bekészítik a túrabakancsukat is.

Gazdátlanul hagyták a vegyszereket az OPNI-ban

Itthon2008.04.23, 13:06

Gazdátlanul áll a robbanásveszélyes anyagok és veszélyes vegyszerek tárolója a bezárás előtt álló OPNI-ban. Az intézet múzeumát engedély nélkül pakolták össze, a mosatás miatt pedig pereskedni kell - írta a Világgazdaság. A katasztrófavédők szerdán körülnéztek, szerintük nem fenyegeti veszély a lakosságot.

Látványossággá vált modern épületek

[origo] utazás2008.04.21, 15:03

1997-ben, amikor Frank Gehry egy jobbára ismeretlen észak-spanyolországi városban bemutatta újszerű, futurisztikus hatású múzeumépületét, csak kevesen gondolták, hogy az építmény nemcsak az építészetre, hanem a turizmusra is nagy hatással lesz. A Guggenheim múzeum nyomán fellépő Bilbao-hatást azóta több olyan város is megpróbálta kihasználni, amelyek korábban nem szerepeltek a turisták kedvelt célpontjai között.

Monumentális hírmúzeum nyílik Washingtonban

[origo] utazás2008.04.09, 10:26

Tíz év munkája és 450 millió dollár (73 milliárd forint) értékű beruházással monumentális új sajtómúzeum, a news (hír) és a museum szó összevonásából alkotott neve szerint Newseum épült fel Washingtonban: a korábbi sajtómúzeum egy jóval kisebb épületben működött, főleg a szakmát érdekelte, az új intézmény az amerikai főváros múzeumi negyedének egyik turistacsalogató nevezetessége lesz.

Szavazhatunk a vendégbarát múzeumokra

[origo] utazás2008.04.08, 12:29

A Magyar Turizmus Zrt. és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága ismét meghirdette a Vendégbarát Múzeum pályázatot a hazai kulturális intézmények számára, amelyre 3 kategóriában 35 múzeum pályázata érkezett be. 2008. április 1. és május 1. között az interneten keresztül szavazhatnak a látogatók az általuk legjobbnak ítélt múzeumra.

Készpénzt loptak a Terror Házából

Itthon2008.04.02, 10:20

Kézpénzt loptak ismeretlen tettesek a Terror Háza Múzeum kasszájából. A rendőrség szerint egy-két nap bevétele tűnt el, amelyet a múzeum munkatársai kedden jelentettek. A hatóság nyomozást indított az ügyben.

A világ legfurcsább múzeumai

[origo] utazás2008.04.01, 12:17

A British múzeum, a Louvre képtárai, vagy a Pergamon múzeum ázsiai tárlatai minden turista elsőszámú célpontjai közé tartoznak. De mit tegyen az utazó, ha ha ezeknél furcsább, extrémebb múzeumokra vágyik. Összegyűjtöttünk néhányat a legfurcsábbak közül.

Az utcán hever - Újabb street art fejlemények Londonban

Brit hét2008.03.04, 15:44

Mindannyian Banksy köpönyegéből bújtunk ki. Pontosabban fogalmazva amióta egy avantgárd művész ahelyett, hogy tiltakozásképpen ellopna, megrongálna múzeumi műalkotásokat, képeket csempész a be oda. Amióta a londoni metró-, és vasúttársaság a saját dolgozói számára megtiltja, hogy ennek a bizonyos alkotónak a fali "firkálmányait" eltávolítsák. Amióta műgyűjtők és sznobok utcai homlokzatok levésett darabjaiért licitálnak nem kevés pénzzel úgy, hogy a művész valódi neve mindezidáig ismeretlen. Azóta minden megváltozott. Irány az utca!

Tavaszi kultúr-kiruccanások Olaszországban

[origo] utazás2008.02.28, 17:12

Mivel a Malév napi kettőről háromra emeli római járatainak számát a március 30-án életbe lépő nyári menetrendjében, érdemes elgondolkodni egy olaszországi hosszúhétvégén. Az origo összefoglalja a tavaszi programkínálat legjavát.

Párizsi városnézés 2 euróból

[origo] utazás2022.09.17, 05:29

Senki sem gondolná, de az európai viszonylatban is drága Párizsban nemcsak költséges programokat tervezhetünk, hanem filléreseket is. A Francia főváros rejtett kincseiről nem számolnak be az útikönyvek, demi most közzéteszünk néhányat.

Elhagyott kocsiból került elő a lopott Van Gogh

Nagyvilág2008.02.19, 17:19

Egy elhagyott autóban bukkantak rá a svájci rendőrök az eurómilliókat érő Van Gogh- és Monet-képre. A festményeket nemrég lopták el egy zürichi múzeumból.

Januártól nem ingyenes az állandó kiállítás

Itthon2007.12.30, 09:28

Január elsejétől megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége. A legnagyobb budapesti múzeumokban megközelítőleg egy mozijegy árát kell majd kifizetniük a látogatóknak a teljes árú jegyért.

Még két hónapig ingyenesek a múzeumok

[origo] utazás2007.11.10, 13:51

Két hónapunk maradt arra, hogy felkeressük az ingyenes hazai múzeumokat, ugyanis egy január 1-jétől életbe lépő új szabályozás szerint megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, vagy változatlan marad.

Újra fizetni kell a múzeumokért

Itthon2007.10.18, 15:46

Januártól újra fizetni kell a múzeumok állandó kiállításaiért - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. Különböző mentességekkel ugyanakkor továbbra is sokan juthatnak be majd a tárlatokra ingyenesen, és a régi kedvezmények rendszere is átalakul: 50 százalékos engedmény például nem csak a diákoknak, de minden 26 év alatti fiatalnak jár majd.

Súlyosan megrongáltak egy Monet képet Párizsban

Nagyvilág2007.10.08, 13:00

Részegnek látszó fiatalok 4-5 fős csoportja rongálta meg Claude Monet egyik festményét a párizsi Musée d'Orsay-ben, vasárnap hajnalban. "Az Argenteuil-i híd" című olajfestmény vásznán egy közel 10 centiméteres szakadás keletkezett. Az utóbbi időben több hasonló rongálás történt francia múzeumokban.

Ellopták Dánia nemzeti szimbólumait

Nagyvilág2007.09.17, 13:50

Ellopták a múzeumból a Dánia nemzeti szimbólumának tekintett rúnadíszes aranykürtöket. A bemutatott kürtök egyébként csak másolatok voltak, mivel az eredeti, V. századból származó szarvakat még 1802-ben ellopták.

Higanyhadjárat

Babalapozó2007.09.03, 01:09

Pár éven belül kereskedelmi forgalomban már nem kaphatunk higanyt tartalmazó eszközöket - többek között hagyományos lázmérőt sem. Utánajártunk, mivel mérhetjük csemetéink lázát, amikor a hagyományos lázmérő végleg múzeumba költözik.

Álarcosok rabolták ki Nizzában a szépművészeti múzeumot

Nagyvilág2007.08.06, 08:17

Álarcos fegyveresek vasárnap elraboltak négy értékes képet a nizzai szépművészeti múzeumból. Az egyik Monet alkotása volt.

Sziget-jeggyel múzeumba

[origo] utazás2008.03.19, 14:45

Több múzeum is jelen lesz szerdától a Sziget fesztiválon, és kedvezményt ad azoknak, akiknek érvényes belépőjük, vagyis karszalagjuk van a rendezvényre, s szeretnék megnézni a kiállításokat.

E-mail múzeumot nyitottak a britek

Techbázis2007.06.14, 08:25

A londoni British Library létrehozza az e-mailek archívumát, amely a XXI. századról ad képet az utókor számára.

Belépőjegyet szednének a haláltáborokban

[origo] utazás2008.05.20, 11:07

Az egykori náci koncentrációs táborok többsége ma ingyenes múzeumként működik, a közeljövőben azonban belépődíj szedésére kényszerülhetnek az oktatási intézmények finanszírozása és további működtetése érdekében - írja a Times online.

Szavazhatunk a legjobb múzeumra

[origo] utazás2008.03.10, 15:14

A Magyar Turizmus Zrt. valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága pályázatot hirdetett a kulturális intézmények számára. A látogatók az interneten szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt múzeumra.

Múzeumi szexfotózás miatt indult vizsgálat

Itthon2007.01.26, 14:50

Vizsgálatot indított az oktatási és kulturális tárca azzal kapcsolatban, hogy augusztusban erotikus fotók készültek a  Közlekedési Múzeumban. A minisztérium több, a múzeumot érintő ügyben is vizsgálódik.