muszlimok

címke rss

Vallások és a Földön kívüli élet

Tudomány2014.10.02, 17:09

Egy amerikai csillagász új könyvében az emberek világnézete szerint csoportosítva vizsgálja meg, hogy hányan hisznek a Földön kívüli életben. A nagy világvallások követői közül a keleti vallások hívei tartják a legvalószínűbbnek a Földön kívüli élet létezését, a legkevésbé pedig a keresztények.

Vonzóbb az Iszlám Állam, mint a brit hadsereg

Nagyvilág2014.09.01, 13:08

Legalább 1500 brit muszlim vett részt az iraki és szíriai harcokban az iszlám szélsőségesek oldalán az elmúlt három évben, állítja egy brit parlamenti képviselő. A hadseregben viszont mindössze hatszáz brit muszlim szolgál.

Kétszázezren követelték a nők egyenjogúságának eltörlését Bangladesben

Nagyvilág2013.05.06, 07:33

A nők egyenjogúságának eltörlését és az iszlámot megsértők halálos büntetését követelte 200 ezer ember a bangladesi fővárosban. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, legalább 22 ember meghalt.

Vitázó muszlimok miatt nem szállt fel a repülő

[origo] utazás2013.03.18, 08:32

Egy szaúd-arábiai férfi megbotránkozva konstatálta, hogy a repülőgépen, amellyel Dammamba kívánt eljutni a fiával, kíséret nélküli nő utazik - aki nem volt más, mint a légiutas-kísérő.

Muszlim erkölcscsőszök zaklatják a londoniakat

Nagyvilág2013.01.20, 15:43

Azt állítják, az erkölcsre vigyáznak egy radikális iszlám csoport tagjai Londonban. A főként muszlimok által lakott negyedeket járva hol egy fiatalember kezéből verik ki a sörösdobozt, hol egy nőt kezdenek el szidalmazni a miniszoknyája miatt, mert "önbecsülés nélküli pucér állatnak" tartják. Az érintett környékeken rendőrjárőrök próbálják megnyugtatni a lakosságot.

Halálra ítélték a Mohamed-film készítőit

Nagyvilág2012.11.29, 07:48

A vádlottak távollétében ítélte el egy egyiptomi bíróság A muszlimok ártatlansága című film készítőit. A film miatt több muszlim országban erőszakos zavargások törtek ki.

Egy évet kapott a muszlimellenes film producere

Nagyvilág2012.11.08, 15:18

Mark Basseley Youssefet két évvel ezelőtt ítélték el banki csalásért. A Muszlimok ártatlansága című film producerét a szabadlábra helyezés feltételeinek nyolc rendbeli megsértése miatt ítélték el újra.

Szent háborút hirdet az al-Kaida vezére

Nagyvilág2012.10.13, 14:25

Egy Mohamed prófétát kigúnyoló amerikai film miatt akar szent háborút indítani az Egyesült Államok és Izrael ellen az al-Kaida terrorszervezet vezetője.

Vége a negyvenéves katolikus-muszlim viszálynak a Fülöp-szigeteken

Nagyvilág2012.10.07, 11:30

Eddig 150 ezer ember halt bele a Fülöp-szigeteki katolikus kormány és az ország déli részén élő muszlimok viszályába. A negyven éven át tartó ellentétnek vasárnap vége, a két csoport egyezséget kötött, a muszlimok autonómiát kapnak az ország déli részén.

Buddhista templomokat gyújtottak fel muszlimok Bangladesben

Nagyvilág2012.09.30, 15:10

Egy közösségi portálra feltett, a muszlimok szent könyvét állítólag megsértő fénykép miatt több ezer muszlim támadt buddhisták templomaira és lakóházaira vasárnap Bangladesben.

Düh, félreértés és üldözési mánia

Vélemény2012.09.24, 12:34

Furcsa látvány a 21. század elején egy őrjöngő tömeg, amint nagykövetségeknek ront, zászlókat éget, és magából kivetkezve tombol, csak mert valami ostoba xenofób Amerikában pocskondiázni próbálta a vallását. De valójában a muszlimok reakciója ennél összetettebb.

Hollande ostobának nevezett iszlám radikálisokat

Nagyvilág2012.09.18, 13:34

A francia elnök, Francois Hollande megmagyarázhatatlan ostobaságnak bélyegezte azon iszlám radikálisok tettét, akik megsemmisítettek egy muszlim síremléket Timbuktuban, Mali északi részén.

Kihallgatták az arabokat felbőszítő filmest

Nagyvilág2012.09.15, 17:05

Bilincs nélkül vitték kihallgatásra nyomozók azt a férfit, aki valószínűleg az arab tüntetéseket kiváltó film producere volt. A hivatalos közlések szerint nem a film, hanem korábbi banki csalások miatt.

Egy szélhámostól kaptak vérszemet a muszlimok

Nagyvilág2012.09.13, 19:34

Líbiában megölték az amerikai nagykövetet, Egyiptomban, Jemenben és a Gázai-övezetben pedig véres tüntetések robbantak ki egy film miatt, amely pszichopataként ábrázolja Mohamed prófétát. Az igénytelen akciófilmekre emlékeztető Muszlimok ártatlansága című film miatt forronganak az iszlámhívők. A film ötletgazdája valószínűleg egy hétpróbás csaló, aki még a saját munkatársait is átvágta.

Fellángolt a fitymavita Ausztriában is

Nagyvilág2012.07.25, 10:55

Egy osztrák tartományi vezető szerint még vallási okokból sem lenne szabad gyerekeken körülmetélést végezni, a javaslat komoly visszhangot keltett az országban. Júniusban egy németországi bíróságon minősítették jogellenesnek a gyerekek körülmetélését.

Kié a fityma?

Nagyvilág2012.07.15, 09:25

Orvosok és vallási vezetők is attól tartanak, hogy titokban, az orvosok kihagyásával fogják körülmetéltetni gyermekeiket a zsidó és muszlim vallású családok azután, hogy egy német bíróság jogellenesnek minősítette azt az önrendelkezési jogra hivatkozva. Egy moszkvai rabbi szerint ez a legsúlyosabb támadás a zsidók ellen a holokauszt óta, a német kormányszóvivő szerint keresik a megoldást.

Harc indult a körülmetélés tiltása miatt

Nagyvilág2012.07.06, 08:55

A Simon Wiesenthal Központ felszólította a német hatóságokat, hogy érvénytelenítsék a kölni bíróság döntését, amely jogellenesnek minősítette a gyermekkorúakon vallási okból végzett körülmetélést.

Kivégeznék az istenkáromlókat Kuvaitban

Nagyvilág2012.04.12, 14:45

A síita képviselők megpróbálták elérni, hogy törvény védje a szidalmazástól az ő tizenkét imámjukat is, de ezt a szunnita többség nem támogatta Kuvaitban.

Sztárügyvéd védi az ámokfutó amerikai katonát

Nagyvilág2012.03.16, 10:01

Az Egyesült Államokban jól ismert ügyvéd, John Henry Browne látja majd el annak az ámokfutó amerikai katonának a védelmét, aki a napokban  Afganisztánban hidegvérrel meggyilkolt 16 embert. Az ügyvéd szerint példás magatartású katonáról van szó, akit egy korábbi sérülése miatt nem lett volna szabad visszaküldeni szolgálatba.

Ahol egy évezredben egyszer havazik - régi arab kéziratok és a klímaváltozás

Időjárás2012.02.28, 12:24

Egy évezredben egyszer havazik Bagdadban - többek között ez is kiderült, mikor spanyol kutatók középkori arab történetírók munkái alapján rekonstruálták az időjárási furcsaságokat a mai Irak területén. A múltbeli időjárási jelenségek segítenek megérteni a jelenkori klímaváltozást.

Pokolgépek robbantak egy bagdadi piacon, nyolc halott

Nagyvilág2011.11.06, 13:25

A muszlim áldozati ünnep első napján robbantottak az iraki főváros egyik piacán. Legkevesebb nyolcan meghaltak.

Felmentette a bíróság a Koránt Hitler művéhez hasonlító holland politikust

Nagyvilág2011.06.23, 11:24

Felmentette egy holland bíróság a muzulmánok elleni gyűlöletkeltés vádja alól a holland Szabadságpárt elnökét. Geert Wilders korábban olyan kijelentéseket tett, hogy a muszlim vallás természeténél fogva erőszakos, a Korán pedig olyan, mint Hitler Mein Kampf című műve.

A raki ára árulkodik a győzelemre készülő török kormánypárt megkeményedéséről

Nagyvilág2011.06.12, 10:49

Őrült beruházásokat ígér a gazdasági sikereinek köszönhetően harmadik választási győzelmére készülő török kormánypárt, a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette AKP. A konzervatív, muszlim értékeket valló, Törökországot az elmúlt nyolc évben látványosan fejlesztő AKP egyre több kísérletet tesz világi ellenfeleinek meggyengítésére. Erről árulkodik az alkohol ára, a több tucat bebörtönzött újságíró és a világi törököket érő hátrányos megkülönböztetés. Az AKP mégis a kétharmados többség kapujában áll.

Papok és rabbik után imámok is kiálltak az evolúcióelmélet mellett

Tudomány2011.05.31, 08:54

Több ezer keresztény lelkipásztor és félezer rabbi után az iszlám tanítók, az imámok is megkezdték annak a nyílt levélnek az aláírását, amelyben kijelentik, nem összeférhetetlen a vallásos hit és az evolúció.

Szélsőjobboldaliak verekedtek össze muszlimokkal Szófiában

Nagyvilág2011.05.20, 23:53

A muszlimok túl hangos imája miatt verekedett össze pénteken egy szélsőjobboldali bolgár párt közel száz támogatója és a bolgár muszlim kisebbség néhány tagja Szófiában. Két embert őrizetbe vettek.

Felkelésre buzdította a muszlimokat utolsó üzenetében Bin Laden

Nagyvilág2011.05.19, 11:45

Üdvözölte az "arab tavaszt" halála előtt készült utolsó hangüzenetében Oszama bin Laden, aki a közel 13 perces felvételen többször is felkelésre buzdította a muszlimokat - írja a Telegraph.

A nő, aki sarokba szorítja Nicolas Sarkozyt

Nagyvilág2011.04.02, 15:09

Nyolcévesen egy bombatámadással kezdődött politikai karrierje, és már 13 évesen részt vett apja kampányrendezvényein Marine Le Pen, a francia szélsőjobb új vezére, aki közvélemény-kutatások szerint már Nicolas Sarkozy elnöknél is népszerűbb. A kétszer elvált, farmernadrágos jogásznő sikeresen adott szelídebb arcot Európa legsikeresebb nacionalistáinak, akik a muszlim bevándorlók elleni harcukkal lassan Franciaország legerősebb pártjává válnak. Portré.

Temetik a multikulti világot Európa gazdagabbik felén

Nagyvilág2011.02.14, 20:19

Egymás után sorra jelentgetik be nyugat-európai vezetők, hogy az úgynevezett multikulturalizmus elve meghalt. De mi is ez pontosan, és tényleg igaz-e, hogy egy arab zöldséges nem tud egymás mellett élni őslakos fehér vásárlóival? Az [origo] által megkérdezett, külföldön élő magyarok szerint valóban vannak problémák az eltérő kultúrák miatt, de a helyiek már "hozzászoktak" ehhez.

Szelíd arcát mutató testvériségtől félti országát Mubarak

Nagyvilág2011.02.05, 12:59

Vérszomjas radikálisok indultak útjukra a segítségével, évtizedekkel ezelőtt elkövetett terrorakciókat írnak a számlájára, és sokak szerint az iszlám radikalizmus útjára állítják Egyiptomot. A távozni készülő Hoszni Mubarak velük ijesztegeti az amerikai és európai diplomatákat, és az ő rémképükkel támasztja alá diktatórikus hatalmát. Mi az a Muszlim Testvériség, és mi a szerepe az egyiptomi káoszban?

Tizenkilenc embert mészároltak le egy nigériai keresztény faluban

Nagyvilág2011.01.12, 07:56

Lőfegyverrel és bozótvágó késekkel felfegyverzett támadók 19 embert öltek meg egy nagyobbrészt keresztények lakta faluban Nigéria középső részén kedden - közölték a helyi hatóságok.

Gyerekek pózolnak egy hatalmas karácsonyfa előtt Jakartában

Life.hu2010.12.13, 10:22

Indonéziában, a világ negyedik legnépesebb országának fővárosában egy óriási karácsonyfát állítottak fel az egyik bevásárlóközpont bejáratánál.

Európa elmuszlimosodásától tart a Vatikán

Nagyvilág2010.09.09, 19:03

Többségbe fognak kerülni Európában a muszlim vallásúak a Vatikán szerint, ha a keresztény őslakosok nem térnek vissza hitükhöz. Piero Gheddo atya, a Pápai Missziós Intézet hithirdetője szerint a népességfogyás problémáját is megoldaná, ha az európaiak visszatérnének a keresztény élet gyakorlatához.

Nem izgatja magát a muszlim pletykákon Obama

Nagyvilág2010.08.30, 15:13

Mindig is terjeszttették róla, hogy muszlim vallású, de nem foglalkozik ilyen pletykákkal - mondta egy interjúban Barack Obama amerikai elnök. Obama ezzel egy korábbi felmérés eredményére reagált, amely szerint az amerikaiak közel ötöde muszlimnak hiszi őt.

Az amerikaiak ötöde szerint Obama muszlim

Nagyvilág2010.08.19, 18:07

Az amerikaiak egyre növekvő számban hiszik azt, hogy Barack Obama elnök muszlim - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Jelenleg az Egyesült Államokban élők 18 százaléka gondolja így.

Korlátozza a burka viselését egy spanyol város

Itthon2010.05.28, 18:36

Megtiltotta Lérida spanyol város a testet és arcot is teljesen takaró hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben. Spanyolországban ez az első ilyen tiltás. A helyi muzulmán közösség azt tervezi, hogy az alkotmánybírósághoz fordul.

NATO-katonák lelőttek egy muszlim papot Kabulban

Nagyvilág2010.01.28, 17:54

Lelőttek egy muszlim papot NATO-katonák Kabulban, mert fenyegetőnek vélték, amint autójával egy alsóbbrendű útról egy főútra akart kanyarodni. Egy szemtanú szerint az amerikai katonák nem figyelmeztették a papot, mielőtt tüzet nyitottak rá.

Dániában korlátozzák a burka és a nikáb viseletét

Nagyvilág2010.01.28, 16:41

A dán kormány mai döntése értelmében korlátozza a tradicionális muszlim öltözetnek számító burka és nikáb viseletét A kormányfő közleményének indoklása szerint ezeknek a ruhadaraboknak nincs helyük a dán társadalomban.

Disznófejeket dobáltak be maláj mecsetekbe

Nagyvilág2010.05.09, 13:23

Sertések levágott fejeit találták meg muszlim hívők több malajziai mecsetben. A muszlimok hitét sértő akció mögött az Allah szó használata körüli nézeteltérés rejlik. Korábban már 11 különböző gyülekezet imahelyeit érte hasonló vandál támadás.

Démonjai miatt ölhetett a muszlim katonaorvos

Nagyvilág2009.11.09, 15:00

Vélhetően nem a vallása, hanem a háborútól való félelme miatt ölte meg társait egy muzulmán katonaorvos, de az eset rávilágított az iszlám vallású katonák speciális helyzetére az amerikai hadseregben. A legtöbben ugyanúgy harcolnak, mint a többiek, legfeljebb eltitkolják a vallásukat, és Irakban harcolva elviselik a közel-keletiek megvetését.

Muzulmánok csaptak össze kopt keresztényekkel Egyiptomban

Nagyvilág2009.10.24, 17:16

Kövekkel dobálták meg egymást muzulmánok és keresztények Egyiptom déli részén szombaton. A hatóságok továbbra is őrizetben tartanak négy muszlimot, akit egy kopt keresztény meggyilkolásával gyanúsítanak. A kiérkező rendőrök rendet tettek, sérültekről nem érkezett hír.

Muszlim szektatagokat ítéltek el Szerbiában

Nagyvilág2009.07.03, 22:22

Terrortámadásokra készülő vahhábita muszlimokat ítéltek el Szerbiában. A szigorú vallási előírásokat követő vahhábita szekta tagjai pár éve jelentek meg Szerbiában, és már több - szerintük szabadosan viselkedő - muszlimot támadtak meg. A most elítélt csoport tagjai több fontos szerb épületet akartak felrobbantani.

"Büszkék vagyunk az ítéletünkre" - muszlim bíróság Londonban

Nagyvilág2009.03.27, 21:26

Kis külvárosokban csöndesen meghúzódó, az állam által el nem ismert sáriabíróságokra járnak a brit muszlimok, hogy ügyes-bajos ügyeiket elintézzék. Kézlevágásról és megkövezésről nincs szó, de a bíróságok gyakran tükrözik az angliai muszlim közösségek konzervativizmusát. Riport a leytoni iszlám bíróságról.

Gyűlölködni iszonyú fárasztó

Nagyvilág2008.11.16, 20:17

Usman Raja iszlámista agitátor volt Londonban. A kilencvenes években a csecsenföldi ellenállóknak kalapozott pénzt, térített és fizikai tréninggel készült a nagy felkelésre, amikor a muszlimok végre átvehetik az uralmat a Nyugat felett. Néhány társa megjárta az afganisztáni al-Kaida-kiképzőtáborokat. Öt éve meggondolta magát, most egy alapítványnál dolgozik, ami szélsőséges nézeteket valló muszlimokat próbál megtéríteni egy békésebb iszlámnak. Interjú a fanatikus iszlámról és arról, ami esetleg a helyébe léphet.

Kutyaólba zártak tálib foglyokat az ausztrálok

Nagyvilág2008.09.02, 16:36

Kutyaólnak is használt helyiségben tartottak egy teljes napon keresztül több afgán foglyot az Afganisztánban állomásozó ausztrál erők - ismerte el az ausztrál védelmi miniszter. Az ausztráliai muszlimok hevesen tiltakoztak a bánásmód ellen, mivel hitük szerint a kutya tisztátalan állat, s így az efféle eljárás rendkívül megalázónak számít.

Óraátállítással segítik a böjtölő muszlimokat

Nagyvilág2008.08.29, 12:45

Egyiptomban és Palesztinában az óra-átállítással trükköznek, hogy megkönnyítsék az éhező muszlimok számára a ramadánt. A böjti hónap idején a hívők nappal nem esznek, az órák átállításával azonban valamivel közelebb hozzák az estét, amikor mindenki jóllakhat. Palesztinában ráadásul a politikai szembenállás is kihat az időszámításra.

"Nem kell beilleszkednünk" - a londoni muszlim közösség

Brit hét2008.03.12, 13:48

Muszlimként élni Londonban könnyebb, mint bárhol Európában, mivel még a buszvezető és a hentes is muzulmán, és beilleszkedni sem kell sehová. A radikális hívőket már a túlzott tolerancia zavarja a "bűnös városban", ahol az igaz hívőt naponta próbára teszi a nyugati világ "ördögi csábításai". Bin-Laden-szakállak és Halal-boltok a Big Ben árnyékában: bepillantottunk a londoni muszlim világ mélyére.

Kétmillió muszlim zarándokolt Mekkába

Nagyvilág2007.12.17, 09:33

Megkezdőtött a muszlimok hagyományos éves zarándoklata Mekkában. Kétmillió hívő gyűlt össze a szaúd-arábiai városban, hogy teljesítse a vallási előírást.

Előző
Következő