nacionalizmus

címke rss
A filozófus, aki szerint minden összetartozik és egymáshoz kapcsolódik

A filozófus, aki szerint minden összetartozik és egymáshoz kapcsolódik

Száznegyven éve, 1883. február 23-án született Karl Jaspers német filozófus, pszichiáter, pszichológus, az egzisztencializmus egyik atyja.

Újabb nacionalista, történelemhamisító törvényt fogadott el a román felsőház

Nagyvilág2020.05.28, 19:19

Szerdán megszavazta a bukaresti parlament felsőháza, a Szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében „a román nép hősévé és mártírjává" avatnák II. Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) havasalföldi fejedelmet, és minden évben május 27-én emlékeznének meg róla – írja a Maszol az Agerpres román hírügynökségre hivatkozva. A tervezet csak azt követően lép érvényébe, hogy döntőházként a Képviselőház is megszavazza, majd pedig aláírja és kihirdeti azt Klaus Iohannis államfő. Várhatóan mindkettő hamarosan be fog következni. A történelemhamisítást sem mellőző törvénytervezet vélhetően összefüggésben áll a trianoni békediktátum centenáriumáának ...

Demeter Szilárd: Nacionalistának kell lennünk, mert a körülöttünk lévők is azok

Nagyvilág2019.07.26, 18:03

A patrióta hazaszerető, a nacionalista nemzetszerető. Nekünk nacionalistának kell lennünk, mert a körülöttünk lévők is azok – mondta Demeter Szilárd a Bálványosi Szabadegyetemen Tusnádfürdőn. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemzetárulásnak tartja azt, hogy az ellenzéki EP-képviselők annak örülnek, ha a magyar képviselőtársuk nem kerül pozícióba. Kroó Zita, az Origó újságírójának tusványosi tudósítása.

New York volt polgármestere, Rudy Giuliani a hazafias európai erőket támogatja

Nagyvilág2019.05.23, 12:22

New York legendás hírű egykori polgármestere, Rudolph W. „Rudy" Giuliani republikánus politikus, ügyvéd és üzletember az Euronews-nak nyilatkozva a kifejezte szimpátiáját és támogatását az európai hazafias erők iránt. A bűnözés visszaszorításában elévülhetetlen érdemekkel rendelkező volt városvezetőt a brüsszeli bürokraták internacionalizmusa a náci Németország nemzetek felettiségére emlékezteti. Giuliani jelenleg Donald Trump amerikai elnök ügyvédjeként és közeli tanácsadójaként tevékenykedik.

Betiltotta a fehér nacionalizmust és szeparatizmust a Facebook

Techbázis2019.03.28, 13:52

A nem fehér bőrűek továbbra is hirdethetik az efféle igéket.

Trump érti a nacionalizmus és a globalizmus közötti fontos különbséget

Nagyvilág2018.11.15, 10:21

Donald Trump amerikai elnök érti a nacionalizmus és a globalizmus közötti fontos különbséget – ezzel a címmel közölt elemzést a The Daily Caller amerikai hírportál Raheem Kassam brit politikai elemzőtől.

Száz éve született a „Kárpátok géniusza”, Nicolae Ceausescu

Tudomány2018.01.27, 18:24

Száz éve, 1918. január 26-án született Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor, akit a körülötte kialakult személyi kultusz csúcspontján Conducatorként azaz Vezérként és a "Kárpátok géniuszaként" magasztalt a hivatalos sajtó. A közép-kelet-európai kommunista rendszerek 1989-90-es összeomlása egyedül Romániában járt fegyveres harccal, és súlyos véráldozattal, Ceausescu és felesége pályafutására katonai kivégzőosztag tett pontot.

Szijjártó Péter: Magyarország elvárja Kijevtől, hogy tartsa féken az ukrán nacionalistákat

Itthon2017.11.13, 13:49

Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.

Legvidámabb barakkból maffiaállam lett Magyarország, véli a híres író

Kultúra2015.09.25, 11:18

Magyarország a Göteborgi  Könyvvásár  díszvendégeként, 162 négyzetméteres standon fogadja a látogatókat a vasárnapig tartó nemzetközi mustrán.

A székely matricákat leszedetik a taxikról Erdélyben

Nagyvilág2015.08.12, 14:00

Illegális reklámnak minősítette, ezért eltávolíttatta a Székelyföldet népszerűsítő "SIC – Terra Siculorum – Székelyföld" feliratú matricákat a Kovászna megyei taxikról a helyi fogyasztóvédelmi hivatal.

Előző
Következő