munkatárs

címke rss

Tilos a vágykeltő miniszoknya

Nyárigo 20042004.06.07, 18:36

Egy oroszországi helyi kormányzat megtiltotta női munkatársainak a túl rövid szoknya viseletét, és utasította őket, hogy arcuk, szemük kifestésében is legyenek visszafogottabbak, nehogy állati ösztönöket váltsanak ki férfi kollégáikból.

Százmilliót költenek az állami honlapokra

Itthon2004.05.30, 10:23

Százmillió forintot költ a kormány az államigazgatási szervek tartalmi és formai átalakítására. Ennek keretében továbbképzik az érintett intézményeknek a honlap fejlesztéséért felelős munkatársait.

Felvétel indul!

Való Világ 32004.05.19, 10:08

A ValóVilág szerkesztősége lakóinktól - mint kreatív munkatársaktól - megrendelt három darab ötletes reklámfilmet, igen komoly követelményekkel.

Photek, az örök megújuló

Partytár2004.05.17, 02:28

Rupert Parkes legutóbb áprilisban járt Magyarországon, oldalán egyik munkatársával, a norvég Teebee-vel. A Photek Records névadója letett már annyit az asztalra, hogy ennek apropóján érdemes áttekinteni a pályafutását.

Két lengyel újságírót öltek meg Irakban

Nagyvilág2004.05.07, 11:18

Két lengyel újságíró meghalt Irakban, amikor ismeretlen fegyveresek rátámadtak autójukra. Az újságírók a lengyel közszolgálati televízió munkatársai voltak.

Újjáéledhet a Netscape

Techbázis2004.04.20, 15:42

Munkatársakat toboroz az AOL  tavaly megszüntetett Netscape-divíziójához. Az egykoron népszerű webböngészőt fejlesztő céget az internetszolgáltató óriás még néhány éve vásárolta fel.

20 milliót költött utazásra 3 hónap alatt a MeH

Itthon2004.04.08, 12:05

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) munkatársai január és március között öszesen 114 külföldi úton vettek részt, ami valamivel több mint 19 és fél millió forintba került a tárcának. Legolcsóbban Szlovákiába utaztak a MeH képviselői, a legdrágább pedig egy egyhetes kínai bemutatkozó látogatás volt, amelyen a MeH három munkatársa vett részt. Ez közel 3 millió forintjába került a tárcának.

Leo jobb világot szeretne

Való Világ 32004.04.01, 12:39

Családtagok, barátok, ismerősök, munkatársak, főnökök érkeznek a Párbajra, hogy Leót bíztassák. Az ötödik Kiválasztott édesanyja biztos benne: fia nemes célért küzd.

Páratlan madárpusztulás Magyarországon

Tudomány2004.03.18, 10:23

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai páratlan madárpusztulás nyomaira bukkantak: egy középfeszültségű távvezeték oszlopainak tövében ritka védett madarak temei borítják a földet. A veszteség eszmei értéke összesen 1 millió 400 ezer forint.

Irán visszaengedi a fegyverellenőröket

Nagyvilág2004.03.15, 17:21

Irán úgy döntött: március végén újra beengedi az országba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársait. Irán azt követően tiltotta ki az ellenőröket az országból, hogy a NAÜ azt követelte: Irán hozza nyilvánosságra atomprogramja minden részletét.

Gyerekszexszel csábított egy tévécsatorna

Tévé2004.03.08, 16:17

Az egyik philadelphiai tévé munkatársai pedofíleknek szóló felhívást tettek közé az interneten, hogy a jelentkezőket megszégyeníthessék. A televízió akciójának törvényességét tisztázandó ügyészi vizsgálat indult.

Erőszakos férjek miatt titkolják a krízisközpont címét

Itthon2004.02.27, 11:23

Szinte állandóan csörög a telefon az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal támogatásával működő krízisközpontban, ahol elsősorban a partnerük által bántalmazott, fenyegetett nőknek próbálnak segíteni. Az egyelőre csak három jogász, illetve pszichopedagógus munkatárssal dolgozó központ címe titkos, ugyanis így akarják elkerülni, hogy az agresszív férj vagy partner további zaklatással megakadályozza a segítségnyújtást.

Új színes képeslap a Marsról

Tudomány2004.01.27, 12:27

Kitűnő állapotban van az Opportunity, és megvan a remény arra, hogy gyengélkedő ikertestvére, a Spirit teljesen felgyógyul - számoltak be a két amerikai marsjáró helyzetét értékelve a pasadenai földi irányítás munkatársai január 26-án, hétfőn tartott sajtótájékoztatójukon.

100 ezer ADSL-előfizető a Matávnál

Techbázis2003.12.18, 12:30

December 17-én a Matáv munkatársai bekötötték a százezredik ADSL-előfizető hozzáférését. Ezzel a vállalat teljesítette s az év végéig meg is haladja a 2003. évi terveit - közölte a távközlési szolgáltató.

A strucc és a ragadozó esete

Vendégszoba2003.12.12, 13:51

Számítógépes vírusokról, a kártevők különböző alfajairól és a sokszor elhanyagolt internetes biztonságról beszélgetett Barna Tamás, a McAfee biztonsági cég munkatársa az [origo] Társalgójában.

Meghalt egy magyar cég munkatársa Irakban

Nagyvilág2003.11.20, 17:04

Egyelőre tisztázatlan körülmények között életét vesztette egy magyar cég magyar állampolgárságú munkatársa Irakban.

Kérdezzen az internetrendőrségtől!

Techbázis2003.10.01, 13:36

Szerdán 2 órakor az ORFK internetcsoportjának munkatársa látogat az [origo] Társalgójába. Peszleg Tibort a hazai internetrendőrség munkájáról kérdezhetik.

Spanyolország: francia baszk újságírót állítottak elő

Nagyvilág2003.09.29, 19:53

Az ETA baszk szeparatista szervezettel való kapcsolat tartás gyanújával előállították hétfőn egy francia újságírót, egy francia baszkföldön szerkesztett folyóirat munkatársát a baszkföldi Abadinoban.

Lemondások a New York Times élén

Nagyvilág2003.06.05, 20:42

Lemondott tisztségéről csütörtökön Howell Raines, a The New York Times című tekintélyes amerikai lap főszerkesztője, illetve Gerald Boyd szerkesztőségvezető a lap egyik fiatal munkatársa, Jayson Blair miatt kirobbant botrány következtében. Blairről kiderült, hogy a lapban megjelent belpolitikai témájú írásainak több mint fele nem felelt meg a valóságnak.

Kolosi Péter szexvádakról, kollégákról, üzletről

Vendégszoba2003.06.02, 16:13

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint nem a csatornára tartoznak a kereskedelmi tévé szereplőinek szexuális kapcsolatai, emiatt senkinek nem kellett volna távoznia munkahelyéről. Kolosi új programjaikról elmondta, már kiválasztották a Survivor műsorvezetőjét, és még szorosabb együttműködést akarnak a Viva tévével, több sportközvetítés viszont nem várható az adón. A programigazgató, aki valaha együtt dolgozott a tv2 vezérigazgatójával, azt is közölte, a kiélezett verseny ellenére néha találkozik a konkurens tévé munkatársaival.

Visszatérnek a magyar diplomaták Bagdadba

Irak2003.05.13, 13:30

Néhány héten belül visszatérnek Bagdadba a magyar nagykövetség munkatársai - közölte a Külügyminisztérium szóvivője. Az iraki diplomácia felújításáról az EU-hoz csatlakozó országok között is megegyezés született.

Állítólag iraki ügynökök dolgoznak az al-Dzsazírában

Irak2003.05.11, 08:49

Az iraki titkosszolgálat ügynököket épített be az arab al-Dzsazíra műholdas tévé szerkesztőségbe, hogy befolyásolja az utóbbi években világhírnévre szert tett társaság hírszolgáltatását - írta Bagdadban fellelt iratok alapján a The Sunday Times. A társaságnál azt állítják, már felmondtak egy iraki munkatársnak, de a brit lap által fellelt iratok szerint a katari tévénél három iraki titkosszolgálati ember dolgozik.    

Egy kis bagdadi lakásban húzhatta meg magát Szaddám

Irak2003.04.17, 18:28

Egy viszonylag szerény bagdadi lakást mutatott be csütörtökön az al-Dzsazíra arab nyelvű katari hírtelevízió mint Szaddám Huszein iraki elnök uralmának utolsó színhelyét. A lakás és a berendezése nagyon hasonlított arra a helyiségre, amelyben Szaddámot mutatták videofelvételen fiaival és munkatársaival a háború kitörésének napjaiban.

Orosz: Haditudósítónak lenni egyfajta "elmebaj"

Vendégszoba2003.04.17, 18:44

Orosz József, az egyetlen magyar újságíró, aki az újabb iraki háború napjaiban Bagdadból tudósított, április 11-én, pénteken a Társalgó vendége volt. A Klubrádió munkatársa visszaidézte beton- szarkofágban töltött napját, mesélt a Big Brother-ház lakóiról, és elmondta, meg kell találnia a legkevésbé veszélyes pillanatot, amikor vissza tud menni Irakba. A tudósító szerint Londonban élő felesége ilyenkor csendben retteg.

Dunajszky Gábor visszamenne Csecsenföldre

Vendégszoba2003.04.15, 17:38

Dunajszky Gábor, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat egykori munkatársa, aki kilenc hónapot csecsen fogságban töltött, felejteni akar. Nem szívesen beszél már a történtekről, mivel szerinte amit lehetett, azt már elmondta. A csecseneket a történtek ellenére sem gyűlölte meg, és bármikor visszamenne újra közéjük. Dunajszky az [*****] Társalgójának vendége volt.

Kivonul Irakból az al-Dzsazíra

Irak2003.04.09, 10:45

Az arab tévétársaság úgy döntött, visszahívja tudósítóit Irakból, miután egy amerikai bombázás kioltotta egyik munkatársának életét. Az al-Dzsazíra bagdadi irodáinak helyet adó épület az iraki tájékoztatási minisztérium közelében található, a környéket igen heves amerikai légitámadás érte kedden.

Tizenegy újságíró halt meg Irakban

Irak2003.04.08, 15:56

Bombatalálat érte a bagdadi Palesztina szállót, ahol a legtöbb külföldi tudósító megszállt. Az akciónak két halottja és több sérültje van. A szövetségesek tévedésből kilőtték az al-Dzsazíra egyik irodáját is. A katari hírtelevízió egyik munkatársa meghalt. Eddig összesen 11 újságíró vesztette életét Irakban. A Nemzetközi Újságíró Szövetség független nemzetközi vizsgálatot követel az Irakban tartózkodó újságírókat ért támadások körülményeinek tisztázására.

Szándékosan lőttek ránk - állítja az orosz követ

Irak2003.04.07, 17:14

Az iraki orosz nagykövet szerint az amerikai katonák szándékosan lőttek rá azokra az autókra, melyekkel a nagykövetség munkatársai készültek elhagyni Irakot vasárnap. Bár az incidens miatt Moszkvában behívatták az amerikai és iraki nagykövetet is, eddig senki nem állította azt, hogy a konvojt szándékos támadás érte volna.

Bombatámadás ért bagdadi orosz diplomatákat

Irak2003.04.06, 14:25

Bombatámadás érte azt a konvojt, amely a bagdadi orosz nagykövetség munkatársait szállította el az iraki fővárosból. A támadásnak több sérültje is van. Egyelőre nem tisztázott, hogy az irakiak vagy a szövetségesek felelősek a súlyos incidensért. A katari amerikai parancsnokságon nem tudták megmondani, hogy a szövetségeseknek lehetett-e köze a támadáshoz.

Törökország kiutasított három iraki diplomatát

Irak2003.04.05, 14:59

Törökország kiutasította az ankarai iraki nagykövetség három munkatársát. Az iraki diplomaták küldetésének felfüggesztésére korábban az Egyesült Államok szólította fel szövetségeseit.

Huszein felesége Szíriába menekülhetett

Irak2003.04.04, 18:15

Egy londoni arab lap értesülései szerint az iraki diktátor felesége elhagyta az országot, és Szíriába, Damaszkuszba ment. Irak cáfolta az értesülést. Más arab lapok arról írtak, hogy a szövetséges légitámadásokban Huszein legidősebb fiának bizalmas munkatársai is odavesztek.

Elengedtek négy újságírót az irakiak

Irak2003.04.02, 08:10

Megkerült négy újságíró, akik egy héttel ezelőtt tűntek el egy bagdadi szállodából. Az újságírók kedden érkeztek meg Jordániába, miután egy hetet töltöttek egy iraki börtönben. Köztük van a Newsday New York-i lap két munkatársa, egy szabadúszó amerikai fotóriporter és egy dán újságíró.

Magyar származású újságíró halt meg Irakban

Irak2003.03.30, 21:38

Magyar származású újságíró vesztette életét vasárnap Irakban. A budapesti születésű Gaby Rado egy szálloda tetejéről zuhant le 50 kilométerre a frontvonaltól. Rado a brit ITN televízió munkatársa volt. Ő az ITN második riportere, aki életét vesztette Irakban. A társaság másik Irakban tartózkodó tudósítóját, Terry Lloydot a szövetséges katonák lőtték le tévedésből a múlt hét végén.

500 ezer iraki kisgyerek lesz lelki sérült

Irak2003.03.28, 16:56

Az UNICEF Irakban dolgozó munkatársai szerint legalább félmillió gyerek lesz, aki komoly lelki megrázkódtatással vészeli majd át a háborút. A világszervezet szerint közülük sokan előbb-utóbb pszichológiai kezelésre szorulnak majd.

Közvetlen munkatársa árulta el Szaddámot

Irak2003.03.24, 09:19

Egy vezető iraki tisztviselő árulta el, hol tölti az éjszakát múlt hét szerdán Szaddám Huszein. A diktátor közvetlen környezetéhez tartozó személyt a CIA szervezte be. Az ő jelentése alapján támadta két F-117-es vadászbombázó azt a bagdadi épületet, amely alatt állítólag Szaddám tartózkodott titkos bunkerjében.

Menekültáradattól félnek Jordániában

Irak2003.03.21, 06:11

Az ENSZ Jordániában állomásozó munkatársai menekülthullámtól és éhínségtől féltik az irakiakat. A jordán-iraki határ egyelőre zárva van, de a menekülttáborok már készen várják az embereket.

Börtönben bújtatják a palesztin fegyvercsempészt

Nagyvilág2002.12.10, 18:38

Mégsem engedik szabadon Fuad as-Subakit, Jasszer Arafat palesztin vezető közeli munkatársát, akit azért börtönöztek be, mert feltehetően érintett volt egy januárban leleplezett fegyvercsempészési ügyben.

Beköszöntő

Médiacentrum2002.11.22, 12:26

A levélnek ez az a része, ahol  - az [origo] elképzelései szerint - mindig valami aktuális (nem feltétlen szakmai!) témáról nyilatkozna pár mondat erejéig az on-line piac egy ismert (vagy eddig még nem ismert) munkatársa.

Újabb emberrablás Csecsenföldön

Nagyvilág2002.11.15, 15:35

Elrabolták Csecsenföldön a Nemzetközi Vöröskereszt két helyi munkatársát. A térségben az összes humanitárius szervezet leállította tevékenységét.

Kiosztották Az Év Tudósa és az Enciklopédia-díjat

Tudomány2002.11.15, 12:50

Az idén Marx György akadémikus, Kossuth-díjas fizikus részesült Az Év Tudósa díjban, az Enciklopédia-díjat pedig Simon Tamás, az [origo] munkatársa vehette át. A Tudományos Újságírók Klubja elismeréseit csütörtökön adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett ünnepségen.

Állítólag megerőszakolták Charles herceg volt inasát

Nagyvilág2002.11.10, 12:18

Charles herceg korábbi inasa először beszélt egy brit lapnak arról, hogy szolgálati ideje alatt megerőszakolta ez egyik férfi munkatársa. A 42 éves Smith a királyi családot pedig azzal vádolja, hogy leplezték az esetet.

450 köbméter szemét a Budapest Parádé után

Itthon2002.08.25, 12:44

Vasárnap 14 órára befejeződik a Budapest Parádé helyszínének takarítása. A Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai 450 köbméter szemetet szedtek össze tegnap este óta.

Hackelés nem középiskolás fokon

Techbázis2002.07.29, 11:40

Az amerikai Princeton Egyetem munkatársai több esetben is illetéktelen látogatást tettek a Yale Egyetem felvételezőinek eredményeit tároló adatbázisban. A Princeton szerint mindössze a rendszer biztonságára voltak kíváncsiak.

Beiktatták a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjét

Itthon2002.06.03, 19:24

Felkai Lászlónak, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjének Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át megbízólevelét. A közigazgatási államtitkár Felkait jól felkészült, megfelelő munkabírású szakemberként jellemezte.Felkai elmondta: reméli, hogy megtalálják a közös hangot a hivatal munkatársaival.

A Klubrádiónál a volt Est FM-esek

Kultúra2002.05.21, 16:23

A budapesti Klubrádión - FM 95,3 - hallhatók június 1-től az Est FM-től elbocsátott munkatársak.

A meggyilkolt amerikai újságíró holttestét találhatták meg

Nagyvilág2002.05.17, 07:09

Valószínűleg a meggyilkolt amerikai újságíró, Daniel Pearl holttestét találták meg Pakisztánban. A Wall Street Journal 38 éves munkatársát januárban rabolták el.

Innovációs díj az Ericsson kutatójának

Techbázis2002.04.12, 10:11

Az Ericsson Magyarország Kutatólaboratóriumának munkatársa, Dr. Valkó András a Magyar Innovációs Szövetség Különdíját nyerte az "Az év kiemelkedő fiatal műszaki alkotója" pályázaton a Cellular IP megoldással.

Durand a Jordané

Gphírek2002.03.15, 11:47

A Prost és a McLaren-csapat korábbi munkatársa, Henri Durand a Jordan fejlesztési és tervezési vezetője lett, jelentette be az istálló pénteken.