Miskolc

címke rss

Újra fűtenek Diósgyőrött

Itthon2006.01.28, 09:25

Újra van távfűtés Miskolc Diósgyőr nevű városrészében. A hőszolgáltatás pénteken este szűnt meg, miután kilyukadt egy korrodálódott vezeték. Mintegy két és fél ezer lakásban fagyoskodtak a lakók.

Csapot, vécépapírt is lopnak a kórházakból

Itthon2006.01.27, 12:33

Nincs olyan kórház, amelyben ne lenne komoly probléma a tolvajlás - mondják az egészségügyi intézmények vezetői. Egyrészt lopnak a betegektől, telefont, pénztárcát, cipőt stb., másrészt az intézményektől: a csapteleptől az orvosi műszerekig mindent, ami mozdítható. A biztonsági őrök tehetetlenek, ám a felszerelt álkamerák már hatásosabbak.

Nincs fűtés négyezer miskolci lakásban

Itthon2006.01.27, 18:20

Műszaki hiba miatt fűtés és meleg víz nélkül maradt négyezer lakás Miskolcon. Várhatóan este tízre tudják csak kijavítani a hibát.

Futsal: Gyurcsányi triplával nyitott Gödöllőn

Sport2006.01.18, 10:59

Két hazai siker és két vendéggyőzelem született a futsal Magyar Kupa negyeddöntőinek első találkozóin. Az új szerzeményekkel felálló Gödöllő kétgólos előnyt szerzett a szegedi visszavágóra, míg a bajnok Aramis gyakorlatilag már Budafokon eldöntötte a továbbjutás sorsát, miután hat találattal múlta felül a Siklóst. A Cső-Montage kiütötte idegenben a "kisebbik" szegedi csapatot, a Szentes pedig minimális különbséggel diadalmaskodott Miskolcon.

Kamaszfiú vezette a hajléktalanverő bandát

Itthon2006.01.06, 14:28

Egy alig 14 éves fiú vezette azt a négytagú csoportot, amelynek tagjai hajléktalanokat vertek meg és raboltak ki Miskolcon. Valamennyiüket letartóztatták.

Kislányok az év első babái

Itthon2006.01.01, 17:55

Az első hírekkel ellentétben nem a fővárosban, hanem Miskolcon született az első idei baba. Szamkó Dominika Valéria nulla óra tizenöt perckor jött a világra. Az első fővárosi baba öt perccel később született meg.

Ujjakat tépett le, és tüzet okozott a petárdázás

Itthon2006.01.01, 12:57

Sajóbábonyban egy féri három uját vesztette el, Mezőkövesden egy gyerek a szemén sérült meg petárdáktól. Ugyancsak Miskolcon bútorokat gyújtottak meg ablakon berepülő tüzijátékok. A fővárosban 750 petárdát folgaltak le egy férfitől. A rendőrök országszerte 44 feljelentést tettek petárdázás miatt, az ORFK szóvivője szerint ugyanakkor nagyságrendekkel kevesebb eset volt, mint az elmúlt években.

Nem csatáznak húzónevek a választásokon

Itthon2005.12.12, 14:11

A jövő évi választásokon elmaradnak a nagy küzdelmek az egyéni választókerületekben a vezető politikusok között - derült ki, miután a nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz is nyilvánosságra hozta jelöltjeinek névsorát. A Fidesz-lista ugyanakkor még nem teljes, 24 kereszténydemokrata egyéni induló neve ugyanis még nem ismert.

Trabanttolvajokat fogtak el Miskolcon

Itthon2005.12.08, 13:13

Trabant-lopásra szakosodott két miskolci fiatal: két hónap alatt összesen 15 autót kötöttek el. A rendőrök az autók nagy részét megtalálták egy helyi bontóban.

Börtönben lett öngyilkos egy férfi

Itthon2005.12.03, 16:25

Öngyilkos lett egy előzetes fogva tartásban lévő férfi szombat délelőtt Miskolcon. A férfi kabátja övével akasztotta fel magát.

Jogsi nélkül gázolt el két gyalogost egy miskolci fiú

Itthon2005.11.18, 13:18

Elgázolt két embert Miskolcon egy jogosítvány nélkül vezető 16 éves fiatal, majd továbbhajtott a helyszínről. Az elütött személyek egyikét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a másikat a helyszínen ellátták.

Hamis húszezresek Nyíregyházán és Miskolcon

Itthon2005.11.14, 14:34

Hamis húszezresekkel fizetett egy nő Nyíregyházán két boltban is. A rendőrség pénzhamisítás miatt indított ellene eljárást. Hamis húszezresek miatt Miskolcon is nyomozás folyik, ahol több élelmiszerüzletben is felbukkantak az álbankók.

Az MSZP-SZDSZ jelöltje győzött Miskolcon

Itthon2005.10.17, 07:34

Az MSZP-SZDSZ közös jelöltje győzött a miskolci időközi önkormányzati képviselőválasztáson. Riba Istvánné a szavazatok 53 százalékával győzött. Az újonnan megválasztott képviselő elődje új köztisztviselői jogviszonya miatt távozott a testületből.

Képviselőválasztás lesz vasárnap Miskolcon

Itthon2005.10.13, 18:31

Időközi önkormányzati képviselőválasztás lesz vasárnap Miskolc 21-es számú választókerületében, a hétezer választásra jogosult négy jelölt közül választhat.

Cselgáncsos küzd óvónővel Miskolcon

Itthon2005.10.10, 15:56

Az MSZP és a Fidesz is a tavaszi parlamenti választások főpróbájának tartja a vasárnapi miskolci önkormányzati választásokat. Az MSZP részéről Hiller István pártelnök, valamint két miniszter is kampányolt a helyi jelölt mellett. A cselgáncsozóból politikussá avanzsált Fidesz-jelöltet az ellenzéki párt két alelnöke népszerűsítette. A 2002 óta szocialista vezetésű borsod megyei városban az MSZP színeiben induló óvónő számít esélyesnek.

Még nincs vége a Miskolc elleni romapernek

Itthon2005.10.04, 17:55

Miskolc városát pereli egy alapítvány, mert szerintük jogellenesen különítik el több általános iskolában a cigány gyerekeket. Az ügyben születő ítélet példamutató lehet az iskolai szegregációval kapcsolatos ügyekben. A pert október 27-ére halasztották.

Rádiót vett a református egyház

Itthon2005.09.09, 19:24

Megvette a miskolci Európa Rádiót a református egyház - jelentette be Csomós József, a Tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Miskolcon pénteken.

Debrecenben új belváros épül

Itthon2005.08.31, 11:23

2010-ben párhuzamosan egy magyar és egy német város lesz Európa kulturális fővárosa. A főként presztízsértékkel bíró címért Németországban már csak két város - Essen és Görlitz - verseng, hazánkban hét nagyváros - Budapest, Debrecen Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron - várja az eredményhirdetést. A már beadott pályaművek jó esetben nem csak azt mutatják be, hogy miként fejlődne az adott város, ha elnyerné a címet, hanem a már folyamatban lévő beruházásokra, fejlesztésekre is rávilágítanak. Elsőként Debrecen ötéves vízióját vettük szemügyre.

A bronzért játszhatnak a junior kézisek a vb-n

Sport2005.08.28, 20:07

A harmadik helyért lép pályára vasárnap a magyar válogatott a hazai rendezésű férfi junior kézilabda-világbajnokságon, miután a nyíregyházi elődöntőben két góllal kikapott Dániától.

Vilipic megdöbbentette a pécsi kosárcsapatot

Sport2005.08.25, 13:26

Megérkezett Miskolcra Daliborka Vilipic, aki szerdán már együtt edzett a DKSK nőikosárlabda-csapatával - adta hírül a borsodi klub hivatalos honlapja. A MiZo-Pécs vezetői megdöbbenve értesültek a hírről, a centert ugyanis még érvényes szerződés köti a mecsekaljai együtteshez.

Brazil-veréssel nyitottak junior férfi kéziseink

Archívum2005.08.15, 21:24

A házigazda magyar válogatott a papírformának megfelelően magabiztos, tízgólos győzelmet aratott Brazília ellen a junior férfikézilabda-világbajnokság nyitónapján, Miskolcon.

Jordanéket másolja a nőikosár-válogatott

Sport2005.08.12, 09:36

Cserny Réka világklasszis teljesítménnyel, 26 pontjával (11/18 mezőnyből), 4 lepattanójával és 3 labdaszerzésével a mezőny kimagaslóan legjobb játékosa volt szerdán, Miskolcon, a Finnország elleni nőikosárlabda Eb-pótselejtezőn (73-43). A 190 centis center-bedobó minden helyzetből betalált: indításból, triplából, ziccerből, befordulás után, plusz adott Papp Krisztinának egy olyan gólpasszt, hogy a gyönyörtől hörgött mind az 1300 néző a most megnyitott, 700 milliós költséggel felújított miskolci Városi Sportcsarnokban.

Jól elverték a finneket női kosarasaink

Archívum2005.08.10, 23:21

Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnoki pótselejtezőben, miután a második fordulóban Miskolcon kiütötte Finnországot.

Idős férfi a hőség első áldozata

Itthon2005.07.29, 14:58

Egy idős férfi életét vesztette pénteken Miskolcon, feltehetően a nagy hőség miatt. A férfin már a mentők sem tudtak segíteni.

Romos iskolákba járnak a romák Miskolcon

Itthon2005.07.14, 16:46

Bepereli Miskolcot egy alapítvány, mert szerintük a város jogellenesen különíti el a roma gyerekeket több általános iskolában. Az alapítvány szerint a miskolci romák a cigányiskolák rosszabb felszereltsége és színvonala miatt nem tudnak érettségit adó középiskolába menni. Az önkormányzat szerint viszont szó sincs elkülönítésről, a roma szülők más iskolába is vihetik a gyerekeiket. Miskolcon csaknem húszezer roma él, jórészt telepeken, embertelen körülmények között. Az [origo] munkatársa Miskolcon járt.

Miskolcot perlik roma gyerekek elkülönítése miatt

Itthon2005.07.11, 16:54

Megindul az első próbaper az iskolai szegregáció ellen. Az Esélyt a hátrányos helyzetű gyermekekért alapítvány Miskolc önkormányzatát pereli be, mert szerintük megsértették az egyenlő bánásmód elvét. Az alapítvány a gyerekek iskolai elkülönítése ellen törvényi változtatást is sürget, többek között százezer forintra büntetné azt, aki a gyerekeket az iskolában hátrányosan megkülönbözteti.

Járai szerint távolodunk a maastrichti kritériumoktól

Gazdaság2005.07.05, 14:38

Járai Zsigmond szerint az ország jelenleg inkább távolodik a maastrichti kritériumoktól, gyökeres fordulatra van szükség a magyar gazdaságpolitikában. A jegybankelnök Miskolcon, a 43. közgazdász vándorgyűlésen tarthatatlannak nevezte azt, hogy jelenleg az összes foglalkoztatott 22 százaléka dolgozik az állam által fizetett munkahelyeken.

Az utcán gyilkolt egy férfi

Itthon2005.06.16, 11:43

Először korábbi barátnőjével végzett egy férfi Miskolcon a nyílt utcán, majd magát is lelőtte. Ő a helyszínen meghalt, egykori barátnője pedig kórházba szállítás után veszítette életét.

Két remivel 4-4-re végződött a Lékó-Adams párharc

Archívum2005.06.05, 22:12

Miskolcon 4-4-gyel fejeződött be Lékó Péter és Michael Adams nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A hat, rendkívüli izgalmak után eldőlt parti után a világklasszisok a befejező játszmákban már óvatosabban játszottak, és vasárnap délután két döntetlen született. Miskolc város nagydíját Káli Sándor polgármester Michael Adamsnek nyújtotta át. Lékó Péter a legjobb játszmáért a párharc egyik kiemelt támogatója, a Develor Tanácsadó Rt. különdíját vehette át Pozvai Zsolt vezérigazgatótól.

Lékó megismételte a Liverpool bravúrját

Sport2005.06.04, 22:54

Lékó Péter kettős győzelemmel kiegyenlített a Miskolcon zajló  Michael Adams elleni rapid párosmérkőzésén. Nagymesterünk először a sötét bábukat vezetve, nehéz pozíciós küzdelemben nyert. A győzelem felvillanyozta Lékót, világossal könnyedén kényszerítette feladásra angol ellenfelét. Hosszú percekig zúgott a vastaps. A döntés így az utolsó játéknapra maradt, 3-3-as állás mellett vívják meg a két befejező partit.

Lékó újabb győzelme

Archívum2005.06.04, 17:40

Lékó Péter a sötét bábukat vezetve megnyerte az ötödik játszmát a Miskolcon zajló, Michael Adams elleni rapid párosmérkőzésén. Nagymesterünk újabb győzelmével egypontosra csökkentette hátrányát. Kis szünet után a hatodik partiban világos lesz.

Három vereség után végre Lékó-győzelem

Sport2005.06.04, 22:43

Miskolcon folytatódott a Lékó Péter és Michael Adams nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. Az első napi kettős vereség után nagymesterünk elvesztette a harmadik partit is, de a negyedik játszma utáni vastaps első győzelmét köszöntötte. Két spanyol megnyitású csatát látott a Kossuth Filmszínházba látogató szépszámú közönség és a párharcot az interneten figyelők sok százezres tábora. Először Adams parádésan döntötte meg Lékó túl agresszív játékát, majd Péter a negyedik játszmában szépen túljátszotta ellenfelét. A mérkőzés első félidejét Adams 3-1-es vezetéssel zárta.

Adams kettős győzelemmel kezdett Lékó ellen

Sport2005.06.03, 20:41

Miskolcon Michael Adams kettős győzelmével kezdődött meg a nyolcjátszmás, rapid párosmérkőzés a brit nagymester és Lékó Péter között. A párharc első játszmájában a kezdőlépést Káli Sándor polgármester tette meg. A spanyol megnyitás ún. javított Arhangelszkij változatában Lékó Péter kedvező állást hozott ki, a kritikus állásban azonban túlzottan sok gondolkodási időt használt fel. Tisztáldozata inkorrekt volt, elnézte Adams védőlépését. Az angol nagymester sem használta ki legjobban esélyét, de Péter a kapkodásban egylépéses mattba lépett. A második partit láthatóan az első vesztés hatása alatt játszotta, és világossal már a 25. lépéésben ...

Adams világossal kezd Lékó ellen Miskolcon

Archívum2005.06.02, 11:00

Miskolcon a Városháza Dísztermében szerda este tartották meg Lékó Péter és Michael Adams nyolcjátszmás párosmérkőzésének a megnyitóját és a sorsolást.

Lékó és Adams párharcára figyel a sakkvilág

Archívum2005.06.01, 17:16

Miskolcon szerda délután a City Hotelben tartották meg Lékó Péter és Michael Adams rapid párosmérkőzésének a sajtótájékoztatóját, majd este a Városháza dísztermében következett a viadal nyitóünnepsége és a sorsolás. A két világklasszis köszönetét fejezte ki a városnak, a szponzoroknak, a szervezőknek a mérkőzés megrendezéséért. Mindketten jól felkészültek a csatára, és küzdelmes, tartalmas játszmákat ígértek.

Lékó nyolcjátszmás rapidmeccset vív Adamsszel

Archívum2005.05.30, 12:05

Miskolc a házigazdája június 2. és 5. között Lékó Péter és Michael Adams nyolcjátszmás rapid párosmérkőzésének. Szerdán a Miskolci Galériában a párharc egyik kiemelt szponzora, a T-Mobile rendezi meg a párharc megnyitóünnepségét, megtartják a sorsolást. Csütörtöktől naponta két-két játszmát vív egymással a világranglistán negyedik magyar, és a hetedik angol klasszis. A Kossuth Filmszínházban mindennap 16 órakor és 17 óra 30 perckor kezdődnek a partik, a nagymestereknek 25-25 perc gondolkodási idejük lesz, és lépésenként még 5 másodperccel is gazdálkodhatnak.

Példaképet állít a nők elé a Fidesz

Itthon2005.05.24, 16:46

Várhatóan új alelnöke lesz a Fidesznek. Pelczné Gáll Ildikó nő, vidéki, családos, sikeres a szakmájában, és szívesen politizál. E tulajdonságaiért szemelték ki a párt vezetői, hogy a választások előtti évben sokat szerepeljen.

Többmilliós kár keletkezett a miskolci robbanásban

Itthon2005.05.17, 12:32

A rendőrség is vizsgálódik a miskolci robbanás ügyében. A tűzoltóság szakértői szerint hidrogénrobbanás miatt gyulladt ki több épület Miskolcon. A házakban és gépjárművekben keletkezett károkat több millió forintra becsülték.

Robbanás és tűz a miskolci üveggyárnál

Itthon2005.05.16, 15:17

Robbanás történt a miskolci üveggyár közelében hétfőn. Az ismeretlen eredetű detonáció miatt több épület kigyulladt. A hatóságok nem tudnak sérültekről.

A németek rendezik a 2010-es hokivébét

Sport2005.05.13, 22:48

Köln és Mannheim rendezi a 2010-es jégkorong-világbajnokságot.

Lékó Miskolcon ül asztalhoz Adamsszel

Archívum2005.05.06, 12:04

Miskolcon, a Városháza dísztermében pénteken délelőtt tartották meg Lékó Péter és Michael Adams rapid nyolcjátszmás párosmérkőzésének sajtótájékoztatóját. A június 2. és 5. között megrendezendő viadal fővédnöke Káli Sándor polgármester úr, kiemelt támogatója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Félbeszakadt Balázs negyeddöntője a Raiffeisen GP-n

Archívum2005.05.06, 21:00

Sötétedés miatt 1-1-es játszmaállásnál félbeszakadt a Balázs György-Harel Levy negyeddöntő a hat viadalból álló, egyenként 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen GP-teniszsorozat második állomásán, Miskolcon.

Gyorsfutár Miskolcról

Auto2005.05.03, 13:39

Vinoczai Attila első útja azután, hogy kiszállt Miskolcon az aranyérmes raliautó navigátorüléséből, a Hungaroringre vezetett, hogy levezetésképpen egy jót autózzon.

Miskolc kiáll a 2012-es horvát-magyar Eb mellett

Sport2005.05.02, 18:45

Újabb lehetséges helyszínen, Miskolcon tárgyalt hétfőn a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság horvát-magyar pályázatának hazai előkészítő bizottsága, amely pozitív képet alkotott a tapasztaltakról.

Kiss Sebő győzött a Raiffeisen GP-n

Sport2005.05.01, 18:37

Kiss Sebő kitűnő játékkal győzött a hat viadalból álló, egyenként 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen Grand Prix-teniszsorozat első állomásának döntőjében, a fővárosi Park Teniszklubban. A magyar játékos, aki szabadkártyával indult a viadalon, 1 óra 18 perc alatt, két játszmában nyert a szlovén Grega Zemlja ellen.

Janika is kiesett, Benik győzött a Miskolc-ralin

Auto2005.04.30, 21:32

A pénteki tömeges WRC-kiállás után szombaton az egri első ifj. Tóth János (Peugeot 206) is feladta az ob második futamát. A hatszoros bajnok helyett így 2003 legjobbja, Benik Balázs nyert (Ford Focus), ezüst- és bronzérmes az egyaránt Skoda Octaviát hajtó Bútor Róbert, illetve Tagai Tamás lett.

Tóthék uralkodnak Miskolcon is

Auto2005.04.29, 18:33

A nyitó egri futamon győztes ifj. Tóth János, Bahor Bea kettős (Peugeot 206 WRC) volt a leggyorsabb az első napon az országos bajnokság második állomásán, a Miskolc-ralin.

A Földet ünnepli a világ

Tudomány2005.04.22, 10:15

1990 óta Magyarországon is megünnepeljük A Föld napját, minden év április 22-én. Idei összeállításunkban állatkertek, vadasparkok, nemzeti parkok programjaiból válogathat, de a tisztább levegőért biciklire is ülhet -  nem csak ebből az alkalomból.

Taróczy és Noszály is ütőt ragad a tenisz GP-n

Sport2005.04.21, 14:15

Szombaton a selejtezőkkel rajtol a budapesti Park Teniszklubban a hat viadalból álló férfi Raiffeisen Grand Prix-sorozat. Az egyenként 10 ezer dollár összdíjazású viadalnak a főváros mellett Miskolc, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Szolnok, végül újra Budapest ad otthont - hangzott el a Park Teniszklubban tartott sajtótájékoztatón.

Kajakrodeó: egy helyben pörögve

Archívum2005.04.19, 13:03

A kajakrodeó egy olyan sport, ahol egy helyben lehet pörögni-forogni, sőt újabban már ugrani és egyéb légi akrobatikus mutatványokat bemutatni, úgy, hogy az ember küzd a hullámzással, áramlásokkal, és mindössze a hajó és az evező a segédeszköze ehhez.

Együttműködik a pénzügyőrség az adóhatósággal

Itthon2005.04.13, 18:41

A pénzügyőrök is szankcionálhatják január óta mindazon kereskedőket, akik számla nélkül adják portékájukat, mivel jogosítványuk más, korábban kizárólag az adóellenőrök hatáskörébe tartozó tevékenységre is kiterjed - hangzott el sajtótájékoztatón Miskolcon, szerdán.

Kiégett két miskolci személyvagon

Itthon2005.04.13, 11:10

Egyelőre rejtély, hogy miért gyulladt ki a Miskolc és Hidasnémeti között közlekedő személyvonat két kocsija menet közben. Személyi sérülés nem történt.

Eger pincékkel, Miskolc ősemberrel lenne EU-főváros

Itthon2005.03.07, 16:38

A tizenegy jelentkezőből már csak hét magyar város vetélkedhet az Európa Kulturális Fővárosa címért. A kulturális miniszter hétfőn jelentette be, hogy Kaposvár, Veszprém, Székesfehérvár és Kecskemét az első körben elbuktak. A továbbjutók közül az egri, a pécsi és a miskolci pályázatokat szerette a legjobban a zsűri, de még négy másik város is esélyes, hogy 2010-ben sok látványosságot rendezzen.

Exhibicionisták szállják meg Hajós műsorát

Tévé2005.03.04, 12:49

Gregorich András főszerkesztő elmondta az [origo]-nak, hogy a stáb szinte az egész januárt országjárással töltötte: megfordultak Szombathelyen, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden. Ezeken a helyszíneken két-kétnapos castingokat, válogatásokat tartottak, de persze néha megnézték a pesti exhibicionistákat is.

Orbán saját szavazatszámláló rendszert szeretne

Itthon2005.02.08, 21:46

Alternatív szavazatszámláló rendszer kiépítését tervezi a Fidesz a 2006-os választások esetleges csalásainak kiszűrésére - jelentette be Orbán Viktor kedden Miskolcon. Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz elnöke az elveszített választások utáni újraszámlálási taktikát folytatja.

Újabb évszázados hidegrekord dőlt meg

Itthon2005.01.30, 13:39

Újabb évszázados hidegrekord dőlt meg vasárnap hajnalban Magyarországon. A Nógrád megyei Zabaron mínusz 21,9 fokot mértek, ez 0,3 fokkal kevesebb a 1950-ben Miskolcon mért eddigi legalacsonyabb január 30-i hőmérsékletnél.

Tizenhatezer lakás maradt fűtés nélkül Miskolcon

Itthon2005.01.30, 09:28

Kilyukadt egy távfűtővezeték Miskolcon vasárnap kora hajnalban, emiatt 16 ezer lakás maradt fűtés és melegvíz nélkül. A szakemberek dolgoznak a hiba kijavításán.

Marad a barlangfürdő Miskolcnál

Itthon2005.01.16, 22:46

Elutasította Tapolca elválását Miskolctól a vasárnap tartott helyi népszavazáson részt vett szavazók többsége. A barlang-termálfürdőjéről nevezetes üdülőövezet lakói azért kezdeményeztek népszavazást az önállósodás mellett, mert megítélésük szerint Miskolc nem tett meg mindent a városhoz tartozó Tapolca fejlődéséért.

Szakadna Miskolctól Tapolca

Itthon2005.01.11, 08:44

Vasárnap népszavazást tartanak Miskolctapolcán a Miskolctól való különválás ügyében. A tapolcaiak szerint a borsodi megyeszékhely önkormányzata nem fordít megfelelő arányú pénzt a városrészre. A helyieket ugyanakkor az itt található barlang- és termálfürdő bevételei is az elszakadásra motiválják, ezekből el lehetne tartani a települést - írja a Népszabadság.

Megkezdődött a miskolci "Bonnie" tárgyalása

Itthon2005.01.04, 12:15

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon, Miskolcon hétfőn megkezdődött Novák Mária Tünde, a "miskolci Bonnie és Clyde"-ként hírhedtté vált fegyveres rablópáros nő tagjának tárgyalása. A 21 éves nyíregyházi születésű nőt többszörösen elkövetett fegyveres rablással, hivatalos és magánszemély sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, csalással, közokirat-hamisítással, lőfegyverrel való visszaéléssel, személyi szabadság megsértésével és számos más súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolja az ügyészség.

Öngyilkos lett a miskolci fegyveres rablópáros férfitagja

Itthon2005.01.04, 12:13

Öngyilkosságot követett el szerdán reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben előzetes letartóztatásban lévő F. László. A férfi tagja volt a Miskolcon elhíresült Bonnie és Clyde párosnak, és többek között fegyveres rablással, illetve hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt volt előzetes letartóztatásban.

Hatalmas fejlesztésekre készülnek a nagyvárosok

Itthon2004.12.23, 07:57

2007-től Magyarország hat legnagyobb városa kiemelt forrásokhoz jut az uniós alapokból. Budapest az 5-ös metrót építené, Pécs akadémiai kutatócentrumot alakítana ki. Szeged bio-, Miskolc technopolisz szeretne lenni - írja a Népszabadság.

Két alkotmánybíró már biztos a háromból

Itthon2004.12.13, 14:15

Az alkotmánybírókat jelölő bizottság nem tudott megegyezni a három jelölt személyében a hétfői egyeztetésen, bár körvonalazódott a megoldás. Bragyova András és Kovács Péter személye biztosnak tűnik, a harmadik posztra öt név közül választanak kedden.

Elkészítették Magyarország ráktérképét

Itthon2004.12.13, 15:03

A Környezet-egészségügyi Intézet az elmúlt húsz év adataiból megrajzolta Magyarország ráktérképét. A felmérés több eredménye is meglepte a kutatókat. A nagyvárosokban, például Budapesten, Miskolcon, Szolnokon és Szegeden nagyon sokan betegszenek rákban, holott ezeken a településeken viszonylag jó körülmények között élnek az emberek. A keleti megyékben 15 százalékkal többen halnak meg tüdőrákban, mint az ország más részein.

Rongálásnak vették a kutyák lelövését

Itthon2004.12.08, 13:25

Rongálás miatt indult rendőrségi eljárás egy vadász ellen, aki Miskolc közelében lelőtt három kutyát. A vizsgálat jelenlegi állása szerint azonban még rongálás sem történt, a vadász valószínűleg jogszerűen járt el. Az állatvédők szerint ugyanakkor állatkínzásról van szó.

Átadták az M30-as új szakaszát

Gazdaság2004.12.02, 13:06

Csütörtökön átadták a forgalomnak az M30-as autópálya Muhi és Felsőzsolca közötti 16 kilométeres szakaszát. Az új szakaszhoz csatlakozik a szintén most elkészült 304. sz. főút, teljessé téve Miskolc elkerülő útvonalát.

Havazás a Mecsekben, áramkimaradás Borsodban

Itthon2004.11.15, 12:01

Leesett az első hó a Mecsekben. A helyenként 8-10 cm-es hó még nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben, de a fák az ágakra rakódott hó súlya miatt több helyen kidőltek. Továbbra is szünetel az áramszolgáltatás jó néhány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fogyasztónál, elsősorban Miskolc térségében a második napja tomboló szél miatt.

A legtöbben hétfőn látogatnak a temetőkbe

Itthon2004.11.01, 13:50

A temetők meghosszabbított nyitva tartással, kibővített ügyelettel és megerősített biztonsági szolgálattal várják a megemlékezőket a háromnapos ünnepben. Rendkívüli temetői buszjáratok segítik a közlekedést a fővárosban, a MÁV a kegyeleti ünnepek ideje alatt mentesítő vonatokat indít.

Temetői buszok, mentesítő vonatok járnak a hétvégén

Itthon2004.10.30, 08:55

Az elkövetkező három napon hat rendkívüli temetői buszjárat segíti a közlekedést a fővárosban. A MÁV a kegyeleti ünnepek ideje alatt mentesítő vonatokat indít.

Egészségügyi dolgozók tüntettek Pécsett és Miskolcon

Itthon2004.10.26, 21:32

Egészségügyi dolgozók és szimpatizánsaik tüntettek kedden este Pécsett és Miskolcon, hogy felhívják a figyelmet az ágazatot sújtó problémákra. A demonstrációkat mindaddig folytatni kívánják, míg követelésüket a kormány nem teljesíti.

Turi vezet, Aschenbrenner kiesett

Auto2004.10.24, 10:49

A hét verseny után összetettben éllovas Turi Tamás, Kerék István (Skoda Octavia WRC) kettős vezet a Miskolc környéki SZK Transzport-ralin. Második a címvédő Benik Balázs, Rácz Bence (Ford Focus WRC) duó, harmadik a még szintén bajnokesélyes Herczig Norbert, Tóth Imre páros szintén ugyancsak Skodával.

Mentőautó ütközött Miskolc határában

Itthon2004.10.08, 20:53

Mentőautó ütközött személyautóval Miskolc határában; a péntek este történt karambolban hatan sérültek meg.

Egressy Diósgyőrbe igazolt

Sport2004.09.24, 17:56

Diósgyőrött a klub tulajdonosa és szakmai vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy az Arany Ászok Liga utolsó helyén pont nélkül szerénykedő együttest megerősítse. A fáradozások friss eredményeként péntek délután bemutathatták a sajtó képviselőinek a volt válogatott Egressy Gábort, aki 2006. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

Szépülnek a nőikézilabda-Eb csarnokai

Sport2004.11.24, 09:41

Szeptember végére befejeződhetnek a rekonstrukciós munkálatok a magyarországi nőikézilabda Európa-bajnokság helyszínein, azaz az előírt terv szerint zajlanak az előkészületek a decemberi kontinensviadalra. Nyilvánosságra hozták a jegyárakat is, a legolcsóbb tikett 8, a legdrágább 35 euróba kerül majd. A magyar találkozók lesznek a legdrágábbak.

Már látható a párducbébi Miskolcon

Tudomány2004.09.10, 14:53

Mától a nagyközönség is láthatja azt a feketepárduc-kölyköt, amelyik augusztusban született a Miskolci Vadasparkban.

Átadták az első magántőkéből épült kollégiumot

Itthon2004.09.05, 19:55

Az ország első magántőkéből épült egyetemi diákszállóját adta át vasárnap Debrecenben az oktatási miniszter. Hamarosan Miskolcon és Veszprémben is lesz magánkollégium, majd további 15 helyszínen épülhetnek a magánkollégiumok, amelyek összesen 17 ezer tanuló számára biztosítanak szállást.

Özönvízszerű eső zúdult Miskolcra

Itthon2004.07.26, 17:18

Múlt péntek után hétfőn ismét özönvízszerű eső zúdult Miskolcra. A sár ezúttal is elzárta az egyik útszakaszt, a viharos szél pedig fákat döntött ki Borsod megye több pontján.

Kiprich új diósgyőri csapatot toboroz

Sport2004.07.24, 20:23

Augusztus másodikán Kuti István, a Balaton FC-t Siófokról - Pápán keresztül - Diósgyőrbe költöztető tulajdonos eladja sportvállalkozását Varga Zsoltnak. A tranzakció híre szombaton vált ismertté, jóllehet már napok óta rebesgették Miskolcon. Varga érkezésével új edzője lesz a csapatnak, Kiprich József váltja Détári Lajost. Illetve, ez a megfogalmazás talán nem is pontos, ugyanis két különböző kft.-ről, két különböző csapatról van szó, habár a közönség mindkettőt DVTK néven ismeri.

Rálőttek egy miskolci buszra

Itthon2004.07.23, 17:54

Valószínűleg rálőttek egy 29-es helyi járatú autóbuszra Miskolcon, az avasi lakótelep közelében. A szerda esti történtekről a rendőrség nem adott tájékoztatót, de a buszt üzemeltető cég képviselője megerősítette az MTI információját.

Hétfőn rajtol a magyar Tour

Sport2004.07.22, 21:18

Hétfőn a veszprémi 3,5 km-es prológgal megkezdődik a 31. magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie, amelyen rangos mezőny, 14 ország 100 versenyzője áll rajthoz.

Leszakadt egy lift Miskolcon

Itthon2004.07.21, 15:51

Három emeletet zuhant négy emberrel egy lift szerdán egy miskolci panelépületben. Egy embert megsérült, őt kórházba szállították.

Kaotikus játékjog-vándorlás az NB I-ben

Sport2004.07.20, 16:32

Az MLSZ elnöksége keddi rendkívüli ülésén bírálta el az NB I-es indulásról szóló - az MLL korábbi elutasító döntése elleni - fellebbezéseket, s klublicenc hiányában elutasította a DVTK beadványát. Eldőlt, hogy az eddig Siófokon szereplő Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét Pápa helyett, de ez a város sem marad élvonalbeli csapat nélkül. Az eddig Szombathelyen működő Lombard FC ugyanis éppen Pápára költözik. Így jelenleg 15 csapat szerepel az NB I-es listán, a 16. a Nyíregyháza lehet.

Sört kapnak a rendőröktől a miskolci autósok

Itthon2004.07.13, 12:14

Szerdán Miskolc több pontján ellenőrzik a rendőrök az autósokat. Azok, akiknél mindent rendben találnak, alkoholmentes sört kapnak a közlekedési rendőröktől. Az akció oka, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyre több balesetet okoznak a részeg sofőrök.

Mozizni Luxembourg-ban könnyű, nem Velencében

Nagyvilág2004.07.01, 15:53

A legnagyobb eltérések a moziszékek számarányában mutathatók ki az európai városok között - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amely a népességszám, a moziszékek aránya, a munkanélküliség, valamint a korösszetétel szerint hasonlított össze 258 várost. A tanulmányban a huszonöt tagállamon kívül Románia és Bulgária városai szerepelnek. Négy magyar város (Miskolc, Pécs, Nyíregyháza és Budapest) is szerepel az összevetésben, közülük csak Budapest tudott kiemelkedni az átlagból: a magyar főváros az EU hatodik legnagyobb városa.

Milliárdos kárt okozott a jég Borsodban

Itthon2004.06.16, 18:37

Közel egymilliárd forintos kárt okozott Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt településén a múlt heti kétszeri jégverés. A károsultak kétharmada rendelkezett biztosítással, de a többiek kártalanítására a belügyminisztertől kér segítséget az önkormányzat.

Fákat csavart ki a szélvész, egy ember meghalt

Itthon2004.06.10, 13:37

Hatalmas szélvész tört rá szerda este a fővárosra, és az ország több részére, a viharban egy ember is életét vesztette. A szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, ágakat tört le, autókban és épületekben keletkezett komoly kár. Több helyen időlegesen megszűnt az áramszolgáltatás, akadozott a vasúti és közúti közlekedés. Miskolcon diónagyságú, Dobozon tyúktojásnyi jégdarabok hullottak az égből.

Agassi harmadszor bukta el első meccsét

Sport2004.06.09, 19:55

Nem megy a játék Andre Agassinak, az amerikai teniszklasszis ugyanis zsinórban harmadik tornáján nem tudta túlélni az első mérkőzést. A Roland Garros után Agassi Londonban is kiesett, a Stella Artois Championships második körében (az elsőt erőnyerőként "vette") a tavaly még Miskolcon, TF-future tornán szereplő orosz Igor Andrejev verte három játszmában.

Vb-selejtezőre készülnek férfi kéziseink

Sport2004.05.27, 14:07

Május 30-án Sandefjordban, június 6-án pedig Miskolcon csap össze egymással a magyar és a norvég férfikézilabda-válogatott a 2005-ös tunéziai világbajnokság selejtezőjében. A magyar keretnek tagja a frissen honosított Vladimir Rivero Hernandez is.

Őssejtbankot hoztak létre Miskolcon

Itthon2004.05.19, 14:07

Őssejtbank kezdte meg működését Miskolcon, a megyei kórházban. Az Egészségügyi Tudományos Tanács korábban tudományos kísérletnek minősítette az újszülöttektől származó őssejt gyűjtését és tárolását, de a kórháznak erre a tevékenységre az engedélyt megadta. A miskolci sejtbankban nem csak saját célú, hanem közhasznú őssejttárolást is végeznek.

Felgyújtottak hat kamiont Miskolcon

Itthon2004.05.12, 09:42

Hat hússzállító kamiont gyújtottak fel ismeretlenek Miskolcon szerda hajnalban. A járművek közül öt teljesen, egy pedig részben kiégett. A kár ötvenmillió forint.

Magyarország első öt EU-s újszülöttje

Itthon2004.05.01, 01:44

Két perccel éjfél után, Gyulán és Budapesten jött a világra az uniós taggá vált Magyarország első két újszülöttje; a harmadik és a negyedik babát 13 perccel később Miskolcon és Debrecenben, az ötödik újszülöttet pedig 0 óra 20-kor Szegeden segítették a világra.

Turi Miskolcon is elverte a mezőnyt

Auto2004.04.25, 16:17

A nyitó Eger-ralin is diadalmaskodó Turi, Kerék kettős nyerte Skodával az ob második, Miskolc környéki futamát - nagyon simán. Másodikok Asiék (Mitsubishi), harmadikak ifj. Angyalfiék (Toyota), a bajnoki címvédő Benikék (Ford) csupán hatodikok lettek.

Feljelentették a miniszterelnöki konvojhoz csatlakozó férfit

Itthon2004.04.20, 21:11

A rendőrség közlekedési szabálysértés miatt feljelentést tett az ellen a fiatal férfi ellen, aki kedden Miskolc felé tartva, kocsijával csatlakozott a Nyíregyházára tartó miniszterelnöki konvojhoz - jelentette be Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője.

Harmadszor nyert sakk-csb-t a Zalaegerszeg

Sport2004.04.19, 15:51

A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK együttese sorozatban harmadszor nyerte meg a sakkcsapat-bajnokságot. A címvédő gárda az utolsó fordulóban a Honvéd csapatát 10-2-re győzte le, és nyolcpontos előnnyel végzett az élen. Az ezüstérmet a tavalyi bronzérmes Nagykanizsai Tungsram szerezte meg, míg a harmadik helyen ezúttal az Atomerőmű SE Paks végzett, amely fél ponttal teljesített többet, mint a negyedik, sokáig fölényesen vezető Miskolc csapata.

Újpesti fölény a cselgáncs ob-n

Sport2004.04.17, 19:46

A tizennégyből hét súlycsoportban újpesti győzelem született a cselgáncsozók 52. országos bajnokságán, Miskolcon.

Eltemették Isépy Tamást

Itthon2004.04.17, 14:41

Több százan kísérték utolsó útjára Isépy Tamás kereszténydemok-rata politikust, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét Miskolcon, a Szent Anna Egyházközösség temetőjében szombaton. Isépy Tamás két héttel ezelőtt, 80 éves korában halt meg.

Tour de Hongrie a Balaton körül

Sport2004.04.06, 12:06

Idén 825 km-t kell végigtekerniük a legnagyobb hazai kerékpárverseny indulóinak, 55 km-rel többet, mint az elmúlt évben. A Tour de Hongrie hét nap alatt 101 településen halad át. Újdonság, hogy a versenyzők megkerülik a Balatont is.