Miskolc

címke rss

25 éves férfi tett nyúzott borzot a pártiroda elé

Itthon2015.05.06, 13:04

A hulladékgazdálkodás rendjének megsérétse miatt emelt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki tavaly októberben egy megnyúzott borz tetemét helyezte el az MSZP miskolci, Corvin utcai irodájának ajtaja elé - közölte a vádhatóság.

Késelésbe torkollt egy vita Miskolcon

Itthon2015.05.02, 11:04

Késelésbe torkollt péntek este egy vita Miskolcon, a sértettet életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. 

Lázár Miskolcra költöztetne valamilyen állami intézményt

Itthon2015.04.25, 10:39

Miskolc is alkalmas arra, hogy kiemelt állami feladatokat lásson el, idén döntés születik arról, hogy melyik állami intézmény költözik a városba - nyilatkozta Lázár János a Miskolci Naplónak.

Új acélművet kap Miskolc

Gazdaság2015.04.23, 16:02

Új acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a tradicionális nehézipar Diósgyőrben, mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Miskolc Steel Mills Kft. és a DIGÉP MSM Kft. DIGÉP mini acél- és hengermű beruházásának alapkőletételén.

Idős hajléktalant vert a miskolci pár

Itthon2015.04.22, 16:05

A buszpályaudvaron rabolt a miskolci nő és társa, nem sokáig örülhettek a szegényes zsákmánynak.

Ingyen fürdőbelépőt adó kártyával csalogat Miskolc

Travelo2017.10.13, 11:48

Május elsejétől kedvezményes turisztikai kártyarendszert vezetnek be Miskolcon, amellyel egy alkalommal ingyen mehetünk strandra, múzeumba, a várba és a barlangfürdőbe. A turisták a Miskolc Pass-szal ingyen utazhatnak.

Újabb autópálya-építést jelentett be Orbán

Gazdaság2015.04.21, 12:25

Autópálya-építést, strandfürdő-, és várrekonstrukciót, valamint más, Miskolc fejlődését ígérő beruházásokat jelentett be Orbán Viktor Magyarország negyedik legnépesebb városában.

Újra Miskolcé az Avas Szálló

Travelo2017.09.29, 13:52

Újra Miskolcé az Avas Szálló

Autóból rángatta ki volt menyasszonyát

Itthon2015.04.13, 17:07

Kocsiból rángatta ki volt élettársát az őrjöngő miskolci férfi, meg is verte az asszonyt.

Mindenki boldog a miskolci gettóban

Itthon2015.04.13, 17:21

Mosolyra szalad a szánk, ahogy az autónk begördül a lebontásra váró, kiköltöztetés alatt álló miskolci nyomornegyedbe, a számozott utcákba, hiszen vidám az élet, már csak úgy hétszázat kell aludni és elkészül a 8 milliárd forintos szupermodern focistadion, sőt sportkomplexum a telep helyén.

M, avagy egy ország keresi Habony kisbuszát

Itthon2015.04.11, 15:29

Meteorrobbanással kezdődött a hét Miskolcon, ahol kedden már egy ételosztás okozott kaotikus jeleneteket. Habony Árpádnak nincs kisbusza, van viszont új barátnője. Semjén Zsolt szerint az állatok nem jutnak a mennyországba, Orbán Viktor viszont még a választás előtt eljutott Tapolcára. Ez történt a héten Magyarországon.

Kriza Ákos: Nem tiltottam meg az ételosztást

Itthon2015.04.09, 15:00

Nem tiltotta meg a miskolci ételosztást Kriza Ákos, csupán nem támogatta a kezdeményezőket - mondta a város polgármestere. Szerinte az ilyen szervezetlen akciók több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van.

Fosztogatás lett a miskolci ételosztásból

Archívum2015.04.08, 12:46

Szinte megrohamozták és kifosztották a nélkülöző miskolciak azt a standot, ahol a Városháza téren több száz adag tartósélelmiszer-csomagot gyűjtöttek össze civilek. 

Maradtak a mesés fizetések Zuglóban

Itthon2015.04.08, 13:03

Zuglóban még mindig van olyan képviselő, aki több mint 650 ezer forintot visz haza, pedig csökkentek a fizetések. Érdekesség, hogy a szocialisták és a fideszesek is nagyon jól jártak a XIV. kerületben.

A gulyásleves a sláger a Parlamentben

Videó2015.10.28, 15:34

Az Origo ma is a politikusokat faggatta, ezúttal arról, hogy melyik képviselő vett már részt ételosztáson. Legtöbbük szerint a legnépszerűbb magyar étel a gulyásleves, de akad, aki inkább a krumplistésztára esküszik.

Fosztogatásba fulladt az ételosztás Miskolcon

Itthon2015.04.07, 18:50

Szinte megrohamozták és kifosztották a nélkülöző miskolciak azt a standot, ahol a Városháza téren több száz adag tartósélelmiszer-csomagot gyűjtöttek össze civilek - mondta az Origo tudósítója a helyszínről. Végül volt, akinek több, másnak viszont egyórás sorban állás és tízperces közelharc után egy csomag sem jutott.

Miskolc felett az ég: Meteor robbant a város fölött

Life.hu2015.04.07, 10:12

Miskolc környékén érkezett az ország fölé egy meteor, amely hangos robajjal semmisült meg a város felett.

Meteor robbant Miskolc fölött

Itthon2015.04.06, 22:30

Miskolc környékén érkezett az ország fölé egy meteor, amely hangos robajjal semmisült meg a város felett. 

A polgármester tiltása ellenére is osztanának ételt Miskolcon

Itthon2015.04.05, 21:11

Miskolc polgármesterének korábbi tiltása ellenére mégis lesz ételosztás az észak-magyarországi városban. 

A sínekre borult egy tartályvagon Miskolcon

Itthon2015.04.02, 10:22

Felborult egy vasúti tartályvagon Miskolcon, a rendező pályaudvaron. Veszélyes anyag nem szivárog belőle. 

Utórengések várhatók Miskolcon

Archívum2015.03.30, 13:47

Sajnos a vasárnapi miskolci földrengésnek vannak utóhatásai, az eddigi legnagyobb utórengés 3-as erősségű volt.

Földrengés Miskolcon

Itthon2015.03.29, 22:02

Földrengés volt Miskolcon, nagyobb károkról nem érkezett jelentés, de egy kémény ledőlt és néhány fal is megrepedt. 

Felmentették tisztségéből a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját

Itthon2015.03.18, 18:11

Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját a város önkormányzatának közgyűlése.

Felmentik a miskolci színház igazgatóját

Itthon2015.03.18, 16:03

Kiss Csaba sem tudja, miért kell távoznia a Miskolci Nemzeti Színház éléről, a polgármester belső feszültségekre hivatkozott.

Combrúgással válaszolt az utas az ellenőrnek

Itthon2015.03.17, 16:00

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség annak az utasnak az ügyét, aki tavaly augusztusban a miskolci villamos-végállomáson bántalmazta a vele szemben intézkedő jegyellenőrt, majd elmenekült a helyszínről.

Tiltakozással ünnepeltek Miskolcon a romák

Itthon2015.03.15, 20:50

Etnikai tisztogatást emlegettek, és jogállamot követeltek Miskolcon, ahol március 15-én úgy ünnepeltek, hogy a számozott utcák lakóinak kitelepítése ellen tiltakoztak.

Tiltakozással ünnepelnek a miskolci romák

Itthon2015.03.14, 23:41

A romák elűzése ellen demonstrálnak március 15-én, vasárnap, a miskolci „számozott utca” lakói. Szerintük a város vezetése elűzi az épülő stadion közvetlen közelében élőket anélkül, hogy gondoskodna a lakhatásukról. 

Előzetesben a miskolci kerítők

Itthon2015.03.13, 09:44

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a három miskolci férfit, akik Magyarországon kívül még hat országban futtattak lányokat. A férfiak azt a bűnbandát vezették, amelynek régebbi főnökeit még tavaly októberben fogták el. 

Anyagyilkos Miskolcon

Itthon2015.03.05, 10:00

Agyonverte az édesanyját egy férfi Miskolcon. Ha nem hagyja magára, megmenthették volna az asszony életét. 

Miskolci trófeákat raboltak a lilák

Itthon2015.02.27, 14:07

Megvertek több miskolci focidrukkert, és sáljaikat is elvették a decemberi mérkőzésre érkező UTE-szurkolók. Rablás miatt állhatnak bíróság elé.

Visszaadta a talált hárommilliót

Itthon2015.02.27, 10:48

Több mint hárommillió forint volt abban az autóstáskában, amelyet egy férfi talált Miskolcon. Szólt a rendőröknek, mert vissza akarta adni a pénzt. 

Szőnyeg szélére állítja Orbánékat az Amnesty International

Itthon2015.02.25, 19:18

A romákat diszkriminálják, a menedékkérőket őrizetben tartják, a civil szervezeteket vegzálják, a törvényeket pedig egyeztetés és vita nélkül fogadták el. Megjelent az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2014-es jelentése Magyarországról.

Embert is ölt a miskolci machetés

Itthon2015.01.23, 12:58

Egy idős miskolci pár megtámadása miatt van előzetesben az a férfi, akiről most derült ki, hogy a pár megtámadása előtt nem sokkal megölt egy embert. A miskolci machetés mindent beismert. 

Tarol a hepatitis Borsodban

Itthon2015.01.26, 15:05

Tömegessé vált a fertőző májgyulladás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: egy év alatt jelentősen megugrott a megbetegedések száma, hivatalosan 871 esetet  regisztráltak az észak-magyarországi régióban. A helyi népegészségügyi szervek nem beszélnek járványról, a miskolci kórház szakértője szerint azonban egyértelmű a helyzet.

Elfogták a százmilliós emberrablás vádlottját

Itthon2015.01.21, 16:33

Miskolcon kapták el a 40 éves nyékládházai férfit, akit az előzetes letartóztatás elől szökött meg. A bűnöző 2008-ban trükkös emberrablási ügyben vett részt, társaival 100 millió forintot zsaroltak ki egy miskolci vállalkozótól, annak feleségét is beszervezve.

Hibás üvegvisszaváltó automatában látták meg a lehetőséget

Itthon2015.01.21, 12:04

Egy hibás üvegvisszaváltó automatát akart megpumpolni két huszonéves férfi és egy hasonló korú nő Miskolcon. Huszonnégyszer dobták bele ugyanazt a szörpös üveget, de a pénztáros résen volt. 

Viperával jött, nem virággal

Itthon2015.01.16, 16:22

Munkahelyén sem hagyta békén feleségét a dühödt miskolci férfi, aki viperával ijetsztgette az asszonyt.

Machetével esett az idős párnak

Itthon2015.01.15, 10:59

Nem kapott kölcsönt, ezért bozótvágó késsel vagdosott össze egy idősházaspárt a mezőcsáti férfi. Egy órán belül elfogták.

Őrizetben a nagymamáját megverő rabló

Itthon2015.01.12, 10:24

Saját nagymamáját verte meg vasárnap Miskolcon egy ózdi férfi, mert nem kapott tőle elég pénzt. Azóta őrizetben van. 

Megöltek egy férfit Miskolcon

Itthon2015.01.11, 12:46

Egy meggyilkolt férfi holttestét találták meg a rendőrök Miskolcon.

Ingyen autózhat az M3-ason Borsodban

Itthon2015.01.04, 15:06

Két hónapig ingyen használhatják az autósok az M3-as autópálya Borsod megyei teljes szakaszait, miután vissza lehet kérni a matrica árát, amiért helytelenül jelölték díjkötelesnek az M30-as, Szirma és Felsőzsolca közti szakaszát. 

Megbénítja az ónos eső a miskolci tömegközlekedést

Itthon2015.01.02, 21:08

Az ónos eső miatt akadozik a tömegközlekedés Miskolcon, a város magasabban fekvő részeire, így a 30 ezer lakosú avasi lakótelepre nem tudnak feljutni az autóbuszok - közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 

A kormány szétdobott hárommilliárdot négy város közt

Gazdaság2014.12.30, 16:52

Összesen hárommilliárd forint támogatást oszt szét a kormány négy város közt. A szerencsések: Szekszárd, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Miskolc.

A miskolci romák a diósgyőri ultráktól rettegnek

Itthon2014.12.29, 23:59

Fekete ruhás emberek vonultak végig a napokban Miskolcon, a számozott utcákban. A helyi romák szerint ellenük irányuló provokáció volt a masírozás. Mint mondták megkergették őket, és a nemi szervüket mutogatták az asszonyoknak. Mint kiderült, a DVTK szurkolói jártak a környéken. Az ultrák cáfolják az ott élők állításait, mint mondták csak videót forgattak.

Rákapott a húsra a miskolci sikkasztó

Itthon2014.12.18, 15:47

Házfelújítással bízták meg a miskolci férfit, de eladta az alapanyagot, aztán kétszer is betört egy büfébe, ahonnan húst vitt el. Nem jött be neki a bűnöző karrier.

Elkapták a kopasz bankrablót

Itthon2014.12.19, 09:17

Országszerte keresték, végül a TEK segítségével  kapták el azt a bankrablót, aki még októberben fosztott ki egy miskolci takarékszövetkezetet, és fegyverét is elsütötte a támadás során. Arcát egy bátor nőnek köszönhetően ismerték meg a rendőrök.

Négyen sérültek meg egy miskolci balesetben

Itthon2014.12.14, 22:13

Két autó ütközött Miskolc belvárosában, a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, a sérülteket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók.