Debreceni Ítélőtábla
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gyilkosság
- kékfény
- Debrecen
- krimi
- fellebbezés

Tíz évet tölthet börtönben a nő, aki a rokonaira gyújtotta a házat
Hét év helyett tíz év fegyházra súlyosították a büntetését annak az asszonynak, aki közel három évvel ezelőtt egy elfajult vitát követően acetonnal locsolt le egy teraszon lévő kanapét, amit aztán meggyújtott, amíg rokonai a házban aludtak. Mire észlelték a tüzet, már a tető is lángolt. Csak a szerencsének köszönhetően menekültek meg.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiposztolta: augusztus 18-án meghalsz
Huszonnégy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélték még márciusban azt a férfit, aki három éve egy rendezvényen megkéselte riválisát Polgáron. A Debreceni Ítélőtábla most annyiban pontosította az elsőfokú ítéletet, hogy a férfi bűncselekményét előre kitervelten elkövetett emberölésnek minősítette. Az ítélőtábla nem látott indokot az ítélet súlyosítására és enyhítésére sem.
Puszta kézzel fojtotta meg barátját egy nyíregyházi férfi
Június 22-én áll a Debreceni Ítélőtábla bírója elé az a férfi, akit 9 év börtönbüntetésre ítéltek egy férfi, barátja megölése miatt az intézmény Origónak küldött közleménye szerint.
Brutális kegyetlenséggel kivégeztek egy borsodi házaspárt
Szerdán tárgyalják másodfokon annak az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfinek az ügyét, aki 11 évvel ezelőtt kettős gyilkosságot követett el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Debreceni Ítélőtábla Origónak küldött közleménye szerint.
Kilenc év börtönre ítélték a debreceni baltás támadót
Jogerősen 9 évet kell börtönben töltenie annak a férfinek, aki rátámadt volt élettársa új párjára egy kisbaltával. Az ügyben ma hozott ítéletet a Debreceni Ítélőtábla.
Újra bíró előtt a férfi, aki brutális kegyetlenséggel verte halálra az élettársát Dombrádon
Január 27-én tárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki tavaly dühében megölte az élettársát, majd egy ismerősét kérte meg arra, hogy segítsen újraéleszteni a nőt. A férfit első fokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék ősszel. A Debreceni Ítélőtábla elé került az ügy másodfokon.
Bozótvágó késsel támadt egy férfira az utcán egy frissen szabadult bűnöző
A Miskolci Törvényszék gyilkossági kísérlet miatt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A férfi enyhítés érdekében fellebbezett, azonban a A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ezt nem tartja indokoltnak.
Ütötte-verte, fojtogatta élettársát egy szabolcsi férfi
Életveszélyt okozó testi sértés és kapcsolati erőszak miatt 7 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélték a Nyíregyházi Törvényszéken azt a 39 éves férfit, aki az élettársát két éven belül immár másodszor bántalmazta igen súlyosan.
Börtönbe kerül az alvó nyugdíjasra támadó betörő
A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki tavasszal betört egy idős asszonyhoz, megpróbálta megerőszakolni, majd kirabolta. A férfi 11 év fegyházbüntetést kapott feltételes szabadlábra kerülés lehetősége nélkül.
Úgy megverte ismerősét egy homrogdi férfi, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett
Első fokon 5 év börtönre ítéltek egy férfit, aki egy korábbi vita miatt ököllel úgy megverte ismerősét, hogy több csontja is eltört, és maradandó pszichés sérülést szenvedett. A verekedés idején ráadásul a férfi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt. Az ítélet nem jogerős, a férfi és ügyvédje fellebbezett.