Mensáros László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Ádám Ottó
- Vámos László
- Pécsi Sándor
- Darvas Iván
- Sztankay István
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Domján Edit, a színésznő, aki már ifjan arról beszélt, hogy negyvenévesen megöli magát
Karácsonykor született. Negyven évvel később karácsonykor végzett magával. Már pályája elején arról beszélt: negyvenen túl nincs értelme élni. Akkoriban mindenki úgy gondolta: sarkos következtetésével csupán valami alkalmi és illékony világfájdalmat foglal szavakba az ifjú színésznő. Csakhogy sikerekben bővelkedő pályafutása során érhették olyan impulzusok is, amelyek egy lebegős képzetet kőkemény elhatározássá csontosítottak. Domján Edit hivatásának legjobb művelőihez hasonlóan egyedi karakterű színész volt, egyediségének jegyei pedig mindig felfedezhetők voltak a legkülönfélébb – sokszínűen és hitelesen megformált – alakításában. ...
Psota Irén, a nagy magyar színésznő, aki csak azt a férfit szerette igazán, akit a kommunisták börtönbe vetettek
Az egyik legnagyobb magyar színésznő volt. Kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Civil életében végletes temperamentumú. Ám színpadi alakításai sorra bizonyították: szélsőséges érzelmei ellenére tökéletes megfigyelő volt. Mindemellett a legvisszafogottabb színpadi karaktert is úgy játszotta el, hogy abban felfedezhető volt saját személyiségének valamely részlete. Habitusát, párkapcsolatait, civil életének olykor végletes epizódjait alighanem gyermekkorának történései is erősen meghatározták, ahogy az is valószínű, hogy olykor a hivatásából nyert erőt a túléléshez. Psota Irén története kapcsán Sztankay Ádám arról is mesél, mikéént ...
Márkus László és Sztankay István: egy hajdani Tartuffe, túl nyilasokon, AVH-n, ügynökökön és más történelmi csapdákon
A Madách Színház 1978-ban mutatta be Molière darabját, a Tartuffe-öt. A címszerepet Sztankay István, Orgont Márkus László játszotta. Egyikük számára egyöntetű sikert hozott az előadás, a másik alakítás megosztotta a kritikusokat. Később – pályafutásuk elismeréseként – mindkét színész Kossuth-díjas lett, a Márkus Lászlót csaknem három évtizeddel túlélő Sztankay Istvánt a nemzet színészei közé is beválasztották. A két művész a színházi megmutatkozások mellett számtalan film-, televíziós, rádiós és szinkronszerepet is eljátszott. Sztankay István fia most elsősorban színházi útjuk tükrében idézi meg alakjukat a negyven éve bemutatott Taartuffe ...
A színésznő, aki Istennel indokolta Rákosi Mátyásnak a pártonkívüliséget
Játszotta Shakespeare Júliáját a Rómeó és Júliában, Madách Imre Éváját Az Ember tragédiájában, Molnár Ferenc Julikáját a Liliomban. Volt Balnche Tennessee Williams darabjában, A vágy villamosában; Martha, Edgar Albee Nem félünk a farkas című művében – és sok más remekmű női főhőse. Száznál több filmben is nyomot hagyott, olyan szerepekben, mint a Katyi című mozidarab Katyija, a Déryné címszerepe, a Pacsirta Valkaynéja, a Fekete gyémántok Theudelinda grófnője, a Vörös grófnő Geraldinja. Legendás szerelem fűzte második férjéhez Darvas Ivánhoz. Első házasságából született lányát még az ötvenes években arra ösztönözte: hagyja el a kommuunisták ...
Kulissza 11. Mensáros László, a színész, akit kétszer is lecsuktak, majd egy fél város kereste a rózsafüzérét
A huszadik század egyik legnagyobb hatású honi színésze volt, akinek folyamatosan kétségei voltak tehetségét, hivatása értékeit, magánéletének számtalan vonatkozását illetően. Kétszer járta meg a börtönt, majd a pályára visszajutva, a kételyeinek is narratívát adó a XX. század című önálló estje emberek ezreinek jelentett fogódzót a Kádár-világban. Gyermekei, unokái visszaemlékezéseiből tudható: odaadó apa, nagyapa volt, annyira, amennyire egy hivatásának élő színész az lehet. Halála után másfél évtizeddel hozta nyilvánosságra dr. Czeizel Endre a hozzáírt levelét, amelyben a színész a genetikusnak vallotta meg: valójában a férfiakhozz ...
Kulissza 8. Somogyvári Rudolf, akiről Aczél György „mindent tudott”, ezért száműzte
A művelt budai polgárfiú előbb szalondarabokban brillírozott. Szovjet hadifogsága idején hivatása mélységeiben is elmerült. Tábori színházat alapítva rabtársainak is segített a túlélésben. Hazatérése után pártfunkcionáriusok száműzték vidékre, rehabilitációját követően a puszta sors bánt vele szűkmarkúan. Generációjának egyik legerősebb tehetsége a Vígszínháznál töltötte utolsó éveit, ott ismerte meg a színházban is fellépő LGT tagjait. Presser Gábor írta a színész halála után az „Egy megkésett dal" című számban: „Cikkek jelentek meg sorra, / Persze mindegyik dicsért, / Most csak jó kritikát kaptál / a befejezett szerepért. / És mégg ...