megújuló energia

címke rss

Seprőgép kell a legnagyobb naperőműhöz

Időjárás2013.03.19, 12:33

Szinte 260 ezer tükör vakít a sivatagban. Megnyílt a világ legtöbb áramot termelő naperőműve, mert az olajdollárokból bőven jut erre is. A tükröket célgépekkel tisztítják meg a sivatag porától, egyébként nagyon lecsökkenne a rendszer teljesítménye.

Kezd túl sok lenni a német napenergiából

Időjárás2013.02.19, 15:52

Lenyomta az árakat a szél-, a nap- és a biomassza-energia a német áramtőzsdén, ahol a nagybani fogyasztók vásárolnak. Az árcsökkenés viszont nem feltétlenül jelenik meg a fogyasztók számláin.

Tudta, hogy támogatta a zöldáramot?

Környezet2014.05.21, 13:51

Kevesen tudták, hogy idén januárig havi pár száz forinttal támogatták a zöld energiákat. Ez a tétel a rezsicsökkentéssel eltűnt a lakossági villanyszámlákról. Az így kieső összeget a vállalkozások fogják megfizetni, a többletköltséget viszont várhatóan a lakosságra fogják hárítani.   

A trafógyár, amely a Napból nyer áramot

Környezet2014.05.21, 14:00

Nem mindennapi látvány: napelemek borítják az ország egyik legzöldebb gyárának tetejét. A beruházás megtérülése már csak tíz év, ugyanis 2009 óta a napelemek ára nagyjából a felére csökkent. Mennyibe kerülne ma egy átlagos családi ház fogyasztását fedező napelemrendszer?  

Naperőműbe fektet a világ gázellátója

Időjárás2012.12.03, 10:02

A tengerparti sótalanító üzemeket látná el megújuló energiával a földgázban dőzsölő arab állam. Katar mindössze akkora, mint Vas, Veszprém és Zala megye együtt, de itt a legnagyobb az üvegházgáz-kibocsátás egy lakosra számítva.

Bajban a gigantikus naperőműterv

Időjárás2012.11.19, 13:30

Veszélybe került Európa hatalmas afrikai naperőmű-projektje, miután két nagyvállalat is kiszállt az üzletből - írja a BBC. Miközben Spanyolország is tétovázik, Kína beszállna a finanszírozásba. Technológiát kér cserébe.  

Amit megspórolunk, Kína elégeti

Időjárás2012.11.12, 16:49

Az lenne a jó, ha megspórolnánk a szén, a kőolaj és a földgáz kétharmadát a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Ha ez a mennyiség nem égne el a fosszilis energiahordozókból, valószínűleg nem válna visszafordíthatatlanná a klímaváltozás - áll a szervezet 2012-es jelentésében.

Lebecsülték eddig a szélenergiát

Időjárás2012.09.11, 11:45

Az eddigi vélekedéssel szemben egy helyre zsúfolva több szélturbina nem feltétlenül termel több áramot, mert egy adott területen a szélből csak véges mennyiségű energia nyerhető ki. Jó hír viszont, hogy szél még így is 22,5-ször több tiszta energiát termelhet, mint eddig feltételezték.

Ozone GPS – Irányt mutatunk!

Ozone Network2018.10.24, 16:18

A műsor, ahol irányt mutatunk! A nézők megismerkedhetnek a legújabb környezetvédelmi újításokkal, ökotechnológiákkal, külföldi és magyar fejlesztésekkel, emellett megmutatjuk a világ legszebb tájait is. A naponta több alkalommal jelentkező magazin házigazdája Magyarország olimpiai bajnok ökölvívója, Kovács ,,Kokó" István.

Egyenlítő: Glattfelder Béla a megújuló energiákról

Ozone Network2012.07.11, 12:55

Az aktív energiatermelésnek egyik formája a napkollektoros, amely során a napenergiát hőenergiává alakítják. A hőenergia gyűjtése és tárolása főképp napkollektorral történik. A napkollektor elnyeli a napsugárzás energiáját, átalakítja hőenergiává, majd ezt átadja valamilyen hőhordozó közegnek. Az aktív energiatermelés másik formája a napelemes, amely segítségével a napsugárzás energiáját elektromos energiává alakítják.

Könyörtelenül okos lesz az új villanyóra

Időjárás2012.04.27, 09:56

Teljesen átalakítják az áramfogyasztási szokásokat az intelligens villanyórák, amelyek pár éven belül Magyarországon is elterjedhetnek. Aki ilyen órát használ, jóval kevesebbet fizet majd az áramért, viszont amikor nincs rá szüksége, akkor leáll majd. Az okos villanyórák pontosan tudják, ki mennyit fogyasztott, nem kell majd az óraállást bejelenteni, viszont aki lopja az áramot vagy nem fizet, azt előbb fülön csípik.

Úszó szélkereket terveznek a brit partokra

Időjárás2012.04.23, 15:44

Olcsóbb a szélturbinák termelte áram a mélyebb tengerrészek kihasználásával. Eddig egyetlen úszó szélturbina épült Norvégiában. A brit kormány hatvan-száz méteres tengervízbe telepítene szélkerekeket, alapozás nélkül. A fejlesztésbe az amerikai kormány is beszáll.

Tesztelik a világ legnagyobb szélkerekét

Időjárás2012.04.11, 13:55

Nagyon lemaradt a szélerőmű-versenyben Franciaország, ezt 500 darab óriási turbinával pótolják az Atlanti-óceán partján. A világrekorder szélkerék egy példánya körülbelül ötezer háztartást képes árammal ellátni.

Űrerőművet tesztel a NASA

Időjárás2012.04.10, 16:35

Apró tükrökből álló, hatalmas lámpaernyőre emlékeztet az a naperőmű, amely Föld körüli pályára állva mikrohullámmal sugározná a felszínre a megtermelt áramot. Az önálló egységekből szerveződő erőmű akár 1000 megawattot is előállítana napelemekkel.

Földhő: Magyarország nem lesz Izland

Archívum2012.03.30, 12:28

A geotermikus energia felhasználásának eddigi legátfogóbb elemzését végezte el a Debreceni Egyetem Műszaki Karának kutatócsoportja.

A környezetkímélés túl drága a magyaroknak

Techbázis2012.03.29, 15:08

A környezetkímélő eszközök egyelőre túl drágák, a hosszú távon megtérülő beruházások pedig elérhetetlenek a magyar háztartások többségének. Pedig egy szigetelés jobb üzletnek ígérkezik, mint bankban kamatoztatni a pénzt.

Őszinte-e a kormány divatos arca?

Itthon2012.03.20, 11:02

Védett réten épülő autógyár, füstöt okádó erőmű, sosem volt zöldbank, nem létező kormányrendelet - rengeteg jele van annak, hogy a kormány nem a környezetvédelem bajnoka, bár egy most induló 800 milliós kommunikációs offenzíva egyik feladata éppen az, hogy erről győzködje a választókat. Mit tett eddig a kormány a környezetért, és mire elég mindez?

Alig csökkentik a számlát az okos fogyasztásmérők

Időjárás2012.03.01, 16:59

Még az okos mérőket kipróbáló kísérleti projektekhez is hiányoznak a jogszabályok Magyarországon. Az intelligens mérőműszerek bevezetésével elvileg pár százalékkal lehet csökkenteni az áram-, a gáz- és a vízfogyasztást, és növelni lehet a fogyasztók választási lehetőségeit.

A tiszta és olcsó árammal indokolja a kormányzat a paksi bővítést

Időjárás2011.12.27, 21:51

Magyarország csak úgy tud csatlakozni az Európai Unió radikális üvegházgáz-csökkentési terveihez, ha tiszta energiát termel a jövőben. Ezért van szükség arra, hogy egy vagy két új, harmadik generációs blokkal bővüljön a Paksi Atomerőmű - mondta az [origo]-nak Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára, aki szerint Németország rögös utat fog bejárni amiatt, hogy leállítja az atomerőműveit.

"Az atomenergia már döglődő technológia" - Az Energiaklub Paks II-ről

Időjárás2011.12.07, 19:08

Nem lát esélyt arra az Energiaklub hagyományos energiahordozókkal foglalkozó szakértője, hogy tízmilliárd euróból két új blokk épüljön a paksi atomerőműben. Szerinte már a beruházás bejelentését sem vennék komolyan a nemzetközi piacon, itthon pedig nincs ennyi pénz. Perger András szerint túltermelés lenne áramból, ha mégis beindulna a Paks II, ráadásul "az atomenergia már döglődő technológia, amely gazdaságossági szempontból már nem lesz jobb", szemben például a napenergiával.

Így lett multimilliomos a halálra ítélt német falu

Időjárás2011.11.22, 16:30

Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.

Elég lenne Magyarországnak a megújuló energia a Greenpeace szerint

Időjárás2011.11.18, 13:12

Szigorú energiatakarékossági és hatékonyságnövelő intézkedések szükségesek ahhoz, hogy szinte teljesen megújuló energiával lehessen ellátni Magyarországot a 21. század közepére. Infografikákkal mutatjuk be az Európai Megújuló Energia Tanács és a Greenpeace javasolta energiareformot.

Kártérítési perben hallgatták ki Kocsis István volt MVM-vezért

Itthon2011.11.12, 15:40

Egy több éve zajló kártérítési perben tett tanúvallomást pénteken a Magyar Villamos Művek volt vezetője, aki vallomásában azt mondta, egy idő után semmit sem tudott az úgynevezett nádprojekt körüli döntésekről. Kocsis Istvánt többször is figyelmeztette a bíró a hamis tanúzás büntethetőségére, és százezer forintra büntették, mert nem tett eleget egy korábbi idézésnek.

Napkollektorokra nyílt pályázat lakástulajdonosoknak

Időjárás2011.10.25, 16:04

Keddtől pályázhatnak magánszemélyek és társasházak arra az összesen 2,97 milliárd forintra, amelyből napkollektorokat lehet beszerezni és felszereltetni háztartási meleg víz előállítására és az ingatlan fűtési rendszerének kiegészítésére. A támogatás a költségek 50 százaléka, de maximum 800 ezer forint lehet lakásonként, viszont még nem elérhető az a szoftver, amellyel be lehet nyújtani az igénylést.

Alig fűt Magyarország megújuló energiával

Időjárás2011.10.07, 21:53

A napsütéstől kezdve a geotermikus energián át a biomasszáig sok mindennel lehetne fűteni a házakat és egyéb épületeket a megújuló energiaforrásokkal viszonylag jól ellátott Magyarországon, de egyelőre kevesen élnek a lehetőséggel. Energetikai szakértők szerint a politikai akarat és az átgondolt fejlesztéspolitika hiánya okolható ezért, de azért az egyes háztartásoknak még így is érdemes elgondolkodniuk azon, hogy megújuló energiára kapcsolják a fűtésüket.

Csípős hangyasav hajthatja a jövő autóit

Időjárás2011.10.05, 19:06

A hangyacsípés - valójában harapás - azért annyira kellemetlen, mert a rovar hangyasavat fecskendez a sérülésbe. Ez a vegyület lehet ugyanakkor a jövő üzemanyaga és energiahordozója, mert hangyasavként hatékonyan lehet tárolni a hidrogént, és könnyen fel lehet szabadítani áramfejlesztés céljára. A téma Svájcban dolgozó magyar kutatóját kérdeztük.

Csak a föld mélyén számít geotermikus nagyhatalomnak Magyarország

Időjárás2011.09.28, 19:32

Jórészt fürdőkben hasznosítják Magyarországon a rengeteg termálvizet, ahonnan további hűtés és szűrés nélkül a természetes vizekbe ömlik a hévíz. Geológus kutatók szerint sokkal több településen lehetne termálvizes távfűtést kiépíteni. A zárt rendszerben hasznosított termálvizet vissza kell sajtolni a mélyrétegekbe, így lesz valóban megújuló a geotermikus energia. A beruházás általában évtizedes távlatban térül meg.

Szél- és napvonatokra áll át a német vasút

Időjárás2011.09.22, 10:46

Teljes mértékben átáll 2050-re a szélből, vízből és napsugárzásból nyert megújuló energiákra a német államvasút, a Deutsche Bahn. Az intézkedés legfőbb oka: az utasok kérték. Ráadásul az északi-tengeri szélerőművek áramát is a vasút hálózatát felhasználva szállítanák Dél-Németországba.

Így néz ki Magyarország legnagyobb biogázüzeme

Időjárás2011.09.14, 12:32

Állattartó telepek szerves trágyáját és az élelmiszergyártás rothadó hulladékát hasznosítja Magyarország legnagyobb biogázüzeme, amelyet szerdán adtak át Szarvason. Az üzem 12,5 millió köbméter biogázt állít elő, és a megtermelt villanyáram 18-20 ezer ember fogyasztását fedezné.

Törvényesen pörgeti vissza a villanyórát a napelem

Időjárás2011.09.14, 15:23

Néhány százezer forintért már lehet kapni olyan napkollektoros vagy napelemes rendszert, amellyel fel lehet melegíteni a vizet a tusoláshoz, vagy egy egyenárammal működő fogyasztót el lehet látni árammal. Egy családi ház kiszolgálásához viszont már milliós nagyságrendű beruházásra és bonyolultabb rendszerekre van szükség. Körkép a napenergia-piacról.

Roncstelep lehet a svéd szélerőmű-parkokból

Időjárás2011.09.05, 15:12

Könnyen rozsdatemetővé válhatnak a a szélerőmű-parkok a svéd energiaügyi hivatal szerint, ha nem módosítják a kivitelezési szabályokat. Dániában már több helyen egyszerűen a helyszínen hagyták a tulajdonosuk a lerobbant vagy lebontásra ítélt szélturbinákat.

Már szolgáltat Európa legnagyobb naperőműve Ukrajnában - videó

Időjárás2011.08.18, 08:39

A hálózatra kapcsolták Ukrajna első és Európa egyik legnagyobb naperőművét a Krími-félszigeten. 80 MW-os teljesítményével az okotnikovói létesítmény több áramot képes előállítani, mint a korábbi rekorder, egy 72 MW-os olaszországi erőmű. A napelemrendszer 160 hektáron terül el, vagyis 207 focipályányi területen. Teljes kiépítése után az erőmű mintegy 20 ezer háztartást lát el megújuló energiával.

Rajban győzi le a monstrumokat a függőleges szélturbina

Időjárás2011.08.09, 15:44

Hosszabb lapátok egyre magasabb tornyon - ez jár a fejlesztők fejében, amikor a hagyományos szélgenerátor teljesítményének növelése a cél. Az emiatt megnövekvő költségeket és környezeti kockázatokat a szélturbina tengelyének elforgatásával lehet kivédeni. A függőleges szélkerék egyaránt hatékony gyenge és viharos szélben, és egyszerűbb a telepítése is. Legolcsóbb változata körülbelül egymillió forintba kerül.

Energetikai csúcsvezetőket rúgtak ki Japánban a fukusimai válság miatt

Nagyvilág2011.08.04, 12:09

A japán ipari miniszter meneszti az energiaszektor három magas rangú tisztviselőjét öt hónappal azt követően, hogy világviszonylatban az elmúlt 25 év legsúlyosabb atomkatasztrófája történt Japánban.

Mivel fűtünk húsz év múlva?

Itthon2011.07.19, 08:03

Húsz év múlva is a Paksi Atomerőmű lesz a legfontosabb energiatermelő egység Magyarországon - derül ki a kormány által múlt héten elfogadott hosszú távú energiastratégiából. A kormány úgy számol, hogy a megújuló energiaforrások használata lassan terjed majd el, a földgáz továbbra is fontos lesz, a legtöbb energiát pedig a lakások felújításával lehet megtakarítani. 2030 után a paksi mellett újabb atomerőmű épülhet, viszont eltűnt a tervek közül a dunai vízierőmű.

Rámozdul az évszázad üzletére a kormányzati kötődésű cégbirodalom

Itthon2011.07.05, 16:42

Egymás után nyeri el a közpénzből fizetett energetikai megbízásokat egy cégcsoport, amely a kormányzati kapcsolatairól és rendkívüli megerősödéséről ismertté vált Közgép érdekeltségei közé tartozik. Az állam már most is tízmilliárdokat költ energetikai beruházásokra, de ez minden számítás szerint csak nőni fog a jövőben. Az [origo] utánajárt az E-OS-csoport történetének, amelynek szálai elvezetnek az első közvetlen üzleti kapcsolathoz a két befolyásos háttérember, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt között.

Őrült pénzek és hiányzó gejzírek - hogy áll a zöldenergia Magyarországon?

Itthon2011.07.04, 06:44

Egy kormányzati vitairat szerint Magyarországon a biomasszából, a föld mélyéből és a napsütésből nyerhető megújuló energiának van igazán jövője. Energetikai szakértők szerint azonban egyelőre mindegyik területen nagy a lemaradás, és sok a leküzdendő akadály.

Ilyen lesz Európa legnagyobb naperőműve

Időjárás2011.05.10, 11:01

Kétszázmillió dolláros befektetéssel két év alatt épülhet meg Európa legnagyobb, 100 megawatt teljesítményű naperőműve Törökországban. Szükség is van az energiatermelés bővítésére: a török gazdaság és népesség gyors ütemű növekedése következtében az ország energiaigénye évente 6-8 százalékkal emelkedik, ám a fogyasztás alig harmadát képesek hazai forrásból ellátni.

Az egész világnak elég lesz a megújuló energia, állítja az IPCC

Időjárás2011.05.10, 16:23

Az emberiség teljes energiaszükségletének négyötödét fedezni lehetne megújuló energiával négy évtizeden belül - állította frissen bemutatott jelentésében az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC). Ha az összes megújulóenergia-termelési módszert bevetik, a kritikusnak tartott 450 részecske/millió (ppm) szint alatt lehetne tartani az üvegházhatású gázok koncentrációját a légkörben.

Rövid távon nem várható a magyar megújuló energia arányának növekedése

Gazdaság2011.05.05, 19:11

A megújuló energia részesedése Magyarországon tavaly a teljes előállított energián belül 7,4 százalék volt, és az arány jelentős növekedése rövid távon nem is várható - olvasható a PricewaterCoopers tanulmányában.

Teljes szénmentességet követel az EU-tól a Greenpeace

Időjárás2011.05.02, 16:41

Teljesen megújuló energiaforrásokra alapozott energiapolitikát követel a Greenpeace az uniós szakminiszterektől. A nemzetközi környezetvédő szervezet hétfőn a kérdésről tárgyaló delegációk budapesti szállása előtt tüntetett az energiapolitikai reformért.

Itt a világ legnagyobb akkumulátora - videó

Időjárás2011.04.20, 15:59

Teljes mértékben megújuló energiaforrásokra áll át az Azori-szigetcsoport második legkisebb tagja, Graciosa. A szélturbinák és a napelemek termelte áramot a világ legnagyobb akkumulátorában tárolják, hogy egyenletes szolgáltatást lehessen biztosítani a sziget 4500 lakosának.

Nem elég a megújuló energia megduplázása Magyarországnak

Időjárás2011.04.11, 14:02

Egy évtized alatt megduplázódott Magyarországon a megújuló energiaforrások használata, de még így sem éri el az uniós átlagot a nem üvegházhatású áramtermelési módozatok aránya. A huszonhét EU-tagország közül Lettország áll az élen, itt a teljes villamosenergia-ellátás 36,2 százaléka származott megújuló forrásból 2009-ben, a második Svédország 34,4 százalékkal, a harmadik Ausztria 27,3 százalékkal.

Először készült napelem és napkollektor egyben

Időjárás2011.04.06, 14:25

Először készítettek olyan napcellát, amely egyesíti az áramot termelő napelem és a meleg vizet szolgáltató napkollektor előnyeit. A műanyagalapú berendezés 40 százalékkal is csökkentheti a lakóépületek fűtési költségeit, mert egyszerre hasznosítja az infravörös (azaz hő-) és a látható fény energiáját. Az egyelőre kísérleti szakaszban levő eszközből a megszokott tetőcserepekhez hasonló változatok is készíthetők.    

Jelenleg nem kap állami támogatást, aki napelemet szerel a házára

Időjárás2011.03.24, 09:16

A biomassza felhasználásához képest Magyarországon alig hasznosítják a napenergiát, mégis mintegy háromszáz kis- és középvállalkozás próbál megélni a napelem-üzletből.

Űrtechnika oldja meg a szélerőművek legrosszabb tulajdonságát

Időjárás2011.03.03, 10:26

Egy űrkutatási és katonai célra akkumulátorokat fejlesztő amerikai cég olyan akkuval kísérletezik, amellyel meg lehetne oldani a szél- és naperőművek legbosszantóbb tulajdonságát. A megújuló energiaforrásokat kihasználó berendezések ugyanis nem egyenletesen termelik az áramot, hiszen változik a szél- és a napjárás.

Nem szélmalomharc a spanyol zöldgazdaság-fejlesztés

Időjárás2011.02.28, 10:43

A környezetbarát iparágak felfuttatása révén szándékszik egymillió új munkahelyet teremteni Spanyolország. Ahogy a magyarországi foglalkoztatottság növelése nehéz kormányzati feladvány, úgy a spanyol zöld iparfejlesztés is. 2014-re például legalább 200 ezer elektromos autót terveznek eladni, de tavaly mindössze 15-öt sikerült.

A Nap nem küld villanyszámlát - energiatipp

Gazdaság2011.02.25, 16:22

Olcsóbb energia, így áram, biztosan nem lesz, sőt az árak emelkedésére számíthatunk. Érdemes tehát saját termelésre átállni, amihez a napelemeket használhatjuk fel. Hogy miképpen - ennek megválaszolásában az Energia Klub segítette az [origo]-t.

Megújuló energia: a Schönherr lett az Európai Bizottság jogi tanácsadója

Archívum2011.02.16, 12:26

A Schönherr, mint Közép-Európa egyik vezető ügyvédi irodája, az Európai Bizottság jogi tanácsadójaként működik közre a Megújuló Energia Irányelv nemzeti jogrendszerekbe való átültetésével kapcsolatosan - tartalmazza a társaság közleménye.

Fordulatot lát Lázár javaslatában a Szélenergia Társaság

Gazdaság2011.02.07, 19:13

Ellehetetleníti a szélerőműveket, ha megvalósul Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének egyik módosító javaslata - vélte a Magyar Szélenergia Társaság, amely szerint a javaslat ellentétes a kormány Széchenyi-tervben megfogalmazott energiapolitikájával. Az érdekszervezet ezért levélben fordult a gazdasági bizottság elnökéhez, Rogán Antalhoz, hogy ne fogadják el a javaslatot.

Elem nélkül fog működni a jövő vérnyomásmérője

Archívum2011.01.27, 09:51

2015-ben kerülhet piacra a Fujitsu hordozható eszközökbe szánt energiagyűjtője. Az új technológiát használó eszköz feleslegessé teszi az akkumulátort, a kütyü a környezeti hőből és a fényből nyeri ki az orvosi- és mobileszközöket működtető energiát.  

Elhatárolódott Lázár Jánostól egy államtitkár

Itthon2011.01.28, 09:05

A Facebookok üzenőfalán tett éles megjegyzést Lázár János egyik módosító javaslatára Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. A nyílt bírálat szerint szakmailag és politikailag is vállalhatatlan Lázár javaslata, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené.

Vízmelegítésben nyerő a napkollektor

Gazdaság2011.01.26, 08:04

Az éves melegvíz-igény akár 60-70 százalékát is biztosíthatják a napkollektorok, amelyek viszonylag hamar, 5-10 év alatt hozzák be árukat. Hogy mire és miként használjuk a megújuló energiát, ennek megválaszolásában segített az Energia Klub az [origo]-nak.

Komoly rezsicsökkenéssel kecsegtetnek a kormány napelemes tervei

Gazdaság2010.12.09, 18:31

Napkollektorokat szereltetne a kormány egy minisztériumi tervezet szerint az új építésű társasházakra, a melegvízigény kielégítését segítő beruházásokat az elérhető megtakarításokkal és állami támogatással tenné vonzóvá. Az [origo]-nak nyilatkozó ingatlanszakértők szerint az utóbbi években alig volt olyan fejlesztés, amely állami pénz nélkül is belevágott volna a beruházásba, a magyarok pedig először amúgy is az ablakokat cserélik ki.

Megújuló energiára állítják át a spanyol gazdaságot

Időjárás2010.11.11, 16:34

Hozzávetőleg egymillió új munkahelyet teremt Spanyolország a következő tíz évben a megújuló energia ágazatban, és más ökológiai projektekben.

Ingyen termelne a hatékonyabb napelem 20 év után

Időjárás2010.10.10, 21:48

Nagy hatással lehet a napelempiac egészére az az olcsó, új technológia, mellyel többé nem veszhetnek kárba az elemek felületéről visszaverődő fénysugarak. A találmánnyal 9-10 év alatt már megtérülhet egy családi ház napelemesítésébe fektetett több millió forint. Egy kilowatt kapacitású napelemrendszerrel száz napnyi energiafogyasztást lehet fedezni egy átlag háztartásban.

November végére elkészül a megújuló energia cselekvési terv

Gazdaság2010.10.08, 13:05

Várhatóan november 30-ig készül el Magyarország megújuló energiával kapcsolatos cselekvési terve. Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint 1300 milliárd forintnyi befektetésre lesz szükség a célok megvalósításához, melyet 80 százalékban a tőkepiacok finanszíroznának.

Energiainfo: Nincs napirenden az energiaipari cégek különadója

Gazdaság2010.10.04, 13:20

A törvény-előkészítés szintjén nincs napirenden az energiaipari társaságok különadója - értesült az energiainfo.hu internetes hírportál.

Hazai energianáddal törne be egy cég a megújuló energia piacára

Időjárás2010.09.30, 13:04

Országos energianád-termelőrendszer kiépítését tervezi egy magyar cég. A növény olyan gyenge minőségű földeken is megterem, amelyeken mást termeszteni gazdaságtalan lenne.

Minisztériumi munkaanyag készül az áram kötelező átvételéről

Archívum2010.09.17, 18:26

A villamos energia  kötelező átvételi rendszere átalakítási irányvonalait tartalmazó minisztériumi munkaanyag készül, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium széles szakmai körben akar majd megvitatni - derül ki a tárca pénteki közleményéből, amely a Nemzeti Megújuló Cselekvési Terv munkaanyagának pénteken tartott szakmai konzultációjáról számolt be.

Üzemanyagcellák: így működik a tiszta energiagyár

Időjárás2010.04.23, 12:43

A villamos energia napjainkban a legsokoldalúbb és legtisztább energiaforma. Bár a termelés és felhasználás hatékonysága rendkívüli módon növekszik, mégis sokszor úgy látszik, hogy az emberiség egyre növekvő energiaétvágyával csak időlegesen képesek lépést tartani a kutatók. Erre lehet megoldás a 170 éves tüzelőanyag-elem.

Tiszta áramot nyer a tengerből a skót Osztriga

Időjárás2010.03.26, 12:54

Kiszámítható, megbízható, bombabiztosan egyszerű: ezt ígéri a Skócia partjainál működő hullámerőmű. Bolygónk még mindig tartogat kiaknázatlan lehetőségeket, ha energiatermelésről van szó. A fosszilis energiaforrások leváltásában rengeteget segíthet a tengerek hullámzása.

A Nap felé fordultak a magyar települések

365 környezettudatos ötlet2010.02.18, 11:15

Egy éve indult el a Megújuló Erőforrások Európai Ligájának magyar változata, a Napkorona Bajnokság. A legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig eddig 82 magyar település gondolta úgy, hogy érdemes beszállnia a hazánk kedvező napos adottságait és a napenergia felhasználását népszerűsítő versenybe.

Zöld utat kapott a szerencsi szalmaerőmű

Archívum2010.01.22, 17:33

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárásával kapcsolatos kifogásait.

Szélreforgó: itt az intelligens szélturbina

Időjárás2010.01.07, 17:05

Már előre a megfelelő szögbe állítja a lapátjait az intelligens szélturbina. Dánia a világ egyik legszelesebb és legzöldebb állama, így nem csoda, hogy ott kísérleteznek a légmozgást lézerradarral vizsgáló, okos szélerőművekkel.

Egy kávéra elég a világ első ozmotikus erőművének árama

Időjárás2009.11.24, 15:28

Átadták a világ első ozmóziserőművét kedden Norvégiában. Az édes és sós víz keveredéséből energiát nyerő berendezés ereje jelenleg csak egy kávéfőzőt tud működtetni, de érdemes vele kísérletezni, mert megbízhatóbb áramforrás lehet, mint a szél- és a naperőművek.

Energia - egyenest az űrből

Időjárás2009.11.09, 16:17

Gyűjtsük össze a napenergiát közvetlenül a világűrben, aztán lézerrel vagy mikrohullámú sugarakkal juttassuk le a Földre. Sci-finek tűnik a Japán Űrkutatási Hivatal terve, de szakértőik teljesen komolyan gondolják. Az így termelt áram reményeik szerint 2030-ra kerülhet kereskedelmi forgalomba.

K�na sz�n-dioxiddal harcol a z�ldenergi��rt

Gazdaság2009.10.03, 16:11

K�na amb�ci�ja, miszerint "z�ld v�rosokat" alak�tan�nak ki, hatalmas sz�ler�m�parkokkal, nem is annyira "z�ld". A m�k�dtet�shez ugyanis annyi sz�ner�m�vet kell �p�teni - hogy helyettes�thess�k a sz�ler�m�veket sz�lcsend eset�n -, amennyi akkora mennyis�g� energi�t k�pest termelni, ami el�g lenne eg�sz Magyarorsz�g sz�ks�glet�nek fedez�s�hez. R�ad�sul am�g a sz�ler�m�vek telep�t�se g�zer�vel folyik, addig az elektromos h�l�zat k�ptelen hasznos�tani a megtermelt energi�t, aminek nagy r�sze �gy veszend�be megy. Az orsz�g az energiaverseny egy m�sik frontj�n is er�s�tene: �sszesen 23 nig�riai olajmez�t szerezne meg a gazdas�g felf�t�se �rdek�ben.

Ismerkedjen meg közelebbről a szélerőművekkel! Filmes összeállítás hazai példákkal

365 környezettudatos ötlet2009.07.29, 10:52

Magyarországon az első szélerőművet Kulcson állították fel 2001 májusában. Az első évben annyi energiát termelt, amennyit hatszáz család fogyaszt el. Hogyan lesz a szélből energia a 65 méteres torony segítségével? Az érkező szél megforgatja a 44 méter átmérőjű, háromszárnyú lapátkereket. Ez közvetlen kapcsolatban van a gépházban található generátorral, amely váltakozó áramot állít elő. A lapátkerekek akkor indulnak el, ha a szél sebessége eléri a 9 km/órás sebességet, viharban azonban biztonsági okokból le kell állítani a kereket. Az energiatermelés egész folyamatát számítógép vezérli. Az aktuális szélsebesség és szélirány alapján aa ...

Faragjon villanyszámláján, legyen Ön is áramszolgáltató! Hálózatra visszatápláló napelemek

365 környezettudatos ötlet2009.07.20, 08:28

Gyakran felmerülő probléma a megújuló energiaforrások esetében, hogy nem mindig termelődik energia, amikor szükségünk lenne rá, illetve olyankor is termelődhet, amikor éppen nem használjuk fel. A napenergia, azon belül is a napelemek esetében meg lehet kerülni ezt a problémát, kétféleképpen: vagy úgynevezett hálózatra kapcsolt interaktív rendszerként üzemelnek, vagy visszatáplálnak az elektromos hálózatba.

A vezeték nélküli áram - wireless házak a világ végén, szigetüzemű napelemes rendszerek

365 környezettudatos ötlet2009.07.17, 09:51

Tanyáknál, hétvégi házaknál, erdészházaknál mindig is problémát jelentett az elektromos ellátás megoldása. Itt segíthetnek a szigetüzemű napelemes rendszerek, melyek hosszú távon, környezetbarát módon képesek fedezni az elektromos hálózatra nem csatlakozott épületek energiaszükségletét.

A napenergia egyik leghatékonyabb alkalmazása az úszómedencék esetében valósul meg

365 környezettudatos ötlet2009.06.29, 18:51

Egyre több kültéri úszómedence épül nyilvános uszodaként és magántulajdonban is. A magánkézben levő úszómedencék szinte mind csapvízzel vannak feltöltve, míg a gombamód szaporodó termálfürdők mellett az esetek nagy többségében hidegvizes medencék is találhatók, melyek szintén csapvízre támaszkodnak. Ezek teljes szezoni fűtését lehet megoldani napenergia segítségével. A napenergia több okból is alkalmas erre a célra. Egyrészt viszonylag alacsony az elérendő hőmérséklet a kiindulási hőmérséklethez képest, gyakorlatilag pár fokot kell melegíteni a vízen. Másrészt a legintenzívebb uszodahasználat időszaka egybeesik a legintenzívebb napssugárzás ...

Vákuumcsöves napkollektor: mik az előnyök és a hátrányok a síkkolektorhoz képest?

365 környezettudatos ötlet2009.06.29, 10:59

A Nap energiáját kétféleképpen használhatjuk fel: termelhetünk áramot vele, ehhez napelemeket használunk, illetve befoghatjuk a napsugarak közvetítette hőt, ekkor alkalmazzuk a napkollektorokat. A napkollektor tulajdonképpen gyűjtőfogalom, minden olyan szerkezetet így nevezünk, mely a Nap energiáját felhasználva valamilyen közeget (vizet, levegőt, alkoholt) melegít.

"Áramszünet esetén is lakható maradjon"

Itthon2009.06.15, 13:40

Átgondolt tájolás, a hagyomány és megújuló energiaforrások alaposan megtervezett kombinációja, a természeti környezet adottságainak használata és rengeteg türelem - ezek szükségesek a tökéletes ház megépítéséhez. Egyre nagyobb divat a megújuló energiaforrások használata családi házak építésénél, de sokan nem veszik figyelembe, hogy egy elrontott terven rengeteg pénzt lehet bukni. Az energiafelhasználás szempontjából tökéletes házat kerestük, és találtunk valami hasonlót.

Van-e értelme itthon szélenergiában gondolkodni? Nézze meg élőben a Nemzetközi Szélnapon!

365 környezettudatos ötlet2009.06.10, 09:32

Szélenergia. A legtöbbünknek a szélerőművek hatalmas, háromlapátos monstrumai jutnak eszébe először. Sokan azt gondolják, hogy ez még a távoli jövő, csak a "nyugati világban" találhatók meg, érdemes azonban körülnézni például a Kisalföldön, gombamód szaporodnak a szélturbinák a szántóföldeken. Ez pedig azt mutatja, hogy Magyarországon is van potenciálja a szélenergiának.

Napkollektorokról alapfokon: síkkollektorok üvegborítással és anélkül, élettartam, pályázati lehetőség

365 környezettudatos ötlet2009.06.08, 17:20

A nap energiáját összegyűjtő napkollektorok alkalmazásával kapcsolatban kevéssé ismert tény, hogy nem csak szezonális vízigényünket (belső link, fekete csőkígyó) elégíthetik ki, hanem egész évben használhatóak. Működésük lényege, hogy a Nap fényenergiáját hőenergiává alakítják egy közvetítő közegen (rendszerint vízen) keresztül. A felmelegített közvetítő közeg egy hőcserélő segítségével adja át a hőjét a csapvíznek, amely felmelegítve kerül vissza a felhasználóhoz. Természetesen nem azonos mennyiségű melegvíz állítható elő egész évben, hiszen ez a folyamat erősen függ a napsugárzás mennyiségétől, így télen kevesebb, nyáron több meleegvízre ...

Új munkahelyek az energiaiparban

Állás 20112009.06.03, 07:00

Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság mutatott be Brüsszelben. Ezzel párhuzamosan azonban a hagyományos energiaiparban munkahelyek szűnnek meg, így a tiszta gyarapodás körülbelül 410 ezer új állásra tehető.

A fekete hordótól a csőkígyóig - tippek a napenergia kerti alkalmazásához

365 környezettudatos ötlet2009.05.22, 11:40

A Nap energiáját használhatjuk áramfejlesztésre napelemek segítségével, illetve csapdába ejthetjük a napsugarak energiáját napkollektorok alkalmazásával. A napkollektorok legegyszerűbb változatai a balatoni nyár elengedhetetlen kellékei: a feketére festett hordók, melyek estére kellemes melegvizet szolgáltatnak. Működésük lényege, hogy a napsugarak a hordó felületére érkezve elnyelődnek, és a hő átadódik a hordó belsejében tárolt víznek. Minél sötétebb színű a hordó, annál több hőt képes elnyelni, így a lehető legintenzívebb feketét érdemes a hordó festésekor választani. Az egész napi beeső napsugárzás mennyisége teljesen megfelelő ...

Út a zöld energiához: új réteggel bővül a Google Earth

365 környezettudatos ötlet2009.04.22, 19:43

A Google Earth legújabb verziójában egy új réteget (layert) hoztak létre, amely hasznos szolgáltatást nyújthat a megújuló energiát előállító vállalatoknak, a döntéshozóknak, a környezet- és természetvédőknek és a nagyközönségnek is.

Gúzsba kötjük a megújuló energiákat

Ingatlan2008.12.19, 18:17

A megújuló energia felhasználását ösztönző lakossági energiatakarékossági program, no meg a háztartási energia drágulása hatására idén négyszer annyian nyújtottak be pályázatot, mint tavaly. A pályázók zöme napkollektor működtetésével csökkentené költségeit, de akad szakértő, aki szerint ez tévút. A hatóságok mindenesetre nem túl rugalmasak.

McCain meglátogatta Obamát Chicagóban

Archívum2008.11.17, 23:17

Először találkozott egymással a választások óta a két korábbi amerikai elnökjelölt: a válaszrtáson győztes Barack Obama és korábbi ellenfele, a republikánus John McCain. A két politikus arról beszélgetett egymással, hogyan tudnának összefogni az USA problémáinak megoldásában. Azt mondták, együtt fognak szembenézni "olyan kihívásokkal, mint a pénzügyi válság, a megújuló energiákra támaszkodó gazdaság kialakítása, és a nemzet biztonságának megőrzése".

Sólyom aggódik az energiastratégia miatt

Itthon2008.06.05, 14:37

Sólyom László szerint nem elég, hogy csak 2020-ig van energiastratégiája az országnak, helyette legalább ötven évre kellene előre gondolkodni. A nemzeti parki túráját folytató köztársasági elnök aggódik a nukleáris energia felhasználása miatt is, szerinte inkább a megújuló energiaforrásokra kellene koncentrálni.

Sokba kerül a zöld áram

Archívum2008.05.16, 07:36

Rengeteg még a tennivalónk ahhoz, hogy a megújuló energiaforrások valamivel több mint 3,6 százalékos jelenlegi részarányát sikerüljön 2020-ra az uniós direktíváknak megfelelő 20 százalékra növelni - írja a Napi Gazdaság.

Ökováros épül a semmi közepén

Nagyvilág2008.02.16, 22:07

Az Arab Emirátusokban hétfőn hivatalosan megkezdődött a világ eddigi legnagyobb környezetvédelmi beruházása. A főváros árnyékában nyolc év leforgása alatt egy megújuló energiával működtetett és gépjárműmentes várost alakítanak ki. A környezetvédők szerint azonban mindez látszatintézkedés egy olyan országban, amely vezeti az egy főre jutó szennyezőanyag-kibocsátást - írja a The New York Times.

Pálhalmán beindult a biogáz-üzem

Archívum2007.12.11, 14:33

Megkezdte normálüzemben a termelést a pálhalmai biogáz-telep. A megújuló energiaforrásból áramot előállító üzem az ország negyedik ilyen létesítménye. Az 1,7 megawatt beépített teljesítményű telephez hasonló kapacitású, ám korszerűtlenebb technológiával felszerelt egység Nyírbátorban már 2001 óta működik. Az idén Klárafalván egy 600 kilowattos, Kenderesen pedig egy 1,2 megawattos modern telep épült még.

Háború a hazai bioetanol piacon

Gazdaság2007.10.04, 10:42

A Tesco szerint itthon ugyan 3500 liter bioetanol-alapú E85-ös üzemanyagot értékesített - és ezzel teljesülni látszik kitűzött eladási terve -, ám ezen adatok alapján még nem lehet eldönteni, hogy a megújuló energiát hasznosító bioüzemanyagok előállítási iparága Magyarországon merrefelé induljon el. Az irányt akár ki is jelölhette volna az a nemrég megjelent OECD-tanulmány, amely a biohajtóanyagok gazdasági szerepét elemezte.

A zöldek szerint nincs szükség új atomerőműre

Archívum2007.08.03, 15:16

A környzetvédők szerint a megújuló energiaforrások hatékony kihasználásával nemcsak új atomerőművek építése kerülhető el, hanem a paksi élettartamának meghosszabbítása is. Követelik, hogy ilyen kérdésben ne az állampolgárok feje fölött szülessen döntés.

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:16

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:11

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:07

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:27

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:14

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:04

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:09

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:36

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:06

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:20

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?

Meskó Attila

Mindentudás egyeteme2007.05.07, 10:12

Van-e jövőjük a megújuló energiaforrásoknak?