megállapodás

címke rss

Több mint hatmilliárd forint értékű megállapodást kötött a Rába Futómű

Gazdaság2011.07.04, 14:49

Több mint hatmilliárd forint értékben kötött megállapodást a Rába Futómű Zrt. az egyik jelentős tehergépjármű-gyártóval. Az együttműködésnek köszönhetően Európában évente mintegy százezer új teherautó gördül majd Rába futóműveken. Az [origo] információja szerint a Volvo a megrendelő.

Tucatnyi megállapodást írt alá Orbán a kínai kormányfővel

Itthon2011.06.25, 15:07

Kína magyar államkötvényt vásárol, és egymilliárd eurós különhitelt biztosít Magyarországnak a közös befektetések előmozdítására - jelentette be Ven Csia-pao kínai kormányfő Budapesten, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Összesen 12 konkrét, konkrét programokról szóló megállapodást írtak alá, Orbán szerint mindez "mérföldkő Magyarország megújulásában".

Aláírták a Nabucco-gázvezetékről szóló szerződést

Gazdaság2011.06.08, 16:04

Az érintett kormányok illetékesei, köztük a magyar fejlesztési miniszter is aláírta a Nabucco-projekt támogató megállapodásait a kivitelező konzorcium vezetőivel.

Megegyezett a Tettye Forrásház Zrt. nyolc baranyai kistelepüléssel

Itthon2011.01.12, 15:06

A Tettye Forrásház Zrt. szolgáltatja a vizet nyolc, Pécs környéki településen, miután a cég megegyezett a települések képviselőivel.

"Nem lesz közvetlen és azonnali következménye a le nem zárt IMF-tárgyalásoknak"

Archívum2010.07.19, 16:39

"Nem lesz közvetlen és azonnali következménye" annak, hogy az IMF, az Európai Unió és Magyarország között nem zárták le a tárgyalásokat" - mondta  az Európai Bizottság szóvivője hétfőn az AP hírügynökségnek. 

Nincs egyezség az IMF-fel és az Unióval

Gazdaság2010.07.18, 12:18

Megállapodás nélkül utazott vissza Budapestről Washingtonba a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, és az Európai Bizottság is elhalasztotta a magyar hitelfelülvizsgálat lezárását. Mind a két intézmény szerint "nehéz döntéseket" kell hoznia a kormánynak a költségvetési hiány csökkentése érdekében, a deficitet pedig már jövőre 3 százalék alá kell vinni. A tárgyalások felfüggesztése hétfőn könnyen lejtőre teheti a forintot.

Aláírták az orosz-szerb megállapodást a Déli Áramlatról

Archívum2008.12.25, 15:42

Dmitrij Medvegyev orosz és Boris Tadic szerb államfő szerdán Moszkvában aláírta a végleges megállapodást az átfogó orosz-szerb energiaügyi együttműködésről, amelynek keretében Szerbián is áthalad majd a tervezett Déli Áramlat földgázvezeték, a szerb NIS olajtársaság többsége pedig orosz kézbe kerül.

Nem született klímakompromisszum Gdanskban

Nagyvilág2008.12.06, 20:18

Bár a nyilatkozatok optimisták, nem született megállapodás Gdnaskban, ahol Nicolas Sarkozy az EU keleti tagállamaival tárgyalt a klímavédelmi intézkedésekről.  A volt szocialista országok azt szeretnék, ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésénél figyelembe vennék, hogy 1990 óta átalakult az ipari szerkezetük.

Kínai fürdőfejlesztésen dolgozik egy magyar cég

Archívum2008.11.28, 08:01

Kínai gyógyfürdőhely komplex fejlesztésére köt megállapodást a magyar tulajdonú Aquaprofit Zrt., amelynek számos hazai, több európai és dél-amerikai munkája után ez lesz az első ázsiai feladata - tájékoztatott a társaság elnöke.

2011-ig maradhatnak Irakban az amerikaiak

Nagyvilág2008.11.16, 18:42

Még három évig maradhatnak az amerikai csapatok Irakban, de a jövőben már nem járőrözhetnek az utcákon és nem  rohamozhatnak meg lakásokat - áll többek közt a bagdadi kormány által jóváhagyott biztonsági megállapodásban. Jelenleg több mint 150 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, az Egyesült Államok a 2003-as invázió óta több mint négyezer embert vesztett.

Finnországban készül majd a Fisker Karma

Auto2008.11.14, 11:26

A Fisker aláírta a megállapodást a Valmet Automotive-val, így jövő év végén megkezdődhet a Karma luxusautó gyártása az északi országban. A finn cég évente több mint 15 ezer darabot készíthet a hibrid négykerekűből.

Devizahitel-k�nny�t�s: 9 bank csatlakozott

Gazdaság2008.11.07, 11:20

Az �sszes nagy lakoss�gi bank belement a korm�ny �ltal kezdem�nyezett meg�llapod�sba a devizahiteleseknek ny�jtott k�nny�t�sekr�l. A Banksz�vets�g nem rajongott az �tlet�rt, de loj�lis partnere�akar lenni a korm�nynak.

Titkainkkal fizethetünk az amerikai vízumért

Itthon2008.10.16, 15:02

Látszólag minden rendben van az amerikai vízummentességről szóló megállapodással, de még az igazságügyi minisztérium sem tudja pontosan, mekkora árat kell majd fizetnünk azért, hogy vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba. A szerződésnek van több kényes pontja: az amerikaiak például kifejezetten buzdítják a magyar hatóságokat, hogy pontosabban meg nem határozott gyanús dolgokat jelentsenek, de számos olyan kiskaput is nyitva hagytak, amelyeken keresztül legszemélyesebb titkainkhoz juthat hozzá az USA.

Megvalósult George Bush vízumálma

Itthon2008.10.01, 16:42

Januártól már vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba, miután megszületett az ehhez szükséges utolsó megállapodás a két ország között. A vízummentességért cserébe Magyarország az eddiginél több adatot szolgáltat ki az állampolgárokról, de állítólag sehol nem sérül a magyar adatvédelmi norma. Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint Magyarország biztonságosabb hely lett.

Aláírták a lengyel-amerikai szerződést a rakétatelepítésről

Nagyvilág2008.08.20, 12:33

Az Egyesült Államok és Lengyelország képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Lengyelországba telepítik az átfogó amerikai rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeit.

Ül az USA a vízummentességi megállapodáson

Itthon2008.08.18, 16:46

Továbbra is egyeztetni akar két amerikai minisztérium, ezért csúszik a vízummentességgel kapcsolatos legutolsó szerződés aláírása. Az amerikai nagykövet állítja, a kiutazóknak nem kell majd megadniuk érzékeny személyes adataikat.

Bizalmat szavaztak az indiai kormánynak

Nagyvilág2008.07.22, 21:57

Megnyerte a bizalmi szavazást az indiai kormány, amelyre azért került sor, mert az Egyesült Államokkal kötött atomipari megállapodással elégedetlen kommunisták kiléptek a kormánykoalícióból. A kormány így ki tudja tölteni a négyéves ciklusát, és az atomipari egyezséget is keresztül tudja vinni.

Legális filmrészletek a YouTube-on

Techbázis2008.07.18, 10:28

Egy amerikai filmstúdió leszerződött a YouTube-bal, hogy a filmjeiből kivágott részleteket legálisan terjesszék az oldalon. A megállapodás a stúdiónak bevételt, a videomegosztónak pedig legálisan publikálható tartalmakat jelent.

Nekigyürkőzik az energiaügynek Brüsszel és Moszkva

Nagyvilág2008.07.04, 11:26

A játéktér kiegyenlítését kívánja elérni az orosz energiahordozóktól függő EU a Moszkvával kötendő új alapszerződésről folyó tárgyalásokon, amelyek pénteken kezdődtek meg Brüsszelben. Az EU-orosz megállapodást a volt szocialista, ma már uniós tagországok nehezítik, de Dmitrij Medvegyev bízik benne, hogy hosszú távon még a vízummentességről is sikerül megegyezni.

Elt�rlik a kibocs�t�i k�rtyad�jat

Gazdaság2008.07.04, 10:57

A Gazdas�gi Versenyhivatal vizsg�lat�t megel�zve a bankk�rtya-kibocs�t�sban �rintett magyarorsz�gi bankok �gy d�nt�ttek, j�lius v�g�vel felmondj�k a d�jstrukt�r�ra �rv�nyes meg�llapod�st - �rja a Napi Gazdas�g.

Mol-Transgaz megállapodás született

Archívum2008.07.01, 18:42

A Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz megállapodást kötött a két ország nagy nyomású földgázszállító rendszereinek összekapcsolásáról kedden.

Nincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között

Itthon2008.05.22, 19:37

Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről csütörtökön. Az egyeztetést június 4-én folytatják.

Izrael elvileg hajlik a fegyverszünetre

Nagyvilág2008.05.20, 22:54

Izrael elvi egyetértését adta a Gázai övezetre vonatkozó fegyverszünetre; a megállapodást Egyiptom közvetítésével hozták tető alá.

Venezuelai turistáért kubai orvost

[origo] utazás2008.05.20, 12:52

Újabb látványos epizóddal bővülnek a kubai-venezuelai kapcsolatok. Carlos Lage kubai alelnök venezuelai látogatása alkalmával a két ország közötti idegenforgalmi megállapodást írnak alá a felek.

Adatcsere-egyezményt ír alá az USA Magyarországgal

Itthon2008.05.19, 19:35

A terroristagyanús emberek személyes adatainak cseréjéről ír alá egyezményt Magyarország és az Egyesült Államok kedden, a megállapodás része az amerikai vízummentességi tárgyalásoknak.

Megegyezett Ukrajna és a Gazprom

Archívum2008.03.13, 10:30

Megállapodás született a Gazprom és Ukrajna között, s a dokumentumot csütörtökön délelőtt alá is írta Alekszej Miller, a Gazprom, valamint Oleg Dubina, az ukrán Naftogaz vezérigazgatója.

Nem tudtak megállapodni a Nabuccoról a pártok

Itthon2008.03.05, 17:40

Nem jutottak dűlőre a pártok sem a Nabuccót támogató javaslat szövegében, sem a gázvezetékek ügyével foglalkozó bizottság felállításával kapcsolatban. Sőt, arról is ellentétesen nyilatkoztak az egyeztetés résztvevői, hogy közel vannak-e a megállapodáshoz.

Magyar lépés gyorsítja a Nabucco építését

Gazdaság2008.02.20, 11:01

Magyarország elkészítette a Nabucco-projekt kormányközi egyezménytervezetét. A megállapodás operatív szervezését február elején vállalta el az ország, és azt is, hogy elindítja az egyeztetési tárgyalásokat, hogy mihamarabb megállapodás jöjjön létre.

K�sz�b�n az OTP Garancia elad�sa

Gazdaság2008.02.08, 17:35

Az OTP Bank h�tf�ig v�rhat�an v�gs� meg�llapod�sra jut az OTP Garancia Biztos�t� elad�s�r�l.

Új OMV-Gazprom megállapodás

Gazdaság2008.01.28, 13:11

Együtt működési megállapodást írt alá január 25-én Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója és Alexander Medvedev, az OAO "Gazprom" elnökhelyettese, egyben a Gazprom Export Ltd. elnöke. A két vállalat az együttműködés szerződéses kereteiben állapodott meg.

India egyre fontosabb partner

Gazdaság2008.01.25, 14:32

A magyar-indiai gazdasági kapcsolatok államközi keretei rendezettek, nyitott, vitás kérdések nincsenek. A két állam 2003. novemberben írta alá a kétoldalú beruházás-védelmi megállapodást és a megújított, kettős adóztatást kizáró egyezményt.

A maoisták visszatérnek a nepáli kormányba

Nagyvilág2007.12.23, 19:45

A maoisták beleegyeztek vasárnap, hogy visszatérnek a nepáli kormányba, miután megállapodást kötöttek a főbb politikai pártokkal, véget vetve ezzel a hónapok óta húzódó belpolitikai válságnak.

GVH: Az együttműködés kiváltja a bírságot

Archívum2007.12.21, 14:12

Versenykorlátozó megállapodást kötött egymással a budapesti Bajcsy Zsilinszky utcai kórház rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárás elnyerése érdekében a Kortex Mérnöki Iroda Kft. valamint az Olympus Hungária Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a Kortex Kft. 77 millió forint bírság megfizetésére köteles. Mivel az Olympus Kft. elsőként adott információkat a megállapodásról és végig együttműködött a GVH-val, mentesült a büntetés alól.

Nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről

Állás 20112007.12.17, 08:33

Közeledtek az álláspontok, ám nem született bérmegállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A munkáltatók 5-7 százalék közötti bérmeléssel tudnának kiegyezni, a munkavállalók a 6,5-8,5 százalék közötti sávval békélnének meg - írja a Napi Gazdaság.

Megállapodás született a klímakonferencián

Nagyvilág2007.12.15, 10:09

Megszületett közép-európai idő szerint szombaton reggel a megállapodás a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián. Végül az Egyesült Államok is csatlakozott a kialakult konszenzushoz.

Félidőre letudta magyar exportját a Gripen

Itthon2007.11.21, 10:55

Újabb, több mint 6,5 milliárd forint értékű exportot ismert el az illetékes magyar bizottság november elején a Gripen vadászgépek ellentételezésére. Ezzel a svédek gyakorlatilag teljesítették vállalt export-kötelezettségüket - tudta meg az [origo]. Pedig nem szorított a határidő: eredetileg 2015-ig kellett volna 191 milliárd forintot befektetniük Magyarországon a vadászgépek vásárlásáról szóló szerződés értelmében. Jövő év közepére viszont teljesen lezárulhat a program. Az [origo] kérte a minisztériumtól, hozza nyilvánosságra, milyen teljesítésekre bólintottak rá.

Mégis drágulhat a fővárosi távfűtés

Archívum2007.11.19, 09:17

Elakadóban vannak a tárgyalások a hosszú távú áramvásárlási megállapodás (htm) újrakötéséről a Budapesti Erőmű Zrt. (Bert) és a Magyar Villamos Művek Zrt. kereskedő cége, az MVM VK között - értesült a Világgazdaság. Végső esetben Budapest távfűtése is veszélybe kerülhet.

Kesztyűs kézzel terelgette a Gripent a kormány

Itthon2007.11.16, 19:24

Feloldotta a titkosítását, és átadta az [origo]-nak a Gripen-beszerzés ellentételezési megállapodását a gazdasági tárca. A múlt héten kértük, hogy betekinthessünk a 191 milliárdos programról szóló szerződésbe, amely az adatvédelmi ombusman szerint közérdekű és így nyilvános. A 2001-ben kötött megállapodás kevés konkrétumot ír elő a svédeknek arra nézve, hogyan teljesítsék az ellentételezési kötelezettségüket. Voltak ugyan preferált területek és iparágak, de gyakorlatilag szabad kezet kaptak az üzletkötésre.

Elmarad a sertéstenyésztők demonstrációja

Archívum2007.11.12, 12:06

Várhatóan elmarad a sertéstartók november 15-re tervezett országos demonstrációja, mivel megszületett a megállapodás a sertéstartók és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízottai között. Ezt Gráf József agrárminiszter, valamint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), illetve a Magyar Parasztszövetség képviselői közös sajtótájékoztatón jelentették be hétfőn.

Megszületett a megállapodás Musarraf és Bhutto között

Nagyvilág2007.10.04, 21:51

Megszületett a hatalom megosztásának a lehetőségét megteremtő megállapodás a nemzeti megbékélésről Pervez Musarraf pakisztáni államfő és Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök között - közölték hivatalos források csütörtökön.

Marad az erős állam az új egészségbiztosításban

Itthon2007.09.25, 08:54

Kedd reggel pontosította a szabad demokrata Horn Gábor a szocialista Kökény Mihály hétfő esti bejelntését a koalíciós pártok egészségbiztosítási rendszerről szóló megállapodásáról. Horn szerint ugyanis nem a megyerendszerre épül az új egészségbiztosítási rendszer. Kökény Mihály hétfő este jelentette be: egyezség született az egészségbiztosításról, amelynek szerinte a megye lesz az alapja.

Sz�lesebb egy�ttm�k�d�s az Erste �s az Union k�zt

Gazdaság2007.11.06, 16:24

Mag�n-nyugd�jp�nzt�ri egy�ttm�k�d�ssel b�v�lt augusztust�l az UNION Biztos�t� �s az Erste Bank strat�giai meg�llapod�sa, amelynek l�nyege, hogy a biztos�t� �rt�kes�t�si h�l�zat�n kereszt�l is be lehet l�pni az Erste Bank Orsz�gos Nyugd�jp�nzt�rba - k�z�lte a k�t t�rsas�g.

Közösen kutat a Mol és az INA

Gazdaság2007.09.01, 14:26

A Dráva-mentén végez közös szénhidrogén-kutatásokat a Mol és az INA; az erről szóló megállapodást szombaton a Zala megyei Bázakerettyén írták alá a két cég vezetői.

Megőrizheti az USA a légiutasok adatait

Nagyvilág2007.07.19, 17:10

A tagországok képviselői is rábólintottak a légiutasok adatairól létrejött EU-USA megállapodásra. Ennek értelmében az amerikaiak 15 évig tárolhatják az Egyesült Államokba tartók adatait: nevét, címét és étkezési szokásait. Az amerikai példát hamarosan követi az EU is.

Részletekbe is belement Kóka és Gyurcsány

Itthon2007.07.01, 21:57

Lesz értékalapú ingatlanadó, dönteni fognak a nyugdíjkorhatár emeléséről és javítani akarják az ügynökmúlt kutathatóságának feltételeit - egyebek mellett ez is kiderül a koalíciós szerződés kiegészítéséből, amelyet vasárnap írt alá az MSZP és az SZDSZ elnöke. A dokumentum szokatlanul részletesen tartalmazza a két párt megállapodását.

Lehet megállapodás az egészségbiztosításról

Itthon2007.06.23, 13:17

Hiller István, az MSZP alelnöke jó esélyt lát arra, hogy a vasárnapi koalíciós egyeztetésen megállapodjanak az egészségbiztosítás átalakításáról. Erről a politikus szombaton Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.

Ismét meghiúsult a világkereskedelmi alku

Archívum2007.06.21, 17:27

Megállapodás nélkül értek véget azok a legutóbbi tárgyalások, amelyek egy új, globális kereskedelmi alkut voltak hivatottak megalkotni. A WTO ezzel gyakorlatilag fél évtizede képtelen a saját maga által meghatározott célt elérni a tárgyalófelek kompromisszumképtelensége miatt.

Bush most már megállítaná a felmelegedést

Nagyvilág2007.06.01, 10:40

Új hosszútávú megállapodást sürgetett a klímaváltozásért felelős gázok kibocsátásának csökkentéséről George Bush. Az amerikai elnök találkozókra hívná a 14 legnagyobb szennyező országot. A BBC szerint ugyanakkor terve elsősorban kibúvó az alól, hogy a jövő heti G8-csúcson elfogadja a német kezdeményezést, amely drasztikus szennyezéscsökkentést szorgalmaz.

E.ON: Nincs probléma a Gazprom-ügylettel

Gazdaság2007.05.23, 12:31

Nincsenek olyan leküzdhetetlen akadályok az E.ON és a Gazprom között, ami miatt kudarcba fulladna az együttműködés a két vállalat között - jelentette ki szerdán esseni sajtótájékoztatóján a német E.ON Ruhrgas vezérigazgatója. Burkhard Bergmann kijelentette, hogy a két vállalat folytatja a tárgyalásokat a megállapodás véglegesítéséről.

Befulladt az EU-orosz partnerség

Nagyvilág2007.05.21, 16:23

Elhalasztották az új partnerségi megállapodás megkötését az Európai Unió és Oroszország között. A felek Szamarában tartottak csúcstalálkozót a hétvégén, ám semmilyen kérdésben nem sikerült dűlőre jutniuk. Az egyetlen eredmény, hogy volt csúcstalálkozó.

EU-Orosz vízumkönnyítési megállapodás született

Nagyvilág2007.04.19, 21:43

Végleg jóváhagyta az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást és toloncegyezményt az EU a bel- és igazságügyi tanács luxembourgi ülésén lezajlott csütörtöki szavazással.

Szabad kereskedelmi egyezmény született

Archívum2007.04.02, 17:57

Az Amerikai Egyesült Államok és Dél-Korea 10 hónapos tárgyalássorozat után szabad kereskedelmi megállapodást írt alá. A megállapodás, amely még törvényhozói jóváhagyásra vár, a legnagyobb jelentőségű egyezmény az 1992-ben létrehozott észak-amerikai szabad kereskedelmi megállapodás (NAFTA) óta.

Gyurcsány jövedelemmegállapodást kötne

Gazdaság2007.03.08, 09:15

A jövedelemtermelés, a bérnövekedés, a foglalkoztatás és az infláció folyamatait összehangoló, átfogó jövedelempolitikai megállapodásra tett javaslatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A terv fogadtatása változó.

Kövér a hevesi történetről kérdezi az MSZP-t

Itthon2007.03.08, 17:54

A kiugrott fideszes képviselő segítségével Heves megyében megválasztott szocialista közgyűlési elnökről kérdezi Kövér László fideszes politikus az MSZP Országos Választmányának elnökét. Kövér kíváncsi, hogy a nagyobb kormánypárt elfogadhatónak tartja-e, ami történt. Simon Gábor szerint Kövér Lászlónak a Fidesz képviselőinek kellett volna címeznie a levelét, az MSZP Heves megyei szervezete semmiféle megállapodást nem szegett meg.

Az utolsó utáni pillanatra marad az OÉT-alku

Gazdaság2007.01.26, 12:37

Továbbra sem született megállapodás a mininmális béremelésről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A bérajánlásról október vége óta vitatkoznak a munkaadók, a szakszervezetek és a kormányoldal. Amennyiben január 31-ig sem sikerül megegyezni, nem nagyon lenne értelme további tárgyalásokat folytatni, mert időközben már létrejönnek az ágazati, és az egyes munkahelyi megegyezések.

Balkánivá válik a CEFTA

Gazdaság2006.12.19, 19:01

A Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) új tagokkal való bővítéséről írtak alá megállapodást kedden Bukarestben az érintett, főként balkáni országok képviselői. A bővítéstől azt remélik, hogy növekszik a gazdasági együttműködés a dél-európai térségben és több külföldi tőke áramlik a régióba. Az egyezmény várhatóan 2007. május 1-jén lép életbe.

Békén hagyja a vatikáni szerződést a kormány

Itthon2006.11.28, 12:51

Változatlan marad a vatikáni szerződés, miután a megállapodás felülvizsgálatára létrehozott bizottság szerint nincs szükség módosításra. A szerződést főleg az SZDSZ bírálta korábban, a szocialista Hiller István azonban kijelentette: "A vatikáni szerződés érvényes és érvényben is marad."

Félgőzzel védi az EU a légi utasok személyes adatait

Nagyvilág2006.10.06, 17:06

Megállapodásra jutott egymással a légi utasok adatainak kiszolgáltatásáról az Egyesült Államok és az Európai Unió. A megállapodás pontos részletei egyelőre nem ismertek, de annyi kiderült, hogy kompromissznos - és ideiglenes - megoldás született. Az új egyezség ugyanis csak jövő nyárig érvényes. A magyar igazságügyi tárca képviselője szerint alkotmányos szempontból egyelőre elfogadhatónak tűnik a szöveg, egyes EP-képviselők ugyanakkor arról beszélnek, hogy az EU beadta a derekát polgárai jogainak kárára.

GVH: együttműködés a Nemzetbiztonsággal

Archívum2006.09.07, 11:39

A Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködését rögzítő megállapodást írnak alá, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló jogszabály rendelkezései alapján.

Partnerségi megállapodást kötött a NATO Afganisztánnal

Nagyvilág2006.09.07, 10:04

Partnerségi és együttműködési megállapodást írt alá szerdán a NATO Afganisztánnal, ami megerősíti az észak-atlanti szövetség hosszú távú elkötelezettségét a közép-ázsiai ország stabilitása és védelme iránt.

Tiltás ellenére segíti az indiai atomprogramot az USA

Nagyvilág2006.07.27, 18:16

Elfogadta azt a megállapodást az amerikai törvényhozás alsóháza, melynek értelmében az USA támogatást nyújt Indiának polgári nukleáris programjához. Az Egyesült Államok annak ellenére nyújt segítséget Indiának, hogy az nem írta alá a nemzetközi atomsorompó-egyezményt.

Oroszország csatlakozik a WTO-hoz

Archívum2006.07.13, 14:30

Oroszország és az Egyesült Államok megállapodott a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) való orosz tagfelvételt lehetővé tevő legfontosabb kérdésekről, a megállapodást két napon belül aláírhatják - közölte az orosz pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin.

Gyurcsány a gazdasági megállapodásokról tárgyalt Putyinnal

Itthon2006.07.10, 22:36

A gazdasági megállapodások teljesüléséről tárgyalt a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel hétfői telefonbeszélgetésén. Gyurcsány és Putyin utoljára egy hónapja folytatott hasonló beszélgetést.

Izrael elutasítja a palesztin nemzeti egyetértési megállapodást

Nagyvilág2006.06.29, 20:03

Határozottan elutasította az izraeli külügyminisztérium csütörtökön a palesztin nemzeti egyetértési megállapodást, amely burkoltan ismeri el Izrael létezését és amelyet a Hamász is aláírt.

A levegőben már barátkozik Kína és Tajvan

Nagyvilág2006.06.14, 12:03

Rendszeres, közvetlen repülőjárat indul Tajvan és több kínai város között. A két ország alkalmi teherszállítási megállapodást is kötött. Kína nem ismeri el Tajvan önállóságát, a két ország között állandó diplomáciai kapcsolat nincs.

Aláírták a koalíciós megállapodást

Itthon2006.05.29, 12:11

Hivatalosan is megkötötte a koalíciós kormányzásról szóló megállapodást az MSZP és az SZDSZ, és egyben megismételték, hogy elkötelezettek a nagy reformok mellett. A három SZDSZ-es miniszteren kívül egyelőre továbbra sem tudni hivatalosan, kik lesznek tagjai a koalíciós kormánynak. A kivétel Gráf József agrárminiszter, akit már megerősített posztján Gyurcsány.

A BitTorrenten árulná filmjeit a Warner

Archívum2006.05.09, 17:26

Az amerikai filmstúdió kedden jelentette be, hogy megállapodást kötött a BitTorrent céggel, melynek keretében hamarosan a társaság - kalózok által is gyakran használt - fájlcserélő rendszerein keresztül is értékesíteni filmjeit - legálisan.

Rendeződhet a dárfúri helyzet

Nagyvilág2006.05.05, 21:28

Aláírta pénteken Abujában a szudáni kormány és a legerősebb dárfúri ellenzéki frakció a tartomány békéjéről rendelkező megállapodást.

Idén százezer orosz érkezhet

[origo] utazás2008.02.05, 16:09

Magyarország százezernél több orosz turistára számít az idén a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviseletének vezetője szerint. Az idei évben vízumkönnyítési megállapodást köthet Oroszorság és Magyarország.

Ukr�n le�nyt v�s�rolhat az OTP Bank

Gazdaság2006.04.26, 20:06

A Bloomberg szerint megsz�letett a meg�llapod�s arr�l, hogy az OTP Bank megveheti a Raiffeisen International egyik ukr�n le�nybankj�t, a JSCB-t. Az OTP Bank viszont nem er�s�tette meg a h�rt.

Meglepte a sztrájkszervezőt Demszky bejelentése

Itthon2006.03.09, 15:22

Megszűnt a sztrájkfenyegetettség, a BKV és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokon tisztázódtak a főbb kérdések - mondta csütörtökön Demszky Gábor. Meglepve hallotta mindezt az [origo]-tól a dolgozói érdekképviselet elnöke, aki szerint még nincs megállapodás.

Az MSZP kampánya mellé álltak a szakszervezetek

Itthon2006.02.21, 17:54

A mostani kampányban is együttműködik az MSZP a szakszervezetekkel - az erről szóló megállapodást kedden írta alá Gyurcsány Ferenc és 38 érdekképviseleti szervezet.

Forma 1-jegyek üdülési csekkért

[origo] utazás2008.02.14, 16:14

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Hungaroring Sport Rt. megállapodása értelmében idén a magyarországi Forma 1-es futam jegyeinek megvásárlásához is felhasználható lesz az üdülési csekk.

A magyar tudomány a gazdaságért és a társadalomért

Mindentudás egyeteme2006.02.10, 09:19

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnköi Hivatal 2003-ban kötött három évre szóló stratégiai megállapodást. 2006. február 9-én a programban résztvevők a 2004-2005-ös évben elért eredményeikről tájékoztatták az érdeklődőket és a sajtó képviselőit.

Lengyelország is rábólintott a kedvezményes áfára

Nagyvilág2006.02.02, 08:40

Több napos huzavona után Lengyelország beleegyezett abba, hogy nem vétozza meg a munkaigényes szolgáltatások kedvezményes áfa-lehetőségének meghosszabbításáról, a múlt héten született, uniós megállapodást.

Nincs megállapodás a kisebb parlamentről

Itthon2006.01.18, 15:45

Ismét a kisebb parlamentről tárgyaltak a pártok képviselői szerdán, megállapodás ezúttal sem született. Így már nincs esély arra, hogy még ebben a ciklusban megállapodás szülessen, amelyet 2010-től már alkalmazni is lehetne.

Megállapodtak az ENSZ költségvetéséről

Nagyvilág2005.12.24, 10:33

Az ENSZ 3,798 milliárd dolláros kerettel gazdálkodhat a következő két esztendőben. A megállapodás hosszas, kemény viták és egyezkedések végére tett pontot.

A Hamász felmondta a tűzszünetet Izraellel

Nagyvilág2005.12.09, 19:23

Nem újítja meg a tűzszünetet Izraellel a Hamász radikális palesztin szervezet, miután a szóban kötött izraeli-palesztin fegyvernyugvási megállapodás az év végén lejár - jelentette be pénteken Damaszkusz közelében Háled Mesal, a Hamász politikai vezetője.

A lengyel áramszerződéseket is vizsgálja az EU

Nagyvilág2005.11.28, 12:46

Magyarország mellett Lengyelország esetében is vizsgálja a hosszú távra szóló áramszerződéseket az Európai Bizottság. A brüsszeli intézmény szerint ugyanis ezek a megállapodások biztos megtérülést és nyereséget jelentenek az áramtermelő cégek számára, márpedig ez sértheti az unión belüli piaci versenyt.

Aláírták a nagykoalíciós megállapodást Németországban

Nagyvilág2005.11.18, 13:28

Németországban utoljára 1966-ban léptek kormányzati szövetségre a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták. A megállapodás értelmében a kancellári posztot a kereszténydemokrata párti Angel Merkel töltheti be.

Megszületett a német nagykoalíciós megállapodás

Nagyvilág2005.11.11, 19:34

A péntek este tető alá került körülbelül 130 oldalas megállapodás részleteit később ismertetik, de annyi már biztosnak tűnik, hogy adóemelés nélkül nem ússzák meg a német polgárok. A gazdasági élet és a szakszervezetek vezetői részéről elhangzott első reagálások kedvezőtlenek.

Bezárt a Grokster fájlcserélő

Archívum2005.11.09, 13:02

A Grokster, az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb - törvénytelenül működő - peer-to-peer fájlcserélő rendszere megállapodást kötött a Metro-Goldwyn-Mayer Studióval, melynek értelmében beszünteti tevékenységét.

Gyurcsány: Magyarország nem akarja Erdélyt

Nagyvilág2005.10.21, 12:25

Magyarország nem akarja Erdélyt, mert tudja, milyenek az aktuális politikai realitások - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közös román-magyar kormányülés után. A megbeszélésen több megállapodás is született, melyek a vállalkozások kölcsönös támogatásán, az informatikai együttműködésen és a belügyminisztériumi megállapodásokon át a környezetvédelemig terjednek.

Vírusirtót ad okostelefonjaihoz a Nokia

Techbázis2005.10.06, 13:26

A finn mobilgyártó és a Symantec megállapodást kötött arról, hogy a közeljövőben az amerikai cég szállítja az antivírus-szoftvereket a Nokia leginkább fenyegetett okostelefonjaihoz.

Nincs költségvetési megállapodás az EU-csúcson

Nagyvilág2005.06.17, 23:55

Nem sikerült elérni a költségvetési megállapodást péntek késő este az Európai Unió állam- és kormányfőinek félévzáró találkozóján Brüsszelben.

Szűk határidő miatt aggódik a Világkereskedelmi Szervezet

Archívum2005.05.04, 11:33

Rohamtempóban kezdenek tárgyalásokat Párizsban szerdán a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagjai. A szervezetnek három hónapja maradt, hogy tető alá hozza a fejlődő országok segítését célzó kereskedelmi egyezményét. A megállapodásnak már tavaly el kellett volna készülnie, de rendre megbukott a legfejlettebb és a fejlődő országok ellentétein.

Megújították a magyar-román gazdasági megállapodást

Gazdaság2005.04.26, 14:51

Aláírták a megújított magyar-román gazdasági együttműködési megállapodást kedden Budapesten. Magyarország számára Románia az Európai Unión kívüli országok közül az első számú exportpartner.

Jerikó formálisan is a palesztinoké

Nagyvilág2005.03.16, 19:17

Hivatalosan is palesztin kézbe került szerdán a ciszjordániai Jerikó biztonsági ellenőrzése, miután az erről szóló megállapodást mindkét fél, Izrael és a Palesztin Hatóság is aláírta - közölték az izraeli és palesztin fegyveres erők illetékes parancsnokai.

Az EU nem örül Montenegro kiválási terveinek

Nagyvilág2005.03.04, 13:29

Hűvösen fogadta az Európai Unió a montenegrói vezetés függetlenedési törekvéseit: a szervezet kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana csütörtökön Brüsszelben megbeszélést folytatott Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnökkel, s ezt követően közölte, hogy az EU a közös államot, Szerbia-Montenegrót létrehozó 2002-es megállapodás mellett van.

Megszületett az izraeli-palesztin tűzszünet

Nagyvilág2005.02.07, 23:12

Izraeli-palesztin megállapodás született hétfőn arról, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök keddi sarm-es-sejki találkozóján "teljes és kölcsönös" tűzszünetet jelentenek be a szemben álló felek között.

Iránnal kötött gazdasági megállapodást Magyarország

Archívum2005.02.07, 16:17

Kormányközi gazdasági együttműködési megállapodást írtak alá a magyar és az iráni gazdasági minisztériumok képviselő hétfőn Budapesten. A cél az, hogy újjáélesszék a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

Ausztrália forgalmazhat Tokay-t

Archívum2005.01.11, 08:19

Az EU és Ausztrália körvonalazódó megállapodás engedélyezné, hogy Ausztrália előállítson és forgalmazzon Tokay néven borféleségeket belföldön és külföldön egyaránt - írja keddi számában a Világgazdaság.

Megállapodás a Stalingrad európai kiadásáról

Techbázis2004.12.22, 15:05

A Black Bean kiadóját érte az a megtiszteltetés, hogy eljuttathatja az Oroszországon kívül, elsősorban Európa nyugati felében élő játékosokhoz a Stalingrad című stratégiai programot. A DTF Games fejlesztése sikerét többek között a remek Blitzkrieg játékmotor módosított változatának köszönheti.

A Vatikán kiállt a magyar püspökök mellett

Itthon2004.12.21, 18:54

A Vatikán budapesti képviselete kedden közleményben számolt be Gurcsány Ferenc miniszterelnök vatikáni látogatásáról. A pápai közlemény szerint Sodano bíboros a kormányfőnek elmondta: a Szentszék kiáll a magyar püspökök mellett.  Sodano szóvá tette, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a Vatikánnal 1997-ben kötött megállapodást.

Megállapodás a Painkillerrel kapcsolatban

Archívum2004.11.24, 09:42

Szerződést kötött egymással a DreamCatcher Interactive, valamint a számítógépes játékosok versenyeit szervező Cyberathlete Professional League, hogy a továbbiakban a CPL-t illeti meg minden olyan verseny szervezésének a joga, melynek résztvevői a Painkillerrel játszanak.

Újabb közeledés az EU és a balkáni államok között

Nagyvilág2004.11.22, 22:24

Megállapodást írt alá az Európai Unió hétfőn Brüsszelben öt balkáni országgal, Albániával, Horvátországgal, Macedóniával, Szerbia-Montenegróval és Bosznia-Hercegovinával, amelyek így bekapcsolódhatnak több gazdasági és szociális jellegű uniós programba.