Malév

címke rss

Vesz�lyben az �n�ll� B�T

Gazdaság2007.02.12, 19:08

Fesz�lt a helyzet a budapesti �s b�csi t�zsde k�z�tt, miut�n a Mal�v t�zsdei bevezet�se is k�tba esett. Idehaza t�z �ve nincs �j �llami c�g a parketten.

Eredményes a Malév privatizációja

Gazdaság2007.02.08, 17:56

Érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a Malév Zrt. privatizációs folyamatát az ÁPV Zrt. igazgatósága a csütörtöki ülésén. A nyertes a tárgyalásos eljárás záró szakaszába egyedüliként meghívott AirBridge Zrt. lett.

Februárban lezárulhat a Malév magánosítása

Gazdaság2007.02.08, 16:18

Veres János pénzügyminiszter reálisnak tartja, hogy még februárban lezáruljon a Malév privatizációja. A kormány hozzájárul az ÁPV Zrt. igazgatósága által tett javaslathoz, hogy a Malév vagyonelemei egy állami vagyonkezelőhöz kerüljenek és ezekért a Malév használati díjat fizessen, így fokozatosan térüljön meg a Malév államilag garantált hitelállománya.

Jól sikerült az easyJet első negyedéve

Gazdaság2007.02.07, 16:05

A tavalyi jó üzleti év után sikeresen vette folyó üzleti évének első negyedét is az easyJet: forgalma 14,9 százalékkal 366,2 millió fontra nőtt, szállított utasai száma 9,8 százalékkal, 8,1 millióra emelkedett a korábbi 7,4 millióról.

A Malév vevőjelöltje cáfolja az eladósodását

Archívum2007.01.29, 13:43

Légből kapottnak nevezte a Malévra pályázó AirBridge Zrt. fő részvényese az eladósodottságáról megjelent híreket. Borisz Abramovics hétfőn anyiléatkozott az MTI-nek.

Az Airbridge veheti meg a Malévot

Gazdaság2007.01.26, 13:45

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága csütörtökön úgy döntött, hogy csak az Airbridge Zrt.-t hívja meg a Malév privatizációs pályázatára kiírt tárgyalássorozat utolsó szakaszára, a litván LAL Investiciju Valdymas céggel pedig nem tárgyal tovább.

Nem csökkenthető a hiány a Malév árából

Gazdaság2007.01.19, 08:25

A Malév eladásából származó bevétellel nem csökkenthető a költségvetés hiánya. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint a Malév eladásának jelentőségét nem az egyszer befolyó összegben, hanem az államilag garantált hitelektől való szabadulásban látják. Az ÁPV Zrt. két vevővel tárgyal, azonban a Malév eladására nincs határidő.

Abramovics meghagyná a Malév önállóságát

Gazdaság2007.01.17, 10:03

A kapacitás növelésével meg lehetne oldani a Malév problémáit a cégre aspiráló AirBridge tulajdonosa szerint. Borisz Abramovics úgy véli, a privatizáció lezárása után a társaságnak 30-50 millió dollár azonnali tőkeinjekcióra van szüksége - mondta el a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

Őrizetbe vették a fenyegetőző Malév-utast

Itthon2007.01.04, 18:37

Őrizetbe vették azt az albán férfit, aki a ferihegyi repülőtéren csütörtök délután bombarobbantással fenyegetőzött. A férfi miatt másfél órás késéssel szállt fel két Malév-gép.

Hazatért Bangkokból három magyar sérült

Itthon2007.01.02, 10:52

Kedd reggel hazaérkezett Bangkokból három magyar, akik megsérültek a thai fővárosban szilveszterkor elkövetett robbantásos merényletekben. Ők könnyebb sebesülést szenvedtek, negyedik társuk azonban egyelőre nem jön haza: súlyos sérülését egy bangkoki kórházban kezelik. A négy magyar sérült közül három Malév-alkalmazott.

Tartható az éves terv a Danubiusnál

Archívum2006.11.28, 18:38

A szeptember-októberi utcai megmozdulások az utószezont érintették, ezért a Danubius Hotels éves terve a várakozások szerint nagyságrendileg tartható - mondta Parti János, a szállodatársaság marketing- és értékesítési igazgatója kedden.

Bővül a Malév Interline-partnereinek száma

[origo] utazás2006.11.28, 13:04

A Malév eddig 17 légitársasággal kötött interline-megállapodást arról, hogy a papírjegy mellett elektronikus jegyet is kibocsáthatnak egymás járataira, 2008 elejétől pedig a Malév-utasok végleg elbúcsúzhatnak a papírjegyektől - közölte a légitársaság.

Közvetve orosz állami kézbe kerülhet a Malév

Archívum2006.11.21, 12:25

Huzakodnak Oroszországban a Malévra pályázó AiRUnion légiszövetség tulajdonosi szerkezetén. Amennyiben az orosz vagyonügynökség kerül ki győztesen a vitából, lehetséges, hogy a Malév orosz állami irányítású cég kezébe kerül. A társaság magántulajdonosainak pont azért volna egyébként szüksége a Malévra, hogy kitörhessenek az állami kontroll alól.

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Itthon2006.10.26, 15:31

Vasárnap hajnali három órakor visszaállítják egy órával az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a téli időszámítás. A MÁV belföldi közlekedését, a Volán, illetve a Malév járatainak menetrendjét nem érinti az óraigazítás, a nemzetközi vonatok pedig Magyarországon várják be indulási idejüket.

Újra fogad a Heathrow kettes terminálja

Nagyvilág2006.10.11, 00:20

Gyanús, gazdátlan csomag okozott jelentősebb terrorriadót kedden a londoni Heathrow repülőtér kettes terminálján, amelyet a Malév repülőgépei is használnak, de az esti budapesti járatok rendben megérkeztek. A Scotland Yard egy személyt őrizetbe vett.

Megsérült egy Malév-gép Münchenben

Nagyvilág2006.09.28, 13:22

Összeakadt egy Malév-géppel egy másik repülőgép a müncheni repülőtéren. A magyar gépnek megsérült a magassági kormánya, de személyi sérülés nem történt.

Feltételekkel továbbértékesíthető Ferihegy

Archívum2006.09.20, 08:11

Jóváhagyja a Budapest Airport továbbértékesítését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., ha az új vevő a jelenlegi szerződésben szereplő összes kötelezettséget átvállalja. A Malév privatizációs pályázatát a múlt héten hirdette meg a privatizációs szervezet.

A Malév újra repül Bejrútba

[origo] utazás2008.02.14, 14:43

A Malév 2006. szeptember 19-től újraindítja menetrend szerinti járatait Bejrútba - közölte a légitársaság. Az új járatra már vásárolhatók jegyek.

Az oroszok megvennék a Malévot

Gazdaság2006.09.13, 11:16

Sokadszorra próbálja az állam pénzzé tenni a Malévot. A légitársaságot csak az elmúlt évben kétszer próbálták eladni, sikertelenül. A privatizációt eddig leginkább az akadályozta, hogy a légitársasággal több tízmilliárdos adósságállomány jár hozományként, ez pedig nemigen hozta meg a befektetők kedvét a vásárláshoz. Az [origo] információja szerint a Borisz Abramovics nevével fémjelzett AirBridge ismét versenybe száll a légitársaságért.

Eladásra hirdetik a Malévot

Gazdaság2006.09.12, 12:02

Privatizációra hirdeti a Malév 99,950 százalékát az ÁPV Rt. A keddi sajtóban megjelent hirdetések szerint az állami vagyonkezelő november 3-ig várja az ajánlatok benyújtását. A részvénypakett névértéke közel 3,5 milliárd forint. Az ajánlattevőknek tőkeemelést kell végrehajtani a légitársaságban, és kötelezettséget kell vállalniuk a Malév hitelállományának átvállalására. Elemzői vélemény szerint nem várható jelentős bevétel a nemzeti légitársaság eladásától.

Három kényszerleszállás Ferihegyen

Itthon2006.09.07, 07:00

Három repülőgép, köztük a Malév két menetrendszerinti járata hajtott végre kényszerleszállást a Ferihegyi repülőtéren szerda este néhány óra leforgása alatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ügyeletese.

Már most kétmillió utas a Malévnál

[origo] utazás2008.02.14, 16:12

A Malév menetrendszerinti forgalma az idén az első félévben 14 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban, a légitársaság augusztus 31-én, a tavalyinál mintegy egy hónappal korábban köszöntötte kétmilliomodik fizető utasát - közölte a légitársaság.

Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.07, 16:17

A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.

Könnyítés a Londonban átszálló utasoknak

[origo] utazás2008.02.08, 16:19

A Malév keddtől könnyítéseket léptet életbe a Londonban átszálló utasainak: szigorú feltételek mellett már felvihetnek a repülőgép fedélzetére kézipoggyászt - mondta a magyar légitársaság szóvivője a távirati irodának.

Enyhített a terrorveszély miatti szigoron a Malév

Itthon2006.08.14, 22:14

Keddtől a Malév Londonban átszálló utasai ismét felvihetnek a repülőgép fedélzetére kézipoggyászt, de továbbra sem lehet semmiféle folyadék, aerosol vagy zselé a táskákban. A New York-i járatnál viszont hétfőtől már nem lehet sprayt sem felvinni a fedélzetre. A szigorú biztonsági intézkedésekre azért van szükség, mert múlt csütörtökön a brit rendőrség bejelentette, hogy több repülőgép ellen terroristák merényletet terveztek.

Nem kapnak pénzt a terrorveszély miatt pórult járt utasok

Nagyvilág2006.08.13, 09:25

Nem jár kártérítés a londoni események miatt csütörtökön törölt repülőjáratok utasainak. A terrorfenyegetettség bejelentése, majd a járatok törlése ugyanis a vis maior kategóriába tartoznak. Az utasoknak így be kell azzal érniük, hogy a repülőtársaságok ingyen átfoglalást ajánlottak fel.

Megkóstolják a bébiételt a londoni gépeken

Itthon2006.08.10, 23:31

A londoni terrorkészültség miatt a Malév összevonta a Londonba tartó repülőgépeit, és egy gépen indította útnak az utasokat, a British Airways pedig törölte minden járatát. A londoni átszállással repülő utasok nem vihetnek fel kézipoggyászt a gépek fedélzetére, a csecsemőkkel utazó szülőkkel pedig megkóstoltatják a fedélzetre szánt bébiételeket. Az angliai repülőgépek ellen tervezett merényletkísérletek miatt egyéb biztonsági intézkedéseket nem vezettek be Magyarországon. Csütörtök este egy gazdátlan csomag miatt kiürítették a 2B terminált.

A Malév mindenkit hazahoz Damaszkuszból

[origo] utazás2008.02.08, 18:59

A Malév szükség esetén rendkívüli járatokat indít Damaszkuszba, és mind a menetrend szerinti, mind a rendkívüli járatokkal Budapestre hoznak mindenkit, akinek bejrúti vagy damaszkuszi érvényes Malév jegye van - tájékoztatott a nemzeti légitársaság.

Fogyasztóvédelmi per a Malév ellen

[origo] utazás2008.02.08, 18:36

Pert indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Malév ellen, mert a légitársaság - a Fővárosi Bíróság korábbi, elmarasztaló ítélete ellenére - továbbra is külön díjat számít fel repülőjegy vásárlása esetén - derül ki a szövetség közleményéből.

Menekülnek a turisták Libanonból

[origo] utazás2008.02.08, 19:19

Két magyar turista kért segítséget a szegedi TUI Utazási Központ Aquamount Travel utazási irodájától, hogy hazautazhassanak Libanonból - közölte Lehota Andrea, a cég értékesítője.

Törölhetik a Malév bejrúti járatát

[origo] utazás2008.02.08, 19:21

A Malév csak abban az esetben indít járatot a libanoni fővárosba, ha a helyzet normalizálódik, illetve az utasok biztonsága garantált - közölte Németh Krisztina, a Malév szóvivője csütörtökön azután, hogy reggel izraeli rakétatámadás érte a bejrúti nemzetközi repülőteret.

A Malév utasait nem érinti a spanyol pilótasztrájk

[origo] utazás2008.02.11, 15:11

A spanyolországi Iberia légitársaság pilótáinak sztrájkja nem érinti a Malév járatokat, tájékoztatta Németh Krisztina, a Malév kommunikációs vezetője a távirati irodát.

A British Airways az év légitársasága

[origo] utazás2008.02.11, 17:26

A British Airways (BA) kapta a 2006. év légitársasága díjat a légiközlekedési szaktekintélyének számító Skytrax-tól, ami a magyar utasoknak is referencia, hiszen a BA és a Malév nemrégiben kötött székmegosztási megállapodás alapján a Malév-utasok a BA járatain is utazhatnak Londonba.

Indul a Berlin-Balaton légijárat

[origo] utazás2008.02.12, 14:01

A Magyar Turizmus Zrt. és a Malév közös kampányt indított a Balaton népszerűsítésére a német fővárosban - derül ki az társaság közleményéből.

Ősztől nem repül Heathrow-ra a Malév

[origo] utazás2008.02.12, 14:33

A Malév és British Airways a hétvégén bejelentette, hogy székmegosztási (code share) megállapodást kötött, ami döntő lépés a magyar nemzeti légitársaságnak a oneworld légiszövetséghez történő csatlakozásában. A Malév ugyanakkor értékesítette a londoni Heathrow repülőtéren meglévő leszállási jogait, így a társaság gépei novembertől Gatwicken szállnak le.

Malév, EasyJet, Wizz Air a sorrend Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.04, 15:38

Az év első három hónapjában a legtöbb utasa a Malévnak, az EasyJetnek és a Wizz Airnek volt Ferihegyen, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Az előző év hasonló időszakában a Malév és az EasyJet mögött a német Lufthansa volt a harmadik.

A legtöbb utas a Malévot választotta

Archívum2006.05.24, 14:56

Az év első három hónapjában a legtöbb utasa a Malévnak, az easyJetnek és a Wizz Airnek volt Ferihegyen - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsjelentéséből.

Robbanás volt az isztambuli reptéren

Nagyvilág2006.05.24, 17:07

Robbanás okozhatta azt a tüzet, ami miatt szerdán kora délután korlátozták a légiforgalmat az isztambuli nemzetközi repülőtéren. Az áldozatok számáról megoszlanak a vélemények. A Malév gépe rendben leszállt.

A Malév a legpontosabb légitársaság

[origo] utazás2008.02.04, 17:39

Az Európai Légitársaságok Szövetségének (Association of Eurpean Airlines, AEA) első negyedévi összesítése szerint a Malév a legpontosabb európai légitársaság - közölte a nemzeti légitársaság pénteken.

Egyre többen választják a Malévot

[origo] utazás2008.02.05, 15:33

A Malév menetrend szerinti járatain az idén az első negyedévben 11,7 százalékkal utaztak többen, mint egy évvel korábban, a járatok telítettsége 3 százalékkal, a repülésből származó bevétel pedig a tervet meghaladóan, 19 százalékkal nőtt - közölte a légitársaság.

Vb-lázban a légitársaságok

[origo] utazás2008.02.05, 15:50

Idén nyáron is bővülő légijárat-kínálatra számíthatnak a külföldre utazók. A társaságok többsége a tengerpartokra vezető útvonalakat erősíti, de készülnek a németországi foci vb-re is.

Négy területre irányul az oroszországi export

Gazdaság2006.02.28, 10:10

Az agrárium, az egészségügy, a lakásügy és az oktatás áll majd a kedden érkező orosz delegációval folytatott tárgyalások középpontjában.

Malév-géppel érkeznek a sárospataki könyvek

Itthon2006.02.22, 18:41

A Malév menetrendszerű moszkvai járatával érkeznek haza a a sárospataki református kollégium kötetei, melyek a II. világháborús jóvátétel részeként kerültek a Szovjetunióba.

Váradi József: A Wizz Air megelőzi a Malévot

Vendégszoba2006.02.09, 16:17

Váradi József vezérigazgató szerint egy-két hónapon belül a Wizz Air válik Magyarország legnagyobb légitársaságává. A [origo] és a manager magazin vendégeként Váradi elmondta, hogy mitől olcsó a fapados, és hogy 200 kiló felett kell-e plusz jegyet vásárolni.

Sikeresek az európai légitársaságok

Gazdaság2006.02.03, 18:00

Újabb nagy európai légitársaság számolt be kedvező üzletmenetről: a vártnál nagyobb lett Európa harmadik legnagyobb légitársaságának, a British Airwaysnek (BA) üzemi eredménye a harmadik negyedévben. Itthon is jó a helyzet: a MALÉV utasforgalma 20 százalékkal bővült az év végén.

Kihúzták a sárból a Malév-gépet Ferihegyen

Itthon2006.01.06, 23:00

Délután kihúzták a sárból azt a Malév-gépet, amely leszállás közben lecsúszott a gurulóútról Ferihegyen. A balesetben senki sem sérült meg.

Jelentős üzletek, elmaradó reformok idén

Gazdaság2006.01.02, 19:48

Az idén olyan jelentős üzletek születtek, mint az Antenna Hungária és a Budapest Airport Rt. eladása, vagy a Hankook Magyarországra csábítása. Ugyanakkor nem mérséklődött az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya és a szükséges reformok közül még az adórendszer átalakítása sem valósult meg.

Sikerrel nyitott a Malév bangkoki járata

[origo] utazás2005.12.12, 11:41

December 2-án, éjfél előtt kicsivel teltházzal szállt fel Bangkokba a Malév újraindított menetrend szerinti bangkoki járata. A légitársaság legnagyobb, 180 személyes Boeing 767-200-as repülőgépe március végéig hetente háromszor, kedden, pénteken és vasárnap közlekedik a thai és a magyar főváros között.

Olcsóbb jegyeket hozhat a Malév-Oneworld frigy

[origo] utazás2005.11.28, 10:04

A múlt héten jelentették be, hogy a Malév csatlakozott a világ egyik legnagyobb légi szövetségéhez, a Oneworldhöz. A nemzeti légitársaság számára ez regionális piaci pozícióinak megerősödését hozhatja magával. Gönci János vezérigazgatótól azt kérdeztük, hogy a csatlakozás milyen konkrét előnyökkel jár majd az utasok számára.

Hajnalban kell visszaállítani az órát

Itthon2005.10.29, 18:24

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás. Ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali háromkor két órára kell visszaállítani az órák mutatóit.

Előítéletek gátolják az orosz befektetéseket

Archívum2005.09.16, 13:40

Ahhoz, hogy az orosz-magyar kereskedelem lendületete hosszabb távon fenntartható legyen, jelentős üzleti beruházásokra lenne szükség mindkét oldalon. Mindamellett moszkvai elemzők szerint az orosz befektetők politikai pluszköltségekkel számolhatnak a magyar piacon.

Később drágít a magasabb benzinár

Archívum2005.09.09, 10:11

Az [origo] utánanézett, hogy milyen területeken okozhat drágulást a magasra szökő olajár. A leginkább érzékeny személyszállításban csak a légitársaságok emelnek az idén, a taxitarifák, és a buszjegyek ára csak jövőre változik. A mezőgazdasági termelők, a pékek és a kereskedők is csak később tudják beépíteni áraikba az olajár felszökésének többletköltségét.

Hamarosan indul a Budapest-Marosvásárhely légi járat

[origo] utazás2005.09.05, 12:14

Szombaton ünnepélyesen felavatták a marosvásárhelyi repülőtér új épületszárnyát, így a Malév hamarosan beindíthatja a Budapest-Marosvásárhely légi járatát - írja a Népszabadság.

Hiller: győzelemre készülünk 2006-ban

Itthon2005.08.27, 17:15

Győzelemre készül a 2006-os választásokon a szocialista párt Hiller István pártelnök szavai szerint. A pártelnök az első választási felkészülést szolgáló MSZP-s találkozón beszélt erről. A területi listákat az év végéig fogadják el, miniszterelnök-jelöltet pedig jövő februárban neveznek meg.

Rácsaphatták az ajtót a szakszervezetisre

Itthon2005.08.10, 10:27

Szándékos testi sértésért feljelenti a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének egyik képviselője a Malév takarító cégének ügyvezetőjét. A képviselő állítása szerint július 15-ei tárgyalásukon az ügyvezető egy szóváltást követően dühében kétszer rácsapta az ajtót, és emiatt agyrázkódást kapott. Az ügyvezető szerint ilyesmi nem történt, a szakszervezet pedig képtelen követelésekkel állt elő a tárgyaláson, ami ezért hiúsult meg.

Hazahozták Varga Tamást

Itthon2005.07.28, 20:09

A Malév amszterdami, menetrend szerinti járatával csütörtök este Budapestre hozták Varga Tamást a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, akit gazdasági bűncselekmények miatt ítéltek el Magyarországon. Vargát, aki hat éve szökésben volt április elején fogták el Amszterdamban.

Túl sok volt a transzvesztita képe a Malévnak

Itthon2005.07.25, 17:29

Bírósághoz fordul Desiré Dubounet transzvesztita előadó, mert a Malév fedélzeti magazinja, a Horizon elutasította egy pesti meleg-szórakozóhely hirdetésének megjelentetését. A légitársaság azzal indokolta az elutasítást, hogy a hirdetésben szereplő fotó nem való az újságba, ám annak megváltoztatása után sem közölték a reklámot. Desiré Dubounet szerint azért, mert egy transzvesztita szerepel a képen. Az előadó az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A Horizon kiadója a hatóság előtt azzal érvelt, hogy night klubot nem reklámoznak. Desiré Dubounet úgy véli, elutasították kérelmét, a hatóság szerint az ügyben még semmit nem állapítottak meg.

Felborult egy kerozinszállító Ferihegyen

Itthon2005.04.27, 11:38

Felborult egy kerozinszállító Ferihegyen. A Malév szóvivője szerint személyi sérülés nem történt. A baleset okát vizsgálják. A gyorshajtás a szóvivő szerint kizárható, mert a járműben sebességkorlázotó rendszer működik.

Czigány Ildikó: A madarak végül is a kollégáim

Vendégszoba2005.10.10, 18:51

Álmaiban vadászgépet vezet, egyébként pedig egy Fokker 70-es kapitányaként Európa nagyvárosaiba repíti az utasokat. Czigány Ildikó, a Malév első női pilótája volt a Csevegőszoba vendége. Többek mellett beszélt arról, hogy hogyan vezetett az út a zenetörténész diplomától a kapitányi kinevezésig, arról, hogy melyek a repülőút legizgalmasabb pillanatai. Kiderült, hogy hogyan lehet leküzdeni a repüléstől való félelmünket és az is, hogy mi a hasonlóság a jó pilóta és egy alvó macska között.

Eredménytelen a Malév-pályázat

Gazdaság2005.03.31, 15:44

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatósága eredménytelennek nyilvánította a Malév Rt. privatizációs pályázatát, és döntött arról is, hogy tárgyalásos eljárást indítanak - közölte az ÁPV Rt. csütörtökön. Az indoklás szerint egyik beérkezett ajánlat sem biztosítja üzletileg kielégítő mértékben a tulajdonosi elvárásokat. A tárgyalásos eljárásra az ajánlatot tevő potenciális befektetőket hívják meg.

Fradi-mezben Niedermayer és Strudwick

Sport2005.02.15, 16:53

Most már nincs kétség, valóság lett az álomból: szombaton délután háromkor leszállt Ferihegyen a Malév torontói járata, fedélzetén a Ferencváros újdonsült jégkorongozóival, a kanadai Rob Niedermayerrel és Jason Strudwickkel. A két tapasztalt NHL-hokis - előbbi kétszeres Stanley-kupa-döntős, világbajnokságon is szerepelt, utóbbi kevésbé nagy név a szakmában - az elkövetkező öt hétben játszik a zöld-fehéreknél, a playoff hátralévő mérkőzésein.

Három új európai járat a Malévnél

[origo] utazás2005.02.09, 13:15

A Malév európai pozícióinak erősödését várja a tavasszal és nyár elején Göteborgba, Oslóba, illetve Málagára menetrend szerint közlekedő új járataitól - közölte a társaság szerdán a távirati irodával.

Megérkezett a Srí Lanka-i gép Ferihegyre

Itthon2004.12.30, 00:25

Megérkezett szerdán este fél 12 után pár perccel Budapestre 53 utassal a fedélzetén a Srí Lanka-i fővárosból, Colombóból a Malév charterjárata. A katasztrófa sújtotta térségből érkezett turisták egészségesek, néhányan kisebb horzsolásos sérüléseket szenvedtek.

Januárban jöhetnek haza a Phuketen rekedt magyarok

Itthon2004.12.28, 21:43

Malév-géppel a leghamarabb január elsején jöhetnek haza azok a délkelet-ázsiai szökőár következtében a thaiföldi Phuket szigetén rekedt magyarok, akik magyar idő szerint szerda délutánig nem jutnak el Bangkokba - mondta a Külügyminisztérium szóvivő-helyettese, Szabó Ferenc. A külügyi szakember tudomása szerint a Malév egyeztetéseket folytat más légitársaságokkal arról, hogy működjenek közre a Budapestre igyekvő utasok mielőbbi hazaszállításában.

Pénzbüntetést kértek a sérült Malév-gép pilótájára

Itthon2004.10.04, 17:07

Pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyész a Thesszalonikiben átstartolás közben megsérült Malév-gép pilótájára, másodpilótájára és fedélzeti mérnökére. Bár lehetőség van szabadságvesztés kiszabására, az ügyészség szerint elegendő a pénzbüntetés a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével vádolt személyzetre.

Idén 2,6 millió európai légi utasnak veszett el a csomagja

Gazdaság2004.09.01, 12:33

A Malévnál sokkal kevesebb poggyász vész el, mint számos nagy európai légitársaságnál. Az idei első félévben a légi utasok 1,4 százaléka, összesen 2,6 millió utas került kellemetlen helyzetbe csomagjai elvesztése miatt.

Krutzler Eszter maradna a záróünnepségig

Sport2004.08.13, 21:35

Péntek délután a Budapest-Athén "légihíd" zökkent kicsit, mert a görög főváros felett olyan nagy volt a forgalom, hogy a Malév menetrend szerinti járata csak háromnegyed órás késéssel indulhatott Ferihegyről. Persze bizonyára akad olyan utas, aki szerint még mindig ez volt a megnyugtatóbb eshetőség, s nem az, ha Athén felett kellett volna körözni a Patriot rakétákkal megerősített görög légvédelem szeme láttára. Mert a megnyitó napján az eddiginél is szigorúbb biztonsági intézkedések voltak érvényben.

Athén felkészült az olimpiára

Sport2004.08.10, 20:13

Mihelyt kiszáll az ember a Malév athéni járatából az El. Venizelos repülőtéren, és - nem vicc! - tíz perc alatt túljut mindazon, ami Szöulban, Barcelonában vagy éppen Atlantában másfél-két órát vett igénybe (útlevél-ellenőrzés, vámvizsgálat, olimpiai akkreditációs kártya érvényesítése), azonnal megfeledkezik mindarról a hazugságáradatról, amellyel a világsajtó leöntötte ezt a kétségkívül mediterrán, bohém, megannyi regényben és mozialkotásban kifigurázott, lesajnált derék kis népet.

Harmincegy magyar úszó utazik az olimpiára

Sport2004.07.12, 15:46

Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hányan és milyen számokban képviselik a magyar színeket úszásban az athéni olimpián. Minden idők legnépesebb, 31 úszóból álló küldöttsége utazik a görög fővárosba. Ugyanakkor azt is bejelentették, hogy a Malév és a Magyar Úszó Szövetség együttműködési megállapodást kötött a 2006-os, budapesti úszó-Eb támogatását illetően.

Megjavult a brit légiirányítás, de sok járat késik

Nagyvilág2004.06.03, 12:43

Egy időre teljesen leállt a légi közlekedés csütörtök reggel Nagy-Britanniában. A leállást a számítógépes irányító rendszer egyik hibája okozta, amit azóta kiküszöböltek. A hiba kijavítása azonban nem oldotta meg a leállás miatti késések problémáját. Számos járat, így a Malév több gépe is órákat késik.

Sisakok és kesztyűk miatt szidták meg a Malévet

Itthon2004.05.14, 13:25

Több ponton is kisebb szabálytalanságokat állapított meg a munkaügyi felügyelőség a Malévnál elvégzett munkavédelmi vizsgálatok során. Kifogásolták többek között, hogy nagyon régi fejvédő sisakokat használtak, és azt is, hogy a repülőgépeket üzemanyaggal feltöltő gép kezelőjének biztonságáról nem gondoskodtak.

Csak tizenketten nem tudtak a Malév-sztrájkról

Itthon2004.04.27, 11:18

Mindösssze tizenkét, többnyire külföldi utas jött ki Ferihegyre, hogy azokkal a Malév-járatokkal utazzon, melyeket a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének sztrájkja miatt töröltek. Őket sikerült más gépekre feltenni - tájékozatott a légitársaság kommunikációs osztálya. A 20 járatot érintő sztrájk kedd éjfélig tart.  

Sztrájk miatt törölnek húsz Malév-járatot

Itthon2004.04.26, 13:22

Húsz Malév-járatot törölnek kedden, mert sztrájkot hirdetett a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete. A járatok kimaradása 70-80 millió forintos kárt okoz a társaságnak. Az utasokat hétfőn, illetve a sztrájkot követő napokon érkezési sorrendben juttatják el eredeti célállomásukra, vagy visszatérítik a jegyárat. A sztrájk ellenére elinduló járatokon pedig kevesebb lesz az étel és az ital.

Vezetők dolgoztak a sztrájkolók helyett Ferihegyen

Itthon2004.03.22, 15:42

"Dolgozóink 75 százaléka sztrájkolt, helyettük a Malév osztályvezetőket állított oda, hogy a sztrájkolók helyett dolgozzanak" - állapította meg a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője, aki úgy tudja, hogy a sztrájk miatt 12 járat csak késéssel tudott elindulni. A Malév vezérigazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy nagyobb fennakadás nem volt, öt járat indult némi késéssel.

Hétfő délben sztrájkol a Malév földi személyzete

Itthon2004.03.22, 07:24

Egyes Malév-járatok nem, vagy csak késve szállnak fel hétfőn, miután a légitársaság földi személyzete kétórás sztrájkot tart. A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) vezetője szerint azért lépnek sztrájkba, mert a Malév vezetése több érdekegyeztető tárgyaláson nem vett részt. A Malév elnöke ezt azzal magyarázta, hogy az LFDSZ a többi szakszervezettől függetlenül, a bértárgyaláson kívül állt elő saját követeléssel.

Könnygázt és gumilövedékeket vetettek be Koszovóban

Nagyvilág2004.03.18, 19:19

A koszovói zavargások miatt a Malév törölte csütörtöki pristinai járatát, a pénteki gép indulása pedig bizonytalan. A NATO 1000 fős erősítést küld a tartományba, a békefenntartók parancsnoka felhatalmazást adott katonáinak az erő alkalmazására. Erre csütörtökön már szükség is volt: francia békefenntartók csak könnygázgránátok és gumilövedékek bevetésével próbálták megakadályozni, hogy feldühödött albánok egy csoportja átjusson egy szerbek lakta városrészbe Kosovska Mitrovicában. A zavargások három albán gyerek halála miatt törtek ki zavargások a szerbek és az albánok között. Az etnikai villongásoknak eddig 22 áldozata és 500 sebesültje van.

Virtuális légtérben is repül a Malév

Techbázis2004.03.16, 16:06

Repülőgépszimulátor-rajongók egy csoportja hozta létre a magyar nemzeti légitársaság mintájára a Malév Virtual Airlinest, amelynek keretében virtuális légtérben, "légiirányítás mellett" virtuálisan repülik be a társaság járatainak útvonalát.

Káoszt okozott Athénban a szokatlan havazás

Nagyvilág2004.02.13, 17:03

Közlekedési káoszt okozott a hirtelen visszatérő tél több európai nagyvárosban. Athénban és Isztambulban hatalmas közlekedési dugók alakultak ki a ritkán látott havazás és a szokatlan hideg miatt. A görög és a török repülőtereken több járatot törölni kellett. A hónak talán a török iskolások örülnek a legjobban: a zord időjárás és a közlekedési nehézségek miatt ugyanis iskolaszünetet rendeltek el több török nagyvárosban. A Malév törölte péntek esti athéni járatát.

Drágulhatnak a repülőjegyek a kiállítási díjtól

Gazdaság2004.01.29, 11:45

Február elsejétől a jelenlegi 7 százalékról 1 százalékra csökken a Malév-repülőjegyek értékesítése után az utazási irodákat megillető jutalék, ezzel egy időben azonban a repülőjegyek után az utasoknak jegykiállítási, vagyis úgynevezett szervizdíjat számítanak fel az utazási irodák. Az új rendszer jegyáremelést eredményezhet.

Elmarasztalta a Malévot az ombudsman

Itthon2004.01.21, 13:52

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a hatályos adatvédelmi törvény több pontjával ellentétes a Malév gyakorlata, mely szerint az Egyesült Államokba utazók személyes adatait felszállás előtt továbbítja az amerikai hatóságoknak. Az ombudsman szerint a Malévnak nyilatkozatban kellene kérnie az utasok beleegyezését. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió több testülete is kifogásolta az amerikai gyakorlatot. A Malév közölte: 30 napon belül eleget tesznek az ajánlás valamennyi pontjának.

Jön az első kínai turistacsoport

Itthon2004.01.19, 11:29

A héten elindul Kínából az első olyan turistacsoport, amely kizárólag Magyarországra utazik - írja a Népszabadság. A lap szerint a magyar turisztikai ipar igyekszik aktívan fellépni, hogy idecsábítsa a kínai fogyasztókat. Újraindul az atípusos tüdőgyulladás miatt tavaly megszakadt marketingkampány, februártól pedig állandó képviselője lesz Pekingben a Magyar Turizmus Rt.-nek. A Malév a Hainan Airlines légitársasággal tárgyal egy közvetlen járatról.

Az adatok landolnak előbb a Malévnál

Itthon2004.01.15, 07:18

Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos elmarasztalta a Malévot, mert nem tájékoztatja megfelelően utasait, hogy adataikat továbbítják az USA hivatalainak. A Malév ugyanakkor azt állítja, hogy ezt a jegyvásárláskor közlik az utasokkal - írja a Népszabadság.

Átvizsgálják a Fokkereket

Nagyvilág2004.01.09, 20:58

A világ légitársaságainál jelenleg üzemelő Fokker 70 és Fokker 100 típusú repülőgépeket műszaki felülvizsgálatra rendelik - jelentette be pénteken az ügyben illetékes vállalkozás, a hollandiai Stork. A Malév is soron kívül megvizsgálja Fokkereit.

Nem lelkesednek a pilóták a légimarsallokért

Nagyvilág2004.01.06, 14:34

Eddig három állam utasította el, hogy egy esetleges amerikai kérésre fegyveres biztonsági őröket helyezzen az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgépeire. Portugália, Dánia és Svédország légügyi hatóságain kívül a közforgalmi pilóták nemzetközi szervezete is aggályait hangoztatta a tervvel kapcsolatban. A magyar pilóták még nem foglaltak állást az ügyben.

Drága lesz a Malév-gépek fegyveres biztosítása

Itthon2004.01.06, 12:53

Várhatóan speciális kiképzésen kell majd részt venniük azoknak a terrorelhárító rendőröknek, akik a Malév tengerentúli járatait biztosítanák. Ugyan még nem érkezett konkrét kérés az Egyesült Államoktól a légimarsallokra vonatkozóan, de a Malév és az ORFK már megkezdte a tárgyalásokat a témában - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a rendőrség megkéri kommandósai árát.

Malév-járatokon is lehetnek fegyveres őrök

Itthon2003.12.30, 15:32

A magyar légitársaság járataira is vonatkozik az az amerikai rendelet, amely szerint egyes gépeket csak akkor fognak beengedni az Egyesült Államok légterébe, ha azokon speciálisan kiképzett fegyveres őrök is vannak. A Malév már egyeztet a magyar hatóságokkal arról, miként tud megfelelni az új amerikai szabálynak. Fegyveres őröket csak akkor kell alkalmazni, ha az amerikaiak úgy ítélik meg, hogy a gép terroristák kezébe kerülhet.

Malév: korszerű flotta, modern biztonsági rendszerek

Tudomány2003.11.27, 16:58

Nyílt napot tartott a sajtó számára a Malév. Az előadásokból és a "gyárlátogatásból" kiderült: a légitársaság flottája egyre korszerűbb, a biztonságot pedig a világpiacon is jegyzett szerelők és a legmodernebb technikák garantálják.

A Malév kiadja utasainak adatait az USA-nak

Itthon2003.11.14, 13:12

Egy amerikai törvény értelmében a Malév minden Egyesült Államokba repülő utasának személyes adatait elküldi az ország hatóságainak már a gép felszállása előtt. Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos az ügyben vizsgálatot indított. Az ombudsman szerint ugyanis kérdéses, hogy érvényesül-e ebben az esetben a személyes adatok védelméhez való jog. A szabály ráadásul az Európai Unió adatvédelmi elveit is sérti, melyek értelmében nem lehetne semmilyen személyes adatot küldeni az Egyesült Államoknak. A Malév szerint az eljárás megfelel a nemzetközi gyakorlatnak.

Növelte zágrábi járatai számát a Malév

Itthon2003.09.08, 19:08

A Malév az eddigi napi kettőről háromra növelte járatainak számát a horvát fővárosba hétfőtől - tájékoztat közleményben a légitársaság.

A Malév törölte mai New York-i járatát

Itthon2003.08.09, 20:20

Technikai okok miatt törölte a Malév szombaton a New York-ba induló járatát - tájékoztatta a légitársaság szóvivője a távirati irodát. A New York-i járat legközelebb hétfőn szállhat fel.

Káosz az európai légi- és vasutakon

Nagyvilág2003.06.03, 14:00

Általános munkabeszüntetést tartanak kedden Ausztriában, ezért időnként légijáratokat is törölhetnek. Szünetel az áruforgalom a magyar-osztrák határon, az autókat átengedik, de sokat kell várni. A franciaországi sztrájk miatt a Malév törölte keddi párizsi járatait. Sztrájkolnak az olasz légiutas-kísérők és reptéri dolgozók is. Az osztrák és a francia sztrájk miatt késésekre, járatkimaradásokra kell számítani a vonatközlekedésben is.

Menesztik a Malév teljes vezetését

Itthon2003.03.27, 20:07

László Csaba pénzügyminiszter javaslatára a tulajdonos ÁPV Rt. a Malév teljes vezérkarát meneszti. Az ÁPV Rt. csütörtök esti közleményében felkérte az igazgatótanács tagjait, hogy mondjanak le, és váltsák le a vezérigazgatót is. Az [origo] információi szerint már pénteken menesztik Váradi József vezérigazgatót. A menesztések oka egy szabálytalanul megrendelt vizsgálat, amely egyébként szintén súlyos hibákat és milliárdos pazarlást állapított meg.

Idén főként agrárcégeket privatizálnának

Gazdaság2003.03.25, 07:58

Az idei évre tizenkilenc állami cég privatizációját javasolja az ÁPV Rt. - tudta meg a Világgazdaság. A kormány jóváhagyására váró listán elsősorban agrárcégek szerepelnek, köztük a Bábolna Rt., de egyelőre kimaradt az eladásra váró vállalatok sorából a Mol és a Malév.

Ismét járnak a Malév közel-keleti járatai

Itthon2003.03.24, 17:25

A Malév Rt.vezetősége úgy döntött, hogy hétfői hatállyal visszaállítja közel-keleti járatait, amelyeket az iraki háború miatt függesztett fel. A döntés a bejrúti, kairói, larnakai, és Tel-Avív-i menetrendszerinti járatokat érinti.

A Malév délelőtt dönt járatai törléséről

Irak2003.03.20, 16:36

Az Irak elleni támadás megindításakor azonnal összeült a Malév válságstábja. A helyzet alakulásától függően törölhetik az isztambuli, a kairói, és a tel-avivi járatokat.

Nyolc járatot törölt a Malév

Irak2003.03.20, 15:30

Vasárnapig összesen nyolc járatát törölte a Malév, a mai napon nem indul útnak a légitársaság tel-avivi és kairói járata. Vasárnapig a libanoni, ciprusi, egyiptomi és izraeli járatokat törölte a Malév.

Felszállt a Malév isztambuli járata

Itthon2003.03.20, 12:19

A Malév csütörtök délelőtti isztambuli járata felszállt, az esti kairói és tel-avivi sorsa még kérdéses. A Malév válságstábja ülésezik, várhatóan egy órán belül döntenek a másik két járatról is, melyeknek a késő esti órákban kellene felszállniuk a menetrend szerint.