Magyar Rádió
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kondor Katalin
- rádió
- MTV
- Such György
- Népszabadság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medgyessy: Nincs szükség több szigorításra
Nincs szükség újabb költségvetési szigorító lépésekre, hiszen "a magyar gazdaság jól fejlődik, az év első négy hónapja alapján a büdzsé pozíciója 36 milliárd forinttal jobb a tervezettnél" - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtök reggel a Magyar Rádiónak.
Már jövőre jöhet a kamatadó
Az árfolyamnyereség után jövőre még biztos nem kell adót fizetni, de a kamatokat akár már 2005-ben is megadóztathatják - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter szerint a kamatadó mértéke fokozatosan emelkedne, és néhány év alatt elérhetné a 20 százalékot.
- címkék:
- Draskovics Tibor
- adó
- kamat
- Magyar Rádió
- Címkefelhő »
Kondor első fokon pert nyert a Népszava ellen
Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a Népszavát és annak on-line kiadását abban a perben, amelyet Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke indított a lap ellen. A lap ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Kondor Katalin Vári fedőnéven titkos megbízotti tevékenységet folytatott volna az előző rendszerben. Az ítélet nem jogerős.
Zárt ülésen hallgatta meg Kondort a bíróság
A felperes zárt körben elrendelt személyes meghallgatásával folytatódott Kondor Katalinnak, a Magyar Rádió elnökének a Népszava ellen indított sajtó-helyreigazítási pere a Fővárosi Bíróságon. Pataki Árpád bíró Kondor Katalin kérésére rendelte el a nyilvánosság kizárását a meghallgatás idejére.
Orbán február 10-én értékeli az évet
Február 10-én az Egyetemi Kongresszusi Központban tartja hagyományossá vált évértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az eseményre a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tagjai hivatalosak, a beszédet élőben közvetíti a Hír TV és a Magyar Rádió.
Kondor pártlapozása miatt perli a Magyar Rádiót a Népszava
Helyreigazítási pert indított a Népszava a Magyar Rádió ellen, mert Kondor Katalin rádióelnök - a lapban állítólagos ügynökmúltjáról megjelent cikkekre reagálva - pártlapnak és a K&H-botrány érintettjének nevezte az újságot. A hétfőn kezdődött pert december 11-re halasztották, a Népszavának addig kell bizonyítania, hogy a kifogásolt megjegyzések valóban elhangzottak a rádió adásában.
Kondor összeférhetetlenségének megállapítását kezdeményezik
Kondor Katalin rádióelnök e tisztsége és közszereplései összeférhetetlenségének megállapítását kérte a testület csütörtöki ülésén a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének egy tagja; erről az indítványozó, Ambrus György beszélt a nap folyamán sajtótájékoztatón.
Válságtervet készít a Magyar Rádió
A Magyar Rádió vezetői válságtervet terjesztenek az intézmény közalapítványának kuratóriuma elé rövidesen - az MTI értesülése szerint. Erre azért van szükség, mert jövőre 1,6 milliárddal kevesebből gazdálkodhat az intézmény.
Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Rádió ellen
Nyilvános elégtételadásra és ötszázezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a Magyar Rádiót a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyet Vásárhelyi Mária indított az intézmény ellen személyiségi jogainak megsértése miatt. Az ítélet jogerős.
Az Éjjeli Menedékért tüntettek
A Magyar Televízió épülete előtt tüntetett a megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának újbóli sugárzásáért és a sajtószabadságért a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombaton. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke azt modta a rendezvényen: "nagyon rossz úgy nemzeti hőssé válni, hogy nem tettem érte semmit".
Mérsékelt és szakszerű vita a büdzséről
Mintha nem ugyanazt a költségvetési tervezetet olvasnák a kormánypárti és az ellenzéki képviselők - derült ki a költségvetés általános vitájának utolsó napján, melynek hangvétele jóval mérsékeltebb és szakmaibb volt, mint az előző napoké. A Fidesz szerint a 2004-es büdzsé komoly vesztese az idegenforgalom és a mezőgazdaság, míg a kormánypárti politikusok úgy vélik: a büdzsé tervezete nem hanyagolja el ezeket a területeket.
Svábbogarak miatt költöztették Rejtőt
Svábbogarakat talált az ügyész Rejtő E. Tibornak, a K&H brókercége ügyében fogva tartott bankárnak a cellájában és az ágyában, ez volt az egyedüli ok, amiért a gyanúsítottat a rendőrségi fogdából a Nagy Ignác utcába szállították - erről Vókó György, a Legfőbb Ügyészség osztályvezetője beszélt a Magyar Rádió 16 óra című műsorában szombaton.
Kondor perli a róla cikkező médiumokat
Kondor Katalin feljelentést tesz azokban az ügyekben, amelyekben a Népszava összeállításai, illetve Sipos Levente nyilatkozatai állítólagos titkosszolgálati múltját taglalják - közölte a Magyar Rádió Rt. elnökének ügyvédje. Kondor Katalin részben magánvádas eljárásban rágalmazás miatt fordul a bírósághoz, részben feljelentést tesz a rendőrségen jogosulatlan adatkezelés, különleges személyi adatokkal való visszaélés, illetve államtitoksértés miatt - mondta a jogász.
Kondor: Nem voltam kémelhárító
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke egy mai parlamenti bizottsági meghallgatás után újságíróknak azt állította: nem állt kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal, azaz a kémelhárítással. A rádió elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy az összes róla készített dokumentumot közölte a Népszava, vagyis III/II-es tevékenységéről csak egy hivatal által megírt nyilvántartási lap tanúskodik, így nincs nyoma, hogy valaha is jelentett volna. Kondor Katalin közölte: titkosszolgálati nyilvántartásba vételéről ő nem is tudott.
Kondor Katalin ma nézheti meg az iratokat
Kondor Katalin rádióelnök hétfőn nézi meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokba. A Magyar Rádió elnöke még a múlt héten, külföldről hazatelefonálva jelezte, hogy szeretné megismerni a feltételezett titkosszolgálati múltjával kapcsolatos iratokat. Amennyiben Kondor úgy nyilatkozik, hogy közszereplőnek vallja magát, akkor az iratokat a nyilvánosság is megismerheti.
Letahózta Kondort az MSZP rádiókurátora
A Magyar Rádió Rt. kuratóriumi elnökségének egy szocialista tagja letahózta Kondor Katalin rádióelnököt egy múlt heti nagykuratóriumi ülésen. A rádiós kurátor elismerte a történteket, és azzal magyarázta beszólását, hogy Kondor megjegyzést tett rá. A szocialista elnökségi tag nem zárta ki, hogy lemond posztjáról.
Megzavarták az MSZP sajtótájékoztatóját a rádiónál
Egy hangoskodó, kiabáló csoport megakadályozta Újhelyi István MSZP-s képviselőt, hogy megtartsa hétfői sajtótájékoztatóját a Magyar Rádió budapesti székháza előtt. A rendbontók azt állították, hogy a polgári körök értesítették őket a tervezett sajtótájékoztatóról.
A Népszava szerint Vári volt Kondor fedőneve
Dokumentumokat közölt a Népszava azon állításának alátámasztására, hogy Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a hetvenes években kapcsolatban állt az állambiztonsági szervekkel. A lap pénteki száma szerint Kondort 1974 februárjában szervezte be a kémelhárítással foglalkozó csoportfőnökség. A rádióelnök csütörtökön azt közölte, a lap cikkeinek minden szava hazugság, és ezért pert indít a Népszava ellen. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint ez az eset bizonyítja, hogy igazuk volt, amikor a teljes nyilvánosságot és a széles körű átvilágítást szorgalmazták.
A Magyar Rádió elnöke tagadja az ügynök-vádat
A Népszava csütörtöki számában terjedelmes cikkben arról számolt be, hogy információik szerint Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a ´70-es évek közepétől kapcsolatban állt az akkori állambiztonsági szervekkel. Kondor tagadta a vádakat, szerinte a cikk egyetlen célja a rendzavarás. A rádióelnök közölte: beperli a lapot.
Magyar Rádió: rendkívüli felmondás Barát Józsefnek
"Munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségszegésének gyanúja miatt" rendkívüli felmondással megszüntette Barát József külpolitikai vezető szerkesztő munkaviszonyát a Magyar Rádió Rt.; a hírt az érintett közölte a távirati irodával.
Nullszaldós is lehet a Rádió C
Lassan érkeznek meg az ígért támogatások az adósságai miatt két hónapra elhallgatott Rádió C-hez. A fővárosi roma rádió 18 millió forintos műsortámogatást pályázott meg a Roma Kulturális Alapnál, ám erről még mindig nincs végleges döntés, jóllehet az elbírálás határideje augusztus közepe volt - írja a Magyar Hírlap.
A magyar nótáért demonstrálnak a Parlament előtt
A magyar nóta érdekében tart demonstrációt szombaton a Parlament előtt a Magyarnóta Országos Egyesület. A szervezet szerint sokat süllyedt a műfaj színvonala, és ezért a közszolgálati médiumok tartoznak felelősséggel. A Magyar Rádió szerkesztője nem érti az aggodalmakat, az MTV pedig nem kíván foglalkozni a demonstrációval.
ORTT-döntés miatt tett feljelentést a Jobbik
Feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője szerint az ORTT egy Magyar Rádiót elmarasztaló 2002-es határozata hamisított idézeten alapult.
Közös épületbe helyeznék a közmédiumokat
Az év végéig ki kell költöznie a Magyar Televíziónak a Szabadság téri székházból. Az MTV új helye Óbudán lesz, ahol a régi-új kormányzati tervek szerint közös stúdiókkal működnének a közmédiumok - az MTV mellett a Duna Tv, a Magyar Rádió és az MTI - a médiaparkban. A várhatóan 50 milliárdos beruházást főleg magántőkéből finanszíroznák, azonban a Duna Tv és az MTI nem rajong a társbérlet ötletéért - írja a Népszabadság.
Rádiósok demonstrálnak a Parlament előtt
A Magyar Rádió vállalkozóként dolgozó munkatársai tüntetést szerveztek a Parlament épülete elé, hogy így tiltakozzanak a munka törvénykönyvének változtatása ellen. A rádiósok attól tartanak, hogy ha a közrádió a szabályoknak megfelelően alkalmazásba veszi őket, akkor jóval kevesebbet fognak keresni, mint eddig.
A katolikus egyház esélyes a régi Petőfi adóra
Várhatóan a katolikus egyház nyeri el a Petőfi adó egykori középhullámú frekvenciáját, ugyanis más érdeklődő híján, vélhetőleg csak az egyház pályázik a frekvenciára. Korábban a Magyar Rádió többek között azért mondott le erről a frekvenciáról, mert az itt sugárzott adás nappal kilencmillió hallgatóhoz jut el, éjjel viszont csak egymillióhoz.
MSZP: törvényt sértett a rádió a trianoni meghívóval
A Magyar Rádió kuratóriumának MSZP-s tagja és a párt médiapolitikusa szerint is megsértette a médiatörvényt és belső szabályzatát a Magyar Rádió. A két politikus szerint az volt szabálysértő, hogy a rádió közérdekű közleményként sugározta a trianoni rendezvényre szóló meghívót - írja a Népszabadság.
Elkezdődött a magyar érettségi
Hétfőn reggel nyolc órakor kezdődött a gimnáziumok és szakközépiskolák végzősei számára a magyar érettségi. A tételeket a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban ismertették.
EU/Athéni aláírás - tévés közvetítések
A Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Hír Tv egyenes adásban közvetíti szerdán az európai uniós csatlakozásról szóló szerződés április 16-i szerdai aláírási ünnepségét Athénból.
Elhunyt Molnár Dániel rádióriporter
Ötvennyolc éves korában elhunyt Molnár Dániel, a Magyar Rádió sportriportere.
- címkék:
- Molnár Dániel
- Magyar Rádió
- Címkefelhő »
Hajdu István vállalná az ORTT vezetését
Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét kéri fel az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára. A Magyar Rádió korábbi elnöke hivatalos felkérés esetén elfogadja a jelölést elnöki tisztségére.
Új portál a Magyar Rádiónak
Megújult külsővel és tartalmakkal jelentkezett a Magyar Rádión internetes portálja. Az oldalon a hírek mellett 2 hónapnyi hangos műsorarchívum is hozzáférhető.
ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek
Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.
Elhunyt Eke Károly újságíró
Hetven éves korában elhunyt Eke Károly újságíró, a Magyar Rádió egykori főmunkatársa, volt országgyűlési képviselő. A Magyar Rádió által közölt hírt Mikola István voltegészségügyi miniszter erősítette meg.
Vásárhelyi Mária nyert a Magyar Rádióval szemben
A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon minden pontjában elutasította a Magyar Rádió keresetét, amelyet az intézmény nyújtott be személyhez fűződő jogainak megsértése miatt egy, az Élet és Irodalomban a Magyar Rádióról megjelent cikkel kapcsolatban Vásárhelyi Mária, valamint az Élet és Irodalom főszerkesztője és kiadója ellen.
Bolgár György pert nyert Csurka István ellen
A Fővárosi Bíróság (FB) szerint Csurka István MIÉP-elnök megsértette Bolgár György, a Magyar Rádió volt munkatársa jó hírnevét, Kondor Katalin rádióelnök esetében viszont nem állapított meg jogsértést az FB csütörtöki másodfokú ítéletében.
Kiosztották a Nagy Testvér-díjakat
Második alkalommal állították pellengérre Magyarországon azokat, akik a legtöbbet tettek az elektronikus magánszféra megsértéséért. 2002-ben a Microsoft, a Magyar Rádió, Lakat T. Károly és a BSA nevű szervezetet büntette Nagy Testvér-díjjal a Technika az Emberért Alapítvány.
Magyar Rádió: kampánycsendsértésért felfüggesztés
A Kossuth Rádió főszerkesztője - a kampánycsendsértést megállapító OVB-döntés nyomán - írásbeli figyelmeztetésben részesítette Haeffler Andrást, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjét, s keddi hatállyal felfüggesztette beosztásából.
Nemzetközi segítséget kér a Fidesz
- A Fidesz - Magyar Polgári Párt nemzetközi sajtószervezetekhez fordul, hogy vessék latba tekintélyüket a Magyar Rádiót ért durva kormányzati nyomásgyakorlás megszüntetése érdekében - áll a párt országos elnökségének kedden kiadott közleményében.
Magyar Rádió: mégis közlik a Kossuth-hirdetést
Miután Kondor Katalin tisztázta a rádión belül a félreértéseket, elnöki jogkörénél fogva felülvizsgálta a korábbi álláspontot, és elrendelte a közlemény eredeti változatban történő közreadását.
Kossuth kitiltva a Kossuthról
Nem engedélyezte a Magyar Rádió reklámirodája annak a közérdekű közleménynek a sugárzását, amely a Kossuth-évet lezáró szeptember 21-i rendezvényre invitálja a hallgatókat.
A Magyar Rádió nem sugározza a Kossuth-hirdetést
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) sajnálatosnak tartja, hogy a Magyar Rádió nem sugározza azt a hirdetést, amely a Kossuth-évet lezáró szeptember 21-i, budapesti rendezvényre invitál, mivel a rádió jogászai megállapították, a hirdetés nem felel meg a közérdekű közlemények semleges és emóciómentes tényközlési feltételének.
Elhunyt Petress István újságíró
Életének 69. évében elhunyt Petress István újságíró, a Magyar Rádió főmunkatársa - tudatta Morvai Katalin, a Magyar Rádió kommunikációs vezetője kedden.
- címkék:
- újságíró
- főmunkatárs
- Magyar Rádió
- Címkefelhő »
A közmédia-finanszírozás törvényességét firtatják
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma csütörtöki ülésén felkérte Szadai Károlyt, a testület elnökét, hogy forduljon beadvánnyal az Alkotmánybírósághoz, s kezdeményezze annak megállapítását: a jelenlegi közmédia-finanszírozási rendszer megfelel-e a hatályos törvényi szabályozásnak.
Marad a régiben a rádiós harangszó
A Magyar Rádió kuratóriumának elnöksége nem kívánja megváltoztatni a déli harangszó műsorát. Az elnökség ezt annak kapcsán közölte, hogy egy országos napilap azt írta, Agárdi Péter, a kuratórium szocialista elnökhelyettese kezdeményezte a műsor megváltoztatását. A híradás nyomán a történelmi egyházak, civil szervezetek és a Fidesz is tiltakozott. Az elnökhelyettes azonban állítja, nem kezdeményezte a műsor megváltoztatását, csupán megkérdezte, meddig sugározza a Magyar Rádió a déli harangszót követő történeti ismertetőt.
Elhunyt Marton Frigyes
Csütörtökön elhunyt Marton Frigyes, a hazai kabaré történetének egyik legnagyobb egyénisége, a Magyar Rádió évtizedeken át meghatározó alakja.
- címkék:
- nagy egyéniség
- Magyar Rádió
- Címkefelhő »
A Rádió alelnöke cáfolja az ellenzék vádjait
A Magyar Rádió munkatársa határozottan cáfolta, hogy bármilyen formában közreműködött az MSZP választási kampányában - reagált Hollós János, a Magyar Rádió (MR) alelnöke a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör augusztus 23-i közleményének egyik kitételére.
Fidesz: Nyílt politikai cenzúra a közmédiumokban
A Fidesz szerint nyílt politikai cenzúrát vezetett be a kormány a közszolgálati médiumokban a sorozatos személycserékkel. Hétfőn ugyanis felmentették a köztévé kulturális igazgatóját. Ezt megelőzően az utóbbi hetekben politikai okok miatt távozott az MTV több vezetője. Cenzúrát csak a jobboldali nézeteket valló szerkesztők gyakorolnak a Magyar Rádióban - állítja a (MR)kuratóriumának alelnöke.
- címkék:
- cenzúra
- személycsere
- MTV
- Fidesz
- Magyar Rádió
- Címkefelhő »
Vasárnapi Újság: sok panasz, kevés elmarasztalás
Az elmúlt öt és fél évben 52 panasz érkezett a Magyar Rádió (MR) Vasárnapi Újságjával szemben, ebből az ORTT panaszbizottsága mindössze háromnak adott helyt. A testület ezenfelül két ízben marasztalta el a műsort, legutóbb 50 ezer forintra büntette az MR-t, titkos határozatban.
Az MTV műsoraira panaszkodnak a legtöbben
A választások és az azt megelőző kampány időszakában megduplázódott az ORTT-hez beadott panaszok száma. A második negyedévben beérkezett panaszok közel egyharmadát a Magyar Televízió műsorai ellen nyújtották be.