Vásárhelyi Mária

címke rss
A magyar embereket gyalázza Dés László

A magyar embereket gyalázza Dés László

Ismét gyalázza a magyar embereket Dés László. A baloldali zeneszerző a dollárbaloldal házi médiájának adott interjút, amelyben azt fejtegeti, hogy örül neki, amiért az unokái külföldön élnek, és hogy a magyar emberek azért nem lázadoznak a borzalmas-iszonyatos-elviselhetetlen magyarországi diktatúra ellen, mert megalkuvóak és (szerinte nyilván sajnos) nem élnek rosszul.

A magyar embereket gyalázta Dés László felesége

Archívum2022.10.16, 16:53

Az egykori SZDSZ-es szociológus, Vásárhelyi Mária ismét megszólalt. Most a nemzeti konzultáció kapcsán gyalázta a magyar embereket.

Vásárhelyi Mária szerint a magyarországi baloldal súlyos vereséget szenvedett

Archívum2020.12.10, 11:53

Ha ez a győzelem, akkor milyen lenne a vereség? - kérdezi Facebook-posztjában a baloldali EP-képviselőket Vásárhelyi Mária, a magyarországi baloldal egyik leghangosabb szószólója, Soros György elkötelezett embere. A bejegyzés előzménye, hogy Gyurcsányné és Ujhelyi István is el akarta hitetni a baloldal híveivel, hogy a magyar-lengyel-német megegyezés az ő győzelmüket jelenti. Ahogy megírtuk: ez egyáltalán nem így van, Magyarország és Orbán Viktor győzött, Angela Merkel elfogadta a magyar és a lengyel miniszterelnök minden feltételét. Vásárhelyi Mária szerint is ez történt - csak ő nem örül neki.

Gulyás Márton Batman-jelmezben felrobbantotta gróf Tisza István szobrát

Archívum2018.10.29, 16:47

Soros György hazai embere úgy látszik, túl van a pár hónapos pihenőjén, egy fikciós videóval visszatért a magyar közéletbe. A felvételen többek között az látható, ahogy a Batmannek öltözött Gulyás Magyarország egyik legnagyobb formátumú miniszterelnökének Kossuth téri szobrát nemes egyszerűséggel felrobbantja, mert "imperialista háborús uszítónak" tartja. Jobb körökben éppen ma emlékeztek meg gróf Tisza István egykori miniszterelnök halálának századik évfordulójáról. Van baj Soroséknál. 

Rágalmazásgyanú miatt kiadja Hankiss Ágnest az Európai Parlament

Archívum2011.06.07, 13:15

Egy folyamatban lévő, 2004-es rágalmazási ügy miatt felfüggesztette Hankiss Ágnes néppárti EP-képviselő mentelmi jogát az Európai Parlament.

A történészhallgatók egynegyede antiszemita

Archívum2004.02.13, 20:10

A magyar történészhallgatók 21 százaléka szerint a zsidók bomlasztják az őket befogadó nemzeteket, kétharmaduk pedig úgy gondolja, hogy a cigányok többsége nem rendes ember - egy felmérés szerint. Az egyetemisták körében végzett kutatást az ÉS-ben ismertette Vásárhelyi Mária szociológus. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint az adatok arra utalnak, hogy a hallgatók körében nagyobb az intolerancia, mint a társadalomban.

Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Rádió ellen

Archívum2003.11.13, 18:57

Nyilvános elégtételadásra és ötszázezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a Magyar Rádiót a Fővárosi Bíróság abban a perben, amelyet Vásárhelyi Mária indított az intézmény ellen személyiségi jogainak megsértése miatt. Az ítélet jogerős.

Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Archívum2003.11.11, 20:21

Nyilvános elégtételadásra és hatszázezer forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte Vásárhelyi Mária javára a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletében a Magyar Nemzet című napilapot.

Vásárhelyi Mária nyert a Magyar Rádióval szemben

Archívum2002.12.04, 23:45

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon minden pontjában elutasította a Magyar Rádió keresetét, amelyet az intézmény nyújtott be személyhez fűződő jogainak megsértése miatt egy, az Élet és Irodalomban a Magyar Rádióról megjelent cikkel kapcsolatban Vásárhelyi Mária, valamint az Élet és Irodalom főszerkesztője és kiadója ellen.

Előző
  • 1
Következő