Magyar Bálint
címke rss- kapcsolódó címkék:
- oktatás
- Fidesz
- Oktatási Minisztérium
- SZDSZ Országos Tanácsa
- SZDSZ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hetedikig nem gyalulnák a gyerekek agyát
Hetedik osztályig természetismeretet, nyelvismeretet és hasonló, az alapkészségeket fejlesztő témaköröket oktathatnának a gyerekeknek az iskolák - ez a lényege annak a törvényjavaslatnak, amelyet kedden nyújtott be az Országgyűlésnek Magyar Bálint, Sándor Klára szabad demokrata és Szabó Zoltán, valamint Deák Istvánné szocialista képviselő. Magyar szerint a mostani rendszer rossz, mert elveszi a gyerekek kedvét a tanulástól.
Magyar Bálint is nekirontott Retkesnek
Pető Iván volt pártelnök után újabb régi SZDSZ-es bírálja nyíltan Retkes Attilát, a párt új vezetőjét. Magyar Bálint korábbi miniszter szerint Retkes nem alkalmas a helyzet megoldására, csak azt tudta megtenni, hogy a szélsőjobboldal vádjait ragasztotta a pártra. Magyar szerint az SZDSZ számára már nincs feltámadás.
- címkék:
- Magyar Bálint
- pártpolitika
- SZDSZ
- Címkefelhő »
Megszüntetné a nyolcosztályos gimnáziumokat Magyar Bálint
A 12 évfolyamos iskolákban csak hetediktől legyenek hagyományos tantárgyak, addig az alapkészségeket fejesszék az iskolákban - egy erről szóló törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek Magyar Bálint volt oktatási miniszter. Magyar azt is javasolja, hogy 2010-től ne lehessen nyolcosztályos gimnáziumi osztályt indítani, ezek ugyanis lefölözik a jobb teljesítményű diákokat.
- címkék:
- Magyar Bálint
- oktatás
- SZDSZ
- Címkefelhő »
A távoltartás miatt módosítanák a rendőrségi törvényt
Módosítani kell a rendőrségi törvényt, hogy a hétfőn megszavazott távoltartási törvény valóban működhessen - állítja öt képviselő, akik a törvény módósításáról szóló javaslatot nyújtanak be a parlamentnek. A távoltartási törvény lehetővé teszi, hogy a sokszor hosszadalmas hatósági döntés nélkül is eltávolíthassák a bántalmazókat családjuktól és a velük élőktől.
Rájöttek, hogyan került Magyar Bálint az EU agyába
Bár korábban senki nem tudta egyértelműen megmondani, hogyan került be Magyar Bálint egykori oktatási miniszter egyedüli politikusként az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatótanácsába, néhány hét faggatózás után eszébe jutott az illetékeseknek. Kiderült, hogy az a bizottság jelölte az SZDSZ-es politikust, amelynek egyik tagját épp ő juttatta magas pozícióba korábban.
Titokzatos módon lesz a jövő hírnöke Magyar Bálint
Titokzatos körülmények között nyert el Magyar Bálint volt SZDSZ-es oktatási miniszter egy, az egész EU jövője szempontjából fontos állást. Az uniós szabályok szerint a Magyar által elnyert kutatás-fejlesztési igazgatósági posztra bármilyen szervezet vagy hivatal jelölhet embert, de csak átlátható módon, a jelölt tudtával, beleegyezésével és részvételével. Ehhez képest senki nem mondja meg, ki jelölte Magyart, az SZDSZ szerint ő maga sem tudja, a volt miniszter nem nyilatkozik. A jelölteket kiválasztó négyfős bizottság magyar tagja pedig - aki Magyar minisztersége idején kapott kinevezést a magyar kutatási hivatal élére - nem árulja ...
Magyar Bálint is visszahozná Kunczét
Kóka János után több más SZDSZ-es politikus is jelezte, jó ötletnek tartaná, hogy újra Kuncze Gábor legyen a párt elnöke. A Népszabadságnak adott interjújában támogatta Kuncze visszatérését Magyar Bálint is.
Megy a taktikázás a torzsalkodó SZDSZ-ben
Hiába javasolta kedden az SZDSZ vezetése az elnökválasztás megismétlését, továbbra sem csillapodik a hatalmi harc a párton belül. A belháború az után robbant ki, hogy kiderült, álküldettek szavaztak a párt tavalyi elnökválasztásán. Magyar Bálint szerint nem a csalások miatt lesz tisztújítás a pártban, hanem mert Fodor Gábor támogatói előre hozott elnökválasztást akarnak. A környezetvédelmi miniszter támogatói viszont már nem beszélnének arról, hogy kinek az érdekében történtek csalások.
Az SZDSZ emeln� a di�khitelt
Az SZDSZ azt javasolja, hogy a Di�khitel jelenlegi fels� hat�r�t 2008. szeptember�t�l emelj�k fel az alapk�pz�sek eset�n t�zezer forinttal, a mesterk�pz�sek eset�n pedig tizen�tezer forinttal havonta. �gy a fels� limit 55 ezer forint lenne havonta.
Befektetőkkel lökné be az egyetemeket Magyar Bálint
Nem lesz egyetemprivatizáció - közölte az Oktatási Minisztérium szakállamtitkára, miután a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete tiltakozásba kezdett a felsőoktatás magánosításától tartva. Az ügyet az robbantotta ki, hogy Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár nemrég a magántőke felsőoktatásba való bevonását indítványozta az államreform-bizottságban. Az SZDSZ-es politikus elmondása szerint az "államszocialista gazdasági gyámság" alól akarja felszabadítani az egyetemeket.
Nagyon drágák lehetnek a digitális táblák
Az iskolai tantermek felébe digitális táblákat ígért a miniszterelnök hétfői beszédében. A Népszabadság szerint akár az erre szánt 40 milliárdos összeg feléből is be lehetne szerezni a táblábat, amelyeknek ötlete Magyar Bálint volt minisztertől szátmazik.
Az SZDSZ rábólintott a koalícióra
Az MSZP-vel kötendő koalícióról és a kormányprogram elfogadásáról döntött vasárnap az SZDSZ küldöttgyűlése. A párt több mint félezer küldöttjének többsége igennel szavazott a kormányprogramra, így az MSZP-vel hétfőn aláírhatják a koalíciós szerződést. Magyar Bálint, volt oktatási miniszter kormánymegbízottként az uniós fejlesztési pénzekért felelős testületet vezeti majd.
Magyar Bálint már nem akar miniszter lenni
Magyar Bálint nem lesz oktatási miniszter az új kormányban, miután jelezte, nem akarja, hogy személye akadályozza a koalíciós egyeztetéseket. Más miniszteri pozíciót pedig nem akar elfogadni.
Három tárcát szeretne az SZDSZ
Bár az új kormányban várhatóan csökkentik a minisztériumok számát, az SZDSZ három tárcát szeretne - derült ki Pető Iván nyilatkozatából. Az SZDSZ-es ügyvivő nem tartja kizártnak, hogy Magyar Bálint mégis miniszter marad.
Három tárca juthat az SZDSZ-nek
Három tárcára számíthat az SZDSZ a Népszabadság értesülése szerint. Az egyik Kóka Jánosé lesz, de hogy melyik, az még nem dőlt el. A másik az egészségügyi, de nagy valószínűséggel nem az SZDSZ által eredetileg javasolt Molnár Lajos irányítása alatt. Ha az SZDSZ-en múlik, a harmadik liberális tárca az oktatási lesz, Magyar Bálinttal.
Háromszáz oldalon bizonygat Magyar Bálint
Több mint 300 oldalas, 13 millió forintba kerülő kiadványban ismerteti az Oktatási Minisztérium elmúlt négyéves tevékenységét. A 2000 példányban készült, vaskos tájékoztatóról a tárca sajtófőnöke szerint kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptak.
Korainak tartja az SZDSZ a posztjai piszkálását
A kiélezett választási hajrának tudja be Magyar Bálint oktatási miniszter, hogy a miniszterelnök a szerdai vitában azt mondta, hogy egy szocialista minisztert látna szívesebben az oktatási tárca élén. Magyar Bálint és Kuncze Gábor is úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy még nincs itt az ideje, hogy a következő kormány minisztereiről beszéljenek. Magyar Bálint arról nem nyilatkozott, hogy mit tesz majd, ha ismét lehetőséget kap a tárca vezetésére.
Építésügyi előírás lesz az iskolai internet
Az oktatási tárca tervei szerint az iskolák felújításakor és az új intézmények átadásakor az építésügyi szabványok kötelezően előírják majd, hogy minden egyes tanteremben internetcsatlakozásnak kell lennie - közölte Magyar Bálint szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Magyar Bálint
- internet
- Címkefelhő »
Norbival reklámozzák a jobb iskolai büféket
Kedden jár le a határidő: az iskoláknak a büfék és az italautomaták üzemeltetőivel felül kell vizsgálniuk a szerződéseket és egyeztetniük kell az új, egészséges kínálatról. Ezt Magyar Bálint oktatási miniszter jelentette be, és a fitneszkazettáiról ismert Schobert Norbi is a program mellé állt. A sajtótájékoztatón többek között kiderült: Norbi gyerekkorában száznégy kiló volt, Magyar Bálint pedig most annyi.
132 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba idén
Az előzetes adatok szerint 132 ezren jelentkeztek idén felsőoktatási intézménybe, ami kevesebb, mint a tavalyi 150 ezres létszám. Az oktatási miniszter ugyanakkor arra számít, hogy az idén érettségizők legalább ugyanannyian jelentkeznek, mint tavaly. A Fidesz szerint drámai méretű a jelentkezők számának csökkenése.
Januártól szabályozhatják az iskolai büféket
Várhatóan januártól lép életbe az a miniszteri rendelet, amely szabályozza az iskolai büfék kínálatát - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter a Gyermekbarát büfé 2005 pályázat eredményhirdetésén. A legegészségesebb iskolai büfé címet és a vele járó 500 ezer forintot Boldog község általános iskolája nyerte el.
- címkék:
- Magyar Bálint
- oktatás
- pályázat
- egészség
- Címkefelhő »
Sorsolással segítenék a rosszul tanulókat
Az Oktatási Minisztérium javaslata szerint az általános iskolák ezentúl kevésbé szólhatnak bele abba, hogy kiket vesznek fel. A nagyvárosokat körzetekre osztanák fel úgy, hogy egy-egy körzetben legyenek jobb és rosszabb helyzetű városrészek is. A helyben lakókat az iskoláknak fel kell venniük, ha pedig marad még hely, akkor előnyben kell részesíteniük a hátrányos helyzetű gyerekeket. Ha ezek után is marad hely, akkor sorsolni kell a jelentkezők közt. A parlament hétfőn szavaz a javaslatról.
Komplett PC-kre szűkül a Sulinet Expressz
Változások várhatók a Sulinet Expressz programban valószínűleg már novemberben: a kedvezmények nem szűnnek meg, de azokat komplett számítógépes konfigurációkra lehet majd igénybe venni - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter hétfőn.
Évnyitó a Koriközpontban
Szombaton tartja évnyitó ünnepségét a Budapesti Koriközpont, a korábban Astra Zeneca-csarnokként ismert jeges létesítmény, Káposztásmegyeren. A délelőtt tízkor kezdődő ünnepséget Magyar Bálint oktatási miniszter nyitja meg, az estét Charlie-koncert és ingyenes közönségkorcsolyázás zárja, melyen a helyszínen díjtalanul kölcsönzött szereléssel sportolhatnak az érdeklődők.
Kettesre vizsgázók nem mehetnek egyetemre
A jövő évi felvételiken feleannyi pont jár majd a nyelvvizsgákért, mint az idén, és 72 helyett 78 pont alatt egyik intézmény sem húzhatja meg a felvételi határt. A felvételihez továbbra sem lesz kötelező az emelt szintű érettségi az oktatási tárca tervei szerint. Ezt Magyar Bálint oktatási miniszter jelentette be sajtótájékoztatón. Átalakul az érettségi tételek szállításának, nyomtatásának és titkosságának rendszere is, ha az egyeztetések sikerrel járnak.
Magyar Bálint fejét követelték a felvételik miatt tüntetők
Tanárok, szülők és diákok tiltakoztak pénteken az Oktatási Minisztérium előtt az érettségikkel és felvételikkel kapcsolatban kialakult helyzet miatt. A petíciót, amelyben Magyar Bálint miniszter lemondását követelték, körülbelül öttucatnyian írták alá a Honfoglalás című film betétdalának taktusaira. A szervezők ugyan azt hangoztatták, hogy politikailag semleges a megmozdulás, egyesek szélsőjobboldali kiadványokat osztogattak. A tárca politikai demonstrációnak nevezte az eseményt.
A jogra és az orvosira is 135 a felvételi ponthatár
Az ELTE jogi karára és a SOTE általános orvosi karára is 135 pont az idén a felvételi ponthatár - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter kedden a közszolgálati televízió Este című műsorában.
Internetre kapcsolnak minden hazai iskolát
Valamennyi magyarországi iskola csatlakozni fog az idén a világhálóhoz - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter hétfőn Velencén, ahol megnyitotta az e-Magyarország internetes táborsorozat első turnusát.
- címkék:
- Magyar Bálint
- internet
- Címkefelhő »
Vége a Fidesz közeli fantomcégek ügyének
Elutasította Magyar Bálint panaszát a Legfőbb Ügyészség az úgynevezett Fidesz közeli fantomcégekhez kapcsolódó ügyben. A miniszter egy HVG-cikk alapján tett feljelentést, azonban a Fővárosi Főügyészség a nyomozást megtagadta.
Kortárs műalkotásokat kapnak az egyetemek
Kortárs művészeti alkotások is díszítik majd az új felsőoktatási létesítményeket - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter. Az alkotások megrendeléséhez és a pályázatok koordinálásához szakmai zsűrit hoztak létre - írja a Népszabadság.
Biztonságosabbá teszi az érettségit az oktatási tárca
Biztonságosabbá teszi az érettségi logisztikáját az oktatási tárca. Magyar Bálint szerint elképzelhető, hogy a tételeket digitális úton juttatják majd el az iskolákba. Magyar szerint az idei tétellopási botrány volt az első alkalom, amikor az ellopott tételeket a diákok nem csak saját hasznukra fordították. Az ellopott tételek internetes közzététele Magyar Bálint szerint az egész érettségi rendszer elleni támadás volt.
A lakosság egyhatoda mondatná csak le Magyar Bálintot
A lakosság 17 százaléka látná szívesen Magyar Bálint oktatási miniszter lemondását az érettségibotrány miatt, 69 százalék szerint viszont nem kell lemondania a miniszternek, mivel egyszerű bűncselekmény történt - derül ki a Marketing Centrum telefonos felméréséből. A megkérdezettek 62 százaléka szerint bűncselekmény a tétellopás, 22 százalék szerint viszont diákcsíny.
Újraíratják a matekérettségit
Újra kell írniuk a középszintű matekérettségit azoknak, akiknek kell a felvételihez a jegy. Az új vizsga időpontja, május 28., szombat. Harmincezer diák biztosan ismétel. Magyarból nem kell újraírnia senkinek a vizsgát, mert nincs rá bizonyíték, hogy a tételek eljutottak a diákokhoz.
A miniszter fejébe kerülhet az érettségi botrány
Kedden elkezdődött a matematika érettségi a középiskolákban. A vizsgákat azonban botrány árnyékolja be: állítólag az internetről előre le lehetett tölteni mind a hétfői magyar, mind a keddi matematika feladatokat. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja. Magyar Bálint oktatási miniszter hétfő este még azt mondta, a botrány a fejébe kerülhet, kedd reggel viszont közölte, nem mond le. A rendőrség még nem kérte ki az érettségi-botrányban érintett internetes portáltól annak a fórumozónak az adatait, aki feltette a magyar tételt tartalmazó link címét az oldalra.
A miniszter fejébe kerülhet az érettségi botrány
Az oktatási miniszter a közszolgálati televízió esti hírműsorában kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy a hétfői magyar érettségi tételek körül kialakult helyzet "a fejébe kerül". Magyar Bálint a Magyar Televízió Este című műsorában arra kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a hétfői érettségi körül kialakult helyzet "a fejébe kerül", igennel válaszolt.
Magyar Bálint: A reformkorban is szidalmazták a reformereket
Elsősorban a közelgő, most bevezetett kétszintű érettségiről faggatták olvasóink az oktatási minisztert, akitől ennek kapcsán saját egykori tapasztalatairól is érdeklődtek. Kiderült, hogy Magyar Bálint egyetemista korában fűrésztelepen és telefonközpontban is dolgozott, és izgalmasnak találja a mostani feladatát.
Csökken a politikusok népszerűsége
Több politikusnak is csökkent a népszerűsége: Dávid Ibolya pozíciója folyamatosan gyengül, de vesztett népszerűségéből Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint és Herényi Károly is - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Szili Katalin viszont népszerűbb lett, Mádl Ferenc után a második a listán.
Kóka bevallotta: egyszer füvezett
A gazdasági miniszter a második magyar politikus, aki nyilvánosan bevallotta, hogy kipróbált valamilyen kábítószert. Korábban csak Magyar Bálint beszélt erről.
Laptopot bérelhetnének a magyar diákok
Magyar Bálint oktatási miniszter azt szeretné elérni, hogy szeptembertől a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók noteszgépeket lízingelhessenek. A hordozható PC-kért a tervek szerint napi 250 forintot kellene fizetnie a diákoknak.
- címkék:
- Magyar Bálint
- miniszter
- notebook
- Címkefelhő »
A túl nehéz táskákon bukhat el az órarend
Szeptembertől nem lehet három kilogrammnál nehezebb az alsósok iskolatáskája - rendelte el az oktatási miniszter. Az órarendet úgy kell majd összeállítani, hogy megmérik a naponta szükséges könyvek súlyát. Ha ez meghaladja a határt, a szülők megvétózhatják az órarendet. A tornazsák és az írószer viszont nem számít bele a három kilóba, így egészen biztos, hogy a gyerekek ennél több súlyt fognak továbbra is cipelni.
- címkék:
- Magyar Bálint
- súly
- órarend
- oktatás
- Címkefelhő »
Ki miben mindentudós?
Országos vetélkedősorozatot indít a Mindentudás Egyeteme középfokú oktatási intézmények számára.
Magyarból ment legrosszabbul a próbaérettségi
Magyarból a diákok hat százaléka, történelemből egy százaléka nem érte el a követelmények tíz százalékát a próbaérettségin, ez azt jelenti, hogy szóbeli vizsgára nem is engedték volna őket. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint a gyenge eredmények nem mérvadók, mert a diákok nem voltak motiváltak.
Puha kötésű könyvekkel könnyítenék az iskolatáskát
Puha kötésű könyveket és iskolai szekrényeket javasol az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy a gyerekek kisebb súlyt cipeljenek az iskolatáskában. Az Oktatási Minisztérium hamarosan közleményt ad ki az iskolatáska súlyával kapcsolatban, emellett a jövőben a tankönyvvé nyilvánítási eljárásban odafigyelnek a könyvek súlyára is. Egy felmérés szerint a tanulók közel 30 százalékának van mozgásszervi problémája, és ehhez nagymértékben hozzájárulnak az olykor 4-5 kilós iskolatáskák.
Bukfencből nem buktathatnának
Az oktatási tárca a következő tanévtől osztályzatmentessé tervezi tenni az iskolai testnevelésórákat, hogy a diákok számára a sport az öröm forrásává váljék. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete bírálja az elképzelést, mivel nehezebb lesz követelni az iskolásoktól.
Túl nehéz a magyar diákok iskolatáskája
Egy szolnoki felmérés szerint a legkönnyebb iskolatáskát hátára vevő kisdiáknak is 3,9 kilogramm súlyt kellett cipelnie, míg a legnehezebb táska 6,9 kilogramm.Ugyanakkor a gyerekeknek testsúlyuk 10 százalékánál nagyobb tömeget nem lenne szabad cipelniük az egészségkárosodás elkerülése érdekében. Magyar Bálint oktatási miniszter kijelentette, hogy a tárca két hónapon belül kidolgozza javaslatait a probléma kezelésére.
- címkék:
- Magyar Bálint
- táska
- iskolatáska
- oktatás
- Címkefelhő »
Szeptembertől él a netes tananyag-archívum
A Sulinet Digitális Tudásbázis első fázisban a következő tanév elejétől lesz elérhető a közoktatás számára - közölte Magyar Bálint hétfőn. Az oktatási tárca vezetője szerint lényeges a tanárok informatikai képzése is.
Törvényt sértett a miniszter a jászladányi iskola ügyében
Törvényt sértett Magyar Bálint oktatási miniszter, amikor megtagadta a - sokak szerint a roma diákok elkülönítésére létrehozott - jászladányi alapítványi iskolától a minisztériumi azonosító kiadását, állapította meg a Legfelsőbb Bíróság keddi jogerős döntésében. Jászladány polgármestere elmondta, kártérítési pert nem indítanak, helyette meghívják a miniszter nyári rendezvényükre.
Magyar Bálint: Mindhalálig Sulinet Expressz
A Sulinet Expresszről, az adókedvezményes program körüli változásokról és egyéb kérdésekről faggatták Magyar Bálint oktatási minisztert a Társalgóban az [origo] olvasói.
Notebook-program indul pedagógusok számára
Az Oktatási Minisztérium (OM) még idén olyan program elindítását tervezi, amelynek révén 2006-ig a pedagógusok harmada, de legalább negyede hordozható számítógépeket kaphatna - jelentette be Magyar Bálint csütörtökön.
Az oktatási tárcától 10, az FVM-től 4 milliárdot vonnak el
A kormányzati megtakarítások részeként 10 milliárd forintot vonnak el az Oktatási Minisztériumtól. A megtakarításokat a tervek szerint az igazgatási költségek mérséklésével, az alapítványi támogatások csökkentésével hajtják végre, a beruházási programok pedig jelentős részben magántőke bevonásával valósulhatnak meg. Az agrártárcát azonban csak minimális mértékben, 4 milliárd forint erejéig érintik a kormány takarékossági intézkedései.