Leonardo DiCaprio
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Martin Scorsese
- színész
- film
- modell
- Quentin Tarantino
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Piszkos pénzből készült A Wall Street farkasa
A Wall Street farkasa című film a pénzügyi világról tart elénk görbe tükröt. Azonban mint kiderült, maga a film is olyan pénzekből forgott, amelyet elsikkasztottak. A korábban szinte ismeretlen Red Granite produkciós irodának még arra is futotta, hogy DiCapriónak ajándékba megvegyék Marlon Brando Oscar-szobrát.
Papagájeledelt ettünk, és tigris került a poharunkba
Megtudtuk, milyen gabonákat fogyaszthatunk, ha gluténérzékenységgel küzdünk, és azt is, hogyan kerül papagájeledel az asztalra. Később befőttesüvegből készítettünk hámozót, majd megismertük a növényt, amelyet még Gandhi is áldott, és kiderült, hogy nekünk is van belőle a konyhában: rögtön megmostuk, felvágtuk, majd italt készítettünk belőle. Aztán kiderült, hogy a nyugati étrend a depresszió és a magas vérnyomás melegágya, ezért ellestük a mennyei vegán falatok receptjét. Heti gasztro-összefoglaló.
Újabb sztár csatlakozott Tarantino filmjéhez
Régóta pletykálják, hogy Brad Pitt esélyes egy szerepre Quentin Tarantino következő filmjében, és a sztár most valóban csatlakozott az eddig csak Leonardo DiCaprióból álló színészgárdához. Tarantino már címet is mondott az 1969-ben játszódó projekthez: Once Upon A Time In Hollywood, azaz "Volt egyszer Hollywood", ami Sergio Leone klasszikus spagettiwesternjét, a Volt egyszer egy Vadnyugat-ot idézi.
Lezárják a turisták előtt Thaiföld leghíresebb strandját
Sztárok, akik saját szigetet vásároltak: Mel Gibsontól Shakiráig
A luxusotthonok már nem nyújtanak elegendő privát szférát a legnagyobb sztároknak. Ha azt akarják, hogy senki, de senki ne zavarhassa őket, saját szigetet kell vásárolniuk. A leggazdagabbak meg is tették: privát luxusszigeteiken élvezhetik ki igazán a magány.
Az erőszakkal vádolt rendező lesz Quentin Tarantino készülő filmjének egyik hőse
Újabb részletek szivárogtak ki Quentin Tarantino kilencedik játékfilmjéről. A Variety újságírójának információi szerint a Manson-gyilkosságokat nagyban érintő film egyik kulcsfigurája nem más lesz, mint Roman Polanski, a Manson-banda egyik áldozatának, Sharon Tate özvegye.
Tom Hardy ezért tetováltatta magára Leonardo DiCaprio nevét
Egy elvesztett fogadás miatt Leonardo DiCaprio nevét kellett magára tetováltatnia Tom Hardy-nak.
Sztárok, akik nagyon szegények voltak
Mi már híres emberekként ismertük meg őket, vastag pénztárcával és fényűző élettel. Pedig ez nem volt mindig így, sőt...
Leonardo DiCaprio igent mondott Quentin Tarantinónak
A Django elszabadul után újabb Tarantino-moziban szerepel Leonardo DiCaprio. A rendező kilencedik, "1969" munkacímen futó filmjéről egyelőre keveset tudni, korábban Tarantino azt mondta, a filmnek köze lesz a Manson-banda ámokfutásához, de nem Charles Manson áll a sztori középpontjában.
Leonardo DiCaprio egy 20 éves modellel kavar: fotó
Leonardo DiCaprio ezúttal is egy gyönyörű modellel jár. Nem is akárkivel.
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- Al Pacino
- modell
- Címkefelhő »
Sztárok, akiknek halálközeli élményük volt: Leonardo DiCapriótól Zac Efronig
A sztárok is kerültek már egy-két rázós helyzetbe, és olykor csak a szerencsén, vagy a gyors segítségen múlt, hogy nem lett belőle végzetes tragédia. Íme, azok a hírességek, akiket megérintett már a halál szele.
Kate Hudson rövid hajjal Leonardo DiCaprióra hasonlít: fotó
Mióta Kate Hudson levágatta a haját, nem hasonlít önmagára. A színésznő természetesen egy szerep miatt szabadult meg a hajkoronájától, de úgy tűnik, ő nem bánja. Most épp Leonardo DiCaprióhoz hasonlítja saját magát.
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- Kate Hudson
- Címkefelhő »
Kiderült, kinek kellett volna meghalnia Leonardo DiCaprio helyett a Titanicban
Kate Winslet Stephen Colbert műsorában beszélt a 20 éves Titanic hátteréről. Az interjúból kiderült, a stúdió eredetileg nem is Leonardo DiCapriót szemelte ki a film főszerepére.
James Cameron elárulta, miért kellett Leonardo DiCaprionak meghalnia
A Titanic című Cameron-mozi húsz éve szólt nagyot a mozikban. Sok rajongó a mai napig azt firtatja: a Leonardo DiCaprio által alakított Jack is ráfért volna arra a hajóajtóra, amely mentőcsónakként szolgált a jeges óceán közepén.
Gengszterek királya: Martin Scorsese 75 éves
Martin Scorsese ötven éve készít mozifilmeket, jelenleg 24 nagyjátékfilmnél tart, de most is éppen forgat és a 26. filmje is előkészítés alatt áll már. Miközben szerteágazó egyéb tevékenységeket is folytat, átlagosan két év sem kell neki, hogy előálljon egy új nagyjátékfilmmel. A mennyiség nem megy a minőség rovására: nem ismétli önmagát és nem lehet azt mondani, hogy valaha is nagyon mellényúlt volna valamelyik filmjével.
Elérhető hollywoodi sztárotthonok – Így élnek a leggazdagabbak
A legtöbb hollywoodi híresség számára a mérhetetlen luxus mellett fontos a kényelem és a praktikum is. A sztárotthonok többsége smart home is egyben; a lakó igényeihez igazodó és azt kiszolgáló lakásoké és házaké a jövő. Ám ezeken túl is számos olyan építészeti, belsőépítészeti és lakberendezési megoldásokat leshetsz el tőlük, amiket akár saját otthonodban is megvalósíthatsz.
Kiderült, mi van Leonardo DiCaprio és Kate Winslet között
Dupla évfordulót tart Kate Winslet, aki ma ünnepli 42. születésnapját, és 20 éves évfordulóját Leonardo DiCaprioval.
Leonardo DiCaprio ilyen nagy embert még nem játszott
Forrás: Collection Christophel / Sikelia Productions / Appian Way middle on 2683 1788 A forgatókönyvet Scott Bloom írja, a gyártást a Paramount finanszírozza, és az egésznek olyan kicsengése van, mint a presztízsfilmeknek, amiket Oscarral – vagy legalábbis jelölésekkel – szoktak jutalmazni, mégis kicsit szkeptikusak vagyunk, hogy tényleg megvalósul-e a film. Ez már a harmadik projekt, amit bejelent DiCaprio és Scorsese, hogy aztán csak várjunk és várjunk a filmekre, hiszen egyelőre az indiános-nyomozós The Killers of the Flower Moon-ból és a sorozatgyilkosos The Devil In The White City-ből se lett semmi. Amelyik előbb összejöön ...
Ebben a pompában él Leonardo DiCaprio: Fotók!
Bepillantást engedett az otthonába Leonardo DiCaprio: ebben a csodában tölti a mindennapjait a sztár.
Lorena Rae német modell Leonardo DiCaprio új barátnője
Májusban röppent fel a hír, hogy Leonardo DiCaprio és a híres modell, Nina Agdal egy év után szakítottak. A színésznek azonban máris új barátnője van.
Leonardo DiCaprio eljátszhatja a zsenit, akiről a nevét kapta
Forrás: AFP/2014 Getty Images/Christopher Polk middle on 3000 2000 Hogy ki rendezi és mikor kerülhet mozikba a Da Vinci-film, arról egyelőre nem érkezett hír, a könyvről viszont tudni, hogy különcként festi le Da Vincit, aki házasságon kívül született, balkezes volt, vegetáriánus, és valószínűleg meleg. A művész jegyzetfüzeteit is áttanulmányozó Isaacson a másképp gondolkodót látta meg Da Vinciben, és azt akarta feltárni, hogyan fejlődött a kreativitása, és hogyan hatott művészetére a megszállottsága és a tág érdeklődési köre. Azt csinálja, amit Leonardo DiCaprio, csak húszezer évvel korábban http://www.origo.hu/filmkluub/blog/elozetes/20170718-azt-csinalja-amit-leonardo-dicaprio-csak-huszezer-evvel-korabban-alpha-kodi-smit-mcphee.html ...
Leonardo DiCaprio leporol egy nagy klasszikust
Leonardo DiCaprio a National Geographicnak készíti Az igazak tévés változatát, a sorozattal az amerikai űrhajózás hőskorába pillanthatunk be.
Vacsorázz együtt Kate Winslettel és DiCaprióval
Kate és Leonardo egy nagylelkű kezdeményezéssel szeretne jótékonykodni. Ráadásul az egyik rajongójuk - aki megtudja fizetni - még egy közös estét is eltölthet velük.
Leonardo DiCaprio beszállt a gyémántbizniszbe
Bajban van a gyémántipar: a mostani huszonéves generáció halogatja a házasságkötést, amit "az örökre szóló" ékszer gyártói is megéreznek. Most marketingstratégiát váltottak, egyúttal megállítanák a mesterségesen előállított, olcsóbb gyémántok piaci terjeszkedését is. Egy ilyen vállalatba fektetett a „Véres gyémánt" című, 2006-os filmben főszerepet játszó Leonardo DiCaprio is.
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- gyémánt
- házasság
- Címkefelhő »
Leonardo DiCaprio újból szingli
Ez hihetetlen! Az ultradögös hollywoodi színész megint szingli lett. Legutóbbi modell barátnőjével is szakított.
Scorsese összeereszti De Nirót és DiCapriót
A névsor parádés, a történet rendkívüli, bízzunk benne, hogy összejön a film.
Leonardo DiCaprio rendszeresen jár testkezelésekre
Egyre nehezebben tudja elfogadni Leonardo DiCaprio, hogy öregszik. Nemcsak az arcán, de a testén is látszik, hogy bizony már nem fiatal. A színész milliókat költ különböző testkezelésekre, de annyira azért nincs kétségbeesve, hogy edzésre vetemedjen.
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- Címkefelhő »
Meghalt Gilbert Grape édesanyja
Cates legjobb pillanatait a Gilbert Grape-ből egy videóban is összegyűjtötték, később feltűnt az Angyali érintés és a Picket Fences című tévésorozatokban, valamint a 2001-s Wolf Girl című tévéfilmben is szerepelt. Cates 2012-ben arról számolt be a Dallas Morning News-ban, hogy lefogyott 108 kilót, és azt tervezi, hogy ismét megpróbálkozik a színészettel. Később valóban játszott egy filmben, az Eric Roberts főszereplésével készült Billboard-ban lesz látható, amit az idén mutatnak majd be.
Rosszulesett, hogy lecserélt Leonardo DiCaprióra
Ewan McGregor és Jonny Lee Miller, a Trainspotting sztárjai szerint most volt a megfelelő pillanat, hogy előálljanak a kultfilm folytatásával, és azt is megosztották az Origo Filmklub riporterével, hogy mi veszett ki karaktereikből az elmúlt húsz év során. Ewan McGregor beszélt arról a kerekasztal-interjú során, hogy mennyi ideig volt megsértődve, miután lecserélték Leonardo DiCaprióra, és hogy mennyire félt visszatérni Renton bőrébe.
Gondolta volna, hogy ezek a sztárok is a tévében kezdték?
George Clooney-ról, Jennifer Anistonról, Will Smithről vagy Michael J. Foxról köztudott, hogy sikeres filmszínészi karrierjük előtt a televízióban "csinálták meg" magukat – hiszen olyan sorozatokban szerepeltek, amelyek világszerte ismertek. Több nagy sztárnak azonban szinte csak a moziban találkoztunk a nevével, pedig korábban szintén a tévében alapozták meg a hírnevüket. Meg fog lepődni ezeken a régi videókon!
Ez a kislány volt a Titanic film kedvence - Így néz ki ma: Fotó!
Emlékeztek még arra a kislányra, aki a Titanic című filmben Jack Dawson táncpartnere volt, míg Rose fel nem bukkant? A lány azóta már teljesen megváltozott.
James Cameron eloszlatott egy régi tévhitet a Titanic végével kapcsolatban
Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez middle on 3372 2241 „Jól van, játsszuk le rendesen megint azt a jelenetet” – kezdett bele Cameron. „Te vagy Jack ott a nulla fokos vízben, és kezdesz kihűlni. A Mythbustersék azt mondják, vedd le a saját mentőmellényed, kérd el Rose-tól az övét, ússzál be az ajtó alá, kötözd úgy hozzá a mentőmellényeket, hogy azokat ne sodorja el a víz két perc múlva. Ez azt jelenti, hogy öt-tíz percen át nulla fokos vízbe kell alámerülnöd. Mire feljönnél, már halott vagy. Szóval ez a megoldás nem működik.” Cameron szerint a lehető legjobb megoldást választotta Jack, a felsőtestét kint tartottta ...
Christopher Walkennel együtt etettük a cicákat
Leonardo DiCaprio anyukája volt Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz című szélhámosfilmjében, innen ismerik Nathalie Baye-t a legtöbben Magyarországon. Truffaut és Godard több filmjében is játszott, utóbbiról árulta el az Origónak például azt is, hogy gátlástalanul mindent elvesz, ami kell neki. A karizmatikus, mindig elegáns 68 éves színésznő egy cseppet sem vágyik amerikai karrierre, Spielberg filmjébe is csak azért keveredett, mert neki egyszerűen nem lehet nemet mondani. Christopher Walkennel összebarátkozott, DiCaprio szerinte cuki, Xavier Dolant ő vigasztalgatta, Vincent Cassel kora viszont elgondolkodtatta. Telefonon beszéltünkk ...
Megmutatta szuperformás cickóit Leonado DiCaprio barátnője, Nina Agdal (18+)
Nina Agdal, Leonardo DiCaprio barátnője a Sports Illustrated fürdőruhakatalógusának beharandozó reklámjában szerepel, a legújabb fürdőruhákat mutatja be.
Megdöbbentő sorozat hírességekről és hasonmásaikról 1. rész
A világon mindenkinek van egy hasonmása, ahogy az egyszerű embereknek, úgy a hírességeknek is. Sorozatukban bemutatjuk, kik hasonlítanak a leginkább az ismert sztárokra! Vigyázat, tényleg megdöbbentő!
Egyre nő a veszély! Sztárok, akik lelkes környezetvédők
A 21. század egyik legnagyobb problémája a globális felmelegedés. Nincs mit szépíteni: Földünk „haldoklik”, így a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk azt, amit évezredek alatt sikerült tönkretennünk. Szerencsére a világsztárok közül többen is küzdenek egy élhetőbb jövőért. Nézzük, ők hogyan harcolnak.
Obamától nehéz búcsút venni
Yes We Can. Ez volt Barack Obama, hamarosan leköszönő amerikai elnök kampányszlogenje, és ez a Fehér Ház által készített emlékvideó címe is, amelyben amerikai hírességek és kampányának önkéntesei idézik fel legemlékezetesebb Obamához kapcsolódó pillanataikat.
Egy kutatás elárulta: Ezek a legjobb filmes csókjelenetek
A Titanicban Jack és Rose között lezajló csókjelenet választják mindig a filmes történelem leghitelesebb intim pillanatának. Ezt pedig szorosan követi egy mesefilmes csók, a Susi és Tekergő egyik jelenete.
Beyoncé Hawaiin, Leonardo Tetiaroán – Itt nyaraltak a celebek 2016-ban
Fényűző tengerparti resortok, hatalmas luxusjachtok, eldugott kis magánszigetek. A külföldi sztárvilág képviselői nem aprózzák el, ha nyaralásról van szó. A legszebb és egyben legdrágább helyeket választják úti célként, ahol elbújhatnak a kíváncsi szemek elől, felszabadult hangulatban élvezve az ott töltött időt. Máris mutatjuk, melyik hírességgel cseréltünk volna szívesen!
Így cserélgették otthonaikat a legnagyobb sztárok 2016-ban
Ingatlanok jönnek, ingatlanok mennek, dollármilliók röpködnek. Az idei évben sem nyughattak a sztárok, csak úgy adták-vették otthonaikat. Az alábbiakban összegyűjtöttük 2016 legnagyobb ingatlanbizniszeit.
Leonardo DiCaprio megvált káprázatos otthonától - Less be az ingatlanba!
Leo búcsút intett otthonának - nyugi, önszántából! Senki nem árverezte el az Oscar-díjas színész feje fölül a házat, ő maga adott túl rajta, egyáltalán nem rossz pénzért.
Katalin hercegnő: "Veretős party-k, piák"
A Life.hu rappere most sem hagy titeket a legfrissebb sztárhírek nélkül. Ne maradjatok le!
Helyes kis pocakot eresztett Leonardo DiCaprio
Leonardo DiCaprio mostanában többet foglalkozik a filmekkel és a környezetvédelemmel, mint saját magával: ez meg is látszik a pocakján.
- címkék:
- Leonardo DiCaprio
- pocak
- hízás
- Ez Zsír!
- Címkefelhő »
Fulladás, karambol, cápatámadás: sztárok, akik majdnem meghaltak
Számos cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy a balszerencsék és sorstragédiák a sztárokat sem kímélik. Többen közülük például egyenesen a halállal néztek farkasszemet. Hogy milyen sokan vannak, azt jól mutatja, hogy írásunkat hamarosan egy folytatás is követi.
Sztárok, akik állítólag homoszexuálisok
Bár a világon több millió nő rajong értük, a hírek szerint nem teljesen azok, akinek mutatják magukat. Néhányuknak felesége és családja is van, ám van egy életük, melyet titkolnak a nyilvánosság elől. Íme, pár hollywoodi sztár, akiről régóta rebesgetik, hogy valójában a saját neméhez vonzódik.
Így nyalakodnak a legszívdöglesztőbb sztárok (18+)
A brooklyni székhelyű művész, Alexandra Rubinstein eddig soha nem látott ábrázolásmódot választott: férfi sztárokat hozott intim helyzetbe festményeivel. Elképzelte, és megörökítette, hogyan kényeztetik az énekesek vagy színészek hölgy partnerüket.
Dőljön hátra, és tartson a környezetvédő tévésztár DiCaprióval!
Vasárnap este mutatják be a National Geographic csatornáján az Özönvíz előtt című dokumentumfilmet, amelyben Leonardo DiCaprio alakítja a kérdező riportert. Többek között Barack Obamát, Ban Ki-moon és Elon Muskot is a klímaváltozásról kérdezi.
Ők a világ leggazdagabb sztárjai – repkednek a milliárdok
Felfoghatatlan gazdagság és luxus – a hollywoodi hírességek életét talán így lehet a legjobban jellemezni. Ezek a világsztárok rengeteget dolgoznak, ám munkájuk sokszorosan megtérül: több milliárd dollárt tudhatnak a számlájukon évente. Íme, az évente legjobban kereső celebek listája.
Leonardo DiCaprio és szerelme közös otthonba költöznek
Leonardo DiCaprio fülig szerelmes kedvesébe, akivel, ha minden igaz, hamarosan közös otthonba is költöznek.
Meryl Streep ekkora csalódást még soha nem okozott - Heti stílusmustra
Egy csodálatos estélyi ruha, öltönyös pasik, és egy elképesztően nagy csalódás - mutatjuk is a hét vörös szőnyeges eseményeinek legfontosabb pillanatait!