lengyel gazdaság

címke rss

Munkaerõ-problémák Lengyelországban

Archívum2008.06.13, 08:54

Az OECD közgazdászai nem fogadták el a lengyel kormány azon érvelését, mely szerint a munkaerõhiány fékezi a lengyel gazdaságot. A Gazdasági és Fejlesztési Együttmûködési Szervezet szerint ugyanis a lengyel munkaerõpiacon vannak tartalékok, és ezek bevethetõségének érdekében kéne tennie a lengyel kormánynak - írja a Világgazdaság.

Úton a lengyelek az euró felé

Archívum2008.06.09, 19:54

Elsõrendû szinten megerõsítette a lengyel szuverén adósságot hétfõn a Fitch Ratings, amely szerint nem zárható ki a négy éven belüli lengyel euróövezeti csatlakozás.

Felülteljesít a lengyel gazdaság

Archívum2008.05.30, 11:53

Lengyelország hazai összterméke az elsõ negyedévben 6,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyi elsõ negyedévinél, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban pénteken. Az ütem meghaladta mind a kormányzati elõrejelzéseket, mind az elemzõk 5,8 százalékos várakozását.

Fogy a lengyel állástalanok száma

Gazdaság2008.05.28, 11:03

Lengyelországban áprilisban 10,5 százalékra csökkent a munkanélküliség a márciusi 11,1 százalékról, közölték a lengyel statisztikai hivatalban szerdán, a hazai szabvány szerint számolva. Az országban 1,61 millió embernek nem volt állása, 96 500-zal kevesebbnek, mint márciusban. Tavaly áprilisban 13,7 százalékos munkanélküliséget mértek.

Tíz százalékos lengyel-magyar forgalomnövekedés

Archívum2008.05.21, 15:57

Öt és fél milliárd eurót ért el tavaly a lengyel-magyar kereskedelmi forgalom értéke. A növekedés - kevéssel elmaradva az elõzõ évi ütemétõl - 10 százalékos volt - közölte a lengyel hírügynökséggel Siklósi Gábor, Magyarország kereskedelmi tanácsosa Lengyelországban. Az 5,5 milliárd eurós forgalomból 2,8 milliárd volt a magyar export értéke.

Kedvezõek a lengyel gazdasági adatok

Archívum2008.05.21, 15:29

A lengyel infláció üteme növekszik, de a várakozások alatt marad: friss jegybanki adat szerint márciusban éves szinten 2,8 százalékos volt a megelõzõ hónap 2,7 százaléka után. A termelõi árak április növekedési adata is megjelent: éves szinten 2,5 százalékos volt.

A globális lassulás fékezi az inflációt is

Archívum2008.05.13, 15:37

Áprilisban tovább emelkedtek a fogyasztói árak a kelet-európai országokban az élelmiszerek és az üzemanyag drágulása miatt, ám elemzõk úgy látják, hogy a központi bankok a nyár közepe felé véget vethetnek a monetáris szigorításnak, miután a globális lassulás fékezi a gazdasági növekedést, és vele fokozatosan az inflációt is.

Lengyelország tervezi a jövõ évi büdzsét

Archívum2008.05.09, 18:06

Az ideinél lassabb gazdasági növekedésrõl szóló adat és az ideire tervezettnél nagyobb inflációs szám szerepel majd célként a jövõ évi lengyel költségvetési tervezetben - közölte egy a lengyel kormányhoz közeli forrás.

Rossz a jegyzett társaságok szabályozása

Gazdaság2008.05.06, 14:43

Indokolással ellátott véleményt küld az Európai Bizottság a Cseh Köztársaságnak, Magyarországnak, Hollandiának és Lengyelországnak, mivel az elõírt határidõn belül nem ültették át nemzeti jogukba a jegyzett társaságok átláthatósági követelményeirõl szóló irányelvet - jelentette be a testület kedden Brüsszelben.

Otthagyhatja Lengyelországot az IKEA

Archívum2008.04.29, 07:18

Egy jogi abszurdum vagy az új lengyel kormány feledékenysége miatt 1,6 milliárd euró értékû és több ezer munkahely teremtését jelentõ beruházását befagyasztotta az IKEA Lengyelországban - olvasható a Napi Gazdaságban.

Növelte forgalmát az AAA Auto

Archívum2008.04.25, 12:31

Az AAA Auto Group N.V., mintegy 18 800 autót értékesített a cseh-, szlovák, magyar, lengyel-, és román piacokon, az idén az elsõ negyedévben, 6 százalékkal többet mint egy éve - tájékoztatta az elõzetes adatokról a cég az MTI-t pénteken.  

Kivonulhat a Lidl Lengyelországból

Archívum2008.04.24, 06:35

Nem bírta a versenyt a lengyel piacon a Magyarországon is aktív Lidl, ezért kivonul az országból - írja a Napi Gazdaság.

Privatizációs rekordra gyúr Lengyelország

Archívum2008.04.22, 18:36

A lengyel kormány 2011-ig - a jelenlegi parlamenti idõszak végéig - több mint 740 céget akar privatizálni - közölte a lengyel kormányfõ, aki szerint ha ez sikerül, országa "pozitív világrekordot" állít fel a privatizációban.

Nem terveznek intervenciót a lengyelek

Archívum2008.04.21, 11:32

A zloty erõsödése ellenére nincs szükség devizapiaci intervencióra - mondta hétfõn a lengyel pénzügyminiszter. Jacek Rostowski egy lengyel lapnyak nyilatkozva kijelentette, hogy mindaddig nem terveznek intervenciót, amíg Lengyelország nem csatlakozik az ERM-II európai átváltási mechanizmushoz, amelyben két évet kell eltölteni azelõtt, hogy bevezethetõ lehessen az euró.

Hatalmas lengyel növekedés

Archívum2008.04.16, 12:29

Lengyelországban az elsõ negyedben valószínûleg elérte  a 6 százalékot a hazai össztermék növekedése, közölte szerdán Katarzyna Zajdel-Kurowska pénzügyminiszter-helyettes. A pontos adatot e hónap vége felé hozzák nyilvánosságra.

Többletet értek el a lengyelek

Archívum2008.04.15, 12:43

Az idei elsõ negyedévben 3,1 milliárd zloty (1 euró=3,41 zloty) volt a lengyel államháztartási többlet - közölte a lengyel pénzügyminiszter-helyettes.

Új lengyel-ukrán olajvezetékterv

Gazdaság2008.04.14, 15:52

Lengyelország és Ukrajna közösen tanulmányt készít egy nemzetközi olajvezeték lehetõségérõl, amely a Kaszpi-tengerrõl hozna olajat a Balti-tengerhez, Oroszországot megkerülve, egyebek között errõl írtak alá megállapodást hétfõn Varsóban Lech Kaczynski lengyel és Viktor Juscsenko ukrán államfõ jelenlétében.

Kamatot emeltek a lengyelek

Archívum2008.03.26, 13:29

A lengyel központi bank monetáris tanácsa szerdán az irányadó kamatszint 25 bázispontos emelését határozta el. Az infláció megfékezése érdekében hozott pénzpolitikai szigorítás megfelel a szakértõi várakozásoknak. A döntés révén a bank irányadó kamatlába 5,75 százalékra emelkedett.

Lengyelország: Akár 20 százalékos gázáremelés

Archívum2008.03.17, 10:16

Lengyelországban 10-20 százalékkal nõ a földgáz ára - közölte hétfõn a lengyel energiaügyi szabályozó hatóság. A PGNiG gázipari monopolcég 28 százalékos emelést akart, hogy kompenzálja a dráguló importgáz árát.

Gyógyszergyárakat privatizálnak a lengyelek

Archívum2008.03.17, 07:29

A lengyel kormány gyors ütemben magánkézbe kívánja adni az állami tulajdonban lévõ három gyógyszergyárat, a Polfa Pabiancét, a Polfa Warszawát és a Polfa Tarchomint - értesült a Napi Gazdaság.

Kisebb volt a vártnál a februári lengyel infláció

Archívum2008.03.13, 23:06

Lengyelországban februárban a vártnál kisebb mértékben nõtt az infláció, ennek ellenére a piac továbbra is kamatemelésre számít. Éves szinten 4,2 százalék volt a drágulás mértéke, az elemzõk 4,6 százalékra számítottak a januári - lefelé módosított - 4,0 százalék után.

Erõsödik a lengyel infláció

Gazdaság2008.03.04, 13:52

Lengyelországban áprilisban 5 százalék közelébe erõsödik az infláció, elsõsorban az élelmiszer- és energiaárak emelkedése miatt - jelentette ki Marian Noga, a jegybank kamatdöntõ bizottságának egyik tagja.

Vérért adójóváírást kapnak a lengyelek

Archívum2008.02.25, 08:01

A lengyel adóhivatal felkínálta a adófizetõknek, hogy adójuk egy részét természetben - véradással - fizessék.

Az OTP példáját követnék a lengyelek

Archívum2008.02.20, 12:07

A lengyel kormány ez év végéig várhatóan megválik a PKO Bank Polski - a rendszerváltás elõtti országos állami takarékpénztár-monopólium utóda - többségétõl, és ebben a magyar példát fogja követni, mondta a lengyel kincstárügyi miniszter, Aleksander Grad.

Romániában van a legkisebb növekedésû régió

Archívum2008.02.12, 14:34

Az EU 15 legalacsonyabb gazdasági teljesítményt nyújtó régiója mind Bulgária, Lengyelország és Románia területére esik. Ezekbõl is a legrosszabb Romániában található.

Lengyelország: kamatemelés várható

Gazdaság2008.02.12, 12:09

A lengyel központi bank még további egy-két alkalommal emelheti az idén az irányadó kamatot, hogy a 4 százalék feletti inflációnak féket vessen - közölte a központi bank pénzpolitikai tanácsának egyik tagja.

Növekszik a lengyel gazdaság

Gazdaság2008.01.30, 10:51

A lengyel gazdaság 6,5 százalékkal bõvült tavaly, a 2006-os százalék után, közölték a lengyel statisztikai hivatalban szerdán elsõ becslésként. 2006-ban 6,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Erre az évre 5,7 százalék körüli GDP-növekedésre számít a lengyel kormány

Lengyelország vonzza a befektetõket

Archívum2008.01.17, 16:19

Folyamatosan növekszik Lengyelország vonzereje a külföldi befektetõk szemében, annak ellenére, hogy a bérszint magasabb, mint a környezõ országokban, Magyarországon, vagy Csehországban - állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében a Kienbaum osztrák személyzeti tanácsadó cég.

Nem sietnek az euróval a lengyelek

Archívum2008.01.07, 09:51

Lengyelország bevezeti majd az eurót, de azt nem sieti el - közölte a lengyel pénzügyminiszter, aki hozzátette: biztosnak kell lenni abban, hogy a gazdaság kellõ módon felkészült az euróövezeti csatlakozásra.

Szûk sávban a forint

Archívum2007.12.31, 12:29

Hétfõn belföldi forgalom híján szûk sávban alakulnak a felzárkózó piaci valuták, köztük a forint is, írta londoni kereskedõk véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség hétfõn. A hazai bankközi piac csak Lengyelországban és Csehországban tart nyitva kora délutánig.

Tagadja a felvásárlási pletykát az OTP Bank

Archívum2007.12.19, 17:02

Lengyelország nem szerepelt és nem szerepel az OTP Bank akvizíciós stratégiájában deklarált elsõdleges célországok között, közölte a hitelintézet médiakommunikációs osztálya azokra a sajtóértesülésekre reagálva, amelyek szerint korábban tárgyalásokat folytatott a lengyel PKO BP-vel a két bank esetleges összeolvadásáról, illetve ajánlatot nyújtott be a Bawag két leányvállalatára. A bank közölte továbbá, hogy "nem vesz részt a Bawag szlovák és cseh leánybankjának adásvételi folyamatában" sem.

Kritikusabbak az amerikai cégvezetõk

Archívum2007.12.17, 08:46

Magyarország nincs az AT Kearney nemzetközi tanácsadó cég által most közzétett, a legvonzóbb és legmegbízhatóbb befektetési környezetet és potenciált kínáló top 25-ös országok listájára. A legnagyobb amerikai vállalatok vezetõi körében végzett felmérés alapján készülõ rangsorban Lengyelország a 22., Csehország pedig a 25 - olvasható a Világgazdaságban.

Újabb élelmiszerár-robbanás elõtt a világ

Gazdaság2007.12.12, 12:27

Az élelmiszerár-sokk második hulláma fenyegeti a világgazdaságot az amerikai gabonakészletek jelentõs zuhanása és az ezzel egy idõben jelentkezõ erõs kereslet miatt - áll a Financial Times szerdai elemzésében.

Lengyelországban vett céget a Richter

Archívum2007.11.15, 09:40

A Richter Gedeon bejelentette, hogy társul a lengyel Polpharmával, ezáltal Közép-Kelet Európa vezetõ gyógyszeripari vállalata jön létre 923 milliárd forintos (5,350 milliárd dolláros) piaci kapitalizációval. A tranzakció értéke 231 milliárd forint (1,337 milliárd USD). Miközben az elsõ kilenc hónapban az adózott nyereség közel 40 százalékkal csökkent. A csökkenést az eladások visszaesésével, új adókötelezettségekkel és a dollár gyengülésével magyarázzák a cégnél.

Fékeznek a lengyelek, de a jegybank így is szigorít

Gazdaság2007.10.22, 22:49

Lengyelország hazai összterméke az idei második negyedévben 6,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál - közölték a lengyel statisztikai hivatalban. A hivatal elõzetes becslése 6,7 százalék volt. Az elsõ negyedben 7,2 százalékkal bõvült a GDP az egy évvel korábbihoz képest, ez szintén kisebb ütem a korábban közölt 7,4 százaléknál.

Az ideinél kisebb béremelést terveznek a cégek

Gazdaság2007.09.12, 18:45

Várhatóan jövõre sem csökken a magyar munkavállalók hatalmas jövedelemhátránya nyugat-európai társaikhoz képest, a nagyobb hazai cégek ugyanis szûk 6 százalékos béremelést terveznek. A szakértõket még Lengyelországban is jobban megfizetik, mint nálunk.

Óriásfúzió lehet a lengyel olajiparban

Gazdaság2007.07.13, 17:18

Miközben a Mol az osztrák felvásárlás ellen hadakozik, a lengyelek az orosz óriástól félnek. A két, egyesülésre készülõ vállalatból az egyik már most Közép-Kelet-Európa egyik vezetõ olajcége.

Indiaiak építhetik a lengyel stadionokat

Archívum2007.06.26, 14:36

A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséhez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerõt is bevonnának, mert a jelentõs elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.

Kevés a meggy a tavaszi fagyok miatt

Gazdaság2007.06.08, 10:10

Magyarországon, az elõzetes adatok alapján mintegy 36.000 tonnás meggyterméssel számolnak az idén, szemben a 2006-os 58.000 tonnával. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerint a terméscsökkenés egyértelmûen az április végi, május eleji fagyok számlájára írható, ekkor ugyanis a hõmérséklet -5, -8 Celsius fokra süllyedt éjszakánként.  

Már 7,4 százalékkal nõ a lengyel GDP

Gazdaság2007.05.31, 12:15

Lengyelországban az elsõ negyedévben 7,4 százalékosra gyorsult a gazdasági növekedés éves összehasonlításban, a tavalyi utolsó negyedévi 6,6 százalékos ütemrõl, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban csütörtökön. A tavalyi évi átlagos GDP-növekedés 6,1 százalékos volt.

Marshall-segéllyel ér fel a foci-Eb rendezése

Gazdaság2007.05.17, 10:15

A 2012-es Európa-bajnokság  fejlesztési követelményei nem jelentenek elviselhetetlen terhet Lengyelország számára, pedig az Európa-bajnokság várható lengyel költségeit mintegy 20 milliárd euróra becsülik. Jelentõs munkaerõhiány várható viszont a lengyel építõiparban, így már most tervezik, hogy könnyítenek a külföldiek munkavállalásán.

A magyar cégvezetõk a legborúlátóbbak

Gazdaság2007.05.09, 10:37

A magyar vállalkozók tartják legrosszabbnak a helyzetüket a visegrádi négyek közül - derül ki az Ernst & Young tavaly novemberben végzett felmérésébõl. A könyvvizsgáló és tanácsadó cég vállalatok vezetõi számára elküldött kérdõívek segítségével számította ki az egyes országokra vonatkozó régiós hangulatindexek értékét. Magyarország 41,4, Lengyelország 41,6, Csehország 43,2, Szlovákia 49,5 pontot ért el a maximálisan lehetséges 100-ból.

Felminõsítette Lengyelországot az S&P

Archívum2007.03.29, 16:05

Az elsõrendû adósi kategóriába, egy fokozattal a magyar osztályzat fölé emelte csütörtökön a szuverén lengyel devizaadós-kockázati besorolást a Standard & Poor's, azzal az indokkal, hogy a növekvõ belpolitikai kockázatok ellenére továbbra is erõteljes a lengyel gazdasági növekedés. A cég 2012-ben számít a lengyel euróövezeti csatlakozásra.

Nõ az amerikai recesszió kockázata

Archívum2007.03.28, 17:44

Továbbra is erõs világgazdasági növekedést jósol a londoni Economist Intelligence Unit (EIU), ugyanakkor emelte az esetleges amerikai recesszió esélyére adott elõrejelzését, és figyelmeztetõ jelnek minõsítette a február-márciusi piaci felfordulást.

Az RWE 72,6 százalékkal növelte profitját

Gazdaság2007.02.26, 15:19

A legnagyobb német áramtermelõ, az RWE energiavállalat 3,85 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 76,2 százalékkal többet a 2005-os 2,231 milliárdnál. A cégnél az elsõ félév után 40 százalékos, a tavalyi év elején még csak 10 százalékos növekedést reméltek.

EB: Nem kapnak hosszabbítást a lengyelek

Gazdaság2007.02.08, 07:40

Az Európai Bizottság elutasította Lengyelország kérését, hogy két évvel hosszabbítsa meg a költségvetési hiány maastrichti szintre csökkentésének határidejét, és felszólította a kormányt, hogy - élve a gazdasági fellendülése nyújtotta lehetõséggel - mérsékelje az állami kiadásokat és hajtsa végre a költségvetés reformját - írja a Napi Gazdaság.

Dübörög a lengyel gazdaság

Gazdaság2007.01.29, 17:57

Kilenc éve nem bõvült olyan gyorsan a lengyel gazdaság, a lakossági fogyasztás és hitelezés, mint tavaly. A gyorsulás a beáramló uniós forrásoknak és a növekvõ exportnak köszönhetõ. Elemzõk szerint a Lengyel Nemzeti Bank még két-három hónapot vár, mielõtt fontolóra venné a gazdaság hûtését a növekvõ inflációs várakozások miatt.

Idén lassul a növekedés az új tagoknál

Gazdaság2007.01.25, 15:34

Az Európai Unió új tagországaiban tavaly erõsödött a termelés, de a növekedés üteme valószínûleg kissé csökkenni fog 2007-ben - tette közzé a Világbank a régióról szóló jelentésében. Magyarország az infláció és a költségvetési hiány szempontjából is a sereghajtók között van.

Rendezõdõben az orosz-lengyel húsvita

Gazdaság2007.01.21, 12:46

Oroszország aggódik, hogy Lengyelországon keresztül kerülhetnek a területére nem megfelelõ módon tárolt és csomagolt hústermékek. Az EU segítene a kérdés rendezésében, a lengyelek azonban nem túl optimisták.

A Fitch az "A" sávba emelte Lengyelországot

Gazdaság2007.01.18, 18:17

Az elsõrendû befektetõi "A" adóskockázati sávba emelte csütörtökön az eddigi közepes "BBB" kategóriából Lengyelország hosszú futamú szuverén devizaadósi osztályzatát a Fitch Ratings. A hitelminõsítõ az erõteljes makrogazdasági teljesítményre hivatkozva változtatott a besoroláson.

Szünetel a Barátság, jöhet az Adria

Gazdaság2007.01.09, 07:52

Leállt az Oroszország felõl Magyarországra irányuló kõolajszállítás a Barátság kõolajvezetéken, ez azonban hosszabb távon sem okozhat ellátási problémákat, és nem hat a benzin árára sem - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. Magyarország ugyanis a teljes kõolajszükségletét be tudja szerezni tengerrõl is, amelyet az Adria vezetéken keresztül fel is tudnak hozni az országba.

Nem kapnak orosz olajat a lengyelek

Gazdaság2007.01.08, 13:07

Hétfõre leállt az orosz olajszállítás Lengyelországba és Németországba a Barátság-vezetéken, közölték a lengyel PERN vezeték-üzemeltetõnél hétfõn. Magyarországon nincsenek szállítási gondok, miután Fehéroroszországban elágazik a Lengyelországba, és a Magyarországba irányuló vezeték - közölték érdeklõdésünkre a Mol sajtóosztályán.

Aggódnak a lengyelek a földgázvita miatt

Gazdaság2006.12.27, 14:03

Oroszország és Fehéroroszország egyelõre nem tud megegyezni a földgáz áráról. A két ország konfliktusa veszélybe sodorhatja Európa egy részének gázellátását.

Az OECD borúlátóbb a magyar kormánynál

Archívum2006.11.28, 15:43

A közép-európai régióban a szlovák gazdaság bõvül az idén és jövõre is a leggyorsabban, stabil növekedés várható Lengyelországban és Csehországban, míg Magyarországon a növekedési ütem erõteljesen lassul - derül ki a Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elõrejelzésébõl.

Tévégyártó nagyhatalom lesz Lengyelország

Archívum2006.11.07, 14:57

Az ágazat legnagyobb nemzetközi vállalatai egymás után telepítenek televíziógyártó üzemeket Lengyelországba. Pár év múlva évente 35 millió darabot készítenek majd az országban.

Rekord számú bevásárlóközpont Európában

Archívum2006.11.07, 14:40

Rekord mértékû, 13,8 millió négyzetméternyi bevásárlóközpont nyílik Európában az idén és 2007-ben, a Cushman and Wakefield által készített felmérés szerint. Az élen Oroszország és Lengyelország áll az építkezésben.

A lengyeleknél megint nem volt kamatemelés

Archívum2006.10.25, 18:27

Nem tudni, meddig tart ki politikája mellett a lengyel jegybank, de egyesek már tudni vélik, hogy hamarosan csatlakozik a közép-európai társintézmények gyakorlatához.

Kelet-Európa népszerû off-shore célpont

Archívum2006.10.14, 10:45

Az üzleti folyamatok kihelyezésének egyre jelentõsebb célterülete Közép-Kelet-Európa. A jövõben várhatóan egyre több vállalat keres alacsonyabb költségszintû helyszíneket növekvõ számú és választékú üzleti funkcióinak.

Tejtúltermelésért büntetnek EU-tagokat

Archívum2006.10.03, 16:08

A tejtermelési kvóta túllépéséért kilenc EU-tagállamnak összességében 377 millió euró illetéket kell fizetnie az Európai Bizottság elõzetes számítása szerint, ez több mint 20 millió euróval haladja meg a tavaly kivetett tételt.

A lengyelek nyerhetik a vodkaháborút

Gazdaság2006.10.03, 17:29

A finn elnökség idején lengyel indítványra szigorítanák a vodka definícióját, ezzel egyaránt védve a hagyományos receptet és a fogyasztók érdekeit. Az EU agárbizottsága kimondta, hogy vodkát csak gabonából, burgonyából vagy cukorrépából lehet fõzni. Ezzel az állásfoglalással közelebb került a szigorításhoz a nemes párlat. Az elõterjesztés januárban kerülhet az Európai Parlament elé.

Magyarországot levették a toplistáról

Gazdaság2006.09.20, 14:34

Magyarország már nincs a legtöbb külföldi tõkét vonzó országok tizenötös listáján. Magyarországon kívül Hongkong, Spanyolország és Svédország került le a listáról. Felkerült viszont Románia mellett Lengyelország, Szingapúr és az Egyesült Arab Emírségek.

Leminõsítette Magyarországot a Világbank

Gazdaság2006.09.07, 08:43

Hátrébb csúszott Magyarország a Világbank vállalkozói környzetet vizsgáló listáján. A lista - amelynek jelenleg a 66. helyén áll az ország - azt vizsgálja, hogy mennyire kedvez az ország a vállalkozások beindításához és mûködtetéséhez.

Lengyelországban tovább nõtt a GDP

Archívum2006.08.30, 12:45

Lengyelország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben 5,5 százalékkal volt több, mint a tavalyi második negyedévben - jelentette a lengyel statisztikai hivatal elsõ becslésként szerdán. Az elemzõk ennél kevesebbet, átlagosan 5,4 százalékot vártak.

Szembemegy a gazdasági trendekkel Magyarország

Gazdaság2006.07.18, 12:25

Ellentétesek a kelet-európai folyamatokkal a héten Magyarországon elfogadott adóemelések - írja a Financial Times. A térségben egyre hevesebb a külföldi tõkéért folyó verseny és egyesek attól tartanak, a kormány intézkedései elriaszthatják a befektetõket.

EU-figyelmeztetés a használt autók miatt

Archívum2006.06.29, 13:26

Az Európai Bizottság, a belsõ piac egyenjogú mûködésének folyamatos vizsgálata közben, csütörtökön figyelmeztette Luxemburgot, Csehországot, Lengyelországot, Ausztriát és Magyarországot, hogy az eljárás folytatására számíthatnak, mert megnehezítik a használt autók importját.

Csaknem ezer amerikai cég Magyarországon

Gazdaság2006.06.20, 12:25

Az amerikai vállalatok magyarországi befektetéseinek értéke majdnem 9 milliárd dollár. Az USA kereskedelmi partnerlistáján Magyarország az 57. helyen szerepel, megelõzve többek között Portugáliát, Görögországot, Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Szlovéniát.

Lengyelországban 2011-tõl lehet euró

Gazdaság2006.05.18, 07:58

Reformokat ígért a lengyel miniszterelnök. A tervek szerint folytatják az állami nagyvállalatok tõzsdére vitelét, emellett egyablakos vállalatalapítást és az euró 2011-es bevezetését ígérte a kormányfõ.

A lengyeleknél bevezethetik a vizitdíjat

Gazdaság2006.04.18, 12:05

Olyan egészségügyi reformot készítenek elõ Lengyelországban, amelynek a keretében a pácienseknek is hozzá kellene járulniuk a gyógyítás költségeihez.

Litván finomítót venne a lengyel PKN Orlen

Archívum2006.04.13, 14:30

Lengyelország vezetõ olajipari csoportja, a PKN Orlen ajánlatot nyújtott be a litván Mazeikiu Nafta megvásárlására. A Mazeikiu Nafta a három balti ország egyetlen olajfinomítója, és az orosz Jukosz legnagyobb megmaradt külföldi érdekeltsége.

A lengyel egyház tiltja a vásárlást vasárnap

Gazdaság2006.03.20, 18:07

A lengyel egyház hadat üzent a vasárnap is nyitva tartó üzleteknek és plázáknak. Az ötlet a parlamentben is támogatókra talált: a kis populista pártok törvénytervezetet nyújtottak be, amely tiltaná a vasárnapi munkát. Ha a törvénytervezetet elfogadják, az könnyen alááshatja a lengyel gazdasági növekedést és versenyképességet - írja a PoloniaPress.

Vodkaháború törhet ki a lengyelekkel

Gazdaság2006.03.07, 11:21

Vodkaháborúba keveredhetnek a lengyelekkel a magyar gyártók. A lengyelek az Európai Unióban a vodka meghatározásának szigorítását kérik - tudósít a PoloniaPress. Azt szeretnék elérni, hogy az EU-ban csak a gabonából, vagy a burgonyából fõzött eredeti recept szerint készült ital minõsüljön vodkának. Ez igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a magyar szeszfõzõket, akik törkölyt és melaszt is használnak vodka-alapanyagként.

Brüsszeli felszólítás Lengyelországnak

Gazdaság2006.03.01, 17:51

Az Európai Bizottság a költségvetés átdolgozására szólította fel a lengyel kormányt. Ha az államháztartási hiány tartósan elmarad a kitûzött céltól, lehetséges, hogy késõbb Brüsszel az uniós támogatások csökkentését javasolja, a pénzügyi bizonytalanságokra hivatkozva.

Antikorrupciós hivatalt alakítanak a lengyelek

Archívum2006.02.27, 13:54

Korrupció ellenes hivatalt hoznak létre Lengyelországban. A pártoktól független szervezetet a miniszterelnöki hivatalnak rendelik majd alá, és állami intézményekben, önkormányzatoknál nyomoz majd korrupciógyanús esetek után - írja a PoloniaPress. A kormányzó Jog és Igazságosság Párt egyik legfontosabb választási ígérete volt a korrupció elleni harc.

A V4-ek esélyegyenlõséget várnak

Gazdaság2006.01.31, 14:24

Az esélyek kiegyenlítését várják a visegrádi államok agrárkamarái az Európai Uniótól. A csehek a kikötõk hiányának kompenzálását, a szlovákok a leépítések újratárgyalását, a lengyelek pedig a tejkvóta felszabadítását indítványozták.

Alapkamatot vágtak Lengyelországban

Gazdaság2006.01.31, 16:46

A lengyel központi bank 25 bázisponttal 4,25 százalékosra csökkentette irányadó kamatát kedden. A lépést az infláció gyengülésével indokolták. A szlovák kamatláb ugyanakkor változatlan maradt.

Olaszországban is lejjebb csavarják a gázt

Gazdaság2006.01.24, 19:39

A gázzal való takarékoskodásra szólította fel az olasz ipari miniszter a lakosságot és arra készülnek, hogy a közintézményekben 18 fokra csökkentik a fûtést. Lengyelországban szerdától tovább korlátozzák a cégek gázfogyasztását. A magyar gázrendszer eddig ki tudta szolgálni a fogyasztói igényeket.

A lengyelek lemondtak a 2010-es euróról

Gazdaság2006.01.19, 16:41

A lengyel államháztartási hiány 2008-ban a hazai össztermék 3,7 százaléka lesz, elsõsorban a nyugdíjreform költségei miatt; ezért 2010-ben még biztosan nem csatlakozhatnak az eurózónához.

A lengyel központi bank sem akar euró-céldátumot

Gazdaság2006.01.10, 15:00

A központi bank sem támogatja, hogy euró bevezetési céldátumot állapítsanak meg Lengyelországban. A monetáris tanács egyik tagja szerint az országnak egyelõre inkább a konvergencia-programra kell koncentrálnia a céldátum kijelölése helyett. A piac kedvezõen fogadta Zyta Gilowska pénzügyminiszter kinevezését. Az Európai bizottság egyelõre nem figyelmezteti Lengyelországot a magas hiány miatt, mert az ország még jó darabig nem tervezi a belépést a monetáris unióba.

"Növekedés, de nem holttesteken keresztül"

Archívum2005.12.15, 11:14

Lengyelországban új gazdaságpolitika körvonalazódik a kormányváltás után. A helyzet azonban koránt sem tiszta, ugyanis a kisebbségi kormányt támogató kis pártok szociális intézkedéseket követelnek és EU-ellenes jelszavakat hangoztatnak. Az [origo] Marek Zuberrel, Marcinkiewicz miniszterelnök gazdasági tanácsadójával készített interjút a kialakult helyzetrõl és a lengyel gazdaság kilátásairól.

A lengyelek 2009-ben indítanák az ERM-II.-t

Archívum2005.11.28, 12:06

A lengyelek 2009-ben terveznek belépni az euró elõszobájának számító ERM-II.-be. A leköszönõ kormány szerint a jövõre az euró-követelmények közelébe kerül az államháztartási hiány - ez nyomás alá helyezheti az új kormányzatot, hogy óvatosan bánjon a büdzsével. AZ új, konzervatív kormányfõ azonban kijelentette, hogy a ciklus alatt nem tervezi az euró bevezetését.

Reuters: lehet magyar euró már 2012-ben

Gazdaság2005.11.15, 17:31

Egy 35 stratéga véleményét tartalmazó negyedéves Reuters konszenzus szerint Magyarország Lengyelországgal együtt 2012-ben tudja bevezetni az eurót. A hírügynökség októberi felmérésében a 13 szakértõ még jellemzõen 2013-as bevezetéssel számolt.

Hipermarket-ellenesség a régióban

Archívum2005.11.07, 07:56

Nemkívánatosnak nyilvánította a Tesco által megtestesített kereskedelmi kultúrát az új lengyel pénzügyminiszter. A hipermarketeket az utóbbi hónapokban Csehországban is egyre több kritika éri - olvasható a Világgazdaság összeállításában.

Lengyelország: nincs euróbevezetési céldátum

Archívum2005.11.04, 15:52

Kazimierz Marcinkiewicz, az új lengyel miniszterelnök pénteken közölte, hogy az euró bevezetését vagy bevezetése dátumának kijelölését a jelen négyéves parlamenti ciklusban nem tervezi.

Olcsóbb a magyar autó az EU átlagnál

Gazdaság2005.11.03, 11:42

Az új autók átlagára Magyarországon 5 százalékkal olcsóbb az uniós átlagnál, ráadásul az éves áremelkedés üteme is elmarad az unió 4,4 százalékos szintjétõl. A forgalom egyébként az elmúlt egy évben 3,6 százalékkal mérséklõdött, és eltolódott a nagyobb kategóriás, és a dízel autók felé.

Nyugdíjreformot sürget a Világbank

Archívum2005.11.02, 08:26

Reformokat sürget a közép-európai EU tagállamok nyugdíjrendszerében a Világbank. A szervezet felmérése szerint ugyan történtek jelentõs változtatások az utóbbi idõben, de a demográfiai mutatók szerint újabb komoly reformokra van szükség - írja a Népszabadság. A Világbank szerint általánosságban elmondható, hogy a jövedelemhez képest a vizsgált országokban magas a nyugdíj összege.

Szlovénia a 2007-es euróbevezetést tûzte ki

Archívum2005.09.30, 09:09

Lengyelországban az idei évre tervezett államháztartási hiány kisebb lesz, míg a szlovén kormány az áfa-emelést is lehetségesnek tartja az államháztartási deficitjének további csökkentése céljából. Szlovénia ugyanis a 2007-es euróbevezetést célozta meg.

Magyarországra tavaly 4,167 milliárd dollár tõke áramlott

Archívum2005.09.30, 18:12

A tavalyi évben 4 167 milliárd dollárnyi mûködõ tõke áramlott Magyarországra. Az összes EU-ba érkezett tõke 9 százalékát kapta a közép-európai régió. A külföldi befektetések döntõ többsége azonban Ázsiába irányult.

Tülekednek a lengyel gázrészvényekért

Archívum2005.09.12, 18:00

Hatalmas érdeklõdés kíséri Lengyelország vezetõ állami gázipari vállalatának részvénykibocsátását. A PGNiG mintegy 15 százaléka kerül tõzsdére, 700 millió euró értékben. A befektetõket az sem zavarja, hogy a közelgõ választáson az esélyesebbnek számító jobboldali jelölt már közölte: leállítják a privatizációt, ha megválasztják õket.

Morgan Stanley: 2013 elõtt nincs euró

Gazdaság2005.09.09, 16:32

A korábbi konszenzusos 2009-10-es euró bevezetési dátumok a közép-európai országok egy részénél több évvel is kitolódhatnak - véli Oliver Weeks, a Morgan Stanley elemzõje. Lengyelország, Magyarország és Csehország esetében az euró várhatóan csak 2012-13-ban válhat nemzeti fizetõeszközzé.

Német-orosz gázvezetékrõl állapodtak meg

Archívum2005.09.08, 15:20

A Balti-tenger mélyén német-orosz vállalkozásban lefektetendõ gázvezetékrõl írtak alá megállapodást Gerhard Schröder német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében csütörtökön Berlinben.

Borúsnak látják a gazdaság jövõjét a magyarok

Gazdaság2005.09.07, 13:57

A magyarok mellett a szlovákok a legpesszimistábbak hazájuk jövõbeli gazdasági helyzetét tekintve a visegrádi országok közül. A jelent illetõen a szlovákok és a lengyelek a leginkább borúlátók, míg legoptimistábbak a csehek - derül ki a Tárki júliusi felmérésébõl.

Vitatják Magyarország elõkelõ helyét a befektetési piacon

Archívum2005.07.11, 08:55

Ötödik helyre lépett elõre Magyarország az európai befektetési piacon. Ezzel a pozícióval Magyarország összes regionális vetélytársát megelõzni - írja a Világgazdaság. Nemzetközi vállalatvezetõk szerint azonban Magyarországot már Lengyelország és Csehország is megelõzi a befektetési terepek ranglistáján.

Gazdaságilag Kína a legvonzóbb

Archívum2005.06.29, 14:39

Továbbra is Kína a világ gazdaságilag legvonzóbb országa, megelõzve a második helyezett Egyesült Államokat és a harmadik helyen álló Indiát. Az Ernst and Young vizsgálata szerint a negyedik Lengyelország, az ötödik Németország..

Lengyelországban terjeszkedik az Aegon

Gazdaság2005.06.14, 15:36

A holland Aegon biztosító 100 százalékos tulajdonosa lesz Lengyelország vezetõ biztosítójának, a Nationwide Polandnak - tudatta hétfõn közleményében a holland biztosító.

EKB: Inflációs élmezõnyben van Magyarország

Gazdaság2005.04.26, 15:03

Az Európai Unióba tavaly belépett országokban - fõként a balti államokban és Magyarországon - tavaly a lakossági költekezést támogatta a nagy hitelezés, miközben az inflációs várakozások növekedtek a csatlakozás miatt, közölte az Európai Központi Bank (EKB) éves jelentésében. A legnagyobb infláció Csehországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon és Lengyelországban volt, miközben a drágulás üteme meredeken csökkent Cipruson és Szlovéniában - áll a jelentésben.

Kamatot csökkentett a lengyel jegybank

Gazdaság2005.03.30, 15:09

A várakozásoknak megfelelõen csütörtöktõl 50 bázisponttal 6 százalékra csökkenti irányadó kéthetes betéti rátáját a lengyel központi bank - jelentette be a lengyel Monetáris Tanács a kamatmeghatározó ülést követõen. A kamatcsökkentés válasz a csökkenõ inflációra, illetve a lassuló lengyel gazdasági növekedésre, és az elsõ a monetáris enyhítési folyamatban. A lengyel intézmény utoljára 2003 közepén csökkentett kamatot, és 2004 augusztusa óta változatlanul 6,5 százalékon állt a ráta.

Tengeri vezetéken szállítana Nyugat-Európába a Gazprom

Archívum2005.03.25, 18:16

Tengeri vezetékkel juttatna gázt Nyugat-Európába a Gazprom. Az orosz földgázvállalat a Lengyelországon és Litvánián át vezetõ "Borostyán" földgázvezeték megépítése helyett választaná a tengeri utat.

Elõzõ
Következõ