légi katasztrófa

címke rss

Videókról azonosították a maláj gép lelövőit

Tudomány2015.05.20, 13:30

Ausztráliában megtalálták a tavaly július 17-én Ukrajna felett lezuhant maláj utasszállító gép lelövésének tettesét. Egy oknyomozó újságíró, Stephen Rice és kollégái szerint Oroszország, pontosabban Vlagyimir Putyin a felelős a katasztrófáért. Mindezekről közöltek egy riportfilmet. A kép azért árnyaltabb ennél.

Úgy ugrottunk le az égő gépről, mint a cirkuszi oroszlánok

[origo] utazás2019.11.06, 19:21

1977. szeptember 21-én a Bukaresttől 61 kilométerre fekvő Csanálos (Urziceni) közelében lezuhant a Malév 203-as járata, amely Isztambulból a román fővároson keresztül repült Budapestre. A közbeeső, bukaresti leszállást megelőző pillanatokról ma sem tudni sokat, és az is biztos, hogy néhány nappal a szörnyű események után a belügyminisztérium egyik munkatársa arra kérte a túlélőket, hogy senkinek semmiről se beszéljenek. A lezuhant TU134-es repülő nyolcfőnyi, teljes személyzete és huszonegy utas életét vesztette. Huszonnégy másik utazó – köztük egy török állampolgár – azonban a csodával határos módon életben maradt. Köztük volt dr. MMagyari ...

Vulkán oldalába csapódott egy repülőgép

Nagyvilág2015.03.29, 13:04

A Föld körberepülésére tett kísérlet közben Ecuadorban lezuhant és életét vesztette egy svájci pilóta - közölte a helyi polgári légügyi hatóság.

A szeme sem volt jó a tömeggyilkos pilótának

Nagyvilág2015.03.29, 11:37

Szembetegsége és súlyos depressziója lehetett a lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának vasárnapi német lapok beszámolói szerint. Munkaadója nem tudott egészségi gondjairól, de környezetében tudták, hogy kezelés alatt áll.

Döbbenetesen hasonlít a tömeggyilkos pilótára

Nagyvilág2015.03.29, 09:22

Az egyik, világsajtót bejárt képen nem Andreas Lubitz, a Germanwings-gépet földnek vezető másodpilóta, hanem egy hasonmása szerepel.

Akkora káosz, hogy elnézést kértek miatta

Itthon2015.03.31, 11:02

A depressziós másodpilótát szándékosan vezette sziklának a Germanwings repülőjét, 150 ember halálát okozva. Húsvét után várható a reklámadó, épülnek a börtönök, Lázár János és Giró-Szász András pedig mostantól hetente megmagyaráz valamit. A hét legfontosabb hírei.

Kitálalt az exe Andreas Lubitzról

Nagyvilág2015.03.28, 09:56

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája korábban arról beszélt, hogy egy napon valami olyat fog tenni, ami után mindenki emlékezni fog a nevére - mondta a férfi volt barátnője a Bild című német lap szombati cikke szerint.

Végveszély a levegőben

Archívum2015.03.27, 21:38

Legutóbb a Germanwings gépének sajnálatos katasztrófája fordította a közvélemény figyelmét a repülésbiztonság örökzöld témájára. Hiába a statisztikák, amelyek a számok hűvös nyelvén bizonyítják, hogy a légiközlekedés még mindig messze a legbiztonságosabb utazási mód; amikor bezárják a felszálláshoz készülő gép ajtaját,sokan érzik úgy, mintha egy hatalmas jégdarab költözne a gyomrukba. A kiváló biztonsági mutatók mellet is kétségtelen tény, hogy a változó környezeti hatások miatt a repülés az egyik legösszetettebb tevékenység. Összeállításunkban a repülés biztonságával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintjük át.

Légikatasztrófa: a Lufthansa különjáratokat indított a hozzátartozók számára

Travelo2017.09.29, 15:59

A Lufthansa két különjáratot indított Marseille-be a Francia-Alpokban kedden történt repülőszerencsétlenség áldozatainak családtagjai számára. A repülőgépek Düsseldorfból és Barcelonából szálltak fel reggel, hogy ha úgy szeretnék, az érintettek a szerencsétlenség helyszínéhez minél közelebbről értesülhessenek a hírekről. A légitársaság közleménye szerint a Lufthansa gondoskodik a hozzátartozók elszállásolásáról Marseille-ben, és minden szükséges segítséget megad. Azokat, akik szeretnének a baleset helyszínére menni, szintén segítik, a nyomozás érdekében szükséges biztonsági előírások betartása mellett.

Nyilvánosságra hozták a fekete dobozról készült fotókat

Nagyvilág2015.03.25, 13:51

A pilótafülkében elhangzott beszélgetést és hangokat rögzítő fekete dobozt találták meg a francia Alpokban, a Germanwings légitársaság egyik gépe balesetének helyszínén, de a berendezés megrongálódott - közölték szerdán a nyomozás illetékesei. A dobozról készült képeket nyilvánosságra hozták. 

Előző
Következő