leépítés

címke rss

Hetvenöt fős leépítés Komáromban

Gazdaság2009.03.11, 12:40

Gyakorlatilag megszünteti termelését Komáromban a svéd Elanders és a finn Hansaprint közös nyomdaipari vállalkozása, miután a 90 fős létszámból 75 fő elbocsátását tervezik - tudta meg az MTI szerdán több, névtelenséget kérő forrásból.

Eddig 20 ezer dolgozó a válság áldozata

Állás 20112009.03.10, 07:19

Október óta már közel húszezer dolgozó tervezett elbocsátását jelentették be a vállalatok a munkaügyi szervezethez - derült ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból. A csoportos létszámleépítések zöme a feldolgozóiparban történt, helyileg pedig a Közép-Dunántúlon. 

Kiszámíthatóságot várnak a cégek az államtól

Állás 20112009.03.06, 08:16

Az állami munkahelymegőrző támogatások adminisztráció bonyolult, a kötelezettségvállalás túlzó. Fontosabb lenne az állam részéről a kiszámíthatóság. Ezt a véleményt fogalmazta meg a megkérdezett 200 vállalat többsége a Manpower munkaerőkölcsönző és -közvetítő vállalat felmérésében.  

Munkát keresnek 900 kohásznak

Állás 20112009.03.05, 08:09

Szlovákiában, Miskolcon és a környéken is álláslehetőséget keres a diósgyőri kohászatból hamarosan elbocsátandó dolgozóknak a miniszteri megbízott - írja az Észak-Magyarország. A diósgyőri acélművet és hengersorokat üzemeltető DAM 2004. Kft. májusig csaknem valamennyi, majdnem kilencszáz emberétől válik meg a gazdasági krízisre hivatkozva.

Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár

Gazdaság2009.03.04, 14:03

Leáll a Kelet-szlovákiai Gépgyár (VSS). A vállalatvezetés döntése értelmében áprilisban kezdődhet újra a munka a kassai üzemben.

Bezár egy román kohászati üzem

Gazdaság2009.03.04, 14:05

Alkalmazottai háromnegyedétől megválik és ideiglenesen bezárja kapuit Románia legtöbb szennyezőanyagot kibocsátó nagyvállalata, a kiskapusi (Copsa Mica) Sometra fémöntöde.

Már a szakképzetteket is leépítik a közép-dunántúli cégek

Állás 20112009.02.24, 08:16

Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója. Míg korábban elsősorban a kölcsönzött munkaerőnek és a szakképzetlen, illetve ingázó munkavállalóknak mondtak fel a cégek, az utóbbi hetekben egyre több szakember, technikus, mérnök is felkerült az elbocsátottak listájára.

Százezer fős elbocsátással számol a gazdaságkutató

Állás 20112009.02.24, 07:52

Legalább 105 ezren veszítik el az állásukat idén Magyarországon az Ecostat gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint - írja a Népszava. Ha az egyelőre 2,4 százalékosra előre jelzett gazdasági visszaesés magasabb lesz, a foglalkoztatásban is rosszabb adatok várhatók - mondta Adamecz Anna, az intézet osztályvezetője.

CIB: márciusban döntenek a létszámról

Archívum2009.02.16, 15:11

A CIB bankcsoportnál a létszámot is érintő átalakításokról várhatóan március elején születik döntés - közölte a pénzintézet hétfőn.

Pályatanácsadó képzés indult szakszervezetiseknek

Állás 20112009.02.11, 08:28

Országos pályatanácsadói képzés indult a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutatási Intézete (SZGTI) szervezésében. A képzés célja, hogy a szakszervezeti vezetők és aktivisták segítsék a leépítésben érintett dolgozókat az újrakezdésben.

Munkaidő-csökkentéssel küzdenek a leépítés ellen

Állás 20112009.02.09, 08:25

A gazdasági válság hatására egyre több cég vezeti be a heti négynapos munkahetet. Igazán akkor spórolható ezzel pénz, ha a munkaadónak nem kell az ötödik napra "állásidőt" fizetni. Ehhez elvileg a munkavállaló beleegyezése is szükséges. Ha azonban a munkavállalónak a leépítés és a kevesebb fizetés között kell választania, ebbe vélhetően belemegy. A kimaradó ötödik munkanap kompenzálására kormányzati terv is született, igaz, a konkrétumok egyelőre nem ismertek.

Beleég az emberekbe a munkanélkülivé válás

Állás 20112009.02.04, 11:03

Naponta érkeznek hírek csoportos létszámleépítésekről. Ez azt is jelenti, hogy naponta több százan szembesülnek a munkanélkülivé válással. Miként élik meg a dolgozók kenyérkereső munkájuk elvesztését? Milyen veszélyei vannak az állástalanságnak? Hogyan lehet ebből a lelki állapotból kilábalni? Ezekről kérdeztük Kiss István munkapszichológust.  

Huszonötezer fős elbocsátást becsült a szakszervezet

Állás 20112009.02.03, 08:25

A Vasas Szakszervezetek Szövetségének (VSZSZ) becslése szerint a pénzügyi, gazdasági válságban eddig legalább 25 ezer ember veszítette el állását a szakszervezet által lefedett ágazatokban Magyarországon - mondta Balogh Béla a szakszervezeti szövetség országos elnöke. Hozzátette: az inflációnak megfelelő béremelést tartanának jónak, de van, ahol semmi nem lesz a foglalkoztatás megőrzése miatt.

Jelentős elbocsátások várhatóak a Dunántúlon

Állás 20112009.02.02, 08:35

A dunántúli regionális munkaügyi központok prognózisaiból az olvasható ki, hogy a következő hetekben főként a kisebb, elsősorban beszállítóként tevékenykedő cégeknél várhatók újabb, összességében jelentős leépítések, a legnagyobb mértékben továbbra is a közép-dunántúli régióban. Fokozza a problémát, hogy egyre több magyar vendégmunkást küldenek vissza Ausztriából - írja a Napi Gazdaság.

Fogyókúrázik a Los Angeles Times

Gazdaság2009.01.31, 01:28

A csődvédelem alatt álló kiadó, a Tribune kezében lévő Los Angeles Times szerkesztőségéből 300 embert bocsátanak el.

Leépít az AstraZeneca, hatezren kerülnek utcára

Archívum2009.01.29, 17:35

A vezető európai gyógyszergyárak közé tartozó brit AstraZeneca csütörtökön bejelentette, hogy hatezerrel megtoldja az eddig bejelentett leépítések számát, így 2013-ig 15 ezer állást szüntet meg.

Veszteség és leépítés a Boeingnél

Gazdaság2009.01.28, 18:19

A világ második legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing meglepően nagy veszteséget jelentett az utolsó üzleti negyedévről, aminek oka a munkások sztrájkja. A 2009-es előrejelzés is elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, ezért a Boeingnél leépítenek - tájékoztat a New York Times.

Phillips: 6 ezer elbocsátandó világszerte

Archívum2009.01.26, 13:14

Világszerte összesen 6 ezer munkahelyét szünteti meg a Philips holland elektronikai óriás. A leépítések révén költségeket kívánnak megtakarítani, mivel a vállalat eredményei romlottak: a múlt évet 186 millió eurós veszteséggel zárta, forgalma 3 százalékkal 26,4 milliárd euró alá esett vissza.

Rossz eredmény után szárnyal az ING

Archívum2009.01.26, 12:10

Fél évszázada nem látott rossz eredménnyel ért el a múlt év utolsó negyedében az ING-csoport. A legnagyobb európai pénzügyi szolgáltatók közé sorolt cég a kiábrándító eredkmény miatt leépítésekről döntött.

Tízszázalékos leépítés a Harley-Davidsonnál

Archívum2009.01.23, 15:50

A motorkerékpárokat "gyártó" Harley-Davidson járműipari vállalat az idén üzemeket zár be, és dolgozóinak több mint 10 százalékát, 1100 embert bocsát el 2010 végéig.  

Fut az Apple szekere

Gazdaság2009.01.22, 12:46

Felemás hírek érkeztek a számítógépszektorból szerda este. A világ legnagyobb számítógépes chipgyártója, az Intel 5-6 ezer fős leépítést jelentett be, miután öt gyárát zárja be. Jól megy viszont az Apple-nek, a cég történetének rekordját jelenti utolsó negyedéves eredménye.

Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft

Gazdaság2009.01.22, 16:33

Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.

Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön

Állás 20112009.01.22, 16:08

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.

Betegállomány alatt nem vesznek el a szabadnapok

Állás 20112009.01.21, 07:47

Elbocsátás vagy felmondás esetén a munkáltatónak ki kell fizetnie az alkalmazott betegállománya miatt kiesett szabadnapokat. Hosszú táppénzes időszak után visszatérve pedig a dolgozóknak joguk van a felhalmozódott fizetett szabadság kivételéhez - áll az Európai Bíróság döntésében.  

Munkaidő-csökkentéssel próbálkoznak a cégek

Archívum2009.01.21, 08:04

A válság egyre inkább kezd meglátszani a hazai foglalkoztatás szűkülésén. Béremelésről már szó sincs, a cégeknek meg kell húzni a nadrágszíjat, ezért leépítésekben és munkaidő-csökkentésben gondolkodnak. A legtöbb áldozatot az építő- és a feldolgozóipar szedi.

Elbocsátások újabb két vasi cégnél

Archívum2009.01.19, 12:19

Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.

Rugalmasabbá tenné a munkaidőt az osztrák kamara

Állás 20112009.01.16, 08:20

A munkaidőszabályok rugalmasabbá tételével lehetne elkerülni, hogy a gazdasági válság jelentősebb elbocsátási hullámot eredményezzen - hangoztatja az osztrák gazdasági kamara (WKÖ) elnöke. A javaslatok között szerepel "munkaidőszámlák" létrehozása. A munkavállalók a rövidített munkavégzés idején munkaóramínuszokat gyűjtenének össze, majd a gazdaság meglódulása után ledolgoznák azokat - írja a Világgazdaság.

A dolgozók többsége nem él vissza a táppénzzel

Állás 20112009.01.14, 08:09

Ugyan tavaly tíz százalékkal nőtt a táppénzen levő munkavállalók száma, a magyarok többsége mégsem él vissza ezzel a juttatással - írja a Népszabadság. Az európai statisztikák szerint több, nálunk fejlettebb nyugat-európai országban magasabb a táppénzesek aránya és a táppénzen töltött napok száma. A válság és a leépítések hatására azonban elképzelhető, hogy sokan az elbocsátás elől ide menekülnek.

Nyolcvan százalékkal több csoportos létszám-leépítés

Állás 20112009.01.14, 12:55

Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket -  derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A 2008-as év egészét tekintve is kimagasló a decemberi érték.

Rengeteg leépítés volt decemberben

Gazdaság2009.01.14, 11:58

Az előző év decemberében 5500 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tettek a munkáltatók, ez pedig 2400 fővel, csaknem 80 százalékkal haladja meg a novemberi értéket -  derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) honlapján közzétett adatokból. A decemberi érték a 2008-as év egészét tekintve is kimagasló.

Drasztikus leépítés az Ajka Kristálynál

Gazdaság2009.01.08, 09:39

Jelentős leépítést jeléentett be az Ajka Kritsály. Az elsősorban exportra termelő cég megrendelései a válság miatt visszaestek, ezért kell megválni 250 dolgozótól - indokolta a lépést a cég vezetője.

Újabb amerikai megaelbocsátások

Gazdaság2009.01.07, 00:28

Hatalmas leépítést tervez az amerikai Alcoa és az IBM is. Előbbi 13 500, utóbbi 16 000 dolgozójától válhat meg.

Több száz állás szűnik meg Szekszárdon

Gazdaság2009.01.07, 18:04

A keresletcsökkenés miatt kivonul egy belga fehérneműgyártó cég Magyarországról. A leányvállalat nyereséges volt - azért ezt szüntetik meg, mert más országokkal összehasonlítva itt nagyon magasak az adók.

Jelentős leépítés jön a cseh autószektorban

Gazdaság2008.12.31, 18:25

Több mint 13 ezer embert bocsáthatnak el a cseh járműgyártók és autóalkatrész-gyártók a jövő év közepéig a csökkenő megrendelések miatt. 

Feketemunka és válság

Archívum2008.12.31, 16:55

Naponta hallhatjuk a híradásokban, hogy a gazdasági válság hatására egymást érik a leépítések már a kisebb cégeknél is. A kormány egész évben a feketemunka elleni fellépést tekintette az egyik legfőbb feladatának. Egyre több lesz a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkanélküli, így kérdésként merül fel, hogy vajon mennyire lesz sikeres ez a küzdelem 2009-ben?

A gépiparban történt a legtöbb leépítés

Állás 20112008.12.22, 08:59

December 11-17. között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat összesen 37 cégről szerzett információt, amelyek mérlegelik a létszámleépítés lehetőségét - tette közzé a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén.

Minden hetedik cég leépítésre készül

Állás 20112008.12.17, 08:10

Az alkalmazotti létszám lefaragásával, csökkenő alapbérekkel, képzési keretekkel és túlórapótlékokkal számol világszerte a vállalatok jelentős része - derül ki a Hay Group 91 ország több mint 2500 munkaadójának megkérdezésén alapuló felméréséből. Válságban is megmaradnak azonban a teljesítményfüggő ösztönzők. A cégek 15 százaléka tervez leépítést - írja a Világgazdaság.

Létszámleépítés a Videoton leánycégénél

Gazdaság2008.12.17, 19:44

Jövőre 400 dolgozójától szándékozik megválni a Videoton cégcsoporthoz tartozó, autóelektronikai alkatrészeket gyártó VT Autóelektronikai Kft. A leépítés szándékát már bejelentette a munkaügyi központnak, de további csoportos létszámleépítést egyelőre nem lát szükségesnek a cégcsoport vezetése.

Munkahelyekbe kerülhet a minimálbér emelése

Állás 20112008.12.16, 08:11

Ugyan pénteken megegyezés született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évi béremelési ajánlásról, két munkaadói szervezet közölte, nem ért egyet a 3-5 százalék közötti emeléssel, 0-3 százalékot tart reálisnak. A 71 500 forintra emelt minimálbérre pedig vélhetően több cég elbocsátással válaszol.

A Suzuki 1200 dolgozót elküld

Gazdaság2008.12.16, 17:05

Jelentős leépítést jelent be a Magyar Suzuki Zrt.: 1200 dolgozónak felmondnak, 201 önként távozik, az utóbbiak állampolgárságát nem árulja el a cég.

A válság rejtett nyertesei

Gazdaság2008.12.15, 12:34

Hatalmas leépítéseket, bankcsődöket, gyárak bezárását, növekvő munkanélküliséget, részvényzuhanást hozott a válság világszerte. Mégis van olyan szektor és még részvény is, ami nyertesen jöhet ki a pénzügyi káoszból . Részvények, gyógyszergyárak, ételkiszállítók, az internet és egy-egy ország kaszálhat a pánikból.

Az Electrolux háromezer embert bocsát el

Gazdaság2008.12.15, 10:41

Világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi az év hátralevő részében és jövőre a svéd Electrolux, a világ második számú háztartásigép-gyártója. A leépítések Magyarországot is érintik, a cég központja azonban nem nyilatkozik a részletekről, arról, hogy hány dolgozót érint Magyarországon a most bejelentett intézkedés. 

Leépítés az Elandersnél

Gazdaság2008.12.12, 22:26

Több mint harmadával, 95 dolgozóval csökkenti létszámát az Elanders Hungary Kft. zalalövői nyomdaipari üzeme - közölte az MTI-vel pénteken a svéd tulajdonú cég ügyvezetője. A polgármester szerint emiatt akár 40 százalékkal is csökkenhet a cég helyiadó-befizetése.