Lázár János

címke rss

Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?

Archívum2012.02.13, 08:29

Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. Igaz, akkor jócskán túlteljesített az Országgyűlés, hatvanhárom helyett kilencvenkilenc jogszabályt szavaztak meg a képviselők. Tavasszal a legnagyobb viták a pártok gazdálkodásáról, a képviselők juttatásairól, a járásokról, illetve a választási eljárásról szóló jogszabályok elfogadása előtt lehetnek - nemcsak a parlamenten, a kormánypártokon belül is.

Lázár: Tarlós ne csak a markát tartsa

Archívum2012.02.10, 16:00

Megoldási javaslatokat várnak a BKV ügyében a fővárostól a kormánypártok. A Fidesz-KDNP frakcióülésén a kormány bejelentette, hogy az Országgyűlés hozzájárulását kérik az uniós megállapodáshoz, a  javaslatot pedig nem sokkal később be is nyújtotta Martonyi János külügyminiszter. A Fidesz szerint készek megvitatni az MSZP kampányfinanszírozási törvényjavaslatát. Lázár János elmondta, húsznál kevesebb új egyház lesz.

Kevesebb konfliktust kér a kormánytól Németország

Archívum2012.02.07, 20:57

A kormány németországi partnerei kevesebb konfliktust és több megértést várnak a magyar kormánytól Lázár János szerint. A Fidesz frakcióvezetője kedden Berlinben volt, ahol a német kormánypárttal és az ellenzékkel is találkozott.

Lázár: Nem lesznek előrehozott választások

Archívum2012.02.06, 09:06

A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy ötpárti tárgyalást kezdeményez a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben; ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás - nyilatkozta Lázár János a Népszabadságnak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor.

A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek

Archívum2012.02.06, 08:32

Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 milliárdos háborút vív a városának hitelező bankkal. Ha több nagy adósságot felhalmozott város makacsolja meg magát, akkor százmilliárdos lyukat kell betömnie az államnak az adófizetők pénzéből.

Lázár János: Kijavítjuk a hibákat

Archívum2012.02.07, 10:47

A Fidesz frakcióvezetője szerint az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban. Lázár arról is beszélt, hogy Németországban intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására

Gyurcsányék ultimátumot adtak a Fidesznek

Archívum2012.02.06, 15:54

A Demokratikus Koalíció az alkotmány és a sarkallatos törvények visszavonása nélkül nem hajlandó egyeztetni a Fidesszel.

Túléli a hitelháborút a szimpatikus Lázár János

Archívum2012.02.04, 15:16

A buszmegállók áthelyezése miatt gyaloglásra kényszerülő nyugdíjas drukkol neki, más viszont törvénnyel kényszerítené rá Lázár Jánost, hogy addig maradjon hódmezővásárhelyi polgármester, amíg el nem rendezi az Erste Bankkal a város egyre jobban elmérgesedő, húszmilliárdos hitelügyét. A városban sok minden megújult a pénzből, de többen úgy látják, hogy hitelből gyarapodni nem bravúr, és a dínomdánom után jött a szánom-bánom.

A nyereségen is osztozott Lázár az Erstével

Archívum2012.02.03, 20:19

Lázár János állítása szerint nem tőzsdézett közpénzből, és a közgyűlés jóvágyahásával járt el, amikor árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel. Lázár szerint osztozott a megszerzett hasznon az Erstével.

"Nem a bankrendszernek akarunk kárt okozni" - interjú Lázár Jánossal

Archívum2012.02.03, 08:44

Csütörtökön tárgyal a hódmezővásárhelyi önkormányzat arról, mi legyen a város és az Erste Bank közötti szerződés, valamint a 2006-ban felvett, azóta 12 milliárdosról 23 milliárd forintra hízott devizahitel sorsa. Lázár János csak a hosszúra tervezett ülés végén, várhatóan az esti órákban, zárt ülésen terjeszti a képviselők elé javaslatait, amelyekről még csütörtökön döntenek is. A polgármester az ülés szünetében rövid interjút adott az [origo]-nak.

Tovább tárgyal az Erste Bankkal a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Archívum2012.02.02, 20:26

A képviselők arra hatalmazták fel Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent azért, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt.

Lázár éveken át spekulált Hódmezővásárhely pénzével

Archívum2012.02.02, 20:26

Miután 2007-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlés felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy kockázatos devizaműveleteket folytasson a város által kibocsátott kötvények pénzéből, a Lázár János vezette önkormányzat két éven keresztül aktívan spekulált. 2007-2008-ban ebből 1,6 milliárd forint bevétele származott a városnak, de a korábbi hitelek és kötvények árfolyamveszteségét ez sem ellensúlyozta. Lázár most az Erste Banktól várja el a veszteségek megosztását.

Lázár: Ultimátumot adott az Erste Bank

Archívum2012.01.31, 10:57

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester szerint választ kapott az Erstétől, de a bank elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától. Az Erste engedne, ha az önkormányzat egyben visszafizetne tízmilliárd forintot, de az Lázár szerint irreális. Ezért azt kérte a város közgyűlésétől, hogy csütörtökön soron kívül tárgyaljon a kialakult helyzetről.

Bankok és multik elleni harcot ígér Lázár János

Archívum2012.01.26, 16:34

Levélben fordult a hódmezővásárhelyiekhez Lázár János. A polgármester az [origo] értesülése szerint a város anyagi helyzetéről írt, leszögezve: hogy megvédi Hódmezővásárhelyt, akár a pénz hatalmával szemben is. Az [origo] a többi között arról érdeklődött a polgármesternél, miért folyamodott ehhez a módszerhez, tette-e ezt már máskor is, Lázár János azonban meglepő választ adott, amelyet alább szó szerint közlünk.

Hiába mondja Pintér, nem Orbán titka a Barroso-levél

Archívum2012.01.10, 15:55

Orbán Viktor legfeljebb akkor titkolhatná el a José Manuel Barrosótól kapott üzenetét, ha a közös partizásaikat kommentálná - mondta az [origo]-nak egy adatvédelemmel foglalkozó jogász. A belügyminiszter múlt héten azt állította egy írásbeli válaszában, hogy munkatársunk bűncselekményt követett el, amikor nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság elnökének a magyar kormányfőhöz írt levelét, mivel megsértette a levéltitkot.

Lázár: Engedhetünk az IMF-nek, de a kasszakulcs a miénk

Archívum2012.01.05, 08:28

Lesz, amiben enged majd a magyar kormány az EU-nak és az IMF-nek, de a kasszakulcs a kormány kezében marad, és Orbán Viktor mondja ki a végső szót - mondta az MTI-nek adott interjújában Lázár János Fidesz-frakcióvezető, aki arra számít, hogy januárban elkezdődnek a tárgyalások. Nyárig megszületik az új törvényekkel létrehozott épület, és "új korszak kezdődik" - ígérte.

Lázár János: Leghamarabb nyáron változhat a kormány összetétele

Archívum2012.01.04, 15:01

"Nem lesz államcsőd" - jelentette ki az fn.hir24.hu-nak adott, szerdán közzétett interjújában Lázár János, aki szerint egyelőre nem lesz személycsere a kormányon belül. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a párt 2014-ben is Orbán Viktorral fut neki a választásoknak, aki szerinte "ma az egyik erőssége Magyarországnak".

Deutsch Tamás: Nem vagyok alpári, de eltér az ízlésem Lázárétól

Archívum2012.01.04, 19:01

Ízlésbeli különbségnek látja Deutsch Tamás azt, hogy Lázár Jánosnak nem tetszik a performansza és a stílusa, de szerinte politikai kérdésekben száz százalékig egyetértenek. Az [origo]-nak azt mondta, a Lomnici Zoltán MTV-s kiretusálása ellen titltakozó ugoróiskolás akcióját csakis a Fidesz frakcióvezetője bírálta, ráadásul ő sem személyesen. Sokan mások viszont megdicsérték.

Mit mond a kormány a forintválságról?

Archívum2012.01.04, 16:21

Nem lesz államcsőd, minél előbb meg kell egyezni az EU-val, nem tragédia, ha nincs IMF-hitel - ezeket mondták kormánypárti vezető politikusok, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért zuhan a forint, mert az IMF-tárgyalásokról találgatnak a piacon.

Lázár: Alpári stílust vett fel Deutsch Tamás

Archívum2012.01.04, 09:08

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő "alpári stílusát" kritizálta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az fn.hir24-nek adott interjújában. Lázár szerint párttársának viselkedése "méltatlan egy polgári erő képviselőjéhez". A frakcióvezető azt is elárulta, hogy a tavaly év végén elfogadott új köznevelési törvény "bizonyos részeivel kapcsolatban komoly kételyei támadtak".

Lázár bajtársai finomabb fegyverekkel küzdenek az adósság ellen

Archívum2012.01.03, 12:39

Több nagyvárosi önkormányzatot is fojtogatnak a korábban felvett svájcifrank-hitelek, a Hódmezővásárhelyt irányító Lázár János azonban kitűnt közülük azzal, hogy ultimátumot adott a város kötvényügyletében érintett Erste Banknak. Eközben a pécsi polgármester már kiharcolt magának másfél év türelmi időt, és mások is inkább a tárgyalásos megoldásban bíznak.

Ingoványos terepen nyitott frontot az Erste Bank ellen Lázár János

Archívum2012.01.02, 14:47

A Hódmezővásárhely devizakötvényeiből fakadó árfolyamveszteségek megosztását kéri az Erste Banktól Lázár János polgármester, de az ügyletről ismert tények alapján nem világos, milyen jogi kapaszkodókkal tudná ezt elérni. A devizakötvények természetes velejárója az árfolyamkockázat, és az első években még épp a fideszes politikus városa volt a nyertese az üzletnek.

Nyugodtabb időszakot ígér júniustól Lázár

Archívum2011.12.31, 14:13

A Fidesz frakcióvezetője egy karácsony előtt adott interjújában azt mondta: 2012 júniusától egy nyugodtabb időszak veszi kezdetét az országban. Lázár szerint más, új típusú Magyarországra kell számítani, és ha a rendszer nem működik, akkor "el lehet zavarni a kormányt".

Vizsgálja Lázár levelét az Erste

Archívum2011.12.30, 11:54

Hivatalosan nem kommentálja, a részletekről a banktitok miatt nem nyilatkozik, de tanulmányozza Lázár János levelét az Erste Bank - válaszolták az [origo] megkeresésére a banknál. A hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön tette közzé az Erstének írt levelét, amelyben a tartozáson erlszenvedett árfolyamveszteség megosztását, vagyis végső soron az önkormányzat adósságának részleges elengedését kérte.

Az Alkotmánybíróság söpörte le Lázár János szégyenlistáját

Archívum2011.12.30, 16:17

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság azokat a hódmezővásárhelyi rendeleteket, amelyek alapján a város szégyenlistát tett közzé a szerinte segélyekkel visszaélő lakosokról. A listát már korábban megtámadta az adatvédelmi biztos, de Lázár János önkormányzata az ombudsman határozatára nem törölte azt, inkább bírósághoz fordult.

Megakasztotta a Jobbik a kormánypárti törvénydömpinget

Archívum2011.12.30, 15:53

Megerősítő népszavazást kezdeményezett egy jobbikos képviselő a pénteken elfogadott egyházügyi törvényről és az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit tartalmazó jogszabályról. Lázár János fideszes frakcióvezető szerint a Jobbik így akarja megakadályozni, hogy az új törvények január elsején életbe lépjenek. Végül a parlamenti ülést levezető elnök arra hivatkozva utasította el a jobbikos kezdeményezést, hogy az nem felel meg az alkotmánynak.

Legyintenek az Orbán körüli kavarásra a fideszesek

Archívum2011.12.27, 16:40

Nem bírják Orbán Viktor karakteres politikáját az EU-ban, ezért röppentek fel a távozásáról szóló hírek az elmúlt hetekben - mondták az [origo] által megkérdezett fideszesek. Lázár János fideszes frakcióvezető szerint megy a kavarás Orbán leváltásáról, de a fideszes képviselők csak legyintettek az ötletre, szerintük 2014-ig a miniszterelnök biztosan a helyén marad.

Turi-Kovács Béla 15 év működést javasol az egyházzá nyilvánításhoz

Archívum2011.12.26, 13:06

Eltérően módosítaná a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla az új egyházügyi törvényjavaslatnak azt a pontját, amely legalább százéves nemzetközi működéshez kötné az egyházzá nyilvánítást. A bizottság módosító indítványa húszéves magyarországi tevékenységet is elfogadna, míg a kormánypárti képviselő tizenöt év hazai működést is elegendőnek tartana.

Lázár: Megy a kavarás, de Orbán marad

Archívum2011.12.26, 20:03

Orbán Viktor 2014-ig miniszterelnök marad, és a kormány átalakításának szándékáról sem tud, az IMF-fel pedig jó megállapodásra törekszenek - derült ki Lázár János fideszes frakcióvezetőnek a Hvg.hu-nak adott interjújából. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a ciklus félidejekor "más munkatempót" javasolna Orbánnak. Elmondta, bár ismerik a hátrányait, a Fidesz a többségi politikai rendszerben gondolkodik.

Kevesebb demokráciáért nagyobb jólét!

Archívum2011.12.23, 10:11

Pénteken szavaznak a parlamenti képviselők a Fidesz új választási törvényjavaslatáról, amit élesen bíráltak az ellenzéki pártok, mert gyanújuk szerint a kormányzó pártnak kedvező módon alakítja a voksolás szabályait. Milyen hatása lesz az új rendszernek a politikára?  

Második nekifutásra is csak 14 egyházat ismerne el a Fidesz

Archívum2011.12.22, 15:38

Ragaszkodik az államilag elismert egyházak szűk listájához Lázár János, aki újból benyújtotta a hétfőn megsemmisített egyházügyi törvényt a parlamentnek. Változnának azonban az új egyházak elismerésének szabályai: húsz helyett százéves működést írnának elő, és kizáró ok lenne a nemzetbiztonsági kockázat.

Ismét nekifut a visszavont egyházügyi törvénynek a parlament

Archívum2011.12.22, 08:11

Továbbra is tizennégy egyház elismerése szerepel az új egyházügyi törvényjavaslatban, amelyet csütörtöki ülésén kezd tárgyalni az Országgyűlés. A parlamenti napirend szerint a javaslat vitájára hat órájuk lesz a képviselőknek, ezután több mint négyórás időkeret lesz a dohánytermékek kereskedelméről szóló törvényjavaslatra. Karácsony előtt még húsz törvényjavaslat elfogadásáról kell döntenie a parlamentnek.

Kiszivárgó titkok segítik a kormány alkotmányos válaszcsapásait

Archívum2011.12.20, 12:48

Bár Lázár János hétfőn tagadta, hogy a kormánypártok előre értesültek volna az Alkotmánybíróság több törvényt megsemmisítő határozatairól, több fideszes politikus szerint is szivárognak hozzájuk az információk, és ezeket figyelembe véve reagálnak a számukra hátrányos határozatokra.

A két ünnep között is ülésezik a parlament

Archívum2011.12.19, 13:18

December 28-án és 30-án is plenáris ülést tart a parlament a Fidesz javaslata szerint. Lázár János szerint a további ülésnapokra azért van szükség, mert ezen a héten szerdán benyújták az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyet most megsemmisített az alkotmánybíróság, és jövő pénteken már szavaznak is erről a képviselők.

Amerikai képviselők levélben tiltakoznak az egyházügyi törvény miatt Orbánnál

Archívum2011.12.17, 12:46

Tíz republikánus és három demokrata képviselő Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levélben azt sürgeti, hogy a magyar kormány "szavatolja minden polgár jogainak egyenlő védelmét", és vizsgálja felül a júliusban elfogadott, új egyházügyi törvényt. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette, hogy hatályon kívül helyezik a jogszabályt, azt mondta, "jogtechnikai megfontolások" miatt. A törvény miatt korábban az amerikai külügyminiszter és az amerikai külügy helyettes államtitkára is aggályokat fogalmazott meg.

Lázár: Az IMF a Jézuska miatt ment haza

Archívum2011.12.16, 17:04

Minél előbb el kell fogadni a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvényt, a kormánypártok azonban készen állnak az Európai Központi Bank (EKB) véleményének végiggondolására - jelentette be a Fidesz és a KDNP rendkívüli frakcióülése után Lázár János. Az [origo] információi szerint a jegybankot érintő törvényjavaslatok döntő szerepet játszottak abban, hogy az EU és az IMF tárgyalódelegációja idő előtt elutazott Magyarországról. Lázár szerint továbbra is a jövő hétfőre tervezik a zárószavazást a költségvetésről, 2012 elején pedig megkezdődnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val.

Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást

Archívum2011.12.16, 18:28

Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet szerint a dohányforgalmazás állami monopólium lenne, amire 20-30 éves koncessziókat írnának ki, de ideiglenesen az állam saját cége is megoldhatná.

Hatályon kívül helyezik az elfogadott egyházügyi törvényt

Archívum2011.12.16, 18:32

A parlamentnek még idén új egyházügyi jogszabályt kell alkotnia Lázár János szerint. Az [origo] úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy a kormányban úgy vélték, az Alkotmánybíróság megsemmisítheti a törvényt.

A Házszabály módosításával pörgetnék fel a törvényalkotást

Archívum2011.12.15, 19:33

Vita nélkül határozhatna az országgyűlés a törvényjavaslatok tárgyalásáról annak a házszabály-módosításnak az értelmében, amelyet Lázár János fideszes frakcióvezető és nyolc társa nyújtott be.

Lázár elrontott módosítóját is megszavazták a képviselők

Archívum2011.12.13, 21:18

Csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy a hibát még a zárószavazás előtt korrigálják.

Lázár: Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda

Archívum2011.12.12, 16:36

Fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van, és a jelenlegi öt helyett hároméves kortól lesz kötelező az óvoda - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azután a hétfői tanácskozás után, amelyet a Fidesz-KDNP-frakció tartott a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról.

A képviselői fizetésekről vitáznak a parlamentben

Archívum2011.12.08, 07:08

Az Országgyűlés a csütörtöki ülésén kezdi tárgyalni Lázár János országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló javaslatát. A napirend szerint ezután Matolcsy György tervezetéről vitáznak, amely rögzítené, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.

A KDNP is elhalasztaná a képviselői fizetés reformját

Archívum2011.12.07, 16:39

A következő parlamenti ciklusra halasztaná a képviselők új fizetési rendszerének életbe lépését a KDNP-s Rubovszky György. A parlament alkotmányügyi bizottsága több ponton is átalakítaná Lázár János előterjesztését: pluszpénzt adnának a bizottsági tagságért, a bizottsági ülésektől távol maradókat pedig nem büntetnék tiszteletdíj-megvonással.

Schmitt Pálnál egyeztettek a pártok a Kúria lehetséges vezetőjéről

Archívum2011.12.06, 18:29

Konkrét neveket senki nem említett annak a keddi egyeztetésnek a résztvevői közül, amelyet Schmitt Pál államfőnél tartottak a parlamenti pártok frakcióvezetői a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az Országos Bírósági Hivatal új vezetőinek személyéről. Az [origo] értesülései szerint előbbi posztra Darák Pétert, a hivatal vezetésére pedig Handó Tündét javasolja a Fidesz.

A köznevelési törvényjavaslat mellett áll a Fidesz-frakció Hoffmann Rózsa szerint

Archívum2011.12.06, 11:06

Támogatni fogják a kormánypárti frakciók a köznevelési törvényjavaslatot Lázár János frakcióvezető szerint. Hoffmann Rózsa államtitkár a kérdésben tartott keddi tanácskozás után úgy értékelte, hogy a miniszterelnök kiállt a törvényjavaslat mellett. Az ehhez benyújtott módosító indítványokról jövő hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség.

Darák Péter a Kúria, Handó Tünde a bírói hivatal vezetője lehet

Archívum2011.12.05, 23:04

Kedden tárgyal az államfő a parlamenti pártok képviselőivel a Legfelsőbb Bíróság helyét átvevő Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal majdani vezetőjének személyéről. Az [origo] úgy értesült, hogy a Fidesz az LB egyik bíráját, illetve a Fővárosi Munkaügyi Bíróság vezetőjét, Szájer József feleségét javasolja a két posztra.

Blikk: Lázár a szőnyeg szélére állítja az Azori-szigetekre utazó fideszeseket

Archívum2011.12.05, 08:48

A Fidesz frakcióveztője szerint az Atlanti-óceán közepén fekvő szigeteken aligha szerezhettek új ismereteket az önkormányzati rendszer átalakításáról a fideszes megyei elnökök.

Betlehemmel támadja a választási törvényt Semjén Zsolt

Archívum2011.12.05, 12:09

Saját pozícióját erősítené a választási törvényhez beadott módosító javaslatával Semjén Zsolt kormányfő-helyettes. Semjén azt szeretné elérni, hogy Kalocsa és Kiskörös összevonásával létrejövő körzetnek előbbi legyen a központja. Kalocsa Semjén felségterülete, Kiskörös azonban Font Sándor fideszes politikusé, aki ráadásul rendre sokkal jobb eredménnyel nyer, mint a miniszterelnök-helyettes.

Disznóvágás után távozik Bencsik János energiaügyi államtitkár

Archívum2011.12.02, 18:20

A Facebook-oldalán erősítette meg a távozásáról szóló híreket Bencsik János. A klíma és energiaügyi államtitkár a napokban Lázár János közintézményeket védő javaslata miatt keveredett konfliktusba a Fidesz frakcióval, de Bencsik a Facebookon azt írta, ennek nincs közvetlenül köze a távozásához. Az államtitkár vasárnap adja be írásos lemondását, de mint írta, előtte még le kell vágni a disznót.

Elhalasztaná a képviselői fizetés reformját egy fideszes politikus

Archívum2011.12.02, 14:20

A tervezetthez képeset egy évvel később vezetné be egy fideszes politikus a képviselők új fizetési rendszerét. Az új rendszer szerint a többségnek csökkenne a fizetése, a fideszes képviselő szerint a zökkenőmentes alkalmazás elősegítése miatt kellene halasztani.

Lázár szerint az MSZP-Jobbik együttműködést jelzik a parlament maratoni ülései

Archívum2011.12.02, 17:56

Képes egymással együttműködni az MSZP, a Jobbik és az LMP Lázár János Fideszes frakcióvezető szerint. Lázár pénteken értékelte így a parlament maratoni üléseit. Lázár szerint december 23-ig minden olyan törvény megszületik, amely az új alaptörvény hatálybalépését megalapozza, és nem terveznek parlamenti üléseket a két ünnep között.

Ellenjavaslattal folytatódik Lázár és az államtitkár háborúja

Archívum2011.12.01, 11:56

Saját javaslattal állt elő a közműdíjakkal adós közintézmények megmentésére Bencsik János energetikai államtitkár. Az [origo] birtokába jutott tervezet eleget tenne a kormány egy hónappal ezelőtti elvárásnak, hogy akkor se lehessen kikapcsolni az áramot vagy a gázt egyes állami és önkormányzati fenntartású intézményekben, ha azok jelentős tartozást halmoztak fel. Az államtitkár közben tovább harcol a Fidesz hasonló tervezetet benyújtó frakcióvezetőjével.

Lázár szerint megfontolandó a rezidensek kétszázezres fizetése

Archívum2011.11.30, 08:23

A bérrendezés megkezdését ígérte a Magyar Rezidens Szövetség elnökének Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője szerint az egyik legnagyobb társadalmi kihívás a húszas-harmincas generáció itthon tartása, az egészségügyi fizetésemelés elmaradása pedig nagy veszéllyel fenyeget. Papp Magor szerint minden orvosnak azonnal százezer forintos béremelés kellene.

Legyőzte az ellenzék a Fideszt a végtelen parlamenti vitában

Archívum2011.11.29, 22:09

Az ellenzéki pártok megakadályozták, hogy a parlamentben elhalasszák a Munka törvénykönyvéről szóló vitát, amely egész éjszaka zajlott. Lázár János fideszes frakcióvezető azt javasolta, hogy pénteken folytassák a vitát, de a kormánypártoknak nem volt elegendő többségük, hogy ezt elfogadtassák. Végül az ülést levezető elnök lezáratta a vitát, az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére.

Csak papíron létező pénzt költ a Fidesz

Archívum2011.11.29, 17:15

Hatvanmilliárdos pluszkiadást szavazott meg a jövő évi költségvetésben kedd délután a kormánytöbbség. A kabinet által is támogatott módosítók alapján a jövőben több pénz jut a Zeneakadémiának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és a Lakiteleki Népfőiskolának is. A források a legtöbb esetben csak papíron léteznek, de kétséges, hogy valóban be is folynak-e a költségvetésbe.

Lázár: Napokon belül kijelölik az IMF-tárgyalódelegációt

Archívum2011.12.01, 10:10

A Fidesz frakcióvezetője üzletemberek előtt azt ígérte: a kormány napokon belül felülvizsgálja a növekedési előrejelzéseket és ha kell, "48 órán belül megteszi a szükséges intézkedéseket".

Az energiaügyi államtitkár ismét a Facebookon üzent Lázárnak

Archívum2011.11.28, 20:37

Lázár János már eldöntötte, hogy soha sem fog velem egyetérteni, ettől én még nyugodtan fogok aludni - ezt írta Bencsik János energiaügyi államtitkár a Facebookon, ahol az [origo] hétfőn megjelent cikkét is megosztotta. A Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt mondta, Bencsik nem a fogyasztók oldalán áll, mert nem támogatja Lázárnak azt a javaslatát, amely nehezítené azt, hogy egy energiaszolgáltató valahol kikapcsolja az áramot.

Nem a fogyasztók oldalán áll az energiaügyi államtitkár Lázár szerint

Archívum2011.11.28, 15:54

"Soha nem fogunk egyetérteni Bencsik János képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli" - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján. Bencsik János energiaügyi államtitkár a múlt héten a Facebookon kritizálta Lázár javaslatát, amely nehezítené azt, hogy egy energiaszolgáltató valahol kikapcsolja az áramot.

Szétbontaná a régi ellenzéki fellegvárakat a Fidesz

Archívum2011.11.28, 06:56

A lehetséges ellenzéki körzetek számát csökkenti, a legrégebbi fideszes fellegvárat viszont érintetlenül hagyja az új választási törvény. Ennek eredményeként helyenként egészen furcsa választókerületek jönnek létre. Az [origo] megrajzolta az új nagyvárosi körzeteket, nézze meg, milyen csaták, győzelmek várható az egyes kerületekben!

Lázár: 110 százalékos a Fidesz bizalma Matolcsyban

Archívum2011.11.28, 16:22

Lázár János szerint a jövő évi magyar költségvetés érdemi módosítására nem lesz szükség, adott esetben a tartalék növelése lehet a megoldás.  A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy az "elmúlt hét eseményei" után a bizalmuk a nemzetgazdasági miniszterben 110 százalékra nőtt.

Marhaság, hogy Budapest megye lesz Lázár János szerint

Archívum2011.11.28, 14:43

Nem szűkíti a főváros jogköreit a Fidesz - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint "nincs olyan jogalkotói cél, amely Budapest-ellenes fellépést jelentene". Lázár szerint "nagy marhaság, hogy Budapestet megyének nyilvánítanák, ugyanakkor szerinte végig kell gondolni Budapest és Pest megye viszonyát. A frakcióvezető az új önkormányzati törvényről azt mondta, még nem döntötték el, hogy hol lehetnek önálló polgármesteri hivatalok.

Magyar Nemzet: Hoffmann Lázárral tárgyalna

Archívum2011.11.25, 07:54

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elfogadná Lázár János közoktatási tervezethez benyújtott módosítóinak mintegy egyharmadát, egy másik harmadát pedig kisebb módosításokkal. Lázár János azonban csomagot nyújtott be, így ha abból akár csak egyet is kifogásol az államtitkárság, valamennyit el kell utasítania.

Az energiaügyi államtitkár a Facebookon támadja Lázár javaslatát

Archívum2011.11.24, 20:21

Bencsik János szerint kerülni kell az olyan indítványok beterjesztését, amelyek nem veszik figyelembe a lehetséges következményeket, mert szerinte az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem. A Facebookon erre hivatkozva bírálta az államtitkár Lázár János módosító javaslatát.

Megremegett a fideszesek keze a vöröslő lakótelepeknél

Archívum2011.11.24, 08:27

Az MSZP-s fellegvárnak számító választókörzeteket összevonják, a billegő kerületet hozzádobják a fideszes kerülethez, a fideszes bástyákat érintetlenül hagyják, a körzethatárok megkerülik a lakótelepet - így alakítja át a Fidesz a választókerületi rendszert Budapesten. Az [origo] megrajzolta az új fővárosi körzeteket, nézze meg, milyen csaták, győzelmek várható az egyes kerületekben!

Lázár megállítja a villanyórákat

Archívum2011.11.25, 11:15

A szakállamtitkárság szerint az ország villamosenergia-ellátását is veszélybe sodorhatná Lázár János javaslata, amely az önkormányzatoknál, közintézményeknél és vállalkozásoknál sem engedné kikapcsolni a villanyórát, akármekkora tartozást is halmoztak fel. Lázár év elején egyszer már energetikai terepre tévedett, akkor Orbán Viktor állt a háttérben.

Lázár tárgyalna az ajánlószelvények számának csökkentéséről

Archívum2011.11.23, 09:45

A Fidesz frakcióvezetője a készülő választási törvényről azt mondta, a tervek szerint az országgyűlés honlapján elérhető lesz, hogy a képviselő mikor, hol és mennyit tankolt az üzemanyag-kártyájával. Lázár János, aki a köztévében és a közrádióban is beszélt reggel, elmondta, hogy szerinte a köznevelési törvény lesz a legfontosabb jogszabály, amelyet a parlament idén elfogad. Lázár beszélt a határon túliak választójogáról és az IMF-tárgyalásokról is.

Lázár ötvenpontos oktatási csomagjáról is vitázik a parlament

Archívum2011.11.23, 11:08

Folytatódik a köznevelési és az új önkormányzati törvényjavaslat általános vitája az országgyűlés szerdai ülésén. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a múlt héten mintegy ötven pontból álló módosító csomagot nyújtott be a köznevelésitörvény-javaslathoz.

A Fidesz is lehet a vesztese az új választási rendszernek a Political Capital szerint

Archívum2011.11.21, 11:31

A Political Capital kutató gyorselemzése szerint az erődemonstráció jellemzi a vasárnap este Lázár János fideszes frakcióvezető által benyújtott választásitörvény-javaslatot. Az elemzés szerint az új választási rendszer hatása többpólusú pártrendszerben kiszámíthatatlan, de előfordulhat olyan erőviszony is, amelyben épp a Fidesz veszít vele.

Átszabja a választási rendszert Lázár törvényjavaslata

Archívum2011.11.21, 07:57

Önálló képviselői indítványként Lázár János benyújtotta az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot vasárnap este. A Fidesz frakcióvezetőjének javaslata a jelenleginél lényegesen kisebb létszámú, 199 fős parlamentet, egyfordulós választási rendszert tartalmaz és átszabja az egyéni választókerületek határát.

Lázár: Százszázalékos Matolcsy támogatottsága

Archívum2011.11.21, 15:19

Sikertörténetnek tartja a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt, hogy az ország az elmúlt másfél évben a piacról finanszírozta magát. Szavai szerint pártja képviselői egytől egyig kiállnak a gazdasági miniszter mellett.

Régi bűnöket támaszt fel a Fidesz

Archívum2011.11.21, 11:02

A költségvetési lyukakat különadókkal is be lehet majd foltozni, az önkormányzati választások ötévente lesznek, a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket pedig újra megvizsgálják az új alaptörvény átmeneti intézkedéseiről szóló törvényjavaslat szerint. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője által benyújtott javaslat egyéves határidőt szab a korhatár előtti nyugdíjak átalakítására, és tartalmaz egy, közvetve az MSZP elleni vádiratot is.

Lázár: "Nem számolunk hitelmegállapodással"

Archívum2011.11.21, 23:35

Lázár János szerint a kormány a piacról szeretné finanszírozni az országot, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő új típusú együttműködéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem számolnak pénzek lehívásával. A Fidesz frakcióvezetője az MTV Az Este című műsorában beszélt a köznevelési törvényről, és arról is, hogy szerinte miért nem volt sikeres "a rendszerváltás utáni átmenet".

A nagy pártokat pumpálja még tovább Lázár javaslata

Archívum2011.11.21, 13:13

A Fidesz a saját választási elképzeléseit nyújtotta be az országgyűlésnek. A győztes az eddigieknél is többet vihet, a kis pártoknak pedig még nehezebb lesz elindulniuk a választásokon. A cigányok mellett kapnak egy esélyt a parlamenti képviseletre a németek és a szlovákok is.

Lázár János ragaszkodik az egységes képviselői fizetéshez

Archívum2011.11.19, 12:21

Nem hallgatott társaira Lázár János, és saját elképzelései szerint nyújtotta be a képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot. A Fidesz-frakcióvezető javaslata alapján a többség rosszul járna, lényegében mindenkinek egységes lenne a fizetése. Magasabb bért kapnának ugyan a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök, de nem lehetne végtelenül halmozni a pótlékokat. Attól pedig levonnának, aki egy ülésszakon ötnél többször hiányzik a bizottsági ülésről.

Látatlanban ütne 200 milliós lyukat a költségvetésen Lázár

Archívum2011.11.17, 14:20

A Fidesz frakcióvezetője 100 millió pluszpénzt adna a lakitelki népfőiskolának, 90 milliót az Alkotmánybíróságnak, és még pár tízmilliót két szervezetnek a jövő évi költségvetés módosításával. A pénzt bevételnövelésből vagy spórolásból teremtené elő, de minden egyes ötletének megvalósulása kérdéses. Orbán Viktor korábban azt kérte a fideszesektől, legyenek visszafogottak a módosító javaslatokkal.

Kötelezővé tenné a központi középiskolai felvételit Lázár János

Archívum2011.11.21, 13:53

Közel ötvenpontos módosítócsomagot nyújtott be a köznevelésitörvény-javaslathoz Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője erősítené az óvodák szerepét, a mindennapos testnevelés részéve tenné az úszást, az általános iskolákban pedig KRESZ-t is oktatna.

Hun-türk egyesületet támogatna 150 millióval egy fideszes képviselő

Archívum2011.11.17, 20:34

Többek között az Erkel Színházat, a Puskás Ferenc Stadiont és új kerületi bíróság létrehozását támogatnák az evabevételekből a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványaikban fideszes képviselők. Egyikük 150 millió forintot adna a Magyar-Turán Alapítványnak, az indoklás szerint azért, mert Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseményét szervezi.

A sok munka miatt emelné Lázár János a frakciók pénzét

Archívum2011.11.16, 11:21

Sok a munka - ezzel indokolja Lázár János az országgyűlési frakciók működési kiadásainak, pontosabban támogatásának emelését. Az emelés elmaradása az alkotmányos rendet veszélyeztetné a Fidesz frakcióvezetője szerint - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

Nemfizetéskor se engedné kikapcsoltatni az áramot Lázár

Archívum2011.11.15, 14:56

A rendszerhasználati díjakkal tartozó áramfogyasztóknál a fizetési késedelem ellenére sem lehetne kikapcsolni az áramszolgáltatást - többek között ezzel módosítaná Lázár János a jelenleg érvényes villamosenergia-törvényt.

Keveslik a felajánlott fizetést a képviselők

Archívum2011.11.14, 23:13

Ismét ingyenes tömegközlekedést javasol a képviselőknek a javadalmazással foglalkozó albizottság. A testület több ponton is puhítana Lázár János eredeti javaslatán: több benzint adna egyes vidéki képviselőknek, és mégis pótlékot fizetne a bizottsági munkáért.

Nem lesz közlekedési adó, nem változik a termékadó

Archívum2011.11.14, 13:58

Nem vezetik be a közlekedési adót, a népegészségügyi adónak pedig nem változik sem a köre, sem a mértéke a kormánypárti frakciók döntése értelmében. Az önkormányzatoknak nem lesz lehetőségük új adófajták bevezetésére.

Pluszpénzt kapnának a bizottsági munkáért a képviselők

Archívum2011.11.07, 18:44

A képviselői alapilletmény harminc százalékát kapnák meg pluszban azok az országgyűlési képviselők, akik kiemelt tagjai valamelyik bizottságnak. A képviselői fizetések módosításáról szóló új szabályozást előkészítő egyik albizottság további juttatásokat adna többek között a bizottsági elnököknek, a frakcióvezetőknek és a jegyzőknek is.

Orbán Viktor ragaszkodik az eva megszüntetéséhez

Archívum2011.11.07, 16:43

A miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakcióülésén határozottan elzárkózott attól, hogy megmaradjon az egyszerűsített vállalkozói adó, Lázár János frakcióvezető viszont azt kérte, hogy az eva csak 2013-tól szűnjön meg. A frakció ugyanakkor tudomásul vette a kormány álláspontját a kérdésben.

Népszabadság: Új adó jöhet az eva helyett

Archívum2011.11.05, 17:02

Fideszes és KDNP-s politikusok is azt valószínűsítik a Népszabadság információ szerint, hogy új adónem lép az eva helyébe. Az eva kérdésében konfliktus alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció között. A Fidesz frakciója hétfői ülésén fogja kialakítani álláspontját a kérdésben.

Lázár János megtartaná az evát

Archívum2011.11.02, 09:29

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Lázár János szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, amelynek megszüntetését a párt egyik képviselője kezdeményezte a múlt héten.

Magyarázó országjárásra küldi a kormánytagokat Orbán

Archívum2011.11.02, 09:16

Országjárásra indulnak a kormánytagok, amivel Lázár János fideszes frakcióvezető szerint az a cél, hogy elmagyarázzák az embereknek a kormányzati döntéseket.

Valakinek fájni fog, ha minden devizahitelest megment a kormány

Archívum2011.10.25, 06:55

További devizahiteles mentőcsomagok lehetőségét pendítette meg a kormány, de bármilyen módszert is választana, az a probléma valamely érintettjének biztosan súlyos károkat fog okozni. Az [origo] információi szerint a Fideszen belül megy az ötletelés, viszont banki szakemberek szerint reálisan legfeljebb arra van mód, hogy az eddigi intézkedések feltételeit lazítsák.

Lázár: Meg fogjuk törni a bankrendszer ellenállását

Archívum2011.10.21, 15:17

Az adóbevételek növelését célzó ellenzéki javaslatokat is bírálta pénteki sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője és Rogán Antal, a képviselőcsoport gazdasági kabinetjének vezetője. Megerősítették, hogy a végtörlesztés szabályozásának pontosításán dolgozik a frakció, de a határidő meghosszabbítása nincs napirenden. Rogán szerint az ÁSZ költségvetési bírálata csak egy visszatérő fordulat.

Üldözőit gyengíti a Fidesz választási rendszere

Archívum2011.10.20, 10:42

Tovább erősíti a győztes pártot, gyengíti a középpártokat és érdemben nem befolyásolja a kis pártok erejét az [origo] számításai szerint a Fidesz által bemutatott új választási rendszer. Ha eszerint zajlott volna az utolsó két országgyűlési választás, akkor az MSZP 2006-ban az SZDSZ nélkül is tudott volna többségi kormányt alakítani, a Fidesznek pedig még nagyobb lenne a befolyása a mostani parlamentben, mint jelenleg.

Szerény lakásokat bérelne a képviselőknek Lázár

Archívum2011.10.17, 16:06

Átmeneti időre szállodákban biztosítanának lakást az erre jogosult képviselőknek, utána pedig 35-50 négyzetméteres lakásokat kínálnának nekik - ismertette a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerének újabb lehetséges elemeit Lázár János fideszes frakcióvezető. Az alkotmányügyi bizottság albizottságot hozott létre az új rendszer kidolgozására.

Törvénymódosítás után számoltatná el az '56-os bűnösöket Lázár

Archívum2011.10.17, 14:24

A büntetőkönyv módosítását fogja javasolni a Fidesz - közölte hétfőn Lázár János frakcióvezető. Mint mondta, olyan irányban módosítanák a Btk.-t, hogy lehetőség nyíljon az 1956-ban elkövetett emberiségellenes bűnök utáni felelősségre vonásra.

Jóvátételi adót vetne ki a volt MSZMP-vezetőkre a Fidesz és a KDNP

Archívum2011.10.17, 13:47

Az '56-os szervezeteket, illetve az '56-os túlélőket támogatná a Fidesz-KDNP frakciószövetség a pénzből, ami akkor folyna be, ha különadót vetnének ki a a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori vezetőire.

Lázár: Tartsák be a bankok a végtörlesztés törvényi feltételeit!

Archívum2011.10.17, 15:19

Működjenek együtt a bankok abban, hogy akik akarják, zökkenőmentesen tudják igénybe venni a kormány által törvénybe foglalt egyösszegű végtörlesztés lehetőségét - mondta Lázár János hétfőn. A politikus szerint sok kereskedelmi bank nem tartja be a törvényt, és méltánytalan kamatpolitikát folytat.

Lázár János: Kórházigazgatók se lehessenek parlamenti képviselők

Archívum2011.10.12, 07:56

Amennyiben kimondják, hogy a polgármesterek nem lehetnek parlamenti képviselők, akkor ugyanez legyen érvényes az állami intézmények vezetőire is - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak.

Lázár János: Még változhat az ajánlószelvény-gyűjtés rendszere

Archívum2011.10.11, 19:13

A Fidesz frakcióvezetője szerint a 200 tagú parlament, a vegyes választási rendszer és a kisebbségek, valamint a határon túli magyarok szavazati joga kőbe van vésve a Fidesz-KDNP választójogi koncepciójában, az ajánlószelvény-gyűjtés rendszere azonban nem.

Egymásra tolja az ellenzéki pártokat a Fidesz

Archívum2011.10.11, 09:41

Az a legjobb a Fidesznek, ha az LMP és az MSZP egymással verseng, a Jobbik pedig felszív valamennyi szavazót a kormányellenes táborból, de egyik sem erősödik meg annyira, hogy egyedül esélye legyen. Kormánypárti képviselők szerint ilyen helyzet előállítására törekszik a Fidesz és a KDNP, miközben a választási törvénnyel együttműködére kényszerítheti az egymással versengő ellenzéki pártokat. A Jobbik és az LMP szavazóinak óvatos és véletlenszerű gesztusokkal üzennek, de arra figyelnek, hogy az MSZP-hez ne legyen közük.

Lázár: A Fidesz 106 egyéni választókerületet javasol

Archívum2011.10.10, 13:37

Kétszáz fős parlamentet hozna létre a Fidesz-KDNP. Az új rendszerben három választói névjegyzéket állítanának össze, a Magyarországon lakóhellyel rendelkezők pedig dönthetnének, hogy a pártlistára vagy a kisebbségi listára szavaznak - ismertette az elképzeléseket Lázár János az alkotmányügyi bizottság ülésén. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy jövő szeptembertől bruttó 750 ezres tiszteletdíjat kapnának a képviselők, más pénzbeli juttatást nem.

Új konzervativizmust képvisel a Fidesz Lázár János szerint

Archívum2011.10.04, 15:26

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Die Welt nevű német lapnak adott interjúban érthetetlennek nevezte, hogy miért kérdőjelezi meg bárki is Orbán Viktor miniszterelnök demokratikus elkötelezettségét. Lázár képtelenség, hogy a volt kormányfők rács mögé juttatása érdekében visszamenőlegesen módosítsanak törvényeket, szerinte azonban az államadósság növekedésének felelősein számon kell kérni a történteket.

Zúgolódtak a fideszes képviselők Lázár fizetéscsökkentő javaslata miatt

Archívum2011.09.28, 19:56

Több bírálatot kapott a kormánypártok keddi frakcióülésén a képviselői fizetések rendszerét átalakító javaslat. Volt, aki felvetette, hogy kár hozzányúlni a rendszerhez, mert az mindig botrányt okoz, más azt mondta, hogy mindegy, mennyit keresnek a képviselők, mert a választók úgyis sokallják.

Október végén szavazhatnak a képviselői fizetések új rendszeréről

Archívum2011.09.27, 21:06

A kormánypárti frakciók keddi ülésén támogatták Lázár János pénteken bejelentett javaslatát, amely átalakítaná a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerét. Ennek értelmében a képviselők havi bruttó illetménye jövő szeptembertől bruttó 750 ezer forint lenne, ezen felül pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak.