Papp Magor

címke rss

Visszavonják felmondásukat a rezidensek

Az elmúlt évtized legjelentősebb, az egészségügyi dolgozókat érintő kormányzati intézkedésének nevezte a Magyar Rezidensszövetség elnöke, hogy összesen 86 ezer dolgozó bérét emeli meg a kormány. Papp Magor szerint akkor lesz minden rendben, ha az orvosok a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát keresik majd, a felmondóleveleket ennek ellenére a jövő héten megsemmisítik.

Három hónap haladékot adnak a kormánynak a lázadó rezidensek

Itthon2011.12.30, 17:01

Elhalasztja az orvosok tömeges felmondását a Magyar Rezidens Szövetség, amely három hónap haladékot ad a kormánynak az orvosok béreinek rendezésére. A szervezet elnöke pénteken jelentette be akciójuk átmeneti felfüggesztését, mert szerinte olyan érdemi ajánlatot kaptak a kormánytól, amelyről érdemes tárgyalni. Ha azonban a tárgyalások sikertelenek lesznek, a felmondást véghez fogják vinni - tette hozzá.

27 milliárd forintot osztanak szét a kórházak között

Itthon2011.12.29, 14:23

Az egészségbiztosítási alap egyenlegjavulása miatt 27 milliárd forintos támogatást osztanak szét az állami kórházak között. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár reméli, hogy a letétbe helyezett felmondásokat nem érvényesítik januárban az orvosok, szerinte jövőre a lejárt tartozásaiktól menekülő kórházak a bérekkel foglalkozhatnak majd.

Új ajánlattal állt elő a kormány az orvosok bérrendezéséről

Itthon2011.12.29, 17:12

Érdemi ajánlattal állt elő a kormány az orvosok alapbérének rendezésére - közölte csütörtökön a rezidensszövetség elnöke. Az ajánlatról részleteket még nem tudni, de a rezidensek szerint fontolóra veszik azt.

Tagadja Réthelyi, hogy a fia a lázadó orvosok közé állt volna

Itthon2011.12.18, 18:35

Közleményben tagadta vasárnap Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, hogy a fia is a felmondással fenyegetőző orvosok közé állt volna. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke pénteken azt mondta, hogy Réthelyi orvosként dolgozó fia is felmondásra készül az egészségügy helyzete miatt, a miniszter szerint azonban egy családtagja sem helyezett letétbe felmondási nyilatkozatot.

Lázár szerint megfontolandó a rezidensek kétszázezres fizetése

Itthon2011.11.30, 08:23

A bérrendezés megkezdését ígérte a Magyar Rezidens Szövetség elnökének Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője szerint az egyik legnagyobb társadalmi kihívás a húszas-harmincas generáció itthon tartása, az egészségügyi fizetésemelés elmaradása pedig nagy veszéllyel fenyeget. Papp Magor szerint minden orvosnak azonnal százezer forintos béremelés kellene.

Eddig 2300 orvos helyezte letétbe a felmondólevelét

Itthon2011.11.17, 13:59

Másfél hónappal az akció befejezése előtt már 2300 egészségügyi dolgozó helyezte letétbe a felmondólevelét - közölte Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön. Szerinte az egészségügyi államtitkárság részben forrás-, részben lobbierőhiány miatt nem tud fellépni az érdekükben.

Felügyelet nélkül látnak el betegeket a gyakornokok a rezidensszövetség szerint

Itthon2011.11.14, 07:33

A Népszabadságnak adott interjúban Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta, az egészségügyi ellátórendszer működőképességének fenntartásához itthon kell tartani az orvosokat, és rendezni kell a bérüket.

Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok

Itthon2011.10.28, 08:35

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bujtatott" tandíj elleni tüntetésen. A megmozduláson a szervezők szerint tízezren vettek részt. A tüntetés végén jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást, a szervezők szerint azonban a megmozdulás pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra.

A készülő felsőoktatási törvény miatt tüntetnek a hallgatók

Itthon2011.10.27, 07:56

Szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugvó felsőoktatási törvényt szeretnének a hallgatók, ezért tüntetnek csütörtökön a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezésében az oktatási államtitkárság előtt. A demonstrációt annak ellenére tartják meg, hogy szerdán, a közigazgatási miniszternél tartott egyeztetésen jelentősen közeledett a két fél álláspontja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő