Lázár János

címke rss

Lázár több gyereket engedne a bölcsődékbe

Itthon2012.05.24, 11:28

Ideiglenesen engedné az ellátott gyerekek számának növelését a bölcsődékben egy Lázár János által benyújtott törvényjavaslat.

KDNP-st jelölhetnek Lázár helyére Hódmezővásárhelyen

Itthon2012.05.24, 20:02

Almási István jelenlegi alpolgármester jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra a Fidesz és a KDNP helyi csoportja - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön közös közleményben az MTI-t.

Lázár városa jól gazdálkodott

Itthon2012.05.22, 22:05

Csaknem egymilliárd forint többlettel zárt Hódmezővásárhely tavaly, de 25 milliárd forint adósságot görget maga előtt az önkormányzat. Fővárosi kerületek is pluszban zárták a tavalyi költségvetési évet.

Lázár János ragaszkodik a pártok állami támogatásához

Itthon2012.05.21, 15:03

Lázár János szerint a pártoknak kell az állami támogatás, de még nem tudja, hogy szembeszáll-e Orbán Viktorral, amikor a jövő héten a Fidesz elnöksége megtárgyalja a kormányfő javaslatát. A Fidesz frakciója szerint azért nem lehet bizottságot felállítani a Közép ügyeinek vizsgálására a parlamentben, mert az ellenzék más módon is választ kaphat a kérdéseire.

Mit rontott el a Fidesz?

Itthon2012.05.15, 08:10

Csak Áder János tudhatja pontosan, hogy mire gondolt, amikor beiktatásán új kiegyezésről beszélt - mondták kormánypárti képviselők az [origo]-nak. Hoffmann Rózsa szerint kevesebbet kellene marakodni, Rétvári Bence önmagával kezdené a kiegyezést, Lázár János pedig úgy érzi, van, amit rosszul csinálnak, de az ellenzék sem tudja, mi lenne jobb.

Lázárt a kezéért, Balogot a hitéért szereti Orbán

Itthon2012.05.14, 15:58

Lázár János erős kezével, Varga Mihály gazdasági felkészültségével és Balog Zoltán református hitével magyarázta a kormányátalakítást Orbán Viktor hétfőn a kormánypárti frakcióknak. Az államtitkári posztra készülő Lázár János azt mondta, esze ágában sincs elbúcsúzni a frakciótól, hiszen 2014-ig úgyis együtt dolgoznak. Orbán annyira aggódik a gazdasági helyzet miatt, hogy arra kérte a képviselőket, most ne a nyaraláson törjék a fejüket.

Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen

Itthon2012.05.13, 17:19

Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra cseréli. Tíz év alatt feldühítette az adósokat, és megszorongatta a közmunkásokat, de háromszor nyert választást - van, akit azzal nyert meg, hogy szép a családja, másnak egy bicikliseknek tett engedmény tetszett a leginkább. Riport a városból, ahol a Lázár utca keresztezi a dr. Rapcsák András utcát.

Nagy, nyilvános búcsúra készül Lázár

Itthon2012.05.11, 10:52

Orbán Viktor részvételével hódmezővásárhelyi közgyűlést hívott össze Lázár János, aki távozik a polgármesteri posztról, mivel ő vezeti majd a kormányfő hivatalát. Hétfőn összeül a Fidesz frakciója is, hogy megbeszéljék a kormányátalakítást.

Varga Mihály mielőbb tárgyalni szeretne

Gazdaság2012.05.11, 13:54

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat június 1-jétől vezető Varga Mihály azon dolgozik majd, hogy mihamarabb meginduljanak a hivatalos megbeszélések Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

Átalakítja a kormányt Orbán

Itthon2012.05.11, 13:11

Varga Mihályt nevezte ki Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetőjévé. Varga helyére Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője kerül. Rogán Antal V. kerületi polgármesterből Fidesz-frakcióvezető lesz.

A kőkemény jófiúkat tolta előre Orbán

Itthon2012.05.11, 16:39

Két leghűségesebb emberét és egyik kedvencét emelte fel a kormányt átalakító Orbán Viktor. Az elmúlt két év talán legkeményebb konfliktusait nyíltan vállaló Lázár János lesz az egyik legközvetlenebb munkatársa, a rengeteg fontos törvényhez csendben asszisztáló Rogán Antal a legkeményebb politikai csatákat kapja, Szijjártó Péter pedig nyakába veheti a világot.

Lázár alá kerülhetnek a titkosszolgálatok

Itthon2012.05.07, 15:42

A kormányátalakítás után a Miniszterelnökség irányítása alá kerülhet a titkosszolgálatok felügyelete. A tárcát várhatóan államtitkárként irányítja majd Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.

Lázár: Jó adósok akarunk lenni

Gazdaság2012.04.26, 18:10

Hódmezővásárhely és az Erste Bank egyezségre jutottak, de nem árulják el, pontosan milyenre. Lázár János polgármester tavaly bejelentette, hogy a város árfolyamveszteségeinek megosztását várja el a banktól.

Megszüntetik a pofátlan végkielégítések adóját

Gazdaság2012.04.25, 08:21

Az Orbán-kormány a társadalmi igazságérzettel indokolta az állami vezetők, polgármesterek, közszolgák végkielégítésére kivetett 98 százalékos adójának bevezetését 2010-ben, most viszont azt ígéri, hogy az év végén eltörli, mert keveset hoz az államnak. Megszűnik néhány más kis adó is, néhány pedig beépül a kormány által tervezett újakba.

Lázár János fél lábbal már kilépett Hódmezővásárhelyről

Itthon2012.04.19, 13:02

Hivatalossá vált, hogy a Fidesz frakcióvezetője a parlamentet választja a polgármesterség helyett. A kevesebb választókerület miatt nagy a felfordulás a kormánypárt választókerületi szervezeteiben.

Lázár: Nem tervezem, hogy államtitkár legyek

Itthon2012.04.18, 12:16

Miniszternek többször felkérték már, de egyszer sem vállalta - jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője nem tud arról, hogy a kormányfő más posztra szánná.

Pénteken jönnek a részletek az elnökválasztásról

Itthon2012.04.10, 17:26

A Fidesz elnöksége a hét utolsó munkanapján tanácskozik, az megbeszélésen jelen lesz Kövér László és minden bizonnyal ott lesz a köztársasági elnöki poszt egyik fő esélyesének tartott Áder János is.  

Több pénzt szavaztak meg maguknak a képviselők

Itthon2012.04.11, 10:52

Magasabb fizetést a bizottsági alelnököknek, ingyenes mobiltelefont és több üzemanyagot szavazott meg a képviselőknek a parlament. Azt viszont nem tudta elérni egy fideszes képviselő, hogy az egész fizetésreformot halasszák 2014-re, és az is benne maradt a törvényjavaslatban, hogy csak ülésszakonként ötször lehet hiányozni a bizottsági ülésekről.

Bonyolult az élet a nagy magyarázkodóknak

Itthon2012.03.30, 15:57

Schmitt Pál pénteken este exkluzív interjút ad az MTV-nek, várhatóan a plágiumbotrányát próbálja megmagyarázni. A magyar politika és a közélet is kitermelt már néhány kínos magyarázkodást. Medgyessy Péter a D-209-es ügy kirobbanása után először tagadott, Lázár János egy hangfelvétel kiszivárgása után félreértésre hivatkozott, az olimpiai aranyéremtől megfosztott Annus Adrián hadjáratról beszélt, a balesetet okozó Stohl András pedig rögtön bocsánatot kért. Ki hogyan magyarázta a kínos ügyeit?

A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját

Itthon2012.03.30, 09:15

Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.

Támogatja Bajnai javaslatait Lázár János

Itthon2012.03.29, 21:38

Több olyan - a mélyszegénységben élők helyzetén javítani akaró - javaslatot is jónak talált Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, amelyet a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány dolgozott ki.

Támogatást kap a magyar-magyar örökségi turizmus

Itthon2012.03.28, 13:12

A nemzeti örökségről szóló határozati javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők az Országgyűlésnek szerdán. Az indítvány elfogadásával a törvényhozás egyebek mellett elkötelezné magát, hogy "Kárpát-medencei nemzeti kulturális örökségünket utódaink, valamint az emberiség számára megőrizze és továbbadja".

Havi egymilliót venne ki Kövér László zsebéből Lázár fizetésreformja

Itthon2012.03.27, 18:16

Lázár János nem adja fel: őszi kudarca után most az Országgyűlésről szóló törvényben reformálná meg képviselőtársai fizetését. A javaslat megszüntetné a pótlékok átláthatatlan rendszerét, és közel egyforma fizetést adna mindenkinek. Az [origo] számításai szerint a képviselők kétharmada rosszul járna, veszteségeiket a parlamenti benzinkártya is csak tompítani tudná.

Ez egy mintaország polgárainak az akciója lesz

Itthon2012.03.26, 20:50

A munka szeretete, a talpra állás képessége - kormánypárti képviselők szerint ezek miatt is büszkék lehetnek ránk a külföldiek. Orbán Viktor kormányfő vasárnap egy bajor televíziónak kijelentette, hogy Magyarország mintaország lesz. Lázár János még nem tudja, büszke lesz-e ránk Európa, Lezsák Sándor elmagyarázta, mi a különbség a sárga és a piros irigység között, Szőcs Géza szerint büszkék lehetünk arra is, hogy okosan spórolunk a kultúrán.

Lázár János: A lényeg, hogy a képviselők kezébe pénz ne kerüljön

Itthon2012.03.26, 17:34

A legfontosabb változás az új országgyűlési törvényben, hogy az parlament bérel majd lakást vagy szállodaszobát a képviselőknek, akik így nem tudnak visszaélni a lakhatási támogatással - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A javaslat szerint a jelenlegi havi 116 ezer forint helyett jövőre akár 187 ezer forintos albérletbe is költözhetnének a képviselők, de a tervezetet benyújtó Lázár szerint ez a keretösszeg még csökkenhet, és előfordulhat, hogy akár ötvenezerét találnak a képviselőknek szállást.

Kétszázmilliót buknak Gyurcsányék frakció nélkül

Itthon2012.03.24, 09:40

Nem részesülhet a képviselőcsoportoknak jutatott, a jelenleginél milliókkal nagyobb állami támogatásból a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, ha nem sikerül frakciót alakítania. Összesen 200 millió forintot veszíthetnek a ciklus végéig.

Milliókkal többet kapnak a pártok

Itthon2012.03.23, 09:50

Mind az öt képviselőcsoport a jelenleginél milliókkal nagyobb támogatást kapna, ha a parlament megszavazza Lázár János és Gulyás Gergely javaslatát.

Ismét az ügynökaktákkal birkózik a Fidesz-KDNP-frakció

Itthon2012.03.19, 08:52

Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselőcsoportban.

Lázár: Nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat

Itthon2012.03.17, 09:23

A Fidesz frakcióvezetője szerint minden ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket. Lázár János a magyar demokrácia "gennyes sebének" nevezte az ügynökkérdést, szerinte azonban az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az ehhez kapcsolódó indítványát, amelyet a Fidesz leszavazott.

Schiffer szerint Lázár lesüllyedt a csatorna mélyére

Itthon2012.03.17, 15:42

Lázár egy kommunista kollaboráns leszármazottjának titulálta Schiffert. Az LMP-s politikus erre úgy reagált: a Fidesz frakcióvezetője olyanra vetemedett, amire még a Jobbik sem.

Csak az LMP-s kényszerhelyzet miatt állt ellen Lázár

Itthon2012.03.13, 19:46

Lázár János frakcióvezető azért nem írta alá az LMP kezdeményezését az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló vitanapról, mert nem időben keresték meg - közölte a Fidesz. Hozzátették, hogy a párt ennek ellenére a vitanap összehívását megszavazza, és részt is vesznek rajta.

Nem vett részt az LMP és az MSZP az ötpárti egyeztetésen

Itthon2012.03.12, 17:01

Júniusig terjesztene be szabályozási javaslatot a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetések eredményéről Lázár János. A hétfői egyeztetésen a Jobbik, a Fidesz, és a KDNP is részt vett, az LMP és az MSZP viszont nem.

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz a kampányfinanszírozásról

Itthon2012.03.09, 12:46

Összesen négy témában, közte az MSZP által javasolt kampányfinanszírozási törvényjavaslatról is ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz pénteken.

Nem lehet már halogatni a szembenézést a múlttal

Itthon2012.03.08, 08:35

Egyelőre a Fideszben sem tudják, hogyan néz ki saját javaslatuk az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozataláról, bár az ígéretek szerint másfél hét múlva a frakció elkezd vitázni a kérdésről. Több elképzelés is van arról, hogyan lehetne lezárni az ügynökügyeket, de az átfogó koncepcióról csak egy szűk kör tudhat. Bár az iratok nyilvánosságát egyre több kormánypárti képviselő sürgeti, ők maguk is szinte kizártnak tartják a teljes közzétételt. A parlament a rendszerváltás óta legalább tizenkétszer futott neki az ügynökmúlt rendezésének, de végleges megoldás egyszer sem született.

Nyílt vitára hívta Lázárt Schiffer az ügynökügyben

Itthon2012.03.06, 19:32

Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő nyílt vitára hívta Lázár Jánost az ügynökakták nyilvánosságra hozásának ügyében. Az LMP keddi közleménye szerint Lázár valótlanul állította, hogy ötpárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben.

A négynapos ünnep után nekifut az ügynökaktáknak a Fidesz és a KDNP

Itthon2012.03.05, 16:45

A Fidesz-frakcióban nagy vita van arról, hogy nyilvánosságra kell-e hozni az ügynökaktákat, és ha igen, kié az adat, az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek. A Fidesz és a KDNP március 19-ei frakcióülésén újra előveszi a témát. Orbán Viktor a parlament hétfői ülésén azt mondta, hogy a megoldás mikéntjéről komoly vita zajlik a kormánypárti frakcióban, és "amíg a vitát nem zárjuk le, addig nem is tudunk előállni olyan megoldási javaslattal, amely megfelelne azoknak a szempontoknak, amelyeket ön felvetetett".

Lázár: A dohánymultik sportot űznek a szembenállásból

Itthon2012.03.05, 19:12

A Fidesz frakcióvezetője szerint egyes üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a trafiktörvényt, holott ők is részt vettek az előkészítésében. Lázár János szerint a dohányipari multicégek jelenlegi pozícióikat kívánják megőrizni azzal, hogy ellenállnak a törvénynek.  

Imázsjavító körútra küldte embereit Orbán

Itthon2012.03.02, 14:04

A magyar kohéziós pénzek megvonására tett uniós javaslat, a kötelezettségszegési eljárások, a magyar gazdasági intézkedések és jogszabályi változások miatt a miniszterelnök, a kormány több tagja, illetve a Fidesz frakcióvezetője Párizsban, Berlinben és Brüsszelben próbálta meggyőzni a politikai és gazdasági élet vezetőit a magyar érdemekről. Főleg hivatalos meghívásoknak tettek eleget, de francia és német befektetőkkel is találkoztak.

Már tavasszal átalakíthatja a kormányt Orbán

Itthon2012.03.01, 15:18

A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök nem vár a nyári ciklusfelező értékelésig a kormányátalakítással. Két forgatókönyv merült fel, egy kevésbé komoly és egy teljes kormányzati átalakítás. Utóbbi alapján mozoghatnak a miniszteri székek, és kormányzati pozíciót kaphat például Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője. A Népszabadság egyik kormányzati forrása szerint a miniszterelnöknek fejtörést okoz Navracsics Tibor elegáns kívülállása.

Jajgatnak a következő bevetést váró fideszesek

Itthon2012.02.29, 11:13

Tele van a parlament aggódó fideszes képviselőkkel, akik még nem tudják, hogy a párt számít-e rájuk jelöltként a 2014-es választásokon, vagy új munka után kell-e nézniük. Akinek nincs különösebb befolyása a pártban, annak sorsáról várhatóan Orbán Viktor dönt majd, függetlenül attól, hogy mit szeretne maga a képviselő. Többen kifejezetten panaszosan beszéltek a helyzetről. Bár a döntést fegyelmezetten várják, néhányan megélhetésükért aggódnak.

Lázár és a maffiózók

Vélemény2012.02.29, 20:23

Miközben a belügyminiszter azzal érvel, hogy visszaszorulóban van a korrupció Magyarországon, egy távozó államtitkár zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok koalíciójáról beszélt, a Fidesz frakcióvezetőjét pedig azzal gyanúsították meg, hogy egy törvénytervezetet a dohánylobbi írt meg.

Nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat Lázár

Itthon2012.02.27, 16:31

Nagy vita van a Fideszben arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk az állam tulajdonát képezik-e, vagy azé az adat, akiről az információt gyűjtötték - mondta Lázár János hétfőn. A frakcióvezető szerint az ügynökmúlttal összefüggő minden adatot nyilvánosságra kell hozni, még akkor is, ha ez egyébként személyiségi jogokat sért.

A dohánygyár gépén írták a Brüsszelbe küldött trafiktörvényt

Gazdaság2012.02.27, 12:42

Több szálon együttműködik a kormánypárt és a Continental Zrt. a trafiktörvény megírásában - írta a Népszabadság, amely szerint a cég vezetőjének számítógépén született az a törvénytervezet, amelyet a kormány Brüsszelbe küldött elfogadás előtt.

Lázár János: A kohéziós csatát még nem zártuk le

Itthon2012.02.27, 08:59

Igazságtalannak és méltánytalannak nevezte a magyar kohéziós pénzek felfüggesztésére tett uniós javaslatot Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádiónak ugyanakkor azt mondta, emiatt nincs szükség gazdasági irányváltásra.

Lázár tagadja, hogy egy dohánygyártó írta a trafiktörvényt

Gazdaság2012.02.27, 17:28

A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető a jogszabály születéséről szóló sajtóhírekre reagálva.

Erősebb állami szerepet szorgalmaz az egészségügyben Lázár

Itthon2012.02.27, 15:23

Felül kell vizsgálni az eddigi egészségügyi privatizációkat és rendezni kell az orvosok, ápolók, rezidensek bérét - mondta hétfőn Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az Európai Unió segítségét kérné az orvosok elvándorlásának megállításában.

Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni

Itthon2012.02.20, 17:54

Lázár János szerint minden újságíró tudja, hogy nem pusztán annyit mondott Zsiga Marcell és Matolcsy György sem, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.

Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár

Gazdaság2012.02.20, 12:22

A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A kisebb falvakban nem lenne kötelező a nemzeti dohányboltnak elnevezett, különálló üzletek megnyitása, viszont az ottani boltokban nem lehetne közszemlére tenni az árut.

Ragaszkodnak járási hivatalukhoz a fideszes kerületek

Itthon2012.02.20, 13:40

A fővárosi polgármesterek azt javasolják, minden kerületben legyen járási hivatal, jelentette be hétfőn Lázár János.

Egyelőre csak szavakban békül az ellenzékkel a Fidesz

Itthon2012.02.16, 07:38

Bár Martonyi János, Lázár János, Navracsics Tibor és a kormánypártok más vezetői ígérték, a parlament napi munkájában eddig nincs nyoma annak, hogy a Fideszben és a KDNP-ben nyitottabbak lennének az ellenzékkel szemben. Fideszes képviselők szerint erre külön nincs is szükség, a lassabb parlamenti tempó önmagában is segíti a nyitottságot. Orbán Viktor hétfőn fegyverszünetet ajánlott az ellenzéki pártoknak, de feltétellel: ne szítsanak további nemzetközi vitákat a kormány lépéseiről.

Tarlós: A főváros a padlást is kisöpri a BKV megmentéséért

Itthon2012.02.13, 14:49

A főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány feltételeit "vért izzadva" teljesíti a főváros még úgy is, hogy emiatt az összes többi közszolgáltatás sérül. Tarlós Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak is: az V. kerületi polgármesternek azt, hogy ne Abu-Dzabiból üzengessen a BKV helyzetéről. A főpolgármester kijelentette, hogy nem mondana le, ha csődbe menne a BKV, és megerősítette, hogy a közlekedési társaság gazdasági vezetőjét bízta meg a cég vezetésével.

Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?

Itthon2012.02.13, 08:29

Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. Igaz, akkor jócskán túlteljesített az Országgyűlés, hatvanhárom helyett kilencvenkilenc jogszabályt szavaztak meg a képviselők. Tavasszal a legnagyobb viták a pártok gazdálkodásáról, a képviselők juttatásairól, a járásokról, illetve a választási eljárásról szóló jogszabályok elfogadása előtt lehetnek - nemcsak a parlamenten, a kormánypártokon belül is.

Lázár: Tarlós ne csak a markát tartsa

Itthon2012.02.10, 16:00

Megoldási javaslatokat várnak a BKV ügyében a fővárostól a kormánypártok. A Fidesz-KDNP frakcióülésén a kormány bejelentette, hogy az Országgyűlés hozzájárulását kérik az uniós megállapodáshoz, a  javaslatot pedig nem sokkal később be is nyújtotta Martonyi János külügyminiszter. A Fidesz szerint készek megvitatni az MSZP kampányfinanszírozási törvényjavaslatát. Lázár János elmondta, húsznál kevesebb új egyház lesz.

Kevesebb konfliktust kér a kormánytól Németország

Itthon2012.02.07, 20:57

A kormány németországi partnerei kevesebb konfliktust és több megértést várnak a magyar kormánytól Lázár János szerint. A Fidesz frakcióvezetője kedden Berlinben volt, ahol a német kormánypárttal és az ellenzékkel is találkozott.

Gyurcsányék ultimátumot adtak a Fidesznek

Itthon2012.02.06, 15:54

A Demokratikus Koalíció az alkotmány és a sarkallatos törvények visszavonása nélkül nem hajlandó egyeztetni a Fidesszel.

Lázár: Nem lesznek előrehozott választások

Itthon2012.02.06, 09:06

A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy ötpárti tárgyalást kezdeményez a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben; ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás - nyilatkozta Lázár János a Népszabadságnak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, nem biztos, hogy az oktatási államtitkárság jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor.

A tűzzel játszanak a kalandor polgármesterek

Gazdaság2012.02.06, 08:32

Szorult helyzetben voltak, de fittyet hánytak a kockázatokra az elmúlt években súlyosan eladósodott önkormányzatok. Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester 20 milliárdos háborút vív a városának hitelező bankkal. Ha több nagy adósságot felhalmozott város makacsolja meg magát, akkor százmilliárdos lyukat kell betömnie az államnak az adófizetők pénzéből.

Lázár János: Kijavítjuk a hibákat

Itthon2012.02.07, 10:47

A Fidesz frakcióvezetője szerint az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban. Lázár arról is beszélt, hogy Németországban intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására

Túléli a hitelháborút a szimpatikus Lázár János

Itthon2012.02.04, 15:16

A buszmegállók áthelyezése miatt gyaloglásra kényszerülő nyugdíjas drukkol neki, más viszont törvénnyel kényszerítené rá Lázár Jánost, hogy addig maradjon hódmezővásárhelyi polgármester, amíg el nem rendezi az Erste Bankkal a város egyre jobban elmérgesedő, húszmilliárdos hitelügyét. A városban sok minden megújult a pénzből, de többen úgy látják, hogy hitelből gyarapodni nem bravúr, és a dínomdánom után jött a szánom-bánom.

A nyereségen is osztozott Lázár az Erstével

Itthon2012.02.03, 20:19

Lázár János állítása szerint nem tőzsdézett közpénzből, és a közgyűlés jóvágyahásával járt el, amikor árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel. Lázár szerint osztozott a megszerzett hasznon az Erstével.

Lázár éveken át spekulált Hódmezővásárhely pénzével

Gazdaság2012.02.02, 20:26

Miután 2007-ben a hódmezővásárhelyi közgyűlés felhatalmazást adott a polgármesternek arra, hogy kockázatos devizaműveleteket folytasson a város által kibocsátott kötvények pénzéből, a Lázár János vezette önkormányzat két éven keresztül aktívan spekulált. 2007-2008-ban ebből 1,6 milliárd forint bevétele származott a városnak, de a korábbi hitelek és kötvények árfolyamveszteségét ez sem ellensúlyozta. Lázár most az Erste Banktól várja el a veszteségek megosztását.

"Nem a bankrendszernek akarunk kárt okozni" - interjú Lázár Jánossal

Itthon2012.02.03, 08:44

Csütörtökön tárgyal a hódmezővásárhelyi önkormányzat arról, mi legyen a város és az Erste Bank közötti szerződés, valamint a 2006-ban felvett, azóta 12 milliárdosról 23 milliárd forintra hízott devizahitel sorsa. Lázár János csak a hosszúra tervezett ülés végén, várhatóan az esti órákban, zárt ülésen terjeszti a képviselők elé javaslatait, amelyekről még csütörtökön döntenek is. A polgármester az ülés szünetében rövid interjút adott az [origo]-nak.

Tovább tárgyal az Erste Bankkal a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Itthon2012.02.02, 20:26

A képviselők arra hatalmazták fel Lázár János polgármestert, tegyen meg mindent azért, hogy a svájci frank-forint árfolyam miatti veszteségek viseléséből az Erste Bank Hungary Zrt. is vállaljon részt.

Lázár: Ultimátumot adott az Erste Bank

Itthon2012.01.31, 10:57

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester szerint választ kapott az Erstétől, de a bank elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától. Az Erste engedne, ha az önkormányzat egyben visszafizetne tízmilliárd forintot, de az Lázár szerint irreális. Ezért azt kérte a város közgyűlésétől, hogy csütörtökön soron kívül tárgyaljon a kialakult helyzetről.

Bankok és multik elleni harcot ígér Lázár János

Itthon2012.01.26, 16:34

Levélben fordult a hódmezővásárhelyiekhez Lázár János. A polgármester az [origo] értesülése szerint a város anyagi helyzetéről írt, leszögezve: hogy megvédi Hódmezővásárhelyt, akár a pénz hatalmával szemben is. Az [origo] a többi között arról érdeklődött a polgármesternél, miért folyamodott ehhez a módszerhez, tette-e ezt már máskor is, Lázár János azonban meglepő választ adott, amelyet alább szó szerint közlünk.

Hiába mondja Pintér, nem Orbán titka a Barroso-levél

Itthon2012.01.10, 15:55

Orbán Viktor legfeljebb akkor titkolhatná el a José Manuel Barrosótól kapott üzenetét, ha a közös partizásaikat kommentálná - mondta az [origo]-nak egy adatvédelemmel foglalkozó jogász. A belügyminiszter múlt héten azt állította egy írásbeli válaszában, hogy munkatársunk bűncselekményt követett el, amikor nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság elnökének a magyar kormányfőhöz írt levelét, mivel megsértette a levéltitkot.

Lázár: Engedhetünk az IMF-nek, de a kasszakulcs a miénk

Itthon2012.01.05, 08:28

Lesz, amiben enged majd a magyar kormány az EU-nak és az IMF-nek, de a kasszakulcs a kormány kezében marad, és Orbán Viktor mondja ki a végső szót - mondta az MTI-nek adott interjújában Lázár János Fidesz-frakcióvezető, aki arra számít, hogy januárban elkezdődnek a tárgyalások. Nyárig megszületik az új törvényekkel létrehozott épület, és "új korszak kezdődik" - ígérte.

Deutsch Tamás: Nem vagyok alpári, de eltér az ízlésem Lázárétól

Itthon2012.01.04, 19:01

Ízlésbeli különbségnek látja Deutsch Tamás azt, hogy Lázár Jánosnak nem tetszik a performansza és a stílusa, de szerinte politikai kérdésekben száz százalékig egyetértenek. Az [origo]-nak azt mondta, a Lomnici Zoltán MTV-s kiretusálása ellen titltakozó ugoróiskolás akcióját csakis a Fidesz frakcióvezetője bírálta, ráadásul ő sem személyesen. Sokan mások viszont megdicsérték.

Mit mond a kormány a forintválságról?

Gazdaság2012.01.04, 16:21

Nem lesz államcsőd, minél előbb meg kell egyezni az EU-val, nem tragédia, ha nincs IMF-hitel - ezeket mondták kormánypárti vezető politikusok, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint azért zuhan a forint, mert az IMF-tárgyalásokról találgatnak a piacon.

Lázár János: Leghamarabb nyáron változhat a kormány összetétele

Itthon2012.01.04, 15:01

"Nem lesz államcsőd" - jelentette ki az fn.hir24.hu-nak adott, szerdán közzétett interjújában Lázár János, aki szerint egyelőre nem lesz személycsere a kormányon belül. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a párt 2014-ben is Orbán Viktorral fut neki a választásoknak, aki szerinte "ma az egyik erőssége Magyarországnak".

Lázár: Alpári stílust vett fel Deutsch Tamás

Itthon2012.01.04, 09:08

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő "alpári stílusát" kritizálta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az fn.hir24-nek adott interjújában. Lázár szerint párttársának viselkedése "méltatlan egy polgári erő képviselőjéhez". A frakcióvezető azt is elárulta, hogy a tavaly év végén elfogadott új köznevelési törvény "bizonyos részeivel kapcsolatban komoly kételyei támadtak".

Lázár bajtársai finomabb fegyverekkel küzdenek az adósság ellen

Itthon2012.01.03, 12:39

Több nagyvárosi önkormányzatot is fojtogatnak a korábban felvett svájcifrank-hitelek, a Hódmezővásárhelyt irányító Lázár János azonban kitűnt közülük azzal, hogy ultimátumot adott a város kötvényügyletében érintett Erste Banknak. Eközben a pécsi polgármester már kiharcolt magának másfél év türelmi időt, és mások is inkább a tárgyalásos megoldásban bíznak.

Ingoványos terepen nyitott frontot az Erste Bank ellen Lázár János

Gazdaság2012.01.02, 14:47

A Hódmezővásárhely devizakötvényeiből fakadó árfolyamveszteségek megosztását kéri az Erste Banktól Lázár János polgármester, de az ügyletről ismert tények alapján nem világos, milyen jogi kapaszkodókkal tudná ezt elérni. A devizakötvények természetes velejárója az árfolyamkockázat, és az első években még épp a fideszes politikus városa volt a nyertese az üzletnek.

Nyugodtabb időszakot ígér júniustól Lázár

Itthon2011.12.31, 14:13

A Fidesz frakcióvezetője egy karácsony előtt adott interjújában azt mondta: 2012 júniusától egy nyugodtabb időszak veszi kezdetét az országban. Lázár szerint más, új típusú Magyarországra kell számítani, és ha a rendszer nem működik, akkor "el lehet zavarni a kormányt".

Megakasztotta a Jobbik a kormánypárti törvénydömpinget

Itthon2011.12.30, 15:53

Megerősítő népszavazást kezdeményezett egy jobbikos képviselő a pénteken elfogadott egyházügyi törvényről és az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit tartalmazó jogszabályról. Lázár János fideszes frakcióvezető szerint a Jobbik így akarja megakadályozni, hogy az új törvények január elsején életbe lépjenek. Végül a parlamenti ülést levezető elnök arra hivatkozva utasította el a jobbikos kezdeményezést, hogy az nem felel meg az alkotmánynak.

Vizsgálja Lázár levelét az Erste

Archívum2011.12.30, 11:54

Hivatalosan nem kommentálja, a részletekről a banktitok miatt nem nyilatkozik, de tanulmányozza Lázár János levelét az Erste Bank - válaszolták az [origo] megkeresésére a banknál. A hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön tette közzé az Erstének írt levelét, amelyben a tartozáson erlszenvedett árfolyamveszteség megosztását, vagyis végső soron az önkormányzat adósságának részleges elengedését kérte.

Az Alkotmánybíróság söpörte le Lázár János szégyenlistáját

Itthon2011.12.30, 16:17

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság azokat a hódmezővásárhelyi rendeleteket, amelyek alapján a város szégyenlistát tett közzé a szerinte segélyekkel visszaélő lakosokról. A listát már korábban megtámadta az adatvédelmi biztos, de Lázár János önkormányzata az ombudsman határozatára nem törölte azt, inkább bírósághoz fordult.

Legyintenek az Orbán körüli kavarásra a fideszesek

Itthon2011.12.27, 16:40

Nem bírják Orbán Viktor karakteres politikáját az EU-ban, ezért röppentek fel a távozásáról szóló hírek az elmúlt hetekben - mondták az [origo] által megkérdezett fideszesek. Lázár János fideszes frakcióvezető szerint megy a kavarás Orbán leváltásáról, de a fideszes képviselők csak legyintettek az ötletre, szerintük 2014-ig a miniszterelnök biztosan a helyén marad.

Turi-Kovács Béla 15 év működést javasol az egyházzá nyilvánításhoz

Itthon2011.12.26, 13:06

Eltérően módosítaná a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla az új egyházügyi törvényjavaslatnak azt a pontját, amely legalább százéves nemzetközi működéshez kötné az egyházzá nyilvánítást. A bizottság módosító indítványa húszéves magyarországi tevékenységet is elfogadna, míg a kormánypárti képviselő tizenöt év hazai működést is elegendőnek tartana.

Lázár: Megy a kavarás, de Orbán marad

Itthon2011.12.26, 20:03

Orbán Viktor 2014-ig miniszterelnök marad, és a kormány átalakításának szándékáról sem tud, az IMF-fel pedig jó megállapodásra törekszenek - derült ki Lázár János fideszes frakcióvezetőnek a Hvg.hu-nak adott interjújából. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a ciklus félidejekor "más munkatempót" javasolna Orbánnak. Elmondta, bár ismerik a hátrányait, a Fidesz a többségi politikai rendszerben gondolkodik.

Kevesebb demokráciáért nagyobb jólét!

Vélemény2011.12.23, 10:11

Pénteken szavaznak a parlamenti képviselők a Fidesz új választási törvényjavaslatáról, amit élesen bíráltak az ellenzéki pártok, mert gyanújuk szerint a kormányzó pártnak kedvező módon alakítja a voksolás szabályait. Milyen hatása lesz az új rendszernek a politikára?  

Ismét nekifut a visszavont egyházügyi törvénynek a parlament

Itthon2011.12.22, 08:11

Továbbra is tizennégy egyház elismerése szerepel az új egyházügyi törvényjavaslatban, amelyet csütörtöki ülésén kezd tárgyalni az Országgyűlés. A parlamenti napirend szerint a javaslat vitájára hat órájuk lesz a képviselőknek, ezután több mint négyórás időkeret lesz a dohánytermékek kereskedelméről szóló törvényjavaslatra. Karácsony előtt még húsz törvényjavaslat elfogadásáról kell döntenie a parlamentnek.

Második nekifutásra is csak 14 egyházat ismerne el a Fidesz

Itthon2011.12.22, 15:38

Ragaszkodik az államilag elismert egyházak szűk listájához Lázár János, aki újból benyújtotta a hétfőn megsemmisített egyházügyi törvényt a parlamentnek. Változnának azonban az új egyházak elismerésének szabályai: húsz helyett százéves működést írnának elő, és kizáró ok lenne a nemzetbiztonsági kockázat.

Kiszivárgó titkok segítik a kormány alkotmányos válaszcsapásait

Itthon2011.12.20, 12:48

Bár Lázár János hétfőn tagadta, hogy a kormánypártok előre értesültek volna az Alkotmánybíróság több törvényt megsemmisítő határozatairól, több fideszes politikus szerint is szivárognak hozzájuk az információk, és ezeket figyelembe véve reagálnak a számukra hátrányos határozatokra.

A két ünnep között is ülésezik a parlament

Itthon2011.12.19, 13:18

December 28-án és 30-án is plenáris ülést tart a parlament a Fidesz javaslata szerint. Lázár János szerint a további ülésnapokra azért van szükség, mert ezen a héten szerdán benyújták az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyet most megsemmisített az alkotmánybíróság, és jövő pénteken már szavaznak is erről a képviselők.

Amerikai képviselők levélben tiltakoznak az egyházügyi törvény miatt Orbánnál

Itthon2011.12.17, 12:46

Tíz republikánus és három demokrata képviselő Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levélben azt sürgeti, hogy a magyar kormány "szavatolja minden polgár jogainak egyenlő védelmét", és vizsgálja felül a júliusban elfogadott, új egyházügyi törvényt. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette, hogy hatályon kívül helyezik a jogszabályt, azt mondta, "jogtechnikai megfontolások" miatt. A törvény miatt korábban az amerikai külügyminiszter és az amerikai külügy helyettes államtitkára is aggályokat fogalmazott meg.

Hatályon kívül helyezik az elfogadott egyházügyi törvényt

Itthon2011.12.16, 18:32

A parlamentnek még idén új egyházügyi jogszabályt kell alkotnia Lázár János szerint. Az [origo] úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy a kormányban úgy vélték, az Alkotmánybíróság megsemmisítheti a törvényt.

Lázár: Az IMF a Jézuska miatt ment haza

Gazdaság2011.12.16, 17:04

Minél előbb el kell fogadni a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvényt, a kormánypártok azonban készen állnak az Európai Központi Bank (EKB) véleményének végiggondolására - jelentette be a Fidesz és a KDNP rendkívüli frakcióülése után Lázár János. Az [origo] információi szerint a jegybankot érintő törvényjavaslatok döntő szerepet játszottak abban, hogy az EU és az IMF tárgyalódelegációja idő előtt elutazott Magyarországról. Lázár szerint továbbra is a jövő hétfőre tervezik a zárószavazást a költségvetésről, 2012 elején pedig megkezdődnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val.

Lázár állami monopóliummá tenné a cigarettaárusítást

Gazdaság2011.12.16, 18:28

Kétezer lakosonként egy, kizárólag kisvállalkozás kezében lévő üzletben lehetne a jövőben dohánytermékeket árusítani Lázár János törvényjavaslata alapján. A tervezet szerint a dohányforgalmazás állami monopólium lenne, amire 20-30 éves koncessziókat írnának ki, de ideiglenesen az állam saját cége is megoldhatná.

A Házszabály módosításával pörgetnék fel a törvényalkotást

Itthon2011.12.15, 19:33

Vita nélkül határozhatna az országgyűlés a törvényjavaslatok tárgyalásáról annak a házszabály-módosításnak az értelmében, amelyet Lázár János fideszes frakcióvezető és nyolc társa nyújtott be.

Lázár elrontott módosítóját is megszavazták a képviselők

Itthon2011.12.13, 21:18

Csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy a hibát még a zárószavazás előtt korrigálják.

Lázár: Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda

Itthon2011.12.12, 16:36

Fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van, és a jelenlegi öt helyett hároméves kortól lesz kötelező az óvoda - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azután a hétfői tanácskozás után, amelyet a Fidesz-KDNP-frakció tartott a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról.

A képviselői fizetésekről vitáznak a parlamentben

Itthon2011.12.08, 07:08

Az Országgyűlés a csütörtöki ülésén kezdi tárgyalni Lázár János országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló javaslatát. A napirend szerint ezután Matolcsy György tervezetéről vitáznak, amely rögzítené, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.

A KDNP is elhalasztaná a képviselői fizetés reformját

Itthon2011.12.07, 16:39

A következő parlamenti ciklusra halasztaná a képviselők új fizetési rendszerének életbe lépését a KDNP-s Rubovszky György. A parlament alkotmányügyi bizottsága több ponton is átalakítaná Lázár János előterjesztését: pluszpénzt adnának a bizottsági tagságért, a bizottsági ülésektől távol maradókat pedig nem büntetnék tiszteletdíj-megvonással.

Schmitt Pálnál egyeztettek a pártok a Kúria lehetséges vezetőjéről

Itthon2011.12.06, 18:29

Konkrét neveket senki nem említett annak a keddi egyeztetésnek a résztvevői közül, amelyet Schmitt Pál államfőnél tartottak a parlamenti pártok frakcióvezetői a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az Országos Bírósági Hivatal új vezetőinek személyéről. Az [origo] értesülései szerint előbbi posztra Darák Pétert, a hivatal vezetésére pedig Handó Tündét javasolja a Fidesz.

A köznevelési törvényjavaslat mellett áll a Fidesz-frakció Hoffmann Rózsa szerint

Itthon2011.12.06, 11:06

Támogatni fogják a kormánypárti frakciók a köznevelési törvényjavaslatot Lázár János frakcióvezető szerint. Hoffmann Rózsa államtitkár a kérdésben tartott keddi tanácskozás után úgy értékelte, hogy a miniszterelnök kiállt a törvényjavaslat mellett. Az ehhez benyújtott módosító indítványokról jövő hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség.

Blikk: Lázár a szőnyeg szélére állítja az Azori-szigetekre utazó fideszeseket

Itthon2011.12.05, 08:48

A Fidesz frakcióveztője szerint az Atlanti-óceán közepén fekvő szigeteken aligha szerezhettek új ismereteket az önkormányzati rendszer átalakításáról a fideszes megyei elnökök.

Betlehemmel támadja a választási törvényt Semjén Zsolt

Itthon2011.12.05, 12:09

Saját pozícióját erősítené a választási törvényhez beadott módosító javaslatával Semjén Zsolt kormányfő-helyettes. Semjén azt szeretné elérni, hogy Kalocsa és Kiskörös összevonásával létrejövő körzetnek előbbi legyen a központja. Kalocsa Semjén felségterülete, Kiskörös azonban Font Sándor fideszes politikusé, aki ráadásul rendre sokkal jobb eredménnyel nyer, mint a miniszterelnök-helyettes.

Darák Péter a Kúria, Handó Tünde a bírói hivatal vezetője lehet

Itthon2011.12.05, 23:04

Kedden tárgyal az államfő a parlamenti pártok képviselőivel a Legfelsőbb Bíróság helyét átvevő Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal majdani vezetőjének személyéről. Az [origo] úgy értesült, hogy a Fidesz az LB egyik bíráját, illetve a Fővárosi Munkaügyi Bíróság vezetőjét, Szájer József feleségét javasolja a két posztra.

Elhalasztaná a képviselői fizetés reformját egy fideszes politikus

Itthon2011.12.02, 14:20

A tervezetthez képeset egy évvel később vezetné be egy fideszes politikus a képviselők új fizetési rendszerét. Az új rendszer szerint a többségnek csökkenne a fizetése, a fideszes képviselő szerint a zökkenőmentes alkalmazás elősegítése miatt kellene halasztani.