Lázár János

címke rss

2020-ra elkészülhet Lázár János villamosa

Itthon2015.08.13, 12:54

Százzal száguld majd Hódmezővásárhely és Szeged között a villamos, amelyet még Lázár János ígért a városnak. A szerelvények a villamos- és a nagyvasúti pályát is használják majd, és húsz perc alatt teszik meg a két város közötti távolságot.

Orbán Viktor augusztus 25-én hirdethet ítéletet

Itthon2015.08.11, 16:24

Augusztus 25-én Budapesten tartják a kormányzati értékelő konferenciát a Parlamentben – értesült az Origo. Úgy tudjuk, sem miniszter, sem államtitkárcserék nem lesznek az értékelést követően. Eredetileg július elején ültek volna össze a vezető politikusok.  

Lázár János kifelé jövet is mosolygott

Itthon2015.08.11, 14:39

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter konstruktív, jó hangulatú beszélgetésként értékelte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőivel folytatott, a szerdai Zsidó Közösségi Kerekasztalt előkészítő keddi budapesti munkamegbeszélést.

Lazacos szendvics és dobozos kóla fogadta Lázár Jánost a Mazsihisznél

[origo] Gasztro2015.08.11, 13:38

Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert munkamegbeszélésen látta vendégül a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kedden a Mazsihisz Síp utcai székházában. A megbeszélésen a kormány és a Mazsihisz folyamatban lévő közös ügyeiről tárgyaltak.

A Miniszterelnökségtől kap megrendeléseket Simicska cége

Itthon2015.08.06, 07:35

154 millió forintot fizetett ki a Miniszterelnökség Simicska Lajos cégének júliusban egy, még novemberben megkötött keretszerződés alapján.

Miért nem ment el Tusványosra Lázár János?

Itthon2015.07.24, 20:48

A tusványosi tábor résztvevőit is megosztja a magyar–szerb határon épülő kerítés ügye, bár a többség szerint a kormány döntése ráirányította a figyelmet a bevándorlásra és annak problémáira. Az Origónak arról is beszéltek, hogy Szerbiában egyre többen jó ötletnek tartják a határzárat. Idén a korábbiakhoz képest kevesebb kormánypárti politikus volt az erdélyi szabadegyetemen.

Orbán még nem végzett Simicskával

Itthon2015.07.22, 20:52

Nagy valószínűséggel tovább folytatódik a Simicska–Orbán-háború, ami már 2014 előtt is kódolva volt a két erős személyiség miatt – mondta az Origónak Nagy Attila Tibor. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint kérdés, hogy Simicska és köre mennyi ideig tudja finanszírozni a médiabirodalmát.

Kelet-Ukrajna után Kárpátalja következhet

Nagyvilág2015.07.22, 15:16

A szomszédos Magyarország egyre inkább kiélezi a kárpátaljai helyzetet – állítja egy ukrán biztonságpolitikai szakértő.

Már a kormányülésen is az Origóval foglalkoznak

Itthon2015.07.21, 18:13

Pintér Sándornak és a NAV-nak is foglalkoznia kellett az ukrán határon szolgálatot teljesítő magyar vámosok ügyével. A vizsgálatokat Orbán Viktor rendelte el az Origo cikke nyomán. A megbízottak a keddi kormányülésen számoltak be - mondta Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter portálunk kérdésére azt is közölte, hogy a magyar állampolgárokat, bárhol is éljenek a világban, megvédi a magyar állam.

Orbán Viktor nem fogadta el Vida Ildikó lemondásait

Gazdaság2015.07.22, 13:08

Vida Ildikó korábban többször is felajánlotta lemondását Orbán Viktornak, de a miniszterelnök nem fogadta el azokat, derült ki Lázár János szavaiból.

Fizetni fog a kormány a kerítésért

Itthon2015.07.21, 16:29

Kétféle határzár építéséről döntött a kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

A Tarlós–Lázár háború ütközetei videón

Itthon2015.07.21, 12:31

Évek óta dúl a Lázár–Tarlós-háború, az Origo ennek legemlékezetesebb állomásait gyűjtötte össze egy animációs kisfilmben.

Lázár miatt kérette be Ukrajna a magyar nagykövetet

Nagyvilág2015.07.20, 19:06

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetet a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével kapcsolatos magyarországi kijelentések miatt.

Hivatalos Vida távozása, megindult a tülekedés a posztjáért

Gazdaság2015.07.20, 16:05

Hivatalosan is megerősítették, hogy távozott a NAV éléről Vida Ildikó. Az elnök már két hónapja felmondott, mától pedig átadta jogköreit helyettesének. Előkerült a felmondólevele is, és az Origo értesülései szerint már megindult a tülekedés házon belül az elnöki posztért. Cikkünk folyamatosan frissül.

Leállhatnak a Volán-buszok

Gazdaság2015.07.20, 11:13

Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a buszok, és ez egyértelműen a kormány felelőssége – állítja a Közúti Közlekedési Szakszervezet. Lázár János a július eleji Kormányinfón azt mondta, akár meg is szűnhetnek a „Volánok”, összevonhatják a MÁV-val. 

Lázár: Ha bántják a magyarokat, segíteni fogunk

Itthon2015.07.18, 09:38

Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk; erre a legrosszabb verzióra is kész a magyar kormány terve - mondta Lázár János.

Debreceni NAV-os válthatja Vida Ildikót

Gazdaság2015.07.17, 11:43

Varga Mihály és Lázár János is arról beszélt, hogy nagy változások lehetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Vida Ildikó NAV-elnök pozíciója az amerikai kitiltási botrány idején gyengült meg. 

Lázár János szerint több államtitkárt is lecserélhetnek

Itthon2015.07.17, 00:27

Több államtitkárt is lecserélhetnek az ősszel egy augusztusi kormánykonferencia és teljesítményértékelés után - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor azonnali vizsgálatot indított az Origo cikke után

Itthon2015.07.17, 17:51

Vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor, hogy kiderüljön, igazak-e az Origón megjelent hírek, miszerint az ukrán határnál a cigarettacsempészésben a magyar határőrök is érdekeltek - többek között ez is kiderült a 17. Kormányinfón. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is mondta: hiába marasztalta el Brüsszel Magyarországot az ágazati különadó miatt, a dohánygyárak így vagy úgy, de fizetni fognak.

Andy Vajna kaszinói tényleg nincsenek bekötve a NAV-hoz

Gazdaság2015.07.16, 15:42

Andy Vajna filmipari kormánybiztos kaszinóérdekeltségeinek kivételes helyzete ismét téma a Kormányinfón. A kaszinók játékadót fizetnek, és mivel blokkot sem kötelesek adni, így nincs áfafizetési kötelezettségük sem, magyarázta a múlt héten felvetődött kérdést Lázár János.

Lázár: Munkaerőhiány van Budapesten

Gazdaság2015.07.16, 14:43

Foglalkoztatás és a munkanélküliség tekintetében már megelőztük Lengyelországot is, és beértük Csehországot, mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

Lázár igazságot szerezne Magyarországnak Brüsszellel szemben

Itthon2015.07.17, 15:10

Az épülő határzártól az illegális bevándorlók számának drasztikus csökkentését várja a kormány. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt is mondta: a 2010-ben ígért egymillió új munkahely felét a kormány teljesítette, a munkanélküliség pedig alig több, mint 7 százalék. Lázár szerint hiába marasztalta el Brüsszel Magyarországot az ágazati különadó miatt, a dohánygyárak így vagy úgy, de fizetni fognak. Így zajlott a 17 Kormányinfo.

Az Origo megtalálta az olimpiai tanulmány 20 százalékát

Gazdaság2015.07.14, 10:44

Csütörtökön Lázár János még arról beszélt, hogy az olimpiai pályázatához készült megvalósíthatósági tanulmány még nincs kész, az csak 80 százalékos készültségben van. Az Origo megtalálta a maradék 20 százalékot. A MOB hiába hívta konzultációra a pártokat, a lehetőséggel csak két frakció élt.

Gyurcsány Ferenc tavaly egyszer sem szólalt fel a parlamentben

Itthon2015.07.12, 15:33

A szocialista Gúr Nándor hangját lehetett a leghosszabb ideig hallani és a KDNP-s Rétvári Bence szólalt fel a legtöbbet az Országgyűlésben. Tizenhárom képviselő egyszer sem szólalt fel az üléseken. 

Özönvíz és politikai villámok

Itthon2015.07.12, 13:03

A kánikula után óriási erővel csapott le a hidegfronttal együtt érkező vihar az országra, az özönvízszerű esőnek halálos áldozata is van. Tovább cikáztak a villámok Tarlós István és Lázár János között is. A parlament megszavazta az olimpia támogatását, a Budapest Pride előtt pedig újabb politikus vallott másságáról. Ez történt a héten.

Tarlós a könnyekig meghatódott Lázáron

Itthon2015.07.09, 18:35

Lázár János ne bújjon a Fidesz és a kormány háta mögé - reagált Tarlós István a Miniszterelnökséget vezető miniszterre, aki szerint a főpolgármester lehülyézte őt, és nem is érti, miért vannak rosszban. A főpolgármester szerint azért, mert Lázár nem mindig akart segíteni Budapesten.

Lázár János nem tudja, mi a helyzet Andy Vajna kaszinóival

Gazdaság2015.07.09, 17:16

Lázár János nem tudja, hogy az Andy Vajna és Szima Gábor érdekeltségeibe tartozó kaszinók miért nincsenek bekötve a NAV-hoz, erről meg fogja kérdezni a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

Lázár János szerint leválthatják Vida Ildikót

Gazdaság2015.07.09, 15:35

Orbán Viktor nagy változásokat szeretne a NAV-nál, szolgáltató és vállalkozóbarát adórendszert akar, mondta a csütörtöki Kormányinfón Lázár János.

Lázár János szerint megszűnhetnek az önálló Volánok

Itthon2015.07.09, 17:24

Folytatódott Lázár János és Tarlós István csörtéje a tizenhatodik Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek fogalma sincs róla, hogy mi baja vele a főpolgármesternek, de "egyszer csak azt vette észre, hogy hülye" lett. Az Origo kérdésére a Budapest Pride rendezvényről a miniszter úgy válaszolt, hogy mások magánéletét tiszteletben tartja, de nem foglalkozik vele, mert nem kíváncsi rá. Nem zárta ki Vida Ildikó NAV-elnök menesztését sem. Ha tudni szeretné, miről volt még szó a Kormányinfón, itt elolvashatja percről percre tudósításunkat. 

Tarlós visszautasította, hogy Fidesz-ellenes propagandista lenne

Itthon2015.07.09, 13:22

Nem hagyja magát Tarlós István, akinek keményen odaszólt Lázár János. Az Origón zajló vitában a főpolgármester a minisztert Mary Poppinshoz hasonlította, karrierjére és szellemi képességeire tett mejegyzést. Lázár erre jelezte: elfogadhatatlan a kormányellenes bírálat attól, aki a Fidesz támogatásával került a pozíciójába. A főpolgármester ezt nem hagyta szó nélkül.

Lázár szerint Tarlós a saját teljesítményéről akarja elterelni a figyelmet

Itthon2015.07.09, 09:11

Azért támadhatják a személyeskedő bírálók a Fideszt és a kormányt, hogy politikai hasznot hajtsanak maguknak – mondta az Origónak Lázár János, akit előzőleg a főpolgármester élesen bírált, és Mary Poppinshoz hasonlított. Úgy tűnik, teljesen elmérgesedett a háború a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István között.

Tarlós szerint Lázár János nem is ért a BKV-hoz

Itthon2015.07.08, 12:57

Még barátok is lehetnek Lázár Jánossal, bár Tarlós István most azt gondolja róla, olyan, mint Mary Poppins, és beleszól a BKV ügyeibe, miközben nem ért hozzá, ráadásul azokat Orbán Viktorral a főpolgármester már megoldotta. Tarlós nem tesz úgy, mintha érdekelné Alföldi Róbert, óvatosan optimista az olimpiarendezés ügyében, más tudja, hogy ő mit gondol a Liget projektről, a vérnyomása pedig 116/68.

Ellenplakátokkal üzentek a kormánynak

Itthon2015.07.04, 18:20

„Ha Magyarország miniszterelnöke vagy, be kell tartanod a törvényeinket” - ez olvasható azon a plakáton, amelyet Orbán Viktor szülőfalujában, Felcsúton helyeztetett el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Míg a bejegyzett viccpárt így válaszolt a kormányzati plakátkampányra, az egészségügyi dolgozók béremelésért és munkakörülményeik javításáért tüntettek. Kiderült az, hogy a norvég pénzeket jogszerűen működő civil szervezetek osztották, Tarlós István pedig az Origóban üzent Lázár Jánosnak. Ez volt a héten.

Lázár János tudja, milyen a posztszovjet elme

Itthon2015.07.03, 13:15

Lázár János nem írta elő az államigazgatásban dolgozóknak, hogy küldjék vissza a kormány nemzeti konzultációs kérdőívét. A miniszter szerint ilyen feltételezés csak egy posztszovjet elméjéből pattanhat ki. Lázár Varju László független, a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló képviselőnek válaszolt.

Brüsszel háborúval fenyeget Lázár szerint

Itthon2015.07.02, 17:42

Brüsszel gazdasági háborúval fenyegeti Magyarországot, de a kormány nem ijed meg - mondta Lázár János, aki szerint a Philip Morris dohánycég mozgatja az egyik uniós biztost. A Kormányinfó nagyrészt a menekültkérdésről, a kerítésről szólt, de szóba került a béremelés, az állami trafikellátó, és kiújult a Lázár-Tarlós-háború is.

Tarlós: Lázár csak szeretne ilyen vérnyomást

Itthon2015.07.02, 17:00

Most már biztos, hogy kiújult a Lázár–Tarlós-háború. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozása kapcsán ma a főpolgármester vérnyomása miatt aggódott, Tarlós István pedig válaszolt neki.

50 százalékos béremelést jelentett be Lázár János

Gazdaság2015.07.02, 16:53

Évi öt százalékkal emelkedve összesen 50 százalékos béremelést kapnak a katonák és a rendvédelmi szervek tagjai, jelentette be Lázár János. 

Ez a csütörtök is a menekültügyről szólt

Itthon2015.07.02, 15:58

Tizenötödik alkalommal állt ki Lázár János, hogy megmagyarázza, mit miért tesz a kormány. A Kormányinfó nagyrészt a menekültkérdésről, a határra tervezett kerítésről szólt, de szóba került az állami alkalmazottak béremelése, a trafikellátó, a cégek által megkörnyékezett Európai Bizottság és kiújult a Lázár–Tarlós-háború is.

Ezzel kihúzta a gyufát a kormány Tarlósnál

Itthon2015.07.01, 16:21

Hiába próbált nyomást gyakorolni a főpolgármester, hiába tárgyalt hónapokon át a kormánnyal a főváros, sőt hiába vállalja át az állam a BKV adósságát, az néhány év alatt újratermelődhet: az állam egyre kevesebb működési támogatást ad a cégnek a következő években. Ezt most írásba is adták: a kormányhatározat miatt kiújulhat a Lázár-Tarlós háború.

Erősebb hangsúlyt kaphat a nemzetpolitika?

Itthon2015.06.28, 21:06

Bár Lázár János a közelmúltban arról beszélt, hogy a szomszédos országokban magyarellenes fellépések tapasztalhatók, a harmadik Orbán-kormány az elmúlt egy évben nemigen foglalkozott a nemzetpolitikával. A kormányzatban a szomszédos országokkal a pragmatikus viszony kialakítása a legfontosabb, ennek érdekében a Fidesz még az RMDSZ-szel is kibékült.

Fideszes villongások és lángoló honvédségi repülő

Itthon2015.06.28, 18:40

Sokan léptlék át a zöldhatárt Szegedtől délre, egy részüket elfogták a rendőrök. Ismét baleset ért egy magyar katonai gépet, Paks II.-ről pedig új, eddig nem ismert tanulmányokat hozott nyilvánosságra a PM politikusa. A Fideszben sem szűnnek a belháborúk, Lázár János szavait pedig pontosították. Ez volt a hét.

És még egy slukkot az új trafikellátóért

Gazdaság2015.06.27, 07:00

Jelenleg a gyártók maguk szállítják ki a dohánytermékeket a trafikokba. A kormány már tavaly eldöntötte, hogy ezen változtatni szeretne, és egy cégre bízná a dohány-nagykereskedelmet. A kiszemelt vállalkozás a Continental dohánycég vezetőjének érdekeltségébe tartozik.

Pontosították Lázár János szavait

Gazdaság2015.06.26, 10:34

A minimálbérről nem a kormány dönt, annak összegéről a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fórumán születik majd döntés várhatóan az év utolsó hónapjaiban – tette helyre Lázár János szavait a Miniszterelnökség.

Ismét nekiment Lázár János a ciginek

Itthon2015.06.26, 10:45

Várhatóan 5,5 százalékkal nő jövőre a minimálbér, a nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak – többek között erről is beszélt Lázár János a 14. kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője megerősítette, hogy mindenképpen megépül a szerb–magyar határzár.

Lázár János újabb részleteket árul el a kerítésről

Itthon2015.06.25, 14:18

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó. 14. alkalommal tájékoztatja a sajtót Giró-Szász András és Lázár János az aktuális ügyekről. 

Lázár János kritikái nem a brüsszeli nagykövetnek szólnak

Nagyvilág2015.06.25, 13:39

Valóban lehetne hatékonyabban képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben, de Györkös Péter nagykövet áthelyezése akár még előrelépésnek is tekinthető – mondta egy brüsszeli háttérbeszélgetésen Schöpflin György.

A legnagyobb trafiknyertes is beszállt a Napi Gazdaságba

Itthon2015.06.24, 20:59

Sánta Jánoshoz, a Continental Dohányipari Csoport elnökéhez került a Napi Gazdaság kiadójának 49 százaléka. 

Ultimátumot ad a Munkácsy-kép tulajdonosa

Itthon2015.06.24, 09:25

Lehet, hogy Amerikában, Németországban és Magyarországon is perekre kell számítania az államnak a Munkácsy-kép ügyében, mivel a Golgota tulajdonosa, Pákh Imre ultimátumra készül. Képe védetté nyilvánítási eljárását a '20-as évek gengsztermódszereihez hasonlította, de továbbra is tárgyalna az eladásáról, csak éppen az állam nem keresi. Az Origo jogászokkal, szakértőkkel elemezte a helyzetet.

Lázár János alternatívát ajánlott a kerítésre

Itthon2015.06.23, 10:59

A bevándorlás és a szomszédos országok magyarellenes tevékenysége is szóba került Lázár János meghallhatásán a nemzetbiztonsági bizottságban. A miniszter szerint Romániában koncepcionális büntetőeljárások zajlanak a magyarok ellen, Horvátországban pedig a teljes magyar gazdasági elitet akarják lejáratni. Megerősítette, hogy nagy változások lesznek a brüsszeli állandó képviseleten.

Azt sem tudja a kormány, mit épít az M4-es helyett?

Itthon2015.06.21, 14:15

Amikor kormányhatározat döntötte el, hogy a hányatott sorsú M4-es autópálya beruházás helyett Abony és Fegyvernek között csak alacsonyabb rendű, gyorsforgalmi út épül, megjelent egy utasítás is, ami miniszterelnöki biztos kinevezéséről szól, de még autópálya-építéssel összefüggő feladatokra.

Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést

Gazdaság2015.06.21, 13:00

Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csődhöz, az eurócsoport vezetői hétfőn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyűlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.

Kerítést húz a menekültek elé a kormány

Itthon2015.06.20, 11:45

Bombaként robbant a hír a hét közepén, hogy a korábbi tervekkel szemben mégis kerítést épít a kormány a szerb-magyar határon. Varga Mihálynak augusztus 1-ig kell előteremtenie az építkezés költségeit. A hét elején a rezsicsökkentés eltörléséről szivárgott ki egy levél, de azt is megtudhattuk, hogy 1990 óta Orbán Viktor a legnépszerűbb miniszterelnök. Ez történt a héten a magyar belpolitikában.

Tarlós kijátszotta a Lázár-kártyát

Itthon2015.06.19, 16:24

A főpolgármester a miniszterelnökhöz fordul a BKV pénzügyei és a vizes világbajnokság kormány által kért területei miatt. Tarlós István szerint a BKV jövőre finanszírozhatatlanná válik, és komoly járatritkítások várhatóak. A főváros nem akarja ingyen odaadni a Dagály fürdő területét sem.

Ezekről a milliárdokról nem tud Lázár

Gazdaság2015.06.19, 11:36

Az Európai Bizottság szinte biztosan nem adna pénzt a magyar kormánynak a szerb határra tervezett kerítésre, igaz, a kabinet nem is kért rá. Lázár János azt mondta, az unió egyetlen eurócenttel sem támogatja a magyar határvédelmet. A valóság ezzel szemben az, hogy 2004-től 2020-ig Magyarország 71 milliárd forintnyi támogatást kap.

Lázár szerint a kerítésért Brüsszel a hibás

Itthon2015.06.18, 18:02

NATO-kompatibilis lesz és tízmilliárdokba kerül majd a határzár, a beérkezőket pedig megválogatják majd. Lázár János szerint a nemzetközi helyzet fokozódik, a kerítés pedig azért kell, mert Brüsszel csak beszél, de nem cselekszik.

Lázár: Ön hány menekültet fogadna be?

Itthon2015.06.18, 16:21

A magyar–szerb határon felállítandó kerítés a tizenharmadik Kormányinfó legfőbb témája. Annyit tudni, hogy NATO-szabványnak megfelelő lesz, és a kormány – Lázár János szerint – nem szórakozásból építi.

Lázár János torkának ugrott a Jobbik

Itthon2015.06.18, 17:42

A Jobbik lemondatná Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, mert több törvény mögött egyéni érdekeket feltételeznek.

20 ezer nyugdíjas 8 ezer forinttal többet kaphat

Gazdaság2015.06.18, 10:47

Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most akár havi 8 ezer forintot is kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti.

Megnyílt a föld Lázár János lába alatt

Itthon2015.06.17, 15:46

"A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk" - erről is beszélt egy kormányzati döntés okán Lázár János azon a múlt heti vidéki szakmai fórumon, amelyről az Origo is beszámolt, és ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter más témákban is kritikusan szólt az Orbán-kormány munkájáról.

Újabb titok derült ki Orbán Viktorról

Itthon2015.06.15, 15:43

Orbán Viktor nem kéri ki a véleményét, de Lázár Jánossal egy évben többször is találkozik Antall Péter, a néhai miniszterelnök fia. Az Antall József Tudásközpont vezetője arról is beszélt az Origónak, hogy szerinte miért nem sikerült napjainkig sem rendesen lezárni az ügynökügyeket, és miért nem lett kormánytag Horn Gyula.

Lázár őszödi beszéde: sörgyár, Kádár, fehér magyarok

Itthon2015.06.12, 19:07

Az adóbevallás még inkább sörgyár, mint söralátét méretű, még mindig a posztkádári, érdekkijáró kultúra dívik, és bár az individualizált nyugaton jobb a pénz, itthon komfortosabb - erről is beszélt egy szekszárdi szakmai fórumon Lázár János, aki szerint a "fehér magyarok" külföldön többet keresnek, mint a románok. A Miniszterelnökség szerint a fórum önkritikus és jó hangulatú volt.

Orbánék örökre leszámolnak Balatonőszöddel

Itthon2015.06.11, 20:34

Jelentősen csökkenti a kormány az állami vezetők juttatásait a következő hónapokban – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint az Európai Bizottság is elismeri, hogy Magyarország aránytalanul nagy terhet vállal a bevándorlásból.

Perre is kész a Golgotáért Pákh Imre

Kultúra2015.06.11, 17:11

Pákh Imrét az 50-es évek államosításaira emlékezteti a Golgota védetté nyilvánítása, szerinte egy jogállamban senkit nem lehet kötelezni arra, hogy veszteségesen adja el a tulajdonát. A műgyűjtő továbbra is a józan megegyezésre törekszik, de szükség esetén akár perre is megy a magyar állammal. Mindezt arra reagálva mondta az Origónak, hogy Lázár János is nyilatkozott a Munkácsy-ügyről. A miniszter elismerte a lépés sportszerűtlenségét, de szerinte a haza védelmében volt rá szükség.

Lázár: Menekültügyben Brüsszel a kormányt igazolja

Itthon2015.06.11, 15:22

A kormányt igazolják Lázár János szerint az Európai Bizottság jelentései, mert azok is azt állapítják meg, hogy Magyarország erején felül vállal terhet a bevándorlók kezelésében. A miniszter szerint  az uniós tagállamok hamarosan 15 ezer illegális bevándorlót toloncolnak vissza Magyarországra.

Feloldaná a kormány az állami vezetők fizetésének rögzítését

Gazdaság2015.06.10, 13:59

Megszüntetné Lázár János törvénymódosítója azt az állapotot, hogy egyes állami vezetők fizetését más vezetőkéhez kötik. A jövőben a kormány rendeletben szabhatná meg, mennyit kereshetnek a vezetők, az indoklás szerint azért, hogy csökkenteni lehessen a juttatásaikat.

Orbán Viktor nem akar eurót

Gazdaság2015.06.06, 12:18

Hosszú idő után ismét szó esett az euró magyarországi bevezetéséről: a miniszterelnök szerint a saját valuta ma versenyképes alternatíva. A kormány a héten döntött arról, hogy 2018-tól minden magyar háztartásban legyen olcsó internet. Lázár János szerint az Európai Bizottság hibázott Gyurcsány Ferenc cége, az Altus ügyében. Az UniCredit fiókokat zár be, a Baumax pedig Szlovákiából is kivonulhat. A multik vasárnap a benzinkutakon csapnak össze a vásárlókért. Ez történt a gazdaságban az elmúlt héten.

Orbán Viktor milliókat fizetett be az államnak

Itthon2015.06.05, 14:15

Több, mint 3 millió forint adót fizetett be Orbán Viktor a költségvetésbe - derült ki a nyilvánosságra hozott adóbevallási dokumentumokból. A miniszterelnöknél kevesebbet fizetett be például Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint Semjén Zsolt KDNP-elnök, de jóval többet Trócsányi László igazságügyi miniszter. 

Lázár János szerint Gömöri Zsoltnak azonnal távoznia kell

Itthon2015.06.04, 16:20

A kormány azon dolgozik, hogy kitegye azokat a menekülteket, akiket más uniós országok küldenek vissza Magyarországra – mondta Lázár János heti sajtótájékoztatóján. A szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy 2018-tól minden magyar háztartásban legyen olcsó internet, valamint a Nemzeti Eszközkezelőt is megújítják. Új nemzeti konzultáció indul, ezúttal a közszolgálati díjak csökkentéséről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének is üzent, véleménye szerint Gömöri Zsoltnak azonnal távoznia kell, 

A Fidesz nem száll le Gyurcsányról az Altus-ügyben

Itthon2015.06.03, 17:20

Hiába cáfolta az Európai Bizottság azt a kormányzati állítást, miszerint 5 millió eurós megbízást adott volna Gyurcsány Ferenc cégének, mert kevesebb mint tizedét nyerte el konzorciumban az Altus Zrt., a Fidesz kitart amellett, hogy ez felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját. Ezért a kormánypárt azt követeli a volt kormányfőtől, hogy ne zsonglőrködjön a számokkal, hanem bontsa fel a megbízást.

Lázár leszúrta az Európai Bizottságot Altus-ügyben

Gazdaság2015.06.02, 17:00

Nem közeledett egymáshoz az Altus-ügyben a kormány és az Európai Bizottság álláspontja - közölte Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval találkozott. 

Energiacégeket vesz a magyar állam

Gazdaság2015.05.29, 08:44

A magyar kormány és az RWE csütörtökön szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy az MFB megveheti az Elmű-Émász egyetemes villamosenergia-szolgáltatási üzletágát, a nemzeti közműszolgáltató megszerezheti az Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft.-t, és az RWE értékesíti a hazai villamosenergia-elosztói társaságai 49 százalékos tulajdonrészét az MFB-nek. 

Miért döglünk bele az alacsony rezsi kifizetésébe?

Gazdaság2015.05.28, 21:03

A rezsidémon leverte Európát, de Magyarország tartja magát. Csak Romániában olcsóbb a gáz, és a magyaroknál csak a bolgárok fizetnek kevesebbet az áramért. Kár, hogy a fizetésünk olyan kevés, hogy még ez is sok nekünk. A kormány az Émász és az Elmű egy részének felvásárlása után tovább nyomhatja lefelé az árakat, pedig nem azokkal van baj, hanem a bérekkel. 

Lázár János egyelőre nem lesz miniszterelnök

Itthon2015.05.28, 17:59

A kormány nemzetközileg is büszke Áder János köztársasági elnöki munkájára, utódlásának kérdéséről ezért sem tárgyaltak - mondta az Origo kérdésére Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor a saját ambícióiról beszélt, amikor azt mondta, hogy kormányfőként folytatná a munkát, ő maga pedig - másokhoz hasonlóan - távol van a miniszterelnöki pozíciótól.

Jubileumi alkalomhoz érkeztek Lázárék

Itthon2015.05.28, 15:36

Tizedik alkalommal jelentkezik  Lázár János one-man show-ja , a Kormányinfó, ahol mindent meg lehet kérdezni, és szinte mindenre érkezik valamilyen válasz.

Lázár nem szereti a vízfejűséget és a sznobizmust

Itthon2015.05.27, 20:32

A megyék és a megyei jogú városok 2020-ig 1200 milliárd forint uniós forrást közvetlenül oszthatnak majd el, ebből egy Fehérvár nagyságú város 20-25 milliárd sorsát saját maga tudja befolyásolni – mondta Lázár János a Székesfehérvárral kötött megállapodás kapcsán.

Lázárnak és Deutschnak is nekimegy Gyurcsány felesége

Itthon2015.05.27, 16:40

Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos - ahogyan fogalmazott - valótlan állításaik miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója. 

Rossz adatokat írhattak Lázár János mappájába

Itthon2015.05.27, 14:44

A születések száma mintegy 3 százalékkal, a halálozásoké 15 százalékkal nőtt 2015 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás mértéke 6,5 ezrelékre emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ide vezethetnek Orbán sakkhúzásai

Itthon2015.05.26, 09:21

Kormányátalakítás nem lesz a következő hónapokban sem, de a Fidesz elnökségi helyeiért már megkezdődött a párton belüli mozgás – értesült az Origo. A feltételezett átrendeződések mögött már a 2017-es köztársasági elnökválasztás körvonalazódik.

Magyarország bezárná a kapuit

Itthon2015.05.23, 15:11

Bezárná a debreceni menekülttábort Orbán Viktor, a kormány pedig listázással szűkítené a befogadható menekültek körét. Lázár János rezsifelügyelő lesz, sajótájékozatóján nekiment a Főgáznak. Százak kerültek utcára Budapesten március vége óta. Magyar Gripen tört össze egy cseh hadgyakorlaton. Ez történt a héten.

Megvan a kiskapu a menekültek visszafordítására

Itthon2015.05.22, 15:16

Magyarország a jövőben az uniós szabályokkal összhangban listát készíthet a biztonságos származási országokról, az onnan érkezőket pedig automatikusan nem fogadja be - mondta el az Origo kérdésére Gulyás Gergely. A törvényhozási bizottság elnöke arról is beszélt, szerinte nincsen ellentét Lázár János és Rogán Antal között.

Újabb rezsiharcot ígér Lázár János

Itthon2015.05.21, 18:18

Bár a kormány nem szól bele a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság belső ügyeibe, Lázár János úgy véli, egy sportvezetőnek még inkább ügyelnie kell a társadalmi megbecsülés megtartásába, amibe nem férnek bele az olyan típusú botrányok, mint amelyek a közelmúltban kerültek napvilágra Gömöri Zsolt kapcsán.

Gömöri és a Főgáz is kegyvesztett lett Lázárnál

Itthon2015.05.21, 16:30

Elveszítette Lázár János a bizalmát a paralimpikonok elnökében, Gömöri Zsoltban, az állami gázcég vezetőinek pedig lehet, hogy büntetőeljárással kell szembenézniük. Kilencedik alkalommal jelentkezett Lázár János one-man show-ja, a Kormányinfó, ahol mindent meg lehet kérdezni, és szinte mindenre érkezik valamilyen válasz. Szó esett Orbán Viktor kormányfő Strasbourgban, a halálbüntetésről és a bevándorlókról tett kijelentéseiről is.

Lázár János veszi át a rezsifelügyeletet

Itthon2015.05.21, 09:40

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. és a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. felett is a kancelláriaminiszter gyakorolja majd a felügyeletet - egyebek között ezt tartalmazza az a törvénymódosítási javaslat, amely elektronikus árverést vezetne be az állami vagyonnál is.

Legalább 200 milliárd forintot érintene a kufárkodást tiltó törvény

Gazdaság2015.05.19, 10:02

200 milliárd forint olyan befektetése lehet az önkormányzatoknak, amit a jövőben már csak állampapírban tarthatnak, ha a kormány valóban jogszabályban korlátozza, milyen eszközökbe fektethetik az önkormányzatok és cégeik a pénzüket. A cégeknél további százmilliárdos összeget érinthet a korlátozás.

A kormány is tudja, feneketlen kútba ömlik a pénz

Itthon2015.05.14, 18:51

Lázár János szerint a kormány tisztában van azzal, hogy pillanatnyilag hiába rendezik a budapesti tömegközlekedés adósságait, a probléma újratermeli magát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origónak azt mondta: 25 éve stratégiailag senki nem nyúlt az ország tömegközlekedéséhez, most ezt megpróbálják, de nem garantálja, hogy gyors és tökéletes munka lesz.

Nem lehet többé gyémántban fialtatni a falu pénzét

Gazdaság2015.05.14, 15:37

Törvénnyel szabna gátat a kormány a közpénzekből való "kufárkodásnak", ezért előírná, hogy az állami és az önkormányzati szektor állampapírban tartsa a pénzét, és lehetőleg az Államkincstárnál.

Naponta csökkent egyet a kormány a bürokrácián

Itthon2015.05.14, 16:05

Bürokráciacsökkentő programot indít a kormány: első körben 360 könnyítést vezetnek be, de van még másik 640 további ötletük is az egyszerűbb, könnyebb ügyintézésre. A járási hivatalokban dolgozó mintegy 35 ezer közszolga jövő év júliusától Lázár János szerint "jelentős" béremelést kap. 

Schmidt Mária Lázár Jánost hibáztatja

Itthon2015.05.14, 11:08

Válságban látja Lázár Jánost Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója. Szerinte Lázár János a felelős a Sorsok Háza befejezetlenségéért. 

Orbán, Lázár és Mészáros zsebében turkál Gyurcsány pártja

Itthon2015.05.11, 15:45

Orbán Viktor miniszterelnökkel, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, mint állampolgárokkal szemben kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot Gyurcsány Ferenc pártja.

Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály

Gazdaság2015.05.11, 12:18

Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla. 

Lázár János a legnagyobb kihívásról beszélt

Itthon2015.05.08, 12:50

A mai kor vezetőinek legfontosabb feladata, hogy megőrizzék a nemzet egységét és függetlenségét - hangsúlyozta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Makón.

Lázár János is az Origóról tájékozódik

Itthon2015.05.07, 18:08

Az adócsökkentés költségvetése lesz a jövő évi – mondta heti sajtótájékoztatóján Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint július végén fogadhatják el az új büdzsét. Csökkentik az szja-t, valamint a sertéshús áfáját, a kórházak pedig még idén nagyszabású eszközbeszerzésbe kezdhetnek.

Lázár János elárulta, mi volt a kormányülésen

Gazdaság2015.05.07, 14:48

Jövő héten beterjeszti a kormány a 2016-os költségvetést. Jön a személyit, TB-kártyát és adókártyát kiváltó e-kártya. A lakosság dönthet arról, mely állami díjak csökkenjenek 2016-ban, az emberek véleményét a kormányhivataloknak kell megtudniuk.

Egymilliárd forintba kerül az Illatos út megtisztítása

Itthon2015.05.07, 14:58

A 2800 tonna hulladékot két részben viszik el, az emberre veszélyesnek tűnő anyagok elszállításával kezdték, nincs közvetlen katasztrófahelyzet - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

150 milliárdot oszt szét jövőre a kormány

Gazdaság2015.05.07, 14:56

Július végére elfogadja az Országgyűlés a 2016-os költségvetést, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az adócsökkentés költségvetésének nevezett. Egy százalékponttal, 15 százalékra mérséklődik ugyanis jövőre a személyi jövedelemadó, valamint csökken a sertéshús áfája.

Itt vannak Lázár János levelei Brüsszelnek

Itthon2015.04.29, 13:57

Nyilvánosságra hozták szerdán a kormányzati honlapon azokat a leveleket, amelyekben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottsághoz fordult az Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízása miatt.