közlekedésbiztonság

címke rss

Nem jut festék a veszélyelhárításra

Auto2009.02.02, 17:55

Az útburkolati jelek hibája vagy hiánya veszélyt jelenthet a gyalogosokra, a kerékpárosokra és a közlekedő gépjárművekre is. Három kopott felfestést jelentettünk be, másfél év alatt kettőre még nem jutott pénze az útfenntartónak. Telefonhívásunk másnapján lett viszont marógépe az Üllői út felújításánál hibázó kivitelezőnek, így két és fél év után már csak halványabban keresztezik egymást a sávok.

Halálos balesetet okozott egy dakaros kamion

Auto2009.01.10, 13:51

Halálos kimenetelű balesetet okozott a Dakar-rali egyik kísérőkamionja.

2008 autós bosszúságai

Auto2009.01.03, 04:42

A járműtulajdonosok gyakran érzik úgy, hogy az állami szervek nem biztosítják a normális közlekedéshez szükséges feltételeket, ugyanakkor fejőstehénként tekintenek az autós és motoros társadalom tagjaira. Tény, hogy a gépjárművek gazdái, használói, vezetői gyakran áldozatai a döntéseknek, legyen szó forgalomszabályozásról, anyagi terhekről vagy akár a KRESZ-ről. Összegyűjtöttük, min dühönghettünk 2008-ban.

Évbúcsúztató autós videók

Auto2008.12.31, 02:10

Akárcsak tavaly, idén is másokon nevetve búcsúztatjuk az óévet. Következzen néhány mulatságos autós videó az internet végtelen adatbázisából. 

Mosolyterápia - Fiat 500 1.3 Mjet-teszt

Auto2008.12.19, 19:11

Rosszkedv ellen a legjobb orvosság egy Fiat 500. Aki beleül, vagy csak egyszerűen meglátja, egyből szélesre húzza a száját, és a dízellel akkor sem fagy le a mosoly az arcunkról, ha a fogyasztásmérőre pillantunk.

Keresztvassal a kisebbek túléléséért

Auto2008.12.06, 00:35

A személygépkocsik törésbiztonságát minősítő intézetek jó része laboratóriumi körülmények között dolgozik, pedig az életszerű tesztekből gyakran reálisabb következtetéseket vonhatnánk le. Az EuroNCAP-n szerzett öt csillag egy magasabb építésű járművel való ütközésénél semmit sem számít. A keresztvas a kamionoknál életet menthet, a terepjárók viszont könnyedén maguk alá gyűrhetik a kisebb autókat.

Ezertől tízmilliókig - európai közlekedésibüntetés-körkép

Auto2008.11.10, 15:44

Vajon magasnak számítanak-e a májusban drasztikusan megemelt hazai közlekedési bírságok? Felzárkóztunk Nyugat-Európához, vagy esetleg túllőttünk a célon? A válasz nem egyszerű igen vagy nem: Németországban alig több mint ezer forint a szabálytalan parkolás büntetése, Finnországban negyven km/órás sebességtúllépésért számláztak már közel ötvenmillió forintnyi eurót.

Pengeként büntetnek a védeni hivatott magasságkapuk

Auto2008.11.03, 10:51

A magasságkorlátozók elvileg a hidak, felüljárók védelmét szolgálják - néha úgy tűnik, bármi áron. A korábban halálos balesetet is okozó merev szerkezetű kapukat már betiltották, de a meglévőket nem cserélik ki. Ezt hívja a szaknyelv "meg nem bocsátó" rendszernek: ha a sofőr hibázik, a jármű felépítménye, rakománya, utasa bűnhődik.

Havazás és baleset a Japán-rali első napján

Archívum2008.10.31, 22:00

Havazás, és a Duval/Pivato páros balesete miatt alaposan megrövidült a Japán-rali első napja. A tíz tervezett szakaszból mindössze hatot teljesíthetett az egész mezőny, ráadásul ebből kettő szuperspeciál volt. Hirvonen vezet Latvala előtt, Loeb a harmadik helyen áll.

A tötyögők a legidegesítőbbek

Auto2008.10.17, 16:09

Szavazásunkban arról kérdeztük olvasóinkat, a felsoroltak közül melyik közlekedési szabálytalanság bosszantja őket leginkább. Több mint nyolcezren voksoltak úgy: az indokolatlan lassú haladás a legzavaróbb.

Traffipaxokkal lesznek tele az utak

Auto2008.10.13, 20:01

Nem szigorítanak a sebességhatárokon, viszont 500 mobil és 160 fix telepítésű sebességmérőt vesz a közeljövőben a rendőrség, és egy olyan traffipaxrendszert építenek ki, amely érdemi változást hozhat a hazai közlekedési morálban. A tervek között egy próbajogosítvány bevezetése is szerepel.

Megálljt parancsol - Volvo XC60 hazai bemutató

Auto2008.10.10, 16:08

Bemutatták Magyarországon a Volvo kisebbik szabadidő-autóját, az XC60-at. Az autóról egyenesen azt állítják a svédek, ez a valaha épített legbiztonságosabb modelljük, a koccanásos baleseteket ugyanis automatikus fékezéssel kerüli el. Az XC60 november közepén kerül a szalonokba.

Nem dolgozik a vonatbalesetben érintett két mozdonyvezető

Itthon2008.10.07, 19:23

Pár hét múlva derülhet ki, hogy mi okozta a négy halálos áldozatot követelő monorierdői vonatszerencsétlenséget, a teljes vizsgálat azonban hónapokig eltarthat. A rendőrség gondatlan bűncselekmény miatt nyomoz, a MÁV-nál belső vizsgálatot rendeltek el, és közlekedésbiztonsági szakemberek is vizsgálják a történteket. A vonatok újra menetrend szerint járnak a Budapest-Cegléd vasútvonalon.

Szimulált halál az életért

Auto2008.10.02, 12:35

A baleset-megelőzési kampány összenyomódó gyurmabábjai inkább Sebaj Tóbiást juttatják eszünkbe, mint hogy akár csak egy percre is elgondolkoztassanak a valódi mondanivalóról. Tatabányán jóval drasztikusabb és hatásosabb módszert választottak a fiatalok figyelmének felhívására.

A méhektől tanul a Nissan

Auto2008.09.30, 11:20

A méhek összetett látását tanulmányozva a Nissan olyan navigációs-megfigyelő rendszert tervez, amelynek segítségével az autó képes saját környezetének figyelésével önállóan elkerülni a baleseteket.

Plein air koromszűrővel - Peugeot 207 SW Outdoor teszt

Archívum2008.09.09, 02:27

A kombi kisautó jó ötlet volt a Peugeot-tól, a nagy tudású common-rail HDi dízelmotorcsalád szintén. A 207 SW különlegesebb kivitele ehhez azt teszi hozzá, hogy némi extra felszereléssel kiegészítve alkalmasabb a zsúfolt városban és a bakhátas földutakon való közlekedésre. Terepezés nélkül.

"Igenis van keresnivalónk"

Archívum2008.08.28, 09:42

Jánosi Sándor, a magyar Warm Up Racing egyik pilótája a hétvégi, hungaroringi Ferrari Racing Days előtt nyilatkozott.

Loeb magabiztosan vezet, Galli combcsontját törte

Archívum2008.08.16, 01:19

A papírformának megfelelően a Németországban eddig veretlen Loeb minden gyorsaságit megnyert, és magabiztosan vezet a világbajnoki futam első napja után. Galli egy baleset során fának csapódott, és combcsontját törte.

Egyhónapos rendszám-razzia Budapesten

Auto2008.08.14, 10:59

Egy hónapon keresztül ellenőrzik a rendszám nélkül közlekedő autósokat és motorosokat Budapesten. A rendőrök a közlekedési hatósággal együttműködve a motorok zajkibocsátását is mérik.

Enyhítsünk a dugókon!

Auto2008.08.14, 17:56

Megtippelni sem lehet, hányan vannak, akiknek életét nap mint nap megkeserítik a közlekedési dugók. A várakozással töltött percek, órák alatt a volánnál ülők emberek egész sorát illetik válogatott szitkokkal, ami persze nem megoldás, de néha érthető az indulat. Anélkül, hogy felmentenénk a felelős döntéshozókat, szögezzük le: sok esetben mi is tehetünk valamit azért, hogy gördülékenyebben haladjunk.

Gyártásba kerül a Mercedes fáradtságjelzője

Auto2008.08.12, 18:04

2009-től már megtalálhatjuk a német gyártó autóiban az új, Attention Assist névre keresztelt rendszert, amely a sofőr fáradása miatt bekövetkező balesetek számát hivatott csökkenteni.

Pillantás, napsugár és kavics ellen

Auto2008.08.07, 01:34

Korántsem igaz a sztereotípia, hogy a sötétített üvegű autókban gengszterek ülnek. Az autófólia ugyanis praktikus eszköz: nem csak a belátástól véd, hanem a tolvajoktól is, kevésbé hagyja felmelegedni az utasteret, balesetnél pedig csökkenti a sérülésveszélyt, a karosszériafólia pedig komolyabb költségektől óvhat. Persze nem mindegy, mit és hogyan ragasztunk ablakra, lemezre. Körbejártuk a témát.

Többezer utazó adatait hagyták el

Archívum2008.08.06, 14:48

Szem elől vesztette az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (TSA) a regisztrált utazók adatait tartalmazó egyik laptopját. Bár a noteszgépet hamarosan megtalálták, nem tudják ki fért hozzá a bizalmas adatokhoz.

Kevesebb a halálos baleset

Auto2008.06.24, 15:25

A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma - közölte Kondorosi Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Motoros rendőrök segítik a BKV-buszokat

Auto2008.06.19, 15:21

A BKV-buszok közlekedését motoros rendőrök segítik a jövőben, mert a közlekedési cég a BRFK segítségét kérte. Csütörtöktől húsz motoros rendőr cirkál többek között a buszsávokban: a szabálytalanul parkolókat és a buszsávot jogtalanul használókat keresik.

Kevesebb halálos gázolás történt idén

Itthon2008.06.05, 06:25

Tíz százalékkal kevesebb halálos gyalogosgázolás történt idén az első negyedévében, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban - derül ki a statisztikai adatokból. A közelmúltban is történtek azonban nagy visszhangot kiváltó tragikus balesetek. A rendőrség és a kormány kampányt indít a közlekedésbiztonság érdekében.

Hihetetlen balszerencsével esett ki Loeb - Jordán-rali, 2. nap

Auto2008.04.27, 12:29

Úgy tűnt, a Jordán-rali második napja Loebé lesz. A világbajnok sorra nyerte a szakaszokat, de egy bizarr baleset után fel kellett adnia a versenyt. Az első helyért így hárman, Sordo, Latvala és Hirvonen csatáznak.

Ködös, esős Ferrari-hétvége

Auto2008.04.22, 22:13

A Ferrari Challenge versenysorozat hétvégén második állomására, az angliai Silverstone-ba látogatott. A magyar csapatot, a Warm Up Racinget két pilóta, Válint Tibor és az olasz Diego Roda képviselte. Helyszíni beszámolónk.

Kiss Norbert ismét győzelemmel indított a Seat Kupában

Auto2008.04.20, 12:24

Kiss Norbi újra győzelemmel kezdte az idényt, ráadásul legnagyobb vetélytársa súlyos balesetet szenvedett. Az esőben még Hatvani Bálint és Brachna Dávid villogott.

Rémisztő baleset a Hungaroringen

Auto2008.04.20, 12:26

A Seat Leon Szuperkupa mai nyitófutamán a korábbi kétszeres Clio-bajnok Wéber Gábor ijesztő balesetet szenvedett. Az F1-es szakkommentátor autója az első kör közepén megpördült, majd nagy sebességgel oldalról telibe találták. A versenyző jól van, sérülései nem súlyosak, de megfigyelésre kórházba szállították.

Sztrájk idején is tiltott zóna a buszsáv

Auto2008.04.17, 18:13

Pénteken ismét megbénulhat a főváros közlekedése, ha az utolsó pillanatban nem sikerül megegyeznie a BKV-nak a szakszervezeteivel. A legutóbbi munkabeszüntetés tapasztalatai alapján összegyűjtöttük, mire lehet számítani a közlekedésben.

Újraindul a motoros mentőszolgálat

Auto2008.04.14, 16:50

Ismét lesz az autópályák mellett működő motoros mentőszolgálat, így keddtől október végéig a mentőorvos szükség esetén a lehető leggyorsabban juthat el egy-egy baleset helyszínére.

Csalóka lehet az autós halálstatisztika

Itthon2008.04.09, 13:32

A tavalyi adatokhoz képest több mint száz emberrel kevesebb halt meg közúti balesetben - derült ki az év első három hónapjának adatai alapján. A közlekedéspolitikai program 2010-re a halálos balesetek számának 30 százalékos csökkenését irányozza elő. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakember szerint addig még rengeteg a tennivaló, a további szigorításokon kívül az emberek mentalitásának kellene alapvetően megváltoznia.

Közel harmadával csökkent a halálos balesetek száma

Auto2008.03.21, 11:00

Nem tört meg a 2003-óta tartó csökkenési trend az idei év első két hónapjában, ugyanis január-februárban 30 százalékkal kevesebb halálos közúti balesetet regisztráltak - olvasható a rendőrség honlapján közzétett statisztikából.

Kamiontól nem védenek a szalagkorlátok

Auto2008.03.19, 23:23

Gyakran olvasni, hallani olyan balesetekről, amikor a szalagkorlát nem nyújtott kellő védelmet. Hazánk néhány éve vette át az európai előírásokat, de az utakat szegélyező "közúti visszatartó rendszerek" java részét korábban helyezték ki, ütközéses vizsgálatok nélkül. A szabvány előtti korlátok cseréje nincs napirenden, a kamionokat azonban a szabványos szalagkorlát sem mindig fogja meg.

Konténerszállító balesete a kórházudvaron

Auto2008.03.17, 18:39

Túlsúlyos rakománya borította fel a konténerszállítót hétfő koradélután a X. kerületi Bajcsy Zsilinszky kórház udvarán.

Oszlophoz csapódott Ferrarijával a lengyel autós újságíró

Auto2008.03.01, 12:53

Utasa meghalt, Maciej Zientarski közlekedési ügyekkel foglalkozó lengyel újságíró pedig életveszélyesen megsérült, amikor Ferrarijával egy felüljáró oszlopának ütközött Varsóban.

A cél szentesíti az odavezető utat

Auto2008.02.28, 12:23

Korábban összegyűjtöttük, melyek azok a leggyakoribb szabálytalanságok, amelyeket azért követnek el az autósok, mert nem tudják, adott esetben hogyan rendelkezik a KRESZ. Azzal viszont tisztában van mindenki, tilos kanyarodósávból egyenesen továbbhaladni, vészvillogóval megállni a Nagykörúton vagy bicikliúton parkolni - csak hát nem érdekel mindenkit. Következzenek a vastag arcbőrűek különös szokásai.

Razzia a biztonsági öv használatáért

Auto2008.02.18, 15:37

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig, hogy ellenőrizzék a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte a rendőrség.

Tévelygések vígjátéka

Auto2008.02.15, 22:04

Afganisztán közlekedési eszközeiről, azaz a Toyotákról már szóltunk, ám a morálról, az utakról még éppen csak szót ejtettünk. Mondhatnánk egyszerűen, hogy nincs, de megpróbáljuk részletesebben feldolgozni a témát.

Irányt váltana egy ír politikus

Auto2008.02.11, 18:41

Angliához hasonlóan Írországban is az út bal oldalán folyik a közlekedés, de az egyre több külföldről érkező munkaerő és turista miatt egy politikus felvetette, hogy térjenek át a jobb oldalon történő haladásra.

"Teljesen egyetértek a döntéssel"

Auto2008.01.17, 03:49

Szalay Balázs, a Szalay Dakar Team vezetője válaszolt olvasóinknak a Vendégszobában. Elmondta, hogyan fogadta az idei Dakar törlését, miért nem kérnek kártérítést. Elárulta, miért nem motorral megy, és hogy rajthoz állnak-e még idén. Szó esett továbbá a Budapest-Bamakóról, a Dakar jövőjéről és Palik Laci taxismúltjáról.

Hajótörött BMW-k

Auto2008.01.16, 12:55

Egy teherhajó balesete miatt több mint 370 új BMW rongálódott meg a raktérben, többségük M3-as modell.

Duplájára nőtt a közteresek bírságjoga

Auto2008.01.04, 10:31

Januártól akár 20 ezer forintnyi helyszíni bírságot is kiszabhatnak a szabálytalankodó autósokra a közterület-felügyelők, akik egyúttal az eddigi kettő helyett öt esetben közlekedési büntetőpontokat is kiróhatnak.

Egymilliárd eurós kár a dugók miatt

Auto2008.01.03, 12:27

Hetvenkétmillió órát vesztegeltek dugókban tavaly a hollandok, és emiatt legalább egymilliárd eurós (253 milliárd forint) kár érte a gazdaságot - derül ki a helyi közlekedési felügyelet (VID) statisztikájából, amelyet a De Volkskrant című napilap tett közzé.

Lecserélik a bogárhátú taxikat Mexikóban

Auto2008.01.02, 11:07

A mexikói közlekedési minisztérium rendelete szerint el kell tűnniük a bogárhátú taxiknak Mexikóváros túlzsúfolt utcáiról. A mintegy 50 ezer öreg VW-t környezetbarát autókra cserélik.

Felkészültség, nyugalom - vezetés hóban

Auto2010.11.23, 11:15

Havazással köszöntött ránk az új év. Az ünnepi hóesés hétköznap komoly fennakadást okozott volna, pedig a katasztrófahelyzetet leszámítva a hóval borított utak is járhatók - felkészített autóval és felkészült vezetővel. Végigvesszük a legfontosabb tudnivalókat.

Elektrotanú a kocsiban

Auto2007.12.26, 13:02

Magyarországon nem túl gyakori, hogy egy civil kamerát és adatrögzítőt szereltessen az autójába, pedig használatával egy vitás szituációnál egyértelműen kideríthető, mi történt pontosan és ki volt a hibás.

Kihasznált autók - használtautó-piaci körkép

Auto2007.12.17, 02:35

Melyik a nehezebb: használt autót vásárolni, vagy eladni? Ha az üzletág szereplőinek növekvő számát nézzük, az utóbbi biztosan könnyű lehet, annyi autókereskedés övezi a városi bevezető utakat. Sokan egy kiló kenyeret sem mernének neppertől venni, nemhogy autót - számukra a garanciát is kínáló nagyobb cégek jelenthetnek megoldást.