közlekedés

címke rss

Ezért dühöngenek majd az autósok a hétvégén

Itthon2016.06.03, 12:46

Futóverseny és jótékonysági biciklis felvonulás, de nemzeti ünnep és tüntetés is bénítja majd Budapest közlekedését-  összefoglalónkból kiderül, merre nem érdemes elindulni autóval a hétvégén.

Világszenzáció a világ leghosszabb és legzöldebb vasúti alagútja

Környezet2016.06.01, 10:57

Mától teljes egészében járható a svájci Alpokat átszelő Gotthárd-bázisalagút, a forgalmi megnyitásra azonban még decemberig várni kell. A nagy sebességű vonatokat is elbíró pálya segítségével akár két és fél órára rövidülhet az út Zürichből Milánóba. Ez azonban nem az egyetlen előnye az építkezésnek - a környezetvédelemre kifejezetten ügyelő svájciak számára az is fontos volt, hogy a munkálatokat a lehető legzöldebben oldják meg.

Rehab Critical Mass vasárnap: képes vagyok!

Itthon2016.05.28, 13:06

Harmadik alkalommal tartják meg vasárnap a fogyatékossággal élők, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást. Az esemény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztettségére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, amelyek haladéktalan megoldást igényelnek.

Vibrátoros légdeszka lesz a jövő közlekedési eszköze?

Life.hu2016.05.27, 10:53

Egy nemrég megjelent reklámvideóban egy kedves hölgy mutatja be az új hoverboardot, azaz légdeszkát, amely nem csupán a közlekedést könnyítheti meg, hanem még testi örömöket is nyújthat közben. Csak felnőtteknek!

Elnyeli az autókat az új kínai busz

Gazdaság2016.05.27, 19:17

Mozgó alagúthoz hasonló buszokat állítanak forgalomba Kínában, a tervezők szerint a különleges járművek olcsóbbak, mint a metrók, azok funkcióját viszont ugyanúgy ellátják, bár a felszínen járnak, nem akadnak fenn a forgalmi dugókban.

Mikrobusz és személyautó ütközött Óbudán

Itthon2016.05.18, 09:43

Tűzoltók emelték ki a sérültet abból a személyautóból, ami az óbudai Királyok utján, karambolozott.

Tíz kilométeres dugó az M5-ösön

Itthon2016.05.17, 10:10

Az M5-ös autópályán Budapest felé a 24-es km-nél két kamion ütközött össze.

Játékpisztollyal fenyegetőzött egy pár a Váci úton

Itthon2016.05.14, 21:19

Autós üldözés volt szombat délután Budapesten a Váci úton, autósokat fenyegető párt fogtak el a rendőrök.

A jövő évi büdzsé sem tervez már a Déli pályaudvarral

Gazdaság2016.05.09, 19:03

A Déli pályaudvar üzemi részének vasúthálózatról történő leválasztása is szerepel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó fejezeti indoklásában.

Már a parlament előtt az Ubert tiltó törvényjavaslat

Gazdaság2016.05.04, 10:10

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló törvényjavaslatot, amelyet tárgysorozatba vett az Országgyűlés.

Felavatták a felcsúti kisvasutat

Itthon2016.04.30, 22:00

Első hivatalos üzemnapja előtt a megnyitó közönségét és a helyieket vitte a Vál-völgyi kisvasút.

Készülj! Vasárnap megbénul közlekedés Budapesten

Life.hu2016.04.30, 09:37

A május 1-jei Nagy Futam autós és légi parádé miatt útlezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani több budai és pesti ponton is.

Macerás lesz vasárnap közlekedni a fővárosban

Itthon2016.04.29, 19:15

Jelentősen változik a közlekedés vasárnap Budapesten a Nagy Futam autós és légi parádé miatt.

Vasárnap indul a felcsúti kisvasút

Itthon2016.04.30, 17:03

Vasárnap reggel tízkor indul az első menetrend szerinti vonat Felcsút állomástól a Vál-völgyi kisvasúton.

Sofőrök nélküli világot álmodott Dubaj

Travelo2017.10.18, 15:08

Dubajban azt szeretnék, ha 2030-ra minden negyedik közúti utazás már sofőr nélküli járművekkel történne.

A bringásoké lett Budapest belvárosa

Itthon2016.04.23, 16:26

Budapest belvárosi részein kerékpáros felvonulást tartanak szombat délután, a keresztirányú forgalmat több helyen is lezárják hosszabb-rövidebb időre. A buszok, villamosok járnak majd, ezeket a járműveket is szakaszosan engedik át a lezárt utakon a rendőrök.

Jól gondolja meg, hogy autóba ül-e Budapesten

Itthon2016.04.23, 08:28

Jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában ma délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is egy kerékpáros felvonulás miatt. Pótlóbuszok járnak a 3-as metró és a 2-es villamos helyett is, éjszakánként pedig hidat mosnak.

Hetven éves a macskaköves olasz utcák elmaradhatatlan eleme: a Vespa

Travelo2017.10.06, 11:19

Hetven éves a macskaköves olasz utcák elmaradhatatlan eleme: a Vespa

Szombaton szinte az egész belváros megbénul

Archívum2016.04.22, 09:10

Jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában szombat délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság

Valakinek felelni kell, ha KITT elgázol egy gyalogost

Gazdaság2016.04.20, 18:20

Az elektromos önvezető autók elterjedése csak idő kérdése, az autózás jövője valószínűleg a robot-Uber lesz. Egyelőre az önvezető autók terjedésének a jogi szabályozás hiánya, az elektromos autókénak az akkumulátorok ára és teljesítménye szab gátat. Az energetikában nagy lökést adott a fejlesztéseknek, hogy 100 dollár fölött volt az olaj ára, de hiába esett a harmadára, már nem lehet visszafordítani az új technológiák térnyerését. 

Vitézy bringás vívmányai szúrják Tarlós szemét

Itthon2016.04.15, 13:26

Nagyrészt a Vitézy Dávid vezette BKK-hoz köthetők azok a kerékpáros fejlesztések Budapesten, amiket a Városházáról kiszivárgott főpolgármesteri utasítás szerint felülvizsgálna vagy megszüntetne a városvezetés. Vitézy Dávid reméli, hogy nem történnek visszalépések az elmúlt évek fejlesztéseiből, szerinte az lenne jó, ha Tarlósék továbbmennének az úton, amin a BKK elindult. Interjú. 

Ezért nem szabad politikusok kezébe adni a budapesti közlekedést

Itthon2016.04.14, 13:58

Nem szabad politikusra bízni a közlekedés megszervezését. Tarlós István is azért szállt rá a biciklisekre, mert egy kisebbségnek látja őket, de elfeledkezik arról, hogy az egész városnak árt, ha az eddig elért fejlesztéseket visszavonja.

3 milliárd forintot ad a kormány az elővárosi közlekedésre

Itthon2016.04.08, 19:21

Hárommilliárd forintot csoportosított át a kormány a budapesti agglomerációs közlekedés átmeneti finanszírozására.

Önműködő kamionok szelték át Európát

Gazdaság2016.04.08, 15:46

Több ezer kilométer megtétele után, több országból kiindulva, számos gyártó 12 kamionja biztonságban megérkezett szerdán a hollandiai Rotterdamba. Az esemény azért különleges, mert a kamionok többségét nem sofőr vezette.

Harmincmilliárdért gyárt magának vasúti kocsikat a MÁV-Start

Gazdaság2016.04.07, 21:30

Egyenként 300 millió forintért gyárt magának állami pénzből a MÁV-csoport száz légkondicionált, 200-zal is futtatható IC-kocsit 2019-ig.

Busz jár hétvégén a Combinók helyett

Itthon2016.04.01, 14:13

Javítják a 4-6-os villamosok sínpályáját, emiatt egész hétvégén pótlóbuszok szállítják az utasokat a Combinók vonalán. Módosul több busz és troli útvonala is. 

Növelhetik a forgalmat a vezető nélküli autók

Környezet2016.03.30, 17:37

A vezető nélküli autók olyanokat is az autózáshoz vonzanak, akik ma még más közlekedési eszközöket választanak. Ezért megnőhet a forgalom, ami lenullázza az autonóm járművek használatától elvárt környezetbarát megtakarításokat.

Bubi vs. Bycyklen: mint sajtreszelővel lábat mosni

Gazdaság2016.03.27, 15:36

A világ egyik legbringásabb városa, Koppenhága új közbiciklirendszert indított. A kerékpárokban fedélzeti számítógépként funkcionáló tablet van, a tekerést villanymotor segíti. A dán közbringák fényévekkel verik a budapestieket, viszont a rendszer négyszer annyiba került, mint a Bubi. A koppenhágai hálózat nagyobb területet fed le, de kevés a dokkoló. Az Origo kipróbálta a Bycyklent. 

Nem gyerekjáték a hajnali óraátállítás

Itthon2016.03.26, 13:21

A hétvégén térünk át a nyári időszámításra, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat. Az ország a villamos művek szerint spórol, de a művelet tulajdonképpen nem veszélytelen.

Péntektől járható a budai alsó rakpart

Itthon2016.03.24, 21:05

Március 24-én (csütörtökön) este 20 órától 25-én (pénteken) hajnalig fokozatosan megszűnnek a forgalomkorlátozások a Budai alsó rakparton. így pénteken reggeltől újra mindkét irányban teljes hosszában járható a Budai alsó rakpart. 

Készülnek az öt napos sztrájkra a volánosok

Gazdaság2016.03.22, 14:10

Egyre valószínűbb, hogy leáll a Volán-buszok egy része húsvét hétfőtől öt napig, mert a munkáltató és a tulajdonos a növekvő országos sztrájkkészültség ellenére sem enged a szakszervezetek 3 százalékos béremelési és havonta 5 ezer forintos cafeteria követelésének. A sztrájk idejére vonatkozó, a törvényben előírt még elégséges szolgáltatás mértékéről és részleteiről is hamarosan aláírják a szakszervezetek a megállapodást a munkáltatóval. Ez a sztrájk a munkavállalói jogok tökéletes megcsonkításának az iskolapéldája lesz – vélik az érdekvédők.

Megvan, mikor kelnek életre a fix traffipaxok

Itthon2016.03.31, 13:35

Április 5-től fokozottan kell figyelniük az autósoknak, ekkor állítják ugyanis üzembe a Véda mindent és mindenhol látó, kiépített kamerarendszerét.

Évi 900 millió forintot akar spórolni a BKK a leállított buszjáratokkal

Itthon2016.03.16, 08:57

Másfél százalékkal csökkenne a teljes buszágazat teljesítménye, és 20-30 busszal kevesebbre lenne szükség, ha pontosan úgy szerveznék át a 4-es metróra hivatkozva a főváros buszjáratait, ahogy a BKK tervezi. De még változhatnak az elképzelések, szerdán még fogadják az utazók észrevételeit.

Teljes a budai fonódó villamoshálózat

Itthon2016.03.14, 08:46

Mától Dél-Budától Óbudáig jár a 19-es és a 41-es villamos, ezzel teljessé vált a budai fonódó villamoshálózat, amely európai uniós és hazai forrásból épült meg, összesen 15,9 milliárd forintból.

Kiderült, mikor indul a felcsúti kisvasút

Itthon2016.03.10, 20:02

EU-s pénzügyi támogatással két kisvasúti szakasz is elkészült tavaly év végére. A nyitással Felcsúton és a Börzsönyben is megvárják a jó időt.

Jelentős járatritkítás Budapesten

Itthon2016.03.04, 12:15

Ha magyarul tanulunk, fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az okhatározói és a célhatározói mellékmondatokat. Például: „Csökkentik a buszok számát, mert sokan átszoktak a metróra.” Vagy: „Csökkentik a buszok számát, hogy sokan átszokjanak a metróra.” Nem mindegy!

Újabb kisvasút-hosszabbítást ígért Orbán Viktor

Itthon2016.03.01, 07:38

Racionális döntésnek tűnik, hogy a gemenci ártéri erdőben kanyargó kisvasút elérje a csak pár kilométerre lévő Szekszárdot. De még sem a nyomvonal, sem a költségek nem ismertek.

Nem lesz villamos Újpalotára

Itthon2016.02.24, 16:14

Bár hivatalosan tervezték a beruházást, ezer sebből vérzett eddig is.

Új alapból turbózzuk fel a közlekedést

Gazdaság2016.02.19, 12:42

Újabb huszonhat közlekedésfejlesztési beruházással pályázik Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaira. A kormány jóváhagyásával a második pályázati felhívás február közepi benyújtási határidejéig egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasútvonal és a déli összekötő Duna-híd korszerűsítéséhez, az M15-ös és az M70-es autóutak négysávúsításához kapcsolódó támogatási igényt jelentett be a fejlesztési tárca.

A kormány közlekedésügyileg is beleállt az olimpiába

Gazdaság2016.02.17, 12:49

A 2024-es olimpia budapesti megrendezéséhez szükséges kulcsfontosságú közlekedési infrastruktúra-fejlesztési beruházásokról határozott a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint egy új Duna-híd megépítése mellett átvariálnák a HÉV-vonalakat, és hozzányúlnának néhány autópályához is. 

Feljelentették a Felcsút-Bicske-Etyek kisvasutat

Itthon2016.02.11, 22:14

A SpeciálTerv Kft. által kiválasztott, és hivatalosan támogatott vonalvezetés ellen tiltakoznak, akiknek a telkén, lakóházukhoz közel menne az etyeki kisvasút.

Mindenki támogatja a felcsúti kisvasút meghosszabbítását

Itthon2016.02.10, 21:53

Az Origo úgy értesült, hogy a projektirányító bizottság egyhangúlag támogatta az etyeki kisvasutat, mégpedig annak egy olyan változatát, amely ugyan nem biztosítja a fővárosból a település gyors elérését, hiszen Bicskére vezet, viszont éppen ezért össze lehet kötni a már meglévő felcsúti kisvasúttal.

Gyorsabb a mozgólépcső, ha mindenki áll rajta

Tudomány2016.01.28, 19:04

Több embert képes szállítani a mozgólépcső, ha mindenki oda áll rajta, ahová akar – de mi lesz így az egyik legszentebb angol hagyománnyal?

Csökkent az olimpiát elutasítók aránya

Gazdaság2016.01.29, 11:40

A Fővárosi Közgyűlésen szerdán átment a helyszínkiválasztási javaslat, és az Origo ennek apropóján ismét megszavaztatta olvasóit, hogyan is állnak a 2024-es ötkarikás játékokhoz.

Baleset a körúton: Nem jár a 4-6-os villamos!

Archívum2016.01.26, 17:02

Két autó ütközött össze kedd délben a fővárosi József körút és a Baross utca sarkán, emiatt nagy a torlódás, a 4-6-os villamos vonalán pótlóbuszok járnak a Blaha Lujza tér és a Corvin-negyed között -mondta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere.

Lerobbant egy szerelvény az M2-es metrón

Archívum2016.01.26, 07:24

Ha az M2-es metróval indulnál reggel munkába, hosszabb menetidővel számolj.