Kövér László

címke rss

Kövér: Saját házelnökségem ellen dolgoztam

Itthon2010.07.29, 09:18

Saját házelnöksége ellen dolgozott Kövér László - mondta a Heti Válasznak adott interjújában a fideszes politikus, aki az államfővé választott Schmitt Pált váltja az országgyűlés elnöki posztján. Kövér azt mondta, alkalmasnak tartja Schmittet a köztársasági elnökségre, de vannak, akiket alkalmasabbnak tartott volna.

Rendet tenne a motyójukból falatozó képviselők között Kövér László

Itthon2010.07.23, 09:26

Új házszabályt alkotna 2014-re és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be Kövér László, akit csütörtökön választottak házelnökké. A politikus az MTI-nek adott interjúban azt mondta, politizáló házelnöknek készül. Ha egy jobbikos képviselő a Magyar Gárda egyenruhájában jelenne meg az ülésteremben, akkor sem hívna rendőrt, ha lenne hozzá joga - mondta a Magyar Rádiónak.

Bankadó, új alkotmánybírók, médiahatóság - ez történt a parlament utolsó nyári ülésén

Itthon2010.07.23, 12:59

Sok fontos döntéset az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután Orbán Viktor kormányfő értékelte a kormány eddigi munkáját is. A parlament Kövér Lászlót választotta új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lett. Megszavazták a bankadót, de Járai biztosítója nem lett kivétel, név szerinti szavazással döntöttek a médiafelügyeletről is.

Aki ritkán szól, de akkor keményen - Kövér László az új házelnök

Itthon2010.07.22, 20:00

Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét. A Fidesz-alapító Kövér már 25 éve is arról beszélt, hogy társaival vezető posztokra fognak keürlni, és a rendszerváltás óta folyamatosan tagja az országgyűlésnek. Képviselőként nem volt aktív, szakterülete inkább a nemzetbiztonság, amelyet egyszer már miniszterként is felügyelt. A szocialistákkal szembeni ellenszevét kemény mondatai mellett azzal is kifejezte, hogy négy évig nem volt hajlandó levágatni a haját.

8-10 fideszes aknát lát Kövér

Itthon2010.07.10, 12:55

Kövér László vállalja a házelnöki tisztséget - erről a politikus beszélt a Fidesz szombati választmányi ülése előtt. Azokon a településeken, ahol az elmúlt hetekben feloszlatták a helyi a Fidesz szervezeteket, ott egyelőre nem nevezik meg a polgármester-jelölteket. Kövér László szerint 8-10 ilyen kétséges hely van.

Kövér László lesz a parlament elnöke

Itthon2010.07.09, 17:05

A Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusának tartott Kövér László váltja a házelnöki poszton Schmitt Pált - a Független Hírügynökség szerint így döntött kétnapos ülésén a Fidesz elnöksége. Kövér állítólag elfogadta a felkérést. A Fidesz mindössze annyit közölt, hogy az ügyben Orbán Viktor pártelnök meghallgatta az elnökség véleményét.

Az új házelnököt is levélben jelöli Orbán Viktor

Itthon2010.07.07, 16:49

A jövő héten, írásban jelöl új házelnököt az államfővé választott Schmitt Pál helyére Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke. A párt elnöksége csütörtökön és pénteken dönt a jelölt személyéről, a legesélyesebb a posztra Kövér László, az országos választmány elnöke.

Feloszlatták a Fidesz csornai szervezetét

Itthon2010.07.07, 08:51

Belső konfliktusok miatt feloszlatta a Fidesz országos választmánya a párt csornai szervezetét - írja a Kisalföld című napilap. A lap szerint a csornai polgármester osztotta meg a helyi pártszervezetet.

Nem áll Kövér útjába a Schmitt Pálra tett megjegyzése

Itthon2010.07.06, 14:51

Csütörtökön kezdődő elnökségi ülésén dönt a Fidesz vezetése arról, hogy az államfővé választott Schmitt Pál helyett kit javasol házelnöknek. A legnagyobb esélyes annak ellenére Kövér László, hogy a Fidesz egyik legbefolyásosabb emberének tartott politikus nem értett egyet Orbán Viktor kormányfővel Schmitt államfővé választásában.

Hibás ígéretet tett mentelmi jogáról Gyurcsány

Itthon2010.06.21, 12:43

Bár a törvény szerint nem teheti meg, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő a blogján mégis azt ígéri: önként lemond mentelmi jogáról, ha megvádolják valamivel. Ezzel reagált arra, hogy Kövér László fideszes politikus azt nyilatkozta róla,  már régen bíróság előtt kellene állnia. Gyurcsány válaszul a blogján hadat üzent a Fidesznek, Orbánnak pedig azt üzente, "ne legyen gyáva", és álljon ki vele szemtől szemben.

A második Orbán-kormány eskütétele és a Fidesz-nagygyűlés képekben

Itthon2010.09.13, 16:58

Kövér László levágatta a haját és a medzsugorjei főpap is eljött a kormány eskütételére. A tömeg tűző napon gyülekezett a Fidesz-nagygyűlésre és borult időben indult haza bő egy óra után. Egy újabb mozgalmas parlamenti nap fotói!

Nem kaptak fejmosást a Fidesz vesztesei

Itthon2010.04.27, 09:33

A Fidesz vezető politikusai nem tartják hibásnak a vasárnap vereséget szenvedő jelöltjeiket, a kudarcot inkább a helyi viszonyokkal magyarázzák. A párt egyik legbefolyásosabb politikusának tartott Kövér László az [origo]-nak azt mondta: sajnálja a három vereségest szenvedő fideszest. A Fidesz a 176 egyéni körzetből 3-at bukott el. Két, a körzetét elbukó jelölt azt mondta: eddig nem kaptak fejmosást a pártvezetéstől.

Belegabalyodott egyik legnagyobb ígéretébe a Fidesz

Itthon2010.04.21, 14:19

Bár Orbán Viktor tavaly év végén még "egyszeri, nagy arányú" adócsökkentést ígért 2010-re, és néhány hete is arról beszélt, hogy még idén szeretne lefaragni a közterhekből, mostanra úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. A gazdasági fellendülés szempontjából kulcsfontosságúnak tartott ígéret idei megvalósításából kissé zavarosan hátrált ki a Fidesz, amely most már inkább azt hangoztatja, hogy túl nagy bajban van az ország ahhoz, hogy az adócsökkentést gyorsan végre lehessen hajtani.

Kövér László: Idén nem lesz adócsökkentés

Itthon2010.04.20, 22:28

Ebben az évben az új kormány már nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat. A vállalkozóké négy, a munkavállalók terhei hat év alatt igazodnának a közép-európai átlaghoz  - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke. Orbán Viktor pártelnök egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az adószabályok egy része idén, a többi pedig jövőre változna meg, és a szándék az, hogy a 2011-es szja-bevallás már akár egy söralátéten is elférjen.

Mondott négy fontos törvényt Kövér, amit módosítana a Fidesz

Itthon2010.04.19, 23:33

A választójogi törvényt, az önkormányzati törvényt, a médiatörvényt és a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabályt módosítaná okvetlenül a Fidesz - mondta Kövér László, a párt országos választmányának elnöke az Erzsébetvárosban Budapesten.

Tetszik az LMP stílusa Kövér Lászlónak

Itthon2010.04.15, 09:37

Üdítőnek nevezte az LMP stílusát a Fidesz egyik meghatározó politikusa, Kövér László a Heti Válasznak adott interjúban. Kövér azt mondta, sokan az SZDSZ utódjának tartják az új pártot, szerinte azonban még korai ítélkezni erről.

Kövér a hajvágással megvárja a kormányfői esküt

Itthon2010.04.15, 12:06

Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a Heti Válasznak azt mondta: amikor az új kormányfő leteszi az esküt, már rövid hajjal szeretne megjelenni az Országgyűlésben. Kövér még korábban fogadta meg, hogy a kormányváltásig nem vágatja le a haját.

Kövér László: Nem lesznek megszorítások

Itthon2010.04.07, 16:25

A választások után a Fidesz előtt álló feladatokról és a párt terveiről beszélt az MTI-nek adott interjújában Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér azt ígéri: megszorítások nem lesznek. Szerinte az ország gazdasági talpon maradásáért az IMF-fel kell megegyezni, bár a szervezetet cinkosnak tartják a hazugságokban.

Az áldozatok miatt aggódik Orbán

Itthon2010.03.31, 08:48

A Fidesz a hazugság ellen, forradalomban született - mondta a párt 22. születésnapján a Zeneakadémián elmondott beszédében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán szerint, ha a Fidesz kormányra kerül, a legnagyobb kihívás az lesz, hogy minél kevesebb áldozattal vigyen végbe változásokat. Kövér László a párt választmányának elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz eddig azért nem volt felnőtt, mert csak önmagáról szólt.

Kövér levágatja a haját, ha kormányváltás lesz

Archívum2010.03.16, 07:36

Nincsenek még elosztva a lehetséges kormányzati posztok a Fideszben - jelentette ki Kövér László, a párt országos választmányának elnöke a TV2-n. Kövér azt mondta, ha kormányváltás lesz, levágatja a haját.

Ismert ötleteket sorol majd a Fidesz-program

Itthon2010.03.12, 13:03

Nem fog sok újdonságot tartalmazni a Fidesz választási programja, amelyet péntek délután mutat be a parlamenti választások esélyesének tartott párt - mondta az [origo]-nak a Fidesz egyik vezető politikusa, aki szerint a fontosabb dolgokat Orbán Viktor pártelnök az elmúlt hetekben már ismertette. Pénteken mutatja be a párt a választási listáit is, mivel az országos listáról kevés mandátumot fog szerezni a párt, tülekedés inkább a befutó megyei listás helyékért volt.

"Egy kis önvizsgálatot javasolnék" - Kövér László és Semjén Zsolt Barcson

Itthon2010.03.11, 09:28

A márciusi hóesés sem állíthatta meg Kövér Lászlót, a Fidesz választmányi elnökét és Semjén Zsolt KDNP-elnököt, hogy a horvát határ melletti Barcsra is eljussanak. Semjén balról támadta az MSZP-t, Kövér arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc mellett a magyarok érdektelensége is felelős azért, hogy kisiklott a rendszerváltás vonata, és azt állította, hogy Gyurcsány kormányzásánál még a Horthy-korszak is jobb volt, egy meghívott politikus pedig azt ecsetelte, hogy a Jobbik olyan, mint a maffia. Kövér szerint már az is erdmény lesz, ha év végére nem dől össze az ország.

Kövér László szerint Mesterházy párbajképtelen

Archívum2010.02.19, 23:36

Kövér lászló, a Fidesz választmányi elnöke szerint párbajképtelen Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki kétszer is vitára hívta ki Orbán Viktort, a Fidesz kormányfőjelöltjét. A politikus szerint Mesterházy "macerálja" az ellenzék politikusait ahelyett, hogy pártja bocsánatot kérne az elkövetett hibákért.

Kövér: A Fidesz számára is kihívás a Jobbik

Archívum2010.02.18, 21:17

A demokráciának és a Fidesznek is kihívást jelent a Jobbik - fogalmazott Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön. Kövér szerint a párt aktivistái közül is sokan átpártoltak a Jobbikhoz, amelyet az emberek kiábrándultsága és hitevesztettsége emel magasra.

Kormányzati feladatokkal vigasztalhatja a Fidesz hoppon maradó képviselőit

Itthon2010.02.17, 12:38

Egyre több olyan ember legyeskedik a Fidesz körül, akik szeretnének parlamenti helyet szerezni az áprilisi választáson várhatóan nagy győzelmet arató párt színeiben. Gondot okoz a pártnak az is, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt nehéz befutó helyet találni azoknak a képviselőknek, akik - Orbán Viktor pártelnökhöz hasonlóan - egyéni jelöltként nem indulnak el a választáson. A párt stratégiáját ismerő forrásaink szerint az áprilisi választások veszteseit kormányzati és önkormányzati feladatokkal vigasztalhatják.

Kivágja "a gyulladásos gócokat" a Fidesz

Itthon2009.11.04, 21:50

Októberben három városi szervezetét is feloszlatta a Fidesz. A döntést azzal indokolták, hogy a szervezeteket annyira megosztotta a belső konfliktus, hogy gyengébb eredményeket produkáltak, mint amit a pártvezetés várt. A Fidesz vezetői rendcsinálókat neveztek ki ezeken a helyeken, akik azt is eldönthetik, kinek a párttagságát erősítik meg. A párt aktívan készül a kampányra, tíz erős emberét várhatóan nem indítja képviselőként.

Jobbik-MSZP koalíciót lát Kövér

Itthon2009.10.15, 12:04

Minisztereket is elszámoltatna Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, ha kormányra kerül a Fidesz 2010-ben. Kövér egy "látens" MSZP-Jobbik választási koalíciót is elképzelhetőnek tart.

Orbán szerint még nem dőlt el Molnár Oszkár jelöltsége

Itthon2009.10.12, 18:20

Orbán Viktor szerint még nem döntöttek arról, hogy elindítja-e egyéniben a Fidesz Molnár Oszkárt, a cigányokra vonatkozó mondatai miatt többször támadott fideszes polgármestert. Kövér László választmányi elnök szerint Molnár mondatai felmerülhetnek azon a találkozón is, ahol a párt vezetése meghallgatja a képviselőjelölteket.

Kövér maradt a Fidesz választmányi elnöke

Itthon2009.07.11, 15:00

Kövér László maradt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke.

Több képviselő tanúskodott az UD-ügyben

Itthon2009.02.06, 07:02

Több országgyűlési képviselőt is tanúként hallgattak ki az UD Zrt. utáni nyomozás során lehallgatott beszélgetések nyilvánosságra kerülése miatt - írja a Magyar Nemzet. Kihallgatták az SZDSZ-es Gulyás Józsefet, valamint korábban a fideszes Demeter Ervint és Kövér Lászlót.

Kövér szerint az MSZP kreálta a Jobbikot

Itthon2009.01.16, 06:47

Ha nincs elég jobboldali párt, a szocialisták csinálnak egy újabbat - mondta egy makói fórumon Kövér László, a fidesz választmányának elnöke. Kövér szerint az MSZP már több pártot is felhasznált a Fidesz gyengítésére, jelenleg a Jobbikot használja erre a célra. A Jobbik elnöke felháborítónak nevezte Kövér kijelentését.

353. Kövér László - Wageningen, Hollandia

iWiW-vel a világ körül2009.01.05, 12:58

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Kövér László jelentkezik Wageningenből.

Lendvai, Kövér és az SZDSZ a büdzsé elfogadásáról

Itthon2008.11.22, 17:02

Szombaton ülésezett az MSZP választmánya, és az SZDSZ vezetősége is egyre pozitívabb hangon beszél a költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó törvényjavaslatokról. Kövér László pedig Békéscsabán elemezte a jövő évi költségvetés megszavazásának esélyeit, és a fideszes politikus szerint egyre nagyobb az esély a büdzsé megszavazására.

Kövér szerint bolsevik trükk a megfigyelési ügy

Itthon2008.10.15, 23:04

A kormányoldal azzal vádolja az ellenzéket, amit ő tett, vagy készült megtenni: mondta egy kecskeméti rendezvényen Kövér László. A volt titokminiszter szerint a Fidesz nem gyűjtött titkos információkat az MSZP-ről, és nem fogadott el támogatást Csányi Sándortól sem. Gyurcsányt olyan kapitányhoz hasonlította, aki a viharban a legénységtől kérdezi, mit tegyen.

Titokzatos polipot lát az adatgyűjtés mögött Szilvásy

Itthon2008.09.23, 23:37

Polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat állhatott a két hete kirobbant adatgyűjtési ügy mögött és a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal is - állította Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Demeter Ervin kedden elismerte, hogy ő és Kövér László fideszes politikus rendszeresen beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével. Szilvásy egy esti tévéműsorban azt mondta, a tízes nagyságrendet is elérheti azok száma, akikről adatot gyűjtöttek. Az SZDSZ vizsgálóbizottságot állítana fel az ügyben.

Kitart a kormány 2010-ig Kövér szerint

Itthon2008.06.20, 22:05

Kövér László a jelenlegi körülmények között azt látja valószínűbbnek, hogy a szocialista kormány kitart a ciklus végéig. A Fidesz választmányi elnöke erről egy pápai rendezvényen beszélt péntek este. Az ellenzéki politikus szerint az SZDSZ-es képviselők a tiszteletdíjuk miatt akarják kihúzni még két évig, az MSZP-t pedig olyan ellenfélnek nevezte, amellyel megállapodni nem lehet, csak az erő pozíciójából tárgyalni.

Támogatja a Fidesz a sztrájkolókat

Itthon2007.11.18, 16:04

A Fidesz támogatja azokat a szervezeteket, amelyek szerdára sztrájkot szerveznek - jelentette be Kövér László, a párt választmányának elnöke. Az MSZP szerint kiderült, hogy szerdán a Fidesz akarja megbénítani az országot.

Magyar Hírlap: kockázatos az új NBH-főigazgató

Itthon2007.11.06, 09:21

Hajdani KGB-s kapcsolatai miatt kockázatosnak tartják a Magyar Hírlap által név nélkül megszólaltatott szakértők, hogy a kormány Laborc Sándort kívánja kinevezni a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. A dandártábornokot korábban Kövér László is támadta, mert a volt titokminiszter szerint Laborcot nyomós okkal küldték el 2000-ben a hírszerzéstől.

Riadt anyukás videóval köszön vissza a 2002-es kampány

Itthon2007.10.11, 17:10

Felbukkant egy tévés hirdetés az interneten, amelyet az MSZP készített még a 2002-es parlamenti választási kampányban Kövér László elhíresült köteles beszédére reagálva. A filmen egy kislány olvassa fel a szöveget, miközben édesanyja szörnyülködik. A nagyobb tévék formai és tartalmi okokra hivatkozva akkor nem sugározták a videókat.

Kövér: Gyurcsányék húzzanak el!

Itthon2007.10.06, 16:47

Húzzanak el az uniós pénzek és a nem uniós pénzek közeléből, húzzanak el az ország éléről Gyurcsány Ferenc és tettestársai - jelentette ki szombaton Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. A politikus - utalva a miniszterelnök által meghirdetett hét pontos javaslatcsomagra - azt mondta, mindössze ez az egy dolog kellene a közélet tisztasásának megteremtéséhez. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint Kövér megfeledkezik arról, hogy a 13 aradi vértanú kivégzésének évfordulója a megemlékezésre, a főhajtásra jó, a politikai sárdobálásra semmiképpen sem.

Kövér politikai tisztogatást gyanít a rendőrségnél

Itthon2007.05.23, 12:17

Politikai tisztogatást gyanít a Fidesz a rendőrség átalakítása körül Kövér László, aki szerint az eddigi vezetők is lojálisak voltak a kormányhoz, de a botrányok alkalmat adnak arra, hogy Gyurcsány Ferenchez lojális embereket keressenek a rendőrség élére.

Tét nélkül választják a Fidesz-alelnököket

Itthon2007.05.20, 08:54

Az alelnöki posztokért sem lesz verseny a Fidesz kongresszusának második napján, miután Schmitt Pál bejelentette, más elfoglaltságai miatt nem kíván indulni. A kongresszus szombati nyitásakor Kövér László egy gigantikus lakásmaffiához hasonlította a kormányt, Navracsics Tibor pedig arról beszélt, hogy a Fidesznek "mindenki köztársaságát" kell megvalósítania.

Kövér a hevesi történetről kérdezi az MSZP-t

Itthon2007.03.08, 17:54

A kiugrott fideszes képviselő segítségével Heves megyében megválasztott szocialista közgyűlési elnökről kérdezi Kövér László fideszes politikus az MSZP Országos Választmányának elnökét. Kövér kíváncsi, hogy a nagyobb kormánypárt elfogadhatónak tartja-e, ami történt. Simon Gábor szerint Kövér Lászlónak a Fidesz képviselőinek kellett volna címeznie a levelét, az MSZP Heves megyei szervezete semmiféle megállapodást nem szegett meg.

A Fideszt gyanítja a zavargás mögött a kormány

Itthon2006.10.31, 20:45

Fideszes politikusokkal állhattak kapcsolatban az október 23-i zavargások szervezői - állította három parlamenti bizottság együttes ülésén Szilvásy György kancelláriaminiszter. Kövér László fideszes képviselő szerint Szilvásy csak annyit bizonyított be, hogy "bizonyos emberek, akiket ráadásul nem vádolnak bűncselekmények elkövetésével, beszéltek más emberekkel, köztük a Fidesz képviselőivel is". Szerinte figyelemelterelésről van szó a kormányzat részéről.

Összeveszett a rendőrfőnökökkel az ellenzék

Itthon2006.10.25, 17:36

Egymás után vonultak ki a kormánypárti politikusok és a rendőri vezetők arról a bizottsági ülésről a parlamentben, amelyre a meghívókat az ellenzék kedd este küldte ki. Bene László országos főkapitány személyeskedő vitába keveredett az ellenzéki politikusokkal. A Fidesz és a KDNP a köztársasági elnöktől és az Európai Parlamenttől vár segítséget. A fideszes Kövér László szerint Magyarország Lukasenko diktatúrájával versenyez.

A Fidesz szerint manipulál a titkosszolgálat

Itthon2006.10.11, 15:55

Politikai manipulációra használták fel a Nemzetbiztonsági Hivatalt több esetben is - állítja a Fidesz. Két volt titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin és Kövér László szerint a kormány a titkosszolgálatok segítségével érte el, hogy elmaradjon az ellenzéki párt szeptember 23-ra tervezett nagygyűlése. Emellett az NBH hétvégén kiadott közleményével is - ebben arra figyelmeztetnek, hogy a békés tüntetések résztvevői jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak - a kormánynak segített. Az NBH szerint politikamentesen végzik dolgukat.

Kövér szerint nekik már nincs hova hátrálniuk

Itthon2006.10.09, 21:16

"Kis bűnszövetkezetnek" nevezte a baloldali politikai elitet Kövér László, a Fidesz-tüntetéssorozat negyedik napjának vezérszónoka. A kormányzati politikusokat különleges lényeknek leíró politikus szerint bebizonyosodott, hogy bolsevik kutyából nem lett demokratikus szalonna. Most kevesebben voltak a téren, mint vasárnap. Kedden Semjén Zsolt, a KDNP elnöke beszél.

Összevissza beszélnek a robbantásos veszélyről

Itthon2006.09.21, 23:49

Mégis elhalasztja szombatra tervezett nagygyűlését a Fidesz - jelentette be Kövér László, a párt választmányi elnöke, aki a kormányt hibáztatta azért, amiért a rendezvény lefújására kényszerültek. A politikus állítása szerint kaptak tájékoztatást várható provokációról és készülő robbantásos merényletekről is. Két miniszter szerint azonban nem pont ilyesmiről volt szó.

Három hét múlva jelöl főpolgármestert a Fidesz

Archívum2006.05.27, 16:31

Június 17-én dönt majd a főpolgármester-jelölt személyéről a Fidesz. Kövér László választmányi elnök szerint akkor zárják le az önkormányzati választásokra való felkészülést is. A párt Tirts Tamás, a budapesti választmány ügyvezető alelnöke, fővárosi képviselő; Cselovszki Zoltán, a Fidesz Új Budapest Központjának vezetője; Fónagy János volt közlekedési miniszter és Tarlós István III. kerületi független polgármester közül választja majd ki a főpolgármesteri tisztért versenybe szálló jelöltjét.

Hamis az antikommunista Fidesz-közlemény is

Itthon2006.04.02, 19:06

Egy fideszes e-mail címről a hétvégén már a második fantomközleményt küldték el különböző sajtóorgánumoknak. A Fidesz tiltakozik, és provokációsorozatnak tartja az ügyet. A párt közleménye szerint először Pokorni Zoltán, majd Kövér László nevével éltek vissza ismeretlenek. A Fidesz mindkét esetben feljelentést tesz.

Kövérnek kérdései vannak a fenyegetésekről

Itthon2006.04.01, 12:22

Zárt ülést tartott pénteken a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol arról az értesülésről tárgyaltak, miszerint robbantások várhatók a hétvégi nagygyűléseken. A bizottság ellenzéki tartózkodás mellett elfogadta a rendvédelmi szervek tájékoztatását. A testület fideszes elnökének, Kövér Lászlónak kétségei vannak az állítólagos fenyegetésekről.

Kövér László

Itthon2006.03.01, 15:03

A Fidesz országos választmányának elnöke a párt egyik legmarkánsabb, a közvéleményt leginkább megosztó személyisége. Beszédeivel sokszor felháborította politikai ellenfeleit.

Év végére javult a politikusok megítélése

Itthon2006.01.02, 11:10

Az őszi mélypont után decemberre javult a politikusok megítélése - írja a Népszabadság a Szonda-Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatásból kiderül: a 24 tagú politikusi népszerűség-lista élén egész 2005-ben a köztársasági elnök állt, az utolsó két helyen pedig Áder János és Kövér László.

Örökre titok maradhat a Szatmári-ügy

Itthon2005.10.11, 18:05

Négy órán keresztül vitatkoztak a Szatmári-ügyként elhíresült kémtörténetről készült jelentésről a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén. A zárt ülés után sem Juhász Ferenc, a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének vezetője, sem Kövér László bizottsági elnök nem árult el részleteket az ügyről.

Kövér Gyurcsányt támadja az ügynöklisták miatt

Itthon2005.03.06, 11:57

Kövér László szerint az ügynöklistáknak a titkosszolgálatok működését is veszélyeztető napvilágra kerülése a miniszterelnök környékén keresendő központ forgatókönyve szerint zajlik. Nem kizárt azonban szerinte az sem, hogy ellenérdekű titkosszolgálatok, államok állhatnak az ügy mögött.

Másfél milliót fizethet Újhelyi Orbánéknak

Itthon2004.11.19, 15:56

Személyiségi jogi pert vesztett Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval és Szadai Károllyal szemben nem jogerősen Újhelyi István. A szocialista politikust személyenként 500 ezer, vagyis összesen másfél millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte a Csongrád Megyei Bíróság pénteken. Újhelyi közölte: fellebbez a döntés ellen.

Kinevezték a titkosszolgálatok új vezetőit

Itthon2004.07.26, 18:09

Medgyessy Péter miniszterelnök kinevezte a polgári titkosszolgálatok új vezetőit - tájékoztatott a kormányszóvivői iroda. A kormányfő az Információs Hivatal főigazgatójának dr. Zsohár István vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának dr. Galambos Lajos dandártábornokot nevezte ki. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár István kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak.  

Kövér László pert nyert Veér András ellen

Itthon2004.05.13, 16:40

Kövér László jogerősen pert nyert Veér András pszichiáter, volt MSZP-s képviselőjelölt ellen - közölte a Fidesz sajtóosztálya. A bíróság szerint Veér megalapozatlanul állította azt egy cikkben, hogy a fideszes politikus mentálisan beteg, és e betegség tünetei egyre súlyosbodnak.

Kövér László válogatást ad ki az MSZP

Itthon2004.04.26, 22:24

Kövér László Fidesz-választmányi elnök elmúlt tizennégy évben elhangzott kijelentéseiből ad ki ingyenes füzetet Best of Kövér címmel az MSZP - jelentette be Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes hétfőn.

A Hősök terén tüntet a Vér és Becsület

Itthon2004.02.13, 19:44

A várbéli Dísz tér helyett a Hősök terén kénytelen tüntetni a Vér és Becsület. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár közleményben hívta fel erre Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke figyelmét. Kövér ugyanis csütörtökön arra szólította fel a kormányt, hogy akadályozzák meg a neonácinak tartott egyesület várbéli tüntetését.

SZDSZ: betelt a pohár ügynökügyben

Itthon2004.02.11, 09:30

Utolsó cseppnek minősítette Mécs Imre azt, hogy az MSZP-s házelnök nem nevezte ki az SZDSZ jelöltjét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesévé. "Ez annyira felháborította az SZDSZ meghatározó köreit, hogy az ügynökkérdés újratárgyalását fogjuk kezdeményezni" - mondta a politikus, aki szerint az MSZP ezzel újból megszegte a D-209-es botrány után kötött megállapodást, amely a közszereplők múltjának átvilágítására és a közelmúlt megismerésére vonatkozott. A házelnöknek korábban Kövér László írt levelet, hogy ne nevezze ki az SZDSZ jelöltjét.

Pert nyert Orbán Juszttal szemben

Itthon2003.12.04, 12:11

Orbán Viktor jogerősen is megnyerte azt a pert, melyet Juszt László egy Népszavában tavaly megjelent cikke miatt indított. Juszt ebben azt írta, hogy a volt miniszterelnök tavaly október 23-i beszédében zsidózott. A bíróság arra kötelezte az újságírót, hogy elnézést kérő nyilatkozatot tegyen közzé a lapban. A cikk miatt Kövér László is pert indított, melyet első fokon már megnyert.

A Fidesz nem akar exfideszest az állambiztonsági levéltárba

Itthon2003.11.05, 18:07

Bár Kövér Lászlónak tetszik az a pályázat, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi posztjának a jelöltje készített, de elmondása szerint nem tud elvonatkozni a jelölt személyétől, akit az SZDSZ emberének tart, és jelenlegi pozíciójában az ellenzék kiiktatásáért tevékenykedik. A kifogásolt személy, Gyekiczki András korábban szoros kapcsolatban állt a Fidesz akkori vezetőivel, hiszen a rendszerváltás idején fideszes volt. Pályázatában a múlt feltárását ígéri a jelölt.

A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatta Bácskait

Itthon2003.09.09, 18:43

Bácskai János dandártábornoktól elsősorban arról érdeklődtünk, mi vezetett oda, hogy őt az elsők között gyanúsították meg a K & H Equities környéki "ügy-konglomerátumban" - tájékoztatott a nemzetbiztonsági bizottság keddi meghallgatásán történtekről Kövér László (Fidesz).

Felfüggeszthetik Veért Kövér kielemzése miatt

Itthon2003.07.18, 11:43

Egy Kövér Lászlóról írt cikke miatt fél évre felfüggesztené Veér András pszichiáter tagságát a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága. A testület első és másodfokon is a felfüggesztés mellett döntött, Veér azonban bírósághoz fordult, ezért a döntés nem jogerős. A pszichiáter jelenleg a kormányfő tanácsadójaként dolgozik, és vezeti a MeH-en belül felállt személyügyi kollégiumot.

Demeter Ervin került Simicskó helyére

Itthon2003.04.28, 20:24

A fideszes Demeter Ervint megválasztották a honvédelmi bizottság alelnökévé, amely tisztség Simicskó István két héttel ezelőtti lemondásával ürült meg. Hogy a Fidesz biztonságpolitikusa ne kerüljön ki a testületből, Kövér László megvált a honvédelmi bizottsági tagságától, helyére pedig Simicskót jelölték, amit az országgyűlés meg is szavazott.

Rogán Antal: Bárki jelentkezhet konzulensnek az informatikai bizottsághoz

Vendégszoba2003.04.15, 18:44

A kormányfő iránti lojalitásáról és fiatal kora ellenére kemény nyilatkozatairól ismertté vált Rogán Antal, az informatikai bizottság elnöke, Kövér László kabinetfőnöke válaszolt szerdán az [origo] olvasóinak kérdéseire. Rogán Antalhoz a legtöbb kérdés a kormány informatikai politikájával kapcsolatban érkezett, de kiderült az is, hogy a fiatal politikusnak nincs még gyermeke, lakása sincs, viszont Audi A4-essel jár.

Kövér: A Nagy Testvér meglop téged

Itthon2003.02.17, 16:49

Az adóhivatal adatmentésével kapcsolatban interpellált Kövér László (Fidesz) a miniszterelnökhöz. Miért másolták le és emelték ki több millió magyar állampolgár és több százezer gazdasági vállalkozás teljes adatállományát az informatikai rendszer ellenőrzése alól? - kérdezi Kövér Medgyessy Pétertől. A pénzügyminiszter szerint azért történt mindez, hogy ellenőrizhető legyen, hogy az előző elnökök idején mi történt a hivatalban. Közben az MDF parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy miért gyűjtött az APEH adatokat az utazási irodáktól, valamint kinek állt érdekében az adóhatóság adatainak lemezre mentése.

Kövér az adóhivatal miatt interpellál Medgyessyhez

Itthon2003.02.15, 11:58

A Fidesz alelnöke azért interpellál a kormányfőhöz, mert elmondása szerint az APEH elnöke a pénzügyminiszter utasítására több millió adózó állampolgár és gazdasági vállalkozás adatait másoltatta ki az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből.

Orbán hajlik arra, hogy újra pártelnök legyen

Itthon2003.02.10, 08:23

"Hajlok arra, hogy elvállaljam a Fidesz elnöki tisztségét" - nyilatkozta szombaton a Népszabadságnak Orbán Viktor. A volt miniszterelnök ugyanakkor csak február 15-e után kívánja kimondani a "végső szót". A Fidesz országos választmánya a hét végén úgy döntött, hogy május 17-re hívja össze a párt tisztújító kongresszusát. A lap szerint a kongresszus után a szűk pártelnökségben Orbán Viktor mellett Kövér László, Áder János és Pokorni Zoltán kaphat szerepet.

Elvesztette Kövér az akasztásos beszéd perét

Itthon2003.02.05, 15:19

Jogerősen elutasította a bíróság Kövér László (Fidesz) keresetét az MSZP-s Tóth Károllyal szemben, aki felhívta a nyilvánosság figyelmét Kövér "akasztásos" beszédére a tavaszi választások előtt. A Fidesz alelnöke a személyiségi jogainak megsértése miatt perelt, ám az ítélet szerint az alperes hitelesen idézte a beszédet..

Bíróságon magyarázzák Kövér akasztásos beszédét

Itthon2003.01.29, 17:50

Február 5-én hirdetnek ítéletet abban a perben, amelyet a fideszes Kövér László indított Tóth Károly MSZP-s képviselő ellen személyiségi jogainak megsértése miatt. Kövér László vidéki választási fórumokon tartott "akasztásos" beszédeiről ugyanis Tóth Károly tájékoztatta a sajtót.

Orbán, Áder és Kövér új pártot csinál a Fideszből

Itthon2003.01.14, 22:15

A Fidesz kétnapos kihelyezett elnökségi ülése után Orbán Viktor kijelentette, hogy 2003. december végéig a Fidesznek intellektuális, szerkezeti és személyi változásokon is keresztül kell mennie. Teljesen nyitottá kell válnia ahhoz, hogy az EU-ban egy erős néppártként tudja képviselni Magyarországot. A párt átalakítását Orbán Viktor, Áder János és Kövér László készíti elő. Orbán arról még nem döntött, hogy indul-e elnökjelöltként a következő, májusi pártkongresszuson. Egyelőre arról sem döntöttek, mi lesz az új, a Fidesz alapjain létrejövő párt neve.

Dávid, Medgyessy, Mádl, Bárándy május óta az élen

Itthon2002.10.28, 09:02

A Szonda Ipsos felméréseiből az derül ki, hogy a kormányváltás óta ugyanaz a négy politikus - Dávid Ibolya, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc és Bárándy Péter - áll a népszerűségi lista első helyein, igaz, váltogatják egymást. A lista végén szinte mindig Kövér László (Fidesz), Thürmer Gyula (Munkáspárt) és Csurka István (MIÉP) áll.

Napirendi vita miatt hiúsult meg a meghallgatás

Itthon2002.09.23, 15:06

Ismét elmaradt a meghallgatás a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, amelyet a testület fideszes elnöke, Kövér László kezdeményezett Szalay Gábor SZDSZ-es államtitkár eltűnt kartonjával kapcsolatban. Ezúttal azért maradt el, mert az ellenzék és a kormánypártok nem tudtak megegyezni a napirendben.

Kövért nem hívta meg az MDF

Itthon2002.09.23, 20:32

Az önkormányzati választások tétje az, hogy a megfelelő embereket a megfelelő helyekre sikerüljön megválasztani, s ezáltal egyensúly jöjjön létre Magyarország politikai térképén - erről Kövér László beszélt hétfőn Somogyváron újságíróknak, a település jelenlegi polgármesterét, a Fidesz polgármesterjelöltjét ajánló fórum előtt.

Fidesz-kampány országszerte

Itthon2002.09.16, 23:24

A Fidesz minden erőt latba vetve igyekszik minél több voksolót megnyerni a közelgő önkormányzati választásokra. A párt legprominensebbjei különböző startégiát követve korteskednek országszerte. Kövér László a kormány bírálatára építette fel választási buzdítását, ismételten bírálta a szerinte csak a nagytőkét szolgáló gazdaságpolitikát. Ader János szerint a sárga lap lenne indokolt a Medgyessy-kormánynak, mivel beleült a Fidesz által előkészített jóba. Orbán Viktor általános összefogásra szólította fel szimpatizánsait.

Kövér négy évet ad a Medgyessy-kormánynak

Itthon2002.09.10, 00:02

Az önkormányzati választások tétje, hogy a polgári erőknek sikerül-e elérni a politikai inga visszalengését, s megtudják-e védeni azokat az értékeket, amelyeket támadás ér azok részéről, akik, ha "paraszthajszállal is, de megnyerték a tavaszi választásokat" - mondta Kövér László, hétfőn Dunaújvárosban.

Vizsgálat kezdődik Szalay eltűnt iratai miatt

Itthon2002.09.09, 12:29

Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár 1995-ben eltűnt irataival kapcsolatban tart meghallgatásokat hétfőn a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László, a testület fideszes elnöke javaslatára az ügyben meghallgatják az átvilágítóbírók soros elnökét, a Történeti Hivatal elnökét és Kuncze Gábor volt belügyminisztert is.

Mécsék a hibák ellenére nem adják fel

Itthon2002.09.09, 16:59

A Mécs-bizottság eddigi működése során olyan nevek is nyilvánosságra kerültek, akikről utóbb kiderült, hogy nem érintettek. Két érintettet - Járai Zsigmondot és Szalay Gábort -, akik maguk ismerték be az együttműködést, viszont továbbra sem vett fel listájára a bizottság. Mécsék ennek ellenére nem változtatnak módszerükön, és továbbra is hisznek abban, hogy eredményes munkát végeznek.

Kövér perel a "köteles" idézet miatt

Itthon2002.09.06, 21:06

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, a párt alelnöke személyhez fűződő jogait ért sérelem miatt még júniusban beperelte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselőt a Békéscsabai Városi Bíróságon. Kövér a szerinte rosszul használt "köteles" idézet miatt terelte az ügyet jogi útra.

Kövér szerint van még két baloldali érintett

Itthon2002.08.30, 16:40

Szocialista és szabad demokrata kormánytag érintettségéről tud bizonyosan Kövér László fideszes politikus, aki azonban neveket nem árult el sajtótájékoztatóján. Demeter Ervin volt titokminiszter egy SZDSZ-es politikus érintettségéről tud. Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az Országgyűlés elnökétől várja, hogy tegyen lépéseket az ellenzék által alkotmányellenesnek tartott Mécs-bizottság működése ellen. A bizottságot Mécs Imre és Tóth Károly politikai ámokfutásának tartja. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint Kövér hazudik. Mécs Imre pedig Kövér stílusát kifogásolja, ezért nem reagál az általa elmondottakra.

Pokorni Zoltán (1962, Budapest) - Fidesz

Itthon2002.07.03, 13:18

Budapest XII. kerületének képviselője 2001 áprilisa óta a Fidesz elnöke. 1998-tól 2001 szeptemberéig oktatási miniszter volt. Amióta belépett 1993-ban a Fideszbe, mindig a párt meghatározó, sokat szereplő vezetői közé tartozott, bár továbbra is Orbán Viktor és Kövér László a párt legtekintélyesebb tagjai.

Kövérnek fizetnie kell a megélhetési romáért

Itthon2002.06.17, 12:49

Az elsőfokú ítélet szerint 250 ezer forint kártérítést kell fizetnie Kövér Lászlónak, mert "megélhetési romának" nevezte Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét. A Fidesz országos választmányának elnöke még a kampány idején sértette meg a polgárjogi aktivistát.

Százmillióba kerül a Medgyessy-ház védelme

Itthon2002.05.28, 14:00

Százmillió forintot engedélyezett a nemzetbiztonsági bizottság az új kormányfő otthonának biztonságossá tételére. A bizottság ellenzéki tagjai az előterjesztés ellen szavaztak. Kövér László, a bizottság fideszes elnöke szerint luxusberuházásról van szó, és olcsóbb lett volna, ha a Béla király úti rezidenciára költözik az új miniszterelnök. Tóth Károly, a bizottság szocialista alelnöke elmondta: az előterjesztést még Pintér Sándor nyújtotta be, és a beruházások nem a ház részei lesznek, hanem a kormányőrség tulajdonában maradnak.

Százmillióba kerül a Medgyessy-ház védelme

Itthon2002.05.27, 20:08

Százmillió forintot engedélyezett a nemzetbiztonsági bizottság az új kormányfő otthonának biztonságossá tételére. A bizottság ellenzéki tagjai az előterjesztés ellen szavaztak. Kövér László, a bizottság fideszes elnöke szerint luxusberuházásról van szó, és olcsóbb lett volna, ha a Béla király úti rezidenciára költözik az új miniszterelnök. Tóth Károly, a bizottság szocialista alelnöke elmondta: az előterjesztést még Pintér Sándor nyújtotta be, és a beruházások nem a ház részei lesznek, hanem a kormányőrség tulajdonában maradnak.

A Fidesz lehet az első ismétlő a rendszerváltás után

Itthon2002.01.04, 15:21

A Fidesz a KISZ alternatívájaként indult, 1998-ra a legnagyobb kormánypárttá vált. A szervezetet 1988. március 30-án alapította 37 egyetemista és főiskolás: a mai Fideszből az alapítók - vagy ahogy ők nevezik: ősemberek - közül ott volt többek között Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Varga Mihály, Szájer József. A Fidesz alapítóinak többsége az ELTE jogász hallgatója volt. Orbánék a Bibó István Szakkollégiumban - amelynek igazgatója volt Stumpf István és nevelő tanára Kövér László - akkor már évek óta politikai önképzőkört szerveztek.

Stumpf lesz a miniszterelnök-helyettes

Itthon2001.11.21, 08:09

Másfél évig kormányfő-helyettes nélkül volt az ország, miután Kövér László kivált a kormányból. A napokban Stumpf István kancelláriaminisztert nevezik ki a posztra.

A Fidesz szerint az MSZP támadást indított a kis- és középvállalkozók ellen

Itthon2001.08.10, 13:46

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy nyilatkozatában közölte, hogy nincs szükség a kis- és középvállalkozók kiemelt állami támogatására a nemzeti tőke megerősítése érdekében. Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke felháborodását fejezte ki. Közölte: pártja a jövőben is támogatni fogja a kis- és középvállalkozókat.

Előző
Következő