Kossuth tér
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- Kossuth Lajos tér
- Budapest
- rendőrség
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pintér: Fejezzük be a napot - rendvédelmi tüntetés percről percre
Füstbombákkal borították ködbe a belvárost, kereplőkkel és dobokkal vonultak fel, és a Parlament parkolóját is elfoglalták a rendvédelmi dolgozók. A Kossuth téren Pintér Sándor belügyminiszter is beszédet mondott, és a "nap" befejezésére szólította fel a résztvevőket. A demonstráció pénteken egész nap tart Budapest belvárosában, a megszorítások ellen tiltakozók csak az éjféli fáklyás felvonulás után mennek haza. Kövesse a tüntetést percről percre!
"Nagyjából belenéztem" - vélemények az alaptörvényről a Parlament tövében
Miközben a Parlamentben az új alaptörvény zárószavazására készültek, az [origo] a Parlament tövében kérdezgette az arra járókat arról, hogy mit gondolnak az alkotmányról, amely minden állampolgár életére hatással lehet, például előírja azt is, hogy a nagykorú gyerekek kötelesek gondoskodni szüleikről.
"Megviselte a hirtelen semmittevés" - Mi jön a korai nyugdíjazás után?
Egész héten tüntetnek a rendvédelmi szervek dolgozói a kormány terve ellen, amely szerint megszüntetik az egyenruhások korai nyugdíjba vonulásának lehetőségét. De mihez kezdenek egyáltalán azok, akik 40-50 évesen elmennek nyugdíjba? A Kossuth téri demonstrációsorozaton érdeklődtünk.
"Halálpályamodell" ellen tüntettek a rendvédelmisek
Egyelőre szerény érdeklődés mellett, de elkezdődött az a tüntetéssorozat, amelyen a héten több rendvédelmi érdekszervezet, köztük a tűzoltók, börtönőrök, vámosok demonstrálnak. Hétfőn a rendőrök követeltek életpályamodellt "halálpályamodell" helyett. A tüntetők szerint nem méltányos, hogy szigorodik a korkedvezményes nyugdíjazás, miközben a politikusoké megmarad.
Egymást érik a kormányellenes tüntetések a héten
Tüntetések lesznek a kormány vagy a parlamenti többség több intézkedése ellen is a héten. Hétfőtől péntekig az új nyugdíjazási tervek ellen váltásban tiltakoznak a Parlament előtt a rendvédelmi dolgozók, a hétvégén utcára vonul több politikai szervezet és a médiatörvény ellen alakult csoport is demonstrációt szervez.
A fővárosi KDNP is elvinné Károlyi szobrát a Kossuth térről
A Memento Parkba szállíttatná Károlyi Mihály szobrát a KDNP budapesti választmánya. Korábban már a Jobbik is kezdeményezte, hogy a szobrot távolítsák el a Kossuth térről.
Öt városban tüntettek a sajtószabadságért
Több ezren tüntettek a sajtószabadságért Budapesten, a Kossuth téren. A Facebookon már másodszor szervezett demonstrációkat megtartották Szegeden, Pécsen, Debrecenben és Gyulán is.
- címkék:
- Kossuth tér
- tüntetés
- médiatörvény
- Címkefelhő »
Beszigszalagozott szájjal tüntettek a médiatörvény ellen
Összetűzések és látványos rendőri jelenlét nélkül ért véget a sajtószabadságért zajló tüntetés a Kossuth téren. Tudósítónk szerint több ezren vettek részt az eseményen, többen szigetelőszalaggal beragasztott szájjal jelentek meg. A demonstrációt a Facebook közösségi portálon szervezték, a tüntetők pedig az új médiatörvény módosítását és a Médiahatóság politikai függetlenségét követelték.
Indokolatlan volt a Kossuth tér 2006-os kordonjának fenntartása
Az ORFK nem tudta a bíróságon bizonyítani, hogy indokolt volt a Kossuth tér lezárása a 2006-os zavargások vége után, novemberben. A kordonok felállítását Gergényi Péter akkori budapesti főkapitány rendelte el, a Helsinki Bizottság viszont bíróságon támadta meg a lezárást, amelynek hatályát novemberben meghosszabbították.
Negyedszer a Kossuth téren - Orbán-beszédek képekben
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután tartotta meg ünnepi beszédét a Kossuth téren. Ez alkalomból összegyűjtöttük Orbán három, szimbolikus jelentőségű Kossuth téri beszédét első miniszterelnöki ciklusa óta. A képösszeállításért kattintson valamelyik fotóra!
Ismét megnyitották a Kossuth teret
- címkék:
- Kossuth tér
- közlekedés
- Címkefelhő »
A második Orbán-kormány eskütétele és a Fidesz-nagygyűlés képekben
Kövér László levágatta a haját és a medzsugorjei főpap is eljött a kormány eskütételére. A tömeg tűző napon gyülekezett a Fidesz-nagygyűlésre és borult időben indult haza bő egy óra után. Egy újabb mozgalmas parlamenti nap fotói!
A Kossuth térre hívja Orbán a híveit "az új kezdet napjára"
Szombaton, a miniszterelnöki eskü után a Parlament elé várja híveit a Fidesz. A gyűlésen Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Kósa Lajos fog beszédet mondani.
Bombariadó van a Kossuth téri metrómegállóban
Bombariadó van a Kossuth téri metróállomáson. Egy névtelen telefonáló szerint hétfőn délelőtt fog robbanni az állomás, a tűzszerészek viszont nem találták robbanószerkezet nyomát.
- címkék:
- Kossuth tér
- bombariadó
- BKV
- Címkefelhő »
Fokozott rendőri ellenőrzések lesznek a Kossuth térnél
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulójára 16 szervezet hirdetett nagygyűlést a Kossuth térhez szombat délután. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a környéken, a BRFK közleménye szerint ellentétes nézeteket valló csoportok megjelenése várható.
Delegáció miatt zárták le a Kossuth teret
Külföldi delegáció érkezése miatt zárták le kedd reggel a budapesti Kossuth tér környékét - közölte a rendőrség az [origo]-val. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedd reggel a parlamentben kérte számon a kormányon, hogy miért zárták le az október 6-i nemzeti gyásznapon az Országház környékét.
- címkék:
- Kossuth tér
- közlekedés
- BRFK
- Címkefelhő »
Fővárosi Bíróság: Jogosan oszlattak 2006 októberében
Jogszerűek voltak a budapesti rendőri oszlatások az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, nem sokkal az őszödi beszéd kiszivárgását követően - mondta ki kedden a Fővárosi Bíróság. Az indoklás szerint a tüntetések elvesztették békés jellegüket.
Elvontatták egy tüntető autóját a Kossuth térről
Elvontatták egy férfi autóját a Kossuth térről, aki a benzinár emelése ellen akart tüntetni. A rendőrség megtiltotta a demonstrációt, a férfi és társai mégis a térre tolták a kocsit, mondván, kifogyott belőle a benzin.
- címkék:
- Kossuth tér
- tüntetés
- üzemanyagár
- Címkefelhő »
Étkezési jegyekért tüntettek a katonák a Kossuth téren
Több száz katona tüntetett a Kossuth téren hétfő délután az őket érő megszorítások miatt. A Honvédszakszervezet a cafeteria-juttatások, valamint egyéb "költségkímélő elemek", így például a lakhatási támogatás megadóztatása ellen emelte fel a szavát.
Bevitték a rendőrök az EU-zászlót égető tüntetőt
EU-zászlót égetett egy kisebb csoport a Kossuth tér közelében vasárnap este, az európai parlamenti választások után nem sokkal. Az egyik zászlóégetőt, a Kossuth téri tüntetésekről ismert csoport vezetőjét a rendőrség garázdaság gyanúja miatt őrizetbe vette.
Ombudsman: embertelenül járt el a rendőrség március 15-én
Szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával az, amikor idén március 15-én a rendőrség levetkőztette az előállítottakat Budapesten, a Kossuth téri tüntetésen - írja Szabó Máté ombudsman közleményében. Az intézkedés az ombudsman szerint inkább egyfajta megelőlegezett büntetés volt, semmint az eljárás sikerét biztosítani hivatott kényszerítő eszköz.
Elnapolták Gergényi perét
Szeptemberben zárt tárgyalással folytatódik a Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány ellen indult pótmagánvádas büntetőper. A per a Kossuth tér 2006-os lezárása miatt indult. A hétfői tárgyalást a pótmagánvádló távolléte miatt napolták el.
Tárgyalásokat követeltek a Kossuth téren tüntető szakszervezetek
Több ezren gyűltek össze szombaton a Kossuth téren, a szakszervezetek tüntetésén a válságkezelő intézkedések ellen. A szakszervezetek vezetői petíciót nyújtották át politikusoknak a Parlament bejáratánál. A helyszínen sok volt a civil ruhás rendőr, a környező utcákat lezárták.
Szaladgáló libák és könnygáz - véget ért a tüntetés
Könnygázzal oszlatta fel a rendőrség a Kossuth téri tüntetést, miután a demonstrálók egy része kibontotta az Országház köré vont kordont. Tizenkét embert előállítottak. Tizenöt rendőr és tíz civil sérült meg, tíz embert kellett kórházba szállítani, a tüntetők egy csoportja a BRFK szerint egy mentőautót is megtámadott. Nyolc óra után már csak mintegy háromszáz ember gyülekezett a Vértanúk terén, majd őket is feloszlatta a rendőrség.
A kormányváltás várható napjára lezárják az egész Kossuth teret
A Kossuth tér előtti zöldterületet is fémkordonnal keríti el a rendőrség április 14-én és 15-én, amikor várhatóan szavazás lesz az Országgyűlésben a Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt leváltó indítványról. A Köztársasági Őrezred parancsnoka egy hónappal meghosszabbította a lezárást Gyurcsány budai rezidenciájának környékén.
Lezárja a rendőrség a Kossuth tér egy részét
Fémkordonnal biztonsági zónát különít el a rendőrség a Kossuth téren, az Országház körül. A területlezárás június 30-ig érvényben maradhat a Köztársasági Őrezred parancsnokának szerdai rendelete szerint. A lezárást az esetleges rendzavarások megelőzésével indokolták.
Hazamentek a tüntetők a Kossuth térről
Spontán tüntetés kezdődött hétfő délután a Parlament előtt a Kossuth téren. A kormányellenes demonstrálók azért vonultak fel, mert délután az Országgyűlés saját feloszlatásáról is szavazott. A rendőrség a Parlament köré rohamtempóban kordont épített, de mire a kordon felépült, a tüntetők többsége haza is ment.
- címkék:
- Kossuth tér
- pártpolitika
- tüntetés
- Címkefelhő »
Korlátozások lesznek a Kossuth téren a gyásznapon
Egész nap tilos megállni a Kossuth téren és több környéki utcában az október 6-i állami ünnepségek rendőrségi biztosítása miatt. A nemzeti gyásznapon Hiller István oktatási miniszter mond beszédet.
MN: 6 milliárd a Kossuth téri mélygarázsra közbeszerzés nélkül
Hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül a Kossuth téri mélygarázs építője. A parlament szakbizottsága ugyanis nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a tendereztetés kötelezettsége alól - írja a Magyar Nemzet.
V4 Summerfest Debrecenben
56-os Vértanúk Napja
Festékkel öntötték le az 56-os emlékművet
Leöntötték vörös festékkel az 1956-os Kossuth téri sortűz áldozatainak emléket állító jelképes sírt. A szerdára virradóra történt rongálás miatt nyomoz a rendőrség.
Elbontották a kordont a Kossuth téren
Hétfő reggelre elbontották a Kossuth téri kordont. Nem történt rendkívüli esemény a vasárnap estére bejelentett demonstrációkon - közölte a rendőrség. Összesen nyolc embert állítottak elő.
Kicsit sípol, kicsit skandál a hivatásos tüntető
Bár a rendőrök nagy erőkkel készültek a népszavazást kísérő tüntetésekre, igazán nem volt szükség a kordonokra. Maguk a tüntetők is úgy gondolták, hogy túl kevesen vannak. Egyedül egy Szabadság téri igazoltatás váltott ki hevesebb indulatokat.
Újra lezárják a Kossuth tér nagy részét
A parlament nyitóülésének és a népszavazásnak a közeledtével ismét lezárják a Kossuth tér jelentős részét. A Köztársasági Őrezred részben azzal indokolta a hétfőtől érvényben lévő intézkedést, hogy tavaly szeptemberben egy demonstráción inzultusok érték a képviselőket, most pedig újabb tüntetéseket jelentettek be a térre.
Egy órán át tartott a szerdai makacskodás
Pár száz tüntető vette be magát a Kossuth térre a szakszervezetek szerda esti békés demonstrációja után. A rendőrök határozottak voltak, hamar végigkergették őket a belvároson. A nyomulás az Oktogonnál ért véget, ahol nyoma veszett a tüntetőknek. A rendőrök megszállták a belvárost, és a biztonság kedvéért pár újságírót igazoltattak.
Óriás transzparens fogadta a képviselőket
Az egészségbiztosítási reformról szóló parlamenti vitára érkező képviselőket óriási tiltakozó transzparens fogadta a Kossuth téren, kedden reggel. A demonstrálók nem szeretnék, ha üzleti alapra helyeznék az egészségügyet.
Bekiabálók zavartak meg egy 56-os megemlékezést
Közbekiabálásokkal megzavarták a 56-os Pesti Srác Alapítvány rendezvényét vasárnap a Kossuth téren árpádsávos és nemzeti színű zászlót lobogtató tüntetők. A demonstrálóknak az nem tetszett, hogy az egyik szónok ismeretleneknek nevezte azokat, akik 1956. október 25-én a Kossuth téren a tömegbe lőttek.
Kiegyeztek a tüntetők a rendőrökkel
Erőszak nélkül csengett le az őszödi beszéd kiszivárgásának első évfordulójára rendezett gyűlés a Kossuth téren. A pár ezres tömegnek kiosztották a szervezők által vázolt Y-tervet, ami blokádokkal kényszerítené lemondásra a kormányt, de a terv a gyakorlatban nem vált be. A Parlament körüli biztonsági zónát kibővítik az incidensek miatt. A tüntetők kedden petíciót adnak át a budapesti rendőrfőkapitánynak és arra készülnek, hogy követeléseiket felolvassák az MTV-ben.
"Az emberek kivetkőztek magukból"
Kialvatlanság, folyamatos fáradtság, hosszú gyaloglások a leállított kettes villamos sínein, és a félelem, hogy valamit ellopnak vagy megrongálnak - így emlékeznek a Kossuth téren lakók és dolgozók a csaknem egy éve kezdődött tüntetéshullámra. A megmozdulások epicentrumában ismét tüntetés készül, a környékbeliek azonban nem lelkesednek.
Ötletek tüntetés helyett
Hétfőn lesz a miniszterelnök őszödi beszédének egyéves évfordulója, úgyhogy nem lenne meglepő, ha újból elfoglalnák a főváros emblematikus köztereit a kormányellenes tüntetők. Semmi kedve ehhez? Az [origo] összegyűjtött néhány budapesti programot arra az esetre, ha nem érdeklik a tüntetések, és a következő napokban messze el szeretné kerülni a Kossuth teret és a Hősök terét.
Örömkoncert ötödszörre
Virágba borul Debrecen
Zenél a gyep a Kossuth téren
Tévézz nagyban!
Menjünk smárolni!
Húszezer gyerek játszott a Kossuth téren
Sok ezer gyerek szórakozott a hétvégén a budapesti Kossuth téren megrendezett gyereknapon. A programok nekik szóltak, de a Miniszterelnöki Hivatal szerint a felnőttek és az arra járó külföldi turisták is jól érezték magukat.
Mobilvécéket ad Rogán a Kossuth térieknek
A belvárosi önkormányzat négy mobilvécével készül arra, hogy keddtől egy héten keresztül minden délután tüntet majd egy kormányellenes csoport a Kossuth téren. A tüntetést bejelentő szervezet ügyvivője elhatárolódik a szélsőségesektől.
Napi demonstrációra készülnek a Kossuth tériek
Bejelentették tervezett napi demonstrációjukat a Kossuth tériek a rendőrségen. Azt tervezik, hogy a kordon megszüntetése után minden délután demonstrációt tartanak, de a Parlament előtti füves területet nem veszik igénybe. A rendőrség még nem döntött a rendezvény tudomásul vételéről.
Véget ért a tüntetés az örökmécsesnél
Rendőri intézkedés nélkül zajlott le a Batthyány-örökmécsesnél tartott kormányellenes demonstráció, a kevesebb mint száz tüntető hazaindult. Az örökmécsesnél a Kossuth téri kordon felhúzása óta a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tart demonstrációkat.
Egymásba botlanak majd az ünneplők
Egymást keresztezhetik a különböző érzelmű ünneplők március 15-én a fővárosban, de a rendőrség azt ígéri, ügyel a forgalomra. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint a rendőrök inkább lakásból figyelnek majd, és igazából úgyis ma dől el, hogy lesz-e zavargás vagy sem. A félig kiürülő főváros a betörőknek kedvezhet, de a hatóságnak állítólag lesz kapacitása ennek kezelésére is.
Helikopterekkel készül a rendőrség 15-ére
Kétszer annyi rendezvényt jelentettek be március 15-ére, mint az elmúlt években - közölte a rendőrség. A fővárosi rendezvények helyszínét bekamerázzák, a levegőben pedig folyamatosan cirkálnak majd a rendőrség helikopterei. A Kossuth térnek csak kis részére mehetnek majd civilek, oda is csak rendőrségi és tűzszerészeti átvizsgálás után.
Állítólag kordonbontástól tartanak a Kossuth téren
A szokásosnál több rendőr teljesít szolgálatot a Kossuth téren, a villamost is járőrautók kísérik. Az intézkedés oka állítólag az, hogy megjelent egy felhívás, miszerint villamosokkal és teherautókkal bontanák meg a Kossuth téri kordont. A rendőrség szerint nincs konkrét oka az intézkedéseknek.
A legfőbb ügyésznél van a kordonbontó fideszesek ügye
A legfőbb ügyészhez fordult a kordonbontó fideszes képviselők mentelmi jogának felfüggesztése érdekében az eljáró bíró. A Fidesz szerint nem követtek el jogsértést, de állnak az eljárás elé.
A kormány most örül a kordonbontásnak
Bár korábban a kormány több tagja is a Kossuth téri kordon fönntartása mellett érvelt, az országos rendőrfőkapitány helyettesének döntése után a kormányszóvivő azt mondta, egyetértenek azzal, hogy március végén megszűnjön a tér lezárása.
Március végéig marad a Kossuth téri kordon
Március végén lebontja a rendőrség a Kossuth téri kordont. Ezt az után közölték, hogy az országos rendőrfőkapitány helyettese kérte a budapesti főkapitányt, vizsgálja felül a tér lezárásának indokait, és tűzzön ki határidőt a fémkerítés lebontására.
Találgatják a Fidesz szándékait az elemzők
Kockázatos lépésnek tartják a Fidesz lépését az MTI-nek nyilatkozó politológusok, egyelőre ugyanis nem lehet tudni, hogy ez miként hat majd a párt támogatottságára.
Csiki-csuki folyt a Kossuth téren
Szabályos csiki-csukit folytattak a rendőrök és a kormányellenes tüntetők a Kossuth téren. A tiltakozókat előbb kiszorították, majd visszaszivárgtak, mire újra kiszorították őket az egyenruhások. Szombaton este hatkor már ötödjére oszlattak. Este 9-kor a tüntetők vezetői arra kérték a demonstrálókat, hogy menjenek haza. Nem mindenki fogadott szót.
Kiszorították a maradék tüntetőt a térről
11 óra után a rendőrök felszólították a Kossuth téren összegyűlt tömeget, hogy távozzanak. A többség engedelmeskedett, de néhányan megdobálták a rendőröket. A rendőrség feljelentést tesz a Kossuth téri kordont lebontó Fidesz-képviselők ellen. A köztársasági elnök helytelenítette a Fidesz kordonbontó akcióját, viszont bírálta a rendőrséget is.
Kioktatták a képviselőket a kordonbontásról
Az [origo] birtokába került a Fidesz frakciótagoknak szóló belső utasítása, amely a Kossuth tér kordonjának a lebontásáról szól. A dokumentum részletesen leírja, milyen csoportokban és hogyan kell kordont bontani, és az is szerepel benne, hogyan kell viselkedniük a képviselőknek, ha például intézkednek velük szemben a rendőrök vagy előállítják őket.
Ismét tüntettek a Kossuth tériek
Körülbelül száz volt Kossuth téri tüntető követelt amnesztiát a zavargások miatt letartóztatottaknak a Batthyány-örökmécsesnél. A rendőrök többen voltak, mint a demonstrálók.
Új helyet keres a kormány a műjégpályának
A Miniszterelnöki Hivatal nem adja fel az ingyenes műjégpálya tervét. Mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság "nem javasolta", hogy a helyszín a Kossuth tér legyen, a hivatal most újat keres.
A Kossuth téren fejeződött be a szerdai demonstráció
A Batthyány-örökmécsesnél tartott szerda esti demonstráció végén a tüntetők egy része átvonult a Kossuth térre, és csatlakozott az ott demonstráló 10-15 emberhez.
Békésen tüntettek az örökmécsesnél
Közel 100 fő részvételével megkezdődött a Batthyány örökmécsesnél 17 órakor az a demonstráció, amit az egykori Kossuth téri tüntetők szerveztek. A tüntetők október 30-tól november 30-ig, naponta 17 és 21 között folytatják a kormányellenes tiltakozásukat.
Háttérbe vonult a Kossuth téri főszervező
Már nem foglalkozik demonstrációk szervezésével Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője, aki kissé csalódottan vette tudomásul, hogy nem léptek mások a helyére. Heves indulatokat váltott ki egyesekből hétfő este a Batthyány-örökmécsesnél, hogy a november 30-ig meghirdetett demonstrációsorozat első összejövetelén órákon át egyetlen ismert főszervező, illetve szónok sem volt a téren.
Befejeződött a demonstráció az örökmécsesnél
A magyar és a székely himnusz eléneklését követően a megadott határidőig, este 9 órára befejeződött a Batthyány-örökmécsesnél tartott kormányellenes demonstráció, az alig száz tüntető hazatért.
Alig ötvenen tüntettek a Kossuth téren
Az esőben félszáz tüntető demonstrált vasárnap este a Kossuth téren. A műveleti területnek nyilvánított térre nem lehet bemenni, a többség ezért az árkádok alá húzódva tiltakozott a kormány ellen.
Ismét kiszorították a Kossuth térről a tüntetőket
Pénteken este 11 óra után a rendőrség kiszorította a budapesti Kossuth térről az ott demonstráló körülbelül 50 embert.
Pénteken újrakezdenék a tüntetést
A korábban a Kossuth téren demonstrálók egyik szervezője azt állítja, hogy pénteken a Városháza parkban folytatják a kormányellenes tüntetést. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott erről.
Elviszik a Kossuth térről az ünnepi programokat
A kormány tovább folytatja az '56-os emlékév előre betervezett ünnepségeit, azonban a Kossuth térre szánt programokat az október 23-a óta Ötvenhatosok terének nevezett helyszínre viszik át. A Parlament körüli teret és utcákat változatlanul műveleti területként tartja nyilván a rendőrség.
A rendőrök megakadályozták a koszorúzást
Az ötven évvel ezelőtti Kossuth Lajos téri vérengzésre emlékezett volna a helyszínen 20-30 ember, akik virágokat szerettek volna elhelyezni a kordonnal körülvett, 56-os emlékhelynél. A rendőrök azonban feltartóztatták a csoportot szerdán délelőtt.
Zokon vették a tüntetők a paravánokat
A forradalom képeit bemutató paravánokat húztak fel szombaton a Kossuth téri tüntetők köré. A demonstrálók ezt "megszégyenítés- ként" élték meg, szerintük így akarják őket eltakarni az október 23-ai ünnepségre érkező külföldi vendégek elől. A Lelkiismeret '88 kihirdette, mely helyszínek lezárásával akarják hétfőn blokád alá vonni Budapestet, ha nem teljesítik a követeléseiket. A Rákóczi szobornál lévő sörsátor a helyén marad.
Ellenállással fenyegetőznek a Kossuth tériek
Nem tudtak megegyezni a Kossuth téri tüntetés szervezői és a Miniszterelnöki Hivatal képviselői arról, kié legyen a tér az október 23-i megemlékezések idején. A demonstrálók azzal fenyegetőznek, hogy ellenállnak, ha a rendőrség el akarja távolítani őket. Szerdán újra egyezkedenk a felek, a rendőrök szerint ekkor már végleges döntés születik.
Rendezett Kossuth teret akarnak az ünnepre
A Kossuth tér kiürítését kéri felhívásában több mint kétszáz közéleti személyiség, akik szerint a teret a hosszú fokozott használat után helyre kell állítani, hogy méltó állapotban legyen az ünnepre - írja a Népszabadság.
A Markó utcába vonultak a Kossuth téri tüntetők
Több száz árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató demonstráló vonult át a fővárosi Kossuth térről a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületéhez, hogy az általuk "politikai"-nak nevezett foglyok szabadon bocsátását követelje.
Kevesen hallgatták a Kossuth téri szónokokat
Péntek este tíz órára alig kétszáz ember maradt a Parlament előtt, többségük sétálgatott, mások a zenét és a néha megszólaló szónokot hallgatták.
Eljárás indulhat a Kossuth téri lázító ellen
A rendőrség 72 órán belül dönt arról, hogy lázítás vagy más bűncselekmény gyanúja miatt indít-e eljárást az ellen a fiatalember ellen, aki szerda éjszaka a parlament előtt felállított színpadon fegyverfogásra buzdította a tüntetőket - nyilatkozta Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője csütörtökön.
Félnek a Várhegy lakói a diáktüntetéstől
Nem örülnek a budai Várhegyen élők, hogy a diákok az itt található Dísz téren fognak tüntetni a tandíj ellen. A helyiek civil szervezete ezért kedden nyílt levélben tiltakozott a hallgatói önkormányzatnál a demonstráció ellen. Az eredeti helyszínről, a Kossuth térről már kiszorult diákszervezet azt ígéri, nem fogják zavarni a helyi lakosok nyugalmát.
A szüret tart vissza több fideszes aktivistát
Az ország legtávolabbi pontjain is vannak olyan Fidesz-aktivisták, akik munka után mindennap autóba ülnek, hogy részt vegyenek a Kossuth téri gyűléseken. A jellemző mégis az, hogy a vidéki szimpatizánsok csak hétvégén kelnek útra - tudtuk meg a Fidesz-irodák munkatársaitól. Akad, aki a szüret miatt nem tud Budapeste utazni, illetve többen azt is számításba veszik, hogy milyen időjárás várható, valamint hogy ki lesz az aznapi szónok.
Kitiltják az alkoholt a Kossuth téri tüntetésről
A Kossuth téri tüntetés szervezői az alkohol kitiltásával szeretnék megakadályozni, hogy a szombat este történtekhez hasonlóan megint újságírókat inzultáljanak a demonstráció egyes résztvevői. A tüntetőket arra kérték: tisztelelettel és segítőkészen álljanak a média munkatársaihoz.
Mikrosütővel is védekeznek a Kossuth tériek
A Kossuth téri tüntetők attól félnek, hogy október 23-án akár erőszakkal is el akarják majd őket távolítani a térről. A főszervező szerint "akár harcászati megoldással is" védeni kell a teret. Kötelező lesz a szórólapozás, és téliesítik is a demonstrációt: kezdetnek vettek egy mikrosütőt.
Újságírókat provokálnak a Kossuth téri rendezők
Újságírókat provokálnak és fenyegetnek a Kossuth téri demonstráció rendezői, akik egy fotóriportert kilökdöstek a térről azzal az indokkal, hogy nincs engedélye a téren tartózkodni.
Saját kordont bérelnek a Kossuth téri tüntetők
Saját költségen bérelnek kordont a Kossuth téren tüntetők, mert a rendőrség szerdán elszállítja fémkordonjainak egy részét a helyszínről. A rendőrség állítólag azért viszi el a kordonokat, mert annyi rendezvény van a városban, hogy máshol ezekből nincs elegendő.
Orbán a nép élére áll
- címkék:
- Kossuth tér
- Kossuth Lajos tér
- árny
- Címkefelhő »
Listát készítenek a rendbontók bíráiról
A rendőri fellépés ellen tüntettek azok a nők, akik péntek este a Kossuth térről a rendőrség Teve utcai székházához vonulnak. A felvonulás közben nem történt rendbontás. A Kossuth téren a tüntetők listát készítettek azokról a bírókról, akik a tévészékház elleni ostromban részt vevők ügyét bírálták el.
Mégsem vitték el a gulyást a Kossuth térről - friss hírek
A szervezőket kérdezgetik a tüntetők, hogy szombaton is jöhetnek-e a térre, nem okoznak-e bajt saját maguknak, ha a kampánycsend ideje alatt is részt vesznek a rendezvényen. A gulyást továbbra is főzik a Kossuth téren, a korábbi tervekkel ellentétben nem vitték át a bográcsokat a polgármesteri hivatal elé. Olvassa a friss híreket az [origo]-n!
Új szavazáshoz vezethet a tüntetők kitartása
Bonyolult feladat elé állították a hatóságokat és jogi szakértőket a Kossuth téri kormányellenes tüntetők, amikor bejelentették, a kampánycsend ideje alatt sem akarnak hazamenni, és kulturális rendezvényként folytatnák demonstrációjukat. Nincs egyértelmű válasz arra, hogy mit kell tenni ilyen esetben, a tiltakozók maradása viszont mentőövet jelenthet a választáson vesztes politikusoknak. Megtámadhatják ugyanis a szavazás eredményét arra hivatkozva, hogy a Kossuth téren tartózkodók befolyásolták a választókat.
Maradnak, és szavalnak hétvégén a tüntetők
Mindenképpen a Kossuth téren maradnak a tüntetők a hétvégén, így a választás előtti kampánycsend idején is. A szervezők azonban azt ígérik, hogy senki nem fogja megsérteni a kampánycsendet. Szerdán úgy tűnt, meghiúsult a tüntetőknek az a korábbi terve, hogy erre az időre kulturális rendezvénnyé alakuljon át a megmozdulás, de mint kiderült, direkt nem kértek erre engedélyt. Folytatják a tüntetést, szombat 0 órától a voksolás végéig pedig száműzik a politikát a térről: szavalnak, énekelnek és imádkoznak.
Figyelmezteti az ombudsman a zsidózó tüntetőket
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az utóbbi napokban megszaporodtak a tüntetésekkel összefüggő jogsértő esetek, ezért felhívta a figyelmet, hogy a túlfűtött hangulat nem ad felhatalmazást a politikusoknak, szónokoknak sem, hogy mások jogait sértsék. Az ombudsman súlyosan jogsértőnek tartja, hogy a Kossuth téren a felszólalók által zsidónak tartott politikusok neveit olvasták fel.
Maguk között vitatkoznak a tüntetők
Nézeteltérés alakult ki a Kossuth tériek között, nem tudtak megegyezni abban, ki adhatja át követeléseiket az Országgyűlésnek. A tíz ismert közéleti személyiségből álló csoport ugyanis hétfőn délelőtt átadta saját petícióját, a tüntést szervezők egyike azonban ezt sérelmezte, mert nélkülük akarnak tárgyalni.
A szervezők is kevesebb tüntetőre számítanak
Vasárnap már kevesebb tüntető vonult ki a Kossuth térre. Éjfélre már csak kétszázan maradtak, pedig zenekarok is szórakoztatták a tömeget. A szervezők maguk is arra számítanak, hogy a következő napokban tovább csökken a demonstrálók száma. Rendbontás nem volt. A vasárnai események krónikája.
Zsíros kenyérrel zárták a nagy szombati tüntetést
Hajnali kettő körül vége lett a szónoklatoknak, a tüntetők zsíros kenyeret majszolva zárták a napot. A Madách térnél több embert állítottak elő a rendőrök. Orbán Viktor nem ment el a tüntetésre, felszólalt viszont Schmitt Pál Fidesz-alelnök. Budaházy állítólag ismét szónokolt, de a rendőrök megint nem kapták el. Egy transzvesztita táncra hívta a miniszterelnököt. Komolyabb rendbontás nem volt, pedig Demszky Gábor előre szólt. Olvassa el a szmbati nap történéseiről szóló tudósítást!
Rendben zajlott az Újpest-meccs
A Kossuth téren egyelőre kevesebben vannak, mint az elmúlt napokban. Nem volt szükség a rendőrökre a XV.kerületi REAC-pályánál, ahol az Újpest első osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésen egy góllal verte meg a Pécs együttesét. Az oszló tömegből néhányan Gyurcsány-idézeteket kiabáltak a rendőrök felé. Eközben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 14 ember előzetes letartóztatását rendelte el.
Alig ismert jobbosok váltak vezérré
Egyik napról a másikra váltak országosan ismertté és a Kossuth téri tüntetők fő arcaivá korábban ismeretlen emberek. Ők jellemzően a radikális jobboldal köreiből kerültek ki, többségük mögött szervezet is áll, ám a Kossuth téri tüntetéseken magánszemélyként vesznek részt - mondják. Utánanéztünk, honnan is jöttek a tüntetés hangadói.
Belakják a Kossuth teret a tüntetők
Egyre jobban berendezkedik a Kossuth téren a Gyurcsány-kormány ellen tüntető több ezer fős tömeg - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A szervezettség egyre profibb, a térre kilátogatókat szendvics és gulyásleves várja. A tömeg egyre nagyobb, fogy a sör, a perec, de a magyar zenészeket úgy kell vadászni.
Vezetékhiba miatt nem jár a 2-es villamos
A 2-es villamos csak a Közvágóhíd és a Boráros tér között szállítja az utasokat felsővezeték-hiba és áramszedőtörés miatt. A 70-es, a 75-ös és a 79-es trolibusz közlekedése már helyreállt, reggel viszont pótlóbuszok jártak ezeken a vonalakon, szintén a vezetékrendszer meghibásodása miatt.
208 millióba kerül az augusztus 20-i ünnepség
Ismét a Nexus Reklámügynökség Kft.-vel kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal az idei augusztus 20-i állami központi ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására. A 208 millió forintos költség jóval kisebb, mint a tavalyi összeg.
A Kossuth téren is lehet bulizni Szilveszterkor
Este nyolctól hajnali kettőig tartó program várja azokat, akik úgy döntenek, hogy idén a Parlament előtt szilvesztereznek. Több zenekar fellép a Kossuth-téren felállított színpadon, éjfél után pedig tűzijáték lesz.