koronavírus

címke rss

Csütörtöktől újabb oltási akció kezdődik, 7883 új beteget találtak

Itthon2022.01.12, 11:45

Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.

Védenek-e az oltások az omikronnal szemben? Ez az Európai Gyógyszerügynökség álláspontja

Life.hu2022.01.12, 06:54

Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Nagy-Britanniában tetőzött az omikron-hullám

Nagyvilág2022.01.11, 20:40

A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentős ütemben csökken a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Londoni elemzői számítások szerint most már biztosra vehető, hogy az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta fertőzési hullám tetőzésén.

Elmarad a Sopron Basket Euroliga-meccse

Sport2022.01.11, 19:33

Koronavírusos megbetegedések miatt elmarad a magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapatának következő, csütörtökre kiírt Euroliga-meccse.

Rekedtség: az omikron variáns első tünete is lehet

Tudomány2022.01.11, 19:31

Az omikron-variánst felbukkanása óta egyre többet tudunk az általa okozott tünetekről. Kutatók megállapítása szerint, ha rekedtséget tapasztalunk, akkor mindenképp érdemes gyanakodni és orvossal konzultálni. A részletekről dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük.

Djokovicék kínos kérdést kaptak, azonnal véget vetettek a sajtótájékoztatónak

Sport2022.01.11, 18:07

Novak Djokovic családja hétfőn hirtelen véget vetett egy sajtótájékoztatónak, amikor arról kérdezték őket, hogy a szerb teniszcsillag tudatosan vett-e részt egy nyilvános rendezvényen, miután a múlt hónapban pozitív lett a koronavírustesztje.

Ekkor érkezik az omikron ellen kifejlesztett vakcina

Life.hu2022.01.11, 20:29

Egyre több országban indult be az ötödik hullám, amelyet egyértelműen a koronavírus új mutációja, az omikron robbantott be. A tudósok egy ideje már dolgoznak a variáns elleni vakcinán és úgy tűnik, nyáron már akár olthatnak is vele.

Csalással vádolják a Liverpoolt a hamis koronavírustesztek miatt

Sport2022.01.11, 17:07

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) és a Ligakupa-sorozat lebonyolításáért felelős EFL múlt héten engedélyezte a Liverpool számára az Arsenal elleni elődöntő első mérkőzésének elhalasztását, ugyanis Jürgen Klopp csapatában több játékosnak is pozitív lett a koronavírus tesztje. Néhány nappal később azonban a német edző azt mondta, hogy egyetlen kivételtől eltekintve minden teszt fals pozitív volt. A Pool riválisai azt szeretnék, hogy kivizsgálják az esetet, azonban az EFL szerint erre nincs szükség, mert a Liverpool edzőközpontja zárva maradt, így nem folytatódhatott a normális munka.

Erre lehet most következtetni a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjából a szennyvízben

Life.hu2022.01.11, 20:27

Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az internetes oldalán.

Az európai lakosság több, mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben

Life.hu2022.01.11, 20:24

A jelenlegi adatok alapján kijelenthető, hogy az európai lakosság több, mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben - mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai részlegének vezetője kedden.

Müller Cecília: Három naponta is megduplázódhat a fertőzöttek száma

Life.hu2022.01.11, 20:23

Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét. Müller Cecília közölte: bizonyított, hogy a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.

A koronavírusos Tilla alig bír felkelni

Life.hu2022.01.11, 20:15

Till Attila még a múlt héten az Instagram-oldalán jelentette be követőinek, hogy elkapta a koronavírust és jelenleg a szobájába bezárkózva lábadozik. Ám a koronavírus klasszikus tünetei kevésbé kínozzák, ehelyett más fájdalmak gyötrik, amik miatt felkelni is csak nehezen tud. 

Két hónapon belül másodszor kapta el a koronavírust a magyar énekesnő és családja - így vannak most

Life.hu2022.01.11, 20:11

Judyéknál az egész család megbetegedett, ráadásul október óta már másodszor. Szerencsére már jobban vannak, hamarosan a karantént is elhagyhatják.

Egy Down-szindrómás lány volt a koronavírus egyik első áldozata

Life.hu2022.01.11, 20:08

Susan majdnem két évvel ezelőtt hunyt el koronavírus-fertőzésben. Egyike volt a járvány első áldozatainak.

Ha ezt a három post-COVID tünetet tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz!

Life.hu2022.01.11, 20:01

A koronavírus-fertőzésen átesettek körében sokan még mindig a betegség szövődményeitől szenvednek. Dr.Potecz Györgyi tüdőgyógyász elmondta, melyek azok a tünetek, amiket tapasztalva érdemes orvoshoz fordulni.

Sikeres a januári oltási akció, három nap alatt 135 ezer oltást adtak be

Itthon2022.01.11, 12:57

Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nőtt a kereslet a személyi kölcsönök iránt

Gazdaság2022.03.30, 17:41

A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta - olvasható a közleményben. 

Szörnyű tragédia: Belehalt a koronavírusba a háromgyerekes ápolónő

Life.hu2022.01.11, 16:49

A legnagyobb veszélyben azok vannak, akik a frontvonalban harcolnak a járvány ellen. Emberek millióinak életét mentik meg nap mint a nap az ápolónők és orvosok, ám van, amikor pont saját magukon nem tudnak már segíteni.

Megvannak a friss hazai adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg koronavírusban egy nap alatt

Life.hu2022.01.11, 10:59

Magyarországon a beoltottak száma 6 294 707, közülük 6 033 675-en a második, 3 292 175-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. 3382 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 300 994-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 69, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 016-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

Deltakron: A tudósok sem tudják, mit fog okozni a delta és az omikron mutáció keveréke

Life.hu2022.01.11, 09:13

Az omikron megjelenéséhez sokan nagy reményeket fűztek, hiszen a korábbi variánsoknál jóval gyengébb tüneteket okoz. Úgy vélték, ez jelezheti a koronavírus megszelidülését, a járvány végét. Megjelent azonban a deltakron, amelyről a tudósok se tudnak sokat.

3,3 millió ember vette fel a harmadik oltást, a héten is lesz oltási akció

Itthon2022.01.11, 09:25

Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb számokat.

Meglepő tünet jelezheti az omikron fertőzést, egyre többen tapasztalhatják magukon

Life.hu2022.01.11, 08:59

A koronavírus új mutációját tavaly ősszel azonosították, és az első jóslatok beigazolódtak. Szélvészként söpört végig a világon az omikron, amely pár hónap alatt kiszorította az eddig uralkodó variánst, a deltát.

Ezek a legfrissebb adatok: ennyi fertőzöttet regisztráltak és ennyien haltak meg az elmúlt 24 órában

Life.hu2022.01.11, 07:20

A világon 310 314 594 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 494 848 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 307 141 630 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 488 597 volt.

Kereszteződő koronavírus-variánst fedeztek fel, de a tudósok szerint van egy kis bökkenő

Life.hu2022.01.10, 20:37

Az omikron és a delta-variáns jegyeit egyszerre mutató "deltakron" felfedezőjét azzal vádolják, hogy pusztán laboratóriumi hiba eredménye az új variáns észlelése, és nem is létezik. 

Adolf Hitlernek is otthonról kell dolgoznia a járvány miatt

Life.hu2022.01.10, 20:36

Egy afrikai politikus ugyanazt a nevet viseli, mint a hírhedt német diktátor.

Ezekben az iskolákban távoktatással indult a második félév a koronavírus miatt

Life.hu2022.01.10, 17:30

A vajdasági középiskolásoknak távoktatással indult a második félév.

Djokovic és a családja is megszólalt

Sport2022.01.10, 20:27

A világelső teniszező, Novak Djokovic családja sajtótájékoztatót hívott össze Belgrádban, ahol elmondták, hogy a szerb teniszező legnagyobb győzelmének tartják, hogy nem veszik el a vízumát. Djokovic szülei szerint a fiát meghurcolták, semmibe vették az emberi jogait, és megpróbálták rávenni, hogy önként mondjon le a vízumáról, ami után a teniszezőt azonnal visszaküldhették volna Szerbiába.

Az immunológus figyelmeztet: teljesen ellenálló koronavírus-változat fog kialakulni

Life.hu2022.01.10, 15:31

A Georgetown Egyetem professzora, Mark Dybul elmondta, hogy szerinte meg fognak jelenni olyan vírusváltozatok, amelyek egyre ellenállóbbá válnak a jelenlegi vakcinákkal szemben.

Ferenc pápa: A koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi kötelesség

Nagyvilág2022.01.10, 14:02

Ferenc pápa hétfőn arra utalt, hogy a koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi kötelesség, és kifogásolta, milyen könnyen utasítják el az emberek alaptalan információkra hivatkozva az egyik leghatékonyabb eszközt, amellyel életeket lehet megmenteni.

"Nem vagyok vírus!" - Már csak nevet az egészen a férfi, akit Kovidnak hívnak

Life.hu2022.01.10, 13:54

Három évtizede él ezzel a névvel, de csak mostanában gyűlt meg vele a baja. A szülei sem gondolták anno, hogy gyermeküket majd a neve hozza nehéz helyzetbe.

Újabb fordulat: mégsem veszik őrizetbe Djokovicot, a tüntetők összetűztek a rendőrökkel - videó

Sport2022.01.10, 12:40

Egyre nagyobb a bizonytalanság Novak Djokovic ügye körül. Nem sokkal azt követően, hogy a szerb sajtó beszámolt a teniszező őrizetbe vételéről, az ausztrál The Age újságírójának, Paul Sakkalnak több forrás is megerősítette, hogy az ausztrál hatóságok nem veszik őrizetbe a világ első számú teniszezőjét. Közben a rendőrség a rendet próbálja megőrizni a sztár főhadiszállása előtt, mert sok szurkoló tüntet a világsztár mellett.

Elindult az ötödik hullám: Kásler Miklós szerint akár napi 200-an is meghalhatnak

Life.hu2022.01.10, 10:07

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma. Akár 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal - mondta Kásler Miklós.

Őrizetbe vehetik és kiutasíthatják Djokovicot Ausztráliából

Sport2022.01.10, 11:26

A szerb sajtó szerint a világelső teniszezőnek, Novak Djokovicnak nemsokára el kell hagynia az országot, ugyanis a legfrissebb információk szerint épp zajlik az őrizetbe vétele. 

Ezért fontos, hogy mielőbb felvegyük az oltást

Itthon2022.01.10, 10:20

Fontos, hogy minél előbb felvegyük az oltást - írják Magyarország Kormánya Facebook-oldalán.

Koronavírus miatt kórházba került az NB I-es focista

Sport2022.01.10, 09:37

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Kisvárda FC középpályásánál, Szlobodan Szimovicsnál a koronavírusból eredő szövődmény lépett fel, ami miatt hosszabb kihagyás várhat rá.

Friss hazai koronavírus-adatok: rengeteg új fertőzöttet találtak a hétvégén, sokan meghaltak

Life.hu2022.01.10, 09:35

A hétvégi összesített adatokat közölték. Az elmúlt három nap alatt 14 655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett. 

Deréktól lefelé lebénult a koronavírustól egy 9 éves kislány

Life.hu2022.01.10, 08:57

Egészen hihetetlen szövődményei lehetnek a koronavírus-fertőzésnek. Nem csak a tüdőben vagy az érrendszerben, hanem az emberi szervezeten belül bárhol okozhat súlyos problémákat.

Veszélybe kerülhet az olimpiai hokitorna megrendezése

Sport2022.01.10, 09:22

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) csütörtökön tanácskozik, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt biztonságosan megrendezhető-e a pekingi olimpián a hokitorna, vagy esetleg törölni kell.

A januári első oltási akción több tízezren vették fel az oltást

Itthon2022.01.10, 09:19

Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.

Február 1-től oltatlannak minősülnek azok, akik a harmadik oltást nem vették fel a második vakcina után eltelt hét hónapban Görögországban

Life.hu2022.01.10, 07:33

Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.

Az egészségügyi miniszter bejelentette: hónap végéig fel kell venni a koronavírus elleni emlékeztető oltást Görögországban

Life.hu2022.01.09, 22:01

Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.

Váratlan dolog derült ki az omikron variánsról: erre figyelj, ha koronavírus tesztet csinálsz - Videó

Life.hu2022.01.09, 21:57

Dr. Karan Raj legújabb videójában egy fontos érdekességre hívta fel a figyelmet az omikron variánssal kapcsolatban.

Hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket gyártó csalókra csaptak le a hatóságok

Life.hu2022.01.09, 15:05

Hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket gyártó bűnszervezetre csaptak le az ukrán hatóságok Kárpátalján. A bűnözők több mint egy éven át hamisították a Covid-igazolásokat, amellyel több százezer hrivnyát, átszámítva több millió forintot kerestek.

Koronavírus-fertőzések miatt elmarad a Ferencváros külföldi edzőtáborozása

Sport2022.01.09, 12:44

Több játékos és stábtag pozitív koronavírusteszt-eredménye miatt nem utazik el a Ferencváros a spanyolországi edzőtáborba. 

Boris Becker szerint Djokovics nem idióta, és nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele

Sport2022.01.09, 18:06

A volt világelső Boris Becker védelmébe vette korábbi tanítványát, a férfi teniszezők világranglistájának aktuális éllovasát, Novak Djokovicot, aki jelenleg egy karanténszállodában várja, hogy beléphessen Ausztráliába.

Másodszor lett koronavírusos Viktória svéd trónörökösnő

Life.hu2022.01.09, 11:59

Viktória svéd trónörökösnő is elkapta az új típusú koronavírust, enyhe tünetei is vannak - közölte szombaton a svéd királyi udvar Stockholmban. A palota tájékoztatása szerint Viktória a védőoltás mindkét adagját megkapta.

Nem engedett a bíróság, hétfőn tárgyalják Djokovics vízumügyét

Sport2022.01.09, 17:45

Egy helyi bíróság elutasította az ausztrál kormány kérelmét, hogy szerdán legyen a meghallgatás a teniszsztár Novak Djokovics vízumbotrányának az ügyében. Az első tárgyalásra így már helyi idő szerint hétfőn délelőtt sor kerül.

Új, súlyos omikron tünetet fedeztek fel: ha ezt tapasztalod, haladéktalanul menj orvoshoz

Life.hu2022.01.09, 11:55

Az Amerikai Infektológiai Központ legújabb kutatására hivatkozva új, ijesztő omikron-tünetekre figyelmeztetnek. 

Ezek az elmúlt nap koronavírus adatai: ennyit nőtt a fertőzöttek és halottak száma

Life.hu2022.01.09, 11:54

A fertőzöttek száma 305 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,484 millió a világonA világon 305 001 300 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 484 251 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 302 999 389 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 479 388 volt.

Az Angliába utazó oltottaktól már csak gyorstesztet kérnek

Nagyvilág2022.01.09, 18:45

A külföldről Angliába utazóknak vasárnaptól nem kell PCR-típusú koronavírus-tesztet elvégeztetniük érkezésük után, elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt is.

Kötelezővé kellene tenni a védőoltást: "Naivitás abban hinni, hogy az omikronnal véget ér a világjárvány" - nyilatkozta a német egészségügyi miniszter

Life.hu2022.01.08, 18:16

Az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tétele mellett érvel a Welt am Sonntag vasárnap megjelenő német napilapnak adott interjúban Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter. "El kell fogadnunk, hogy a kötelező oltás sem fog mindenkit elérni, de meggyőződésem, hogy sok oltatlannak be lehetne adni a védőoltást, ha meghoznánk ezt a döntést" - fogalmazott.

Sokkoló adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg koronavírusban az elmúlt 24 órában

Life.hu2022.01.08, 14:35

A világon 302 999 389 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 479 388 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 300 173 145 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 472 263 volt.

Brit szakértők elárulták, szükség van-e a koronavírus elleni negyedik oltásra a veszélyeztetett csoportoknál

Life.hu2022.01.08, 14:24

Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.

Beadták az ötszázezredik vakcinát a Semmelweis Egyetemen

Itthon2022.01.08, 10:51

A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.

Djokovic koronavírusos volt, mégis engedélyt kapott, hogy induljon az Australian Openen

Sport2022.01.08, 10:06

Az Ausztráliából kiutasított szerb sztárteniszező, Novak Djokovic ügyében fordulat állhat be, mert egy dokumentumból kiderült, hogy pozitív koronavírustesztje ellenére engedélyt kapott, hogy beutazzon az országba és részt vegyen az idei első Grand Slam-tornán.

Semmi és senki sem tudja megállítani a Manchester City-t

Sport2022.01.08, 10:04

Példátlan módon sújtja az angol labdarúgó-bajnokságot a koronavírus-járvány újabb hulláma, amely decemberben érte el a tetőpontját, ennek köszönhetően rengeteg mérkőzést halasztottak el a Premier League-ben. A topklubok közül a Tottenhamet és a Manchester Unitedet érintette legerősebben a súlyosbodó járványhelyzet, de akad olyan csapat is a mezőnyben, amely még csak 17 mérkőzést játszott, míg a listavezető Manchester City már 21 találkozónál tart. Pep Guardiola együttese hasonlóan sikeres szezont fut, mint tavaly, és alig több mint a bajnokság felénél utcahosszal vezet. Úgy tűnik, már januárban eldőlt a bajnokság, és kisebb csoda keellene ...

Tizenegy, a koronavírus elleni védőoltást kapott egy férfi: így érzi most magát

Life.hu2022.01.08, 14:01

Az indiai férfi a feljegyzései szerint 11 vakcinát kapott, de az biztos, hogy legalább 8 adagot.

Egy hónapja van lélegeztetőgépen Csollány Szilveszter: ezt tudni az állapotáról

Life.hu2022.01.08, 13:52

December elején derült ki, hogy Csollány Szilveszter válságos állapotban, lélegeztetőgépre kötve fekszik kórházban, tüdejét megtámadta a koronavírus. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben ápolják az olimpiai bajnok tornászt, a legjobb orvosok dolgoznak a felépüléséért.

Túl későn vette fel a védőoltást Csollány Szilveszter, aki egy hónapja küzd az életéért

Sport2022.01.08, 07:29

Már egy hónapja kórházban van, lélegeztető gépen és harcol az életéért Csollány Szilveszter. Az olimpikon egydózisú vektorvakcinát, Janssent kapott, de már későn, csupán két héttel azelőtt, hogy bekerült volna a kórházba, így gyakorlatilag nem tudott kialakulni a megfelelő védelem a szervezetében - írta a Blikk.

Koronavírusos lett, így egyelőre anyja mellett maradhat az a kislány, akinek elhelyezéréről már hosszabb ideje folyik a per

Itthon2022.01.07, 20:53

Koronavírusos lett az a magyar kislány, akit a bíróság svédországi apjának ítélt. A gyerek azonban anyjával együtt minél messzebbre menekülne erőszakos, agresszív apja elől, egyértelműen itthon szeretne maradni, így tovább folyik a per az ügyben, hogy az anyával maradhasson. Az apa azonban továbbra is mindent megtesz, hogy kiköltöztesse, ám erről Szaffi és az anyja hallani sem akar.

Nehezebb kimutatni az omikront, egy orvos szerint nem pontosak az eddigi módszerek

Life.hu2022.01.07, 20:03

Magyarországon is beindult az ötödik hullám, amit a koronavírus legújabb mutációja, az omikron robbantott be. Ez a variáns minden korábbinál gyorsabban fertőz, és a tesztek sem mindig mutatják ki.

"Elég rosszul érzem magam" - Elkapta a koronavírust a magyar dj

Life.hu2022.01.07, 20:01

Till Attila és Judy után most Lotfi Begiről derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal.

Merkely Béla: "Elindult az ötödik hullám"

Life.hu2022.01.07, 16:55

Az omikron variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás ad - közölte a Semmelweis Egyetem rektora pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Megszólalt Djokovic felesége: Mély lélegzetet veszek, hogy lenyugodjak

Sport2022.01.07, 14:40

Habár már napok óta Novak Djokovic ausztráliai beutazása az első számú teniszhír szerte a világban, a világelső teniszező felesége először szólalt meg az esettel kapcsolatban. Jelena Djokovic az ortodox karácsony napján elárulta, hogy szeretné, ha a családja ma egy helyen lenne, de be kell érnie azzal, hogy mindenki egészséges.

Koronavírusos lett Till Attila, így van most

Life.hu2022.01.07, 16:25

Till Attila Instagram csatornáján jelentette be követőinek, hogy elkapta a koronavírust és jelenleg a szobájába bezárkózva lábadozik. 

A gyönyörű felesége megmutatta, hogyan bírja a koronavírusos Chelsea-sztár a karantént - kép

Sport2022.01.07, 09:49

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea rutinos brazil védője, Thiago Silva a koronavírus-fertőzése miatt nem lehetett ott a csapata szerdai, Ligakupa elődöntőjében. A sztárfocista jelenleg karanténban van otthon, amelyről a felesége, Isabelle da Silva számolt be.

6524 új fertőzött, 6,278 millió embert már beoltottak

Itthon2022.01.07, 09:53

Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.

Megérkeztek a friss adatok: a koronavírus-járvány továbbra is pusztít

Life.hu2022.01.07, 07:57

A fertőzöttek száma 300,1 millió, a halálos áldozatoké több mint 5,472 millió a világon.

Dubaiban bulizva lett koronavírusos az Arsenal sztárja - videó

Sport2022.01.07, 07:22

Csütörtökön derült ki, hogy a csapatkapitány Pierre-Emerick Aubameyang és a gaboni küldöttség két másik tagja is pozitív koronavírustesztet produkált a kameruni labdarúgó Afrika Kupára érkezve. Azóta áll a bál a játékos körül, ugyanis a hírek szerint azért letteg betegek a focisták, mert Dubaiban, egy buliban szórakoztak. 

Már nem kérnek indulás előtti tesztet az Angliába utazóktól

Nagyvilág2022.01.07, 11:51

Megszűnt pénteken a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell elkülönítésben megvárni. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órától - közép-európai idő szerint 5 órától - lépett érvénybe.

Rusvai Miklós elárulta, mikor érhetjük el végre a nyájimmunitást

Life.hu2022.01.06, 19:37

A koronavírus legújabb variánsa, az omikron rohamosan terjed, hiszen sokkal fertőzőképesebb; de enyhébb tüneteket okoz. Ettől remélhetjük a nyájimmunitás kialakulását, Rusvai Miklós elárulta, hogy ez mikorra várható.

Ez vezetett Damu Roland halálához: családtagja vallott betegségéről

Life.hu2022.01.06, 21:28

Damu Roland unokatestvére nyilatkozott arról, hogy mi vezethetett a színész halálához. 

Koronavírusos az Arsenal sztárfocistája, kérdéses a szereplése az Afrika Kupán

Sport2022.01.06, 15:42

A csapatkapitány Pierre-Emerick Aubameyang és a gaboni küldöttség két másik tagja is pozitív koronavírustesztet produkált a kameruni labdarúgó Afrika Kupára érkezve.

Rendkívül sikeres az újabb oltási akciónap - képek

Itthon2022.01.06, 16:51

Csütörtökön indult az újabb oltási akciónap. Sokan veszik fel valamelyik vakcinát. 

"Szinte 90%-ban pozitívak a PCR-tesztek" - megdöbbentő adatokról számolt be a magyar orvos

Life.hu2022.01.06, 21:24

Az omikron variáns miatt egyre több a fertőzött, egy magyar háziorvos, Dr. Mangó Gabriella facebookon osztotta meg a tapasztalatait.

Pep Guardiola koronavírusos

Sport2022.01.06, 14:59

Pep Guardiola vezetőedző és segítője, Juanma Lillo is elkapta a koronavírust, így egyikőjük sem lesz ott pénteken Swindonban csapatuk, a Manchester City labdarúgó FA Kupa-mérkőzésén.

Az omikron variáns miatt határozatlan időre elhalasztották az idei Grammy-díjátadó gálát

Life.hu2022.01.06, 21:22

A koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt határozatlan időre elhalasztották az idei Grammy-díjátadó gálát.

Koronavírus-fertőzéssel lábadozik Richard Branson

Gazdaság2022.01.06, 12:50

A brit milliárdos vállalkozó Richard Branson online közleményt adott ki arról, hogy feleségével és más családtagjaival, illetve néhány közeli barátjukkal együtt épp a koronavírus enyhe lefolyású fertőzéséből lábadoznak, miután mindannyiuknak pozitív lett a tesztje a vírus omikron-variánsára.

Egészséges szerveket és szöveteket pusztít a koronavírus antitestje azoknál, akik túlélték a vírust

Life.hu2022.01.08, 10:30

Egy új kutatás szerint a Covid-fertőzésből való felgyógyulás után néhány hónappal a túlélők szervezetében megemelkedik bizonyos antitestek szintje, amelyek tévedésből rátámadnak a még egészséges szervekre és szövetekre.

Megnégyszereződött a fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött Romániában

Life.hu2022.01.06, 12:45

Romániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött.

További három mérkőzés marad el a Seria A-ban

Sport2022.01.06, 12:06

A Salernitana-Venezia mérkőzés után további három találkozót nem rendeznek meg az olasz labdarúgó-bajnokság idei első, csütörtöki fordulójában.

Judy egész családja elkapta a koronavírust - elmondta, hogy érzik magukat

Life.hu2022.01.06, 10:55

Judy és családja már másodszorra kapták el a koronavírust. Szerencsére és egyelőre nincsenek súlyos tüneteik.

Hat nap különbséggel hunyt el a híres ikerpár: mindketten a koronavírus áldozatai lettek

Life.hu2022.01.06, 09:37

Pár nap különbséggel vesztette életét a népszerű francia tévés testvérpár: Gricka és Igor Bogdanoff.

Tovább küzd a kiutasítása ellen, de csúszik a meghallgatás Novak Djokovic ügyében

Sport2022.01.06, 10:43

Egy kiutasítottak számára fenntartott melbourne-i hotelben várakozik Novak Djokovic, az ausztrál nyílt teniszbajnokság kilencszeres győztese, akitől a hatóságok szerdán megtagadták a belépési engedélyt. A legfrissebb hírek szerint Anthony Kelly bíró közölte, hogy pénteken reggel tart meghallgatást a felek számára - eredetileg csütörtök délutánról volt szó -, így a világelső még egy éjszakát biztosan Melbourne-ben tölt. Ausztrál sajtóértesülések szerint ugyanakkor alighanem csak hétfőn kerül sor a meghallgatásra.

Itt vannak a friss hazai adatok: rengeteg fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában

Life.hu2022.01.06, 09:31

A beoltottak száma 6 272 718 fő, közülük 5 996 472 fő már a második, 3 198 951 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 6454 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 276 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 80 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 679 főre emelkedett. 

6454 új fertőzött, 6 millió 272 ezer beoltott Magyarországon

Itthon2022.01.06, 09:30

6454 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu. 80 többségében idős ember halt meg egy nap alatt. A beoltottak száma 6 272 718 fő, közülük 5 996 472 fő már a második, 3 198 951 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 

Megszólalt Kóbor János fia: Az Omega énekesének tüdejét szinte felfalta a vírus

Life.hu2022.01.06, 08:12

Kóbor János halála az egész országot megrázta, de a legnagyobb fájdalmat a családja éli át. Fia elárulta, hogyan vészeli át ezt az időszakot és azt is, mi történt, miután az énekes kórházba került. 

Megérkeztek a legfrissebb koronavírus-adatok: hatalmas a pusztítás

Life.hu2022.01.06, 07:52

A világon 297 651 728 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 464 859 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 295 124 311 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 456 620 volt.

Sekély vízbe ugrott fejest, két helyen törte el a nyakát az internetes sztár

Tévé2022.01.05, 22:20

Cody Simpson húga, Alli Simpson balesetet szenvedett, az Instagramon mutatott pár fotót 1,2 millió követőjének.

Koronavírus: Ismét kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést: csak az orvosi maszkok használatát fogadják el ebben az országban

Life.hu2022.01.05, 19:29

Romániában ismét kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést, és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el - jelentette be Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Covid után sport: mi lesz az újévi fogadalmakkal?

Tudomány2022.01.04, 13:05

Januártól sokan életmódváltásba fognak, változtatnak az étkezési szokásaikon és rendszeresen edzeni kezdenek. Koronavírus-fertőzés után azonban csökkent terhelhetőség, légszomj, gyors kifulladás jelentkezhet. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy mit tegyünk ilyen esetben.

Aggasztó hírek érkeztek: ezt állítják a szakemberek az omikronról

Life.hu2022.01.05, 17:51

A negyedik hullám novemberben tetőzött, s bár azóta kevesebb az új fertőzött, a szennyvízben ismét emelkedik az örökítőanyagok száma.

Már kilenc futballista koronavírusos a Bayern Münchennél

Sport2022.01.05, 17:00

Már kilenc játékos kapta el a koronavírust a Bayern München labdarúgócsapatánál. A bajor klub szerdán közölte, hogy legutóbb Alphonso Davies fertőződött meg. A kanadai légiós jól érzi magát, és házi karanténban marad.

Holnaptól újraindulnak a nagy sikerű oltási akciónapok

Itthon2022.01.05, 15:12

Az oltási akciók eddigi sikeressége és eredményei, valamint az átoltottság növelése érdekében csütörtöktől újabb oltási akció indul. Januárban csütörtöki, pénteki és szombati napokon ismét oltási akciónapok lesznek. A lehetőség a 12 év feletti korosztály számára a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben is elérhető lesz. Fontos változás az eddigi protokollhoz képest, hogy az a fertőzött. aki felgyógyult a betegségből, azonnal megkaphatja a harmadik oltását, amennyiben a második oltás óta eltelt négy hónap (vagyis a betegség miatt nem kell semennyit várni).

Elhalasztották a Liverpool csütörtöki meccsét

Sport2022.01.05, 14:21

Elhalasztották a Liverpool csütörtöki, Arsenal elleni Ligakupa-meccsét, miután egyre több a koronavírusos játékos Jürgen Klopp csapatában.

Idén is elmarad a riói karnevál

[origo] utazás2022.01.05, 15:13

A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt idén sem rendezik meg Rio de Janeiróban a hagyományos karneváli utcai felvonulást - jelentette be kedden Eduardo Paes, a város polgármestere.