Kína

címke rss

Meghökkentő adatok, amiket nem tudtunk a kínai gazdaságról

Archívum2019.05.09, 18:17

Kína nem csupán a világ második legnagyobb gazdasága, de a világ legnagyobb exportőre is. Akinek a van légkondicionálója, számítógépe vagy cipője, az valószínűleg elmondhatja magáról, hogy rendelkezik Kínában előállított termékkel. Emellett azonban számos olyan adat van, melyet a többség valószínűleg nem tudott a kínai gazdaság teljesítményéről.

Három új útvonalon repülhetnek gépek Kína és Budapest között

Archívum2019.05.09, 14:52

A kínai légügyi hatóság három új útvonalara adott ki engedélyt Kína és a magyar főváros között.

Tóth Bertalan titkos utazása: több dolog továbbra is homályos

Archívum2019.05.08, 14:44

Továbbra sem tudjuk, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kikkel és miről tárgyalt titkos pekingi útján, amelynek a részleteire szerdán reggel derült fény. A párt úgy próbálta megkerülni a konkrét válaszokat, hogy a kormányt bírálták. 

Továbbra is mélyen hallgat az MSZP Tóth Bertalan titkos kínai útjáról

Archívum2019.05.08, 14:25

Miből fizette Tóth Bertalan a kínai utazását, saját költségére utazott, vagy pedig az MSZP-nek járó költségvetési forrásból fedezték az utazás költségeit, kikkel találkozott Tóth Bertalan a kínai útja során, és milyen témákban folytatott megbeszélést? – többek között ezeket a kérdéseket küldtük el az MSZP-nek és a pártelnöknek is annak kapcsán, hogy szerda reggel derült ki, hogy a szocik pártelnöke titokban utazott Kínába. Azonban a szocialista párt továbbra is a hallgatást választotta, mivel cikkünk megjelenéséig egyetlen kérdésünkre sem válaszoltak. Tóth a közösségi oldalán sem fárasztja az olvasókat utazása részleteivel, ehelyettt ...

Lelepleződött az MSZP elnökének titokzatos kínai utazása

Archívum2019.05.08, 12:42

Tóth Bertalan útjának minden egyes lépését a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Valóságos kommunikációs vesztegzárat hoztak létre a szocialisták, hogy ne szivároghasson ki semmiféle információ. Nem adtak ki róla sem előzetesen, sem utólag hivatalos közleményt. Meglepő információk birtokába jutott a Ripost.

Felfoghatatlan mennyiségű pénzt költött Kína idén közlekedésre

Archívum2019.05.07, 11:45

Közzétette a kínai Közlekedési Minisztérium azt, hogy mennyit költött az ország az idei első negyedévben közlekedésfejlesztésre, pontosabban ezen a területen állóeszköz beruházásra  - írja az Asia Times.

Megnyitották a világ leghosszabb üvegpadlós hídját – képek

Archívum2019.05.07, 21:05

Kínában imádják az üvegpadlós hidakat. Nemrég az ország keleti részén lévő Huahszinél adtak át egyet, amely történetesen a világ leghosszabbja.

Kína újabb repülőgép-hordozót épít

Archívum2019.05.08, 04:40

Kína újabb, harmadik, az eddigieknél nagyobb, korszerű indító berendezéssel felszerelt repülőgép-hordozót épít - jelentette kedden műholdfelvételekre hivatkozva a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) nevű washingtoni kutatóközpont.

Hamarosan eldőlhet a Tesla jövője

Archívum2019.05.07, 13:57

A Teslának egyre jobban nyitnia kell a kínai piac felé, ha hosszú távon is sikeresen talpon akar maradni – olvasható ki a Morgan Stanley elemzői véleményéből. Az elektromos autókat gyártó cégnek így meg kellene céloznia az olcsóbb járművek gyártását és értékesítését is.

Kínába adtak el szexrabszolgának pakisztáni lányokat

Archívum2019.05.07, 10:01

A pakisztáni hatóságok letartóztattak hétfőn nyolc kínai és négy pakisztáni állampolgárt embercsempészet vádjával a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban - közölte a pakisztáni GEO TV televíziós társaság, hozzátéve, hogy az ügyben lánykereskedelem miatt indítottak nyomozást.

Kína népessége 2023-ban érheti el a csúcsot

Archívum2019.05.07, 09:34

Az eddig vártnál 6 évvel korábban érheti el a demográfiai csúcsát a világ legnépesebb országa. Kína lakosságának száma így 2023-ra ütheti meg a tetőpontot, aminek súlyos gazdasági következményei is lehetnek.

Sötét üzletté vált a születendő gyerek nemének megállapítása

Archívum2019.05.06, 19:17

Ügynökségek tucatja jött létre Kínában egy olyan szolgáltatás online forgalmazására, amelynek lényege, hogy állapotos nők Hongkongba csempészhetik vérmintájukat laboratóriumi vizsgálatra magzatuk nemének megállapítására – írja South China Morning Post (SCMP) című hongkongi napilap.

Magyar diplomáciai sikersorozat zajlik

Archívum2019.05.06, 12:25

Magyarország folyamatosan erősödik a világpolitikában, amit jól mutat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hetekben tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, majd pedig a jövő héten Donald Trump amerikai elnökhöz utazik Washingtonba. Ezzel párhuzamosan egymás után érkeznek Budapestre az európai bevándorlásellenes erők vezető politikusai. Múlt héten Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert, most hétfőn Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt fogadja Orbán Viktor. A magyar külpolitikai mozgástér jelentős növekedése egyben óriási kudarc a hazai bevándorláspári ellenzéknek, amely az ország elszigetelődééséről ...

Nem biztos, hogy folytatódnak a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások

Archívum2019.05.06, 11:20

Bizonytalanná vált, hogy folytatódnak-e a héten a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette a kínai árukra kivetett vámok emelését – tudatta egy kínai forrás és a Global Times című kínai pártlap főszerkesztője.

Magyarország önállóan üzletelne Kínával

Archívum2019.05.04, 10:21

Magyarország célja, hogy harmadik fél közbeiktatása nélkül, önállóan üzleteljen Kínával - mondta Boros Imre közgazdász az M1-nek. 

Egyre kevesebb okostelefont vesznek a kínaiak

Archívum2019.05.03, 15:13

Kínában három százalékkal hat éves mélypontra zsugorodott az első negyedévben az okostelefonok értékesítése a Canalys piackutató vállalat kimutatása szerint.

Százötmillió dollárt moshatott át három kínai bank Észak-Koreának

Archívum2019.05.02, 16:25

Egy amerikai körzeti bírósága elrendelte, hogy három kínai bank az Egyesült Államok vizsgálatai alapján, adjon át számára az észak-koreai nemzetközi szankciók állítólagos megsértésével kapcsolatos nyilvántartásokat. A jogsértések a bankok által bonyolított több tízmillió dollárnyi pénzmozgással kapcsolatosak.

Ezek a világ leggyorsabban növekvő városai

Archívum2019.05.02, 13:34

A globális befektetők akkor is találhatnak maguknak kedvező városokat, ha kockázatvállalók, és akkor is, ha inkább biztonságra törekednek. Egy ingatlanpiaci kutatócég friss jelentés most mindkét csoport számára összegyűjtötte az izgalmas lehetőségeket.

Kínában a vizeletben főtt tojás kulturális csemege

Archívum2019.05.02, 08:03

Annyi mindent hall az ember a világban, hogy egy idő után azt gondolja: már semmin nem tud meglepődni. Azután jön még egy olyan újdonság, még egy olyan hír, ami végül csak kiveri nálunk a biztosítékot. Ilyen a vizeletben főtt tojás is.

Ez a két ország lehet az alapkezelők paradicsoma

Archívum2019.05.01, 17:32

Kína és India lehetnek az eszközkezelői iparág jövőbeni motorjai – mondja a szektor egyik vezetője. A Standard Life Aberdeen alelnöke szerint Ázsia általában is egyre fontosabb szerepet játszik majd a globális pénzügyi palettán.

Panajoth-Fejér Dávid magyarként lett a kínai Nagy Ő főszereplője

Archívum2019.04.30, 11:19

Fehérneműmodellként dolgozott Kínában Panajoth-Fejér Dávid, akit nemrégiben kiválasztottak a Nagy Ő című tévéműsor főszerepére. A fiatal férfi azonban nem talált társra a műsorban. 

Saját fejlesztésű gépekkel hódítja meg a világ légiközlekedését Kína

Archívum2019.04.29, 16:20

Az elmúlt évtizedben Kína, amely hamarosan a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik, saját repülőgépeket fejlesztett ki, amellyel megtörné a nyugati gyártók meghatározó szerepét.

Kanadai kábítószer-terjesztőket ítéltek halálra Kínában

Archívum2019.04.30, 06:51

Halálra ítélték egy kábítószer-előállítással és -terjesztéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet kanadai vezetőit a dél-Kínai Kuangtung tartományban található Csiangmen város középfokú bíróságán kedden - olvasható a bíróság közleményében.

Bűnbarlangok egy kommunista és egy buddhista ország határán

Archívum2019.04.29, 20:08

Szex, drogok, szerencsejáték és a vadon élő állatokból előállított termékek – ezekért járnak át a kínaiak Mianmarba.

Ismét látogatható a világ legmagasabb Buddha-szobra – képek

Archívum2019.04.29, 17:43

Hat hónapnyi állapotfelmérés után ismét látogatható a világ legmagasabb, sziklába vésett Buddha-szobra a délnyugat-kínai Szecsuan tartománybeli Lesan szomszédságában.

Letörték a cseppköveket a vandál turisták – videó

Archívum2019.04.29, 13:43

Az alábbi videót a Kína keleti részén található Linji városánál, a Földalatti Grand Canyon nevű barlangban készítették. A felvételen az látható, hogy három látogató egy kő segítségével függőcseppköveket tör le a mennyezetről. A barlang alkalmazottja szerint ezek a képződmények nagyon értékesek, és egymillió év alatt formálódtak (a cseppkövek növekedési sebessége sok mindentől függ, de átlagosan évi 0,2 mm).

Ezek a világ legnagyobb fegyverkereskedő országai

Archívum2019.04.29, 16:29

A korlátozásáról szóló nemzetközi egyezmények ellenére is óriási, évről évre növekvő globális üzlet a fegyverkereskedelem. A stockholmi székhelyű Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) - egy független, globális kockázati elemző és biztonságkutató intézet - jelentései szerint másfél évtized után pedig változás történt a legnagyobb fegyverkereskedő országok élmezőnyében. Az elemezett adatok alapján, már nem Nagy-Britannia a világ második legnagyobb fegyverkereskedő országa az USA után, hanem Oroszország.

Nagy siker a Lenovo új csúcsmobilja

Archívum2019.04.26, 14:51

Egyetlen nap alatt több mint 200 000 foglalás érkezett a Lenovo Z6 Pro okostelefonra.

Kína is elindította az 5G-t

Archívum2019.04.26, 14:44

Sencsenben indította el a China Unicom az 5G-s hálózatát. Ezzel Kína az elsők között kínál 5G-t.

Globálisan fontos gazdasági tanácskozást és ezer milliárdokat hozott a hét

Archívum2019.04.28, 13:00

A kínai fővárosra figyelt a héten a világ: Pekingben megrendezték a kínai "Egy övezet, egy út" kezdeményezés második nemzetközi fórumát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök megbeszéléseket folytatott a kínai államfővel, Hszi Csin-pinggel. A pekingi találkozókon több kínai-magyar gazdasági megállapodás is született. De a héten kiderült, melyik kivitelező nyerte a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tendert, és több régi magyar márka feltámadásáról is jöttek hírek. Az előzmények tükrében, váratlan fordulatot jelentett, hogy mégsem egyesül két meghatározó német pénzintézet. Heti gazdasági összefoglaló.

Két óriáspanda érkezik Kínából Oroszországba

Archívum2019.04.28, 11:36

Egy óriáspanda pár érkezik Kínából Oroszországba egy 15 évig tartó közös kutatási projekt keretében - jelentette be pénteken a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő csengtui óriáspanda fajmegőrző- és kutatóközpont.

Nem jó üzlet Kínában a házassági szerződés

Archívum2019.04.28, 11:04

A jelek szerint nem túl jó üzlet Kínában a házassági biztosítás. Egy helyi házaspár 30 évvel ezelőtt 50 jüanért vásárolt ilyen biztosítást, a néhány hónap múlva esedékes lejáratkor azonban mindössze 700 jüant kapnak majd.

A Budapest-Belgrád-vasútvonal lesz a leggyorsabb út Délkelet-Európából a kontinens belseje felé

Archívum2019.04.28, 09:38

A magyar-szerb-kínai összefogással megújuló Budapest-Belgrád-vasútvonal fogja jelenteni a leggyorsabb szállítási útvonalat Délkelet-Európa és a kontinens belseje között - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Ötpontos fejlesztési tervben állapodott meg Szijjártó Péter a kínai külügyminiszterrel

Archívum2019.04.27, 14:48

A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji. A célok között szerepel többek között egy közös magyar-kínai egyetem megalapítása, és egy gyorsvasúti projekt is. 

Kína ontja magából a légkondicionálókat

Archívum2019.04.27, 13:19

Különös jelenség miatt lettek optimisták a Citi elemzői a kínai gazdasággal kapcsolatban. Kína ugyanis egyre több légkondicionálót és más háztartási gépet gyárt, ami általában is kedvező előjel lehet a növekedés szempontjából.

Orbán Viktor: Az elmúlt évtized értékes politikai leckéire alapozhatjuk válaszainkat az átalakuló világrend kihívásaira

Archívum2019.04.27, 09:19

A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik; a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációhoz vezet; a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd; Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással - ezt a négy tanulságot fogalmazta meg Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Pekingben az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) zárt körben zajló vezetői fórumán, sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint.

Szijjártó Péter: Kína selyemút-koncepciója a légi közlekedésben is megjelent

Archívum2019.04.27, 09:25

Magyarországnak fontos, hogy Kína selyemút-koncepciója, vagyis az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) a légi közlekedésben is jelen van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben, miután kínai vállalatok vezetőivel egyeztetett.

Elkezdődött az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második csúcstalálkozó

Archívum2019.04.27, 07:05

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken és szombaton részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A csúcstalálkozó helyi idő szerint szombat délelőtt kezdődött el.

Minden 4. órában új egységet nyit egy kávézólánc

Archívum2019.04.26, 17:05

Kihívója akadt Kínában a Starbucks-nak. Az ottani piacot egyértelműen uraló, amerikai hátterű kávézóláncnak a Luckin Coffee próbál a babérjai törni, mégpedig szédületes tempójú boltnyitásával - számol be erről a Quartz.

Méhek helyett már drónokkal végzik a gyümölcsfák beporzását

Archívum2019.04.27, 14:14

A mesterséges beporzást végző drónok tömeges alkalmazása segít a Kína északnyugati részén található Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület gyümölcstermelői számára, hogy április végén és május elején kihasználják a prémium gyümölcsnövények teljes virágzási időszakát.

Orbán Viktor: Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztését előmozdítani

Archívum2019.04.26, 11:31

Magyarország határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amely szavai szerint inkább egy lehetőség, mint fenyegetés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott találkozóján. Hszi Csin-ping szerint mindkét országnak fontos a pragmatikus együttműködés megerősítése, hogy a feleknek egyaránt előnyös eredményeket érjenek el.

Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei

Archívum2019.04.26, 11:19

Több tehetséggondozó programot is bejelentett a vállalat a magyar kormánnyal.

Történelmi léptékű beruházásra készülnek a kínaiak Magyarországon

Archívum2019.04.26, 10:43

Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket, továbbá regionális központjának létrehozását tervezi Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai nagyvállalat, a China National Machinery Import&Export (CMC), az erről szóló együttműködési megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Zsuan Kuang, a CMC vezérigazgatója írták alá Pekingben. A Mercedes kecskeméti gyára után ez lehet minden idők második legnagyobb magyarországi működő tőke beruházása.

Orbán Viktor megérkezett az Egy övezet, egy út fórumra - videó

Archívum2019.04.26, 10:35

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken és szombaton részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A magyar kormányfő a fórumra megérkezett, erről került ki most egy rövid videó az egyik közösségi oldalára. Emellett egy másik videó is készült a miniszterelnök második pekingi napjáról.

Vlagyimir Putyin: Az egy övezet, egy út az eurázsiai együttműködést is elősegíti

Archívum2019.04.26, 10:13

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Thaiföldön madárfészekből készítenek levest

Archívum2019.04.25, 20:55

A világ tele van furcsábbnál furcsább étkezési szokásokkal. Afrikában szívesen isszák meg a tehenek vérét, a japánok imádják a mérgező fugu halat, a kínaiaknál pedig a bika pénisze egy igazi afrodiziákum. És ha ez még nem lenne elég, Thaiföldön és Kínában egyaránt közkedvelt fogásnak számít a szalangána fészkéből készült leves.

További beruházásokat tervez Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai cég

Archívum2019.04.25, 20:31

Akár egymilliárd euró értékben valósítana meg energetikai fejlesztéseket, továbbá regionális központjának létrehozását tervezi Magyarországon a kaposvári naperőművet építő kínai nagyvállalat, a China National Machinery Import&Export (CMC), az erről szóló együttműködési megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Zsuan Kuang, a CMC vezérigazgatója írták alá csütörtökön, Pekingben.

Szijjártó Péter: Magyarországnak a legfejlettebb technológiákra van szüksége

Archívum2019.04.25, 13:11

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

Putyin: Történelmi csúcsra értek az orosz-kínai kapcsolatok

Archívum2019.04.25, 05:59

A két ország történelme során az idén 70. évfordulójukba lépő orosz-kínai kapcsolatok a valaha volt legjobb szintre értek az elmúlt harminc év munkájának eredményeként - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Zsenmin Zsipao kínai pártlapnak csütörtökön, mielőtt Pekingbe látogatna, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út nemzetközi együttműködésről szóló második fórumon.

Szédítő nyereség a kínai állami vállalatoknál

Archívum2019.04.24, 17:15

A kínai állami vállalatok nyeresége 15,6 százalékkal, 819,77 milliárd jüanra (122 milliárd dollár, közel 35 ezer milliárd forint) nőtt az idei első három hónapban a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

Ötezer éves selyemhernyó-faragványt találtak Kínában

Archívum2019.04.24, 16:01

Vaddisznóagyarból készült, 5000 éves selyemhernyó-faragványt találtak a régészek a közép-kínai Honan tartományban.

Ötezer éves selyemhernyó-faragványt találtak Kínában

Archívum2019.04.24, 14:55

Vaddisznóagyarból készült, 5000 éves selyemhernyó-faragványt találtak a régészek a közép-kínai Honan tartományban.

Kutatóállomást építene Kína a Hold déli sarkvidékén

Archívum2019.04.24, 11:10

Tudományos kutatóállomás kiépítését tervezi Kína a Hold déli sarkvidékén, és embereket küldene a Hold felfedezésére hozzávetőleg 10 éven belül - jelentette ki Csang Ko-csian, a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) vezetője.

Az USA-ban viszik tőzsdére a kínai Starbucksot

Archívum2019.04.24, 06:55

A Starbucks kínai riválisának számító Luckin Coffee benyújtotta az USA-ban a tőzsdére lépéshez szükséges dokumentumokat. A kezdeti nyilvános tőzsdekibocsátással a vállalat akár 800 millió dollárnyi tőkéhez is juthat, és a fiatal cég ezzel a Starbucks nyílt riválisává léphet elő.

Páncélvillamosok járnak majd Izraelben, az új tel-avivi vonalon

Archívum2019.04.20, 16:48

Robbanásbiztos, páncélréteggel szerelt villamosszerelvényeket szállít Kína Izraelnek a hamarosan megnyíló új vonalra, Tel-Avivba. A villamos - mint könnyűvasúti rendszer - kocsijait egy állami tulajdonú vállalat gyártja - írja az Asia Times.

Kazahsztánba és Kínába utazik húsvét után Orbán Viktor

Archívum2019.04.20, 12:12

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár arról tájékoztatta szombaton az MTI-t, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz. Április 25-28. között pedig Pekingben tárgyal majd Kína vezetőivel, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon. A kínai miniszterelnökkel kétoldalú egyezményeket is aláírnak majd.  

Feltalálták a spermaszívó gépet a kínaiak (18+)

Archívum2019.04.19, 06:07

A kínaiak feltalálták a spermaszívó gépet.

Kevés lenyűgözőbb látvány van ezernyi kungfus közös formagyakorlatánál - videó

Archívum2019.04.18, 19:36

A brit közszolgálati csatorna, azaz a BBC tematikus adója tette közé a videót, amelyen több ezernyi kínai iskolás mutatja be azt a formagyakorlatot, amelyre a film kísérőszövege szerint iskolás éveik alatt végig készültek. Ha valaki hibázik, oda a show. De nem azért gyakoroltak, hogy hibázzanak!

Megtörtént az elképzelhetetlen: a versenytársak legyűrték az Amazont

Archívum2019.04.18, 15:41

Minden bizonnyal nemcsak csatát, hanem háborút vesztett az Amazon Kínában, amely hamarosan bezárja ottani online áruházát - írja Reuters.

Varga Mihály: Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot

Archívum2019.04.18, 18:40

Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalást. Ezt követően a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki.

Ide kell utaznia, ha látni akarja a Notre-Dame mását

Archívum2019.04.18, 11:43

A replikákban különösen erős Kínában egyetlen hatalmas területen láthatók a világ több mint száz építészeti csodájának másolatai vagy épp miniatürizált változatai.

Szárnyra kapott a kínai részvénypiac

Archívum2019.04.17, 13:45

Elég jó éve van eddig a kínai részvénypiacnak, ahogy a befektetők visszatérő optimizmussal szemlélik a világ második legnagyobb gazdaságának közeljövőjét. A javuló hangulatban pedig már több mint 30 százalékkal izmosodott idén a vezető kínai részvényindex.

Már nem özvegy a bécsi óriáspanda

Archívum2019.04.17, 18:11

Társat kapott a bécsi állatkert magányosan élő nőstény óriáspandája, a 18 éves Yang Yang, amely 2016 decemberében rákbetegségben veszítette el párját, Long Huit.

Rejtélyes holttest került elő Kína legrégebbi sírjából

Archívum2019.04.17, 11:19

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, a sírban egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek. A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje. A régészek még nem fejtették meg a guggoló póz jelentését, és most vizsgálják azt is, hogy a holttest feje természetes okok miatt hiányzik, vagy már a temetési szertartáshoz eltávolították.

Kínában 2700 csempészett elefántagyart foglaltak le egyetlen nap alatt

Archívum2019.04.15, 18:39

Kínában a most közzétett hír szerint több mint 2700 csempészett elefántagyart foglaltak le a hatóságok március 30-án, egy régóta működő nemzetközi bűnbanda elleni nagyszabású akcióban.

Márciusban is kevés kínai vett új kocsit

Archívum2019.04.15, 12:48

Kínában már a tizedik egymást követő hónapban csökkent az új személyautók eladása márciusban.

Ennél látványosabb templompárt tényleg nehéz elképzelni

Archívum2019.04.15, 07:43

Az UNESCO tavaly nyilvánította a hegyet a világörökség részévé, nem véletlenül.

Elpusztult az egyik legritkább teknősfaj utolsó ismert nősténye

Archívum2019.04.14, 16:07

Elpusztult a világ utolsó négy ismert jangcei lágyhéjú óriásteknősének egyike. Nem tudni, hogy a többiek között van-e még nőstény.

Árcsökkentésekre kényszerülhet Kínában az Apple

Archívum2019.04.10, 12:44

Egy elemző szerint ideje csökkenteni az iPhone-árakat, különben "vörös kód" lép érvénybe az Apple-nél.

A Világbank is megkongatta a vészharangot az adósság miatt

Archívum2019.04.12, 18:23

Egyre veszélyesebb a világ eladósodottsága, és a kockázatok mögött elsősorban Kína áll – mondta a Világbank elnöke. A világ második legnagyobb gazdasága ugyanis hatalmas lendülettel nyújt kockázatos hiteleket instabil gazdaságoknak is.

A horvát miniszterelnök gratulált Orbán Viktornak - képek

Archívum2019.04.12, 16:49

Kína-Közép-Európa csúcs – címen osztott meg képeket Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán. A képek között látható az is, amelyen a horvát kormányfő gratulált a magyar válogatott horvátok elleni sikeréhez. A magyar kormányfő Dubrovnikban a nyolcadik „16+1” csúcstalálkozón vett részt, amely Közép- és Kelet-Európa, valamint Kína vezetőinek legfelsőbb szintű gazdasági együttműködési fóruma.

Több halottja van az árvíznek Dél-Kínában

Archívum2019.04.12, 12:41

Heten meghaltak, és négy embert még mindig keresnek azután, hogy a csütörtök este hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső árvizet okozott a dél-kínai Sencsen városban.

Dubrovnikból küldött újabb képet Orbán Viktor

Archívum2019.04.12, 11:07

Kávészünet, sajtószemle - címmel tett fel képet Orbán Viktor az Instagram-oldalára. A magyar kormányfő Dubrovnikban a nyolcadik "16+1" csúcstalálkozón vesz részt, amely Közép- és Kelet-Európa, valamint Kína vezetőinek legfelsőbb szintű gazdasági együttműködési fóruma.

Súlyos fertőzés támadta meg egy farmer karját

Archívum2019.04.12, 10:10

A Fox News számolt be annak a kínai férfinak az esetéről, aki egy ritka, de nagyon súlyos gombás fertőzést kapott el kertészkedés közben.

Szupermajmokat hoztak létre egy kínai laborban

Archívum2019.04.12, 10:00

Az emberi intelligencia kutatása céljából az emberi agy fejlődésében szerepet játszó gént ültettek majomgenomba kínai kutatók.

Így néz majd ki a következő recesszió

Archívum2019.04.11, 13:32

Izgalmas jóslattal állt elő a Guggenheim eszközkezelő cég arra nézve, milyen hatásai lehetnek egy következő amerikai recessziónak. A jó hír, hogy az általános gazdasági válság enyhébb lehet, de rossz hír, hogy a részvénypiacok viszonyt súlyosan beszakadhatnak.

Kisiklott és egy lakóházba csapódott egy vonat Kínában

Archívum2019.04.11, 16:43

Kisiklott és egy lakóházba csapódott egy bauxitot szállító tehervonat a Kína középső részén fekvő Honan tartományban.

Többen meghaltak Közép-Kínában, amikor tehervonat csapódott egy lakóházba

Archívum2019.04.11, 12:23

Kínai hatóságok közlése szerint kisiklott és egy lakóházba csapódott egy bauxitot szállító tehervonat a Kína középső részén fekvő Honan tartományban szerdán késő este. A balesetben négyen életüket vesztették, két embert pedig még keresnek. 

Az év végére összeszedheti magát a világgazdaság

Archívum2019.04.10, 14:57

Immáron harmadik alkalommal vágta vissza a világgazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Némi optimizmusra adhat okot azonban, hogy a szervezet arra számít, az év végéhez közeledve megélénkülhet némileg a globális gazdaság aktivitása.

Rengeteg új munkahely köszönhető az óriási függőhídnak

Archívum2019.04.10, 11:42

Tavaly év végén adták át a forgalomnak a Maputo-Katembe hídat Mozambikban, és az új átkelő létesítése máris érzékelhető gazdasági növekedést hozott a szegény afrikai állam számára, számol be arról az Africanews.

Hosszabb ideig marad a Jáde Nyúl a Hold túlsó oldalán

Archívum2019.04.09, 19:42

Három hónaposra tervezett élettartamánál hosszabban dolgozik a Hold sötét oldalán a Jáde Nyúl 2 kínai holdjáró, amely április 9-én ismét munkába állt több napig tartó alvó állapotot követően - közölte kedden a kínai űrkutatási hivatal.

Menyasszonyi ruhában jelent meg a vőlegény esküvőjén a volt barátnő – videó

Archívum2019.04.09, 18:04

Egy kínai jegyespár épp készült kimondani a boldogító igent az oltár előtt, amikor megjelent a vőlegény volt barátnője menyasszonyi ruhában.

Történelmi döntés Kínában: betiltják a világ legfurcsább bányászatát

Archívum2019.04.09, 16:01

A kínai kormány 2021-től megtiltja a kriptodeviza-bányászatot - jelentette a kínai állami televízió. A híradás szerint a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) frissítette azt a listáját, amely azokat a tevékenységeket tartalmazza, amelyeket meg kell szüntetni a gazdaságban.

Okoshatárt telepít Kína az észak-koreai menekültek ellen

Archívum2019.04.09, 13:13

Ötödik generációs (5G) mobil adatátviteli technológiával működő határellenőrzési pont kialakításáról állapodott meg a kínai határőrség a China Mobile kínai távközlési szolgáltatóval annak érdekében, hogy feltartóztassa az Észak-Koreából érkező menekülteket és csempészeket - jelentette a kínai állami sajtó.

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Kínában

Archívum2019.04.09, 11:51

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Pekingben. A Kínai Eximbankkal folytatott megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta, Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett - közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.

Új korszak jön a multicégek világában

Archívum2019.04.08, 14:13

Az amerikai multinacionális vállalatok a következő 12 hónapban folyamatosan áthelyezhetik a termelési tevékenységeiket, illetve módosíthatják az eddigi ellátási láncokat – derül ki egy friss felmérésből. Ennek egyik legfontosabb következménye pedig az lehet, hogy a jövőben egyre kevésbé beszélhetünk régiós termelési központokról.

Csillapíthatatlan Kína arany utáni étvágya

Archívum2019.04.08, 14:10

A negyedik egymást követő hónapban növelte aranytartalékait Kína, és a befektetők abban reménykednek, a világ nagy jegybankjai is több aranyat fognak felhalmozni a következő időszakban. Ez ugyanis jelentősen megdrágíthatja a biztonságos menedéknek számító nemesfém árfolyamát.

Halálos erdőtűz Kínában: 30 ember meghalt a lángokban

Archívum2019.04.06, 08:29

Villám csapott egy 18 méter magas fenyőbe Kína délnyugati részén. A kigyulladt fa darabokra szakadt, így terjedhetett tovább a tűz az erődőre.

Durván megbünteti a szivárogtatókat az Oppo

Archívum2019.04.04, 12:44

A Huawei legnagyobb kínai riválisa akár 75 000 dolláros büntetéseket is kioszthat a szivárogtatóknak.

A befektetők nem látják az igazi aranybányát

Archívum2019.04.05, 14:57

Miközben Ázsia számos országa és térsége rendkívül erős alapokkal rendelkezik és izmos növekedési ütemet a produkál, a globális befektetők mégis alulsúlyozzák a kontinens részvényeit a portfólióikban. A Fidelity szerint pedig ezzel sokan komoly lehetőségektől esnek el.

Pandát formáz a legújabb kínai mágnesvasút

Archívum2019.04.05, 20:21

Az alacsony költségű 5 méteres magasságban felfüggesztett mágnesvasút az ázsiai állat mintáját idézi. Szecsuánban jelenleg 16 nemzeti parkban és rezervátumban élnek pandák, mintegy egymillió hektáron.

Így áll most a világ az élelmiszerrel

Archívum2019.04.05, 19:09

Az idei év első negyedéve után, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete kiadta jelentését a főbb élelmiszercsoportok világpiaci árainak alakulásáról, és a várható mezőgazdasági kilátásokról. A jó hír, hogy élelem idén is bőven lesz, több főcsoportban pedig még az árak is csökkennek. A rossz az, hogy a tavalyi év értékelése alapján biztosra vehető: idén sem jutnak el megfelelő mennyiségben vagy minőségben mindenkihez.

Üresen áll a világ leghosszabb, 15 milliárd dolláros tengeri hídja

Archívum2019.04.05, 12:22

Gyér forgalom mellett, lényegében kihasználatlanul áll a világ leghosszabb tengeri átkelőútvonala. Az 55 kilométer hosszú létesítményt tavaly októberi átadása után rövid ideig megrohanták a közlekedők, mostanra azonban kiderült: bürokratikusan nehézkes, mellette pedig drága is azon át utazni vagy árut fuvarozni.