kés

címke rss

Többször megerőszakolt egy 9 éves kislányt egy férfi Heves megyében

Itthon2021.04.14, 20:48

Az Egri Törvényszék szexuális erőszak miatt 10 év fegyházra ítélte a férfit, aki egy vele egy településen élő, kilencéves, értelmi fogyatékos kislányt többször is megerőszakolt 2018 nyarán. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta vele szemben.

Kések, pisztolyok a stadionban – 30 éve játszották le minden idők legbotrányosabb BEK-negyeddöntőit

Sport2021.04.13, 06:00

A labdarúgó BEK/BL történelem talán legkülönlegesebb idénye a harminc évvel ezelőtti, 1990-91-es volt. A nagy európai történelmi változások közepette ez volt az utolsó szezon, amikor 32-nél kevesebb bajnok nevezett. Köztük olyan is, amelynek az országa a sorozat közben megszűnt. A keletnémet első, a Dynamo Dresden ugyanis még az NDK képviselőjeként indult, de már az NSZK csapataként esett ki. Ugyanis 1990 októberében az ország csatlakozott a Német Szövetségi Köztárasághoz. Sajnos a hirtelen jött nagy szabadságot sok fociszurkoló kissé félreértelmezte, egyebek mellett ezért is vonult be a focitörténelembe ez az év, de erről majd későőbb. ...

Elfogták a férfit, aki késsel rabolt ki egy dohányboltot Pécsett - videó

Itthon2021.04.12, 15:56

A rablás után a rendőrök megtalálták a támadáshoz használt kést és a rabló felsőjét, nem sokkal később pedig elfogták magát a rablót is. A házkutatás során a nyomozók olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a 21 éves férfi újabb rablásokat tervezett Pécs területén.

Nem adtak neki alkoholt, ezért késsel hadonászott és a bolt felgyújtásával fenyegetőzött - videó

Itthon2021.04.12, 11:57

Ittas állapota miatt nem szolgáltak ki alkohollal egy férfit, aki emiatt késsel hadonászott és a bolt felgyújtásával fenyegetőzött  - írja sajtóközleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. 

Késsel rabolta ki az osztálytársát egy 15 éves lány Budaörsön

Itthon2021.04.11, 13:06

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 15 éves lányt, aki csütörtökön Budaörsön, egy késsel fenyegette meg az utcán a 14 éves osztálytársát azzal, hogy ha nem működik vele együtt, akkor leszúrja.

18. születésnapi buliján szurkálta halálra ismerősét

Itthon2021.04.09, 10:15

2017-ben emeltek vádat az ellen a fiatal ellen, aki a 18. születésnapján, 2015-ben egy újpesti zártkörű születésnapi rendezvényen az ott kéretlenül, részegen megjelenő ismerősét megölte.

Brutális kegyetlenség: több mint 35-ször szúrta feleségébe a kést a szentpéterszegi férfi, ez lett a büntetése

Life.hu2021.03.30, 18:55

2018 októberében késelte halálra a felségét a szentpéterszegi férfi, ügyében most hoztak ítéletet: jogerősen is életfogytiglant kapott.

Késsel, húsklopfolóval és sörösüvegekkel esett egymásnak két család Jászladányban

Itthon2021.03.30, 16:17

Tavaly év elején alakult ki haragos viszony a két család között. A helyzet végül addig fajult, hogy a két család egymásnak esett, és a verekedés közben előkerült egy kés is. Csak a gyors orvosi ellátásnak köszönhető, hogy nem halt meg a megszúrt férfi.

Elrabolta saját kamasz lányát egy pedofil férfi, de előtte még késsel támadt a gyerek anyjára

Nagyvilág2021.03.30, 09:00

Körözést adtak ki egy eltűnt texasi lány, Lexus Nichole Gray ügyében, akit szexbűnöző apja rabolt el. A férfi gyerekük anyjára is rátámadt. A rendőrök most nagy erőkkel keresik a 14 éves lányt, aki információik szerint"extrém veszélynek" van kitéve apja, a 40 éves Justin Shaun Gray kezei között, ezért kérik a texasi lakosoktól, legyenek különös figyelemmel az eltűnt kislány iránt, és ha valaki felismeri, vagy tud valamit a hollétéről, azonnal értesítse őket.

Késsel hadonászva kereste haragosát egy részeg férfi Esztergomban

Itthon2021.03.29, 15:07

Két éve tavasszal egy részeg férfi összetűzésbe került két ismeretlennel is, az agresszív viselkedése miatt. Az egyik férfivel össze is verekedett, majd utána a szállására ment egy késért, hogy azzal induljon vissza megkeresni az ellenfelét.

Fejszével és késsel esett egymásnak két nő és két férfi Endrőcön

Itthon2021.03.27, 13:11

Egy nő fejszével a kezében jelent meg egy endrőci családi ház udvarán, ahol meg akarta rongálni a tulajdonos autóját. Nem sokkal később csatlakozott a támadó nő férje és a házigazda élettársa is a kialakult veszekedéshez. 

Döntés a konyhában, amit ha jól hozol meg, az egész életed könnyebb lesz

Unilife.hu2021.03.27, 08:39

Egyetlen egy jó kés többre képes a konyhában, mint bármilyen más eszköz. A tökéletes multifunkciós aprítógép, ami az örökkévalóságig társad lehet, hiszen nincs benne motor, ami elromolhatna.

Késsel próbált kirabolni egy férfit a Pesti úti ámokfutó - videó

Itthon2021.03.22, 13:27

Ma rács mögé kerülhet az a 49 éves férfi, aki februárban frontális karambollal ijesztgette a szembejövőket a XVII. kerületi Pesti úton. Az ügyészség a férfi közúti veszélyeztetési ügye miatt korábban már kérte a letartóztatását a bíróságtól, akkor bűnügyi felügyelet alá került. Kiderült, hogy késsel próbált meg kirabolni egy férfit az ámokfutó. 

Erőszakkal és fenyegetéssel üldözött el egy munkásbrigád, egy másikat Zánkáról

Itthon2021.03.19, 17:42

Az önbíráskodó banda vezetője a másik csapat munkaeszközeit is magának követelte. A megtámadott csapat végül jelezte a munkaadójának, hogy többet nem dolgoznak a kérdéses területen.

Késsel fenyegetőzött egy kocsmában egy bedrogozott, részeg férfi

Itthon2021.03.19, 11:45

Az ügyészség fegyveres garázdaság miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki részegen kötekedett a vendégekkel egy  székesfehérvári szórakozóhelyen, és késsel fenyegetőzött.

Késsel fenyegetőző férfit lőtt le egy rendőr Párizsban

Life.hu2021.03.14, 18:28

Vizsgálatot indított vasárnap a francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN, miután egy rendőr Párizsban lelőtt egy férfit, aki egyelőre nem tisztázott körülmények között késsel fenyegette meg - erősítették meg rendőrségi források a sajtóértesüléseket.

Szíven szúrta áldozatát egy férfi Isaszegen

Itthon2021.03.07, 11:47

Egy férfi késsel és egy ásóval tört be egy isaszegi házba, ahol rátámadt egy nőre, majd szíven szúrta annak élettársát és elmenekült. A rendőrök most zárták le az ügyben a nyomozást.

Pénzt követelt, végül egy edzőcipővel menekült el a késes rabló Debrecenben - videó

Itthon2021.03.07, 10:40

Egy férfi tavaly ősszel, késsel rabolt ki két fiatalt az utcán. Miután kiderült, hogy nincs náluk pénz, csak egy edzőcipő, amit először nem akartak odaadni, a férfi előkapta a kését.

Késelés Pécsett, részeg férjét megütötték, a feleség szúrt

Itthon2021.03.06, 12:46

Verekedés tört ki két barát között Pécsett, mire az egyik férfi felesége egy konyhakéssel megszúrta párja támadóját.

Segített biciklit tolni egy nőnek egy férfi, életveszélyesen megkéselte a férj

Itthon2021.03.03, 13:17

Barátnőjével és annak gyerekeivel biciklizett egy férfi részegen, amikor észrevette, hogy a nő lemaradt tőle. Amikor hátrafordult azt látta, hogy egy idegen férfi kíséri a nőt. Nem tudta kezelni a féltékenységéből fakadó dühét, visszament és összeverekedett a férfival. Egy kés is előkerült.

A legfontosabb eszköz, ami majdnem biztos, hogy hiányzik a konyhádból

Unilife.hu2021.02.26, 16:37

Szétnyomott paradicsomok, széttrancsírozott húsok, patakokban folyó könnyek hagymavágásnál, véget nem érő fűrészelés. Van kiút?!

Késsel fenyegetőzött egy férfi egy szegedi büfé előtt

Itthon2021.02.19, 10:40

Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki február 16-án, dél körül Szegeden egy büfé dolgozóival agresszíven viselkedett, és azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja őket.

DNS-minta alapján kapták el a 10 éve Törökbálinton késelő betörőt

Itthon2021.02.19, 10:38

Tíz éve Törökbálinton betörők mentek be egy házba, ahol késsel megfenyegetettek egy nyugdíjast, akitől pénzt és egy értékes fényképezőt vittek el. Januárban, a támadás utáni szemlén begyűjtött DNS-minták alapján kapták el a rendőrök a betörés egyik gyanúsítottját.

Megvárták a munkahelyénél, majd követték - így raboltak ki egy férfit Dunaújvárosban

Itthon2021.02.13, 14:32

A gyanú szerint két fiatal tegnap kora délután kirabolt egy 25 éves férfit. A rendőrök hamar elkapták a 19 és 20 éves rablókat, akik felfegyverkezve elkövetett rablás miatt felelhetnek.

Saját ismerőse rabolt ki egy nőt Tatabányán

Itthon2021.02.13, 13:29

Csütörtök este kaptak belejelentést a rendőrök arról, hogy valakit késsel raboltak ki Tatabányán. Alig egy óra alatt elkapták a rendőrök a 24 éves férfit.

12 év börtönbüntetésre ítélték a törökszentmiklósi nagypapát, aki le akarta vágni az unokája fejét

Life.hu2021.02.03, 16:31

Ahogyan korábban mi is beszámoltunk, 2019-ben történt a szörnyű tragédia, amikor a törökszentmiklósi nagypapa halálosan megfenyegette unokáját, annak egyik barátját pedig hátba szúrta. 

Sorsjegy miatt ölt az érdi férfi: 15 cm-es késsel gyilkolt

Life.hu2021.02.02, 21:12

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a vád szerint a munkatársával egy sorsjegyen veszett össze és a vita során megölte.

Kapával és késsel támadtak a rendőrökre Berettyóújfaluban

Itthon2021.02.01, 15:25

A gyanú szerint egy berettyóújfalui férfi és fia kapával és késsel támadt rendőrökre, akik éppen egy bűncselekmény miatt keresték az idősebb támadót. 

Késsel fenyegetett, és megütött kiskorúakat egy börtönből szabadult férfi Szombathelyen

Life.hu2021.01.22, 14:22

Két férfi támadt szombathelyi fiatalokra a főtéren. Késsel fenyegették őket, és elvették a pénzüket, telefonjukat. Az egyikük nemrég szabadult a börtönből.

Késsel raboltak ki négy gyereket az utcán Szombathelyen

Itthon2021.01.21, 11:35

Tavaly nyáron két férfi késsel fenyegetett és rabolt ki négy gyereket Szombathelyen. A egyiket meg is ütöttek, amiért ellenállt, és nem akarta odaadni a pénzét. Mielőtt elmentek a helyszínről, az egyik támadó még halálosan meg is fenyegette a gyerekeket.

Családi dráma! Leszúrta 21 éves fiát az otthonában a körömi apa: így történhetett a tragédia

Life.hu2021.01.21, 08:33

Szörnyűség történt a Borsod megyei községben, Körömön, ahol egy édesapa leszúrta 21 éves fiát egy konyhakéssel, miután pénzt követelt tőle, hogy drogot vehessen magának.

Kalapáccsal ütötte apja fejét, majd elvágta a torkát a balatonszemesi férfi

Itthon2021.01.19, 16:37

Ma reggel fogták el azt a 40 éves férfit, aki a gyanú szerint tegnap este megölte az édesapját egy családi veszekedés után. A rendőrök kihallgatták a férfit, aki beismerő vallomást tett. 

Bíró előtt a prostituáltgyilkos, aki egy nyíregyházi eladót is megkéselt

Itthon2021.01.19, 13:38

Már a bíróság előtt áll az a mátészalkai férfi, aki két éve meggyilkolt egy fiatal, prostituáltként dolgozó nőt, pár nappal később pedig egy nyíregyházi ruhaboltban rátámadt az eladóra. Aztán elfogták és megtalálták a kocsija csomagtartójában a fiatal nő holttestét.

Minden nap fenyegette volt barátnőjét és annak új barátját egy férfi

Itthon2021.01.16, 11:03

Zaklatással és magánlaksértéssel gyanúsítanak egy férfit.

Késsel kezében kiabálta a feleségének, hogy megöli és anyja mellé temeti

Itthon2021.01.15, 11:56

A férfi és felesége viszonya már jó ideje megromlott, ennek ellenére továbbra is együtt éltek. Közben gyakoran veszekedtek. Egy ilyen alkalommal a férfi 2019 nyarán kétszer is azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy elvágja a torkát és oda fogja eltemetni, ahol az ő édesanyja nyugszik.

Késsel raboltak ki egy dohányboltot Komáromban

Itthon2021.01.08, 15:24

A Komáromi Járási Ügyészség fegyveres rablás és a rongálás miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy komáromi dohányboltban késsel fenyegete meg az eladót, hogy átadja neki a kasszában lévő pénzt.

Két nap alatt kétszer is verekedett, és késsel fenyegetőzött egy várvölgyi férfi

Itthon2020.12.09, 15:57

Őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki két nap alatt kétszer verekedett a testvérével együtt. 

Késsel fenyegetett meg szociális dolgozókat egy szentesi férfi

Itthon2020.12.09, 12:43

Egy szentesi férfi a helyi családsegítő központban fenyegetett meg két dolgozót, mert a beszélgetésük során szóbahozták, hogy elveszik tőle a gyerekét.

Késsel fenyegette, megverte volt élettársát, és új párját egy tűzoltó

Itthon2020.12.07, 17:22

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés, kényszerítés, illetve erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy tűzoltó ellen.

Kalapáccsal, harapófogóval, és késsel kínozta szerelmét a féltékeny nyíregyházi férfi

Itthon2020.12.04, 17:02

A férfi vádolta élettársát, hogy hűtlen volt hozzá, amíg a börtönben volt, emellett azért is őt okolta, mert nem fizette be helyette a pénzbüntetést. A nő a bántalmazás miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Késsel támadt rá egy eladóra egy férfi Nyíregyházán - videó

Itthon2020.12.04, 10:41

Késsel támadt rá egy eladóra egy férfi Nyíregyházán. Az eset november 27-én délután történt, ekkor ment be a 42 éves férfi az üzletbe, ahol kést tartott az eladóra, és a bevétel átadását követelte - írja a police.hu.

Megerőszakoltak és megöltek egy fiatal anyát Brazíliában, lányát a holtteste mellé kötözték

Nagyvilág2020.11.26, 10:51

Élete legsokkolóbb élményét kellett átélnie annak a 11 éves lánynak, akit anyja holtteste mellé kötözött ki az a férfi, aki betört a 30 éves, egyedülálló anya lakására, megerőszakolta és halálra kínozta a nőt.

Még a felé tartott kés sem riasztotta vissza a rablót

Itthon2020.11.25, 16:35

Az Ózdi Járásbíróság december 25-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki erőszakkal szerzett pénzt idős, mozgáskorlátozott ismerősétől, és még az sem tartotta vissza, hogy a férfi késsel próbált védekezni.

Testvérgyilkosság: édesanyjuk szeme láttára szurkálta halálra 11 éves öccsét

Life.hu2020.11.24, 11:44

Kegyetlenül kivégezte kistestvérét egy 22 éves washingtoni férfi. A brutális gyilkosságot az édesanyjuk is végignézte.

Szomszédaira támadt, késsel fenyegetőzött, és saját gyerekét is megütötte egy vámospércsi férfi

Itthon2020.11.23, 16:40

A Debreceni Járásbíróság november 19-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megütötte szomszédját, majd annak feleségét késsel kergette az utcán, de a saját gyerekét is megütötte. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit kényszerítésben, magánlaksértésben, testi sértés kísérletében, testi sértésben és zaklatásban is, ami miatt elsőfokon 4 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélték. A bíróság egy 2 éves, felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelte.

Akár 15 év börtönt is kaphat az álruhás, késes dohánybolti rabló

Itthon2020.11.20, 17:28

Elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki maszkban, álruhában, késsel támadt a pénztárosra egy férfi egy ózdi dohányboltban. A döntés azonban nem végleges, mivel a férfi fellebbezett ellene.

Meglepő középkori maradványokra bukkantak egy litván tó mélyén

Tudomány2020.11.19, 14:57

Több mint ötszáz évvel ezelőtt egy középkori katona meghalt és valahogy egy litván tó mélyére került, majd évszázadokig rejtőzött a sáros föld alatt. Most azonban régészek bukkantak az elmerült maradványokra, de még ennél is többre.

Elfogták a pécsi késes rablót

Itthon2020.11.18, 12:27

Ahogy arról mi is írtunk, a pécsi rendőrök egy 21 éves férfit kerestek, aki pár napja kirabolt egy fiatal nőt egy vasúti átjáró közelében.