BEK

címke rss
Egy elveszett cipő és nyolc gól - zokoghattak Pesten a máltaiak

Egy elveszett cipő és nyolc gól - zokoghattak Pesten a máltaiak

A nyárra sokáig azt mondták a fociszurkolók, hogy „uborkaszezon", és csak edzéseken, felkészülési mérkőzéseken lehetett látni a játékosokat. Aztán megjelent az Intertotó Kupa, melybe országonként nevezett egy-két csapat, majd a '90-es évek elejének politikai változásaival, és az ezzel járó országosztódásokkal úgy megnőtt az európai bajnokságok száma, hogy a nemzetközi kupákban való indulásért már selejtezőket is rendeznek. Nyáron. A magyar csapatoknak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában (illetve annak elődjében az UEFA Kupában) az 1994-95-ös kiírás óta kell rendszeresen részt venniük a selejtezőkben, és sokszor a nyaraló szurkkolók ...

Meghalt Raduly József

Sport2022.03.21, 15:15

Kilencvennégy éves korában meghalt a Vasas egykori legendás focistája, Raduly József, aki örökös tiszteletbeli elnöke volt a Vasasnak.

A Bayern edzője csak a szokásos módon bukott el a BL-ben

Sport2021.04.14, 18:20

Amióta 2019 novemberében Hansi Flick átvette a Bayern München irányítását, a csapat sikert sikerre halmozott. 10 hónap alatt nyert öt jelentős címet, köztük a Bajnokok Ligáját. Majd idén begyűjtötte a klubvilágbajnokság trófeáját is, és szinte elképzelhetetlen, hogy ne védje meg a címét a Bundesligában. A Bajnokok Ligájában viszont nem fogja.

Kések, pisztolyok a stadionban – 30 éve játszották le minden idők legbotrányosabb BEK-negyeddöntőit

Sport2021.04.13, 06:00

A labdarúgó BEK/BL történelem talán legkülönlegesebb idénye a harminc évvel ezelőtti, 1990-91-es volt. A nagy európai történelmi változások közepette ez volt az utolsó szezon, amikor 32-nél kevesebb bajnok nevezett. Köztük olyan is, amelynek az országa a sorozat közben megszűnt. A keletnémet első, a Dynamo Dresden ugyanis még az NDK képviselőjeként indult, de már az NSZK csapataként esett ki. Ugyanis 1990 októberében az ország csatlakozott a Német Szövetségi Köztárasághoz. Sajnos a hirtelen jött nagy szabadságot sok fociszurkoló kissé félreértelmezte, egyebek mellett ezért is vonult be a focitörténelembe ez az év, de erről majd későőbb. ...

Stasi-ügynökök a lelátón, mérgezéstől rettegő világsztárok a stadionban

Sport2021.02.09, 05:58

Szurkolónak álcázott Stasi-ügynökök, rettegő nyugatnémet futballsztárok, becsapott UEFA és szurkolók. Ez csak néhány kiragadott momentum az 1973-74-es Bajnokcsapatok Európa Kupája szezon legizgalmasabb párharcából, amikor a Bayern München és a Dynamo Dresden csapott össze egymással. A sport szinte másodlagos volt, mert az NDK pártemberei ideológiai harcot csináltak az ütközetből.

Meghalt a BEK-győztes magyar válogatott röplabdázó

Sport2020.11.09, 19:37

Életének 75. évében vasárnap meghalt Steiner Gyuláné Papp Katalin 33-szoros válogatott röplabdázó, a NIM BEK-győztes játékosa.

Kenny királytól a farkasemberig: öt BEK-győztes gól története

Sport2020.10.12, 06:30

Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az angol csapatok szinte egyeduralkodók voltak az európai kupaszíntéren, a legrangosabb sorozatot, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) pedig valósággal kisajátították maguknak. 1977 és 1982 között sorozatban hatszor nyertek a szigetországiak, három klub is ünnepelhetett. Ami ezt a félelmetes sorozatot még különlegesebbé teszi, hogy sorozatban öt finálét nyertek meg 1-0-ra az angolok. Öt meccs, öt győzelem, öt gólszerző, és egyik sem hétköznapi fickó, érdemes velük közelebbről is megismerkedni.

A pályán szétrúgták Maradonát, a lelátón megszületett a Bajnokok Ligája

Sport2019.12.15, 06:28

Az 1987-88-as Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) első fordulójában a sorozat rekordbajnoka összekerült a világ legjobb futballistáját foglalkoztató csapattal. Az, hogy a Real Madrid és a Diego Maradonát foglalkoztató Napoli közül az egyik csapat már a második fordulóban sem lesz ott elgondolkoztatta az olasz és az európai foci leggazdagabb befektetőjét, aki attól tartott, hogy ez akár az ő csapatával is megtörténhet. Hacsak nem jön létre egy kimondottan az európai foci óriásaira szabott sorozat. Létrejött. Nem akkor és nem ott, de megszületett.

Meghalt a legendás BEK-győztes focista

Sport2019.04.23, 15:33

A skót Celtic labdarúgócsapatának legendás játékosa és edzője, Billy McNeill 79 éves korában meghalt. A szakember 2010 óta demenciával küzdött.

Szögesdrót a kaktuszon: hogyan nyerjünk BEK-et győztes tavaszi meccs nélkül?

Sport2019.03.31, 13:28

Ha visszagondolva úgy érzik, hogy a 120 perc rettenetes, gól nélküli kínlódás után tizenegyesekkel eldőlő AC Milan–Juventus meccs volt minden idők legrosszabb BL-, illetve BEK-döntője (2003), akkor most kapaszkodjanak meg, mert itt van a PSV Eindhoven, amelyik szakmányban szállította az ilyen meccseket az 1987-88-as BEK-kiírásban – egészen a végső győzelemig. Mindezt úgy, hogy kíméletlen gólgépként dübörgött végig a csapat a holland bajnokságon. De a Bajnokcsapatok Európa Kupájában olyanok voltak, mint a szögesdrót a kaktuszon - értelmezhetetlenek.

Előző
Következő