kereskedelem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- euró
- befektetés
- gazdaság
- árfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Indul a karácsonyi roham a boltokban
A napokban kezdődik a karácsonyi roham a boltokban, amely egészen december 24-ig tart majd. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, hogy becslések szerint az idén is növekszik a forgalom, körülbelül 5%-kal. Ez azt jelenti, hogy a decemberi teljes forgalom túllépheti az 1000 milliárd forintot. Vámos György azt monda az Origónak, hogy csak ünnepi – karácsonyi és szilveszteri asztalra való – élelmiszerre 90 milliárd forintot költünk ilyenkor.
- címkék:
- kereskedelem
- vásárlás
- ajándék
- karácsony
- Címkefelhő »
A black friday egy napra átírja az online vásárlási szokásokat
Egyre több üzlet csatlakozik Magyarországon is a fekete péntekhez, a részt vevő hazai boltokról azonban nincs országos összesítés, a statisztikában pedig eddig nem látszott nagy kiugrás a kiskereskedelmi forgalomban, de az akciókat kínáló üzletek forgalma, elsősorban az online üzleteké, ilyenkor jelentősen nő – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak rá.
Az Auchan elindította a házhoz szállítást
Elindult az Auchan házhozszállítási szolgáltatása. Budapesten az I., II., XI., XII., XXII. kerületben élők kérhetik a webáruházban kiválasztott termék házhoz szállítását. Az agglomerációban pedig Érdre, Budaörsre, Törökbálintra szállít a multi – tudta meg az Origo.
Óriási rohamra számítanak a boltok karácsonykor
A KSH adatai szerint az idén eddig 5 százalékkal nőtt az áruházak, boltok értékesítése. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint ez azt vetíti előre, hogy nagy karácsonyi roham várható decemberben, amikor ezer milliárd forint fölé is ugorhat a bolti költekezés.
Nem nyúlnak a vasárnapi nyitvatartáshoz
A kormánynak nincs szándéka hozzányúlni az üzletek nyitvatartásának kérdéséhez, de ez még nem jelenti azt, hogy parlamenti képviselők ne élhetnének különböző kezdeményezésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Kereskedelmi Nap ünnepségén.
Bezárja hat magyarországi üzletét a 132 éves cég
Hat magyarországi üzletét akarja bezárni a Marks & Spencer. A cég 1992 óta van jelen Magyarországon. A cég azt javasolja magyarországi munkavállalóinak, hogy üljenek le egyeztetni. A Marks & Spencer egyébként ma világszerte körülbelül 2100 munkatárssal kezdte meg az egyeztetést, beleértve a 129 magyarországi munkatársat is. A M&P a franchise felé nyit.
Ötödikek lettünk az unióban
Az augusztusi 2,6 százalék után szeptemberben 2,2 százalékkal nőtt éves összevetésben a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – jelentette az Eurostat, az uniós statisztikai hivatal.
- címkék:
- kereskedelem
- Eurostat
- Címkefelhő »
Egyre többet vásárolunk
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- kereskedelem
- forgalom
- KSH
- Címkefelhő »
Hajkereskedelem, avagy a fekete arany útja Indiától az európai szalonokig
Angliában az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hajpótlás, amely során a fodrászok valódi hajjal dúsítják fel az arra vágyók frizuráját. Jelenleg Anglia a harmadik legnagyobb hajimportőr a világon, évi 43 millió tonna hajat vesz. De vajon a fodrászoknál sorban álló nők sejtik, hogy honnan, pontosabban kiktől is származik az új hajuk?
- címkék:
- India
- Anglia
- kereskedelem
- haj
- Címkefelhő »
A négynapos hétvégén sok minden máshogy lesz
Négynapos hétvége jön, mindenszentekkel és halottak napjával. Jövő héten az iskolásoknak őszi szünet van. Ráadásul hétvégén elkezdődik a téli időszámítás is. A buszok és a vonatok másképp járnak. Ne közlekedjen megszokásból. A hosszú hétvégén sokan indulnak útnak, a szállodák forgalma is megnő. Az üzletek többsége csak november 1-jén, kedden lesz zárva.
10 százalékos béremelést sürgetnek a kereskedelemben
A kereskedelemben dolgozóknál a folyamatos munkaerőhiány megállítása érdekében több mint 10 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésre van szükség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint.
Feltűnő változás jön a Sparokban
Újfajta jelölést alkalmaz a Spar a különleges élelmiszereknél. Az áruházak polcain nagyobb felületet és színkódot, piktogramokat kapnak a bio- és a glutén-, illetve laktózmentes élelmiszerek.
Óriási béremelést jelentett be az Auchan
1,5 milliárd forintot költ bérfejlesztésre az Auchan Magyarország 2017-ben. A dolgozók bére már idén novembertől megemelkedik. 5400 alkalmazott átlagosan 14 százalékkal többet visz majd haza havonta.
Csak a kereskedelmi bizalmi index emelkedett
Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került, az üzleti várakozások is romlottak, a fogyasztóiak viszont jelentősebb romlásuk ellenére kedvezőbbek az év elejinél - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Ilyen olcsón még nem vett mosószert
Új áruházat nyit a Lidl. Az áruház honlapján lévő szórólapból kiderül, hogy nagyon sok terméket 20-30, de akár 40 százalékkal is olcsóbban adnak a nyitás hetében. Többek között mosószerek, húsfélék, tejtermékek, pékáruk is akciós áron vásárolhatók meg.
- címkék:
- kereskedelem
- akció
- KSH
- Címkefelhő »
Itt az Aldi nagy bejelentése
További 50-60 boltot és egy új logisztikai központot építene nálunk az Aldi. Székács Tibor, a magyar leányvállalat ügyvezetője azt mondta, jövőre már a Hofer-csoport vezérigazgatója lesz.
Az ingázók Ausztriában vásárolnak
Évente 104 millió eurót hagynak Burgenlandban, főleg élelmiszert, ruházati és tisztálkodási termékeket vesznek.
- címkék:
- Burgenland
- kereskedelem
- ingázó
- Címkefelhő »
Ezért panaszkodnak az őstermelők
Csökkent a piacok, ezen belül a termelői piacok súlya a napi fogyasztási cikkek beszerzésében, mivel a látogatók hányada a 2010-ben mért 72 százalékról a tavaly július óta eltelt 12 hónapban 59 százalékra mérséklődött, így 10 emberből már hatnál is kevesebben vásárolnak piacon - derül ki a GfK elemzéséből.
- címkék:
- piac
- kereskedelem
- őstermelő
- Gfk
- Címkefelhő »
Hiába a plázastop, új üzletek akkor is nyílnak
A III. kerületben nyitja meg új üzletét a Penny Market. Ez lesz a német multinak a 207. magyarországi üzlete. Legutóbb a Praktikernek nyílt új áruháza, de a Spar és a Lidl és az Aldi is több boltot nyitott idén.
Egyre kevesebben vesznek hamis ruhát
Az előző évhez képest csökkent a hamisított termékek népszerűsége a magyar lakosság körében. Egy felmérés szerint leginkább a fővárosi fiatalok fordulnak a hamisítványok felé.
Súlyos válságba került a globális elit álma
A világgazdaság döntéshozó elitje a héten összejön a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves tanácskozásán, miközben egyre súlyosabb kockázatok fenyegetik az integrált világgazdaságról szóló álmot, amely az elmúlt több mint 70 évben meghatározta ezeket a találkozókat. A politikai bizonytalanságok és a növekedési problémák ugyanis fokozódó veszélyként jelennek meg az elit számára.
Októberben indul az Auchan webshopja
Webáruházzal is bővíti szolgáltatásait Auchan. A cég már április óta a honlapján házhoz szállításért felelős munkatársakat keres. Az Auchan az írta az Origónak, október közepén indul az új szolgáltatás.
- címkék:
- kereskedelem
- webshop
- Auchan
- Címkefelhő »
Óvatosan a kuponokkal
Évről évre sok panasz érkezik a fogyasztóvédelemhez a kuponos akciókkal kapcsolatban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összegyűjtött néhány hasznos tanácsot, azért, hogy mindenki, aki beleveti magát a kuponos vásárlásba, sikerrel zárja az akciós hétvégét.
Elrendelték a csődeljárást a Palóc Nagykernél
Elrendelte a csődeljárást a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél a Balassagyarmati Törvényszék, a közzétételt tartalmazó végzés pénteken jelent meg a Cégközlöny honlapján.
Néhány dolog, amit nem tudott a garázsvásárról
A garázsvásár a feleslegessé vált, túl sok helyet foglaló, megunt, költözés, pénzszűke miatt vagy például fenntarthatósági okokból eladni kívánt holmik kiárusítása a ház mellett - a garázsban, az udvaron, esetenként akár bent a házban, lakásban is. A garázsvásár tulajdonképpen egy előre megadott időpontban, eseti jelleggel működő bolhapiac.
Eladják az egyik, Magyarországon is népszerű üzletláncot
Egyik konkurense, az olasz OVS vásárolhatja fel a Charles Vögele svájci ruházati kiskereskedelmi láncot; a válságban lévő cég közölte: az igazgatótanács azt javasolta a részvényeseknek, fogadják el az olasz konszern vezette konzorcium felvásárlási ajánlatát.
Mentőövet ad a Palóc Kft. alkalmazottainak az NGM
A Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztet a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyében, és kész munkahelymegőrző támogatást is biztosítani a munkavállalók érdekében - közölte a tárca. A Palóc Kft. 1,9 milliárdos veszteséget halomozott fel. Csütörtökön bezártak az üzletei. Az üzletlánc 1200 dolgozójának helyzete bizonytalan, azt pedig még nem tudni, mi lesz a cég sorsa. A cégnek körülbelül 80-90 boltja van.
Új multi terjeszkedne a magyar lakberendezési piacon
Magyarországra igyekszik a Coincasa franchise. Az olasz lakberendezési márka már 1962 óta van jelen a piacon. A hálózatnak jelenleg 44 saját üzlete van Olaszországban és további 63-at üzemeltetnek franchise partnerek a külföldi piacokon.
- címkék:
- kereskedelem
- lakberendezés
- multi
- olasz
- Címkefelhő »
Nagy lépésekre készül a Spar
A Spar tovább folytatja az expanziót, új egységeket nyit, emellett az idén hét üzletének megújítására 1,6 milliárd forintot fordít – közölte a cég kommunikációs igazgatója a cég legújabb, szombathelyi áruházának ünnepélyes megnyitója után.
- címkék:
- Maczelka Márk
- kereskedelem
- Spar
- Címkefelhő »
Élelmiszerboltok zárhatnak be
Csütörtökön bezárnak Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei. Az üzletlánc 1200 dolgozójának helyzete bizonytalan, azt pedig még nem tudni, mi lesz a cég sorsa. Körülbelül 80-90 bolttal nem tudni mi lesz.
Túl a 30 milliárdon a Sparok forgalma
A Spar 81 magánkereskedővel áll szerződésben országszerte, összesen 107 üzlet működik a cég partnerségi programjában, a franchise hálózat már több mint 1300 embernek ad munkát. A Sparok forgalma pedig éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot.
- címkék:
- kereskedelem
- franchise
- Spar
- Címkefelhő »
Keresik a megoldást a munkaerőhiányra
A kereskedelemben nem a jelenlegi szabályozás szigorítása a legsürgetőbb, hanem a munkaerőhiány enyhítése, az ehhez kapcsolódó járulékcsökkentés, valamint a különböző foglalkoztatási programok erősítése - közölte szerdán az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülésén elhangzott felvetésekre reagálva.
Súlyos helyzetbe került a bolthálózat
A CBA vezetése azonnal tárgyalásokat kezdeményezett az 1200 dolgozót foglalkoztató franchise- partnerével, a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel. A lánc boltjai üresek, a cég három éve veszteséges - írja a Népszabadság az RTL Klub Híradója nyomán.
- címkék:
- kereskedelem
- veszteség
- CBA
- Címkefelhő »
Ígéretek tettek nélkül
Ahogy Európát továbbra is sújtja a magas munkanélküliség, a világgazdaságot hajtó jegybankok pedig egyre inkább kifogynak a bevethető eszközökből, a világ vezetői Kínában gyűltek össze a G20-ak találkozóján. Noha a vezetők elkötelezhetik magukat a strukturális reformok mellett, egységes program hiányában feltehetően nem lesz érdemi jelentősége a tanácskozásnak. Ez pedig egyre súlyosabb probléma a világ számára.
- címkék:
- Kína
- Japán
- kereskedelem
- jegybank
- Brexit
- G20
- Címkefelhő »
Fokhagymás felvágottat hív vissza a Lidl
A Lidl visszahívja a Zimbo Perbál Kft. Baroni fokhagymás felvágottját, mert a terméken hibás adatok szerepelnek. A termék szójafehérjét tartalmaz, ezért a szójára allergiásoknál gondot okozhat – közölte a Lidl.
- címkék:
- kereskedelem
- allergia
- felvágott
- Lidl
- Címkefelhő »
Vége a mínuszos éveknek a multiknál
A kereskedelmi üzletláncok már nem mínuszos adatokkal zárják üzleti éveiket. A kereskedelmi törvény azt mondja ki, hogy a napi fogyasztási cikkeket árusító kiskereskedelmi áruházlánc, aminek nettó árbevétele két egymást követő üzleti évben mindkét esztendőben eléri a 15 milliárd forintot és adózott eredménye mindkét időszakban nulla, vagy negatív, a második üzleti év beszámolójának elfogadását követően köteles lehúzni a redőnyt.
- címkék:
- Penny
- kereskedelem
- multi
- Spar
- Tesco
- Auchan
- Aldi
- Címkefelhő »
Idei mélypontján a GKI konjunktúraindexe
Augusztusban idei mélypontjára esett vissza a GKI konjuktúraindexe, az üzleti és a fogyasztói várakozások is számottevően romlottak júliushoz képest - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A Putyin-Erdogan csúcs után beindul a pénzfolyam
Az összes félbeszakadt kétoldalú projekt, a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építése mellett újraindul a kereskedelem és az idegenforgalom is Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szentpétervári találkozója nyomán - írta szerdán a Vedomosztyi című üzleti napilap.
Nagy újítás az áruházláncnál
Már tévé-, hűtő- vagy laptopvásárláshoz is lehet időpontot foglalni az egyik elektronikai áruházlánc üzleteiben.
Bővülés és béremelés: most csak az iparban
Jó dolga van most annak, aki ipari cégnél dolgozik. Az ilyen vállalatok negyede úgy tervezi, új munkaerőt vesz fel még az idén. A kereskedelemben, a mezőgazdaságban vagy a szolgáltatásokban ez az arány csak 16-17 százalék. Ráadásul minden második ipari vállalatnál valószínű a fizetésemelés is – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból.
- címkék:
- ipar
- kereskedelem
- munkaerő
- szolgáltatás
- Címkefelhő »
Nem sajnáljuk a pénzt a benzinre
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- kereskedelem
- üzemanyag
- autó
- KSH
- Címkefelhő »
Nagyon olcsó lett a dinnye
Hamar leestek a dinnyeárak a nagyáruházakban. Míg tavaly nyár végén került 88-99 forintba a dinnye, idén már a szezon elején ennyiért adják. Igen ám, de tavaly silány volt a termés, idén pedig van belőle jócskán.
- címkék:
- árak
- kereskedelem
- dinnye
- multi
- Címkefelhő »
Több százzal kevesebben dolgoznak a Tescónál
Lapinformációk szerint félezren kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól a márciusban bejelentett csoportos leépítés után. Valamivel több mint 400-an nem fogadták el azt a pozíciót, amit felajánlottak nekik. A Tesco számokról nem beszél, azt azonban megerősítették: sokan nem éltek az új állással, amit felajánlottak számukra.
Vonzóak a magyar boltok árai
A határon túli boltokban is érződik a magyarok jövedelmének erősödése, ugyanakkor egyre több külföldi intézi nálunk a nagybevásárlását; utóbbiak azonban kétszer annyit költenek, mint a magyarok külföldön.
- címkék:
- Vámos György
- kereskedelem
- OKSZ
- Címkefelhő »
Erre költöttük minden negyedik forintot
Tavaly ötéves stagnálás után enyhén, de emelkedett a kereskedelmi láncok saját márkáinak piaci részaránya. 2015-ben vásárláskor minden negyedik forintot saját márkás termékre költöttek a vevők.
Bedagadhat a torka az IKEA-csokitól
A Choklad Mörk 60 százalékos és a Choklad Mörk 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládék csomagolásán a tej és mogyoró összetevőket nem megfelelő módon tüntették fel, ezért az IKEA az összes ilyen termék árusítását beszüntette, de a csokoládékat biztonsággal fogyaszthatják azok, akik nem allergiásak a tejre és a mogyoróra – közölte a társaság.
- címkék:
- kereskedelem
- csokoládé
- Ikea
- Címkefelhő »
Pultokat szüntet meg a Tesco
A budaörsi Tesco-áruházban hétfőtől nem árulnak élő halat. A áruház egy táblán figyelmezteti a vásárlókat, hogy július 27-től az élőhal-árusítás megszűnik. A halpultokban dolgozók nem veszítik el állásukat.
- címkék:
- kereskedelem
- hal
- megszüntetés
- Tesco
- Címkefelhő »
Keleten bővít az IKEA
Az IKEA oroszországi leányvállalata azt tervezi, hogy legalább 2,1 milliárd dollárt fektet be az Oroszországban működő 14 bevásárlóközpontjának fejlesztésébe és korszerűsítésébe – írta a The Wall Street Journal.
- címkék:
- Oroszország
- kereskedelem
- Ikea
- Címkefelhő »
Nagyon megugrottak a túlórák
Áprilisban nem nőtt az alkalmazottak száma, mégis több bért és pótlékot fizetek a kereskedelemben dolgozóknak, mint korábban. A márciusi vasárnapi boltzár eltörlés után félmillióval nőtt meg a túlórák száma.
- címkék:
- kereskedelem
- túlóra
- KSH
- Címkefelhő »
Ide hordjuk a százmilliárdokat
Évente 700 milliárd forintot költöttünk ruhafélékre. A bevételi adatok szerint piacvezető a H&M. Nem csak a plázákban vásárolunk farmert vagy cipőt, de a neten is 92 milliárdot költünk.