kenu

címke rss

Rákjáról vallott Wichmann Tamás

Archívum2019.09.09, 10:41

Nyíltan beszélt a rákkal folytatott küzdelméről a kilencszeres világbajnok kenus Wichmann Tamás.

Ezt egye a dietetikus szerint, hogy bírja szuflával az evezést!

Travelo2019.07.12, 13:04

Nyár, víz, aktív kikapcsolódás – verhetetlen trió, legyen szó tengerről, tóról, folyóról vagy éppen medencéről; a lazulás és napfürdőzés mellett használjuk ki az időt egy kis mozgásra is. Dietetikusunk összegyűjtötte, mire figyeljünk az étkezéskor, hogy bírjuk is szuflával.

A Velencei-tavon érte a vihar a kenusokat, már nem tudtak kievezni a partra

Itthon2019.06.20, 10:43

A másodfokú viharjelzés miatt ellenőriztek a vízirendőrök a Velencei-tavon szerda délután. Ekkor vették észre, hogy a Cserepes-szigeten öt ember próbál kenuval partot érni.

VízpartON – TOP 5 „vizes” program a Ráckevei Duna-ág és környékén

Travelo2019.06.17, 09:11

A Ráckevei Duna-ág a Duna főágától Budapesten, a Kvassay-zsilipnél ágazik el és több mint 57 km-rel lejjebb, Tassnál torkollik újra a folyamba. Tudtátok, hogy a „két Duna" által körbeölelt Csepel-sziget partvonala 180 km hosszú, hatszorosa a Velencei-tóénak? Mindössze egy karnyújtásnyira a Fővárostól különleges, akár több napra szóló élménnyel gazdagodhattok. Az alábbiakban kiemeltük Nektek a legkedveltebb vízhez kapcsolódó látnivalókat, programokat. Tegyétek élménnyé őket!

Szegeden keresztül vezet az út Tokióba a kajak-kenusoknak

Sport2019.04.01, 14:59

A Sikersztori nevet kapta az augusztus 21. és 25. között Szegeden sorra kerülő NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampánya, amely a vébé hivatalos oldalával és a jegyértékesítéssel párhuzamban szerdán elindult.

Ki kellett menteni egy családot a Balatonból

Itthon2018.08.08, 15:07

A háromtagú család felborult a kenujukkal, és nem tudtak visszamászni. A vízirendőrök mentették ki őket a Balatonból.

Velence betiltotta a kajakot, kenut és más hobbihajókat a csatornákon

Travelo2018.08.06, 08:28

Augusztus első hétvégéjén két halálos baleset történt egymás után a velencei lagúnában, pedig a hatóságok pont ilyesmitől tartva már augusztus 1-jei hatállyal korlátozták a csatornán használható hajókat.

Ezért fog idén a Fertő tónál nyaralni!

Travelo2018.06.28, 13:40

Cikksorozatunk első két részében a Fertő-táj kastélyait és az épített örökségek helyszíneit jártuk be, ezúttal azonban a természetközeli élményekre helyezzük a hangsúlyt. Madárlesre indulunk a Fertőn; szolárhajóval fedezzük fel a tó parttól távoli, nyílt vízfelületeit; kevésbé ismert tanösvényeken járunk, és a bicikliútról gyönyörködünk az elképesztően gazdag állatvilágban. A régió tökéletes az aktív pihenéshez, tartsanak velünk!

Nem tudja, milyen táborba adja a gyereket a nyárra? Segítünk!

Travelo2018.06.16, 11:27

A nyári táborok nem csak arra jók, hogy biztos és kulturált helyen tudjuk a gyereket, amíg mi dolgozunk, de arra is, hogy olyan új tevékenységekbe vezessük be, amikre év közben egyébként nincs lehetőség. Ilyenkor könnyedén kiderül, van-e tehetsége a teniszhez, a kézműveskedéshez vagy akár a programozáshoz. Ezért most azokat az izgalmasabb nyári táborokat gyűjtöttük össze, amelyekből mi is szívesen választunk a gyerekeknek.

Az egyik legfenntarthatóbb módon megújuló falu díját kapta Panyola

Travelo2018.05.26, 17:37

A 600 lelkes szatmári kis falu, Panyola öt másik hazai településsel együtt a fenntartható falufejlesztés kategóriájában pályázva, a második helyezett díját nyerte el az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség hetedik alkalommal kiírt pályázatán.

Ősi indián kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán

Tudomány2017.09.16, 17:43

Ősi, fatörzsből vájt kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán a floridai Brevard megyében a tengerparti lagúnarendszer mélyéről.

Járja be kenuval hazánk egyik legszebb gólya rezervátumát!

Travelo2017.10.16, 09:56

Járja be kenuval hazánk egyik legszebb gólya rezervátumát!

Kiss Tamás elbukta a pótválogatót, de maradt reménye a vb-re

Sport2017.07.21, 17:38

A kenus Kiss Tamás a délelőtti 1000 méteres után délután az 500 méteres világbajnoki pótválogatót is elbukta Szegeden, így előre láthatólag egyéniben nem indulhat a csehországi Racicében augusztus 24. és 27. között sorra kerülő vb-n.

Négyéves eltiltás az olimpiai bronzérmes kenusnak

Sport2017.07.11, 19:31

Doppingvétség miatt négyéves eltiltással sújtották Szerhij Tarnovszki moldovai kenust, akinek a riói olimpián szerzett bronzérmét is vissza kell adnia.

Gemenc rejtett vízi világába indul kenutúra vasárnap

Travelo2017.10.16, 16:10

Rétisasok, barna kányák, hódok, kócsagok és a szürke gémek birodalmán keresztül vezet a Gemenc 2017. július 9-én, vasárnap induló egynapos Ártérleső vízitúrája. Érdemes kézbe venni a lapátokat, mert gyönyörű helyeken vezet a vízi út.

Három év alatt kerülték meg kenuval a Földet

Nagyvilág2017.06.18, 17:49

Három év után befejezte földkörüli útját egy hagyományos, polinéziai mintára épített kenu, amelynek legénysége technikai segítség és navigációs eszközök nélkül teljesítette az utat.

Meghalt Hajba Antal, világbajnok kenusunk

Life.hu2017.03.07, 09:43

Hosszan tartó betegség után hunyt el Hajba Antal világbajnok kenus és a sportág mesteredzője. 79 évesen, vasárnap reggel adta fel a küzdelmet a súlyos kórral szemben.

Bulizzunk busókkal, fánkokkal vagy túrázzunk tavasbarlangban!

Travelo2017.12.01, 10:07

Ha elegünk van már a télből, vegyünk részt aktívan az elűzésében Mohácson, Szentendrén vagy Budapesten! Ha viszont szeretjük a téli tájat, válasszunk egy klassz túrát, kirándulást.

Tokióban érmet akarnak az egy oldalon evező mozambikiak

Sport2016.08.20, 16:31

Hamar közönség kedvenc lett Rióban a kenu kettes 1000 méteren simán utolsó helyen célba érő mozambiki kettős. Afrika legjobbjai voltak, Brazíliában edzettek.

A nagykanizsai edző 12 éves kislányt is molesztált autójában

Life.hu2016.05.31, 08:34

Valószínűleg több kislányt is molesztált az a kajak-kenu edző, akiről hétvégén derült ki, zaklatta tanítványait. Egy 15 évesnek félreérthetetlen üzeneteket írt, most pedig kiderült, egy 12 éves kislányt az autójában molesztált.

Sörözés közben jött az ötlet, világrekord lett belőle

[origo] utazás2016.02.05, 16:52

Bízni a másikban és önmagunkban. Ez volt a mottója Kovácsik Leventének és Szabó Norbert Ádámnak, akik Kele nevű páros kajakjukkal átszelték az Atlanti-óceánt, több világrekordot is felállítva ezzel. Milyen az, amikor són ül az ember hatvannégy napon át? Hogy telik a karácsony az óceán közepén? Mi az a repülőhal-fejelő verseny? Hogy lehet vécére menni egy kajakban? Antigua szigetén értük utol kérdéseinkkel a kajakozókat január 30-án, két nappal a célba érkezésük után. Elsőként az Origónak adtak nagyinterjút. 

Életveszélybe került Sipos Peti, beborult a jeges Dunába

Archívum2014.12.01, 18:55

Sipos Peti eltitkolta a múltját. Az Irigy Hónaljmirigy énekeséről a Hal a tortán adásában derült ki, hogy testvérével együtt kenuzott, igaz, nem egy csapatban. Ám a vidám edzések egyszer majdnem tragédiához vezettek.

Ígéretes a Kolonicsról készült doku

Sport2014.11.21, 10:25

December hatodikán mutatják be a Kolonics Györgyről készült 75 perces dokumentumfilmet, amellyel Zentai Nóra író és Varga András rendező emléket állított a kétszeres olimpiai bajnok kenusnak.

Kenusokat mentettek a Velencei-tóból

Itthon2014.09.20, 10:36

Négy embert vittek ki a partra a gárdonyi vízirendőrök.

Nyolc napot élt túl a kanadai vadonban egy nő

Nagyvilág2014.08.28, 21:21

A férj a balesetben meghalt, a feleség viszont ennivaló nélkül is túlélte a szerencsétlenséget.

Kilapátolták az aranyat a magyarok a moszkvai vébéről

Life.hu2014.08.10, 16:44

Szép volt srácok! Kiválóan szerepelt a magyar válogatott a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon.

Beleevezett a vízesésbe

Archívum2014.04.21, 12:02

Jim Coffey Costa Ricában új világrekordot állított be, amikor nyitott kenujával 18 métert zuhant a Truchas-vízesésben. Az előző rekordot Steve Frauer állította be 20 évvel ezelőtt az észak-karolinai Elk-folyón, az a vízesés másfél méterrel alacsonyabb volt.

Elképesztő természeti csodát élt át két fiatal lány

Life.hu2014.01.25, 12:38

Egy átlagos kenutúrának indult, végül nem mindennapi élményt hozott a két fiatal kalandja.

Otthagytuk pár napra a civilizációt

[origo] utazás2013.09.10, 10:54

Százhúsz kilométer négy nap alatt három kisgyerekkel a Tiszán. Víz, madarak, békák, hamu és homok. Pár napra családostul magunk mögött hagytuk a civilizációt.

Betonkenuk suhantak a Duna vizén

Itthon2013.06.22, 00:08

Kenuversenyt rendeztek pénteken a Duna ráckevei ágán. A versenyzők saját maguk által, betonból készített kenukon szálltak vízre. 28 nap kell ahhoz, hogy a hajó megkössön, a legkönyebb is 64 kilogramm. Nézze meg hogyan suhannak a víz tetején a betonkenuk!

Senki sem köt biztosítást a hős kenusra, aki jövőre ismét nekivág az óceánnak

Archívum2012.12.25, 22:37

Jövőre ismét vízre száll az idén az Atlanti-óceánt  61 nap alatt egyedül átevező, szerencsétlenül járt magyar kenus, aki két hónap evezés és másfél hónap bizonytalanság után kötött csak ki Antiguán.

Gólyák nyomában Béda-Karapancsán

Travelo2017.10.09, 16:16

Szeretne látni gólyát, barna kányát, szürke gémet, jégmadarat? Mindezt egy kenuból? Önnek találták ki a Duna-Dráva Nemzeti Park programját.

Szigorú szabályok mellett túrázhatunk a Dráván

[origo] utazás2012.07.23, 18:05

Aki a vadregényes Dráván készül vízitúrára, jó, ha idejében beszerzi a külön engedélyeket, de az sem árt, ha tisztában van a számtalan szigorú szabállyal. A folyón például egy időben maximum 35 ember túrázhat együtt, a horvát oldalon csak vészhelyzet esetén köthet ki, de sötétedés után és okmányok nélkül már meg se próbáljon vízre szállni.

Rendhagyó kenutúrák a Fertő tónál

[origo] utazás2012.07.05, 16:42

Kenutúrára indulni a naplementében, vagy a vízről nézni a napfelkeltét a legromantikusabb nyári programok közé tartozik. A Fertő tó nádasaiban és a csatornákban evezve a táj kevésbé ismert arcait is felfedezhetjük, és a szúnyoginváziótól sem kell tartani.

Egyenlítő: Beszélgetés Rakonczay Gáborral

Ozone Network2012.07.02, 16:48

Rakonczay Gábor a világon elsőként kenuzta át egyedül az Atlanti- óceánt. Teljesítménye rendkívüli, mivel majdnem húsz nappal a tervezett időpontnál korábban hatvan nap után ért partot. Sok éves tapasztalattal a háta mögött az út során többször került életveszélyes helyzetbe. Hazatérte után a visszarázódás nehézségei mellett rosszindulatú kommentelők vádaskodásaival is szembe kellett néznie.

Pénteken rendezik az első betonkenuversenyt

Techbázis2012.06.20, 16:32

Ráckevén rendezik meg június 22-én az I. Magyar Betonkenu Kupát, a versenyre saját készítésű, betonból készült kenuval lehetett nevezni.

Látták Rakonczay elveszett kenuját

Sport2012.06.13, 10:10

A hétvégén egy jachtról észrevették Rakonczay Gábor Vitéz nevű kenuját, amellyel a világon elsőként hatvan nap alatt kelt át az Atlanti-óceánon, a hazavontatás közben azonban egy viharban nyoma veszett.

Válik Rakonczay Gábor és felesége

Life.hu2012.05.24, 15:04

Rakonczay Gábor kenus és felesége, Viktória az egyik népszerű közösségi oldalon jelentette be, hogy elválnak útjaik.

Válik az Atlanti-óceánt kenuval egyedül átszelő Rakonczay

Sport2012.05.23, 21:23

Az Atlanti-óceánt kenuval egyedül átszelő Rakonczay Gábor és felesége, Viktória a Facebookon jelentették be, hogy elválnak.

Az óceánba veszett Rakonczay kenuja

Sport2012.05.10, 12:35

Az óceánba veszett Rakonczay Gábor Vitéz nevű kenuja, amellyel a világon elsőként hatvan nap alatt kelt át az Atlanti-óceánon, írja a Blikk.

Bilijével merte ki a vizet a hajójából Rakonczay Gábor

Sport2012.04.05, 18:57

A kis híján végzetes borulást hozó vihar után ha megteheti, szívesen feladta volna Rakonczay Gábor az Atlanti-óceán átevezését. A magyar kenus úgy fogalmaz, volt egy élete a borulás előtt, és azóta van egy másik. A vihar elvitte élelme jelentős részét, penészes ételeket is meg kellett ennie, az utolsó tíz nap így is gyönyörű volt számára, de nem csinálná végig még egyszer.

Egyméteres csoki fogadta a hazatérő Rakonczay Gábort - a nap képe

Sport2012.04.04, 10:27

Hosszú hetek után ért újra Magyarországra Rakonczay Gábor, aki a tervezett 80 nap helyett 61 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt, a világon elsőként egy kenuval, egyedül. A budapesti Liszt Ferenc repétéren a feleségével megérkező kenust a család és a barátok mellett egy egyméteres csokoládé fogadta "Minden méter számít" felirattal. Rakonczay december 20-án indult el a portugáliai Lagosból egy kenuval, február 6-án megszakadt vele a kapcsolat, majd március 25-én kötött ki Antiguán.

Rakonczay: Nem az a lényeg, mit gondolnak

Sport2012.03.29, 22:50

Rakonczay Gábor, az Atlanti-óceánt kenuval egyedül átevező sportember beszélt útja viszontagságairól és sikeres megérkezéséről a Magyar Televízió DTK Show című csütörtöki adásában.

Rakonczay sajnálja, hogy spórolt a nyomkövetőn

Sport2012.03.27, 19:54

Világszerte írt a sajtó Rakonczay Gábor sikeres expedíciójáról, amelynek során elsőként evezte át az Atlanti-óceánt egy kenuval. Rakonczay most először nem vitt magával nyomkövetőt, pedig most először igazán szüksége lett volna rá. A Nemzetközi Óceánátevező Társaság elismeri a teljesítményt, de sajnálja, hogy a magyarnál nem volt műholdas rendszer.

Így hánykolódott Rakonczay az óceánon - videó

Sport2012.03.27, 14:01

Felkerült egy rövid videó az internetre az Atlanti-óceánt átevező Rakonczay Gáborról. A filmen a kenus útjának első, Kanári-szigetekig tartó szakasza látható, melyen Rakonczay Viktóra szerint a férje elsősorban tesztelte a hajót és saját magát. Az Index szerint a filmet Dr. Százados Miklós, Rakonczayék ismerőse készítette.

Tízcentis lyukon ömlött be a víz Rakonczay hajójába

Sport2012.03.27, 08:23

Tojásrántottát eszik, és már jól érzi magát a karib-tengeri Antiguán kikötött Rakonczay Gábor, aki speciális kenujával december 20-án Portugáliából kelt útra azzal a céllal, hogy átszelje az Atlanti-óceánt.

Napokig étlen-szomjan evezett a megkerült kenus

Sport2012.03.29, 14:45

A vízbe borulása után két napig nem evett és nem ivott az Atlanti-óceánon ötven napig életjel nélkül hajózó Rakonczay Gábor, aki vasárnap kikötött Karib-tengeri Antigua szigetén. Felesége szerint senki nem gondol majd médiahackre, ha a kenus mindenkinek elmondja, amiket neki elmesélt. Rakonczay Viktória igyekezett kizárni fejéből, hogy férje esetleg meghalt, de mint az [origo]-nak elmondta, nagyon kellett már, hogy a férje jelentkezzen.

Megkerült az Atlanti-óceánon eltűnt magyar kenus

Sport2012.03.26, 09:32

Kikötött Antigua szigetén Rakonczay Gábor, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt - nyilatkozta a kenus felesége, Rakonczay Viktória a Neo FM Bumeráng című reggeli műsorában.

"Valószínűleg jól halad" - Rakonczay felesége továbbra is bizakodó

Sport2012.03.14, 12:03

Rakonczay Viktória szerint férje, az Atlanti-óceánon kenuzó Rakonczay Gábor jól halad: biztos benne, hogy a napi rutint folyamatosan tartja, és a sportember rendben van.

Most kellene megtalálni az óceánon eltűnt Rakonczay Gábort

Sport2012.03.07, 15:25

Felesége szerint Rakonczay Gábornak a napokban kell találkoznia az utána indult vitorlással, bár arra szinte semmi esély, hogy meglátják őt.

Vajda Attila kétszer elsüllyedt a nagy hullámok miatt az ingerszegény edzőtáborban

Archívum2012.03.01, 10:02

Vajda Attila négyhetes portugáliai edzőtáborból tért haza öt napra, de pénteken máris visszautazik az ingerszegény Montebelo Aguieirába.

Elindultak az eltűnt magyar kenus után

Sport2012.02.23, 16:03

Útnak indult a Szeremley Huba borász által vezetett magyar vitorlás hajó az Atlanti-óceánon, amelynek legénysége kiemelt figyelmet fordít Rakonczay Gábor kenus keresésére.

A nap sportképe: olimpiai bajnok a keménymagban

Sport2011.06.19, 19:43

Vajda Attila együtt dobolt a magyar szurkolókkal a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon vasárnap. A pekingi olimpián C-1 1000 méteren aranyérmes versenyző a szerb fővárosban csak nyolcadik lett, a magyar válogatott ugyanakkor az éremtáblázat első helyén zárt.

Vár a Dráva

[origo] utazás2010.05.07, 22:33

Kilenc tanösvény, bringatúrák, állóhajós horgásztúrák, egyhetes csendes kenutúrák és tárcsán sült babos pulyka. A szokottnál egy hónappal korábban, ezen a héten elkezdődött a szezon a Dráván.

Megtalálták az Ipolyba fulladt férfi holttestét

Itthon2006.06.29, 08:41

Megtalálták annak a férfinek a holttestét, aki három hete tűnt el az Ipolyban, amikor felborult a kenujával.

Eltűnt az Ipolyban egy férfi

Itthon2006.06.05, 21:51

Kenuból az Ipolyba borult, majd eltűnt egy férfi hétfőn. Keresése eddig sikertelen volt, kedden folytatják a kutatást.

Bajánál meghalt két Dunából kimentett gyermek

Itthon2004.05.21, 22:52

Nem sikerült a kórházban sem újraéleszteni azt a két gyereket, akiknek kenuja pénteken este Bajánál a Dunába borult.

Előző
  • 1
Következő