kedvezmény

címke rss

Megszűnt a kedvezményes balatoni utazás kombinált jegye

Travelo2017.10.13, 12:47

Nemcsak a tó körüli vasúti és hajós utazás volt olcsóbb a Balaton Mix napijeggyel, de a tóhoz utazás is. A BAHART szerint nagyon kevesen használták, ezért szüntették meg az idei évtől.

Olcsóbb a temetés, ha leadják a jogosítványukat a japánok

Itthon2017.03.21, 19:57

Szokatlan ötlettel állt elő a japán rendőrség a közlekedési balesetek visszaszorítására: a temetési költségekből kapnak kedvezményt azok, akik leadják a jogosítványukat. A kezdeményezés az időseket érinti, ugyanis felmérések szerint több baleset okoznak az utakon, mint a fiatalabb sofőrök.

74 milliárd forint jut idén gyerekétkeztetésre

Itthon2017.03.08, 16:29

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta, az idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyerekétkeztetésre. Ez több mint 2,5-szerese a támogatásra 2010-ben fordított összegnek.

Akciós kuponfüzettel csábítják Gyopárosfürdőre a turistákat

Travelo2017.10.17, 12:43

Akciós kuponfüzettel csábítják Gyopárosfürdőre a turistákat

Gyógyfürdők, amiket egy napig fél áron élvezhetsz - Ne hagyd ki!

Archívum2017.02.23, 20:47

A "Szökjön ki egy fürdőbe!" elnevezésű kezdeményezés lehetőséget biztosít a gyógyfürdők szerelmeseinek, hogy egy napig fél áron élvezzék a fürdőzés jótékony hatásait. Jobb, ha be is írod a naptáradba február 28-át, és a helyszíneket máris mutatjuk!

Milliókat érő tanácsok hitelfelvételhez

Gazdaság2017.01.17, 16:48

Magyarországon az emberek többsége ódzkodik a hitelfelvételtől, ami egyrészről érthető is, hiszen a múltban sokan égették meg magukat a devizahitelekkel. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a hitel egyáltalán nem ördögtől való dolog, sőt számos hasznos tulajdonságát élvezhetjük, ha megfelelően használjuk. Éppen ezért a Bankmonitor összeszedte azokat a dolgokat, amelyekre mindenképp figyelni kell, ha hitelben gondolkodunk.

Még többen utazhatnak kedvezményes Eurail vasúti bérlettel

Travelo2017.10.16, 12:05

Még többen utazhatnak kedvezményes Eurail vasúti bérlettel

Nemsokára SMS-t kaphat az akciós virsliről

Techbázis2016.12.12, 14:43

Sétálok az utcán, amikor rezzen a zsebemben a telefon, mire előveszem, és olvasom az üzenetet, már meg is csap a pizza illata. Ma 20 százalékos kedvezménnyel vehetek egy szeletet, írta az értesítés. Na erről szól az adatvezérelt, egyebek közt a tartózkodási helyen alapuló működés.

Ez az újévi fogadalom minden vállalkozónak ajánlott

Gazdaság2016.12.04, 17:37

A szolgáltató cégek csupán kétharmada menedzseli jól a panaszokat, s mindössze negyedük kér elnézést az okozott hibáért. Az ingyen termék vagy a kedvezmény formájában nyújtott anyagi kompenzáció nem feltétlenül a leghatásosabb megoldás. Fontos a megfelelő kezelés megválasztása – derül ki az Ipsos legfrissebb nemzetközi kutatásából.

Megduplázták a kedvezményeket a webáruházak

Gazdaság2016.09.01, 12:21

Továbbra is növekszik a hazai online kiskereskedelem. A piac az idei első félévet 18 százalékos bővüléssel zárta – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásából.

Így utazhat féláron a Szigetre

Travelo2017.12.10, 13:50

50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START a Szigetre utazóknak. Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a belépő (karszalag) felmutatásával, vagy az alkalmi menettérti jegy rendezvény helyszínén történő lebélyegeztetésével érvényes.

Garázst és konyhát adnak a kedvezmények helyett

Gazdaság2016.08.01, 13:41

Az új építésű lakások piaca emelkedik. Az első félévben 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, emellett 237 százalékkal nőtt a lakásépítési engedélyek száma.

Olcsóbb lesz a nyaralás a Velencei-tónál

Archívum2016.07.09, 13:10

Jelentős kedvezményeket biztosító, turisztikai kártyarendszert vezettek be a Velencei-tónál.

A fapados légitársaságok bizakodnak

Gazdaság2016.06.24, 15:22

Az easyJet tudomásul veszi a csütörtöki népszavazás eredményét, amelyen az Egyesült Királyság szavazóinak többsége az Európai Unióból való távozás mellett voksolt. A légitársaság bizakodó és abban hisz, hogy a döntés nem lesz lényeges befolyással stratégiájára, képes hosszútávon is fenntartani bevételei növekedését, és osztalékot tud fizetni részvényeseinek. A Ryanair hiába ígért óriási kedvezményeket a brexitszavazóknak, a fapados ajánlatai nem érdekelék a brit nyugdíjasokat.

Olcsóbb az állatkerti belépő a nagyi-unoka jeggyel

Travelo2017.11.27, 13:25

500 forint kedvezményt ad a szokásos gyermekjegy és nyugdíjasjegy együttes árából a vakáció idején a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Újabb trükközések derültek ki Simicska Lajos cégéről

Itthon2016.06.15, 16:17

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir több esetben is 95 százaléknál nagyobb kedvezményt biztosított egyes fővárosi színházak programjának plakátkampányára – derült ki az Origo birtokába került dokumentumokból. Úgy tudjuk, a Mahir 2012-ben 14 millió forint, 2013-ban 20,3 millió forint, 2014-ben 32,2 millió forint, míg 2015-ben 144,2 millió forintnyi kedvezményt biztosított fővárosi színházak és művelődési házak részére. 

33 százalék kedvezmény jár a MÁV-bérleteseknek

Travelo2017.10.17, 14:04

Szeptember 30-áig 33 százalékos kedvezménnyel utazhat a MÁV-START belföldi hálózatán, aki utazása megkezdésekor érvényes dolgozói vasúti bérlettel rendelkezik.

Olcsóbban vonatozhatnak a túrázók

[origo] utazás2016.05.05, 12:41

Húsz százalékos belföldi vasúti utazási kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV a Magyar Természetjárók Szövetsége érvényes klubkártyával rendelkező tagjainak.

Olcsóbb kombinált hajó- és vonatjegy váltható a Balatonra

Travelo2017.10.17, 16:43

Március 26-tól október 23-ig lesz érvényes, de már kaphatók a MÁV-START pénztáraiban a kedvezményes Balaton Mix kombinált hajó- és vonatjegyek.

Nyílt napot tartanak a hazai fürdők

Travelo2017.10.13, 14:14

A víz világnapjának idei "Vizek és mesterségek" című nemzetközi kampányához néhány hazai fürdő is csatlakozott. Ezen a napon a látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé és megismerhetik a fürdőben dolgozók munkáját.

Jelszóval olcsóbban látogathatók márciusban a barlangok

Travelo2017.10.16, 12:31

El is mondjuk önöknek, hogy mi az a titkos jelszó, amivel kedvezményes áron juthatnak be márciusban néhány hazai barlangba.

Fél áron fürdőzhet a szökőnapon

[origo] utazás2016.02.18, 15:21

A szövetség kezdeményezéséhez sokan csatlakoztak, érdemes kihasználni a lehetőséget.

Iskola helyett féláron mehet fürdőbe

Itthon2016.02.18, 00:47

Február 29-re nem csak szülői sztrájkot hirdettek, ezen a napon a féláron lehet bejutni a legtöbb a hazai fürdőbe.

Kedvezményekre pályázhatnak a nyugdíjasok

Gazdaság2016.02.08, 09:12

Ismét megnyíltak a pályázatok az Erzsébet-program keretében. Nyugdíjasok fürdőbelépőkre és szálláshelyekre pályázhatnak.

Most kedvezménnyel járható be Európa vasúton

[origo] utazás2016.02.04, 12:53

Tizenöt százalékos árengedménnyel juthat nemzetközi utazási lehetőséghez, aki 2016. február 1. és március 31. között Interrail Egyországos vagy 30 országban érvényes Interrail Globál vasúti bérletet vált.

Van, ahol ingyen lehet Suzukikat tankolni

Auto2016.01.07, 08:08

A 2008-as gazdasági válság óta nem csak itthon, hanem Európában is csak fokozatosan talál magára az autópiac. Ezt elősegítendő mindig vannak különböző akciók, a Suzuki most különösen jó promóciót futtat az új évben. Kár, hogy nem a magyar, hanem a német piacon.

Kedvezménykártyával egy évig olcsóbb lesz Róma a turistáknak

Travelo2017.10.13, 09:20

A vatikáni és a római múzeumok belépőjegyein és a tömegközlekedésen is takarékoskodhatnak a szentévben az olasz fővárosba érkező hívők és turisták a nekik kínált kedvezménykártyákkal.

15 százalékos kedvezménnyel vonatozhat át Európán

Travelo2017.10.06, 12:12

15 százalékos kedvezménnyel vonatozhat át Európán

Indulhat a vásárlási roham a munkaidő végén

Gazdaság2015.11.09, 16:16

Az Internetes Vásárlás Napján már reggel óta figyelik a vásárlók az akciókat, a csúcsidőszak viszont a munkaidő után kezdődik. 10, 20, 50, de akár 70 százalékos kedvezménnyel ajánlja ma termékeit számos online kereskedő. Aki lemarad, legközelebb két hét múlva készülhet így a karácsonyra.

Hétvégén féláron vonatozhat

Travelo2017.10.17, 11:10

Hétvégén féláron vonatozhat

Ingyen fürdőbelépőt adó kártyával csalogat Miskolc

Travelo2017.10.13, 11:48

Május elsejétől kedvezményes turisztikai kártyarendszert vezetnek be Miskolcon, amellyel egy alkalommal ingyen mehetünk strandra, múzeumba, a várba és a barlangfürdőbe. A turisták a Miskolc Pass-szal ingyen utazhatnak.

Bekeményít a Wizz Air a tagságival

Archívum2014.10.15, 18:12

A csoportoknak rosszabb lesz, a csomagfeladás viszont kevesebbe kerül.

Családbarát díjakkal akciózik a Ryanair

Travelo2017.10.16, 12:57

Újabb utasbarát intézkedéseket vezetett be az ír fapados légitársaság, ezúttal a családokat megcélozva. A Ryanair többek között díjengedményeket ad a csomagokra és a kiválasztott helyek foglalására.

Fürdőzz kedvezményesen Gyopároson!

Travelo2017.12.07, 11:14

Ha az idén olyan helyre vinnéd a családot nyaralni, ami a nagymamától a járni tanuló csemetéig mindenkit elvarázsol, olvass tovább! 2014 nyarától új időszámítás indul Gyopárosfürdőn.

5 dolog, amit mindenképp tudnod kell, ha a Life.hu Csajfesztre jössz

Life.hu2014.05.29, 09:07

Már csak néhány nap és elindul ingyenes rendezvénysorozatunk, a Life.hu Csajfeszt a Corvin sétányon. Összeszedtük nektek a legfontosabb tudnivalókat, hogy a helyszínen már csak a programokra kelljen koncentrálni.

Ingyen buszjárat és olcsóbb strandok a Balatonon

Travelo2017.10.16, 14:44

Ingyenes térségi közlekedéssel lassítják a rohanó turistákat a Balaton hét településén. Az új turisztikai kedvezménykártyával nemcsak ingyen buszozhatnak, de olcsóbban mehetnek múzeumokba és strandra is. A kártyát minden turista ingyen kapja a szállásadójánál.

Kedvezményes főzdetúra és kolbászgyúrás Gyulán

Travelo2017.10.09, 12:46

Kedvezményes főzdetúra és kolbászgyúrás Gyulán

Így lehet több pénzed 2014-ben

Life.hu2014.01.08, 20:08

Adókedvezmény, gyed extra csomag, családtámogatás, emelkedő nyugdíjak – és még több változás, ami a családi kasszát értint 2014-ben.

Egy turistajeggyel egész Tatát bejárhatjuk

Travelo2017.10.18, 14:55

Szerda óta már turistajeggyel is utazhatunk a tatai helyi közösségi buszjáratokon.

Szarvason nem adóznak az üdülő nyugdíjasok

Travelo2017.12.08, 16:07

Legalábbis hetven év felett január elsejétől. Az idegenforgalmi adót mindenki másnak felszámolják éjszakánként Szarvason, igaz a 400 forintos díj helyett már csak 250 forintot.

Letarolja a kuponpiacot a Bónuszbrigád

Gazdaság2013.11.08, 14:10

A kuponpiac az idei év első 9 hónapjában mintegy 4 milliárd forintos volt.Ebből 1,77 milliárdot a Bónuszbrigád bonyolított le, amivel toronymagasan ő a piacvezető.

Féláron vonatozhatunk a Nemzeti Vágtára

Travelo2017.12.03, 00:18

Országkonyhával, több tonna homokkal és gazdag programkavalkáddal várja a hétvégi Nemzeti Vágta a látogatóit. A MÁV-START Zrt. is készül, a programra igyekvő utasai most féláron vonatozhatnak.

A Wizz Air 20 százalékkal csökkenti jegyárait

Travelo2017.10.19, 09:28

Legalábbis egy napra. A Wizz Air ugyanis ma bejelentette, hogy 20 százalékkal csökkenti viteldíjait a holnap, azaz szeptember 4-én lefoglalt, tetszőlegesen választható útvonalra.

Lesz 100 ezer forintos pénztárgép, mutatóba

Gazdaság2013.08.27, 10:50

A Nemzetgazdasági Minisztérium megállapodott egy koreai gyártóval arról, hogy 10 ezer pénztárgépet legfeljebb 100 ezer forintért fog kínálni.

Ingyenes kedvezménykártya a Bakonyban és a Balatonnál

Travelo2017.10.09, 16:33

Ingyenes kedvezménykártya a Bakonyban és a Balatonnál

A háziállatok is repülhetnek törzsutasként

Travelo2017.10.19, 11:48

Egy ausztrál légitársaság háziállatok számára indított törzsutasprogramot, ahol egy verseny keretében a legtöbb szavazatot begyűjtő házi kedvenc még a program nagykövete is lehet a Facebookon.

Kedvezményes repjegyek a Wizz Airnél

Travelo2017.10.19, 13:38

Kedvezményes repjegyek a Wizz Airnél

Iszonyú drágán megfizetünk az áruházi pontgyűjtőkért

Gazdaság2012.11.27, 10:21

A hűségkártyás programoknál ezer forint kedvezmény eléréséhez legalább ötvenezer, de akár több százezer forintot is el kell költeni. Cserében a cégek lényegében ingyen jutnak vagyonokat érő fogyasztói adatbázisokhoz, akik így azt is könnyen fel tudják térképezni, hogy kinek melyik a kedvenc bora.

Kedvezményes kártyával drágább a városnézés

Travelo2017.11.30, 15:27

Utánanéztünk, mi éri meg jobban: egyénileg megváltani a tömegközlekedési jegyeket, és egyesével megvenni a látnivalókhoz a belépőket, vagy megvásárolni az egészet egy csomagban? Vagyis érdemes beruházni egy városnéző kártyára? Tesztvárosunk Párizs volt, a Travelo válasza pedig: egyértelmű nem.

Mobilkuponokat kínál egy budapesti app

Travelo2017.10.04, 15:28

Az Urban Guides Kft alkalmazásának felhasználói mobiljukra kérhetnek le budapesti kávézókban, romkocsmákban, dizájnboltokban érvényes kedvezménykuponokat.

Kedvezményes áron ehetünk vasárnap a Balatonnál

[origo] utazás2012.09.14, 16:45

A három balatoni megye - Somogy, Veszprém és Zala - kereskedelmi és iparkamarái ötödik alkalommal szervezik meg a Kamarai Családi Vasárnap akciót, melynek keretében az együttműködő vendéglátóhelyeken kedvezményes áron lehet jóllakni.

Kedvezménnyel a mobilozás ellen

[origo] Gasztro2012.08.19, 09:04

Öt százalékot levesznek a számlájából egy étteremben annak, aki hajlandó a bejáratnál leadni a mobiltelefonját.

Féláron vehetünk vonatjegyet augusztus huszadika miatt

Travelo2017.10.11, 09:05

Féláron vehetünk vonatjegyet augusztus huszadika miatt

Tízezreket spórolhatsz a nagycsaládos igazolvánnyal

Life.hu2012.08.16, 11:06

Idén igen kevés kisgyermek született, így azokat, akik a mai viszonyok között munka mellett több gyermeket is vállalnak, a kormány is támogatni igyekszik, egyes ötletek szerint a jövőben többek között a nagycsaládos igazolvánnyal is.

Instant divattipp: 3 örök darab, amit szerezz be olcsón a leárazásokon

Life.hu2012.07.23, 16:59

"Leárazásokon érdemes a ruhatár jól kombinálható alapdarabjait beszerezni" - tanácsolja a nagy nyári leárazások csapdáiról szóló cikkünk kapcsán Szemes Nóra személyi stylist. Most három olyan jól kihasználható darabot mutatunk, amit mindenképp érdemes megvenni olcsóbban az akciók során.

Féláron vonatozhatnak a Balaton átúszók

[origo] utazás2012.07.06, 14:14

A szervezők a meteorológiai és a Balatoni Vízirendészet szakembereivel ma délelőtt összeültek, és megerősítették, a holnapi Balaton átúszást megtartják. Éppen ezért a MÁV-START is mentesítő járatot indít, amely reggel indul Budapestről Révfülöpön át Tapolcára, késő délután pedig Fonyódról, Balatonbogláron át érkezik vissza a fővárosba. A Balaton-átúszásra készülődők 50 százalékos kedvezményt is igénybe vehetnek.

Bulik féláron, és családi akciók Siófokon

Travelo2017.12.06, 10:08

Felújított Fő térrel, és víztoronnyal, valamint vadiúj Sió Plázával készül Siófok a pünkösdi szezonnyitásra. Az idei nyár turisztikai kulcsszavai: sekély víz, nagy kedvezmények, spórolási lehetőség családoknak és bulizóknak, bicikliverseny, busakampány a horgászoknak, pezsgő és naplemente a hajón, grillpartik, tüzes borok. Siófok színesebb, mint egy esztrádműsor.

Kombinált jegy vonatra és hajóra a Balatonnál

Travelo2017.10.09, 16:31

Kombinált jegy vonatra és hajóra a Balatonnál

Megvonhatják csúcsidőben a MÁV-kedvezményeket

Gazdaság2012.04.12, 13:57

Az utazási juttatások átalakításával akár 20-25 milliárd forintot spórolhat az állam, állítja Fónagy János, a fejlesztési minisztérium államtitkára. A Heti Válasznak adott interjújában nem zárta ki, hogy nem nyúlnak a kedvezményekhez, ám azt korlátozzák, hogy mikor vehetők igénybe.

Változtak a nyugdíjasok utazási kedvezményei

Itthon2012.03.21, 19:40

A korábban kiállított nyugdíjasbérlet-igazolványok április 30-ig használhatók. Április 30-a után a nyugdíjasok utazási kedvezményére a "nyugdíjasok utazási utalványa" helyett az "ellátottak utazási utalványa" jogosít majd fel.

Új látnivalók és kedvezmények Pécsett

Travelo2017.10.10, 10:50

Új látnivalók és kedvezmények Pécsett

Felülvizsgálják a közlekedési kedvezményre jogosult mozgássérültek állapotát

Itthon2012.03.08, 17:32

Legkésőbb szeptember közepéig meg kell újítaniuk a közlekedési kedvezményre jogosult mozgáskorlátozottaknak a támogatás alapját képező minősítésüket. Az új rendszerben az kaphat kedvezményt, akinek az orvosok véleménye szerint legalább három éven át változatlan lesz az állapota.

Egészségturistákat vár Magyarország

Travelo2017.10.05, 09:15

Egészségturistákat vár Magyarország

Bútorok, dekorációk 50 százalékkal olcsóbban - Nagy őszi leárazáskörkép

Life.hu2011.10.01, 11:35

A lakás berendezésén vagy a bútorok cseréjén sokat lehet spórolni akkor, ha a megfelelő időpontra időzíted a dolgot. Ilyen szempontból az egyik legjobbnak az őszi hónapok tűnnek.

Így vásárolj féláron, egyetlen cetlivel - Nyomtasd ki még ma!

Life.hu2011.09.29, 10:05

Az utóbbi időben hazánkban is elterjedtek azok a weboldalak, amelyekről ingyen tölthetsz le nagy kedvezményekre jogosító kuponokat. Megnéztük a kínálatot, és összegyűjtöttük azokat, amelyek a legnagyobb kedvezményeket kínálják, vagy amelyeknél a legszélesebb a beváltóhelyek skálája.

Vásárolj 70%-kal olcsóbban! - A legjobb kuponos weboldalakkal

Life.hu2012.05.23, 16:04

Napjainkban egyre nagyobb figyelem helyeződik a kedvezményes vásárlási lehetőségekre, hiszen a szűkösebb gazdasági helyzetben, az áremelkedések közepette nem csoda, ha kétszer is meggondolod, mire és mennyit adsz ki.

Szűkülhet a múzeumokat ingyenesen látogatók köre

Kultúra2011.05.05, 13:02

Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedvezményben. A 70 év felettiek kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből, a tárca ugyanakkor bevezetne új, családi kedvezményt.  

Várhatóan a szolgálaton kívüli rendőröknek is fizetni kell a BKV-n

Itthon2011.03.21, 15:23

A Fővárosi Közgyűlés jogi bizottsága támogatja azt a javaslatot, hogy a szolgálaton kívüli budapesti rendőrök is fizessenek a BKV-járatokon való utazásért. A Közgyűlés szerdán dönthet erről.

Hat százalékos kamatozású hitel az agrárvállalkozásoknak

Archívum2010.11.03, 16:29

Kedvezményes, hat százalékos kamatozású forgóeszköz hitelhez juthatnak az agrárvállalkozók 6 milliárd forint keretben.

Tíz százalék kedvezmény a villanyszámlát pontosan fizetőknek

Gazdaság2010.10.04, 15:28

Több százezer fogyasztót érinthet az E.on akciója, amely szerint, ha valaki év elejétől késedelem nélkül fizette áramszámláját, és regisztrál, úgy 12 hónapon keresztül 10 százalék árkedvezményt kap.

Erste-könnyítések a frank-hiteleseknek

Archívum2010.07.08, 20:00

Július 15-től a mindenkori esedékességi napon 5 forint árfolyamkedvezményt ad svájci frankalapú lakossági adósainak az Erste Bank.

Megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork

Archívum2009.01.09, 14:43

Megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork Nyrt., amikor kedvezményt ígért az elektronikus számlázásra áttérő ügyfeleinek - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken.

Apple-notebook is választható mobilinternet-csomagokhoz

Archívum2008.09.10, 11:53

Szeptembertől a T-Mobile kínálatában elérhetők az Apple MacBook és a MacBook Air notebookok - részletfizetési lehetőséggel és egyéb kedvezményekkel.

Az olimpia idején a T-Mobile-osok 30%-kal olcsóbban telefonálhatnak Kínában

Archívum2008.07.15, 11:44

A T-Mobile a Magyar Olimpiai Csapat gyémánt fokozatú főtámogatójaként Kínába utazó ügyfelei számára különleges roamingkedvezményt kínál az olimpia idején.

Népszerűbb a Start plusz kártya

Archívum2008.06.10, 07:15

A Start plusz kártyákból már több mint kétszer annyit váltottak ki, mint a nagyobb kedvezményt biztosító Start extra kártyákból - írja a Napi Gazdaság.

T-Mobile-os roaming-kedvezmény az EU-ban

Techbázis2008.06.03, 17:46

A T-Mobile legújabb akciójában külföldön járva 26 európai országban 30%-os kedvezménnyel indíthatnak hívásokat a T-Mobile-osok!

Mol gesztus a fuvarozók felé

Gazdaság2008.04.22, 10:49

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kétezer tagvállalata kedvezményt kap a Mol mindenkori bruttó kiskereskedelmi dízel árából.

Olcsóbb jegyek az Erste új hitelkártyájával

Archívum2008.04.14, 14:39

Olcsóbban vehetnek mozi- és koncertjegyeket és más hasonló kedvezményekhez jutnak az Erste Bank és Sláger Rádió új közös hitelkártyájának tulajdonosai. A hétfő óta igényelhető MasterCard típusú hitelkártya birtokosai ugyanis 7 és 50 százalék közötti kedvezménnyel vásárolhatnak a Cinema City, az IBUSZ, a KIKOL, az OpticNet, a Ticket Express, a TvNetwork hálózatában.

Torkos telt ház ezer helyen

Archívum2008.02.06, 07:29

Vidéken esetleg találni olyan éttermet, ahol adnak holnap félárú kedvezményt, és nem lesz telt ház. Próbálkozni ott könnyebb, ahol csak a menü féláras - írja a Népszabadság.  

Vége a szociális telefon támogatásnak

Archívum2008.01.25, 07:31

Egy újabb kedvezmény szűnik meg májustól. Áprilisban vonják le utoljára a telefonszámlákból azt a bruttó ezer forint kedvezményt, amit a szociálisan rászorulóknak biztosított 2004 óta a kormány - tudta meg a Népszabadság. A napokban indítják tárcaközi egyeztetésre azt az előterjesztést, amely megszünteti a szociális alapú telefontámogatást: 40 ezer családban évi 12 ezer forint kiesik a kasszából. A szociális telefontámogatás az informatikai tárca megszűnése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) került.

Elköltözhetnek a multik a kedvezmények lejártával

Gazdaság2007.12.03, 07:26

Jelentős összegű kedvezménytől kell elbúcsúznia négy év múlva harminc vállalatnak Magyarországon, így 2012-től lényegében teljes összegű társasági adót kell fizetniük. Fennállhat annak a veszélye is, hogy lesz, aki inkább elköltözik az országból egy másik államba, ahol még járnak a kedvezmények - írja a Napi Gazdaság.

Új kedvezmények az OTP Garanciánál

Archívum2007.10.29, 16:06

Idén már azok is megkaphatják az online szerződésekre kínált 10 százalékos díjkedvezményt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra az OTP Garancia Biztosítónál, akiknek nincs internetkapcsolatuk. A társaság emellett 10 százalékos díjkedvezményt vezet be a közszolgáltati dolgozók kötelező biztosítására.

Eltűntek az offshore cégek

Gazdaság2007.10.24, 10:45

Lényegében eltűntek Magyarországról az offshore cégek, miután tavaly megszűntek a nekik szánt kedvezmények. Az utolsó években pár száz darabra zsugorodott a társaságok száma, de a kormány időközben a holdingok számára alakít ki paradicsomi körülményeket - írja a Napi Gazdaság.

Újra fizetni kell a múzeumokért

Itthon2007.10.18, 15:46

Januártól újra fizetni kell a múzeumok állandó kiállításaiért - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. Különböző mentességekkel ugyanakkor továbbra is sokan juthatnak be majd a tárlatokra ingyenesen, és a régi kedvezmények rendszere is átalakul: 50 százalékos engedmény például nem csak a diákoknak, de minden 26 év alatti fiatalnak jár majd.

Jövőre nem lesz lakásszerzési kedvezmény

Ingatlan2007.09.24, 14:39

Lakásvásárlással sem lehet majd 2008-tól a személyi jövedelemadó megfizetését elkerülni. A Pénzügyminisztérium ugyanis teljes egészében megszüntetné az ingatlanértékesítéshez kapcsolódó kedvezményeket. Jó hír ellenben, hogy a következő évtől csak az öt éven belüli eladás lesz adóköteles.

Kismamabérletért kampányol a KDNP

Itthon2007.09.09, 12:00

Internetes kampányt indít a fővárosi KDNP, hogy a kismamák is kedvezményes bérlettel utazhassanak - hasonlóan a diákokhoz és a nyugdíjasokhoz. A párt szerint a fővárosi közgyűlés támogatja a javaslatot. A kedvezményről a gazdasági tárcának kell döntenie.

Még visszajár a lakáshitel kedvezménye

Gazdaság2007.02.14, 10:02

A lakáscélú hiteltörlesztéshez kapcsolódó adókedvezmény idén érvényesíthető utoljára. A kedvezmény azonban kifutással szűnik meg, és néhány átmeneti szabályra is érdemes figyelni. Kik jogosultak visszaigénylésre és hogyan kell ehhez kitölteniük a 2006-ról szóló adóbevallásukat, kik számolhatnak még néhány évig ezzel az adókedvezménnyel?

A megszűnt családi adókedvezmény is érvényesíthető

Archívum2007.01.25, 14:35

A családi adókedvezményt már csak a legalább 3 gyermeket nevelők érvényesíthetik, a 2006-ról szóló szja-bevallásban azonban még a 2005-ös szabályok szerint jár kedvezmény a tavaly júliusig megszületett gyermek után.

Nem kell a luxusszolg�ltat�s a k�rty�soknak

Gazdaság2007.01.24, 16:09

Az esetek t�bbs�g�ben a magyar arany- �s platinak�rty�s �gyfelek nem ig�nylik a plasztikkal ig�nybe vehet� exkluz�v szolg�ltat�sokat, sz�vesebben l�tn�nak a h�tk�znapi �lethez jobban k�thet�, praktikusabb kedvezm�nyeket. A pr�miumk�rtya-birtokosok nagy r�sze nem ismeri a luxus kedvezm�nyeket, vagy ha ismeri, nem �rzi jogosnak �rte a magasabb k�rtyad�jat.

Féláron utazhatnak májustól a diákok

Archívum2007.01.22, 15:22

Május 1-jétől 50 százalék árkedvezményt kapnak a nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók a vasúti, autóbusz- és HÉV-jegyek vásárlásakor azokhoz az utazásaikhoz, amelyek nem az iskola és a lakhelyük között történnek - állapodtak meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a diákok képviselői hétfőn. A kormány korábban azt tervezte, hogy egyáltalán nem kapnak kedvezményt a hallgatók ezekre az utazásokra.

A diákkedvezmények elvesztése a legfájóbb

Gazdaság2007.01.03, 13:57

A főiskolásokat és egyetemistákat sújtja legjobban az utazási kedvezmények megszüntetése, így e téren várható a legnagyobb vita a társadalmi szervezetekkel, amelyek az új koncepciónak ezt a részét elfogadhatatlannak tartják. A fogyatékkal élők ugyanakkor pontosításokat tartanának szükségesnek, míg a 65 év alatti nyugdíjasok lemondanak ugyanazokról a kedvezményekről, ami e kor fölött már jár.

Kevesebb kedvezmény lesz januártól

Gazdaság2006.12.19, 12:00

A januártól életbe lépő adóváltozások számos kedvezményt hátrányosan érintenek. Egyes támogatások mértéke azonban emelkedik - írja a Napi Gazdaság.

Iskolázatlanságért is adható lesz kedvezmény

Itthon2006.11.26, 13:40

Jövőre bővíteni fogják azoknak a körét, akik kedvezményes járulékfizetéssel állhatnak munkába. A pályakezdők munkaadói mellett 2007 júliusától azok a munkahelyek is kedvezményeket kaphatnak majd, amelyek  50 év feletti vagy alacsony iskolai végzettségű, tartósan munkanélküli embereket foglalkoztatnak.

Változtatni kell a vasúti kedvezményeken

Gazdaság2006.09.06, 09:07

Veszélyeztetheti a vasúti áruszállítást a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) azon határozata, amely megszünteti a pályavasúti kedvezmény mostani gyakorlatát. Több érintett cég ezért az MVH-hoz fordult, ám a szervezet kitart a kedvezmény eltörlése mellett - írja a Napi Gazdaság.

Az ingyengarázstól az ajándék tűzhelyig

Ingatlan2006.08.28, 09:30

Hiába lassul a lakáspiac, a beruházók egyelőre nem törik össze magukat, hogy újabb és újabb kedvezményekkel csábítsák magukhoz a reménybeli vevőket. Kis szerencsével azonban ki lehet fogni egy-egy jól hangzó akciót.