Kádár János
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Síremléket állítottak Kádár Jánosnak
Sajnálatos, hogy a ma hatalmon lévő és azon osztozkodó pártok közül egy sem védi meg Kádár János emlékét, személyiségét a rágalmaktól, a történelemhamisítástól - mondta a Kádár János Baráti Kör elnöke a 15 éve elhunyt politikai vezető síremlékének avatásán szombaton, a Fiumei úti temetőben.
Interneten lesznek olvashatók az MSZMP jegyzőkönyvei
Körülbelül 650 ezer oldalnyi digitalizált dokumentumot tesz fel az internetre a Magyar Országos Levéltár várhatóan még az idén. Az iratok között lesz 1715-ös országos összeírás, a háború előtti minisztertanácsok, és az MSZMP vezető szerveinek jegyzőkönyvei is - írja a Népszabadság.
Gyurcsány a pápánál tett panaszt
Politikai állásfoglalásaival túlzottan beavatkozik a belpolitikába a katolikus egyház - vetette fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pápánál tett látogatása során. Veres András püspök szerint azonban az egyháznak, így az egyház lehet véleménye a szociális, politikai kérdésekben, és ezt meg is jelenítheti. A Fidesz megdöbbentő arcátlanságnak nevezte Gyurcsány vatikáni megnyilatkozását, az MSZP farizeus magatartást vetett az ellenzék szemére.
Hazafiasságból mentek ügynöknek az MSZMP-sek
Az MSZMP tagjai sem úszták meg a beszervezést, így nem igaz az az állítás, hogy nem szerepelhetnek az ügynöklistákon azok az MSZP-s politikusok, akik tagjai voltak az állampártnak is - derül ki a HVG internetes kiadásában megjelent cikkből. Burány Sándor szocialista politikus korábban azt mondta, vélhetően azért hiányoznak a hétvégén megjelent ügynöklistáról az MSZP-s politikusok, mert az MSZMP tagjait tilos volt beszervezni. A hvg.hu által közölt dokumentumokból azonban kiderül: az 1960-as években a beszervezettek 20 százaléka párttag volt.
Rettegtek, ittak és bújócskáztak a III/III-as tisztek
Milyen volt belülről a hírhedt szocialista állambiztonsági III/III-as csoportfőnökség? Hogyan élték meg a tisztek a rendszerváltást? Mi lett belőlük, hogyan boldogultak a jogállamban? Mit gondoltak akkor a rendszer ellenségeiről, és hogyan vélekedtek az állampárti vezetőkről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egykori állambiztonsági tisztek segítségével, akik meglepő dolgokat árultak el, és megdöbbentő történeteket meséltek.
Kádár sírjától vitték el a rendőrök
Előállította a rendőrség Vajnai Attilát, a Munkáspárt volt alelnökét. Vajnai egy tiltott önkényuralmi jelképpel ellátott koszorút akart Kádár János sírjára helyezni, de ebben a rendőrség megakadályozta. A VIII. kerületi rendőrkapitányság előtt negyven kommunista követeli Vajnai szabadon engedését.