Jürgen Klopp

címke rss

Nem lesz a Liverpool kezdőcsapatában Szoboszlai

Archívum2023.09.20, 13:16

A LASK elleni Európa-liga-csoportmérkőzésére készülő Liverpoolt irányító Jürgen Klopp felforgathatja csapatát, a pihentetés jegyében több alapember pályára lépésére is a második félidőben van nagyobb esély, így Szoboszlai Dominikot a cserék közé nevezhetik Linzben.

Hatalmas dicséretet kapott Szoboszlai a Liverpool edzőjétől

Archívum2023.09.16, 18:23

Az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 3-1-re legyőzte Wolverhampton Wandererst a Molineux Stadionban, ráadásul a magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal is végigjátszotta a találkozót. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jürgen Klopp, a Liverpool edzője ezúttal is külön kiemelte Szoboszlait, akiről azt mondta, hogy óriási hatással van a játékra.

Kiderült, Szoboszlaiék edzője lesz-e az új német szövetségi kapitány

Archívum2023.09.12, 13:13

Rudi Völler csapatigazgató és megbízott kapitány szerint három héten belül eldől, hogy ki lesz a vasárnap menesztett Hansi Flick utódja a német labdarúgó-válogatott élén.

Hősként ünnepelték a korábbi csapatához visszatérő Jürgen Kloppot - videó, képek

Archívum2023.09.09, 21:33

A Premier League-ben szereplő Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp szombaton ellátogatott a német labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FSV Mainz 05 csapatához.

Szoboszlai lett a Liverpool legjobbja, az edzője is áradozik róla

Archívum2023.09.03, 22:41

Az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 3-0-ra legyőzte az Aston Villát az Anfielden. A találkozón ezúttal is remekelt a magyar válogatott csapatkapitánya, aki harmadik percben egy bombagóllal megszerezte első liverpooli találatát, ami azt jelenti, hogy 11 év elteltével újra magyar gól született a Premier League-ben. A lefújás után aztán a magyar válogatott 22 éves csapatkapitányát választották a meccs emberének, Jürgen Klopp pedig ismét áradozott róla, és egy géphez hasonlította.

Jürgen Klopp máris közölte a legrosszabb hírt Szoboszlai új riválisával - videó

Archívum2023.09.02, 12:30

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool pénteken igazolt középpályása, Ryan Gravenberch először találkozott a csapat vezetőedzőjével, Jürgen Klopp-pal.

Klopp Szoboszlait ölelgette: így ünnepelte a Liverpool a mesébe illő fordítást - videó

Archívum2023.08.28, 12:35

Mint ismert, a Liverpool - Szoboszlai Dominikkel a kezdőcsapatban - több mint egy órát emberhátrányban játszva fordított és nyert 2-1-re a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A találkozó után természetesen nagy ünneplés vette kezdetét.

Így reagált Jürgen Klopp, miután nagyképűen hergelte az ellenfél edzője - fotó

Archívum2023.08.28, 11:10

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool elképesztő fordulatok után emberhátrányban 2-1-re nyert a Newcastle United otthonában a Premier League harmadik fordulójában. Az első félidőben a hazai csapat másodedzője csendre intette Jürgen Kloppot, ám a német szakember nem felejtett, és a mérkőzés végén viszonozta a gesztust.

Klopp szerint nehezebb volt meccset nyernie hétvégén a Liverpoolnak, mint fordítani a Barcelona ellen

Archívum2023.08.28, 08:58

„Ezer meccsnél is többön vagyok már túl, de ilyet még nem éltem át, mint a Newcastle ellen, őrületes meccs volt, és hihetetlen hangulat" – mondta Klopp, akinek a csapata 2-1-re nyert vasárnap a Newcastle ellen.

Szoboszlai Dominikról áradozik Jürgen Klopp

Archívum2023.08.26, 20:38

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere ugyanolyan izgatott a 22 éves Szoboszlai Dominik bemutatkozása kapcsán, mint a szurkolók, de a német menedzser szerint Szoboszlai még tovább fog fejlődni a következő hetekben, hónapokban.

Jürgen Klopp megszólalt Szoboszlai Dominik világsztár csapattársának a jövőjéről

Archívum2023.08.25, 14:05

Nincs napirenden Mohamed Szalah-nak a szaúdi futball-ligába szerződése Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool vezetőedzője szerint.

Szoboszlai elképesztő cselén ámulnak a Liverpool-szurkolók - videó

Archívum2023.08.14, 17:48

A Premier League nyitófordulójában a Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea csapatával a Stamford Bridge-en. A Mersey-parti csapatban először lépett pályára tétmeccsen a nyáron 70 millió euróért igazolt Szoboszlai Dominik, aki rögtön 90 percet kapott Jürgen Klopptól, ráadásul a német edző a találkozó után nem győzte dicsérni a klub új szerzeményét. Nem is csoda, hogy Klopp elégedett Szoboszlaival, ugyanis a magyar középpályás már az első meccsén megcsillogtatta kivételes technikai tudását, amitől még a Liverpool-szurkolók is csak ámultak.

"Üljön le és fogja be a pofáját" - Szoboszlai Dominik dühöngő csapattársát szidják

Archívum2023.08.14, 13:19

A Premier League első fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 1-1-es döntetlent ért el a Chelsea otthonában. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a meccset, a legnagyobb sztárt, Mohamed Salahot viszont lecserélte Jürgen Klopp. Az egyiptomi támadó dühöngve vette tudomásul a döntést, viselkedéséért aztán meg is kapta a kemény kritikát.

A lecserélt Salah dühöngött, Szoboszlai viszont 90 percet kapott a Liverpoolban

Archívum2023.08.14, 09:51

Jelképes volt, hogy a Liverpool legnagyobb sztárja, az egyiptomi Mohamed Salah dühöngve vette tudomásul, amikor Jürgen Klopp lecserélte őt vasárnap a Chelsea-Liverpool Premier League mérkőzése. Szoboszlai Dominik viszont 90 percet kapott a német edzőtől, az angol lapok pedig abszolút pozitívan írtak a magyar válogatott játékosának teljesítményéről. Erről szól az Origo Sport legújabb podcastműsora.

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominikról az első angol bajnokija után

Archívum2023.08.13, 22:02

Szoboszlai Dominik a Chelsea elleni 1-1-es döntetlen alkalmával mutatkozott be tétmeccsen a Liverpoolban és egyben a Premier Legue-ben. A meccs utáni sajtótájékoztatón a csapat menedzsere, Jürgen Kopp kitért a magyar válogatott csapatkapitányára is.

Hatalmas fordulat következhet Szoboszlai Dominik leendő csapattársának a jövőjében

Archívum2023.08.11, 13:53

Jürgen Klopp vezetőedző megerősítette, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool megállapodott a Brightonnal Moises Caicedo átigazolásáról, aki így Szoboszlai Dominik csapattársa lehet.

Szoboszlai Dominikék csapatkapitánya megérti a Liverpool kétkedő szurkolóit

Archívum2023.08.09, 15:29

A Liverpool labdarúgócsapatának új kapitánya, Virgil van Dijk megérti a szurkolók aggodalmát, mert a klub - Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister megszerzését leszámítva - nem volt aktív a nyári átigazolási piacon, miközben hat meghatározó játékosa távozott.

Így reagált arra Klopp, hogy Mbappé Szoboszlai csapattársa lehet

Archívum2023.08.01, 11:36

A Paris Saint-Germain világbajnok csatárának, Kylian Mbappénak a jövője továbbra is kérdéses, a francia támadót már rengeteg sztárcsapattal hírbe hozták. Nemrég a Liverpoolnál is felmerült a neve, de a hír hallatán Jürgen Klopp csak nevetett.

Kell-e félteni Szoboszlai Dominikot a Liverpooltól?

Archívum2023.07.30, 22:53

Kell-e félteni Szoboszlai Dominikot a Liverpooltól, Jürgen Klopptól, a Premier League mezőnyétől? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Szpíker Korner legújabb adásában.

Drámai végjáték után lett világbajnok a magyar férfi pólóválogatott, Jürgen Klopp döntött: elhagyja a Liverpoolt

Archívum2023.07.30, 08:05

Szombaton is számos érdekes és megdöbbentő esemény történt a hazai, illetve a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.

Kiderült, játszhat-e a Liverpool vasárnapi meccsén Szoboszlai Dominik

Archívum2023.07.29, 15:41

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a klub hivatalos oldalának elmondta, ha a szombati edzésen nem történik semmi, akkor Szoboszlai Dominik vasárnap újra pályára léphet a csapatban.

Jürgen Klopp döntött: elhagyja a Liverpoolt

Archívum2023.07.29, 11:14

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC vezetőedzője, Jürgen Klopp elárulta, hogy a 2026 nyaráig szóló szerződését nem szeretné meghosszabbítani a Vörösökkel, és akár végleg be is fejezheti az edzősködést utána.

Jürgen Klopp megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről

Archívum2023.07.24, 15:13

Hétfőn délután a Premier League-ben szereplő Liverpool a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth ellen játszott felkészülési mérkőzést, melyen 4-4-es döntetlen született. A 70 millió euróért igazolt Szoboszlai Dominik azonban megsérült az angol csapat szombati edzésén, így nem lépett pályára a találkozón. Jürgen Klopp, a Liverpool edzője a találkozó előtt beszélt a magyar középpályás állapotáról.

Klopp elárulta, hogy mikor lenne a német válogatott edzője

Archívum2023.07.21, 14:09

Szoboszlai Dominik csapatának vezetőedzője, Jürgen Klopp nem zárja ki, hogy miután lejár a szerződése a Liverpool FC-nél, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lesz.

Szoboszlai a kezdőcsapatban játszott Liverpoolban!

Archívum2023.07.19, 23:50

Első nyári felkészülési mérkőzésén 4-2-re nyert a Karlsruhe vendégeként a Liverpool labdarúgócsapata, melyben először lépett pályára Szoboszlai Dominik.

A Liverpool sztárjátékosa Szoboszlai beilleszkedéséről beszélt

Archívum2023.07.17, 19:03

A Premier League-ben szereplő Liverpool július elején kifizette az RB Leipzignek Szoboszlai Dominik 70 millió eurós kivásárlási árát, így a magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legnagyobb csapatához igazolt és a klub történetének harmadik legdrágább játékosa lett. Szoboszlai múlt kedden csatlakozott a csapathoz, ahol először találkozott Jürgen Klopp vezetőedzővel és az új csapattársaival. A Mersey-parti csapat sztárja, Andy Robertson a Liverpool honlapjának nyilatkozott a csapat németországi edzőtáborában, és mondta, hogy magyar játékos zökkenőmentesen illeszkedett be a csapatba.

Szoboszlai Dominik már most lenyűgözte Jürgen Kloppot

Archívum2023.07.14, 08:59

Szoboszlai Dominik már javában készül a Liverpoollal a következő szezonra, a felkészülés alatt pedig a csapat menedzsere, Jürgen Klopp méltatta a klub honlapján a magyar válogatott csapatkapitányát.

Szoboszlai elől menekül a Liverpool csapatkapitánya

Archívum2023.07.14, 05:55

A Premier League-ben szereplő Liverpool július elején kifizette az RB Leipzignek Szoboszlai Dominik 70 millió eurós kivásárlási árát, így a magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legnagyobb csapatához igazolt és a klub történetének harmadik legdrágább játékosa lett. Azok, akik hétről hétre követik Szoboszlai játékát, biztosak benne, hogy a 22 éves focista megállja majd a helyét a 19-szeres angol bajnokcsapatban, azonban vannak kétkedők is, akik úgy gondolják, hogy a magyar focista majd a kispadot fogja koptatni a sztárcsapatban. A következő cikkünkben megpróbáljuk bemutatni Szoboszlai Dominik helyzetét a Liverpool csapatábaan. ...

Áradozik a Liverpool edzője Szoboszlai leigazolása után

Archívum2023.07.02, 18:11

Péntek este a 19-szeres angol bajnok Liverpool kifizette az RB Leipzignek Szoboszlai Dominik 70 millió eurós kivásárlási árát, így eldőlt, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legnagyobb csapatához igazol. A 22 éves középpályás szombat este átment a kötelező orvosi vizsgálatokon, vasárnap pedig hivatalosan is bemutatták, mint a klub legújabb szerzeményét. A bemutatása után Jürgen Klopp, a Liverpool edzője elmondta, hogy nagyon izgatott Szoboszlai érkezése miatt.

Hivatalos: bemutatta Szoboszlai Dominikot a Liverpool! - videó

Archívum2023.07.02, 17:34

Péntek este bombaként robbant a hír, hogy a 19-szeres angol bajnok Liverpool kifizette az RB Leipzignek Szoboszlai Dominik 70 millió eurós kivásárlási árát, így a magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legnagyobb csapatához igazol. A 22 éves középpályás szombat este átment a kötelező orvosi vizsgálatokon, vasárnap pedig hivatalosan is bemutatták, mint a klub legújabb szerzeményét.

Fellélegezhetnek Liverpoolban, elhárulni látszik a legnagyobb veszély

Archívum2023.06.23, 08:48

A német fociválogatott mélyrepülése az Anfield Roadon is hullámokat vert, de úgy tűnik, megnyugodhatnak a Liverpool drukkerei.

Legendás brazil focistája mentette meg a Liverpoolt

Archívum2023.05.20, 18:26

Az angol abdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában a Liverpool hazai pályán fogadta az Aston Villa csapatát. Az első félidőben egy kihagyott tizenegyes után Jacob Ramsey góljával a vendégek szerezték meg a vezetést. A második félidőben a csereként beálló Roberto Firmino góljával egyenlítettek a hazaiak, így egy pontot szereztek az Aston Villa ellen, életben tartva a BL-indulásról szóló álmaikat.

A Liverpool edzője megsérült, miközben a bíró előtt bohóckodva ünnepelt - videó

Archívum2023.04.30, 20:39

Az angol labdarúgó-bajnokság 34.fordulójában a Liverpool 4-3-ra legyőzte a Tottenham csapatát az Anfielden. Az év egyik legőrültebb meccsének megnyerését önkívületi állapotban ünnepelte Jürgen Klopp, aki csapata 94. percben lőtt győztes gólja után elkezdett ugrálni a negyedik játékvezető előtt, ezt követően pedig fájdalmas arccal elkezdte fogni a bal combját, mert minden bizonnyal belesérült a hatalmas sprintbe, amit kivágott.

Jürgen Klopp a születésnapos West Ham-edző kirúgásával viccelődött

Archívum2023.04.25, 18:45

A Liverpool szerdán a West Ham United csapatához látogat az angol labdarúgó-bajokság 33. fordulójában, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón pedig a Jürgen Klopp meglehetősen vicces kedvében volt.

Jürgen Klopp teljesen magára vállalta a felelősséget

Archívum2023.04.09, 14:23

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp magára vállalta a felelősséget a klub eddigi szezonjáért az Arsenal elleni vasárnapi bajnokit megelőzően.

Jürgen Klopp: Én vagyok az utolsó, aki állva maradt ebben az őrült világban

Archívum2023.04.03, 19:39

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője borzasztónak tartja, hogy a mostani idényben már 12 vezetőedzőt menesztettek az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában, és reméli, nem csak a múltbeli sikereknek köszönheti, hogy ő még a posztján van.

Nagypapa lesz Jürgen Klopp

Archívum2023.03.28, 16:46

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp a minap az egyik lengyel televíziónak adott interjút, amelyben saját magánéletébe is betekintést engedett.

Halálra rémítette Jürgen Klopp a Liverpool szurkolóit

Archívum2023.03.16, 13:32

A Liverpool 1-0-ra kikapott a Real Madridtól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján és 6-2-es összesítéssel kiesett. A Santiago Bernabeu Stadionban az angol csapat edzője, Jürgen Klopp többször is beteges és pszichotikus mosollyal az arcán figyelte az eseményeket, amitől a szurkolók is megijedtek.

Megint Jürgen Kloppon és a Liverpoolon röhög a világ - itt vannak a legjobb mémek!

Archívum2023.03.16, 11:35

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Liverpool 1-0-ra kikapott a Real Madridtól a Santiago Bernabeu Stadionban és 6-2-es összesítéssel kiesett a sorozatból. Már az első mérkőzés után is rengeteg vicces mém született, és a visszavágót követően sem kímélték az interneten Jürgen Klopp csapatát. Jöjjenek a legjobb mémek!

Jürgen Klopp nagy bejelentést tett a Liverpool sztárjáról

Archívum2023.02.17, 15:36

A Newcastle United elleni szombati bajnoki rangadón visszatér a Liverpool labdarúgócsapatának a védelmébe Virgil van Dijk.

"Semmit sem mondok az ügyvédem nélkül" - Jürgen Klopp a Chelsea őrült költekezésén gúnyolódott

Archívum2023.02.03, 17:42

A Liverpool német vezetőedzője, Jürgen Klopp azzal viccelődött, hogy ügyvéde jelenléte nélkül nem tesz megjegyzést arra, hogy a Chelsea mennyire sok pénzt költött új játékosokra a téli átigazolási időszakban.

Kínosan magyarázkodik a Liverpool sztárfocistája az újabb szégyen után

Archívum2023.01.30, 09:52

A Liverpool vasárnap 2-1-re kikapott a Brightontól az FA-kupa negyedik fordulójában és kiesett a sorozatból. A csúfos kudarc után a csapat balhátvédje, Andrew Robertson a vereség okait fejtegette és elnézést kért a szurkolóktól.

Meglepő elképzelései vannak a jövőjéről Jürgen Kloppnak, aki a saját játékosait kritizálta

Archívum2023.01.17, 09:54

A szörnyű formában futballozó Liverpool vezetőedzőjét a folytatásról és a sztárjátékosai rossz formájáról is kérdezték.

Újabb hatalmas csapás érte a Liverpoolt

Archívum2023.01.06, 15:44

A Brentford elleni 3-1-es vereséggel egyre nehezebb helyzetben van a Liverpool az angol labdarúgó-bajnokságban, ráadásul mint kiderült, az egyik legjobb játékosuknak számító Virgil van Dijk súlyos sérülést szenvedett.

Az angol bírókon gúnyolódott Klopp a Liverpool megalázó veresége után

Archívum2023.01.03, 17:09

A Liverpool vereséggel kezdte az új évet, hétfő este 3-1-re kikapott a Brentford otthonában a Premier League-ben. Jürgen Klopp bosszús volt a meccs után és mérgében az angol bírókat szidta.

Klopp kirakta a csapatból a Liverpool rekordigazolását

Archívum2022.12.16, 22:47

A német edző nem számít a katari labdarúgó-világbajnokságot is megjárt Virgil van Dijkra a Manchester City elleni találkozón.

Klopp teljesen megdöbbent, hogy sztárjátékosa nem lesz ott a vb-n

Archívum2022.11.12, 19:55

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp alaposan meglepődött, hogy játékosa, Roberto Firmino kimaradt a brazilok világbajnoki keretéből.

Jürgen Klopp elárulta, mi volt élete egyik legnagyobb hibája

Archívum2022.11.08, 18:57

A Liverpool edzője, Jürgen Klopp elárulta, hogy élete egyik legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor nem tudta leigazolni a dél-koreai sztárfocistát, Szon Hung Mint.

Jürgen Klopp: Már késő tiltakozni a foci-vb rendezése ellen

Archívum2022.11.05, 12:19

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a katari világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen.

Mindkét sztáredző kifakadt a Premier League rangadója előtt

Archívum2022.11.04, 21:00

Az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnapi játéknapján két rangadót is rendeznek Londonban, amelyből az egyiken a Tottenham Hotspur és a Liverpool FC csap majd össze. A találkozót megelőző sajtótájékoztatón mindkét csapat vezetőedzője panaszkodott a sűrű menetrendre.

Csak Guardiola előzi meg Jürgen Kloppot

Archívum2022.11.02, 12:26

Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője kereken négyszázadik alkalommal ült angol csapata kispadján tétmeccsen, és a hetedik szakvezetővé lépett elő, aki legalább 100 Bajnokok Ligája-mérkőzést vallhat a magáénak - írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a BL 6., záró csoportkörének keddi játéknapja után.

Megalázta a botladozó Klopp csapatát Szoboszlaiék korábbi edzője - videó

Archívum2022.10.30, 09:43

Ahogy arról beszámoltunk, szombat este 29 veretlenül megvívott hazai bajnoki után a Liverpool 2-1-re kikapott a Leeds United csapatától az Anfielden az angol labdarúgó-bajnokságban, amivel a vendégek több mint két hónap után nyertek a Premier League-ben.

Jürgen Klopp megalázta a Liverpool BL-győztes legendáját

Archívum2022.10.12, 07:20

A Liverpool edzőjét, Jürgen Kloppot nagyon felidegesítette a klub legendás futballistájának, Dietmar Hamannak a csapat teljesítményével szemben megfogalmazott bírálata. A német edző szerint honfitársának fogalma sincs arról, mi folyik a klubnál.

Nagy bajba került a Liverpool az Arsenal elleni vereséget követően

Archívum2022.10.11, 17:32

A Liverpool a mérkőzés mellett három futballistáját is elveszítette vasárnap az Arsenal elleni bajnokin, melyen Joel Matipot, Luis Diazt és Trent Alexander-Arnoldot is kényszerűségből kellett lecserélni, előbbi kettő ráadásul hosszabb időre kidőlt.

Jürgen Klopp szerint csapata máris kiszállt a bajnoki versenyfutásból

Archívum2022.10.10, 08:05

A Liverpool vasárnap az Arsenaltól kapott ki, ez pedig már a harmadik veresége volt, ezzel az elmúlt évtized legrosszabb bajnoki rajtján van túl Klopp csapata.

Klopp a brazilok világbajnok kapusával dekázgatott - videó

Archívum2022.10.04, 10:47

A Liverpool német edzője Jürgen Klopp az angol csapat brazil kapusedzőjével, Cláudio Taffarellel dekázgatott.

Jürgen Klopp a Chelsea amerikai tulajdonosán gúnyolódott

Archívum2022.09.14, 17:23

Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője nem támogatja a Chelsea amerikai tulajdonosának ötletét, miszerint az észak-amerikai profiligákhoz hasonlóan rendezzenek All Star-gálát a labdarúgó Premier League-ben.

Egyre nagyobb bajban Klopp, megsérült a Liverpool sztárja

Archívum2022.09.12, 15:28

A Liverpool skót hátvédje, Andy Robertson megsérült, így nem játszhat az Ajax elleni Bajnokok Ligája-rangadón.

Jürgen Klopp dühös lett és megalázott egy újságírót - videó

Archívum2022.09.07, 16:56

A Liverpool szerdán a Napoli otthonában kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája 2022/2023-as szezonjának csoportkörében. Az angol csapat edzője, Jürgen Klopp a meccs előtti sajtótájékoztatón rendkívül dühös lett az egyik újságíró kérdése miatt.

Klopp szerint nincs rá garancia, hogy nem kap ismét piros lapot az ellenfelét lefejelő sztárfocista

Archívum2022.09.03, 12:47

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere elismerte, hogy nem tudja garantálni, hogy a csapat nyáron igazolt sztárfocistája, Darwin Núnez nem fog ismét piros lapot kapni az Everton elleni hétvégi városi rangadón.

Megdobálták Kloppot a Liverpool győztes gólja után - videó

Archívum2022.09.01, 07:35

A Liverpool hazai pályán az utolsó másodpercben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Newcastle Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. A hosszabbítás perceiben botrányos jelenetek zajlottak a pályán.

Jürgen Klopp: Nevetségesen hangzik, de nyernünk kellett volna

Archívum2022.08.23, 10:15

Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője szerint hétfőn a játék képe alapján meg kellett volna nyerniük azt a mérkőzést, amelyen végül 2-1-ra alulmaradtak a Manchester United vendégeként a labdarúgó Premier League-ben.

Elképesztő meglepetés: a Manchester United legyőzte a Liverpoolt

Archívum2022.08.22, 22:56

Az angol bajnokság 3. fordulójának hétfő esti rangadóján a Manchester United hazai pályán fogadta a Liverpoolt. Az első félidőben Jadon Sancho góljával Erik ten Hag csapata szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben Rashford találatával már két góllal vezetettek a hazaiak. Később Szalah góljával szépített a Liverpool, de a Manchester United megőrizte az előnyét, és megnyerte a meccset.

A Liverpool felkészülési mérkőzést játszik a szezon első két tétmeccse után is

Archívum2022.07.29, 14:55

Az FC Liverpool labdarúgócsapata a Fulham elleni, jövő szombati Premier League-nyitány másnapján felkészülési mérkőzést játszik egy később megnevezésre kerülő ellenféllel.

Jürgen Klopp nagy bajban van a ManCity elleni angol Szuperkupa-meccs előtt

Archívum2022.07.28, 17:30

A kapus Alisson és a csatár Diogo Jota sincs játékra alkalmas állapotban, így biztosan kihagyják szombaton csapatuk, az FC Liverpool Manchester City elleni angol Szuperkupa-mérkőzését.

Jürgen Klopp elképesztő táncot mutatott be az elbukott BL-döntő után - videó

Archívum2022.06.01, 09:50

Az elszalasztott bajnoki cím és BL-győzelem ellenére Jürgen Klopp és a Liverpool játékosai jó hangulatban ünnepelték meg az FA- és Ligakupa-sikert. Az angol csapat edzője nem akármilyen táncot mutatott be a Real Madrid ellen elveszített párizsi döntő után.

Real Madrid-Liverpool: egy BL-döntő a bosszú árnyékában

Archívum2022.05.28, 15:09

A 2021-22-es labdarúgó Bajnokok Ligája szezonnak egyetlen nyitott kérdése maradt. Az, hogy melyik csapat lesz a végső győztes a szombat este 21 órakor kezdődő döntőnek. Az angol Liverpool és a BL-szezonban hihetetlen fordításokat produkáló Real Madrid összecsapása igazi csemegének ígérkezik minden futballrajongó számára. Ha a spanyolok nyernek, olyan sorozat végére tesznek pontot, amely szinte példátlan ennek a kupának a történetében. 

Klopp lett az év edzője az angol bajnokságban

Archívum2022.05.25, 08:16

Jürgen Klopp, a Liverpool FC német menedzsere lett a 2021–2022-es Premier League-évad legjobb menedzsere.

Klopp szerint a Liverpoolon nincs extra nyomás a négy megnyerhető trófea miatt

Archívum2022.05.21, 16:13

Jürgen Klopp vezetőedző szerint nincs extra nyomás labdarúgócsapatán, az FC Liverpoolon amiatt, hogy még esélye van négy sorozatban is diadalmaskodni a mostani idényben.

Nagy bajban Jürgen Klopp: több sztárfocista játéka is kérdéses a PL-aranycsata előtt

Archívum2022.05.20, 15:41

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője Mohamed Szalahot, Virgil van Dijkot és Fabinhót is szeretné játszatni az angol bajnokságban az aranyéremről döntő vasárnapi záró fordulóban, de nem biztos benne, hogy be tudja vetni a sérülésből lábadozó futballistáit.

Klopp szerint lassan le kell mondaniuk az angol bajnoki címről

Archívum2022.05.16, 14:54

A Ligakupa és az FA Kupa megszerzése után Jürgen Klopp vezetőedző szerint valószínűtlen, hogy az angol labdarúgó-bajnokságot is az általa irányított Liverpool nyerje.

A spanyol meglepetéscsapatnak csodára lenne szüksége a BL-döntőhöz a Liverpool ellen

Archívum2022.05.03, 15:24

Nehéz feladat előtt áll a Villarreal, amelynek az idegenben december 28. óta veretlen Liverpoolt kellene legyőznie kedden este ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába.

Klopp meggondolta magát és mégis marad Liverpoolban

Archívum2022.04.28, 19:11

A Liverpool a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat sikeredzője, Jürgen Klopp új szerződést írt alá a klubbal.

Jürgen Klopp szerint világklasszis a csatár, akit szinte soha nem játszat

Archívum2022.04.26, 09:59

Jürgen Klopp, a Premier League-ben szereplő Liverpool német szakvezetője annyira örült Divock Origi hétvégi góljának, hogy talán túlzásba is vitte a dicséretét.

A Liverpool egykori focistája szerint Guardiola egy túlértékelt edző

Archívum2022.04.11, 08:28

A Liverpool egykori játékosa, az egykori német válogatott Dietmar Hamann szerint a Manchester City spanyol mestere, Pep Guardiola nem olyan olyan jó edző, mint Jürgen Klopp, José Mourinho vagy Carlo Ancelotti.

Jürgen Klopp elmondta, kit tart a világ legjobb edzőjének

Archívum2022.04.08, 13:44

Akár a bajnoki címről is dönthet majd a vasárnapi Manchester City-Liverpool meccs, ugyanis a hazai csapat mindössze egy ponttal előzi meg Jürgen Klopp Liverpoolját. A meccs előtti sajtótájékoztatón Klopp a világ legjobbjának nevezte az ellenfél mesterét, Pep Guardiolát.

Teljesült Klopp vágya, fontos szabályváltozások a Premier League-ben

Archívum2022.03.31, 16:52

A következő szezontól az angol labdarúgó-bajnokságban ismét öt cserelehetőségük lesz mérkőzésenként a vezetőedzőknek.

Kloppnak a Benficáról élete legjobb döntése jutott eszébe

Archívum2022.03.18, 18:43

Pénteken Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolását, a végső győzelemre is esélyes Liverpool pedig papíron az egyik legkönnyebb ellenfelet, a portugál Benfica csapatát kapta. A Vörösök edzője, a német Jürgen Klopp azonban korántsem becsüli le az ellenfelet és elmondta, miért kötődik annyira a Benfica otthonához, Lisszabonhoz.

Hetekre kidőlt a Liverpool egyik legjobb játékosa

Archívum2022.03.18, 13:42

Térdsérülés miatt hetekre kidőlt Trent Alexander-Arnold, a Bajnokok Ligájában negyeddöntős FC Liverpool angol válogatott labdarúgója.

Jürgen Klopp elmondta, mit tervez az Inter elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján

Archívum2022.03.08, 12:36

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp leszögezte, hogy az Inter ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján is aktív támadójátékot szeretne látni a csapatától, függetlenül az első mérkőzés 2-0-s végeredményétől.

Jürgen Klopp elképesztő táncot mutatott be a Ligakupa-trófea felemelése előtt - videó

Archívum2022.02.28, 11:39

A Liverpool nyerte az angol labdarúgó Ligakupát, amelynek vasárnapi döntőjében gól nélküli döntetlen után maratoni tizenegyespárbajban 11-10-re múlta felül a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-t. A Liverpool német menedszere, Jürgen Klopp nem akármilyen táncot mutatott be, mielőtt felemelte a trófeát.

A Liverpool BL-győztes edzője játékosként bombagólokat rúgott - videó

Archívum2022.02.04, 21:24

A Liverpool jelenlegi edzője, Jürgen Klopp korábban a Mainz játékosaként sokszor bebizonyította a 90-es évek vége felé, hogy labdarúgóként képes volt óriási gólokat szerezni.

Klopp nekiment a bírónak a Liverpool döntetlenje után - videó

Archívum2021.12.20, 08:54

A Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a Tottenham otthonában vasárnap a Premier League-ben. A mérkőzés után az elégedetlenkedő Jürgen Klopp dühösen magyarázott a játékvezetőnek.

Klopp rossz ötletnek tartja a Premier League szüneteltetését

Archívum2021.12.17, 16:42

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp szerint rossz döntés volna, ha a koronavírusos esetek megnövekedett száma miatt félbe kellene szakítani a Premier League-t.

Klopp nem örül, hogy Ralf Rangnick lesz a Manchester United edzője

Archívum2021.11.26, 17:10

Egybehangzó sajtóhírek szerint a német Ralf Rangnick lesz a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője az idény végéig. A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp is megszólalt honfitársa esetleges manchesteri kinevezéséről.

Mikel Arteta elárulta, hogy miképp verhetné meg az Arsenal a Liverpoolt az Anfield Roadon

Archívum2021.11.19, 12:47

Az angol bajnokság hétvégi rangadója a Liverpool-Arsenal lesz szombaton, amikor is a londoni csapat az Anfield Roadra látogat. Az Arsenal edzője, Mikel Arteta szerint elképzelhető, hogy a csapata képes lehet legyőzni idegenben Jürgen Klopp gárdáját, ha magasabb szintre emelik a játékukat, és elhiszik, hogy győzhetnek.

Simeone holnap sem hajlandó kezet fogni Kloppal

Archívum2021.11.02, 17:05

Az Atlético Madrid edzője, Diego Simeone a Liverpool elleni BL-mérkőzés után nem akar kezet fogni az ellenfél trénerével, Jürgen Kloppal.

Simeone nem fogott kezet Kloppal a BL-rangadó után - videó

Archívum2021.10.20, 07:21

A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Liverpool idegenben 3-2-re legyőzte az Atlético Madridot. A lefújást követően Diego Simeone azonnal befutott a játékoskijáróba és nem fogott kezet Jürgen Kloppal.

Klopp elmondta, jelenleg ki a világ legjobb focistája

Archívum2021.10.17, 21:07

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp szerint saját játékosa, az egyiptomi Mohamed Szalah jelenleg a világ legjobb labdarúgója.

Kloppot nagyon aggasztja, hogy új szupercsapat épül a Premier League-ben

Archívum2021.10.15, 19:01

A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp szerint a nemrégiben arab tulajdonba kerülő Newcastle United hamarosan nagyhatalommá válik a futballvilágban és ez nagy veszélyt jelent a labdarúgás jövőjére nézve.

Social kosár: Több, mint menedzser

Archívum2021.10.03, 10:20

Jürgen Klopp nemcsak a csapattal dolgozik, hanem, ha kell, akkor a stadion környékén is bátran lapátot ragad, míg Cristiano Ronaldo nem tud leállni.

Jürgen Klopp szerint a frászt hozná az emberekre, ha ő lenne James Bond

Archívum2021.10.01, 18:43

A James Bond-filmek főszereplője, Daniel Craig szerint a Liverpool edzője, Jürgen Klopp egy született vezér, ezért nagyszerű 007-es ügynök lenne belőle. A német szakember elmondta, mit gondol az angol színész felvetéséről.

Klopp igazi hősnek tartja az Eriksen életét megmentő dán futballistát

Archívum2021.09.15, 17:21

A Bajnokok Ligája első fordulójának szerdai játéknapján a Liverpool az AC Milant fogadja az Anfield Roadon. A mérkőzés előtt Jürgen Klopp elismerően mesélt a vendégek dán futballistájáról, Simon Kjaerről, aki az idei Eb-n megmentette a pályán összeeső Christian Eriksen életét.

Nem szokványos kitüntetést kapott Jürgen Klopp

Archívum2021.09.04, 13:31

Első alkalommal adták át a német-brit barátság elősegítéséért járó díjat, amit Jürgen Klopp, a Liverpool FC labdarúgócsapatának német vezetőedzője kapott.

Klopp védelmébe vette a keveset költő Liverpoolt

Archívum2021.08.13, 17:24

Jürgen Klopp vezetőedző védelmébe vette klubját, az FC Liverpoolt azután, hogy az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának többi csapatához képest szerényen költekeztek a nyáron.

Napi ziccer, amit nem szabad kihagyni: Jordan, Puskás, Klopp

Archívum2021.06.30, 16:07

Fogytán az önbizalmad? Nem motivál semmi? Kéne egy kis ébresztő? Ne aggódj, mindenkivel megesik, hogy leereszt, elfogy. Sőt a legnagyobbakkal is, akikre sziklaként gondolunk. Azt mondják, mindenki a saját hibájából tanul, viszont erőt, ihletet bármikor meríthetünk azoktól, akik néha szintén megroskadtak, de azért mindig képesek voltak talpra állni. Sorozatunk hatodik része következik.

A Liverpool egykori BL-győztes focistája szerint Emery jobb edző, mint Klopp

Archívum2021.05.27, 13:20

A Liverpool korábbi labdarúgója, Alberto Moreno azt nyilatkozta, hogy Unai Emery a legjobb edző, akivel valaha is együtt dolgozott.

Klopp szerint hatalmas eredmény lenne, ha a Liverpool a négy között végezne

Archívum2021.05.18, 16:25

Jürgen Klopp, az angol labdarúgó-bajnokság előző kiírásában győztes FC Liverpool vezetőedzője szerint "hatalmas eredmény" lenne csapatától, ha a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik vagy negyedik helyen zárna a Premier League-ben.

Nem akart kezet fogni Sadio Mané Jürgen Klopp-pal a lefújás után

Archívum2021.05.14, 09:46

Csütörtök este a Liverpool a Manchester United othonában tudott nyerni a Premier League-ben, de nem volt mindenki boldog a vendégektől a lefújást követően.

Klopp a világ legjobb edzőjének nevezte Guardiolát

Archívum2021.05.12, 18:14

Jürgen Klopp, a Liverpool német trénere gratulált Josep Guardiolának, az angol labdarúgó-bajnokságot megnyerő Manchester City spanyol szakvezetőjének, akit a világ legjobb edzőjének tart.

Előző
Következő