Jugoszlávia

címke rss

Futballszerda: olasz öröm, horvát botrány

Sport2002.03.28, 16:57

Olaszország az elmúlt hetek kétségbeesése után kissé megnyugodott: bár ebben az évben sem jutott itáliai együttes a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, a klubcsapatok okozta csalódáson a válogatott enyhített, amely Anglia legyőzésével megerősítette vb-esélyes státusát. Németországban az USA elleni 4-2-es ellenére sincs "hurráhangulat", elsősorban a csapat védelmét kritizálják. Érdemes megemlíteni Ronaldo sikeres visszatérését is: a brazil támadó két és fél év után húzta fel magára az aranysárga mezt, együttese győzött is 1-0-ra Jugoszlávia ellen. Horvátországban pedig arról beszélnek, hogy a rendőrség a horvát-szlovén meccs (0--0) ...

A Hustler a rádiót is meghódítaná

Archívum2001.11.20, 09:12

Constantine Gerou licenctulajdonos jövőre Lengyelországban, Bulgáriában, Jugoszláviában és Oroszországban, valamint néhány balti országban is elindítaná az idén október elejétől Magyarországon is megjelenő, "szex, politika, tiltakozás" alcímet viselő Hustlert. A legnagyobb reményt az oroszországi piachoz fűzi Gerou, ahol kezdetben legalább 200 ezer példányban jelenne meg a magazin - adta hírül a Napi Gazdaság. A görög vállalkozó Magyarországon kereskedelmi rádió indítását és újabb szórakoztató hetilapok megjelentetését is tervezi.

Volt orvosa szerint kétséges Ronaldo vb-szereplése

Sport2002.03.26, 16:35

A brazil labdarúgó-válogatott volt orvosa félti Ronaldót. Joaquim Brava, aki 1998 és 2000 között dolgozott a csapat mellett, azt mondta, hogy a támadónak nem lenne szabad pályára lépni csütörtökön, a Jugoszlávia elleni hazai világbajnoki felkészülési mérkőzésen.

Holland segítség Jugoszláviának

Nagyvilág2002.03.25, 19:44

A holland miniszterelnök szerint országa támogatja Jugoszlávia felvételét a nemzetközi szervezetekbe, de Belgrádnak meg kell szüntetnie az ország európai integrációját hátráltató akadályokat és együtt kell működnie a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

A szerb kormányfő szakít Kostunicával

Nagyvilág2002.03.23, 18:01

A szerb miniszterelnök megszakít minden együttműködést Jugoszlávia elnökével, amiért az utóbbi nem hajlandó meneszteni a szerbiai kémügyben felelősnek tartott Ace Tomic tábornokot, a katonai biztonsági szolgálat vezetőjét.

A címvédő vár Schióban a Postásra

Sport2002.03.19, 12:39

Folytatja európai körutazását a Soproni Postás-Tabán Trafik nőikosárlabda-csapata. Meszlényi Róbert együttese már megjárta Csehországot, Ausztriát, Jugoszláviát és Oroszországot is a Ronchetti-kupa keretében. Most, az elődöntőben Olaszország, pontosabban Schio felé veszi az irányt a soproni hölgykoszorú, ahol szerda este a címvédő, a Famila Schio fogadja a Postást.

Megegyezés Jugoszlávia megszűnéséről

Nagyvilág2002.03.14, 17:40

A Jugoszlávia új neve Szerbia és Montenegró lesz, ha minden fél jóváhagyja a Belgrádban aláírt politikai nyilatkozatot. Az egységesnek mondott állam valójában két önálló ország laza szövetsége lesz. Az európai nyomásra született megegyezés szerint Montenegróban és Szerbiában három év múlva népszavazást rendezhetnek arról, akarnak-e továbbra is egy államban élni.

Ronaldo három év után újra brazil válogatott

Sport2002.03.12, 17:37

Luiz Felipe Scolari, a brazil labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, még mielőtt kijelölte volna keretét a március 27-ei Jugoszlávia elleni vb-előkészületi mérkőzésre, máris bejelentette: tizenkét külföldön szereplő légiósra számít, köztük Ronaldóra is.

Titokban tárgyalnak Jugoszlávia jövőjéről

Nagyvilág2002.03.11, 22:34

A jugoszláv és a montenegrói legfelső politikai vezetés hétfő este a legnagyobb titoktartás mellett ismét tárgyalt a jugoszláv államszövetség jövőjéről. A belgrádi megbeszélésen részt vett Vojislav Kostunica jugoszláv elnök, Miroljub Labus külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettes, Milo Djukanovic montenegrói elnök, Filip Vujanovic kormányfő és Miroslav Ivanisevic pénzügyminiszter.

Hága miatt veszélyben a jugoszláv kormány

Nagyvilág2002.03.08, 21:43

Jugoszláviában kormánykoalíciós válság van kibontakozóban a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés miatt.

Háborús bűnperek lesznek Jugoszláviában Djindjic szerint

Nagyvilág2002.03.01, 13:10

A szerbiai miniszterelnök szerint még az idén megkezdődnek a háborús bűnperek Jugoszláviában. Djindjic szerint a kollektív bűnösség helyett a bűncselekmények elkövetőit kell felelősségre vonni.

Jugoszlávia: megszavazták a kisebbségi törvényt

Nagyvilág2002.02.26, 20:39

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a jugoszláv parlament olyan kisebbségi törvényt fogadott el, amely mellőzi a kisebbségi autonómiát. Balla Lajos Laci, Kanizsa polgármestere, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökségi tagja, jugoszláv parlamenti képviselő szerint az elfogadott jogszabály csak kerettörvény, s az általa előírt nemzeti tanácsok létrehozásának és megválasztásának módját külön törvény fogja szabályozni.

Jugoszlávia nem kapott megfigyelői státust a Milosevic-perben

Nagyvilág2002.02.20, 23:11

Jugoszlávia képviselője részt vehet Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő perén a hágai Nemzetközi Törvényszéken, de nem kap semmilyen különleges státust, s megfigyelőként sem vehet részt a bírósági eljáráson.

Milosevic ismét vetítene

Nagyvilág2002.02.18, 12:43

Hágában ma folytatódik a Jugoszlávia volt elnöke elleni per. Milosevic állítólag ismét felvételekkel bizonyítaná igazát. Elképzelhető, hogy ma az első tanú meghallgatása is elkezdődik.

Milosevic: a Nyugat verte szét Jugoszláviát

Nagyvilág2002.02.18, 14:43

Milosevic befejezte bevezető nyilatkozatának ismertetését a hágai Törvényszék előtt. Csütörtökön és pénteken azt állította, hogy a NATO követett el háborús bűnöket, amikor 1999-ben bombázta Jugoszláviát, hétfőn pedig azt mondta, a Nyugat tehet Jugoszlávia széeséséről, a csecsenföldi válságról és Csehszlovákia szétválásáról is.

Montenegró nem döntött Solana tervéről

Nagyvilág2002.02.17, 17:30

Nem döntött még Solana javaslatáról a podgoricai vezetés. Az EU kül- és biztonságpolitikai felelőse a jugoszláv szövetségi állam jövőjéről kezdett tárgyalásokat a kisebbik tagköztársasággal. Solana egyben szeretné tartani Jugoszláviát, ám engedményeket is ajánlott Montenegrónak.

Milosevic a Clinton-kormányt hibáztatja

Nagyvilág2002.02.15, 12:07

Slobodan Milosevic pénteken a Jugoszlávia elleni NATO-légitámadások okozta pusztítások részletes felidézésével folytatta védőbeszédét a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

Milosevic hazugsággal vádolja a Nyugatot

Nagyvilág2002.02.14, 17:03

Megkezdte védőbeszédét Slobodan Milosevic. Jugoszlávia volt elnöke először kapott lehetőséget arra, hogy reagáljon a vádiratra. Milosevic védekezését egyelőre elsősorban politikai érvekre építi.

Görög vetélytársa lesz a MATÁV-nak Macedóniában

Archívum2002.01.18, 10:59

A görög lapértesülések szerint az OTE távközlési vállalat rövidesen mobilszolgáltatási engedélyt kap Macedóniában, ahol az ország egyetlen mobilhálózatát a MakTel működteti. A MakTel 51 százalékát még 2000-ben a MATÁV szerezte meg. Az OTE többek között Albániában és Jugoszláviában is rendelkezik résztulajdonnal különböző mobilcégekben.

Eb-re készül a két rivális kenupáros

Sport2002.02.13, 13:41

A tavalyi rivális kenupárosok idén is megmérkőznek egymással: a Pulai Imre, Novák Ferenc duó és a Fürdök Gábor, Hüttner Csaba kettős is komolyan készül a nyári versenyszezonra. Nemcsak céljaik - vagyis egymás legyőzése -, hanem felkészülési programjuk is nagy hasonlatosságot mutat, a téli alapozás befejeztével ugyanis mindannyian edzőtáborba utaznak, Pulaiék Olaszországba, Fürdökék pedig Jugoszláviába.

Nem ítélkezhet a vádlott távollétében a hágai Törvényszék

Nagyvilág2002.02.12, 17:28

A hágai Törvényszéket 1993-ban hozta létre az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A bírák csak természetes személyek felett ítélkeznek, a legsúlyosabb bűntetés az életfogytiglani szabadságvesztés. A Törvényszék elsőbbséget élvez a nemzeti bíróságokkal szemben, s az általuk folytatott eljárásokat vagy vizsgálatokat azok bármelyik szakaszában átveheti.

Sorsdöntő BL-mérkőzések előtt női kéziseink

Sport2002.02.08, 19:39

Újabb fordulóval folytatódik a nőikézilabda Bajnokok Ligája, ahol a bajnok Dunaferr Jugoszláviában, a Buducsnoszt Podgorica otthonában lép pályára, míg a Herz-FTC hazai környezetben fogadja a dán Viborg együttesét.

Jugoszlávia visszaadja az átsodródott hajókat

Itthon2002.02.06, 07:08

Minden valószínűség szerint a rendőrség által valaha keresett legnagyobb tárgyak közé tartozik az Elevátor nevű, 47 méter hosszú és 10 méter széles motoros kotróhajó, amelyről immár biztosra veszik, hogy a szegedi kikötőből elszabadulva, hétfőn elsüllyedt a Tiszában. A megáradt folyó csáklyázását megkezdték vízi rendészet szakemberei, ám a jugoszláv határig tartó szakaszon nem akadtak a monstrum nyomára.

Újabb izlandi bravúr a kézilabda-Eb-n

Sport2002.01.30, 22:08

A Svédországban zajló férfikézilabda Európa-bajnokság meglepetéscsapata, Izland folytatta remek szereplését, s a középdöntő második fordulójában fölényesen verte Jugoszláviát. A házigazdák ezúttal Portugáliát győzték le, s így továbbra is százszázalékosak.

Blaskic felmentésért fellebbezik

Nagyvilág2002.01.14, 20:20

Felmentő ítéletet vagy az első fokú ítélet megsemmisítését és perújítást kértek hétfőn telefaxon Hágába küldött fellebbezésükben a 45 évi börtönbüntetésre ítélt Tihomir Blaskic boszniai horvát tábornok védőügyvédei a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszéktől.

Megszűnt a fegyverembargó Jugoszláviával és Tádzsikisztánnal szemben

Nagyvilág2002.01.09, 21:45

Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő szerdai bejelentése szerint az Egyesült Államok feloldotta a fegyverszállítási tilalmat Jugoszlávia és Tádzsikisztán vonatkozásában.

Kostunica szerint fennmarad Jugoszlávia

Nagyvilág2002.01.03, 12:49

A jugoszláv államfő, Vojislav Kostunica szerint a szövetségi állam felbomlása esetén Szerbia nem tartana fenn különleges kapcsolatot Montenegróval. Kostunica úgy véli, Jugoszlávia "természetes államképződmény", s minden kísérlet, amely feldarabolására irányul, polgáraira nézve természetellenes és káros.

Jugoszlávia Milutinovicot akarja kapitánynak

Sport2002.01.03, 13:07

Amióta az újhullám képviselői vették át a jugoszláv labdarúgó-válogatott irányítását, egy cél lebeg a szemük előtt: hazacsábítani Bora Milutinovicot, aki szerb származása ellenére mexikói útlevéllel rendelkezik, és a nyáron immáron ötödik csapatát gardírozza a világbajnokságon.

A jugoszlávok Szegeden váltanak

Gazdaság2001.12.19, 08:38

Jugoszláviában az utóbbi hónapokban megjelentek ugyan a külföldi tulajdonú bankok, az emberek többsége mégsem bízik a hazai pénzintézetekben. A szegedi bankok tapasztalatai szerint egyre több vajdasági polgár igyekszik a határ menti városban átváltani eddig otthon tartott valutáját.

Djukanovic szerint elismernék Montenegrót

Nagyvilág2001.12.16, 15:09

Montenegró elnöke szerint a Nyugat elismerné a köztársaság függetlenségét, ha a Jugoszláviától való elszakadásról demokratikus népszavazáson döntenének. Hétfőn ismét találkoznak a jugoszláv, a szerbiai és a montenegrói kormányok képviselői, hogy a szövetségi állam jövőjéről tárgyaljanak. Eddig a tárgyalások nem jártak eredménnyel, mert az álláspontok nem közelednek.

Oroszország nyerte a nőikézilabda-világbajnokságot

Sport2001.12.16, 19:54

Az orosz válogatott meggyőző játékkal, 30-25-re verte a címvédő Norvégiát az olaszországi nőikézilabda-világbajnokság meranói fináléjában. A bronzéremért lejátszott találkozón csak a hosszabbítás hozott döntést: Jugoszlávia 42-40-re nyert Dánia ellen.

Az EBESZ egységes Jugoszláviát akar

Nagyvilág2001.12.14, 19:55

Montenegró függetlenné válása nemcsak Jugoszláviát ingatná meg, hanem az egész térséget, ráadásul felvetné az új, önálló állam elismerésének kérdését - közölte pénteken belgrádi tárgyalásai alkalmával Adrian Severin, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének elnöke.

Radulovics játékra jelentkezik

Sport2001.12.13, 12:33

Tizenegy éve már annak, hogy az orosz (pardon, akkor még szovjet) női kézilabdázás világbajnokokat ünnepelhetett. Miközben a dél-koreai világbajnokságon a fináléban Jugoszláviát múlták felül Morszkováék, a magyar női csapat valahol a "mélyben" tanyázott. Az eltelt esztendők során azonban mindössze egyszer szenvedtünk vereséget, azt is már elég régen, hét esztendeje. Azaz a mai világbajnoki negyeddöntő előtt a múlt nekünk, magyaroknak kedvez.

Milosevic a népirtás vádját sem ismerte el

Nagyvilág2001.12.11, 15:20

A hágai Nemzetközi Törvényszék a harmadik vádiratot ismertette Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnökkel, aki továbbra sem hajlandó együttműködni a bírósággal.

Jugoszlávia 70 millió dolláros hitelt kapott

Archívum2001.12.08, 12:49

A Világbank kölcsönt hagyott jóvá Jugoszláviának az energiarendszer, a nyugdíj- és egészségügyi rendszer támogatására. A Világbank a jugoszláviai gazdasági reformok pénzügyi támogatására jövőre összesen 200 millió dollárt szándékozik folyósítani - hangsúlyozták Rory O'Sullivan, a Világbank elnöke és Miroljub Labusz szövetségi kormányalelnök, miután aláírták az első kölcsön jóváhagyásáról folytatott tárgyalásokról szóló jegyzőkönyvet.

Chirac támogatja Jugoszlávia 2004-es EU tagságát

Nagyvilág2001.12.07, 22:00

Jacques Chirac francia elnök azt ígérte Zoran Djindjic szerb kormányfőnek: Párizs támogatni fogja azt, hogy Jugoszlávia 2004-ben az Európai Unió tagjelölt államává váljék.

Montenegró hajlandó tárgyalni a szövetségről Jugoszláviával

Nagyvilág2001.12.05, 20:21

A montenegrói kormány hétfőn elfogadta az Európai Unió kezdeményezését, hogy Szerbia és Montenegró kezdjen ismét párbeszédet a két köztársaság viszonyának átalakításáról.

Sándor herceg monarchiát akar Jugoszláviában

Nagyvilág2001.12.03, 19:14

Karadjordjevic Sándor jugoszláv herceg szerint lehetséges, mi több, szükséges a monarchia visszaállítása Jugoszláviában.

Del Ponte szerint Mladic hivatalos védelmet élvez

Nagyvilág2001.11.27, 22:35

A hágai nemzetközi büntetőtörvényszék főügyésze azzal vádolja Jugoszláviát, hogy büntetlenséget biztosít a háborús bűnökkel gyanúsított Ratko Mladic tábornoknak, a boszniai szerbek egykori főparancsnokának.

Negyedével csökkent az egy főre jutó adósság Jugoszláviában

Archívum2001.11.21, 15:12

A Párizsi Klub múlt heti adósság-elengedése nyomán Jugoszláviában 1200 dollárról 900-ra csökkent az egy főre jutó külső államadósság. November végén az ország újabb tárgyalásokat kezd - ezúttal a Londoni Klubbal - a további adósság-elengedésről.

Több magyar katona lesz a Balkánon

Itthon2001.11.06, 17:44

A NATO és az USA felkérésére Magyarország újabb katonai egységeket küld a volt Jugoszlávia területén működő békefenntartó alakulatokba - a terrorizmus elleni háborúba vezényelt katonák felváltására. 300 magyar katona indul a Balkánra.

Jugoszlávia eltörli a halálbüntetést

Nagyvilág2001.10.25, 22:27

A jugoszláv parlament felsőháza csütörtökön elfogadta az új büntető törvénykönyvet, amely eltörli a halálbüntetést, negyven év szabadságvesztésre változtatva a kiszabható legmagasabb fokú ítéletet.

Haderőreform Jugoszláviában

Nagyvilág2001.10.18, 20:02

A jugoszláv kormány csütörtökön úgy döntött, hogy egy évről kilenc hónapra csökkenti a kötelező katonai szolgálat idejét, ugyanakkor a kötelező katonai szolgálat megkezdésének felső határát az eddigi 27 évről 30-ra emeli. A kormánydöntést még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Külföldre menekült Szerbia leggazdagabb üzletembere

Nagyvilág2001.10.15, 22:14

Elhagyta Jugoszláviát és "egy idegen ország rendőrségének védelmét" kérte Bogoljub Karic, Jugoszlávia egyik leggazdagabb embere, a kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező Braca Karic (BK) csoport elnöke.

Még két jugoszláv bank szűnik meg

Archívum2001.10.09, 13:30

Jugoszláviában további két bankra vár bezárás azon 14 pénzintézeten felül, amelyektől már megvonták a működési engedélyt. Az elvégzett elemzések után a jegybank közzéteszi majd a bankok kategóriák szerinti listáját. A gazdasági szereplők és a polgárok ebből betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen állapotban van az ország bankrendszere, illetve tudhatják majd, mely pénzintézetre bízhatják rá a pénzüket - mondta a jegybankelnök a Glas Javnosti című lapnak.

 Kostunica még hisz a jugoszláv egységben

Nagyvilág2001.10.09, 14:54

Vojislav Kostunica jugoszláv elnök szerint még nem ért véget a harc Szerbia és Montenegró közös államának a megőrzéséért, és egyik köztársaság politikusai sem kaptak felhatalmazást a néptől, hogy "szétverjék Jugoszláviát".

Milosevic egy éve bukott meg

Nagyvilág2001.10.05, 19:56

Slobodan Milosevic 13 éven át volt Szerbia (és az egyre kisebb Jugoszlávia) teljhatalmú ura. Most a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában ül, háborús bűnök vádjával. A valaha rettegett elnök egy évve ezelőtt bukott meg. Ez az írás azokat az okokat mutatja be, amelyek lehetővé tették az egy évvel ezelőtt bekövetkezett változásokat.

Jugó búcsú Európától

Sport2001.09.28, 11:38

Az UEFA-kupa első fordulója után jó néhány ország számára nem maradt izgulnivaló a sorozat hátralévő részére, hiszen minden képviselője kizuhant. Ez különösen Jugoszlávia és Románia számára lehet különösen fájó, mivel ezen két ország képviselői hagyományosan jól szoktak szerepelni az európai porondon, elég, ha csak a Crvena Zvezda vagy a Steaua Bucuresti egykori BEK-győzelmére gondolunk.

Nem marad el Washington segítsége Jugoszláviának

Nagyvilág2001.09.19, 00:47

Washington továbbra is támogatni fogja a szerbiai gazdasági reformokat, attól függetlenül, hogy a múlt heti egyesült államokbeli terrortámadások folytan sok minden megváltozott a világban - közölte kedden Zoran Djindjic szerb miniszterelnök, miután Belgrádban tárgyalt Janet Bouggal, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős tisztviselőjével.

Jugoszlávia, a labdajáték-nemzet

Sport2001.09.19, 09:09

Férfi csapatsportokban idén öt világversenyt rendeztek. Az egyetlen nemzet, amely mind az ötön érmet nyert, Jugoszlávia. Nem is akármilyen színű érmeket: a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda Európa-bajnokságon aranyat, a vízilabda-vb-n ezüstöt, a kézilabda- vb-n bronzot.

Nem marad el Washington segítsége Jugoszláviának

Nagyvilág2001.09.19, 00:33

Washington továbbra is támogatni fogja a szerbiai gazdasági reformokat, attól függetlenül, hogy a múlt heti egyesült államokbeli terrortámadások folytan sok minden megváltozott a világban - közölte kedden Zoran Djindjic szerb miniszterelnök, miután Belgrádban tárgyalt Janet Bouggal, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős tisztviselőjével.

Jugoszlávia nyerte a férfiröplabda-Eb-t

Sport2001.09.16, 22:01

Az olimpiai bajnok jugoszláv válogatott nyerte az ostravai férfiröplabda-Európa-bajnokságot, miután a döntőben 3-0-ra győzött a címvédő olaszok ellen.

Álomdöntő a röplabda-Eb-n

Sport2001.09.15, 21:23

Olaszország - Jugoszlávia döntőre kerül sor vasárnap az ostravai férfiröplabda Európa-bajnokságon. Mindkét válogatott meggyőző, 3-0-s diadalt aratott. A két csapat a csoportmérkőzések során is találkozott, akkor a jugoszlávok nyertek 3-0-ra.

Röplabda Eb: Kikapott és kiesett a magyar válogatott

Sport2001.09.13, 21:38

Nem jutott a legjobb nyolc közé, s búcsúzott a további küzdelmektől a magyar férfi röplabda-válogatott az ostravai Európa-bajnokságon, miután négy játszmában kikapott Lengyelországtól.

Bravúr kell a továbbjutáshoz

Sport2001.09.11, 14:33

Három forduló után három vereséggel áll a magyar férfi röplabda-válogatott a csehországi Ostrvában zajló Európa-bajnokságon. Demeter György tanítványai eddigi utolsó mérkőzésükön az olimpiai bajnok jugoszlávoktól kaptak ki, ám ami nagyon bíztató, megszerezték első játszmagyőzelmüket.

Jugoszláv kosarascsillagok a félhold hazájában

Sport2001.09.10, 12:12

1935-ben, tehát immár 66 éve rendezték az első férfi kosárlabda Európa-bajnokságot, és a török válogatott akkor jutott be legutóbb a legjobb négy közé - pontosan negyedik lett. Azóta rengeteg víz lefolyt a Boszporuszon, s az utóbbi néhány évben félelmetes fejlődésen ment át a török kosárlabdázás. Olyannyira, hogy - igaz, vitatható körülmények között - egészen a döntőig menetelt Aydin Örs edző alakulata, s csak ott parancsolt megálljt a félholdas csapatnak a szinte "örökös" bajnok Jugoszlávia. Az a Jugoszlávia, amely 5 ezüst- és 4 bronzérme mellett nyolcadszor lett a kontinens legjobbja - veretlenül, ráadásul úgy, hogy egyik meccsen ...

Hét háborús bűnös pere kezdődik

Nagyvilág2001.09.10, 12:25

Három különböző perben összesen hét embert vádolnak a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnökkel a hágai Nemzetközi Törvényszéken.

Röplabda-Eb: Folytatás az olimpiai bajnok ellen

Sport2001.09.10, 10:47

Hétfőn az olimpiai bajnok Jugoszlávia lesz a magyar férfiröplabda-válogatott ellenfele az ostravai Európa-bajnokságon. A magyarok eddig két vereséggel rendelkeznek és nem valószínű, hogy ma változna meg gyökeresen a forma. A lényeg, hogy - Demeter György szavaival élve - csapatként működjön az együttes.

Európai élcsapatok is megsínylették a vb-selejtezőket

Sport2001.09.10, 09:02

A 2002-es japán/koreai labdarúgó-világbajnokság selejtezői során akadt néhány váratlanul rossz teljesímény. A legnagyobb meglepetés persze Hollandia és Jugoszlávia korai búcsúja - az elmúlt években mindkét válogatott a világ élvonalához tartozott, most pedig a vb 32-es mezőnyébe sem voltak képesek bekerülni.

A Milosevic családnál van több értékes lopott festmény

Nagyvilág2001.09.10, 14:23

Egy svájci biztosítótársaság vezetője biztos benne, hogy a zürichi képtárból négy évvel ezelőtt elrabolt négy festmény Belgrádba, a Milosevic családhoz került. Az értékes festmények addig nehezen kerülhetnek vissza, amíg Jugoszlávia nem lesz ismét az Interpol tagja.

Megszereztük első játszmagyőzelmünket

Sport2001.09.10, 21:17

A harmadik fordulóban megszerezte első játszmagyőzelmét a magyar válogatott az ostravai Eb-n, az olimpiai bajnok Jugoszláviától azonban - a papírformának megfelelően - vereséget szenvedett.

Megszűnt a Jugoszlávia elleni fegyverembargó

Nagyvilág2001.09.10, 20:14

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn feloldotta a Jugoszlávia ellen 1998 márciusában elrendelt fegyverszállítási embargót, a Belgráddal szemben eddig még hatályban volt utolsó nemzetközi szankciós intézkedést.

Jugoszlávok isztambuli aranya

Sport2001.09.09, 22:05

Spanyolország végzett a törökországi férfikosárlabda Európa-bajnokság harmadik helyén, miután a bronzmérkőzésen legyőzte a németeket. A zárómeccsen Jugoszlávia kiváló teljesítménnyel legyőzte a hazai gárdát.

Törökország - Jugoszlávia döntő a kosárlabda Eb-n

Sport2001.09.08, 22:43

A házigazdák válogatottja jutott elsőként a törökországi férfi kosárlabda Európa-bajnokság fináléjába, miután az elődöntőben hosszabbítás után legyőzte Németországot. A másik elődöntőben Jugoszlávia biztosan verte Spanyolországot.

Felesége a szabadság harcosának kiáltja ki Milosevicet

Nagyvilág2001.09.07, 16:00

Slobodan Milosevic volt jugoszláv vezetőt a szabadság és igazság harcosaként fogják majd elismerni az egész világon, állítja felesége. A koszovói vérfürdőért egyértelműen a nyugati hatalmakat vádolja.

A szerb radikális pártvezér Chirac letartóztatását követeli

Nagyvilág2001.09.07, 11:37

A szerb bíróság tavaly, Jugoszlávia bombázása után 20 év szabadságvesztésre ítélte Jacques Chirac francia elnököt. Az államfő hamarosan hivatalos látogatásra érkezik Belgrádba, Seselj, a Szerb Radikális Párt vezetője szeretné, ha ez alakalommal őrizetbe is vennék.

Nőikosárlabda-válogatottunk ezúttal kikapott Jugoszláviától

Sport2001.09.07, 13:40

A franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar nőikosárlabda-válogatott Versecen - a csütörtöki győzelem után - kikapott a szintén Eb-résztvevő Jugoszláviától.

Kosárlabda-Eb: Elődöntőben a jugoszlávok és a spanyolok

Sport2001.09.06, 22:20

Jugoszlávia Lettországot könnyedén legyőzve, Spanyolország Oroszországgal szoros mérkőzést játszva jutott a Törökországban zajló férfikosárlabda-Európa-bajnokság  elődöntőjébe.

Pécsett edzőtáborozik a magyar nőikosárlabda-válogatott

Sport2001.09.03, 19:05

A magyar nőikosárlabda-válogatott csütörtökön 20 órakor és pénteken délelőtt 11-kor utolsó előkészületi meccseit vívja a szeptember 14-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokság előtt.

Kosárlabda-Eb: Öten már továbbjutottak

Sport2001.09.01, 23:42

Nyolc mérkőzéssel folytatódott a törökországi férfi kosárlabda Európa-bajnokság. Az A csoportban az olimpiai ezüstérmes francia válogatott meglepetésre kikapott Ukrajnától. Jugoszlávia, Németország és Litvánia, valamint Spanyolország és Oroszország két-két győzelmével már biztos résztvevője a hétfőn kezdődő keresztbejátszásnak. 

Dzurinda súlyos autóbaleset részese volt

Nagyvilág2001.08.31, 11:37

Ketten meghaltak a szlovák kormánydelegáció autóbalesetében Jugoszláviában. Mikulás Dzurinda nem sérült meg.

Vereség az utolsó csoportmeccsen

Sport2001.08.29, 22:35

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott a Svájcban zajló világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában kikapott Jugoszláviától.

Jugoszlávia a NATO felé tart

Nagyvilág2001.08.28, 23:46

Jugoszláviában hamarosan hivatalos döntés születik az ország csatlakozásáról a NATO békepartnerségi programjához, ami előfeltétele lenne a NATO- és az európai uniós csatlakozásnak

Kosársiker Jugoszlávia ellen

Sport2001.08.26, 22:03

A szeptember 14-től 23-ig tartó Európa-bajnokságra készülő nőikosárlabda-válogatott a városmajori BSE-csarnokban rendezett barátságos mérkőzésen remek hajrával legyőzte a szintén Eb-résztvevő Jugoszláviát.

A pénzmosás eldorádójává válhat Jugoszlávia

Archívum2001.08.16, 15:26

A következő hónapokban Jugoszlávia a pénzmosók paradicsomává válhat. Belgrádi pénzügyi szakértők szerint mintegy 3 milliárd márkányi (körülbelül 380 milliárd forint) készpénz van magánkézben, miközben a bankokban szinte nincs márka-megtakarítás. Az euró átváltásnál a jegybank nem akarja a pénzek eredetét ellenőrizni.

Válogatott meccsek Európa-szerte

Sport2001.08.15, 12:57

Nem csak a magyar és a német együttes lép pályára ma este, Európa-szerte rengeteg barátságos mérkőzést játszanak a világbajnoki selejtezőkre való felkészülés jegyében. A tizenhét összecsapásból előzetesen a francia-dán és az angol-holland találkozó tűnik a legérdekesebbnek. Két tétmérkőzésre is sor kerül,  vb-selejtezőn  Jugoszlávia a Feröer-szigeteket, Észtország pedig Ciprust fogadja.

Dollármilliókat csempészett külföldre a jugoszláv kormány több volt tagja

Nagyvilág2001.08.09, 08:57

Korrupcióval gyanúsítják Jugoszláviában a Milosevic-korszak szövetségi kormányának alelnökét, a köztársasági kormány volt miniszterelnökét és egészségügyi miniszterét. A gazdasági bűnözés felderítésével foglalkozó kormánybizottság szerint családtagok nevére kiállított titkos külföldi bankszámlákra csempésztek dollármilliókat a politikusok.

A hágai törvényszék foglyainak lehallgatják a telefonjait

Nagyvilág2001.08.06, 14:48

A hágai nemzetközi törvényszék volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására felállított részlegének vádlottjai telefonálhatnak a börtönből, de beszélgetéseiket lehallgatják.

Kétezer gól és számtalan dicséret

Sport2001.08.04, 20:12

Negyven mérkőzés, 2002 gól, teljes magyar és közönségsiker - így lehetne megvonni a győri junior női nemzetközi kézilabda-világbajnokság eddigi mérlegét. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nemzetközi szövetség vezetői csupa ötöst írtak a szervezők indexébe, az esemény félidejénél mindenki elégedett lehet.

Gyengélkedő ifik a Centenáriumi Kupán

Sport2001.08.03, 19:52

Utolsó csoportmérkőzésén a magyar ifjúsági (U17) labdarúgó-válogatott döntetlent ért el Ausztria ellen a Centenáriumi Kupán, és szombaton a hetedik helyért léphet pályára.

Iván Pérez: "Juantorenának dedikálom ezt az aranyérmet!"

Sport2001.07.30, 16:10

A spanyol férfivízilabda-válogatott vasárnap 4-2-re legyőzte Jugoszláviát a fukuokai világbajnokság döntőjében. Ezzel az ibériaiak pontveszteség nélkül védték meg három éve, Perthben kiharcolt elsőségüket. A csapat legboldogabb tagja Iván Pérez, a 29 éves, fekete bőrű, kubai származású center volt.

Megvédték címüket a spanyolok

Sport2001.07.29, 11:25

A címvédő spanyol válogatott nyerte a fukuokai férfivízilabda-világbajnokságot, miután a döntőben 4-2-re legyőzte Jugoszlávia együttesét.

Jugoszlávia ellen véget ért férfi pólósaink veretlensége

Sport2001.07.25, 06:17

A fukuokai világbajnokságon férfi vízilabdázóink 8-7-re kikaptak Jugoszláviától.

Férfi vízilabda vb: vereség Jugoszláviától

Sport2001.07.25, 09:09

A fukuokai "vízes" vb férfi vízilabda tornájának középdöntőjében egygólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Jugoszláviától, így a csütörtöki, olaszok elleni találkozót mindenképpen meg kell nyerni az elődöntőbe jutásért.

Megalakult az új jugoszláv kormány

Nagyvilág2001.07.24, 23:28

Jugoszláviában kedden este megalakult az új szövetségi kormány: a Dragisa Pesic vezette új kabinet egyik fő feladata a szerb-montenegrói viszony átalakítása lesz.

Átmeneti vízummentességet vezettek be Jugoszláviában

Nagyvilág2001.07.05, 21:26

A jugoszláv kormány, csütörtöki határozatának megfelelően, meghatározatlan időre megkönnyíti az európai uniós országok és néhány más állam polgárai belépését az országba.

Előző
Következő