iskola

címke rss

Nagysebességű internetet kap közel négyszáz iskola

Techbázis2015.10.12, 15:28

100 megabites internettel látnak el sok száz magyarországi iskolát, több mint egymilliárd forintért. Pár év és az egész országban elterjed a szélessávú hálózat.

Tizenhárom éves eltűnt kislányt keres a rendőrség

Life.hu2015.10.09, 11:52

Baranyi Tímea Márta október 5-én reggel elindult az iskolába, de már nem érkezett meg, és azóta életjelet sem adott magáról. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított az ügyben.  

Sok százmillió forintot ad a kormány a kínai iskola bővítésére

Gazdaság2015.10.06, 15:27

743 millió forintot ad a kormány a megszüntetett Neptun utcai iskola épületének felújítására, ha a kínai két tannyelvű iskola költözhet az épületbe. Az iskolát a költöztetés mellett átveszi a Klik és 12 évfolyamosra bővítik. Az átalakításra Budapest 15. kerületének még rá kell bólintania, a Neptun utcai épület az övék, ha a kínai iskola odaköltözik, az önkormányzat lesz a működtetője. A régi Neptun utcai iskola bezárását 2015 áprilisában meglepetésszerűen jelentették be. A kerület alpolgármestere szerint minden diákja és tanára talált azóta új helyet.

Angelina Jolie kisfia a mai napig tartja a kapcsolatot egy magyar kislánnyal

Life.hu2015.10.01, 17:53

Magyar kispajtása van Angelina Jolie és Brad Pitt gyerekének, egy budapesti kislány, akivel Maddox együtt járt iskolába a fővárosban.

"A gyerekek bent sikítva sírtak” - Így tartóztatták le Lagzi Lajcsit

Life.hu2015.10.01, 12:30

A híres mulatóst szeptember 22-én vette őrizetbe a rendőrség. Lagzi Lajcsi otthonában, a boldogasszonypusztai kastélyban történt az intézkedés, aminek részleteiről egy szomszéd mesélt a Story magazinnak.

Milliókkal lóg az iskoláknak az Apple

Techbázis2015.09.30, 17:35

Az Apple használhatatlan iPadeket adott el az amerikai iskolásoknak. Pontosabban a gépek működtek, csak nem úgy, ahogy a tanárok szerették volna.

Ötvenszer szexelt egy diákkal a tanársegéd

Life.hu2015.09.30, 12:22

Egy harmincéves iskolai segítőnő tizenöt éves diákját rontotta meg. A fiú azt állítja, komoly lelki sérüléseket szenvedett attól, hogy két hónapig viszonya volt a nővel.

A gyereknek törvényben előírt joga, hogy játszhasson

Egészség2015.10.01, 14:08

Kell  a gyereknek zeneóra, nyelvtanítás iskola előtt? Eldőlhet a sorsa már ekkor? Vagy hagyjunk inkább játszani? Merthogy a játékhoz törvényben rögzített joga van.

Legyen a menza menő

Gazdaság2015.09.26, 16:25

Sótlan ország leszünk, vagy egészségesebb? Magyarország olyan fába vágta a fejszéjét, amit még egyetlen európai uniós ország menzaprogramja sem próbált. A reform lényege a só-, cukor- és zsírszegény étrend megszerettetése a gyerekekkel. Az ételek mennyiségéről és ízéről gyerekek, szülők és tanárok között is megoszlanak a vélemények. A szakemberek pedig várják az eredményeket, amiről legkorábban egy év múlva tudnak majd beszámolni.

A 10 legjobb idézet Vekerdy Tamástól

Life.hu2015.09.29, 13:26

Vekerdy nemcsak jó pszichológus, hanem tapasztalt szülő és remek előadó is. A szakember hosszú évek óta kongatja a harangot a kreativitás, az érzelmi biztonság mellett és a konzervatív, túl szigorú, csupán tudásanyagra épülő oktatással szemben. Összegyűjtöttük most nektek a kedvenc 10 idézetünket tőle.