internet

címke rss

Ezeket kedved se lesz utánozni! A 4 legextrémebb étel kihívás, amelyektől garantáltan émelyegni fogsz

Sulilife.hu2021.10.21, 16:08

Emberek vagyunk, szeretjük a kihívásokat, és baba korunk óta imádunk betenni indokolatlan dolgokat a szánkba. Valahogy ennek a két ősi ingernek a keverékei ezek a kaja challenge-ek, amelyeknek már a végégnézéséhez is erős gyomor kell.

A Facebook szándékosan károkat okoz a gyerekeknek, félretájékoztatja az embereket és gyűlöletet kelt

Nagyvilág2021.10.06, 08:29

A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben - mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve.

Mit rejt az internet sötét oldala?

Unilife.hu2021.09.30, 17:30

Tényleg lehet bérgyilkost rendelni az interneten? Igen, de nem az eBay-en. Most megtudhatsz mindent, amit valaha tudni akartál a dark webről, és azt is, amit nem!

Kapcsolj ki, hogy feltöltődhess: ezért kezdd digitális detoxszal a tanévet

Sulilife.hu2021.09.24, 19:14

A mobiltelefonok - főként az okostelefonok - rövid idő alatt életünk szerves részévé váltak, és olyannyira sok funkcióval büszkélkednek, hogy szinte már el sem tudjuk képzelni, mi lenne velünk nélkülük. A digitális detoxnak viszont pont ez a lényege, ráadásul rengeteg pozitív hatása is van, így érdemes adni neki egy esélyt.

TESZT: Mikor indultak a legnagyobb közösségi oldalak? II. rész

Sulilife.hu2021.09.24, 18:27

Napi szinten használjuk a világ legnépszerűbb közösségi oldalait, mégsem tudunk róluk szinte semmit sem. Pedig mindegyiknek megvan a saját maga, olykor elég izgalmas háttértörténete, de ha ezeket nem is ismerjük, az alapításuk évével azért nagyjából mindenki tisztában van. Vajon te is?

TESZT: Tévhit vagy valóság? Te kitalálod?

Sulilife.hu2021.09.16, 11:15

Egyáltalán nem számít újdonságnak, hogy akár egy, akár több ezer ember él tévhitben bizonyos dolgokkal kapcsolatban, az internetnek köszönhetően viszont kétségkívül megsokszorozódott a félrevezető, valótlan információk száma. Egyre nehezebb eldönteni, hogy kinek és mit hihetünk el. Lássuk, te mennyire tudod megkülönböztetni a téves információt a valóstól.

Kiderült, pornót néznek-e többen, vagy inkább vásárolnak az emberek az interneten

Gazdaság2021.09.15, 12:28

A Világgazdaság számolt be róla, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által közzétett Digitális Közönségmérési Tanács adatai szerint a második negyedévben 6,12 millió felhasználónak volt internet-hozzáférése, a felnőtt-tartalmak fogyasztása pedig meglehetősen népszerű volt körükben.

TESZT: Mennyire ismered a magyar YouTubereket?

Sulilife.hu2021.09.15, 10:16

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a YouTuberek nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is egyaránt. Legyen szó akár gamerekről, akár vloggerekről, biztosak vagyunk benne, hogy legnépszerűbb influenszereink nevét már te is hallottad legalább egyszer, most pedig letesztelheted, mennyire ismered őket.

Már több ezren csatlakoztak hozzá, de te még nem: mire vársz?

Sulilife.hu2021.09.13, 11:08

A nyárnak leáldozott, elkezdődött a suli, itt vannak újra a szürke hétköznapok. Most még nem is sejted, de talán tudunk mutatni valamit, ami visszahozza a nyári érzéseket, a röhögéseket a haverokkal, és közben egyáltalán nem haszontalan, így a szülők sem akadnak ki miatta.

Már több ezren csatlakoztak: Ez a csoport lesz a legjobb barátod

Unilife.hu2021.09.27, 10:55

Azok közé tartozol, akik a Viberről mindössze annyit tudnak, hogy "lehet vele neten keresztül telefonálni"? Esetleg hardcore felhasználó vagy, aki minden funkciót ismer? Mindenképp tudunk újat mutatni!

Egy napvihar elsöpörheti az emberi civilizációt

Tudomány2021.09.08, 17:54

Megsemmisítheti a globális internetet, és ezzel a világot új sötét korba taszíthatja egy erősebb napvihar – figyelmeztet egy friss tanulmány, amiről az IFL Science tudományos portál adott hírt.

Egy napvihar miatt akár hónapokra is búcsút kell intenünk az internetnek - ekkora várható

Life.hu2021.09.08, 15:48

A napszél nem egy ismeretlen jelenség, a központi csillagunk folyamatosan bombáz bennünket töltött részecskékkel. A Föld mágneses mezeje ezeknek a részecskéknek a nagy részét felfogja, így jellemzően nem okoznak gondot a mindennapokban. Előfordul azonban, hogy ez a napszél olyan erős, hogy napvihar lesz belőle, aminek következtében akár az internettől is elszakadhatunk egy időre.

13 éves kislányoktól csalt ki meztelen fotókat az interneten egy pedofil férfi

Itthon2021.09.07, 10:31

A 16 éves fiú ellen decemberben emeltek vádat azután, hogy meztelen képeket kért és kapott három kislánytól. A kislányokat zsarolta, és fenyegette is. Az egyik fotót egy ismerősének is elküldte. Tegnap az előkészítő ülésen minden beismert, és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A Debreceni Járásbíróság egy év felfüggesztett börtönre ítélte, és pártfogót rendelt ki mellé.

Internetelérést sem ad, és az ügyfélszolgálata sem elérhető Elon Musk műholdas cégének

Gazdaság2021.09.06, 13:08

Egyre többen elégedetlenek Elon Musk internetes cégével, miután az ügyfelek azt tapasztalták, hogy a 100 dolláros előleget a nagysebességű műholdas szélessávú szolgáltatásért befizették, a Starlink ügyfélszolgálata ugyanakkor nem reagál egyetlen kérdésükre sem. A részletekről a Business Insider számolt be.

Az állatvilág celebjei - a leghíresebb négylábúak a világon

Sulilife.hu2021.09.04, 23:46

Talán nem olyan meglepő senki számára, ha azt mondjuk, hogy nemcsak az emberek között, hanem az állatvilágban is vannak olyan egyedek, amelyek valamilyen okból híresebbek lettek, mint társaik. Közülük gyűjtöttünk most össze néhányat.

Egyre több helyen kínál gigabites netet a Vodafone

Techbázis2021.08.31, 14:53

Már másfél millió végponton érhető el a leggyorsabb csomagja.

Nem mindenki kompenzál valamit, aki sokat posztol!

She2021.08.26, 15:53

A közösségi média annyira az életünk részévé vált, hogy szinte az összes ismerősünkről tudjuk, hogy mivel töltik a szabadidejüket, mit vacsoráztak tegnap, és melyik tengerparton nyaraltak. Ha valaki nincs jelen az ilyen oldalakon, akkor az elmaradott, furcsa, vagy legalábbis gyanús.

Ruhákat és ékszereket árult az interneten egy budapesti csaló

Itthon2021.08.31, 15:27

Egy budapesti férfi úgy szerzett pénzt, hogy az egyik közösségi oldalon ruhákat, ékszereket és babakocsikat hirdetett eladásra, amik nem voltak nála. A férfi 27 embertől csalt ki pénzt.

Nyilvános a súlyos szabálytalanságokat elkövető webáruházak friss listája

Gazdaság2021.08.30, 14:26

Nyilvános a súlyos szabálytalanságokat elkövető webáruházak listája, záporoznak a bírságok is. A legfrissebb adatok szerint 571 vállalkozás szerepel a valamilyen jogsértést elkövető webshopok adatbázisában, ami hasonló a korábbiakhoz. Jellemző módon egyébként a webáruházakból vásárlók sokszor nem olvassák el figyelmesen a vásárlási feltételeket. Az elállási jog pedig mindent visz a hibák sorában.

Halálosan megfenyegettek egy új-zélandi nőt, amiért vadászni tanítja a kislányát

Nagyvilág2021.08.17, 10:55

A 23 éves, új-zélandi Jesica Murphy négyéves volt, amikor megismerkedett a vadászattal, ami felnőttként a kedvenc hobbija lett. Ma már időnként kislánya is elkíséri. Lyla most ugyanannyi idős, mint anyja, amikor vadászni kezdett. A kislány számára teljesen természetes, hogy az elejtett vaddisznókkal vagy más vadakkal fotózkodik. Az internetes kommentelők nagy részének ez nagyon nem tetszik. Van olyan, aki halálosan megfenyegette a fiatal anyát, mások közölték vele, hogy gyerekéből is gyilkost nevel.

Rendszeresen lopnak adatokat pénzügyi vállalatoktól kiberbűnözők

Itthon2021.08.17, 10:09

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.

Egyre inkább alapelvárás a nyaralóknál a jó netkapcsolat

Gazdaság2021.08.12, 16:20

Egyre fontosabb döntési szempont a magyar nyaralók többsége számára a megfelelő internethozzáférés: közülük minden második nem vesz igénybe olyan szállást, ahol nincs jó minőségű netkapcsolat, miközben tavaly még csak alig több, mint harmaduk tartotta ezt elengedhetetlennek – derült ki a Szallas.hu és a Magyar Telekom friss felmérésének adataiból.

Hódítsd meg a világot - Így legyél digitális nomád

Unilife.hu2021.08.06, 12:21

Szeretnél hol egy trópusi szigeten, hol a hegyek között élni és az otthonod kényelméből dolgozni? Ha a válaszod igen, neked ajánljuk az egyre népszerűbb digitális nomád létet.

Óriási baklövések: 5 dolog, amit jobb, ha nem osztasz meg magadról a neten

Sulilife.hu2021.08.05, 22:54

Bizonyára téged is elkapott már a vágy, hogy megoszd sikereidet a neten barátaiddal, ismerőseiddel, ám azt érdemes szem előtt tartanod, hogy az az információ, ami felkerül a világhálóra, nem feltétlenül csak azokhoz a személyekhez fog eljutni, akiknek címezted.

Így hallgathat ingyen zenét az interneten

Techbázis2021.08.01, 14:04

Az internet sokak számára mind a mai napig egyet jelent a közösségi oldalakkal vagy a hírportálok, így például az Origo olvasgatásával. Pedig a világháló számtalan egyéb lehetőséget tartogat, például egészen döbbenetes mennyiségű zeneszám és egyéb audiotartalom várja a felhasználókat. Ezek elérése azonban nem mindig magától értetődő. Mostani cikkünkben azt járjuk körbe, hogy milyen ingyenes lehetőségeket kínál e téren a web.

5 találmány, amiért hálásak lehetünk Amerikának

Sulilife.hu2021.08.09, 21:39

Repülőgép, fonográf, kézi fényképezőgép, McDonald's és a hamburger. Ha az amerikai találmányokat vagy örökségeket emlegetjük, ezek biztosan elsőként az eszedbe jutnak. De mit köszönhetünk még a kontinensnek?

Védene az e-mailes követéstől a DuckDuckGo

Techbázis2021.07.20, 16:44

Elmaszkolná a valódi levelezőcímet, megtisztítaná a beérkező leveleket.

KVÍZ: Mennyire vagy telefonfüggő?

Gyogyzona.hu2021.07.21, 09:31

Ma már bármit szeretnénk megtudni, a telefonért nyúlunk, azon töltjük minden szabad percünket, stresszelünk, amikor nincs a közelben. Ha magadra ismersz ezekben az érzésekben, töltsd ki a tesztet, és tudd meg, mennyire vagy telefonfüggő!

Megdőlt az internetes sebességrekord

Techbázis2021.07.17, 14:00

Megtöbbszörözheti a gerinchálózatok kapacitását egy új optikai kábel.

Online is számít a testbeszéd - Ezekre figyelj!

Unilife.hu2021.07.15, 17:39

A világjárvány hőn áhított végével is nagyobb szerepet fog kapni a mindennapjainkban az online kommunikáció, mint előtte. Nem árt, ha tudod, hogy itt sem csak az számít, amit mondasz, hanem hogy hogyan mondod.

Csúcsra jár a koronavírus-járvány alatt az online kiskereskedelem, de hogyan indult valójában?

Gazdaság2021.07.13, 19:51

Az online vásárlás ma már szervesen hozzátartozik a mindennapjainkhoz, de sokan talán nem is gondolják, hogy egy viszonylag új keletű értékesítési formáról van szó. Megfordítva a kérdést, meglepő lehet, hogy a kezdetei több mint négy évtizedre, egészen a hetvenes évek végéig nyúlnak vissza, hiszen sokan csak az elmúlt években fedezték fel maguknak. A Visualcapitalist.com adatainak felhasználásával cikkünkben bemutatjuk, hogyan jutottunk el az első kezdetleges internetes vásárlási lehetőségektől napjaink szélvészgyorsasággal fejlődő e-kereskedelméig, amely már a globális kiskereskedelmi forgalom több mint egyötödét adja, és vásárlók ...

Segítség mém lettem! A leghíresebb mém-sztárok történetei

Unilife.hu2021.07.11, 14:45

A mai világban a meme kultúra kimeríthetetlen humorforrást biztosít az internet népe számára. Mindenki találkozhatott már ezekkel az epikus képekkel, azonban csak kevesen ismerik a mém-képek szereplőinek valódi történetét.

Ez a bejelentés a legnagyobb hazai bank rengeteg ügyfelét érinti

Gazdaság2021.07.09, 09:04

Az OTP Bank számos fejlesztése közül az idei év egyik legjelentősebb innovációja az új internet- és mobilbank, illetve az ezekhez kapcsolódó digitális szolgáltatási szerződés bevezetése. A hitelintézet az új platformok használata során olyan digitális élményt nyújt ügyfeleinek, amelynek során úgy érezhetik, az egész bank ott van a kezük ügyében. Az új digitális szolgáltatási szerződés első lépésben minden meglévő, OTPdirekt szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelük számára érhető el - olvasható a pénzintézet közleményében.

Egy magyar bűnbanda több ezer embertől lopta el a pénzét webshopokon keresztül

Itthon2021.07.03, 12:07

Rengetegen tettek bejelentést a rendőrségen azért, mert az adott webshopon előre kifizetett terméket nem kapták meg. A rendőrség előtt kikörvonalazódott, hogy az egész mögött egy banda áll, akik több internetes oldalon csalták ki a pénzt több ezer embertől.

Hamarosan szerte a világon elérhető lesz Elon Musk internete

Gazdaság2021.07.01, 16:38

Elon Musk Starlink elnevezésű műholdas hálózata jó úton halad affelé, hogy augusztusra a szélessávú internetszolgáltatása elérhetővé váljon szinte az egész világ számára – számolt be róla a Bloomberg. A program célja, hogy olyan helyeken is képes legyen használható sebességű netkapcsolatot biztosítani, ahol eddig nem volt erre lehetőség.

Közösségi hálózatos nemzet a magyar

Techbázis2021.06.30, 14:20

Közel vagyunk már az uniós átlaghoz az internet-hozzáférés terén.

A saját kezünkben van a technológia jövője a mesterséges intelligencia hazai nagykövetei szerint

Gazdaság2021.06.22, 14:39

Női nemzetközi sakknagymester és intelligens robotkarfejlesztéssel foglalkozó mérnök fogja nagykövetként népszerűsíteni a mesterséges intelligenciát (MI) a tavaly december óta zajló MI Kihívás tudatosító kampány jegyében. Gara Tícia és Lévay György ismeretterjesztő kisvideókkal igyekszik közelebb hozni a technológiát a nagyközönséghez, hogy felhívják a figyelmet az abban rejlő lehetőségekre, valamint arra, hogy minél többen vagyunk tisztában az alapokkal, annál helyesebb irányba tudjuk terelni az MI fejlődési irányát.

Meglepő, mennyien neteznek már az idősek közül Magyarországon

Gazdaság2021.06.21, 16:47

Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták - derül ki a Picup közleményéből.

Rémhíreket terjesztett a koronavírusról egy férfi

Itthon2021.06.21, 15:10

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki november 25-én az interneten keresztül terjesztett hamis híreket a koronavírusról.

Telefonfüggő vagy? Ez történik, ha leállsz a folyamatos görgetéssel

Sulilife.hu2021.06.19, 14:20

Eljött az a pont, amikor úgy érzed, már túl sok időt töltesz a telefonoddal? Segítünk, ha szeretnéd ezt a rossz szokást megtörni, és helyette élvezni a nyarat.

Valóban ettől vagy boldog? - Amikor a tükörképed nem mosolyog, de az Insta profilod igen

Unilife.hu2021.06.18, 19:11

Szinte lehetetlen olyan fiatalt találni, aki ne lenne jelen a közösségi platformokon. Egyszerűen az életünk részévé vált, hogy megosszuk mindennapjainkat, annak örömteli pillanatait a nagyvilággal. De ez vajon milyen hatással van ránk nézve?

Baj van Elon Musk műholdas internetével

Techbázis2021.06.16, 11:26

Vészleállást hajtanak végre a nyári hőségben az ügyfelek antennái.

A világháló eredeti forráskódját árverezik el, egészen különös formában

Gazdaság2021.06.15, 17:07

Nem helyettesíthető tokenként (NFT) viszik árverésre a világháló eredeti forráskódját, amelyre június 23-tól licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby's internetes aukcióján.

Sokat ülsz számítógép előtt? Van valami, amiről mindenképp tudnod kell

Thatslife.hu2021.06.14, 18:22

Digitális oktatás, home office - rengeteg óra a számítógép mögött. Közben egy kis játék az egyik platformon, csetelés a másikon, s lassan az egész nap el is ment az asztalnál ülve. Pedig az egésznapos ülés egyáltalán nem veszélytelen, jó, ha ezzel tisztában vagy. És nem csak az ülésbe lehet belebetegedni. 

Így követheti a labdarúgó-Eb eseményeit

Techbázis2021.06.12, 12:02

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották a labdarúgó Európa-bajnokságot, de az esemény nem marad el szerencsére. Az első mérkőzésre 2021. június 11-én került sor, a döntőt pedig kereken egy hónappal később rendezik a magyar válogatott részvételével. Akinek nincs akkora szerencséje, hogy élőben nézze a találkozókat, annak sem kell elkeserednie, hiszen jó pár egyéb módon nyomon követheti a történéseket. Ezeket gyűjtöttük most össze!

Ki írja be ezeket?! Lehidalsz a legviccesebb Google kereséseken

Unilife.hu2021.06.09, 12:58

A Google egyik legjobb tulajdonsága, hogy bármilyen kérdés is motoszkáljon a fejedben, elég csak egy gyors keresést lefuttatnod, és valószínűleg választ is fogsz rá kapni. De tényleg, bármire...

A Google a világ legnagyobb internetkábelének építésébe kezd

Gazdaság2021.06.10, 13:27

Az Alphabet Inc. tulajdonában lévő Google bejelentette, hogy tenger alatti kábelt épít, amely az Egyesült Államokat, Brazíliát, Uruguayt és Argentínát köti majd össze, amely révén növelhető az e régiók közötti internetkapcsolati kapacitás. A részleteket a ChannelNews Asia adta hírül.

Rémisztő okból állt le kedden a fél internet

Techbázis2021.06.10, 10:47

Egyetlen ügyfél ártatlan konfigurációállítása élesítette a ketyegő bombát.

Ezek ma az itthon kapható legolcsóbb okostelefonok

Techbázis2021.06.09, 18:02

Szűk másfél évtizede annak, hogy az első teljes érintőképernyős okostelefonok megjelentek, de ennyi idő is elég volt, hogy felforgassák és meghódítsák az egész világot. Amíg az iPhone és a HTC Dream, az úttörők a maguk korában, csak egy szűk, gazdag réteg által elérhető méregdrága luxusterméknek számítottak, addig ma már az ilyen típusú készülékek gyakorlatilag bárki által megvásárolhatóak.

Hosszú időre leállt a világon az internet egy nagy része

Techbázis2021.06.08, 14:19

A világ legforgalmasabb oldalai közül több is elérhetetlen volt a világ jelentős részén.

TESZT: Mikor indultak a legnagyobb közösségi oldalak?

Sulilife.hu2021.06.05, 14:36

A mindennapi élet részei, rajtuk intézed az egyetemi ügyeket, de akár a munkát is ott beszéled meg a kollégákkal, rajtuk ismerkedsz, szórakozol. Van, amelyik már a sokadik átalakuláson esett át, ezekre lehet, emlékszel is, de azt tudod, mikor indultak útjukra a legnépszerűbb közösségi oldalak?

Sűrűn ülsz számítógép előtt? Van valami, amiről mindenképp tudnod kell

Sulilife.hu2021.06.03, 15:21

A digitális oktatás miatt az elmúlt egy évben mindenki sokkal több időt töltött a számítógépe előtt. Néhányótok számára talán pont ezért vált érdekessé a számítógépes játékok világa, hiszen sok esetben akár új barátságok és ismeretségek is köthetők ezeken a platformokon. De vajon tisztában vagy a dolog hátulütőivel?

Ismerőse adatainak felhasználásával rendelt előfizetést egy nógrádi férfi

Itthon2021.06.01, 17:11

Felfüggesztett börtön kiszabását javasolta az ügyészség azzal a 21 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki egy ismerőse nevére rendelt telefonos előfizetést, mellyel közel 63.000 forint kárt okozott.

5 bizonyíték, hogy online rendelésnél a kép néha tényleg csak illusztráció

Unilife.hu2021.05.31, 09:20

A webshopok az utóbbi egy évben a koronavírus sújtotta fogyasztói társadalom függőséget okozó megváltói lettek. A népszerűség bevonzotta a svindlereket is, akik kellemetlen, de annál viccesebb meglepetéseket küldtek ki „szerencsés" vevőiknek.

Európában használhatnak először kvantum-internetet

Gazdaság2021.05.28, 10:35

A kvantumhálózatok kiépítésére az elmúlt években dollármilliókat költöttek a világ számos országában. Egy holland találmány viszont végre áttörést hozhat, és olyan lehetőségeket nyithat a számítástechnikában, amelyeket a mai webalkalmazásokkal lehetetlen megvalósítani.

Az eBay legjava: a legőrültebb dolgok, amiket megvehetsz online

Sulilife.hu2021.05.24, 20:01

Manapság bármit megvásárolhatunk csupán néhány gombnyomás segítségével az interneten. Olyan dolgokat is rendelhetünk online, amik tényleg minden képzeletet felülmúlnak. A következő összeállításban a valaha eladott tíz legőrültebb eBay-terméket hoztuk el nektek.

Bullying? Van megoldás!

Sulilife.hu2021.05.19, 06:25

Lassan véget ér az iskolaév és sok kis kamasz fellélegzik, ám egy részük nem a dolgozatok miatt ránehezkedő nyomás alól szabadul fel, hanem társai zaklatásától. A bullying, azaz a kortárs bántalmazás egyre hangsúlyosabb problémaként jelenik meg napjainkban. Megelőzhető, kezelhető a probléma? Mikor szükséges egy felnőtt segítségét kérni? Mi segítünk!

Előnybe kerülhetnek a magyar és az európai e-kereskedők a távol-keleti webáruházakkal szemben

Gazdaság2021.05.21, 09:43

A Magyar Posta 2021. májusi, 18-65 év közötti felnőtt lakosság körében végzett reprezentatív - az NRC Marketingkutató Kft. által készített - felmérése szerint a magyarok harmada rendelt már online kisértékű terméket Európai Unión kívüli országból, és legalább negyedük rendszeresen vásárol a Távol-Keletről. A július 1-től várható áfaváltozásról, amely szerint minden, tehát a kisértékű termékek is áfakötelesek lesznek, az érintettek 60 százaléka hallott már. A felmérés szerint az áfafizetési kötelezettség eleinte biztosan visszafogja a vásárlási kedvet, az Európai Unión kívülről vásárlók kétharmada úgy tervezi, kevesebbet rendel majd ...

Nem hiszed el, hogy ezeket emberek beírják: a legbizarrabb Google-keresések

Unilife.hu2021.05.19, 14:52

"Google a barátod" - hangzik az ominózus mondat, ami egyébként teljes mértékben igaz is. Nem igazán létezik olyan dolog, amit egy Google-kereséssel ne lehetne megtalálni, vannak viszont olyan emberek, akik egészen új szintekre emelték a kíváncsiskodást.

Internetes trükkök, amiket nem ismertél, pedig megváltoztathatják az életed

Unilife.hu2021.05.16, 12:13

Az internetnek hála az élet számtalan területe vált egyszerűbbé számunkra. Azonban a böngészők megfelelő használata sokaknak okoz gondot. Volt már olyan, hogy nagyon kerestél valamint a neten, de nem találtad meg? Elhoztunk tíz tippet, amivel könnyebbé válhat az netezés.

Így csalnak az amazonos értékelésekkel az eladók

Techbázis2021.05.12, 13:47

Kétszázezer fizetett értékelésadó információi szivárogtak ki egy vállalkozástól.

3+1 szabály, amit ismerned KELL, ha van internetkapcsolatod

Unilife.hu2021.05.09, 16:32

Téged is idegesít, amikor kevés választ kapsz, vagy épp túl sokat, esetleg értelmetlen üzenetekkel bombáznak, vagy simán eltűnnek emberek, akikkel rendszeresen beszélgettél? Netán te is ilyen vagy? Ismerd meg az „online etikettet", hogy a jövőben el tudd kerülni a sértődést és a felháborodást!

Csúcsot döntve telefonáltak és interneteztek az emberek a járvány második hulláma alatt

Gazdaság2021.05.07, 10:25

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.

Gyerekekről készült pornográf felvételeket tárolt otthon egy férfi

Itthon2021.05.05, 11:34

2 év alatt több ezer gyermekpornográf képet és videót töltött le az internetről az a 35 éves férfi, aki ellen most vádat emeltek. Bevallása szerint ezek közül többet ő is megosztott másokkal.

Bocs, egy pillanat, csak megnézem, ki írt...

She2021.04.27, 15:48

Egy sugárhajtású repülő sebességével rohan az idő. Ugye te is észrevetted? Próbáljuk utolérni, maradásra bírni, mégsem sikerül. Itt volt, és már el is tűnt, mi pedig folyton arra vágyunk, hogy csodás pillanatokat éljünk át.

Törvény kötelezi majd az internetes platformokat a terrorista tartalmak törlésére

Nagyvilág2021.04.29, 08:05

Az Európai Parlament jóváhagyta szerdán este azt a törvényt, amely kötelezi az internetes platformok üzemeltetőit, hogy a terrorista propagandát felfedezésüktől számítva egy órán belül töröljék.

Hódtámadás érte a netszolgáltató hálózatát

Techbázis2021.04.26, 15:19

Egyedülállóan kanadai helyzet miatt nem volt net másfél napig egy kisvárosban.

5 alkalom, amikor a webshopos képek nevetségesen nagyot hazudtak

Unilife.hu2021.04.22, 21:36

Az online vásárlás népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedett a koronavírus alatt. Viszont érdemes óvatosnak lenni, mert az illusztrációnak szánt képek néha nevetségesen nem fedik le a valóságot.

Csaknem kétmilliót csalt ki férfiaktól társkeresőn egy kecskeméti nő

Itthon2021.04.22, 12:00

Társkeresőn ismerkedett meg férfiakkal egy kecskeméti nő, majd anélkül, hogy találkozott volna velük, különböző okokra hivatkozva pénzt kért tőlük kölcsön. A férfiak a pénzt minden alkalommal utalással küldték el a nőnek, akitől egyikük sem kapta vissza a pénzét.

Az interneten árulták a lopott tapétát, le is buktak

Itthon2021.04.21, 17:24

Egy közösségi oldalon hirdették a lopott tapétákat, ezt vette észre az egyik dolgozó. Ezután ellenőrzést tartottak a boltban és kiderült, hogy onnan hiányoznak a hirdetett tapéták.

Az interneten találta meg a szerelmet a világhírű színésznő

Tévé2021.04.21, 12:17

Vanessa Hudgens egy friss interjúban elárulta, hogy az interneten keresztül találkoztak a mostani szerelmével, Cole Tuckerrel.

India is szabályozná a nagy technológiai vállalatok működését

Gazdaság2021.04.20, 14:01

Új-Delhi átfogó reformokat jelentett be a közösségi médiafelületek tartalmainak szabályozására. Ezentúl kötelezheti a Facebookot, WhatsAppot és az ezekhez hasonló platformokat a problémás bejegyzések eltávolítására, valamint a posztolók személyazonosságának felfedésére. A kormány elkerülhetetlennek tartja az intézkedést annak érdekében, hogy kordában tartsa a közösségi médiaplatformokon megosztott kockázatos tartalmakat, álhíreket és téves információkat. A kritikusok szerint azonban az új szabályok túl nagy hatalmat adhatnak az államnak és alááshatják a techcégek által biztosított egyes felhasználói jogokat, például a végpontok közöötti ...

Össztűz alá került a Google netes követése

Techbázis2021.04.20, 11:52

Senki sem kívánja implementálni az új FloC követési eljárását.

Pénzből készült focilabda, Simpson család: a Szuperliga megmozgatta az internet világát

Sport2021.04.19, 13:48

Tizenkét élklub bejelentette a labdarúgó Szuperliga létrehozását, amely természetesen megihlette az internetezőket is, így hihetetlen mennyiségű mém készült.

46 évnyi Netflix 60 másodpercben: eldobod az agyad, mennyi minden történik egy perc alatt a neten

Unilife.hu2021.10.14, 12:56

Egyetlen perc nem túl sok idő, mégis rengeteg mindenre elég. Az internetezők elképesztő mennyiségű adatot töltenek le minden egyes percben a világon. Elhoztunk egy érdekes összegzést, hogy mi minden történik a weben 60 másodperc alatt.

24 évesen meghalt egy internetes sztár és zenész

Tévé2021.04.15, 13:21

24 évesen meghalt Adam Perkins, aki annak idején egy három másodperces videóval tett szert valószerűtlen hírnévre.

Mennyit kerestek a nagy technológiai cégek percenként?

Gazdaság2021.04.07, 13:22

A koronavírus-járvány miatt globálisan otthon maradásra kényszerült lakosság megnövekedett aktivitása az interneten a FAATMAN-részvényeknek (Facebook, Amazon, Apple, Tesla, Microsoft, Alphabet és Netflix) óriási hasznot hozott. A technológiai óriások napról napra szárnyalják túl a rekordmagasnak hitt részvényértékeiket és keresnek elképesztő összegeket.

Lesújt a tolakodó hirdetőcégekre az Apple

Techbázis2021.04.02, 12:12

Nem tolerált többé az ujjlenyomatozásos követés a mobilappokban.

Nagyon rossz vicc volt, öt év börtönt is kaphattak volna a YouTube-sztár ikrek

Tévé2021.04.01, 20:34

Egy év próbaidőre és 160 óra közmunkára ítélte a bíróság a Stokes ikreket, akik a YouTube-ra forgattak átverős videót egy bankrablásról.

Hatalmas tenger alatti kábelt építene két nagy techvállalat

Gazdaság2021.03.30, 16:01

A Facebook és a Google azt tervezi, hogy két hatalmas, tenger alatti vezetéket fektetne le, összekötve az Egyesült Államok nyugati partját és Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdaságait. A két cég ezzel javítaná a térség internetelérést.

Digitális oktatás: visszamenőleg is igényelhetik az ingyenes internetet a családok

Life.hu2021.03.24, 17:53

Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak - közölte a kormányszóvivő szerdán a Facebookon.

Visszamenőleg is igényelhető az ingyenes internet távoktatás idejére

Sulilife.hu2021.03.24, 16:16

A koronavírus-járvány tetőzésére való tekintettel visszamenőlegesen is élhetnek az ingyenes internet lehetőségével a diákok és a pedagógusok.

Tippek, amiket meg kell fogadnod, ha nem akarsz a közösségi média áldozata lenni

Sulilife.hu2021.03.19, 11:15

A közösségi média szinte mindenki életébe beférkőzött: kevés olyan fiatal van, aki nem rendelkezik fiókkal legalább egy-két közösségi oldalon, amiken a most eltöltött idő hatványozódik a koronavírusnak köszönhetően.

Cyberbullying: Így óvhatod meg gyermeked az internet veszélyeitől!

Sulilife.hu2021.03.18, 13:01

Egy szülőnek gyermeke védelme mindig is prioritást élvez. Fejlődésben lévő személyiségét maradandóan károsíthatják a negatív, bántó hatások. Az internet számtalan veszélyt rejt, és ha nem vigyázunk, gyermekünk könnyen csapdájába eshet!

Cyberbullying: Minden, amit tudnod kell az internetes zaklatásról!

Sulilife.hu2021.04.07, 13:16

Gyomorszorongató érzés, amikor minden egyes nap rettegünk, nehogy egy bizonyos ártó szándékú személy megtaláljon minket. A 21. században egymást érik az internetes zaklatások, legsebezhetőbb célpontjuk a gyerekek, fiatal felnőttek. Ismerős a helyzet? Mégis miként vehetjük fel a kesztyűt zaklatónkkal?

Gyerekfelügyeletet vállalt, majd több kisgyereket is megerőszakolt egy amerikai pár

Nagyvilág2021.03.18, 07:37

Szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy dél-karolinai házaspárt, akik bébiszitterként dolgoztak több családnál, majd munkájuk során több gyereket is zaklattak, amiről videót is készítettek.

Legalább ezermilliárd dollárnyi kárt okoztak tavaly a kiberbűnözők

Gazdaság2021.03.17, 12:11

Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege - írta a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft. az MTI-nek küldött közös közleményben.

Ez a francia utcaseprő meghódította az internetet: videói fontos üzenettel bírnak

Life.hu2021.03.08, 17:17

A francia utcaseprő néhány hete kezdte el feltenni az internetre vicces videóit, van amelyiket már több százezren megnézték.

30 napra ingyenes lesz az internet a digitális oktatásban részt vevőknek

Itthon2021.03.06, 16:45

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy márciusban az általános iskolás diákoknak és tanáraiknak 30 napra ingyenes lesz az internet, ugyanúgy, mint azoknak a tanulóknak és pedagógusoknak, akiknek korábban a járványhelyzet miatt digitális oktatásra kellett átállniuk.

Befejezi a klasszikus internetes követést a Google

Techbázis2021.03.03, 16:54

Helyette a magánszférát tisztelőbb módon szabja majd testre a reklámokat.

Nagyot fejlesztett a gigabites hálózatán a Telekom

Techbázis2021.03.01, 15:10

Közel 2,5 millió csatlakozási ponton érhető el a szupergyors kapcsolat.

Veszélyes internetes csalástípus terjed, sokan mégsem mennek a rendőrségre

Gazdaság2021.02.26, 11:44

Újabb csalástípus ütötte fel a fejét az interneten: a rosszindulatúak sok embertől lopnak kis összegeket. Az áldozatok nem jelentik a kárt a rendőrségnek, a tettesek így büntetlenek maradnak, viszont összességében mégis vagyonokat keresnek.

Úgy tűnik, az idei év lesz az 5G technológia éve

Techbázis2021.02.22, 22:06

Hosszas, éveken át tartó előkészítési folyamat után a telekommunikációs szektor résztvevői 2020-at jelölték meg előzetesen, mint azt az évet, amikor az 5G technológia megkezdi a globális térhódítását. Meg is kezdte, de az igazi áttörés talán inkább idén várható.