internet

címke rss

Vírusos az új Ang Lee-film

Archívum2007.11.19, 12:54

Egy kínai informatikai biztonsági cég hívta fel rá a figyelmet, hogy Ang Lee Oscar-díjas tajvani rendező új filmjének, a Sze, csie (Kéj, óvatosság) című kémtörténetnek az internetre felkerült, illegálisan letölthető példányai vírusfertőzöttek.

Elhunyt Szabó Magda

Itthon2007.11.19, 23:47

Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író. A legtöbb nyelvre lefordított magyar írót hétfő délután, olvasás közben érte a halál.

A megújult t-zones már kihasználja a szélessávú internet előnyeit

Techbázis2007.11.19, 11:43

Mint arról már tegnap beszámoltunk, a T-Mobile hazai szélessávú mobil internet-lefedettsége meghaladta az 50%-ot, ennek megfelelően a szolgáltatótól elérhető tartalmak is lendületes fejlődésbe kezdtek. Elsőként a T-Mobile wap-portálja a t-zones újult meg a mai nappal.

Terrorista tapasztalatát említette egy álláspályázó

Állás 20112007.11.19, 08:57

Nyomozást indított a lengyel rendőrség egy magát terroristának valló személy ellen. A férfi ugyanis önéletrajzában kiváló nemzetközi kapcsolatrendszerére és afganisztáni terrorista továbbképzésére hivatkozva jelentkezett be egy internetes állásportálra.

Fedezze fel a világ különleges helyeit

Techbázis2007.11.18, 15:31

Hideg téli hétvégéken sokan melegebb tájakra vágynak, ezért körülnéztünk hogyan juthatunk el egzotikus helyekre az internet segítségével. Virtuálisan sétáltunk Miami tengerpartján, és távcsővel nézegettük a távoli helyeken készített óriási panorámákat.

Emberbarát internet mobilképernyőn

Archívum2007.11.17, 10:00

Virtuális egér, elforgatható képernyő, linkek megosztása az asztali PC és a mobiltelefon között - csak néhány újdonság azok közül, amelyeket az Opera Mini 4 végleges verziója felvonultat. Az ingyenes Java-alapú böngésző legnagyobb előnye azonban kétségtelenül az, hogy bármilyen weboldal megtekinthető vele mobilon.

Bátortalanok a tinédzserek az életben

Archívum2007.11.16, 09:57

Az amerikai tinédzserek 43 százaléka küld azért internetes gyorsüzeneteket (instant message = im), mert szemtől szemben nem merné előadni mondandóját - mutatták ki egy kisebb internetes felméréssel.

Szabadsuli indult a P�nzport�lon

Gazdaság2007.11.15, 15:52

Szabadsuli c�mmel on-line p�nz�gyi el�ad�s-sorozat indult k�z�piskol�sok sz�m�ra 2007. november 15-�n a P�nzport�l nev� internetes oldalon. A 14 el�ad�sb�l �ll�, 2008. �prilis v�g�ig tart� sorozat r�szek�nt a magyar p�nz�gyi-gazdas�gi �let vezet�i �s szakemberei adnak �tfog� k�pet a p�nzvil�g m�k�d�s�r�l.

Letölthető teljes játékok az Xbox Live-on

Archívum2007.11.15, 09:04

A Microsoft Xbox Live nevű internetes játékszolgáltatásról nemsokára olyan teljes verziójú programokat lehet letölteni, melyeket korábban csak DVD-n árusított a szoftvercég.

Bárki fejleszthet mobilos oprendszert a Google-nak

Archívum2007.11.14, 10:14

A Google internetes keresőrendszer üzemeltető cége, a Google Inc. tízmillió dolláros pályázatot hirdetett azok számára, akik a legjobb szoftvert tudják kifejleszteni a vállalat tervezett mobiltelefonos operációs rendszerének javításához.

Belga-Mégötlövés: A Nagyihoz nem való laptop

Archívum2007.11.14, 13:06

Ha valaki felkeresi a Belga internetes oldalát, akkor nem a szokványos "zenekari" megjelenéssel találkozik. Az ötletes, rendkívüli megoldások, a zenekari tagok beépített blogja, és a többi interaktív megoldás (főleg a Zigilemez című új albumuk online promóciója) elgondolkodtatott minket arról, hogy merre tereli az internet terjedése a zenei élet szereplőit. Kíváncsiak voltunk, hogy a Belga, mint nem tipikus sztárbanda, hogyan látja a saját munkája és a modern technika kapcsolódását, így Mégötlövéssel beszélgettünk erről, sőt, még a jövő groteszk lehetőségeit is firtattuk.

Figyelmeztették a végzettségével trükköző szocialistát

Itthon2007.11.14, 08:32

Megrótta az MSZP etikai bizottsága Dobolyi Alexandra EP-képviselőt. A képviselő korábban életrajzi adataival kapcsolatban pontatlanságokat állított. Többek között egy internetes honlapon azt állította, hogy doktori végzettsége van, miközben ez nem volt igaz.

Kirúgás munkahelyi internetezésért

Állás 20112007.11.13, 08:17

Nagy-Britanniában közel kétezer dolgozó kapott fegyelmit vagy felmondást azért, mert munkaidőben közösségi internetes portálokat böngészett - írja az Inforadió.hu.

Megabájtonként hatvan forintos roaming mobilinternet a Vodafone-tól

Techbázis2007.11.13, 12:32

A Vodafone egy év alatt szeretné megduplázni internetes előfizetőinek számát, ezt szolgálja többek között új, időalapú roaming-adatcsomag szolgáltatásuk.

Újabb olajügyi anyagok titkosítását oldották fel

Itthon2007.11.12, 21:17

Újabb korábban titkosított olajügyi dokumentumok titkosítását oldották fel, az anyagok a rendőrség internetes oldalán érhetők el.

Egyetem vádolja lopással a Google-t

Archívum2007.11.12, 12:02

A bostoni Northeastern University pert indított az internetes vállalat ellen, mert állításuk szerint a Google jogtalanul használ egy általuk levédetett elosztott keresési technológiát.

A warezszerverek működtetőire utaztak a rendőrök

Archívum2007.11.12, 18:30

Huszonnyolc illegális tartalmakat kínáló szervert lefoglaltak, három üzemeltető ellen indítottak eljárást és legalább tíz letöltőoldalt a padlóra küldtek a rendőrök a múlt héten. A múlt csütörtöki warez-razziától a  gazdaságvédelmis nyomozók sem várják a magyar internet megtisztulását, de úgy vélik, komoly érvágást ejtettek vele a hazai kalóztársadalmon.

Kattintással gyűjtenek rizst az éhezőknek

Techbázis2007.11.12, 13:23

Mintegy ötvenezer éhező egynapi ellátására elegendő rizst gyűjtöttek össze a helyesen válaszolók egy internetes honlap szójátékán - jelentette be az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) illetékese.

Fenyegetőző videó miatt őrizetben egy finn diák

Nagyvilág2007.11.11, 13:09

Iskolai lövöldözéssel fenyegetőző videót tölött fel az internetre egy finn diák. A rendőrség őrizetbe vette a 16 éves fiút.

Ismét a Vatera lett az év internetes kereskedője

Archívum2007.11.09, 09:57

"Az év internetes kereskedője díj 2007" verseny győztese ismét a tavalyi első helyezett Vatera.hu lett, a legígéretesebb kereskedés a Netpincér.hu - jelentette be Starcz Ákos az Inter-Európa Bank Zrt. ebusiness és befektetési üzletág vezetője csütörtökön.

Magashegyi Underground és Bocskor Bíborka

Archívum2007.11.09, 12:41

A nemrég alakult Magashegyi Undergrund zenekar egészen új ötletekkel igyekszik megújítani a hazai popzenepiacot. Nemcsak különleges stílusuk, de szakmai elképzeléseik is azt bizonyítják, hogy ők haladnak a korral, és az internet igen komoly szerepet játszik ötleteik megvalósításában. A szeplős váll című honlappal, és a hozzá kapcsolódó versennyel máris egészen új online kultuszt teremtettek, így kíváncsiak voltunk arra, hogy az online művészet mennyire törhet előre a mobilinternet korában. Fodor Máriusszal és a Megasztárból ismert Bocskor Bíborkával beszélgettünk.

Új webes eszközök a Windows Live-ban

Techbázis2007.11.08, 15:25

A Microsoft új webes eszközöket is bemutatott be internetes alkalmazáscsomagjának most megjelent változatában: az új Messenger mellett van benne fotóalbum, képszerkesztő, univerzális levelező és szövegszerkesztő bloggereknek.

Armin van Buuren üdvözli a magyar trancereket

Partytár2007.11.08, 09:25

A Trancetream legismertebb, Trancetream Topten című műsora a századik adáshoz érkezik, melyet nemcsak az internetes éteren keresztül, hanem szombaton testközelben is megünnepelnek a Poleposition csapat egy partyval. A Catch The Clubban Smash, Poleposition Lui Kay és Lacknock szettjeivel telik meg az éjszaka. Sőt, a most legjobb dj-nek válaszott Armin van Buuren is üdvözletét küldte a srácoknak.    

Meghalt a finn iskolai lövöldöző

Nagyvilág2007.11.07, 23:11

Kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma a finnországi iskolai lövöldözésben, miután a kórházban meghalt a lövöldözésnél magát is megsebesítő 18 éves támadó - jelentette a BBC. Tucatnyi sebesültet még kórházban ápolnak. Állítólag összefüggésbe hozható a lövöldözéssel egy internetes videóüzenet, amelyen egy iskolai fotó előtt látható férfi fegyvert szegez a kamerára.

A multik működését másolják a maffiák

Gazdaság2007.11.07, 09:49

A nemzetközi áru- és tőkemozgások liberalizálása, az internet és a pénzpiacok fejlődése megkönnyíti a maffiózók dolgát, akik a különböző pénzmosási technikák révén egyre jobban beépülnek a legális gazdaságba - írja a Világgazdaság. A maffiacsoportok ma már a multinacionális nagyvállalathoz hasonló szervezetek.

Mobilinternet már havi 2900 forinttól a T-Mobile-nál!

Techbázis2007.11.05, 12:02

2007. november 1-jétől a legolcsóbb, számítógépes internetezéshez ajánlott mobilinternetes csomag havi díja mindössze 2900 Ft a T-Mobile-nál, köszönhetően annak, hogy a szolgáltató új internetes díjcsomagokat vezetett be, és a meglévők többségét is megújítja. Ráadásul a mobilinternetes díjcsomagokra előfizető és arra hűségnyilatkozatot vállaló ügyfelek akár 4 hónapig havi díj nélkül internetezhetnek!

Mobilos ingyenszoftverrel támad a Google

Techbázis2007.11.05, 19:26

Saját készülék helyett internetes funkciókban erős mobiltelefonos operációs rendszerrel rukkol elő a Google: az Android nevű nyílt platformot eddig 34 nagy cég támogatja, azonban a jövő év második feléig várni kell az első ezt használó készülékekre.

Google, iWiW, MSN: internet a hétköznapi életben

Archívum2007.11.05, 12:08

Kikeresem a Google-lal, bejelölöm az iWiW-en, üzenek neki MSN-en, megnézem a YouTube-on, felhívom Skype-on: egész sor internetes alkalmazás lopta be magát a mindennapi életünkbe.

Hazai netes alkuszokat támadnak crackerek

Archívum2007.10.31, 21:45

Három internetes biztosítási alkusz közösen lép fel az őket érő túlterheléses támadás ellen - közölte a Netrisk, a CLB és a Praeventio az MTI-vel szerdán.

Pierrot - 10 éve naponta a net előtt

Techbázis2007.10.31, 11:32

1987-ben állt először színpadra Pierrot, és bár sosem tartozott a nagy "sztárok" közé, munkája azóta is pótolhatatlan része az igényes popzenének. Emellett producerként, zene- és szövegíróként, a Megasztár zsűrijének vezetőjeként, sőt, még egy játékfejlesztő cég vezetőjeként is ismertté vált. Bár nincs mindennap jelen a médiában, a Pierrot név mégis ismert az egész országban, és bármihez nyúl, arról általában hallanak az emberek. Munkájából kifolyólag Pierrot rendszeresen az interneten dolgozik, így arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyre szélesedő technikai lehetőségek, a mobilinternet megjelenése mennyiben változtatja meg életét, mmunkáját, ...

Egyre több cég fizeti az otthoni internetet

Állás 20112007.10.31, 08:51

A megszorító intézkedések, illetve a járulékemelés hatására egyre több cég igyekszik juttatásokkal kiegészíteni a dolgozók havi bérét, sokszor akár a fizetésemelés helyett - mondta el a Világgazdaságnak Párniczky Tibor, a Hewitt munkahelyi nyugdíj- és egészségfinanszírozási üzletágának vezetője.

Hangszeresekkel támad a Pendulum

Partytár2007.10.31, 19:10

A nemrégiben hazánkba is (újfent) ellátogató ausztrál Pendulum első single-je november 26-án jelenik meg új kaidójánál, az Ear Storm / Warnernél. A Granite október végi internetes megjelenése máris nagy sikert hozott.

Támadás alatt az internetes alkuszok oldalai

Archívum2007.10.31, 16:32

Ismeretlen tettes ellen indítanak eljárást azok az internetes biztosításközvetítők, amelyeknek internetes portálját tegnap óta rendszeres túlterheléses támadások érik. A támadás időben egybeesett a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak meghirdetésével, amelyeknek kalkulációját az autósok jelentős hányada az adott társaságok oldalain végzi - olvasható a Goodwill Communications sajtóközleményében.

Mobilnet blog - 3. hét, Passau

Archívum2007.10.29, 10:57

A hosszú szünet adta lehetőséget kihasználva Passauban négy vonzó hölggyel töltöttem el az október közepét, ahová természetesen magammal vittem nem kevesebb, mint három mobiltelefont.

Játszótér helyett neteznek az óvodások

Archívum2007.10.29, 12:42

Már a hat évesnél fiatalabb gyerekek is használják a világhálót: a legkisebbek játszanak, a nagyobbak e-maileznek, chatelnek az interneten, amire a szülőknek jobban kellene figyelniük.

Ügyvédje szerint megfigyelik E. Zsanettet

Itthon2007.10.27, 07:05

Nincs kizárva, hogy megfigyelik a Múzeum körúti erőszak sértettjét, E. Zsanettet, akinek jogi képviselője tegnap arra tett indítványt az ügyészségen, vizsgálják ki, hogy az ügy gyanúsítottja ír-e az egyik internetes fórumon. Az érintett ugyanis beszámolt arról, mikor és hol járt a lány édesanyjával. Ha az valóban az egyik rendőr, akkor az ügyvéd kéri, helyezzék ismét előzetes letartóztatásba - írta a Magyar Nemzet szombati számában.

Fenyeget-e itthon a kiberterror?

Archívum2007.10.27, 11:29

Milyen vélt és valós veszélyeket rejt Magyarország számára az internetes terrorizmus? Barát vagy ellenség a hacker? Érte-e már hazánkat cybertámadás? Kik háborúznak a világhálón? Olvasóink  Dr. Kovács Lászlót, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docensét faggatták a kibertér árnyoldalairól.

Spórolhat, ha neten választ karácsonyi ajándékot

Techbázis2007.10.26, 09:50

Jobban jár az a vásárló, aki a számítógépe előtt klikkelve pipálja ki a karácsonyi bevásárlólistát, mint aki a hagyományokhoz ragaszkodva mély lélegzetet vesz, és beleveti magát a boltok ünnepi forgatagába - ezt a tanulságot szűrte le egy brit fogyasztóvédelmi csoport novemberi kiadványában.

Dolhai Attila: a net a világ nyolcadik csodája

Archívum2007.10.24, 14:47

Dolhai Attila vitathatatlanul az ország vezető musicalszínésze, nem véletlen, hogy a fiatal művészt a közönség 2004-ben és 2006-ban is Súgó Csiga-díjjal jutalmazta, a szakma elismeréseként 2005-ben pedig a legtehetségesebb pályakezdőnek járó Marshall-bot-díjat vehette át. A közelmúltban, az Év felfedezettje kategóriában kapta meg, a Magyar Rádió által alapított eMeRTon-díjat. Noha a művész igazi régi vágású úriember, az internetet a világ nyolcadik csodájának tartja. Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy híres színész-énekes hogyan látja a modern technika szerepét a kultúrában, a zenében, életében.

A rendőrség fel fog lépni az esetleges hídfoglalók ellen

Itthon2007.10.24, 22:35

A rendőrség továbbra is határozottan fellép minden, a jövőben előforduló jogsértéssel szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán, miután több internetes oldalon is megjelent az az állítólag a BRFK-tól származó hír, hogy a rendőrség nem akar beavatkozni egy jobboldali internetes lap által péntekre szervezett hídlezárásba.

Sűrűsödik a szélessávú háló

Archívum2007.10.24, 15:19

Két év alatt 10 milliárd forintra lehet pályázni  internethiányos településeken a szélessávú hálózat kiépítéséhez. A pályázati futamidő végére a tervek szerint 95 százalékosra emelkedik az internetpenetráció.

Csökkent a tévésajt nézettsége

Archívum2007.10.24, 11:12

Lankad annak a brit sajtnak a nézettsége, amelyet bő 9 hónapja csodálhat interneten a világ: januártól kezdődően áprilisra - azaz szűk négy hónap alatt - már 1 milliós nézettségre tett szert, ám az azóta eltelt hat hónapban csak további 600 ezer érdeklődőt vonzott.

Kazahsztánban is korlátozzák az internetet

Archívum2007.10.24, 17:24

Kazahsztánban megtiltották a hozzáférést egy sor ellenzéki weboldalhoz, amivel internetfelhasználók szerdai panaszai szerint a szólásszabadságot kérdőjelezik meg.

Üzletkötőként milliók is kereshetők

Állás 20112007.10.24, 14:49

Akár milliós kereset és nincs elvárt szakmai végzettség. Ki ne szeretne ilyen állásajánlatra jelentkezni? Az interneten apróhirdetéseket böngészve találni ilyen csábító megfogalmazásokat főként üzletkötői munkára.  Álruhás álláskeresőként ezúttal három ilyen pozíciót teszteltünk. Amint kiderült, nem mind arany, ami fénylik...

Szexárverés

Tabu2007.10.18, 09:54

Egy német internetes portál lehetővé teszi azt, amit más webáruházak nem, valamilyen szexuális szolgáltatás címén férfiak és nők árvereztethetik el magukat.

Internet Hungary - webkettesen

Techbázis2007.10.16, 13:04

Az internetes szakma konferenciáját a Planet IH nevű hírgyűjtővel idén is kényelmesen figyelemmel kísérheti mindenki, aki nem tud ellátogatni a rendezvényre.

3G-vel lehet majd netezni a Mount Everesten

Techbázis2007.10.16, 11:58

A 2008-as pekingi olimpiára már gőzerővel készülnek a mobilszolgáltatók és -gyártók. Most éppen a China Mobile helyezett el egy 3G-s adótornyot 6500 méter magasan.

Gerendai Károly: üzlet sincs net nélkül

Archívum2007.10.16, 14:58

A Sziget fesztivál főszervezője nem tölti minden percét a számítógép előtt, de az üzletben nagy jelentőséget tulajdonít az internetnek. Gerendai Károlyt arról kérdeztük, hogy a manapság egyre nagyobb teret hódító mobilinternet vajon mennyire segíti egy ilyen kaliberű szervező munkáját a mindennapokban.

Társaságban wifizik a magyar

Techbázis2007.10.16, 17:11

Antiszociális? Magányos? Kocka? Nem! Egy felmérés alapján a drót nélküli internet csatlakozási pontok hazai használói jóval társaságibb emberek, mint akár New York-i társaik.

Saját mobiltelefont hoz ki a Skype

Techbázis2007.10.15, 10:24

Az internetes telefonszolgáltató a brit 3 3G-s mobilcéggel közösen dob majd piacra olyan készüléket, amellyel az előfizetők ingyen hívhatják egymást.

Szex helyett internet

Tabu2007.10.13, 16:25

Egy amerikai felmérés szerint rohamosan nő azok száma, akik az online világot választják a valódi élet helyett, minek következtében elszigetelődnek, megszűnnek a külvilág részei lenni.

Internetről tanulható a munkatársfelvétel

Állás 20112007.10.11, 08:34

Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező fejvadász úgy döntött, megosztja tapasztalatait a kis- és középvállalkozások képviselőivel, és honlapján tette közzé azokat a praktikákat, amelyek segítségével egy cégvezető megtanulhatja a munkaerőkiválasztást - számol be a Népszabadság.

Egy számjegyű növekedést vár a Vodafone

Archívum2007.10.11, 13:03

A Vodafone Magyarország az első félévben 7 százalékkal nagyobb bevételt ért el a bázishoz képest, s a háromnegyed éves eredményei is a terveknek megfelelően alakulnak, mind a bevételt, mind az előfizetői létszámot tekintve. A cégnél szervezeti átalakítások várhatók.

Riadt anyukás videóval köszön vissza a 2002-es kampány

Itthon2007.10.11, 17:10

Felbukkant egy tévés hirdetés az interneten, amelyet az MSZP készített még a 2002-es parlamenti választási kampányban Kövér László elhíresült köteles beszédére reagálva. A filmen egy kislány olvassa fel a szöveget, miközben édesanyja szörnyülködik. A nagyobb tévék formai és tartalmi okokra hivatkozva akkor nem sugározták a videókat.

Minden második amerikai mobilinternetezne

Archívum2007.10.10, 14:51

Egy friss felmérés eredményei szerint az amerikai mobiltulajdonosok közel fele jelenlegi készülékét a jövőben olyan modellre cserélné le, amely jobb internetes funkciók elérését biztosítja majd.

Online erősítene a Szerencsejáték Rt.

Archívum2007.10.08, 18:12

Míg új offline játék bevezetése nincs napirenden a Szerencsejáték Zrt.-nél, az internet felé nyitna a társaság, bár a kusza szabályozási és érdekviszonyok közepette ez nem tűnik egyszerűnek. A társaság  hosszas hezitálás utáni állami tulajdonban tartását vélhetően elősegítette az is, hogy januártól szja-mentes lesz a TippMix nyereménye, így megnőhet az eddig sem gyenge játékkedv. A költségvetés így stabilan tervezhet az évi ötvenmilliárd forint körüli  költségvetési befizetéssel, nem is szólva az ÁPV Zrt.-nek fizetendő osztalékról.

Nonstop internetet a laptophoz

Techbázis2007.10.07, 23:40

Manapság már aki teheti, nem asztali PC-t, hanem laptopot vesz magának. Egy hordozható számítógéppel önmagában is lehet egy sor hasznos dolgot művelni, ám minden előnyét csak akkor nyújtja, ha az otthontól távol is rá lehet róla kapcsolódni a világhálóra. Áttekintjük az összes lehetséges mobilinternetes megoldást, amit egy notebookkal használni lehet.

Ismét működik az internet Mianmarban

Nagyvilág2007.10.05, 20:08

Péntek este óta ismét elérhető a világháló Mianmarban - közölték helyi felhasználók. A junta egy ideje letiltotta a kommunikáció e módját, akadályozva ezzel az országban történtek nyilvánosságra hozatalát.

Az interneten láthatók a Londoni Állatkert archív fotói

Tudomány2007.10.05, 12:08

100-150 éve élt elefántok, zebrák, majmok és büszke gondozóik megszürkült kópiákon. Október elsejétől bárki számára hozzáférhetőek az egyik legértékesebb zoológiai fotógyűjtemény, a Londoni Állatkert archív felvételei.

Tízezrek spórolhatók netes cascováltással

Archívum2007.10.05, 11:12

Jelentős kedvezményekre számíthatnak mostantól az interneten cascót kötő autósok. A csak online elérhető ajánlatok akár több tízezer forinttal olcsóbbak az eddigi konstrukcióknál, sőt a netes ügyintézésnek egyéb előnyei is vannak.

Nem bírja a feltört iPhone a szoftverfrissítést

Archívum2007.10.03, 10:37

Miután megjelentek az interneten a fizetős és ingyenes iPhone szoftverét feltörő programok, az Apple többé-kevésbé hivatalosan a semlegesség álláspontjára helyezkedett az ügyben. A cég eddigi álláspontja szerint ez természetes folyamat, amit lényegében nem is igen tudnának feltartóztatni.

Vesztegetésről is szólnak az olajiratok

Itthon2007.10.02, 18:09

A Nemzetbiztonsági Hivatal elvégezte a szolgálatoknál lévő olajügyi iratok minősítésének átvizsgálását, és számos dokumentumot nyilvánosságra hozott internetes oldalán - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A dokumentumokból - amelyek között van olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak - az derül ki, hogy az NBH részletes információkkal rendelkezett az olajbűnözésről.

Direktbiztosítót alapított a Generali

Gazdaság2007.10.01, 12:32

Csak interneten és telefonon elérhető, úgynevezett direktbiztosítót alapított Genertel Biztosító Zrt. néven a Generali biztosító - jelentette be Ilics László, a Generali-Providencia ügyvezetője.

Ismét lőtt a rendőrség Mianmarban

Nagyvilág2007.09.29, 22:48

Újabb tüntetések voltak szombaton a mianmari Rangunban, rendőrség botokkal támadt a tömegre és figyelmeztető lövések is eldördültek. Rövid időre ismét elérhető volt a világháló, ahol előző nap nem lehetett használni az internetet, feltehetően azért, hogy a hatóságok meggátolják megtorló fellépésükről szóló fényképek és tudósítás ok kikerülését az országból.

T-Mobile szélessáv-játszóház a Millenárison

Techbázis2007.09.28, 14:22

2007. szeptember 28-ától év végéig várja látogatóit a Klikk - digitális játszótér című interaktív kiállítás a Millenárison, amely az internet világával ismerteti meg az érdeklődőket. A kiállítás meghatározó szereplője a T-Mobile.

Több netezés - változatlan áron

Techbázis2007.09.28, 12:35

November 1-jétől a T-Mobile 2 és 5 GB-os internetes csomagjaira előfizetők változatlan havidíj ellenében többet böngészhetnek, e-mailezhetnek, chatelhetnek, így a szolgáltató 93 városra kiterjedő szélessávú hálózata még szabadabb internetezést biztosít.

Tízezer dollár az első, Holdról érkező mobilhívásért

Archívum2007.09.27, 15:33

Tízezer dollárral jutalmazza a legnépszerűbb amerikai internetes mobiláruház, a YouNeverCall azt, aki elsőként telefonál a Holdról.

Tízezer dollár az első, Holdról érkező mobilhívásért

Techbázis2007.09.27, 14:53

Tízezer dollárral jutalmazza a legnépszerűbb amerikai internetes mobiláruház, a YouNeverCall azt, aki elsőként telefonál a Holdról.

Az új sorozatok miatt lassulhat be az internet

Techbázis2007.09.26, 09:52

Amerikában a nyári szünet után a jövő héten kezdik vetíteni a Szökés, és más népszerű tévésorozatok új évadjait - a friss epizódok digitális kópiái pedig bizonyára rögtön megjelennek a fájlcserélő hálózatokon. Meglepő módon mindez szakértők szerint akár a világháló globális működésében is jelentős lassulást okozhat.

Saját fapadost alapított a cseh CSA

[origo] utazás2007.09.25, 15:55

Az európai fapadosok kihívásával szembenézve, saját olcsó légitársaságot alapított a cseh CSA: a Click4Sky 1990 koronás (72,10 euró) egységáron - ebben a járulékos költségek, így a repülőtéri díjak és a kerozinfelár is benne van - viszi utasait 22 ország 36 városába. Az új társaság járataira már most foglalható hely az interneten.

Egyre több a rasszista és pedofil honlap

Archívum2007.09.20, 11:51

A fajgyűlölő és az illegális pornográf honlapok számának növekedését tapasztalta az interneten egy nemzetközi szervezet, amely szerdán tette közzé az internetes illegális cselekményekről szóló első részletes elemzését.

Internetről tanulható a távmunkás karrier

Állás 20112007.09.18, 15:25

Már az internetről is elérhető az a tanulmánykötet, amely mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak segítséget nyújt a távmunka világában való eligazodásban. A munkaügyi minisztérium célja, hogy a mostani négy százalékról 2013 elérje az EU-átlagát a távmunkában dolgozók aránya - hangzott el a tárca sajtótájékoztatóján.

Új hírportált indít a Magyar Hírlapos médiabirodalom

Archívum2007.09.17, 13:51

Újabb tévéadó indítását nem tervezi, központi internetes hírportált azonban indítani kíván Széles Gábor médiabirodalma, az Első Magyar Média Holdingnál (EMHH) - közölte az MTI érdeklődésére Kálomista Gábor, a társaság elnöke.

Szex az első netes randin

Tabu2007.09.17, 10:09

Az interneten keresztül megismerkedő párok harminc százaléka az első randin, azaz az első találkozás alkalmával szeretkezik az új partnerrel, huszonhét százalékuk orális szexbe bonyolódik, öt százalék pedig az anális szexet is bevállalja.

Egyre többen nézik a neten a magyar tévéket

Archívum2007.09.17, 15:49

Kétszer-háromszor akkora a közszolgálati adókat valós időben interneten nézők aránya, mint a kereskedelmi csatornákat választóké - mutatja ki a Szonda Ipsos egy, nemrégiben lezárt kutatása.

Halálra klikkelte magát egy kínai

Archívum2007.09.17, 11:16

Egy fiatal kínai férfi összeesett, majd meghalt, miután  három napig megszakítás nélkül játszott az interneten. Az ázsiai országban egyre súlyosabb problémát okoz az "internetszindróma" - jelentette hétfőn a kínai állami média.

A németek támogatnák az internetellenőrzést

Archívum2007.09.14, 18:51

A német lakosság többsége támogatja a biztonsági intézkedések szigorítását és ennek keretében az internet fokozottabb ellenőrzését.

Titokban frissítette magát a Windows

Archívum2007.09.14, 15:24

Egy windowsos hírlevél szerkesztői derítettek fényt arra, hogy teljes titokban érkeztek frissítések az operációs rendszerhez az interneten keresztül. Az eset iróniája, hogy éppen a frissítéseket kezelő modul frissítette magát így.

Gárdarendezvény egyházi iskolákban

Itthon2007.09.13, 08:55

A Magyar Gárda internetes oldalán megjelent listából kiderül: a gárda országjáró körútjának tizenegy vidéki helyszíne között több egyházi intézmény is megtalálható - állítja a Népszava. Korábban valamilyen formában mindhárom történelmi egyház vezetése elhatárolódott a szervezettől.

Már csak ötvenezren modemeznek

Archívum2007.09.13, 10:56

Már csak 54 ezer betárcsázós internetet használó előfizetőt tartanak nyilván az internetszolgáltatók - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartásából.

Újszerű ötletek pénzkereséshez a neten

Techbázis2007.09.13, 16:39

Virtuális asszisztensek, számítógép- vagy ezotéria-guruk, tehetséges hobbifotósok, ebayes kufárok csiholnak pénzt a tudásukból az interneten. Hogyan? Megtudhatja összeállításunkból, amely megmutatja: a webáruházon túl is van élet.

Több reklám a neten, kevesebb a tévékben

Archívum2007.09.12, 12:17

Csökken a tévék és az újságok részesedése az Egyesült Államok reklámpiacán, a hirdetők egyre kevesebb pénzt költenek náluk. Más reklámhordozók növekedést produkáltak, közülük is magasan kiemelkedik az internet.

Kalauz pornóvadászoknak

Tabu2007.09.12, 11:43

Az internet a pornó aranybányája, könnyen és gyorsan érhetők el rajta keresztül a legkülönfélébb szexuális tartalmak. Nem mindegy azonban, hogy milyen oldalakra evezünk, és ott hogyan keresgélünk, hisz gépünk biztonsága és lelki épségünk is megköveteli, hogy óvatosak legyünk. Kis kalauz pornóvadászoknak.

Egy évre eltűnt a tízmilliós játékprogram

Archívum2007.09.11, 15:56

Tavaly áprilisban jelent meg a Pro Libertate program, majd októberben eltűnt az egész magyar internetről. A minap került elő újra - közel egy évig nem lehetett elérni a tizenkétmillió forintért ingyenessé tett játékot.

Internetre került a Britannica Hungarica

Techbázis2007.09.10, 16:57

Az enciklopédia online anyagát folyamatosan frissítik, és éves, vagy pár száz forintos előfizetési díjért vehető igénybe.

Kismamabérletért kampányol a KDNP

Itthon2007.09.09, 12:00

Internetes kampányt indít a fővárosi KDNP, hogy a kismamák is kedvezményes bérlettel utazhassanak - hasonlóan a diákokhoz és a nyugdíjasokhoz. A párt szerint a fővárosi közgyűlés támogatja a javaslatot. A kedvezményről a gazdasági tárcának kell döntenie.

Lenyúlták a téli olimpia internetcímét

Techbázis2007.09.07, 11:16

Ugyan nem a téli olimpia hivatalos oldalának címét nyúlták le élelmes orosz domainkereskedők, de ezernél is több megtévesztő címet jegyeztek be - adta hírül a Domainabc nevű szakportál.  

Zavaros a bojkottlevél a pilótakekszért

Gazdaság2007.09.07, 16:30

A Danone-termékek bojkottjára szólít fel az az interneten terjedő elektronikus levél, amely a Győri kekszgyárban várható elbocsátásokról szól. Ennek tartalma azonban hamis, és téves információkra támaszkodik - mondta az [origo]-nak a Győri Keksz kommunikációs ügynöksége.

Ma ülésezik először az iratfeltáró bizottság

Itthon2007.09.06, 10:48

Csütörtökön tartja alakuló ülését a Kenedi-bizottság, melyet a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok vizsgálatára hoztak létre. A történészek és kutatók az interneten is közzéteszik majd munkájuk eredményét.

Elérte a milliárdot az internetezők száma

Archívum2007.09.06, 12:07

Világszerte egy milliárd ember használja az internetet  - ez derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerdán Genfben nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Százmillió játék egyetlen weboldalon

Archívum2007.09.05, 13:39

Hat év alatt százmillió alkalommal játszottak feladványokat kedvelők a Kvízpart oldalán. Az internetes kvízoldalon nem csak játszani, de feladványt szerkeszteni is lehet.

Szinte senki sem tudja, mi az internet

Archívum2007.09.05, 17:17

Nap, mint nap használjuk, rengetegszer megemlítjük, de kapásból valószínűleg igen nehezen tudnánk válaszolni arra kérdésre: mi is az internet tulajdonképpen?

10 gigapixeles fotó egy római templomról

Archívum2007.09.04, 14:11

Egy olasz alkotócsoport elkészítette a Loyolai Szent Ignác templom mennyezetfreskójának elképesztően részletgazdag fényképét, amelyet bárki teljes felbontásban nézhet meg az interneten.