interjú
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szily Nóra
- média
- tévé
- Orbán Viktor
- magazin
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szlépka Armand: "Egy földre terített szőnyegen, a macskák mellett aludtunk"
Két évvel ezelőtt, a Való Világ legutóbbi évadában ismerhettük meg Szlépka Armandot, vagy ahogy a villában hívták, Moh-t. A fiatal srác több mint száz napot töltött a luxusbörtönben, és végül a negyedik helyet szerezte meg, most viszont egy egészen más kalandba vágott bele párjával, az énekesnő Halastyák Fannival, Nemazalánnyal.
Zimány Linda: Mindenhol rosszindulatú pletykákat olvastam magamról
Zimány Linda általában kevés dolgot oszt meg a magánéletével kapcsolatban, de a Dancing With The Stars új évadában szeretné egy kicsit a lelkébe is beengedni a nézőket, és egy olyan arcát szeretné majd megmutatni az ősszel induló táncos műsorban, amelyet csak kevesen ismernek.
Interjú közben támadták meg a sportolónőt, a telefonban sikoltozott
Egészen rendkívüli dolog történt az ausztrál női fociválogatott korábbi sztárjával, Elissia Carnavasszal, aki éppen telefonos interjút adott egy rádiós műsorban, amikor váratlanul rátámadtak és el akarták lopni az autóját.
Csősz Boglárka: "Tudtam, hogy először a fizikai adottságaimat tudom majd használni és aztán az eszemet"
Gyerekkorában balettozott, néptáncolt, verset mondott, kórusban énekelt, 13-14 éves korától szépségversenyeken is szerepelt. Már akkor tudta, hogy nem tud egy helyben megmaradni, világutazó lesz.
Az év divatbemutatójára készül a népszerű magyar divattervező
Idén ünnepli tizedik évfordulóját a magyar divattervező, Silka Ágnes saját márkája, ennek alkalmából hatalmas divatshowra készül a magyar sztárok kedvenc divattervezője. A Silka családnevet viselő ruházati márka egy kis hévízi üzletből nőtte ki magát az egyik legsikeresebb és legexkluzívabb magyar márkává, mely azóta már az Andrássy úton foglal el előkelő helyet más világmárkák tőszomszédságában. Silka Ágnes az Origónak elárult egy-két részletet a téli ruhakollekció bemutatójáról.
Vigyázz! Ezek a legveszélyesebb csomópontjai a budapesti éjszakának
Az utcai támadások, zaklatások fontos, kikerülhetetlen, potenciálisan mindenkit érintő problémák. Azonban bármennyire is mindennaposak az utcán és a tömegközlekedési eszközökön az agresszív, ártani akaró emberek, kevesen vannak felkészülve az ilyen helyzetekre.
Az MMA-harcos az interjú közben brutálisan szájba vágta az internetes sztárt - videó
Egy lengyel MMA-harcos interjú közben ütött le egy népszerű influencert.
Összeírják a családokat a népszámlálás keretében
2022. október elsején elindul a következő népszámlálás, mely másfél hónapon keresztül tart majd. A részvétel valamennyiünk számára kötelező, ezért a Life.hu megkereste Kovács Marcellt, a KSH népszámlálási projektjének vezetőjét, hogy Olvasóink első kézből kapjanak információkat az idei népszámlálásról. Az interjúból az is kiderül, hogyan tudjuk a legegyszerűbben teljesíteni ezt a kötelezettséget.
"A klasszikus zene képes megérinteni az emberek lelkét" - interjú Balázs Jánossal, az MVM ZENERGIA művészeti vezetőjével
Idén hetedik alkalommal került megrendezésre az MVM ZENERGIA gálakoncertje, amelyen újragondolt klasszikusok csendültek fel a klasszikus és könnyűzene, a magyar népdalok, a francia sanzonok, a jazz, a rock és a régi magyar filmslágerek világából. Ebben az évben először nemcsak Budapesten, hanem további öt városban is élvezhette a közönség az egyszeri és megismételhetetlen koncertet.
Tranzit fesztivál: A jobboldal most is képes arra, hogy megvédje az embereket
A mai háborús időben az idei Tranzit bizonyította, hogy a kormányzati felelősséget viselő jobboldal most is képes arra, hogy megvédje az embereket és megtalálja a válságból kivezető utat, sokan voltunk és megerősödtünk abban, hogy közösen képesek vagyunk erre - minderről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt az Origónak.
- címkék:
- Hollik István
- interjú
- Tranzit
- Címkefelhő »
Sztojan Ivkovics: Ha a magyarok harcolnak a címerért, a nagyobbaknak is komoly fejfájást tudnak okozni
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokság előtt a szövetség honlapjának beszélt többek között arról, hogy mit jelentett a két világbajnoki selejtezős mérkőzés, a jó játék és a csehek elleni siker, miért fontos, hogy a keretben a legkevesebbet szereplő játékos is kellően erős legyen, illetve mit vár a fiataloktól.
Ilyen volt kislányként Ördög Nóra - videó
Ördög Nóra egy nagyon aranyos videót mutatott a rajongóknak még iskolás korából, amikor egy színjátszókör tagjaként adott interjút egy helyi stábnak. Az 1994-es felvételen Ördög Nóra még csak 12 éves volt, lehet még nem is gondolta, hogy egyszer a mikrofon másik oldalán fog állni és ő készíti majd az interjúkat.
Vavra Bence: Ezt az egész ország nézni fogja, izgatott vagyok
Vavra Bencéről már kiderült, hogy nagyon sokoldalú énekes a Sztárban Sztár leszek! című műsorból, de most egy egészen új oldaláról is bizonyíthat. A Dancing With The Stars még neki is nagy feladat lesz, de elsősorban nem másoknak, hanem magának szeretne bizonyítani.
A Mercedes csaknem megölte a Forma-1-et
A Mercedes azzal, hogy sorozatban nyolc éven keresztül nyerte meg a konstruktőri világbajnoki címet, csaknem megölte a Forma-1-et. Így nyilatkozott a csapat vezetője, Toto Wolff, aki szerint még a legendás monacói pálya is kikerülhet a Forma-1-es világbajnokság helyszínei közül. A menedzserrel a Financial Times készített hosszú interjút.
Robbie Williams meztelenül adott interjút
Robbie Williams ősszel visszatér a zenei színtérre, de addig is meztelenül mesélt a házasságáról egy friss videointerjúban.
Újabb botrány Britney Spears körül, kitálalt a volt férje
Megszólalt Britney Spears első férje, Kevin Federline, aki az énekesnő két fiának édesapja is egyben. Az egykori háttértáncos sokat tud Spearsről a gyerekek miatt és most úgy döntött, hogy beszél arról, hogy ő és a gyerekek milyen kapcsolatban állnak most az énekesnővel.
A Peroni elhozta az Aston Martin csapat boxutcáját Budapest belvárosába
Jessica Hawkins az Aston Martin csapat nagykövete, szimulátorpilóta, TV és film kaszkadőr/precíziós pilóta, W Series versenyző. 12 évesen a brit versenyző gokart bajnok lett, 2008-ban pedig megnyerte a Honda Cadet British Open bajnokságot. Ezt követte egy dobogós helyezés a 2014-es Michelin Clio Cupban, majd egy keményen kiharcolt második helyezés a Mini Challenge bajnoki címért 2017-ben.
"Néha még jelentkeznek pánikrohamok" - Berki Mazsi először adott interjút férje elvesztése óta
Berki Mazsi férje, Krisztián halála óta most először adott interjút. Elmondta, hogy még jelentkeznek pánikrohamok, és szerinte a történtek feldolgozása egy végtelen történet.
Berki Krisztián özvegye magyarázkodik luxusnyaralása miatt
Berki Krisztián hirtelen halála után teljesen magára maradt felesége, az akkor még csak féléves kislányukkal. Berki Mazsi most nyilatkozott az elmúlt hónapokról és sokakat felháborító döntéseiről, mint a luxusnyaralás, vagy a fehérbe öltöztetett gyásznép.
Rubint Réka: "Nem tervezek visszavonulni!"
Június végén ünnepelte a 44. születésnapját, de energiáját és alakját fiatalok is megirigyelhetnék. Rubint Rékának pedig esze ágában sincs abbahagyni a sportolást, sőt úgy véli, ha megállna, azzal ártana csak igazán saját magának.
Schobert Norbi: "Aki engem utál, az irigy, erre nem látok más magyarázatot"
Norbi tavaly ősszel nagyon ráijesztett a családjára, ugyanis otthona előtt összeesett. Mint később kiderült, sztrókot kapott, de csodával határos módon megmentették az életét és nem szenvedett maradandó károsodást sem.
Péterfy Bori: "A születésnapi koncert tartja bennem a lelket"
Péterfy Bori nemcsak énekes, hanem színésznő is, aki tévésorozatban és filmben is megmutatta már tehetségét. Most azonban énekesi karrierjének egyik nagy állomásához érkezett, ugyanis július 28-án ünnepli zenekarának születésnapját. A Péterfy Bori & Love Band most másfél évtizedes pályafutásuk megünneplésére készül a Budapest Parkban.
Péterfy Bori: "Nincs ember aki sejtené, hogy mi várhat még ránk..."
Péterfy Bori nemcsak rocksztár, hanem ahogy maga is fogalmaz, egy rocksztár anyuka, aki csak harciasabb lett azáltal, hogy gyermekéért is küzdenie kell. Élete nyitott könyv, szó szerint, ugyanis tavasszal megjelent az életrajza, melyben kendőzetlen őszinteséggel, és eddig példátlan hangnemben beszél nőiességről, szexről és művészetről.
Utolsó magyar interjúját adta visszavonulása előtt Gene Simmons
A rockzenéé lesz a főszerep Magyarországon a következő egy hétben: hétfőn Judas Priest és a The Dead Daisies, kedden a Pearl Jam és Tom Jones, csütörtökön pedig a KISS érkezik hazánkba.
"Belénk égett, hogy a férfiak nem sírhatnak" - interjú Katona Etelka pszichológussal
Sokan azért nem mernek beszélni az érzéseikről, a problémáikról, mert azt hiszik, gyengének tűnnek, netán megbélyegzi őket a környezetük. Sajnos még ma is élénken él a társadalmunkban az a vélekedés, hogy csak az fordul pszichológushoz, akinek baj van a fejével...
A 84 éves Koncz Gábort megrémíti a világ és gyűlöli a celebeknek nevezett percembereket
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Koncz Gábor semmit nem bánt meg: úgy gondolja, minden úgy volt jó, ahogy történt.
A gonosz történelmi koronként újabb és újabb formát öltve tér vissza
Rajzfilmrajzoló akart lenni, megragadta a Titanic, de vonzották az indiános könyvek is, szorít a Paksnak és Ádám Martinnak, volt a Magyar Narancs felelős kiadója. A Mandiner életútinterjúja és a magyar történelem értelmezése Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.
- címkék:
- Kövér László
- interjú
- Címkefelhő »
Demeter Szilárd: A nyugati civilizáció végveszélybe került - videó
Mentálisan a covid és a háború is megviselte az embereket. Az emberek elbizonytalanodtak, és a nyugati civilizáció végveszélybe került - mondta el Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Karc FM Bezzeg című műsorában. Azt is elmondta, hogy a kultúrába öntött pénz hosszútávfutás. Nem most térül meg, hanem 10-15-20 év múlva. A miniszterelnök személyes kérésére jött Erdélyből Magyarországra, és vívja meg feladatai mellett kultúrharcait is a keresztény-konzervatív értékek mentén - mondja az "Orbán Viktorhoz vagyok lojális, nem intézményekhez" címmel közzétett interjúban.
- címkék:
- Demeter Szilárd
- interjú
- Karc FM
- Címkefelhő »
A marseille-i meccstől még most is kiráz a hideg
A 95-szörös válogatott Juhász Rolanddal kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy a magyar futball legendás alakja. A már visszavonult korábbi klasszis védő Tápiószecsőn kezdett el focizni, rendhagyó módon az édesanyja volt az első menedzsere - elmondása szerint nem is akármilyen. Már nagyon fiatalon bemutatkozhatott az NB I-ben, de Belgiumban is ikonná vált. A többszörös magyar és belga bajnok egykori játékos csatárból lett védő, a pályafutása befejezése után pedig már edzőként is bizonyíthatott, mégsem a kispadon képzeli el a jövőjét. Az Európa-bajnokságot is megjárt Juhász Roland az Origónak adott nagyinterjújában többek között ...
Jön a hatodik hullám? - Így látja a Covid-helyzetet Rusvai Miklós
Németországban már a negyedik oltást is fel kell vennie a lakosságnak, és a járvány várható hatodik hulláma miatti elővigyázatosságból a maszkviselés is újra kötelező az országban.
Meghökkentő válaszokat adott egy interjúban a meztelenre vetkőztetett szexrobot
Hátborzongató élményt nyújt az a videó, melyet egy mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó stáb készített abból a célból, hogy bemutassák hol tart jelenleg a tudomány ezen ágazata. Ezért egy skót akcentussal beszélő szexrobotot kérdeztek a technológia fejlődéséről és annak jövőjéről.
Szabó Zsófi: "Mosolygok a képen, jól nézek ki, de nem vagyok jól"
Eljegyzése felbontása óta először adott interjút Szabó Zsófi, a Joy magazinnak mesélt az elmúlt időszak viszontagságairól.
- címkék:
- Szabó Zsófi
- interjú
- szakítás
- Címkefelhő »
Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök a plasztikázásról beszél
Márki-Zay Péterről, Gyurcsánynéról és Gyurcsányról is beszélt Lendvai Ildikó egy interjúban. Szerinte Gyurcsány Ferenc politikai jelenléte adottság, de az interjúból azt is megtudhatjuk, kisimult arcát nem a plasztikának, hanem a sminkeseknek köszönheti, hogy pocsékul főz és hogy mit gondol a férfi mosdókról.
- címkék:
- Lendvai Ildikó
- plasztika
- interjú
- MSZP
- Címkefelhő »
Káromkodás, megalázás, menekülés - amikor világsztárok kaptak dührohamot a riporterektől
A Real Madrid rekordot jelentő 14. BEK/BL-győzelmét aratta a Liverpool ellen, ám a mérkőzés nem csupán a spanyol gigász újabb sikere miatt maradt emlékezetes. A lefújást követően a madridiak német középpályása, Toni Kroos rövid interjút adott, ám nagyon dühös lett a riporter ostoba kérdései miatt, akinek feldúltan válaszolt, majd egyszerűen faképnél hagyta. A nemzetközi sportvilágban rengeteg alkalommal fordult elő, hogy világsztárokat hozott kínos helyzetbe egy-egy kellemetlen kérdés, de szép számmal akad magyar vonatkozású példa is. Az alábbi összeállításban a legérdekesebb eseteket mutatjuk be.
- címkék:
- Toni Kroos
- interjú
- sportoló
- riporter
- Címkefelhő »
Bizarr: Kim Kardashian azt mondta: ha fiatalítaná az ürülékevés, akkor lehet, hogy bevállalná
Kétszer is hozzátette, hogy "csak lehet", szóval ez még nem olyan biztos.
A TV2 sztárpárjának egy Amazonas-túrán dőlt el a sorsa
A TV2 legújabb vetélkedője, a Drágám, add az életed! című műsorában szerepel először együtt Varga Viktor és táncművész párja, Zsembera Liliána. A verseny harmadik hetén mérettetik meg magukat és olyan sztárpárokkal küzdenek meg az álomutazásért, mint Kandász Andrea és férje, Henry Kettner és párja, vagy a mulatós zenész Jolly és párja, Szuperák Barbara. A műsor felvétele előtt Varga Viktor és Liliána épp egy hosszú Amazonas-túrán jártak, ahonnan hazaérve, szinte azonnal folytathatták a kalandot a stúdióban.
Kandász Andrea először szerepel a férjével a TV2 vetélkedőjében
A TV2 egykori riportere és férje, Borszéki Ferenc már huszonöt éve élnek boldog házasságban. Most a Drágám, add az életed! című vetélkedőben jelennek meg együtt: először bólintottak rá együtt hasonló felkérésre, de már nagyon várják a megmérettetést. Elmondásuk szerint szeretnek együtt játszani, ezért is gondolták, hogy jó móka lesz egy ilyen vetélkedő. Bár vannak félelmeik, azért remélik, hogy minden próbával sikeresen megbirkóznak majd.
Titokzatos helyen él a népszerű magyar írónő: összesen hat ember lakja ezt a görög települést
Hazánk egyik feltörekvő írónője, Bucsi Mariann három éve döntött úgy, hogy családjával Görögországba költözik. Eladó házat kerestek szerte Európában, ekkor akadtak rá a rejtélyes szigeten, Thászoszon található idilli kuckóra.
- címkék:
- Bucsi Mariann
- Thassos
- Thászosz
- interjú
- írónő
- Címkefelhő »
A Berki Krisztiánt gyászoló Hódi Pamela feltűnik a TV2-n
Márciusban még nem sejthette Hódi Pamela, hogy hamarosan mekkora tragédiával kell szembe néznie. Akkor még boldogan osztotta meg követőivel a nagy hírt, hogy férjével, Tóth Bencével ők is megmérettetik magukat – a TV2 megújult vetélkedőjében – a Drágám, add az életed! legújabb évadában. Pamela számára már ismerős terep volt a stúdió, hiszen – az egy hete tragikus hirtelenséggel életét vesztő – Berki Krisztiánnal is szerepeltek már egy korábbi évadban.
Szakál Miki: "Nem csinálnék magamból bohócot csak azért, hogy újra a tévében szerepeljek"
Szakál Mikit egykor mindenki jó ismerősként köszönthette a nappalijában. Hosszú éveken át vezette az egyik népszerű nappali betelefonálós vetélkedőt, az egyik játék pedig annyira összeforrt a nevével, hogy a mai napig megállítják miatta az utcán.
Berki Krisztián utolsó interjújában bevallotta, nem vágyik másra, csak hogy néha gyerek lehessen
A pár nappal a halála előtt készült interjúban Berki Krisztián bevallotta, nehezen viseli a vállát nyomó, súlyos terheket.
Gáspár Laci vallomása: "Azt kértem istentől, hogy másnap ne ébredjek fel."
Gáspár Laci egyik legnagyobb fájdalma, hogy sosem mutatta ki eléggé érzelmeit édesapja felé, aki túlságosan fiatalon távozott az élők sorából.
Szívszorító nézni Berki Krisztián utolsó interjúját: Mazsiról áradozott az elhunyt médiasztár
Egy internetes műsornak adta utolsó interjúját a múlt héten elhunyt médiasztár. Berki Krisztián pénteken saját lakásában vesztette életét, azonban még mindig nem tudni, mi okozta a halálát.
Áder János: A magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkoztam
Kétszer ötéves ciklusát követően, május 9-én távozik posztjáról Áder János köztársasági elnök, aki ebből az alkalomból terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyet itt, az Origón is közlünk. Az államfő nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen úgy véli, főbb vállalását teljesítette. Áder János egyebek mellett beszélt a jövőbeli terveiről, a háborúról, a járványról, az ellenzék méltatlan támadásairól, a Szentatyával folytatott megbeszéléseiről, élete egyik legnehezebb beszédéről és az afganisztáni magyar misszió tagjainak főzött halászléről.
Le Figaro: Varga Judit az EU magyar harcosa
2022. április 27-én portré jelent meg Varga Judit igazságügyi miniszterről a Le Figaróban, amelyet a lap külpolitikai újságírója, Anne Rovan készített.
- címkék:
- Varga Judit
- interjú
- Le Figaro
- Címkefelhő »
Rab Árpád: A jelent kell úgy csinálni, hogy olyan jövőnk legyen, amilyet szeretnénk
Rab Árpád szerint a legfontosabb kérdés amelyet fel kell tennünk magunknak a pandémia jelen szakaszában, hogy tanultunk-e a világjárványból? A felszínen ugyanis azonnali visszaállás zajlott le, de már semmi nem lesz olyan, mint korábban volt, ráadásul szembesülnünk kellett azzal is, hogy a világ nagyon gyorsan meg tud változni, s ez új generációkat képezhet. Fel kell mérnünk a valódi értékeket, hogy legközelebb jobban tudjuk csinálni! - tanácsolja az ismert jövőkutató.
- címkék:
- Rab Árpád
- interjú
- jövőkutatás
- jövő
- Címkefelhő »
Szabó András Csuti: "Tanulságos időszak van mögöttem"
Az elmúlt hónapokban hatalmas médiafigyelem övezte Kulcsár Edina és Szabó András Csuti szakítását. Az emberek kíváncsiak voltak a részletekre, a váláshoz vezető okokra, az új szerelmekre, valamint arra, hogy miként folytatják majd az életüket, immáron külön-külön.
Meztelen feleségére dobta az első millióját Horváth Tamás
A Maldív-szigeteken, Balin és Egyiptomban nyaral a legszívesebben, szereti a kávét, rajong a Dragon Ballért, és érdekesen ünnepli, ha pénzhez jut.
- címkék:
- Horváth Tamás
- Pixa
- interjú
- kávé
- zenész
- Címkefelhő »
Vallott Stohl András: "A börtönben nem voltam V.I.P. személy"
Stohl András 11 évvel ezelőtt került börtönbe, mert ittasan és vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt okozott balesetet. Az ott töltött időről nyilatkozott a színész.
- címkék:
- Stohl András
- beszélgetés
- interjú
- börtön
- Címkefelhő »
Bemutatjuk a legjobb eredményt elérő női politikust
Az elmúlt másfél évben, megválasztásom óta rengeteg eredményt értünk el együtt, számos fejlesztés valósult meg a térségünkben, és úgy gondolom, hogy ezt a munkát az itt élők értékelték, és szeretnének ezen az úton tovább menni - mondta Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú körzetének nagy fölénnyel újraválasztott képviselője. Emellett úgy gondolja, hogy az elmúlt 12 év eredményei és az országos hangulat is befolyásolta a választókat, akiknek az ellenzék nem tudott semmilyen alternatívát mutatni, a kormány viszont egyértelmű irányt jelölt meg, amelyen továbbra is az emberekkel együtt dolgozna hazánk biztonnságáért, ...