ingatlan

címke rss

Megsemmisítette az Ab a luxusadótörvényt

Ingatlan2008.12.15, 17:29

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a luxusadóról szóló törvényt. A döntés alapvető indoka az ingatlanokra megállapított adókötelezettség szabályozási módja.

Lakásépítéseket állít le az OTP Ingatlan Zrt.

Ingatlan2008.12.12, 10:04

Drasztikusan visszafogja tevékenységét az OTP Ingatlan Zrt. Az előkészített, illetve már elindított lakásprojektek több mint kétharmadának kivitelezését vagy el sem kezdik, vagy a szerkezetkész állapotnál leállítják - mondta el a Napi Gazdaságnak Szabó János, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Egy cégben összefutnak az ingatlanügy szálai

Itthon2008.12.09, 17:28

Többek között különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítanak egy újabb SZDSZ-es erzsébetvárosi képviselőt a VII. kerületben kirobbant ingatlanbotránnyal kapcsolatban - közölte kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség szerint az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, Kardos Péter maga alapított egy olyan céget, amely áron alul szerzett meg önkormányzati lakóházat, ő azonban tagadja bűnösségét. Kardos és az ügy több másik gyanúsítottja között kapcsolódási pontot jelent egy ingatlanos cég.

Tovább esnek a brit ingatlanárak

Ingatlan2008.12.06, 22:44

Folytatódott az ingatlanok értékcsökkenése szeptemberben, az átlagár így a tavalyi évhez képest 12,4 százalékkal alacsonyabb - derül ki a brit Halifax jelzálogkölcsönző elemzéséből.

Milliárdokat kaszálna ingatlanjain a főváros

Itthon2008.12.04, 11:10

Több mint négymilliárd forintért kínálja eladásra a fővárosi vagyonkezelő az egykori óbudai téglagyár 16 hektáros területét. A főváros 2008-ban 14,3 milliárd forintot akart beszedni ingatlanértékesítésből, de eddig mindössze 2,6 milliárd forint folyt be. Most több ingatlant is meghirdettek, köztük egy középiskolát.

Ingatlanokat értékesítene a főváros

Ingatlan2008.12.04, 07:17

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. nettó 6,86 milliárd forint induló áron kínál eladásra több budapesti ingatlant, és december, valamint február közepéig várja az ajánlatokat - derül ki a cég honlapján található hirdetményekből.

Fontos, hogy "mennyit fogyaszt" az új lakás

Ingatlan2008.12.03, 20:44

Aki 2009-ben tervezi új építésű lakás vásárlását, már az alapján is összehasonlíthatja a kiszemelt ingatlanokat, hogy mekkora energiaszámlákat ígérnek, ami az árak alakulását elnézve nem közömbös szempont. A megbízandó szakemberek egyelőre nem tolonganak a lehetőségért, de így is elegen lehetnek.

Dohány utcai ingatlant ad el Erzsébetváros

Itthon2008.11.29, 14:13

A Népszabadság szombati számában megjelent hirdetés szerint a VII. kerületi önkormányzat egyfordulós nyílt pályázatot hirdet a Dohány utca 32. szám alatti ingatlan elidegenítésére. A hirdetésből nem derül ki pontosan, hogy milyen ingatlanról van szó, illetve hogy az egész ingatlant vagy annak csak egy részét adják el. Ugyanakkor egy kerületi honlapról kiderül, hogy ott egy iskolaépület található. 

Már 7 gyanúsítottja van a VII. kerületi ingatlaneladásoknak

Itthon2008.11.27, 11:15

700 milliós kárt okozó csalás gyanúja miatt letartóztatták a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, az SZDSZ-es Gál Györgyöt. Két éve nyomoznak erzsébetvárosi ingatlanok eladása miatt, már hét gyanúsított van az ügyben. Gál tagadja a vádakat, az önkormányzat azt mondja, megdöbbent.

Hétszázmilliós hitelből vesz ingatlant az MSZP

Itthon2008.11.24, 12:39

Több száz millió forintos hitelt vett fel az MSZP, hogy ebből finanszírozza tervezett ingatlanvásárlásait - írja a Népszabadság. A párt összesen 44 ingatlant akar megvásárolni, és januárban beköltözik új pártközpontjába is.

Keleten is felfedezik a magyar ingatlanokat

Ingatlan2008.11.19, 14:06

Változóban van a Magyarországon lakást, házat vásároló külföldi vevőkör összetétele. A közvetítők szerint a fővárosból elillant brit és spanyol kisbefektetők helyére keletebbről érkeznek érdeklődők, noha közel sem ugyanannyian. Észak-Pest új építésű lakásaiban még indiaiak is látnak fantáziát.

Bev�lt a h�romportfoli�s p�nzt�rrendszer

Gazdaság2008.11.13, 02:43

J�l j�rtak a nyugd�jp�nzt�r-tagok a v�laszthat� portfoli�s rendszerre t�rt�n� �tt�r�ssel �s a p�nzt�raknak tov�bbra is �rdemes ingatlanba �s r�szv�nyekbe fektetni a tagok p�nz�t - �ll�tott�k p�nz�gyi �s befektet�si szakemberek a Stabilit�s P�nzt�rsz�vets�g si�foki konferenci�j�n. Az el�ad�k v�lem�ny�ket sz�madatokkal is al�t�masztott�k.

Magyar ingatlanokat ad el az AAA Auto

Ingatlan2008.11.07, 12:03

Több kisebb telephelyet tervez bérelni a gépjármű-forgalmazással foglalkozó AAA Auto a jövőben Magyarországon, a jelenleg a tulajdonában lévő ingatlanok helyett. A pénzügyi válság miatt lassuló piac készteti a céget erre a lépésre.

Árzuhanás várható az Adria partján

Ingatlan2009.01.19, 17:30

A nemzetközi hitelpipaci válság az utóbbi években komoly áremelkedést produkáló horvát ingatlanpiacot is elérte, az adriai nyaralók ára akár 30 százalékkal csökkenhet fél éven belül - írja a Népszabadság.

Szlovákiai vevőket vonz a borsodi ingatlan

Ingatlan2008.10.29, 14:35

Egyes határ menti borsodi falvakban megduplázódtak az ingatlanárak, mióta Szlovákiából nagyszámú érdeklődő járja vásárlási céllal a régiót. Főleg szlovákiai magyarok lehetnek új életet a lerobbant településekbe.

Tovább halódik az amerikai lakáspiac

Ingatlan2008.10.22, 14:57

Az újlakás-eladások jövőre várhatóan 12 százalékkal esnek vissza az Egyesült Államokban - derül ki egy amerikai elemzésből. 2009 első felében a lakóingatlan-befektetések számának további csökkenése várható az ingatlanok túlkínálata és a kereslet visszaszorulása miatt.

Sátorvárosokban az amerikai középosztály

Ingatlan2008.10.08, 08:30

Egyre nagyobb számban válnak hajléktalanná az amerikai kényszerárverések áldozatai. Az ingatlanukat elvesztő középosztálybeliek sátrakban, alkalmi szálláshelyeken húzzák meg magukat - írja a Világgazdaság.

Alig fizetnek luxusadót a cégek

Ingatlan2008.10.07, 12:20

Bő félszáz céges ingatlan után fizetnek luxusadót Budapesten. Magánszemélyek majdnem nyolcszor ennyi ingatlan után adóznak - írja a Napi Gazdaság.

A válság a földpiacra tereli a befektetőket

Ingatlan2008.10.03, 07:56

A pénzügyi krízis miatt a befektetők az európai földpiacok felé fordultak, ami jelentős áremelkedéshez vezetett - írja a Napi Gazdaság.

A tej árával tesztelik a végrendelkezőket

Itthon2008.09.30, 16:54

"Etették, itatták, utána a lakásból a sufniba került" - mondott egy tipikus példát az ítélőképességüket elvesztett emberek kisemmizésére az [origo]-nak egy hivatásos gondnok. Az öregek pénzét elszedő csalók bebiztosítják magukat, így szinte lehetetlen megfogni őket. Egy Zala megyei idősotthon vezetője ellen csalás gyanújával nyomoznak egy hasonló esetben, mert neki ajándékozta ingatlanait az otthon egyik idős lakója.

Kétszáz pert indított bérlői ellen az V. kerület

Itthon2008.09.29, 09:28

Közel kétszáz pert indított az V. kerületi önkormányzat annak érdekében, hogy az üzlethelyiségek bérlőitől behajtsa kinnlevőségeiket - írja a Népszabadság. A bérlők azt állítják, hogy az önkormányzat időről időre törvénytelenül egyoldalúan felemeli a bérleti díjakat, amit azonnal megpróbál behajtani. A kerület szerint csak piaci alapokon adja bérbe az ingatlanokat.

�llami seg�ts�g a bajba jutott bajor banknak

Gazdaság2008.10.01, 14:49

A nemzetk�zi p�nz�gyi v�ls�g hull�mai egyre ink�bb el�rik N�metorsz�got. Egy h�tf�i h�r szerint ugyanis a n�met �llam �s t�bb mag�nbank 35 milli�rd eur�s hitelseg�ly-csomaggal t�mogatja a s�lyos likvidit�si gondokkal k�szk�d� Hypo Real Estate (HRE) nev� nagy n�met ingatlanos t�zsdei c�get.

A magyarok is rárepültek az amerikai ingatlanpiacra

Ingatlan2008.09.26, 22:25

A hitelválság miatt egyre élénkebb az érdeklődés a külföldiek körében az olcsóbban megvehető amerikai ingatlanok iránt. Magyarország sem kivétel, a hazai és kinti közvetítő tapasztalatai szerint honfitársaink piaci aktivitása alaposan megnőtt az utóbbi időben.

Betett az APEH a luxuslakáspiacnak

Ingatlan2008.09.24, 09:30

Egyes építtetők már teljes projekteket próbálnak értékesíteni, miután gyakorlatilag megszűnt a kereslet az új építésű fővárosi luxuslakások piacán. Aki időben észbe kapott, áttervezéssel próbálkozik - írja a Napi Gazdaság.

Adócsalással gyanúsított acélkereskedőket fogtak el

Itthon2008.09.22, 14:01

Hamis bevallásokkal kerülték meg az adófizetési kötelezettségüket azok az acélkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások, amelyek a VPOP gyanúja szerint 770 millió forint kárt okoztak. A nyomozók nyolc helyszínen tartottak házkutatást, nagy értékű ingatlant, gépjárművet és készpénzt foglaltak le.

A magyar piac olcsóbb a konkurenciánál

Ingatlan2008.09.19, 12:28

Szakértők szerint a kelet-európai ingatlanpiacot érinti a nemzetközi pénzügyi válság, ám az továbbra is vonzó marad a befektetők számára. A régión belül a magyar ingatlanpiac stabil, és olcsóbb, mint a legfőbb riválisnak számító Csehország és Lengyelország.

Soproni Aranytó épül milliárdokból

Ingatlan2008.09.16, 08:58

Sopron történetének legnagyobb, 120 milliárdos beruházása valósulhat meg a jövőben. A városhoz közel, a bécsi út mentén kialakítandó mesterséges tó köré számtalan ingatlant építenének fel. Az önkormányzat kisebb módosításokkal támogatja az ügyet, kérdés hogy mit szólnak a területet birtokló magánszemélyek - írja a Napi Gazdaság.

Román piacra lépett a Hild Csoport

Archívum2008.09.16, 17:34

Romániában is megkezdi működését a Hild Csoport, ezentúl az ingatlan alapú Örökjáradék Program szolgáltatásait a romániai nyugdíjasok és nyugdíjas korúak is igénybe vehetik, jelentették be kedden Bukarestben.

Ingatlanokat online árverezhet az APEH

Ingatlan2008.09.15, 10:13

Jövőre az ingatlanokra is kiterjeszti az adózás rendjéről szóló törvény az elektronikus árverést - legalábbis az országgyűlés elé kerülő javaslat tartalmaz ilyen irányú módosítást. Januártól az ingó vagyontárgyakra már csak az elektronikus rendszeren keresztül lehet licitálni, a tervek szerint ez egészülne ki jövőre az ingatlanokkal. Az eredeti cél az volt, hogy az árverési csarnokokban a rendszeres árletörést megakadályozza az adóhatóság - derül ki a Napi Gazdaságból.

Élénkülés és drágulás az új lakások piacán

Ingatlan2008.09.10, 17:06

Továbbra is stagnálnak az árak a használt lakások piacán, míg az új ingatlanok iránti kereslet lassú élénkülést mutat. Ráadásul utóbbi szegmensben drágulás érzékelhető - derül ki a Duna House legfrissebb lakáspiaci elemzéséből.  

Kétszer drágább a budai új lakás a pestinél

Ingatlan2008.09.10, 14:48

A jelenleg forgalomban lévő új építésű lakóingatlanok átlagára 33 058 000 forint a főváros pesti oldalán, és 63 316 000 forint a budai oldalon - derül az Expressz Ingatlan magazin elemzéséből. A statisztikában több mint 34 ezer új lakás adatai szerepelnek.

Újbuda megvenné a városközpontját

Itthon2008.09.05, 18:18

Vételi ajánlatot tesz Újbuda a fővárosnak a kerület városközpontjára - jelentette be pénteken a XI. kerület városgazdálkodási bizottságának fideszes elnöke. A kerületi önkormányzat azt az ingatlant is meg akarja venni, amelyet az egykori Express utazási iroda jogutódja, az Estivo Kft. követel a fővárostól cserébe egy évek óta vitatott tulajdonjogú ingatlanért.

Robbantottak Szilvásy György nyaralójánál

Itthon2008.09.03, 17:00

Támadás érte Szilvásy György titkosszolgálati miniszter Veszprém megyei nyaralóját, az épületet valaki vélhetően megpróbálta felgyújtani vagy felrobbantani szerda hajnalban. Az ingatlan a közelmúltban egyszer már a figyelem középpontjába került, amikor a Magyar Nemzet környéken kutakodó újságírói ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal lépett fel.

Kisebb üzlet az ingatlan a régiónkban

Ingatlan2008.09.03, 16:03

A CB Richard Ellis legfrissebb, a közép- és kelet-európai ingatlanbefektetési piacról szóló felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanok befektetési piacának forgalma 2008 első félévében elérte az 5,9 milliárd eurót - áll a cég MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ingatlanokat ad el a Belváros

Ingatlan2008.08.18, 10:54

Két ingatlanjától is megszabadulna az V. kerületi önkormányzat. Optimális esetben akár négymilliárd forint is befolyhat Belváros-Lipótváros kasszájába a Szent István téri mélygarázs és egy hárshegyi szálloda eladásából.

Hatalmas ingatlanvagyont ad el a Lehman

Ingatlan2008.08.14, 15:29

A Lehman Brothers (LB), a világ egyik legnagyobb befektetési bankja arra készül, hogy 14 milliárd dollár értékű ingatlanvagyont értékesít. Eladásra kereskedelmi ingatlanokat jelölt ki a Lehman Brothers Holdings Inc. A vevők között lehet a Bloomberg hírügynökség értesülései szerint a BlackRock Inc.

Csak felújít az evangélikus egyház

Ingatlan2008.08.08, 19:18

A Magyarországi Evangélikus Egyháznak takarékoskodnia kell az ingatlanjaira szánt pénzzel a rendelkezésre álló keret szűkössége miatt - mondta Vincze Csaba, az egyház építési és ingatlanügyi bizottságának elnöke. Éves szinten 100-150 millió forinttal támogatják a beruházásokat.

Várja az orosz tőkét a horvát ingatlanpiac

Ingatlan2009.01.19, 17:28

Nincs már eladó közvetlen tengerparti ingatlan Horvátországban, legalább is az Észak-Adrián, s amit korábban könnyen eladtak, az ma már nem kel el.

Gyenge lábon áll a kormánynegyedes becslés

Itthon2008.08.04, 11:51

Büszkén lobogtatott a Pénzügyminisztérium egy jelentést, amely szerint a lefújt kormányzati negyed valójában nem is hatalmas bukta volt, hanem jó üzleti befektetés. A kiszemelt ingatlan értékének állítólagos növekedésére hivatkoztak, ezt ugyanakkor gyengíti, hogy azt senki nem mondja meg, ki és milyen szempontok alapján becsülte meg az ingatlan árát. Ráadásul már a kormányzati negyed is azért bukott meg, mert rengeteg a kérdőjel a telek körül, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy kapkodnának érte a piacon.

Drága lesz a szállás Pekingben

Ingatlan2008.07.30, 15:21

A nagyobb olimpiai csarnokok és stadionok környékén lévő lakások tulajdonosai sorra mondanak fel bérlőiknek Pekingben, hiszen az olimpia idején az addigi bérleti díj hat-hétszeresét is megkaphatják a szállodákból már kiszorult turistáktól - olvasható az egyik ingatlanpiaci szaklapban.

Különleges a győri ingatlanos mikroklíma

Ingatlan2008.07.30, 17:51

A Budapest vízfeje által uralt magyar ingatlanpiacon szinte ritkaságszámba megy, ha vidéken jelentős fejlesztés indul. Győrben azonban szinte az összes szegmensben látnak fantáziát a befektetők, és gyakran az árak sem maradnak el messze a fővárosi szinttől.

A BIF 1,5 milliárdért vett ingatlant

Ingatlan2008.07.29, 13:01

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 1,5 milliárd forintért vásárolt meg egy XII. kerületi beépítetlen ingatlant a Wanabee Tanácsadó Kft.-től - közölte a BIF a BÉT honlapján kedden.

Igényesebbek a lakást keresők

Ingatlan2008.07.28, 12:30

Bár túlkínálat van a lakáspiacon, azok az ingatlanok, amelyek követik a legújabb igényeket és reális az áruk, hamar elkelnek - ezt tapasztalják az ingatlanügynökök. A legfrissebb hazai trendeket összegzi az egyik magyar ingatlanpiaci összeállítás.

A PM szerint jó üzlet volt a bebukott kormánynegyed

Itthon2008.07.28, 18:00

A Pénzügyminisztérium azt állítja most elkészült beszámolójában, hogy pozitív a kormánynegyed mérlege: az ingatlant most egymilliárd forinttal drágábban lehetne eladni, mint amennyiért megvásárolták. Ez az összeg a tárca szerint fedezné a kormányzati negyeddel kapcsolatos kiadásokat. A telkeknek viszont csak akkor lesz valódi értékük, ha majd építkezni lehet rájuk, ez pedig egyelőre nincs így a megoldásra váró szabályozási problémák miatt.

Ligeti tervek a füvészkerttől a Vidámparkig

Ingatlan2008.11.08, 13:44

A nemrég bejelentett, a londoni Hyde Park mintájára kialakítandó "szónokok hordója" mellett sokkal fajsúlyosabb tervei is vannak a fővárosnak a Városligettel - derült ki várospolitikusokkal folytatott beszélgetéseinkből. A park megújítása a környékbeli ingatlanpiacot is megmozdíthatja.

Pirelli: többezer új lakás Kelet-Európában

Ingatlan2008.07.22, 12:19

Az olasz Pirelli abroncsgyár tőzsdén jegyzett ingatlan befektető leányvállalata a Pirelli & C. Real Estate (Pirelli RE) az idei első félévben 530 millió euró bevételre tett szert ingatlan értékesítésekből, hat százalékkal magasabbra, mint egy évvel korábban.

Fellendült a lakásépítés az USA-ban

Ingatlan2008.07.17, 17:08

Nagy meglepetésre 9,1 százalékkal megugrott az induló lakásépítkezések száma júniusban az Egyesült Államokban, ezzel együtt éves szinten még 26,9 százalékos volt a visszaesés. Az amerikai kereskedelmi minisztérium azt is közölte, hogy az építési engedélyek száma is felszökött a múlt hónapban 11,6 százalékkal.

Csődbe ment a Martinsa Fadesa

Ingatlan2008.07.16, 11:49

A spanyol Martinsa Fadesa csődeljárást kezdeményezett maga ellen - tájékoztat a Világgazdaság.

Csökkent a DTZ Holding Profitja

Ingatlan2008.07.16, 11:48

A nemzetközi ingatlanpiaci bizonytalanság miatt csökkent a világ négy legnagyobb ingatlanpiaci tanácsadó cége közül a brit-amerikai DTZ Holding Plc profitja.

A Daimlertől vonzó a kecskeméti ingatlan

Ingatlan2008.07.15, 17:30

Egyértelműen megnőtt a befektetési céllal ingatlant vásárolni szándékozók száma, valamint az oktatásra alkalmas irodák, irodaházak utáni érdeklődés Kecskeméten a Daimler-beruházás bejelentése ótat öbb ingatlaniroda szerint. Az ingatlanok ára egyelőre még nem változott.

Csökkent a német ingatlanok értéke

Ingatlan2008.07.14, 11:30

A jelzáloghitel-válság ellenére Németországban kevesebb ingatlan került kalapács alá az idei év első felében az egy évvel korábbihoz képest.

Hitelek k�zt d�sk�lhatnak a k�lt�zk�d�k

Gazdaság2008.07.14, 15:31

Aki�a megl�v� kisebb lak�sb�l�nagyobba k�lt�z�shez hitelt venne fel,�a b�s�g zavar�val szembes�l, �s m�g csak nem is kell hossz� id�re elad�sodnia.�Az [origo] �sszegy�jt�tte, milyen felt�telekkel tud valaki ingatlan fedezete mellett felvett hitelb�l jav�tani lak�sk�r�lm�nyein.

Újbudának kell a Tétényi úti központ

Ingatlan2008.07.11, 14:16

Megvenne a XI. kerület a fővárostól egy olyan ingatlant, amelyet az épp elcserélni készül. A polgármester szerint a négyes metró miatt aktuális a környék rendbetétele.

A spanyolok már unják a golffalvakat

Ingatlan2008.07.07, 17:52

A golfpályák közelében épülő új lakások piacán akár 30 százalékkal magasabb árak is elérhetők, mint máshol. Az ebből a szempontból az egyik legerősebb piacon, Spanyolországban már megelégelték, hogy a golfpályák az utóbbi években gombamód elszaporodtak, de nálunk még csak most indul a boom - írja az Ingatlanmagazin.com.

Szívesen vesznek magyar házat a románok

Ingatlan2008.07.04, 17:15

Nemcsak a magyar határhoz közeli román települések lakói, de még a távolabb élők is szívesen vásárolnak házat Magyarországon. Nálunk ugyanis olcsók az ingatlanok, és csábítóak a termálfürdők.

Új Wing-fejlesztés Budapesten

Ingatlan2008.07.02, 13:01

A Foster+Partners építésziroda készíti a beépítési koncepcióját annak a Wing Zrt. (korábban Wallis Ingatlan) által tervezett fejlesztésnek, amely várhatóan 2009-ben indul a Lágymányosi hídtól délre, a pesti oldalon, a Duna partján - közölte a Wing az MTI-vel.

Vidéki kastélyokat ad el Budapest

Ingatlan2008.07.02, 12:09

Szerdától lehet megvásárolni két, a főváros tulajdonában lévő vidéki kastély, és a hozzájuk tartozó földterületek eladására kiírt pályázat dokumentumait, július 16-án pedig négy Budapesten lévő ingatlanra lehet licitálni - derül ki a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ hirdetményeiből.

Városrészt vett a komáromi önkormányzat

Ingatlan2008.07.02, 13:15

Miközben az önkormányzatok többsége ingatlanok eladásával igyekszik stabilizálni pénzügyi helyzetét, Komárom városa egy egész lakótelepet kényszerült megvenni. A tranzakció a Molaj nevű városrész biztonságos működését teszi lehetővé.

Neten árverezné az ingatlanokat az APEH

Ingatlan2008.06.26, 07:26

Jövőre akár az ingatlanokat is árverezheti az APEH elektronikus úton, ehhez ugyanis minden szakmai feltétel rendelkezésre áll - tudta meg a Napi Gazdaság.

Marad a nagyoroszi laktanya az államnál

Ingatlan2008.06.26, 18:00

Nagyoroszi önkormányzata nem tesz további lépéseket azért, hogy megszerezze a 2004-ben bezárt laktanyát, mert eddigi intézkedései eredménytelenek voltak, tárgyalási pozíciója pedig bizonytalan; a honvédelmi tárca már négy éve őrizteti az ingatlanokat - közölte az MTI-vel a település polgármestere és a honvédelmi tárca.

Újabb irodaház a Könyves Kálmán körúton

Ingatlan2008.06.25, 13:50

Nagyszabású fejlesztésbe kezdett a korábban Wallis Ingatlan néven ismert Wing Zrt. Az irodai, logisztikai és kereskedelmi beruházásokban érdekelt vállalat a Hungária és Könyves Kálmán körút kialakulóban lévő irodafolyosóján építi meg a környezettudatos szemlélettel tervezett K3 Irodaházat.

Baráti hitelt adnak maguknak a megdorgált pártok

Itthon2008.06.23, 11:53

Olyan törvényt hoztak a pártok, ami lehetővé teszi, hogy százmilliós összegért vásároljanak ingatlant kedvezményes hitelből, ráadásul az állam dönthet úgy, hogy ha nem tudják fizetni, akkor elengedi a hitelt. Minden parlamenti párt vásárol irodákat, a legnagyobb a MDF étvágya. Az Alkotmánybíróság májusban egyszer már elmarasztalta a pártokat, mert olyan törvényt hoztak, amivel indokolatlanul kedvező helyzetbe hozták magukat. Ennek ellenére az ingatlanvásárlást lehetővé tevő módosítást az SZDSZ kivételével minden párt megszavazta.

Harcban Európa legnagyobb játszóterével

Ingatlan2008.06.17, 12:36

Hárommilliárd forintból épülne témapark a Táborhegy 26 hektáros, eddig közparkként funkcionáló területén. A környéken lakók összefogtak a fejlesztés ellen, mert ingatlanaik értékvesztésétől félnek - írja az Ingatlanmagazin.com.

Sportingatlanokról, kórházról szavaztatna a csepeli Fidesz

Itthon2008.06.16, 16:35

Három témában kezdeményez helyi népszavazást a Fidesz Csepelen. Az ellenzéki párt a Csepel SC ingatlanainak, a Ráckevei-Soroksári-Duna-partnak és a Weiss Manfréd Kórháznak az ügyében kérdezné meg az emberek véleményét. 

Több ingatlan miatt gyanúsítják a borsodi közgyűlés alelnökét

Itthon2008.06.09, 14:10

Olcsón eladott önkormányzati ingatlanok miatt nyomoznak a borsodi megyei közgyűlés fideszes alelnöke ellen. Gergely Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítják, elsősorban a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ épületének eladásával kapcsolatban. A politikus elleni eljárásról a HVG írt, hétfőn az ügyészség közölte, több más megyei ingatlan eladását is vizsgálják.

Vesztegetéssel gyanúsítják a borsodi közgyűlés alelnökét

Itthon2008.06.06, 13:38

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnökét, Gergely Zsoltot vesztegetés gyanújával hallgatta ki az ügyészség - számolt be róla a HVG. Az ügyészség az egykori MSZMP-székház sikertelen értékesítésével kapcsolatban kezdett vizsgálódni: az ingatlant áron alul próbálta megvenni többször ugyanaz a vevő. Az épületet végül nem adta el az önkormányzat. Gergely panasszal élt a gyanúsítás ellen, állítása szerint nem követett el bűncselekményt.

Műhold buktatja le az illegális építéseket

Ingatlan2008.06.04, 12:22

A földhivataloknál és az interneten is megvásárolható bármely magyarországi ingatlan, település vagy termőföldterület digitális térképe. A gyorsabb ügyintézést elősegítő térképeknek az engedély nélkül építkezők kivételével mindenki örülhet - írja az Ingatlanmagazin.com.

Üres állami ingatlanok Balatonföldváron

Ingatlan2008.06.02, 11:54

Két állami tulajdonú balatonföldvári villa évek óta elhanyagolt, üresen áll, emiatt a Központi Szolgáltatási Főigazgatósághoz (KSZF) fordult Balatonföldvár - közölte Bezeréti Katalin, Balatonföldvár polgármestere.

Túlárazzák a fővárosi luxusingatlanokat

Ingatlan2008.05.30, 14:10

Változatlanul a budai kerületek, az I. kerület egyes részei, illetve az V. kerületi Duna-part a leginkább vonzó a luxusingatlant keresők szemében. A jó környéken fekvő ingatlanok túlárazottak, gazdáik úgy vélik, a valós értéknél akár 20-30 százalékkal magasabb árat is elfogad a piac.

Ismerheti a terézvárosi vesztegetőt a polgármester

Itthon2008.05.23, 06:45

A Magyar Hírlap szerint Verók István terézvárosi polgármester ismeri a kerületi vesztegetési ügy gyanúsítottját, bár ennek ellenkezőjét állítja. A lap pénteken közzétett egy levelet, amelyben a vállalkozó ajánlatot tesz a kerületi vezetőnek egy Andrássy úti ingatlan megvásárlására.

Vidéken 100 lakásból 85 saját használatra épül

Ingatlan2008.05.20, 15:18

Ellentétes tendencia érvényesül a lakásépítés terén vidéken és a fővárosban. A használatba vett ingatlanok számát nézve pedig nagyok a régiós különbségek - áll az Otthon Centrum elemzésében.

Váratlan ingatlanépítési hullám az USA-ban

Ingatlan2008.05.16, 14:51

Áprilisban - váratlanul - erősen nőtt a megkezdett lakóingatlan építések száma az Egyesült Államokban márciushoz képest: a pénteken nyilvánosságra hozott mutató 8,2 százalékos emelkedést jelzett, éves szintű 1,032 millióra. Az építési engedélyek száma is erőteljes növekedést mutatott az év negyedik hónapjában: 4,9 százalékot, 978 ezerre.    

Büntetésre számíthatnak a helypazarló minisztériumok

Itthon2008.05.16, 18:15

A korábbi létszámcsökkentések nyomán most racionalizálják a költségvetési szervek és minisztériumok irodahasználatát - írja a Népszabadság. A lap szerint júniusig kell megkötni az új ingatlanbérleti szerződéseket. A helypazarló szervek szankciókra számíthatnak.

Rendeződőben a Vir-szigeti ingatlanhelyzet

Ingatlan2008.05.15, 16:45

Tavaly ősszel elfogadták a rendezési tervet a tömeges házbontásokról elhíresült horvát Vir-szigeten, építési engedélyeket azonban két év óta nem adnak ki a hatóságok, így csak a korábban megkezdett építkezéseket lehet befejezni - tudta meg az MTI tudósítója a horvátországi szigeten.

Spanyoloké lehet a szegedi fürdő

Ingatlan2008.05.10, 08:44

Spanyol kézbe kerülhet a szegedi fürdő. Bár a területet és a rajta álló ingatlanokat még az önkormányzat és a Hunguest Hotel Zrt. közös tulajdonában álló cég birtokolja, de hamarosan ez megváltozhat - derül ki a szombati Magyar Hírlapból.

Már nem nagy biznisz a spanyol ingatlan

Ingatlan2008.05.07, 17:22

Mivel Horvátországot - Kelet-Európa más részeihez hasonlóan - egyelőre nem rázta meg különösebben a jelzálogválság, a spanyol lett az első ingatlanpiac, amelynek bajai viszonylag nagyszámú honfitársunkat érinthetik érzékenyen. De valóban olyan sokan jártak rosszul az elmúlt években vásárlók közül?

Újabb spanyol beruházás lehet Pécsen

Ingatlan2008.05.07, 14:33

Több tízmilliárd forint értékű fejlesztést valósítana meg Pécsett a következő években az a spanyol érdekeltségű befektetői csoport, amely a május elsejei pályázati határidőig egyedüliként nyújtotta be ajánlatát a város 5,24 milliárd forintos stratégiai ingatlancsomagjára - közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere szerdán újságírókkal.

42 millióba került a külügyi spórolás

Itthon2008.04.21, 11:05

A Külügyminisztérium takarékoskodás miatt volt kénytelen átütemezni egy brüsszeli ingatlan részletfizetését és így végül 42 millió forinttal többe került az épület, mint azt eredetileg tervezték. A tárca készült egy újabb adásvételre is, és ugyan több érv is szól a vásárlás mellett, végül várhatóan be kell érniük a rövid távon olcsóbb, de hátrányosabbnak tűnő bérléssel.

Növekszik a fővárosi irodapiac

Ingatlan2008.04.21, 14:14

A budapesti irodapiac mérete 2008 első negyedévében elérte az 1,9 millió négyzetmétert, a január-márciusi időszakban összesen 41 900 négyzetméter új irodát adtak át - közölte a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma hétfőn.

Olcsóbbodnak a spanyol ingatlanok

Ingatlan2008.04.21, 11:16

Tíz év óta először esett tavaly az ingatlanok ára - reálértéken számolva - a magyarok által is kedvelt befektetési célpontnak számító Spanyolországban - írja a Napi Gazdaság.

Felrobbantotta házát, majd kereket oldott

Itthon2008.04.21, 13:54

Gázrobbanás történt hétfőn egy Felsőzsolcai családi házban. A rendőrség szerint a házat valószínűleg az ingatlan tulajdonosa robbantotta fel, akit a fenyegetőzései miatt szombaton már kórházba szállítottak. A robbanásban nem sérült meg senki, a tulajdonos azonban elmenekült.

Kevesebb magyar vesz adriai ingatlant

Ingatlan2008.04.21, 08:44

Két év óta, vagyis a Vir-szigeti bontások után jelentősen csökkent az érdeklődés a magyarok részéről a horvátországi, főként adriai ingatlanok iránt - derült ki az MTI által megkérdezett szakemberek véleményéből. A hivatalos nyilvántartások szerint nem éri el az ötszázat azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket 1991, vagyis az ország függetlenné válása óta ingatlantulajdonosként bejegyeztek a horvát hatóságok.

Százmilliókat hoz az amerikai cégvezér

Ingatlan2008.04.12, 14:44

Miközben a globális hitelválság hatására a legtöbb országban menekülnek az ingatlanból a befektetők, úgy tűnik, a mi régiónk továbbra is vonzó. A világ egyik legnagyobb vállalatának exelnöke rövid idő alatt több százmillió eurót készül befektetni nálunk és a környező országokban.

Szándékosan fának hajtott egy férfi Csongrádban

Itthon2008.04.04, 07:46

Felrobbantotta út menti ingatlanát egy 60 éves férfi, majd autóba ült, és szándékosan fának hajtott Hódmezőváráshely határában. Az ütközésben a helyszínen meghalt, a robbantás miatt senki sem sérült meg.

Ötmilliárdnyi ingatlant ad el Pécs

Ingatlan2008.03.28, 08:46

A pécsi önkormányzat a korábbiaknál jobb feltételekkel és olcsóbban közel 5 milliárd forint értékű ingatlancsomagot hirdet meg annak érdekében, hogy a 2010-es Európa kulturális fővárosa (EKF) programsorozat megrendezéséhez forrásokhoz jusson - értesült a Napi Gazdaság.

Kis településeken alma lehet az ingatlanhitel

Archívum2008.03.27, 08:46

Többen is tapasztalták, a bankok egy része viszont tagadja, hogy a kisebb falvak ingatlanjaira nem lehet hitelt felvenni. A pénzügyi felügyelet szóvivője szerint a jelenlegi szabályok alapján is összeegyeztethető a bankok biztonságra törekvése az esélyegyenlőséggel. Egy országgyűlési képviselő viszont kötelezné a bankokat, hogy bármilyen kicsi településen lévő ingatlanra is adjanak hitelt.

Önerő nélkül a lakásvásárlók negyede

Ingatlan2008.03.26, 14:13

Bővül a vevői kívánságlista, a többségnek minimum két szoba kell, a lakás pedig csendes környéken helyezkedjen el, de elérhető távolságra a Belvárostól - ez derül ki a Duna House legfrissebb, a budapesti lakáspiacot vizsgáló, ötszáz fős mintán végzett felméréséből. Ismét divatosak a belső kerületek, és többen vásárolnának drága ingatlant, de az érdeklődök 25-30 százalékának nincs önereje.

Moszkva a legvonzóbb az ingatlanpiacon

Ingatlan2008.03.13, 09:07

Moszkva Európa legvonzóbb városa a kereskedelmi ingatlanokba befektetni kívánók számára, s ez az első hely a befektetők Oroszországgal kapcsolatos, általánosan kedvező hozzáállását fejezi ki  a PricewaterhouseCoopers elemzői szerint. Az orosz főváros ezzel maga mögé utasította az e téren sokáig vezető Párizst, továbbá Londont és a többi európai fővárost is.

Egyre több ingatlant vesznek külföldiek

Ingatlan2008.03.12, 09:30

Az elmúlt évben az ingatlannyilvántartások szerint 4927 külföldi állampolgár összesen 4711 magyarországi ingatlant vásárolt - derült ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium adataiból. A megszerzett ingatlanok tekintetében ez 2006-hoz képest 11,2, míg az EU-csatlakozás idején, 2004-ben külföldi tulajdonba került 5958 ingatlanhoz képest 21 százalékos csökkenést jelent - olvasható a Napi Gazdaságban.

Csőd miatt csúszik a 7 milliárdos lakópark

Ingatlan2008.02.27, 17:04

A korábbi generálkivitelező ellen tavaly indult felszámolási eljárás miatt tolódik Csepel egyik legnagyobb - nettó 7 milliárd forint összértékű beruházás keretében épülő - lakóparkjában található lakások átadása. Az első átadások már fél éve csúsznak, ami a kötbérrel együtt is sok gondot okozhat az ott lakást vásárlóknak. Az ingatlanfejlesztő az [origo]-nak azt ígérte, 2008-ban mindenki beköltözhet, és a szerződés szerinti kötbéreket is kifizetik.

Itt az idő hőfényképet készíttetni

Ingatlan2008.02.26, 16:01

Jövő januártól, az autók törzskönyvéhez hasonlóan, úgynevezett energiapasszussal kell igazolni az új építésű lakások hőszigetelését. Egy hőfénykép készítése kifizetődő lehet a régi ingatlanok esetében is, ha a feltárt hibákat megszüntetik - a pár tízezer forintos befektetés gyorsan megtérül a fűtésszámlán.

Ingatlanparlament: az adóról is szó volt

Ingatlan2008.02.22, 16:33

A másodlagos jelzálogpiaci válság közvetlenül nem hat Magyarországra, mivel itt a lakások értékének finanszírozott hányada 60-70 százalék, szemben az Egyesült Államokbeli 90-110 százalékkal - mondta James Bondar, a Földhitel és Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese a II. Ingatlanparlamenten Budapesten.

Újabb ingatlanos láncok a láthatáron

Ingatlan2008.02.19, 16:00

Az egyik legnagyobb külföldi hálózat két évvel ezelőtti megjelenése után az idén valószínűleg újabb, nemzetközi mércével mérve is nagy halak szállnak be a magyar ingatlanfranchise-bizniszbe. Még nehezebb lehet a fennmaradás a független közvetítőknek.

Megtartja ingatlanait az Akadémia

Ingatlan2008.02.18, 13:18

Májusban új elnököt választ az MTA, de ettől függetlenül szinte biztosra vehető, hogy - egyes feltételezésekkel ellentétben - nem próbálja a tulajdonába jutott ingatlanok tömeges eladásával kiegészíteni a forrásait, illetve csökkenteni a kiadásait. A részletes vagyongazdálkodási koncepció elkészülte egy hónap múlva várható.

Átszabják a kiskereskedelmi parkokat

Ingatlan2008.02.18, 14:42

A Vecsés határában épülő Market Central Ferihegy ingatlanfejlesztés mintájára készülhet több vidéki nagyvárosban is kiskereskedelmi központ. A Nagy-Britanniában sikerre vitt "egy ingatlanon több nagy szakáruház" koncepció átrendezi a kiskereskedelmi központok közötti erőviszonyokat.